Gunshots!

**Esther Selassie**

Esther & Qadir

never underestimate a woman with a gun

Ma reggel szörnyű fejfájásra ébredtem, úgyhogy enyhén szólva is elégg puskaporos volt a hangulatom az irodában. Egyszerűen nehezen bírtam elviselni Mary tudálékosságát és a monitor fénye is iszonyatosan bántotta a szemem. Nehéz a munkára koncentrálni olyankor, amikor legszívesebben csak begubóznék a sötét és lehetőleg hűvös nappaliba, hogy átaludjam a napot. Nem vagyok egy kényes személy, nem szeretem a sebeimet nyalogatni, vagy sajnáltatni magam, de ez a ma délelőtti fejfájás kegyetlenül kínoz. Nincs sok munka, nemrég volt a havi áttékeintés, csak ilyen-olyan kifizetéseket kell átnézni, kiszámolni, listába szedni, de a legkisebb művelet is felér egy gyomorossal ebben az állapotban. Mary. az én kedves kisfőnököm folyamatosan talál valamit, amiről úgy érzi, hogy mindenképp beszélnie kell. Hol a munkával kapcsolatban, hol pedig a magánéltével kapcsolatban oszt meg velem információkat. Általában jól elcseverészünk, de most ehhez egyáltalán nincs hangulatom. Az órára pillantok. Mindjárt dél van, vagyis elérkezett az idő egy jó hosszúra nyúló ebédszünetnek.
- Bocsáss meg Mary hagyom magára az éppen az unokájáról fotókat mutogató nőt, a halántékomat dörzsölve indulok meg az első kávégép felé. Muszáj egy kis koffeint juttatnom a szerevezetembe, hogy kibírjam ezt a napot. Szerencsémre éppen senki nem várakozik előtte hasonló elképzelésekkel.
Immár kezemben a frissen gőzölgő feketével indulok meg a tetőtér felé. Nem tudom miért, titikon abban bízom, hogy Marynél kellemesebb társaságom lesz erre a pár percre, de csalódnom kell, mert odafent rajtam kívül egy lélek sincs. Leülök az egyik padra, tekintetemmel a kilátást figyelem. Péntek délután, mielőtt hazamentem volna volt még egy gyors találkozóm Qadirral, ahol lefixáltuk a mai napi lőteres találkozásunk időpontját és helyszínét. Nem tudom, hogy mit kellene elvárnom ezzel az egésszel kapcsolatban, történt ami történt, de Mr. Abbar elsősorban a főnököm és nagyon nem szeretném, hogy kényelmetlen legyen a kommunikáció kettőnk között. Bevallom, nagyon régen éreztem olyan jól magam, mint akkor, de ha a realitásért felelős agyféltekémmel gondolom végig a helyzetet, soha nem szabadott volna megtörténnie. És többet nem is fog. Még csírájában kell elfojtani a dolgot, legyen is ez bármi. A mai esténkre úgy tekintek mint egy baráti összejövetelre és jobb lesz ha csak a lőtérre szorítkozunk, kihagyjuk a vacsorát utána. Úgy sem vagyok főzös hangulatomban.

- Bocsi Mary, de ma lelépek korábban, mindjárt szétmegy a fejem. köszönök el tőle, kettő után nem sokkal, nincs az a gyógyszer ami segítene ezen a nyamvadt fejfájáson. Ő az orra alatt morog valamit, hogy ez egy munkahely nem pedig szabadidő központ, de most nem érdekel a csacsogása. Mielőtt azonban hazafelé venném az irányt hirtelen ötlettől vezérelve felmegyek a nagyfőnök irodájához, abban reménykedve, hogy tudok vele beszélni és lemondhatom a mai találkozót. A titkárnője azonban felvilágosít arról, hogy Mr. Abbar ma nem volt bent az irodában és már nem is lesz. Hazaérve elsötétítek minden szobát és két fájdalom csillapító társaságában befekszem az ágyamba, abban bízva, hogy új emberként ébredek fel.

