Már gyerekkoromtól kezdve élt bennem egyfajta megfelelési kényszer, bármihez is fogtam hozzá, ki akartam tűnni a tömegből, legjobb akartam lenni mindenben. Ebbe az anyaság is beletartozott, nem beszélve a háztartás vezetéséről, és arról, hogy jó feleség is legyek. Utóbbi kapcsán kudarcot is vallottam, noha ezt sosem ismertem volna el senki előtt. S ha már abban nem voltam kiemelkedő, kárpótlásként igyekeztem a legtöbbet kihozni magamból, ezért hiába voltak bejárónőink, akik alkalmanként takarítottak és elvégezték a teendők nagy részét, a főzést és gyakorta a mosást is magam vállaltam be. Ha néha megcsináltam ezeket a teendőket, akkor úgy éreztem, hogy sikerült valamelyest megfelelnem a családom igényeinek. Arra persze soha nem gondoltam, hogy nekik talán másra lenne szükségünk, mondjuk néha egy jó szóra, vagy arra, hogy csak meghallgassam őket. A gyerekek már jócskán kamaszok voltak, még sem merült fel bennem a gondolat, hogy el kellene velük beszélgetnem. Legalábbis ez egészen addig zajlott így, míg a fürdőszobai kukában rá nem leltem egy terhességi tesztre. Hirtelen, villámcsapásként ért a felismerés, hogy a gyerekek már felnőttek, s hogy már nem is olyan kis kölykök, mint ahogyan eddig kezeltem őket. S ahogy erre ráeszméltem, úgy vágott gyomron az érzés, hogy valamit elfelejtettem. Pedig, esküdni mernék rá, hogy beszéltem nekik bizonyos dolgokról, most mégis összekuszálódtak a gondolataim, s leginkább csak azt éreztem, hogy menten felrobbanok. Nem történhetett meg Litával ugyanaz, amit nekem kellett átélnem annak idején. Ő nem követhette el ugyanazt a hibát, soha nem akartam, hogy ez megtörténjen, s most mégis megismétlődött életem egyik legnagyobb tragédiája? Idegesen dobtam félre a kezemben tartott ruhadarabokat, s caplattam át mezítláb, kényelmes otthoni ruháimban a lányom hálószobájához, ahová mindenféle köszönés és kopogás nélkül törtem be, amolyan hívatlan vendégként. - Melita Kershaw! Elmagyaráznád nekem azt, hogy mikor akartál erről szólni?? - hogy a hangom mennyire érte el a határértéket, ami még beillett a kora esti órákba, ezt csakis a szomszédok és a gyermekeim tudták volna megmondani, de ott és abban a percben az sem érdekelt, ha az egész utca a hangomtól zeng. - Tedd le azt a telefont, és válaszolj! - majd felrobbantam, így még ki is kaptam a kisasszony kezéből a készüléket, s helyette a terhességi tesztet dobtam az ágyára. Hogy lehetett ennyire nagyon felelőtlen, hogy erről még csak nem is szólt nekem?
Kezdőlap
