Kézfejemet a szám elé téve, elgondolkodva nézek a program számolásaira. Akárhogy is van, nem stimmel valami. Azok alapján, amiket elmondott, s láttam belőle, ez nem igazán megfelelő a horoszkópra, márpedig egy horoszkóp nem téved. Ha pedig nem téved, akkor a számolás rossz. Sóhajtva egy nagyot, magam elé veszem a tömböt, és az abakuszt is, s számolni kezdek. Meg sem hallom a halk lépteket, annyira belemerülök a számolásba, majd egy kar vonódik körém, s a világ legkellemesebb illata. - Találkád van - érzem rúzsának lenyomatát az arcomon, s mire felocsúdnék, addigra már el is tűnik. Csak mosolyogva csóválom a fejem, ám elégedett vagyok. A számolás nem volt rossz, itt valami más van a háttérben. Az pedig: vagy elhallgatott valamit, vagy hazudik. Ilyen az, amikor az ember nem tudja a pontos születési dátumát, s korrigálni kell. Felpattintom a laptopot, s hívás helyett inkább leírom a kérdéseimet, jelezve, hogy így tudom pontosítani a születési időpontját. Kihagyom az olyanokat, hogy hazudott, vagy elhallgatott. Sokszor súlyos családi titkok keringenek egy-egy ilyen mögött, olyan tabuk, amikről az egyén sokszor nem is tud, hiszen azért tabu. Így a kérdéseim is nagyon virágosan körbefont fogalmazásúak, mert bár semmi sem véletlen, a horoszkóp elkészítése sem, vagyis eljött az ideje a leplek lerántásáról, a csontvázak előszedésére a szekrényből, nem tankkal vonulok be. Félóra múlva azonban már az öltönyfelsőt veszem magamra, felfrissülve, útra készen. Időben odaérő típus vagyok, főként, ha előre egyeztettünk időpontot a találkozóról. Nem a tömegköz az esetem, s egy kijelölt helyre állok be a parkolóban. Kellemes és udvarias hozzáállással átverekdve magam a kötelező beléptetőkön, mikor a találkozót megbeszélt személlyel végre szemben állhatok, a megszokott, udvarias mosolyommal találja szembe magát. - Miss Dodd, köszönöm, hogy szánt rám az idejéből. Ami merő formaság, mind a ketten elfogaltak vagyunk, s nekem ekkor volt éppen időm. S legfőképpen azért, mert gyűjtő nem vagyok, nem vagyok egy halmozó típus, s ha egy ilyen kéréssel fordulok valakihez, annak nyomós oka van. Márpedig egy ősi védikus tekercs, az asztrológiáról, nekem fontos. Sok minden eltűnt a múltban, s szájhagyomány útján terjedt tovább, amikhez a tapasztalatok is hozzátettek, egy eredeti mű mindennél fontosabb. Az olyan formaságokat partikra teszem, amelyek elindulnak a kaputól, mire a kályháig érünk, itt mindenkinek rövidre szabott ideje van, vár még egy előadás, így rövidre fogom majd fogni. - Úgy emlékszem, mondta, keleti ritkaságokkal is foglalkozik.
