El sem hiszem, hogy már egy hete nyitva van a fogadó, annak ellenére, hogy milyen szakembereket sikerült találnom, ez igazán meglepő. De már vannak is vendégeink, igazából nem sokan. Csupán egy idősödő házaspár, illetve egy üzletember, aki New York-ban tartózkodik pár hétig egy üzleti ügy miatt. De sokkal jobban szereti a családi hangulatot, illetve utálja a nagy városi szállodákat, így inkább nálunk szállt meg. Éppen bezárom az irodám ajtaját amikor megszólal a telefonom. Egyik kezemmel próbálom megtartani a táskám, miközben nagy nehezen sikerül felvennem. -Sarah, drága nővérem, mindig jókor hívsz....- de ő gyorsan közbe vág,- Savih, mi a terved estére?- veszek egy mély levegőt, mert ez azt jelenti, hogy valahova menni szeretne, ami nagy szó, mivel eddig én rángattam el bárhová is.- Hát haza menni, venni egy forró fürdőt, és....- de megint nem tudom befejezni a mondatot, amiből kezd egy kissé elegem lenni, de nem szeretnék megint összeveszni, ráadásul mások füle hallatára. -Nos, nem! Van két jegyem egy fiatal zenész koncertjére, Sasha-tól kaptam, az új pultostól, de mivel ő nem tud jönni, kell valaki helyette. A koncert után after party is lesz. A Madison Squera-n lesz.- közli az infókat, és olyan stílusban teszi ezt, hogy nem valószínű, hogy lesz alkalmam ellenkezni.- Nyolcra érted megyek addig készülj el,- ezzel rám nyomja a telefont, én pedig egy újabb sóhaj kíséretében még elintézek pár dolgot, aztán elindulok a kocsimhoz. Közben azon morfondírozok, hogy talán igaza van, egyikünk sem él a szórakozásnak. Én mondjuk eddig nem voltam ilyen, Sarah mindig azzal jön, hogy egy nagyra nőtt gyerek vagyok. Képes vagyok az étterem közepén Olival sült krumpli háborúzna, vagy ha ez nem volna elég simán kosztümben is focizok az unokaöcsémmel. Az sem érdekel, hogy ki, mit gondol. De közben simán vevő vagyok egy jó bulira, vagyis eddig voltam. De mióta megnyitottam a fogadót nem volt egy szuszanyásnyi időm. És nem hiszem el, hogy két év telt el, de még mindig gondolok Lucasra. Voltak próbálkozások, vagyis ami azt illeti egy, a volt egyetemi társam, vagyis találkozgatunk olykor. De ezt nem is tudom milyen kapcsolatnak kéne neveznem, ami azt illeti a barátság és a kapcsolat között kéne definiálnom. De annyira nem viszem túlzásba, nem tudom mennyire lenne ez jó ötlet vagy sem. Meg ezt nem akarom elrontani, megakarom mutatni a nővéremnek, hogy egyedül is tudok valamit csinálni. Ő segíteni akart mindenben, de én nem hagytam, oké így volt okom bele temetkezni valamibe, de nem csak erről van szó. Büszke akarok lenni magamra, és azt akarom, hogy Sarah is büszke legyen rám. Az esti forgalomban viszonylag hamar haza értem, veszek egy gyors zuhanyt, majd magamra rángatok egy fekete combközépig érő bőrszoknyát, egy fehér trikót, ami a dekoltázsát csipke díszíti, a top alját betűröm a szoknya alá, majd felkapok egy szintén fekete magassarkút. A tükörbe pillantok, két hónapja váltam meg szőke tincseimtől, csokoládé barnára festettem őket. Amivel teljesen lesokkoltam a nővérem, de muszáj volt váltanom. Egyenes fürtjeimet kifésülöm, majd felkenek egy kis szájfényt, illetve spirált. Mire nyúlók a dzsekimért már csörren a telefon, a nővérem a kocsiban vár. -Azért ezen egy kicsit meg vagyok lepődve,- jegyzem meg köszönés helyett, de ő csak legyint. Ez nála annyit jelent, hogy konkrétan már megbeszéltük. Vagyis, ő közölte a dolgokat, és ennyi. Az úton oda felé, megbeszéltük, hogy a másiknak hogyan telt a napja, majd Olit is, megbeszéltük, hogy holnap eljönnek ebédelni a fogadóba, mivel szombat lesz, az unokaöcsémnek nem lesz óvoda. -Savannah, azért próbáld meg jól érezni magad,- felvont szemöldökkel bámulok a nővéremre pár pillanatig, hogy mennyire gondolja ezt komolyan. -Erre hadd ne válaszoljak,- és inkább kiszállok. Elég sokan vannak itt,valami fiatal srác első amerikai koncertje állítólag.Nem hiszem el, hogy Sarah rajong az ilyen tini zenékért, de már mindegy. Bent elég jó helyen van a helyünk, én türelmetlenül várom, hogy elkezdődjön. Amikor a srác elkezd énekelni először félhomály uralkodik a stadionban. De egyből kiráz a hideg, ugyan is ezt a hangot bárhol felismerem, mennyiszer énekelt nekem. De ahogy felgyúlnak a fények már tudom, hogy Lucas áll előttem a színpadon. De valahogyan mégis más. Mintha izmosabb lenne, és az ujjatlan trikóban mintha tetkói is lennének. Határozottan férfias jelenség, de még mindig csak tizennyolc éves. A fenébe, kétségbeesve pillantok Sarah felé, nem tudom mikor jön rá arra amire én. Percek kérdése az egész. Menekülni szeretnék, de nem tudom hogyan, csak azt érzem, hogy muszáj mennem. -Nos, jó koncert volt, de én azt a partit inkább kihagynám...