Joseph és Annabelle Blanchet a házasságkötésük utáni öt évet Európát nagy vonalakban körbeutazva szerették volna tölteni; még nem volt tervben sem terhesség, sem kisbaba, csak egy bakancslista a városnevekkel, ahol huzamosabb időt töltenek majd el.
Morgan bizony becsúszott, nagy piros ikszet húzva a lapra, amiből így már csak pár városnév kandikált ki.
Anna öt hónapos terhes volt, amikor kibérelték a másfél szobás kis lakást, aminek fűszernövények voltak a kertjében, és kifeszített madzagokra lehetett teregetni a frissen mosott ruhákat.
Morgan első két évében rengeteget aludt a bazsalikomos öblítőillat között a friss levegőn, néha majdnem elkúszott a kert biztonságából, ki az utcára, de sosem sikerült véghezvinnie a nagy szökést.
Nem igazán ragadtak meg emlékei a firenzei életével kapcsolatban, de bizonyos illatoktól a mai napig elfogja az otthon érzése, és az apja rengeteg mutogatásra méltó képet készített róla ebben az időszakban.

Marseille, Franciaország
Morgan apjáról tudni érdemes, hogy mindent igen hamar megunt, és ez így lett Olaszországgal is; eleinte elkápráztatta a kultúra, de aztán valami másra vágyott, valami olyanra, ahol nem lógnak a szádba a szomszédok, és nem akarnak elbeszélgetni veled kedélyesen: a boltban, a buszmegállóban, a kapud előtt, az orvosnál, tehát mindenütt.
Így kezdte már meg Morgan az óvodát Franciaországban, ahol megszerezte első barátait, francia mondókákat tanult meg, otthon pedig amerikai zenékre táncoltak a szüleivel.
Kedvenc játékát, egy sárga matchboxot, itt hagyott véletlenül maga után a költözéskor, és emiatt nagyon sírt; apja erre azt mondta, semmi sem állandó, minden csak átmeneti, ami természetesen nem vigasztalt meg egy ötévest.
Itt állt először székre a konyhában, hogy teli torokból elénekelje Madonnától a Vogue-ot.

Anglia, London
Franciaországban sosem érezték a szülei igazán otthon magukat, Morgan pedig nem igazán tudta, hogy az mit jelent, szóval újból összepakoltak (itt már benézett minden kis rekeszbe indulás előtt, nehogy egy újabb játék bánja) és visszaköltöztek Annabelle szülővárosába.
Eleinte furcsa volt egy nyelven élni Morgan számára, érteni mindent, amit mondanak körülötte, de nagyon hamar ráragadt a londoni akcentus.
Minden iskolai előadáson részt vett, karácsonytól az anyák napjáig, imádta a jelmezeket, a készülődést, de a kedvence a szereplés volt. Kedvenc meséinek a szövegét kívülről tudta, és minden újranézésnél előadta az egészet a tévé előtt állva, egyre tökéletesebbre csiszolva.
Ha nem az iskolában vagy a barátaival volt, akkor egyedül, ebben az időszakban kezdték a szülei elengedni ezt az egész szülősködés dolgot, mert rájöttek, hogy nem is annyira kényelmes az, hogy az a gyerek ott van és ott is lesz jó sokáig. Talán ez a szerencséje, hiszen a későbbiekben megkapott bármit azért, hogy ne nekik kelljen időt pazarolni rá.

Chicago, USA
Természetesen az általános utolsó évére nem maradhatott Angliában, mert a szülei beleuntak az esőbe, és amúgy is, “olyan szürke volt az egész”. Ez volt az első alkalom, amikor kifakadt nekik, kiabált velük, amiért folyamatosan rángatják országról országra, hiszen ez volt az eddigi legfájdalmasabb költözése; voltak barátai, bevett szokásai, még barátnője is, és a szülei pont az utolsó nyarát vették el tőle ezzel a társasággal.
Nem akart Chicagoban élni, még csak Amerikában sem, de a bentlakásos iskola ötletét is lesöpörték egyből, így bár mély sebekkel a szívében, de fel kellett ülnie arra a repülőre. Két hónapig nem beszélt a szüleivel.
Chicagoban már tagja volt a színjátszókörnek, mellette modern táncra járt és az itteni évei egy igazi coming of age filmbe illenének; itt lett először szerelmes egy fiúba. Egy olyan fiúba, aki ellopta az apja motorját, hogy elinduljanak vele az éjszakába, megtanította cigit tekerni, sziklákról ugrált tavakba, de a legfontosabb, hogy megmutatta Morgannek, milyen az, amikor valaki nem csak muszájból van vele, hanem hiába telik el bármennyi idő, még mindig ott akar lenni. Vele.
Aztán két év után ez a fiú felszívódott; valahol biztosan él még, Morgan évekig álmodozott róla, hogy majd felkeresi, majd kap tőle egy smst és újból együtt lesznek, de ezt már elengedte ennyi idő után. Az első nagy csalódás mindig orbitális szívás.

London, Anglia
A megrepedezett szíve nem bírt volna Amerikában maradni, és eljött az idő, hogy megszabaduljon a szüleitől is; nem végleg, természetesen karácsonykor, szülinapokon és anyák napján felveszik a kapcsolatot. Három nekifutásba került bejutnia Anglia egyik legjobb színészképzőjébe, és mellette rengeteg munkába, hogy életben tartsa magát, béreljen egy szobát egy lakásban, amin öt másik emberrel osztozott.
Az idő megszépíti az emlékeket, és még néhány képet is megőrzött a lakótársaival, akiken átment sok jón és még több rosszon. Hálás nekik, amiért azokat az éveket együtt küzdötték végig, hiszen az első három, a folyamatos elutasítás, közel lökte a feladáshoz, mégis túlélte és jutott neki egy a sokak áhította helyek közül.
Onnantól kezdve megváltozott minden, végre fejest ugorhatott abba, amit az élete céljának érzett már régóta.
Egyetlen hátulütője volt a rengeteg idővel, amit eltöltött az iskolával; ha aludni is szeretett volna, nem jut a következő havi bérletre, így Morgan egy időre segítségért nyúlt és a vendéglátós munkáját egy kis extra pörgetés segítségével tudta ájulás nélkül végezni.
A DSL elvégzése után szeretett volna megszabadulni az életviteltől, amit az elmúlt években folytatott, ezért ahelyett, hogy Angliában kezdje építeni a karrierjét, egyből megcélozta a fő célpontja városát.

New York, USA
Morgan szeme előtt egyetlen cél lebegett, mióta leszállt a repülőről: a Broadway. Még több izzadtság, kimerültség, túldolgozás következett, évekig, rengeteg ismerkedés, puncsolás, kapcsolatépítés, és kifogyhatatlan teljesítés, teljesítés és teljesítés, de megcsinálta. Hiába mentek évek szociálisan a kukába, nem érdekes, nem számít, mert bejutott, a társulat tagja lett már két és fél éve és imád minden napot, amin ezt elmondhatja.
Az úton igaz, hogy alakultak ki barátságok, de ennek nagy részére ismerősként gondol csak, és az összetartozásra való vágy is felütötte a fejét az elmúlt években, hiszen az életvitel, amit eddig Morgan hajtott, kellően magányos. Túl magányos. Keres, de nem igazán, talál, nem él benne kép arról, aki őt boldoggá tenné és főleg nem arról, akit ő akarna boldoggá tenni; nem is számít rá, hogy már jóval közelebb van a megismerkedés pillanata, mint távolabb.
Talán esélye van a teljes boldogságra ebben a világban? Lehet.