Kezemben a noteszem. Rajta a neve. Folyamatosan rugózik a lábam. Mit művel velem ez a nő? A pótcselekvések egyáltalán nem jellemzőek rám, most mégis minden rezdülésére reagálok. Ujjaim lomhán túrnak a hajamba, hogy végül megrázva az elért kócos mindenséget, megpróbáljanak kizökkenteni a valóságba. Éles csattanás hasítja fel a csendet apró darabkákra, mikor tenyerem találkozik az asztallal. Semmi. Mi az, hogy semmi? Olyan nincs. Nem létezik. Az ostobák használják, én nem. És most mégis. Semmit nem értek vele kapcsolatban. Ó, a problémáival nagyon is tisztában vagyok, a kezelés sikeressége már a markunkban. A magam érzéseire nem találok magyarázatot. Soha életemben nem fordult még elő, hogy valaki ennyire felkeltse a figyelmemet, pedig még csak nem is igazán sérült az elméje. És kopog. Most. Ide? Fenébe.-----
Felkeresett pár hete, hogy szüksége van segítségre. (Ennek okát abszolút a megalkotóra bízom.) Ez a páciens-beteg kapcsolat egyébiránt nem is volna probléma, azonban felmerültek részemről érzelmek, melyekről tudni illik, hogy hideg kapcsolatban álltunk egész eddigi életem során. Így tehát ez a vonzódás és gyerekes rajongás irányába, kissé nevetséges az én koromban. Mondhatni szánalmas, de vannak dolgok, amik felett nincs hatalmunk. És bár sérelmezem bevallani, a szerelem ilyen dolog. De ezt a kifejezést sem kedvelem túlságosan. Kötődés, szimpátia, kémia. Bárhogy máshogy örömmel nevezem. És megvan, ott van. Ha rajtam múlik, alakítunk is belőle valamit. Ha Önön, mert nyilván inkább mindez Önön áll, vagy bukik, akkor kérdőjeles lehet.

- No, hát előszóban ennyit szeretnék lefixálni. A kedves nővére hirdetését kiegészítve a magam jelenlétével. Van egy doktorunk, aki bár egy zseniális elme, a szíveknek nem doktora, így az érzelmeket is elég bénán kezeli. [Nem lehet mindenben szuper! Még megunnánk.   ] Eszi a penész, mert pácienssel nem kezdhet ki. És még jobban eszi a penész, hogy ez egyáltalán foglalkoztatja. Az, hogy a drága Miss Adlernek milyen érzései születnek e kapcsán, lesz e örökké tartó szerelem, esetleg se veled-se nélküled, vagy viszonzatlan szál, azt a megalkotóra bízom. Bízom a legjobbakban, ami a Doktorom magánéletét illeti, de nem riadunk meg, ha tovább tart a boldogság elérése, mint máskor. És igazából ennek örülnék a legjobban. Nem szeretem a gyorsan kialakuló kapcsolatokat, egy játék alatt nem akarok letudni mindent. Ha nem zavar, hogy tovább tart és kap egy kis szenvedést, drámát talán ez a kettő, akkor Te vagy az én emberem. A pbhez én nem szólnék hozzá, bármelyik hölgyet el tudom képzelni.
Nem vagyok túlságosan gyors, (ritkán előfordul, de nem akarok ígéretet tenni) ám a minőségre oda szoktam figyelni. Ha van kedved hozzá, gyere, már két stabil plot vár rád! [Én inkább várlak... csak amannak fegyvere van!   ]

Nincs semmi ezen a világon, ami fontosabb lenne nálad. Egészen fiatalon veszítették el a szüleiket autóbalesetben. A nagyszüleik nevelték fel őket egy farmon. Mindketten kivételesen szorgalmas lányok voltak, talán a háztartás körüli munkával igyekeztek meghálálni, hogy befogadták őket. Idilli család képében tetszelegtek a tragédia ellenére is. Miután kijárták a helyi katolikus iskolát, hivatást választottak maguknak. Jen soha nem álmodott túl Chicago területén, mindig úgy képzelte, hogy ott fog megöregedni is, de a húga után ment. Mindig ott tanult/dolgozott ahol ő volt. Szoros a kapcsolatuk, a mai napig egymás legjobb barátai, bizonyára a kis korkülönbség miatt is.
Két éve mindketten New Yorkban kezdtek új életet...
//: Szervusz Kedves Érdeklődő! Nem szeretnék túl sok mindent megszabni a karakterrel kapcsolatosan, csak és kizárólag a leírtakhoz ragaszkodom, mivel a lányok közös gyermekkoron osztoznak. Hogy utána mi lett a húgával, merre indult, hogyan változott, azt teljes mértékben a megalkotóra bíznám. Szívesen kijátszanék vele(d) olyan szituációt is, ahol elrabolják esetleg, amiért Jennifer húga...
Nem ragaszkodom archoz a karaktert illetően. Ha felkeltette az érdeklődésedet, ne habozz! Nagyon várlak!