A mi kapcsolatunk egyáltalán nem mondható tipikus anya-lánya kapcsolatnak, sőt az egész családunktól távol áll a tipikus kifejezés. Vállalati ügyészként dolgozol apánk építészmérnöki karrierjét támogatod és persze nem utolsó sorban, a cég jogi ügyeit képviseled. Éppen ezért, apánkhoz hasonlóan te is rengeteget utazol, mondhatni sosem vagy itthon, a gyerekeid mellett. De, mindkettőnk felé hatalmas elvárásaid vannak, ugyanolyan elvek szerint nevelsz minket, mint amit annak idején te is kaptál a mamától.
Utálod a közönségességet, kifejezetten akkor, ha a lányodról van szó. Elvárod a tökéletességet az élet minden területén: kifogástalan megjelenés és viselkedés, kitűnő jegyek, továbbképzések, fejlesztések. Te magad vagy a két lábon járó díva. Életem tizenhét éve alatt nem sokszor láttalak kócosan kilépni a szobából, mindig tökéletes a külsőd. Keményen dolgozol és ugyanezt elvárod a gyermekeidtől is. A férjed támasza vagy, ha van is amiben nem osztozol a véleményén azt soha nem kiabálva vagy csapkodva hozod a tudtára. Az életed a határidő napló szerint éled, mindennek megvan a helye és az ideje, csak sajnos a gyerekeidnek nem jut belőle elég.
Én már meg sem próbálom megbeszélni veled a dolgaimat, nem igazán vonlak be a saját életembe. Nem szeretnék mindig újra és újra elutasításban részesülni.
Nem tudom, hogy mi jár igazából a fejedben, hiszen soha nem beszélsz nekem az érzéseidről. Néha olyan érzésem van, mintha nem is lennének. Nem tudom, hogy voltak-e álmaid kislány korodban. Nem tudom, hogy mi a kedvenc állatod vagy éppen a színed. De azt pontosan tudom, hogy minden harmadik hétvégét együtt töltjük a családdal, hogy amikor itthon vagytok pontban kilenckor vacsorázunk, hogy szemmel követed az iskolai fejlődésemet és hogy nem szereted a fotózás iránti hobbimat. Tudom, hogy szerinted a kedvenc farmerem proli, de arról már nem meséltél, hogy mit éreztél amikor először láttál a cselló koncertemen. Leszámítva persze, azt a pár hamis hangot, amit felfüleltél.
Van esély arra, hogy valaha közelebb kerüljünk egymáshoz? Hogy engem és Tommyt igazán a gyerekedként kezelj és ne csak két újabb név legyünk a naplódban? Tudod, sok minden okoz bennem most vívódást, kamasznak lenni nem könnyű és örülnék, ha ott lenne nekem az anyukám. Adunk ennek egy esélyt?

Építészmérnökként mindig nagyon elfoglalt vagy. Saját céget irányítani és családfőnek lenni egyszerre nem könnyű, az utóbbiról le is mondtál kicsit. Elvárásaid egyszerűek, szeretnéd, ha Tommy és én egyszer a nyomdokaidba lépnénk, elvégre nem azért építettél fel egy birodalmat, hogy idegenek örököljék meg. Engem az építészet gondolata is kiborít, nem akarom, utálom és nem is lennék jó benne. Csak ezt még nem mertem elmondani neked. Tudom, hogy nem húzhatom sokáig az időt, nemsokára meg kell választanom milyen úton megyek tovább a felnőtté válás felé és kénytelen leszek szembesíteni a fájó valósággal. Anyához hasonlóan neked is nagyon szoros a programod, nem igazán jut időd ránk. Hogy anyával hogy vagytok képesek még mindig fenntartani a házasságotokat az érthetetlen számomra. Kevésbé vagy merev, mint az anyánk, szereted a vicceket, jóízűen nevetsz ha számodra vicces dolog történik. Szereted a sört, legfőképp üvegből, amitől anya mindig kiborul. Közösen járunk színházba, ez az egytelen hobbi, amit együtt csinálunk. Hercegnőmnek szólítasz, megpróbálsz a tenyereden hordozni, de apa: az a havi néhány nap nekem nem elég belőled. A jövőnkkel kapcsolatban neked is sziklaszilárd elképzeléseid vannak, a karrier, párválasztás és családalapítás területén is. Csak a te és az én elképzeléseim elég gyakran eltérnek.