Fáradtan teszem le a szemüvegemet a laptop mellé. Már legalább két órája görnyedek az asztalom felett, így jól esik végre kinyújtózni. A vállaim ropognak, ahogy a plafon felé nyújtózkodom. Az utóbbi időben egy csöppet felgyülemlett a munka. Így van ez mikor az aukciós ház készletei szinte teljesen kicserélődnek. Rengeteg új vagy éppen régi ügyfél jelenik meg ilyenkor, mind vásárolni szeretnének valami szépet, csak nem mindenki engedheti meg magának, hogy ezt itt tegye meg. Ilyenkor mindig nagyon nehéz, és fájdalmas ahogyan megpróbálnak feltűnés nélkül kilépni a nagy, üveg bejárati ajtón. Mit éreznek ilyenekor? Szégyent. Én is ezt éreztem volna egy pár évvel ezelőtt, de sajnos ez az életrendje. Viszont ott vannak azok, akik megengedhetik maguknak, hogy nálunk vásároljanak. Na velük van nekem gondom. Persze nem a kiszolgálás részével. Bár van egy ügyfél fajta, akiket ha lehet elkerülök, ők azok akik mindent jobban tudnak az értékesítőnél, és általában hibás adatokkal rukkolnak elő. Persze ilyenkor illedelmesen ki kell javítanunk őket, és hát vannak olyanok, akik ezt jól kezelik és vannak olyanok, akik nem. Na de a munkámban mégsem ez a legfárasztóbb, hanem a papírmunka. Az a rengeteg háttérben zajló munka, egészen onnantól kezdve, hogy megegyezünk az ügyféllel, odáig, hogy kiszállításra kerül a megvásárolt termék. Ezért kell még most is, órákkal a munkaidőm lejárta után is, itt lennem. Az irodám szép, letisztult és tágas, de azért csak nem szeretem az egész késő délutánomat itt tölteni. Ráadásul azért a legtöbb embernek van más kötelessége. Például a hobbija. Rá pillantok az órámra, majd konstatálom, hogy nemsoká vendégem lesz. - Lisa. - Tessék, Miss Dodd? – Hallom vissza az asszisztensem válaszát a belső telefonunkból. - Körülbelül félóra múlva érkezni fog hozzám egy ügyfél. Légy olyan kedves és kisérdbe hozzám. - Rendben. Sajnálom szegény lányt, amíg én itt vagyok addig neki is itt kell lennie, ez a cég szabályzata. Bár már neki is rég lejárt a munkaideje, ő mégis lelkesen segít nekem, megérdemelne egy előléptetést, ám sajnos én ezt csak javasolhatom, nem én döntöm el. Hátra lökőm magam, mire a székem szépen elgurul az asztalomtól, így könnyedén feltudok állni. Persze könnyedén menne, ha nem lennének a lábaim is elgémberedve. Néha úgy érzem magamat, mint egy vén lány, bár lehet, hogy ők még fittebek mint én. Az iroda ékessége egy gyönyörű antik szekrény. Most annak ajtaját nyitom ki, és veszem kibelőle, az ilyen esetekre tartogatott, fekete elegánsan szabott ruhát és a fehér blézert. A cég királykék ceruza szoknyáját és színben hozzá passzoló ingjét pedig vissza akasztom a szekrénybe. Nem szeretem keverni a munkát és a „hobbit”, de ha hív a kötelesség, akkor igenis valamit ki kell találni. Az ügyfelemnek pedig csak ez az időpont volt megfelelő, még is mit csinálhattam volna, még sem találkozhatok vele egy parkba, vagy egy sikátorba. Persze nem mindenki kap a Sotheby's-be meghívást, csak azok akikbe megbízhatok, hiszen milyen kínos lenne már, ha pont a főnökeim előtt buknék le, a nem éppen legális üzleteimmel. Éppen mire átöltözők és újra helyett foglalok, addigra nyílik is az iroda ajtaja. - Üdvözlöm Mister MacLachlan. Foglaljon helyett. – Állok fel a székemből, majd amint velem szembe leül a férfi, én is követem a példáját. - Esetleg valami frissítőt, kávét, vizet? – Általában nem hangzik el ilyen kérdés a számból, ha a magán megbeszéléseimről van szó, de most, sem Lisa, sem a főnökség nem gondolhatja azt, hogy arról van szó. - Így van, volt már velük dolgom. Bár azt hozzá kell tennem, hogy ezek a kincsek itthon igen ritkák és ezért nehezen is beszerezhetőek. – Mosolyodok el a mondandóm végén, jelezvén, hogy igen, ha szükség van rá, akkor minden követ megmozgatok, hogy megszerezzem amit kér. - Viszont mielőtt belefeledkeznénk. Tudnia kell, hogy minden ügyet a legnagyobb diszkrécióval kell kezelnünk, nekem is és önnek is. – Kinyitom a jobb felső fiókot és egy három oldalas dokumentumot húzok ki belőle. Majd ezek után ezt csúsztatom a férfi elé, egy fekete, arany díszítésekkel tarkított tollal egyetemben. - Ez pusztán formaiság. Természetesen olvassa el nyugodtan. Ám röviden annyi szerepel benne, hogy nem vállalok azért felelőséget, hogy esetleg nem tudom magának megszerezni a műkincset, annak állapotáért sem, illetve az esetleges váratlan költségek felmerülésért sem. Továbbá tartalmaz még egy titoktartási nyilatkozatot, érthető okokból. – Fontos ezeket letisztázni, sok partneremnek fogalma sincs min megy keresztül egy a remekmű, míg hozzá kerül. És jogos kérdés, hogy miért most, még azt sem tudom miről lenne szó. A válaszom egyszerű, így maradhatok anonim. Így tehát a megbeszélés akkor veszi kezdetét mikor két aláírás kerül az előttem lévő szerződés végére.