Új emberként ha nem is, de fájdalom mentesen térek magamhoz néhány órával később. Kissé meggyötörtnek érzem magam, de ez már elenyésző kellemetlenség a déelőtti fájdalom után. Az órára pillantok. Van még két órám, hogy normális emberi lénynek nézzek ki, hogyha már nem sikerült lemondani a találkozót megjelenjek a helyszínen. A lehető leggyorsabban veszek egy frissítő zuhanyt, hogy ne nézzek ki úgy, mint egy darab mosott rongy. Nem randira készülök, de azért igyekszem elegáns és kényelmes ruhadarabot venni magamra. A magassarkút most azon praktikus okból kifolyólag hanyagolom, hogy a lőtéren iszonyatosan kényelmetlen lenne. Egy kis egyszerű smink, majd szinte rohanva indulok meg a metró irányába, hogy minél hamarabb megérkezzem Bronxba.

Egy igazi nő, mindig késik, szóval közel tíz perces késéssel érkezem meg az említett célhoz. Szeretem a pontosságot, de ez ma nem az én napom, sajnos minden összeesküdt ellenem. Tétován várakozok egy keveset, majd belépek az épületbe. Egyenesen a recepciónál álló, agyon tetovált, szakállas pasi felé sétálok.
- Hello. Itt van találkozóm, Mr. Qadir Abbarral. Megérkezett már?

**Qadir Abbar**

Gunshots - with Esther

“I didn’t want to go through all the shit anymore- the feeling of being so fucking in love every single day that it hurt like a gunshot in your gut. I didn't want to...” – Tiffanie DeBartolo

Sokan azt gondolnák, hogy ötven éves korára már nagyon tapasztalt és sokat látó férfi lett Qadir, azonban sorra jönnek azok a szituációk és érzelmek, amikre elsőre nem tudja, hogyan reagáljon. Nem igazán mutatja ki, mert nem engedi, hogy az üzleti helyzetükre hatással legyen a magánélete, de ezúttal teljesen meglepődött Garridon és részben a lányán is. Leginkább fél. Hiába hiszi, hogy Garrido nem fogja bántani Lunát, nem teheti, mert azzal Qadirral kerülne összetűzésbe, attól még tart a férfi heves reakciójától arra az esetre, ha netán kiderülne, hogy Luna egész csak játszik vele.
Az egész egy katyvasz, egy kiismerhetetlen szélvihar, amit sajnos nem ő irányít, hacsak nem fog az asztalra csapni és Garridot is eltíltja a lányától, Lunanak pedig megmondani, hogy miféle kapcsolat van kettejük között, ezzel lebuktatva több mint húsz évig gondosan rejtegetett titkát. De nem teheti meg, utóbbi még nem, vagy legalábbis nem tudja, hogyan. Mégis elég hihetetlennek tűnik, ha pont a lánya által körbeszaglászott veszélyes üzletember kijelentené, hogy ő Luna apja. Egy béna trükknek hangzana csupán, semmi másnak.
Tisztában van Luna szándékaival, ahogyan le is nyűgözte a lánya talpraesettsége, amivel ügyesen megtalálta Garridot. Nem hisz a véletlenekben, valahogy sejti, hogy megtalálta az összefonódó szálakat a két veszélyes ember között és azt is sejti, hogy Luna a kockázatokat is tudja. Mindemellett viszont aggasztja Qadirt az a furcsa kíváncsiság, amit Garrido szemeiben látott. Az utolsó lány lenne Luna, akit valaha is Garrido ágyában akarna tudni, de ez a hajó már elment és szerencsére nem futott zátonyra, de ez nem azt jelenti, hogy nem lesz később sem gond. És akkor a megoldás erre a feszült helyzetre: nem tudja.
Egyszerűen nem tudja, tanácstalannak és tehetetlennek érzi magát hosszú idő óta először ennyire drasztikus mértékben. Talán csak a Los Angeles-i melóhoz hasonlítható jelenlegi érzése, de LA-ben majdnem otthagyta a fejét. Most nem magát érzi veszélyben, hanem a lányát. De ha a lányával történik valami azt ő sem fogja tudni elfogadni.
- Szép lövés! - szólal meg mellőle egy dörmögő, nyugodt hang, a társa az, Pablo Rafael Vasquez Bernal, de aligha mond ez a név sokaknak valamit. A Csótány jobban azonosítja a Qadir jobb kezének gondolt férfit, aki Los Angelesben még Qadir főnöke volt, itt pedig már fordítva állnak, amibe sosem nyugodott bele végleg Pablo, de elfogadta, hogy feltehetőleg, ha lázadni akarna, esélye se lenne újra nagyobb befolyást szereznie magának, se itt New Yorkban, se Kolumbiában.
Qadir annyira belefeledkezett a bonyodalmaiba, hogy nem igazán figyelte, mikor hagyta abba Csótány a saját lövéssorozatát és mióta szegezte figyelmét Qadirra. Ugyanez igaz az általa ellőtt találatokra is, most realizálja csupán, hogy melyik lövése hova ment pontosan. Meg kell hagyni, annak ellenére, hogy roppant módon fáj a keze és még csak fejben sem volt pályán az elmúlt öt percben, egész jó találatai lettek.
- Végeztél? - kérdezi miután szemügyre vette Csótány túlságosan könnyűnek tűnő fegyverét.
- Talán. - Ezt a választ nem tudja hova tenni, de annyira nem is érdekli, hogy mi jár a másik fejében.
Közel egy éve kis híját beszakadt Csótány dobhártyája egy füle mellett eldurrantott lövés kíséretében, azóta pedig észrevehetően kevesebb időt tölt efféle hangos tevékenységekkel. Valószínűleg most is csak azért jött el Qadirral, hogy meg személyes körülmények között tudjanak megbeszélni egy kényes ügyet, amit meg is tettek már érkezéskor, így minden más további másodperc mondhatni csak gesztus.
Qadir újra a távoli körökre fókuszál, próbálja kitisztítani elméjét, de ezúttal elég nehéznek érzi gondolatait. Csótány lenne az utolsó, akinek beszélne Lunáról annak ellenére, hogy egyik legfőbb bizalmasa, de ha úgy tetszik, a bizalomnak is van mértéke. Azon a mércén pedig Csótány nem éppen előkelő helyen van.