Nagyon sebezhető korban vagyok, sokkal érzékenyebben érintenek a dolgok, mint azt hiszed, szükségem lenne az apukám védelmező ölelésére. nem ígérem, hogy megkönnyítem a dolgod, nem véletlen, hogy a hurrikánok női neveket kapnak

Remek ember vagy, kreatív és energikus, humoros és laza, ha épp nem a munkáról van szó. Építészmérnökként elhivatott vagy a munkádat illetően, szorgos és precíz, nem véletlen az, hogy olyan sokra vitted és neved van a szakmában. A rengeteg utazás is hozzátartozik az életviteledhez, akárcsak az enyémhez, de ez sosem jelentett kettőnk közt problémát. Már a megismerkedésünkkor is a karrierünkre koncentráltunk, ez még sem volt akadálya annak, hogy szerelmünk beteljesüljön és összeházasodjunk.
Az első négy év csodás volt, mintha minden egyes nap a mézes heteinket töltöttük volna, a mindennapos elfoglaltságaink mellett azért jutott időnk egymásra is. Fiatalok voltunk és azt hiszem, hogy akkor még kevésbé foglalkoztunk a háttérben rejlő problémákkal. Aztán egy napon megszülettek az ikrek, örültünk nekik, mégis nehezebb lett az életünk. Ezt magyaráznom sem kell, ahogy a mondás is tartja, kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Míg kicsik voltak, kevésbé vettük észre, hogy nem ugyanúgy gondolkodunk a nevelésük kapcsán, majd az évek múlásával ezek az ellentétek egyre jobban kiéleződtek köztünk. Te is követelsz tőlük, szeretnéd, ha egy napon a nyomdokainkba lépnének, még sem szorongatod őket olyan vasmarokkal, mint ahogyan én. Sokszor nem is értesz egyet velem, de képes vagy hosszan tűrni, mert valami oknál fogva nem akarsz konfrontálódni velem. Eddig legalábbis nem akartál, azonban néhány hete a fejemre olvastál mindent. Hozzám vágtad, hogy kemény vagyok a gyerekekkel, hogy megfojtom őket, és téged is. Már fullasztónak érzed a házasságunkat, s hiába is magyarázkodsz nekem, olyan mintha süket fülekre lelnél. Hiába mondod, hogy nem csaltál meg, ezt nem tudom elhinni neked. De vajon mi az igazság? Tényleg hűséges voltál végig, s csak én vetítem ki rád a félelmeimet, vagy neked is van vaj a füled mögött?
Egy biztos, egy házassághoz két ember kell, és mindketten hibáztunk, mégis inkább én vagyok a mérgező ebben a kapcsolatban, amire végre rá kellene ébrednem. Már azt is hozzám vágtad, hogy pszichológushoz kellene mennem, és lehet, hogy ebben is igazad van. A kérdés már csak az, hogy vajon tudok-e változni, s nem késő-e már, hogy helyrehozzuk a házasságunkat?
Egyébként nagyon szeretjük egymást, a házasságunk néhány hete mégis a mélypontjára került. A gyerekek erről még nem tudnak, és nekem nem is célom az, hogy mindez kiderüljön, hisz számomra fontos a látszat. De ezt Te hogyan viseled? Mikor fog kirobbanni belőle az igazság? Vajon mikor robban a bomba? Jól ismerlek, heves természeted van, s amilyen birka türelemmel tudsz viselkedni helyzetekben, olyan hirtelen lobbansz haragra is, ha elszakad az a bizonyos cérna.
Nagyon várlak, s azt hiszem a gyerekek nevében is mondhatom, hogy ők is nagyon nagyon várnak! Gyere, hogy legyen teljes a családunk    Hopsz, és elfelejtettem mondani, hogy van egy lányom, akiről még nem tudsz. Azt hiszem, erről sem ártana majd valamikor beszélgetnünk  
(kérlek, olvasd el az előtörténetemet, az elég jól lefesti kettejük aktuális kapcsolatát)