Vannak esetek, amikor nem bízom a véletlenre a beszerzést, noha ennek egészen más oka is van. A kapcsolatam nem itt születtek, a tartósak és kitartóak legalábbis. És ez nem csak nekem fontos, annak is, akinek valójában szánom. Csak előtte egy kicsit megszeretgetem, s alaposan áttanulmányozom. A rendes piacon nehéz rábukkanni, így engem kért meg, hogy kis kerülővel, de a méltó helyére kerülhessen. A fizetségem a tartalom megismerése. - Nem, köszönöm, tökéletesen vagyok így - tartom fel a kezem, mosollyal. Megelégedve hallgatom, hogy foglalkozik velük. Éppen ez a célom, és valahol el is várom ettől a cégtől. Elég hatalmasak. Sok mindenhez. Már nyúlnék a belső zsebembe, mikor elém helyez egy köteg papírt. Ránézek a papírra és a tollra, majd vissza rá. - Nem a diszkréciója miatt kértem fel - mosolygok rá. - A formális intéznivalókat kérem, küldje az ügyvédemnek - mégiscsak a belső zsebembe nyúlok, s kivéve egy névjegykártyát, átnyújtom neki. Nem az enyém, Jeffersoné, a legjobb ügyvéd ezen a területen. Sok ásatási anyag forog át a kezemen, s ő biztosítja, hogy nyugodtan fogjam azokat a kezembe. - És mivel még nem is tudja, mivel keresném fel, minek írnék alá olyan dolgot, amihez nem is értek - újra a belső zsebembe nyúlok, kivéve a mobilom, s nem véletlenül nem küldtem el előzetesen mailen sem azt a tárgyat, amiről most neki egy részt mutatok belőle, letéve elé az asztalra. - A Saravali, Kalyanavarman munkássága. Ami fent található róla az interneten, mind a hamis iratot tartalmazza. Vagyis fogalmazzunk úgy, hogy egy másolat ugyan, de tele van hibákkal, elírásokkal. Nekem az eredetire van szükségem. És pár éve itt kering hírként, hogy az Államokba került. Megvárom, miként reagál a hírre, s hogy egyáltalán akar-e vele foglalkozni. Máshoz is tudok menni, amennyiben úgy dönt, mégsem foglalkozik vele. Merthogy valóban nagy kihívás, s megállapítani, eredeti-e, csak szakképzett védikus asztrológus tudja megmondani. Vagy ókorszakértő. Beszerezni viszont személyesen nem lehet.