A szakállas rockos beütésű recepciós szokatlan látványa érdekes érzést sugallhat a betérőknek, de rendszerint nem ő szokta megválogatni a fizető szórakozni vágyókat. Telefont a füléhez veszi és nem hallgatóan elejt néhány szót, majd bólintva teszi le a telefont. Fejével az ajtó felé bök, ami ebben a pillanatban nyílik is. Csótány a maga komor tekintetével csak egy fél pillantást vet Estherre, miközben sietősen az autója felé veszi az irányt.

Még három tölténye van, amikor a három pályával odébb játszó férfi leteszi a telefont és főnöke mellé lép, hogy átadja az információkat, ebben az esetben csupán azt, hogy Esther megérkezett. Még épp találatot ér a maradék három golyó, mikor megpillantja a folyosón a nőt, kivel még előző személyes estélyükkor beszélték meg ezt a találkozót. Habár azóta nem beszéltek erről, sőt, ami azt illeti, utóbbi napokban nem is nagyon tartózkodott a cég épületében Qadir, sejtette, hogy Esther el fog jönni és nem felejtette el ezt az alkalmat.
- Szia! - üdvözli a nőt ezúttal egy kényelmes sötétbarna szaténkabátban. - Itt ki lehet adni a dühöt, bár van egy olyan érzésem, te máshogy tekintesz az efféle szórakozásokra - halvány mosoly kerül arcára, amiért azt meri feltételezni, hogy Esther esetében nem Mary feje lesz a céltáblán, hanem a katonai emlékeit fogja újraélni. De lehet, téved, ez esetben Esther úgyis megcáfolja majd.

