“Forgiveness liberates the soul. It removes fear. That is why it is such a powerful weapon. Whenever the situation looks gloomy and hopeless, glory belongs to those ones, who’re representing the truth!”

A kora reggeli órákat utáltam a legjobban az egész Egyetemi összeségben.
Gyűlöltem korán kelni, de annál jobban szerettem későn lefeküdni. Tv-t nézni, sorozatokba mélyedni és a főzéses dolgok is lekötöttek. Tudtam okoskodni a műsorszervezőknek, legalább a TV-ből nem szóltak be, hogy miért nem hallgatok vére el  a sok beszédtől. Nem fájdul meg a szám a sok beszédtől. Na de minden héten két nap van amit korán kelve kell elsínylenem, de ebben is van szép dolog. Szép pillanat. Egy lány, akivel közösen futunk, akivel közösen tesszük be a lábunkat egy kávézóba és közösen reggelizünk egy asztalnál. A szokásos helyünkön már tudják ki mit és merre szeret, így amint meglátnak minket már készül is a kajánk. Persze csak ha nem mást kérünk, de akkor azt jelezzük. Szóval a tükör előtt belőttem a séróm, előtte már vettem fel pólót, felhúztam a nadrágomat is, majd cipőt húztam. A táskámba már bele volt készítve minden szükséges dolog, így sokat várakoznom sem kellett, hogy meginduljak. Reggel fél hét, hétre be kell érnem, de a reggeli az kellett, ráadásul nem is akárhogyan, így kiindultam az épületből. Néhány percet ez igénybe vett, de hamar kiértem a levegőre, majd megindultam a szokásos útra. Minden tanulnivalóval és beadandóval megvoltam, minden a táskában lapult. Nem volt semmim sem gyűrött, így nem is aggódtam amiatt, hogy e miatt leszidnának. Merné csak megtenni bárki is, ott kő kövön nem maradna akkor utána. Sietős léptekkel megindultam a járdás, kikerültem két járókelőt. Szerencsém volt, ilyen korai órákban még nem nagyon volt se forgalom, az utakon, sem a járdáson, így a zene sem kellett, hogy jelen legyek a haladásban. Hogy ne kelljen rettegnem a zűrzavartól mi körül vesz. Zűrzavar. Jahm. A tömeg, a hangos morajlás ami körül vesz akkor. A motorom a helyén van, ma parkolópályán van az épület alatti parkolórészen, így nem éreztem szükségesnek a jelenlétét. Így apa is tudja, ma olyan nap van. Koránkelős, futós - reggelizős. Szóval a sietős lépteim lassulnak, amint meglátom Őt. Lita. Nem, nem vagyok belé szerelmes, van pasija, nem nyúlok más nőjéhez. Barát. Ez minden. Van közös érdeklődési pontunk és ennyi. Meg van más egyéb is, de azt nem kell felhoznom. Ismét sietős léptekkel indulok meg felé, ahogy elhaladok mellette ráemelem vállára a hozzá közelebb eső kezem.  
- Le fogsz maradni! Jó reggelt! - cukkolom, mikor előrébb jutok tőle, visszapillantok cinkos mosollyal, majd azért lassítok, bevárom, hogy feltudja venni a tempót és együtt kezdjünk neki az egész útnak.  


Kinézet //
Öltözet

When

Imádok a hajnali, friss levegőben szaladni menni. Egyszerre tölt fel energiával és pörgeti be a szerevezetem, jobb mint a koffein. Mostanában egyre gyakrabban szaladok, a heti két alkalom helyett már heti négyszer jövök ki szaladni a Central Park környékére. Ilyenor, amikor éppen nem kell sietni suliba utána jobban kihasználom a hajnali levegőt.
Összecipzározom a felsőmet, kapucnomat a fejemre húzóm és bedugom a fülem a fülessel, hogy másodpercek múlva felcsendülje benne a már jól ismert ritmus, amire szaladni szoktam. Bemelegítem a bokámat, majd nekilendülök a szaladásnak. Még fázom, de tudom, hogy néhány perc múlva annyira melegem lesz, hogy meztelenül sem fáznék. Persze, nem áll szándékomban meztelenül rohangálni a parkban. A szüleim nem lennének túl büszkék. Lassan futok, követve a fülembe  szóló zene ritmusát. New York tényleg soha nem alszik, annyira korán még nem tudotam kijönni a szabadba, hogy ne lettek volna az utcák tele emberekkel. A csúcsforgalomhoz képest azonban sokkal kevesebben vannak, így nem kell minden méterben az embereket kerülgetnem.
Belélgezem a hideg, csípős levegőt. Segít, hogy kitisztuljon a fejem. Mostanában össze vagyok zavarodva, olyasmiken jár az agyam, amin nem lenne szabad. Eddie folyamatosan vissza-vissza tér gondolataimba, teljesen összezavarva a fejem. Más dolgokra kellene koncentrálnom, a tanulmányaimra, a fotózásra. Jó lenne végre kitalálni, hogy mihez kezdjek az életemmel, de én ehelyett folyamatosan a tesóm legjobb barátjára gondolok. Megszaporázom a lépteimet ahogyan a zene is gyorsul a fülemben, miközben beérek a hatalmas parkba. Azonnal jobbra fordulok. Nem messze innen van egy hosszabb szakasz ahol csak szaladók és néha egy-egy eltévedt kutyás sétál. Nem kell folyamatosan azt figyeljem, hogy hogyan kerüljem ki az embereket. A váratlan érintés nyomán egy másopercre ledermedek, de azonnal széles mosoly terül szét az arcomon, amint megpillantom Kenny mosolygós arcát. Kiszedem fülemből a fülest.
- Kenny! Szia! Azt hittem már sosem érsz ide. Nehezen ment a felébredés? megszaporázom a lépteimet, hogy utoljérem. Kenny a szomszédunkban lakik, az enyémhez hasonló sznob szülőkkel. De legalább vele foglalkoznak, minket kábé leszarnak.
- Mostanában elhanyagoltad a reggeli futást. régen nem voltunk  így együtt a parkban. - Nehéz a hajnali ébredés? egyenletesen levegőt venni elég nehéz miközben az ember dumál. Nem is nagyon szeretek ilyenkor szövegelni, mert könnyebben kifáradok.
- Méred az időt az ösvény végéig? gyorsítok egy kicsit ismét, hogy lehagyjam, majd tekintetemmel az előttünk elterülő utat figyelem. Nem versenyzek, a saját tempómban haladok, de azért néha-néha rápillantok Kennyre, hogy lássam ő hogy bírja a tempót. Nálam jobb formában van az kétségtelen.