Az előttem ülő férfi igen szimpatikus. Mosolyog és kedvesen utasítja vissza a kávézás lehetőségét. Így nem hívom Lisát. Ámbár az igen meglep ahogy a szerződésre reagál. Bár elveszem tőle a névjegyet, megnézés nélkül félre teszem, de a papírokhoz nem nyúlok. Normál esetben elküldeném, nincs szerződés, nincs tárgyalás. Vajon tudja, hogy most nem a céggel folytat megbeszélést, hanem egy magánszeméllyel, aki éppen arra készül, hogy ha kell feketén hozassa be az országba a keresett műkincset, vagy éppen a feketepiacról szerezze be azt? Az elmúlt pármásodpercben megállás nélkül cikáztak a gondolatok a fejemben. Meghallgassam vagy sem? Egyáltalán érdemes-e vele foglalkozni? Az lesz a legjobb megoldás, ha meghallgatom, veszteni valóm csak az időm van, de ezen a párpercen nem fog múlni. Remélem, ha valóban nem érdemes vele foglalkozni, akkor tényleg pár perc lesz. Hisz az idő drága, nem csak az enyém, hanem Övé is. Csendben hallgatom végig, ahogy elmagyarázza, hogy miről lenne szó. Az elém letett telefonért nyúlok. - Szabad? – Ha azt feleli, hogy igen, akkor felveszem a készüléket, hogy jobban megnézhessem a képet. Érdekes, sosem volt még dolgom ilyen tárggyal. Ez valami más, mint amikhez hozzá szoktam. Eddig csak festményekkel, szobrokkal esetleg kéziratokkal volt dolgom, egyszóval művészeti alkotásokkal. De a szóban forgó régiség más, nem értek hozzá, ezért, hogy bármit is tudjak mondani, beszélnem kell egy szakértővel. - Mielőtt bármi fixet mondanék, le kell folytatnom egy hívást. – Állok fel a székemből, kezemet végig húzom a combom hátulján, hogy a ruhám a helyére kerüljön. - Pár percet kérek csupán. – Mosolyodok rá a férfire, majd elindulok az irodából nyíló mosdóm felé. Bár elegánsnak egyáltalán nem elegáns, ám nem hagyhatom, hogy a következőkben elhangzott információk hozzákerüljenek, egészen addig, persze, míg nem válik hivatalosan is az ügyfelemmé. - Míg én a keresett tárgy után érdeklődöm, kérem olvassa át a szerződést és ha egyet ért vele, írja alá. Addig sajnos nem adhatok át semmilyen információt. - Elindulok a kinézet ajtó felé. – Tényleg gondolja át, kérem. Nekem fontos a diszkréció, és az, hogy megvédhessem a személyazonosságom. – Vettek az előttem üllő férfi felé, egy újabb lágy mosolyt. Tényleg remélem, hogy aláírja és foglalkozhatok az üggyel, érdekes kihívásnak tűnik. Ahogyan becsukódik mögöttem az ajtó, a blézer zsebemből előveszek egy kis, fekete, eldobható telefont. Megnyitom a telefonkönyvet, majd tárcsázom a címlista negyedik számát. - Segítened kell. – Szólalok meg, ahogyan a vonal túl végén felveszik a telefont. - Mit tudsz Kalyanavarman munkáságáról? Kifejezetten a Saravali érdekel. – A vonal túlvégén csend van, néhány billentyű kattanás hallatszik csak. - Tehát ha jól értem, egy körülbelül 1222 éves védikus asztrológiai tekercsről van szó. – Összegzem röviden a halottakat. - Azt pletykálják, hogy az országban van, mit tudsz róla, igaz? – Örömmel hallgatom végig, amit mond. Csak a legmegbízgatóbb forrásokkal állok kapcsolatban, így minden fenntartás nélkül hiszek a vonal túlsó végén lévőnek. - Tehát New Yorkban van. Azt hiszem, tudom, hogy kiről beszélsz. Azért azt tisztázzuk le, hogy az eredetiről van szó? – Csak is eredeti műtárgyak érdekelnek, nem foglalkozom sem olcsó, sem nagyon drága hamisítványokkal. Bár vannak ritka esetek, mikor a hamisítványok ritkasága, és minősége miatt, többet érnek, mint az eredeti tárgy, remélem, hogy ebben az esetben nem így van. - Remek! Még egy utolsó kérdés. Mennyit ér a tekercs? – A válasz meglep, ám igen jó hallani. - Köszi, szia. – Teszem le a telefont. Csupa jó hírt kaptam, nem lesz túlságosan nehéz dolgom, egyetlen egy aprócska kis probléma van csak. Ám ezen bőven ráérek majd akkor agyalni, mikor előttem lesz az aláírt szerződés. Komikus módon kopogok, mikor kilépek a mosdóból, bár ő nem láthatja, hogy az ajtó mögött milyen helyiség rejtőzik, jelzésképpen teszem, hogy ne zavarhassam meg, ha esetleg az ügyvédjével telefonál. - Jó hírekkel tudok szolgálni. – Nyitom ki az ajtót és indulok vissza az asztalhoz. - Ám mindent a maga idejében. Sikerült átgondolnia a dolgot? – Mutatok az előttem heverő papírlapokra. Ha számomra is pozitívan dönt, akkor rövid időn belül az övé lehet a tekercs, ha nem, hát maximum egy-két céget tudok neki javasolni magam helyett. Ám ezt egy legálisan működő vállalat sem tudja neki megszerezni, legalábbis az eredetit semmi kép. Remélem, hogy mind a kettőnk számára pozitív kimenetele lesz a dolognak.