♡

**Esther Selassie**

Esther & Qadir

never underestimate a woman with a gun

Az élet szépsége szerintem pont a kiszámíthatatlanságából ered. Milyen unalmas és ugyanakkor ijesztő is lenne az, ha előre tudnánk, hogy mikor és mi fog történni velünk. Ha tisztában lennénk azzal, hogy ki toppan be az életünkbe, mikor és milyen indokkal. Talán bele is kényelmesednénk ebbe a helyzetbe, megszoknánk, hogy így kell történnie és az életünk irányításáért nem tennénk semmit. Sok minden történt az életben, amit jó lett volna tudni előre, amit ha látok, talán teljesen másképp döntök, de mégsem bánom, hogy nem így lett. Minden hibával, minden tévedéssel csak több lettem, Azt hiszem, hogy az ember az én koromban már kevésbé görcsöl rá az életre, sokkal jobban tudjuk élvezni az apróságokat is amiket az élet az utunkba gördít. Legalábbis én mindenképp így érzem, és bár korántsem nevezhető tökéletesnek, mégis elégedett vagyok az életemmel. Vannak persze jobb és rosszabb napjaim is, vannak pillanatok amikor úgy érzem, hogy az egész életem romokban hever, máskor viszont örülök a függetelnségemnek és az általa kapott szabadságnak. Teljesen nyugodt és elégedett azonban nem lehetek mindaddig amíg Aaliyah lányom nem lesz ismét a mindennapjaim része. Úgy érzem, hogy hiába próbálkozom, hiába akarom biztosítani arról, hogy az anyjára számíthat, őt nem érdekli a mondandóm, nem akar a közelemben lenni, és a legrosszabb mindebben az, hogy fogalmam sincs miért gyűlöl ennyire. Jobban mondva, kismillió okot fel tudnék sorolni ami feszültséget szított köztünk, de egyik sem olyan mértékű ami ekkora ellenállást válthat ki belőle. Bízom abban, hogy egyszer eljön annak az ideje, hogy megnyílik nekem végre és legalább egy kicsi belátást enged az életébe.
Nem érzem magam ma a legjobb formámban, bevallom őszintén, hogy nem is nagyon akartam eljönni erre a megbeszélt találkozóra, de végül mégis itt vagyok. Jót fog tenni egy kis társaság, egy jó beszélgetés és a céllövésnek sem tudok nemet mondani. Qadir legutóbb is kellemes társaság volt számomra, jól éreztem magam vele. Habár nem terveztem különösebb kapcsolatat kialakítani vele, mégis teljesen a váratlannak köszönhetően kibontakozott közöttünk egy kellemes kapcsolat. Kinőttem már abból a korból, hogy az elmúlt találkozás történéseibe többet lássak bele, mint ami igazából volt, de nem zárkózom el attól a lehetőségtől, hogy több időt töltsek el vele. Kétélű fegyver magán jellegű kapcsolatot kiépíteni a főnökköl, de talán nem égetem meg magam vele. Remélem.

Tíz perc késéssel érkezem meg a megbeszélt lövölde elé, rövid álldogálás után be is lépek a helyiségbe. Első ránézére nem túl bizalomgerjesztő látvány a pult mögött álló fazon, de azért közelebb sétálok hozzá, amint megemlítem Qadir nevét mintha teljesen megváltoznának arcvonásai, egy kis türelemre int és el is tűnik az ajtó mögött. Kezeimet a zsebembe dugom és a falon elhelyzett fotókat figyelem amíg a főnököm hangja töri meg az előtér nyomasztó csendjét.
- Szia! mosolygok rá meleg, üdvözlő mosollyal. - Ha azt mondom, hogy engem sokszor megnyugtat a lőtéren tölteni az időmet nagyon furának fogsz nézni? mert számomra igazi kikapcsolódást jelent a lőtér, a fegyverek. Mindig hatással van rám, ha ideges és dühös vagyok lenyugtat, ha szomorú akkor felvidít. De ha csak az emlékeimben akarok elmerülni arra is tökéletes. Mondhatni, hogy olyan hatással van rám, ami minden körülmények között hatással van rám.
- Ne haragudj, hogy késtem egy kicsit, nehéz volt a mai napom. Iszonyatosan kínzott a fejfájás. De mostmár jól vagyok. megyek elébe az esetleges hogy érzed maga kérdésnek. - A kabátomat itt hagyhatom? mutatok a fogas felé, miközebn már gombolom is ki a gombokat. - Neked milyen napod volt? Ma kerestelek az irodában, de mondták, hogy nem voltál bent. Remélem minden rendben.