- Hogyne, természetesen - mutatok a mobilom felé, hogy alaposabban áttanulmányozhassa. Ahogy látom felállni, feltartom a kezem. - Kérem. Ez az ön irodája. Addig mégis fogyasztanék a híresen finom kávéjukból. - állok fel mosolygva, visszagombolva a zakómat, s távozom, magamhoz véve a mobilomat, nem, mintha sok minden értékes lenne rajta. Követem a kort, de minden információt letörlök róla minden este. A másikra nem mondok semmit, csak viszamosolygok rá, mivel azzal kapcsolatban már kifejeztem a kérésemet. A huszonegyedik században nem papíralapon létezem, és ügyvéd sem vagyok, hogy értsek hozzá. Mindenki a kaptafájánál, ez az egyik mottóm, és mindig beválik. S azzal, hogy az ügyvédem átnézi, azzal éppen ama kérésének teszek eleget, amihez most ragaszkodik. Elég udvariatlannak tartom, ahogy viselkedik, s máris sokat esett a szememben az esély, de sebaj, vannak más forrásaim, amiket tudok mozgosítani. Ez csak az egyik lépcsőfok, vagyis lehetőség. Míg kint kedvesen kérek egy kávét, egy mégis meggondoltam magam, és ha szabadna szabadkozással, a várakozó helyen egy tanulmányt veszek a kezembe, kedvesen megköszönve a közben érkező kávét, és frissítőt is. Már éppen leteszem a fogyasztott kávé csészéjét, mikor nyílik az iroda ajtaja, felpillantok. - Máris. Köszönöm a kávét, mennyei volt - mosolygok az asszisztensre, s mikor újfent az irodában vagyunk, még nem ülök le. - Valóban? S mikkel? - ám mégsem térünk a tárgyra, számára egy olyan dolog fontos, amihez nem értek, ahhoz az ügyvédem szükséges. [i]- Milyen dologra gondol, egészen pontosan? Á, értem. Nos, ezt átküldhette volna a találkozónk előtt az ügyvédemnek, vagy nekem, s most nem ezen vesztegetnénk pár percet. Amennyiben ez önnek fontos, úgy én most távozom, küldje el ezt az ügyvédemnek - mutatok a papírra. - elektronikus formában. Amennyiben áttanulmányozta, s megfelelőnek találja, vagy a helyesbítések megtörténnek, s Önnek is megfelel, úgy beszélhetünk egy új időpontról - mosolygok rá. Addigra viszont már a kezemben lesz a tekercs, mert bár türelmes vagyok, úgy érzem, az időm vesztegetem szőrszálhasogatásokra. - Köszönöm az idejét, Miss Dodd - veszem fel a távozás pozícióját, amennyiben számára valóban fontosabbak a papírok, és egy kényszerített aláírás, amivel nem én fogok veszíteni.
Ahogy belép a férfi az irodába, visszaindulok az asztalhoz, ám látva, hogy nem foglal helyet én sem ülök le. A kapott válasz nem lep meg, sőt. Máshogy áll a szerződéshez, mint én. Nekem ez a munkám része, csak és kizárólag ezzel együtt vagyok hajlandó dolgozni. Neki minden lehetősége és esélye megvan, hogy ezt ne fogadja el. Nem tartok senki fejéhez fegyvert, ha nem hát nem. - Ön is tudja amit én. Nem fogom átküldeni senkinek. Annak viszont örülök, hogy hallhatam a tekercsről. Remélem megtalálja azt a személyt, aki megtudja magának szerezni! – Mosolyodok el. Dehogy is küldöm el valakinek. Egyrészről, ha ez az irat kikerülne egy harmadig személy kezébe, akkor elég nagy lenne rá az esély, hogy lebuknék. Más részről, ha ez digitalizálva lenne, akkor egy jobb informatikus is simán megtudná szerezni. Túl nagy a kockázat, inkább elbukok félórát az életemből, mint hogy lecsukjanak évekre. Nem éri meg játszani. Többek között ezért nem is küldöm el senkinek sem a megbeszélés előtt. Mi van, ha megkapja a szerződést, majd rohan vele a szervekhez. Normál esetben nem is tudják az ügyfelek a nevemet, email címem. Csak egy telefonszámot kapnak. Ez az esett volt az egyedüli kivétel. - Ha mégis meggondolja magát és tudok valamiben segíteni akkor tudja hol talál! – Vetek felé egy újabb kedves mosolyt. Hogy megint találkoznék-e vele? Valószínűleg igen, ám akkor már a papírlapok aláírása nélkül, nem is mehetne még ennyire sem előre a beszélgetés. Ámbár igen kevés esélyt látok arra, hogy ez az üzlet még valamikor megfog köttetni. Azt sem tudja, hogy mi van a lapokra nyomtatva, tekintve, hogy még csak bele se olvasott. Én a helyében csak megnéztem volna, de nem vagyunk egyformák, ahogyan én élből elutasítottam az ügyvéddel való kommunikációt, úgy Ő is ezt tette a szerződés elolvasásával. Viszonylag lágy léptekkel megyek oda az iroda ajtajához és nyitom ki a férfi előtt. - Köszönöm, hogy szánt rám is időt! – Nyújtom felé mosolyogva a kezem. – Legyen szép napja! - Amint kilép a férfi az ajtón becsukom azt és újra helyett foglalok. „ Egy újabb elszalasztott üzlet”- konstatálom magamban, ahogyan leülök. Ritka alkalmak egyike, hogy valaki nemet mond, de így legalább lesz egy kis szabad időm. Amúgy is mostanában vissza kéne vennem a tempóból, mielőtt rámenne az egészségem. - Lisa, köszönöm a mai munkád, haza mehetsz. Én is indulok egy félórán belül. – Szólalok bele a belső telefonba. - Rendben, Miss Dodd. – Hallom vissza a lány hangját. - Jah, és a holnapi napon begyújtom a béremelési javaslatot. - Köszönöm! – A lány hangja felderült. – Jó éjszakát Lilly! – Ilyenkor mikor már vége a munkaidejének általában átváltunk egy közvetlen hangvételre. - Jó éjt, Lisa! Köszönök el én is tőle. Kitöltöm a béremelési javaslatot, majd elküldöm emailben a főnökömnek és utána én is indulhatok haza, piheni.
- Nem, nem tudom, most elmondta, most tudom - halvány mosoly jelenik meg a szám sarkában, köszönetképpen, hogy felvilágosított arról, esze ágában sincs átküldeni az anyagot. Nekem is így is tökéletes. Ha elküldi, az is. - Kérem, nagyon szívesen! - fontosnak tartom a tudást, ám azt is tudom, hogy hiába tud róla, ha nem hozzám, vagy hozzá kell, hogy kerüljön, akkor nem fog. A tudás ahhoz fog érkezni, akihez szükséges. Ezért sem aggódom. - Figyelembe fogom venni az ajánlatot - döntöm meg magam, és nem, egyáltalán nem mondom, hogy sosem fogom keresni. Minden lehetséges, és a segítség sokminden lehet. Ami most van, az egy üzlet, semmi több. - Ezt én is elmondhatom: köszönöm az időt, amit együtt tölthettünk. További kellemes napot! - elfogadom a kézfogást, s utána már csak a lift vár, és a későbbi előadás, ahová innen egyből megyek, a késés nem az én világom. Csak az egyetemen hívom fel a kedves barátomat, aki említette a tekercset, s öt perc múlva már meg is van a találkozó időpontja. Most fog igazából kiderülni, kire is várakozik a tekercs igazából.
Kezdőlap
Kézfejemet a szám elé téve, elgondolkodva nézek a program számolásaira. Akárhogy is van, nem stimmel valami. Azok alapján, amiket elmondott, s láttam belőle, ez nem igazán megfelelő a horoszkópra, márpedig egy horoszkóp nem téved. Ha pedig nem téved, akkor a számolás rossz. Sóhajtva egy nagyot, magam elé veszem a tömböt, és az abakuszt is, s számolni kezdek. Meg sem hallom a halk lépteket, annyira belemerülök a számolásba, majd egy kar vonódik körém, s a világ legkellemesebb illata.
//