**Qadir Abbar**

Gunshots - with Esther

“I didn’t want to go through all the shit anymore- the feeling of being so fucking in love every single day that it hurt like a gunshot in your gut. I didn't want to...” – Tiffanie DeBartolo

Csótány szinte ráérez a távozás megfelelő időpontjára, így Qadir mindössze néhány percig marad teljesen egyedül a gondolataival. Már kezdi újra beletemetni magát a gondok tömkelegébe és lövi el egyszerre az összes lőszerét mérgesen, mikor Esther érkezésének hírével szembesül. Tudja, hogy ki kell tisztítania a fejét, ezért kifejezetten örül, hogy Esther eljött, ahogy megbeszélték.
- Igen - vallja be bátran, hogy bizony furának fogja nézni, mert nőtől ilyet még nem hallott, igaz, férfitól sem sokszor, mindazonáltal ő maga is érzi a testén, hogy jó feszültséglevezető belelőni rengeteg lövedéket egy papírlapba. - De a fura nem negatív jelző nekem - teszi hozzá és kezd egy lágyabb mosoly is megjelenni arcán. Most sokkal kényelmesebb viseletben vannak, nincs se öltöny, se iroda, még ágy sem, úgyhogy ez most kifejezetten különleges terep kettejük ismeretségében.
- Frontérzékenység? Vagy valami más? - Esetleg betegség. Nincs semmi hátsószándéka ezzel a kérdéssel, pusztán érdeklődik az egészségügyi állapota felől. Bár nem kerülte Esthert, olyan sokszor nem keresztezték egymást a folyosón ahhoz, hogy le tudja követni a napjait. Ennek ellenére hazugság lenne, ha letagadná, hogy az előző estéjük után ugyanolyan szemekkel tudott újra ránézni az üvegfalakon keresztül, mikor látta elhaladni az új kávégép felé.
- Persze, szerintem bárhol lerakhatod. Ellopni úgysem fogják. - Rossz, sőt, egyre rosszabb a közbiztonság, de itt nem fog lába kelni a kabátnak az biztos. Közben újratölt, így elbogarászik kezeivel egy kis ideig, de rutinos már annyira, hogy közben Esther ne kerülje el a figyelmét.
- Igen, ma nem tudtam bent lenni, történt pár nem várt esemény, ahol jelen kellett lennem, de mostanra minden rendben - feleli kissé gondterhelten, nem fogja elhitetni, hogy nyugodt, azt sem, hogy a „minden rendben” az nem csak annyit jelent, hogy „ne is beszéljünk róla”, viszont a valóságot nem oszthatja meg vele. Senkivel sem oszthatja meg többé. Qadir egyenesen retteg a tudattól, hogy Garrido szájára vette a lánya nevét és immáron tudja, hogy mit művelt vele. Azóta sem tudja ezt feldolgozni, hiába lőtt el már tucatnyi lőszert az ember képzeletbeli koponyájába. Semmi sincs rendben, de ezt hogy is mondhatná el. Nem mondhatja el. Újra becélozza a céltáblát, de mielőtt lőne, újra Estherre néz.
- Nem fog több bicsaklás lenni a cég számláján, ha erre gondolsz - süti el az öniróniás poént, hogy oldja a feszültséget, majd ellövi az egyik töltényt. - Most nem csináltam semmi meggondolatlant – mosolyodik el. Nem mintha Diane kifizetése meggondolatlanság lenne, de ha úgy vesszük, hogy a három srác börtönbe kerülése az több meggondolatlan lépés eredménye, ami miatt többet kellett ügyvédre költenie, akkor már annál inkább. A pénz nagyon is aggasztja, délutánig ez volt a legnagyobb baja, aztán beszélt Garridoval. Azóta nem teljesen önmaga. Legszívesebben részeg lenne, de nem teheti meg ilyen korán.

♡

Ajánlott tartalom