- próbálok elköszöni a testvéremtől, de ő határozottan pillant rám,- Savannah! Az a jegyhez tartozik, és komolyan lassan két éve történt a dolog, majdnem harminc éves vagy, és egy tizennyolc éves kölyöktől félsz? Valószínűleg rá másznak a tinilányok észre sem vesz minket, ha meg igen legfeljebb köszönünk neki,- azzal kénytelen vagyok utána koslatni. Lélekben pedig felkészülni, hogy nagyon kínos bulinak fogok elébe nézni. Hamar oda érünk a hotelbe, és a teremben már sokan vannak, én a háttérben húzódva szorongatok egy pohár pezsgőt. Tényleg nagyon szerencsétlennek érzem magam, már a második pohár van a kezemben. Sarah éppen valahol el van vegyülve, én Lucot pásztázom íriszeimmel, és tényleg megváltozott. A fiatal csajok csak úgy tapadnak rá, amikor egy méz szőke hajú lány éppen a telefonszámát nyújtja át neki, és szinte bele mászik a képébe, akkor döntök úgy, hogy friss levegőre van szükségem. A lift gombját egyre erősebben nyomom, majd lent dobok egy üzit a nővéremnek, hogy miért léptem le. Amint kinyílik a lift szinte bezuhanok, és próbálok mély levegőket szívni, megnyugodni, hogy semmi baj nem lesz. Már majdnem csukódik az ajtó amikor hirtelen valaki megakadályozza, és belibben. Még megszólalni sincs időm Lucas már bent is van, pár pillanatig bámulok rá. -Öhm... ez a lift foglalt,- jegyzem meg keményen, és bízva abban, hogy nem ismer fel..... ♡
Attól a perctől kezdve, hogy a repülő leszállt, a gyomrom golflabda méretűre zsugorodott, és néha olyan érzésem volt, mintha lenne is benne egy labda, de nem egy átlagos, hanem egy jó nehéz labda. A gép hajszálpontosan 11 órával a koncert előtt érkezett meg New Yorkba. Anya kijött elém a reptérre, a húgaim suliban voltak még, úgy terveztük, hogy otthon lepem meg őket, ott várva, hogy belépjenek az ajtón, mikor hazaérnek a tanítás után. Már régen nem láttam őket személyesen... a videochat egész más, mint a valóság... például nem lehet őket megölelni. Már nagyon hiányoztak, ahogy anya is. Jó érzés volt hazajönni. Minden egyéb tényezőt is beleszámolva... tényleg az volt. Hiányzott az otthonom. Nem csak a család. A város is. Közhely, de igaz, mindenhol jó, de a legjobb otthon. A napot nagyrészt anyával és a lányokkal töltöttem, élménybeszámoló élménybeszámolót követett, ők is mindent tudni akartak a "kalandjaimról", és én is mindent hallani akartam az itthoni dolgokról, meg róluk! És amikor az idő úgy állt, hogy ideje volt indulni az esti koncert miatt, persze a húgaimnak nem volt épp egyszerű megmagyarázni, miért nem jöhetnek ők is. Anya úgy vélte, fiatalok még egy ekkora bulihoz, szóval meg kellett ígérnem, hogy holnap privát koncertet adok nekik itthon, amit persze meg is ígértem habozás nélkül! Mikor végül nagy nehezen engedtek távozni, beültem az utcán parkoló kocsiba az ügynököm mellé, és már indultunk is Manhattan felé! A stadionhoz érve ismét éreztem, mintha a gyomromban ott volna az a súlyos labda. Izgultam. Mindig izgulok, de mikor elsőkről volt szó, akkor még jobban, és ez is az volt... itthon... először... az enyéim előtt...! Persze az izgatottság jó is volt, éreztem, ahogy bensőm zizeg, mintha az ereimben pattogós cukor lenne vér helyett... A tömeg, a zaj, az emberek... mindig azt a pillanatot vártam legjobban, mikor fellépek a színpadra, mikor a lábam a fekete padlóhoz koppan... mikor az emberek észrevesznek... és aztán, mikor a zene első hangocskái kiszöknek a hangszerekből, gitár, zongora, bármi is legyen... ezek a hangok jelezték, hogy nincs semmi baj, mert itthon vagyok, a színpadon... a kedvenc helyemen...! És amikor a koncert véget ért, a színpadról lefelé menet jó érzésekkel távoztam. A taps, a sikolyok, a kiabálások elkísértek még akkor is, mikor már beértem a színfalak mögé, már az öltözőm felé tartva. Boldog, szinte részegítő mámor töltött el, és imádtam ezt az érzést. Talán kicsit amiatt is, mert amikor énekeltem, az mindig olyan volt, mint egy-egy vallomás. Vallomás, az igazságról... amit senki nem akart tőlem hallani, senki, akinek el akartam volna mondani... úgyhogy elmondtam helyette mindenkinek, mindenkinek, aki hajlandó volt meghallgatni, és érdekelte a mondandóm. Szerencsére bőven akadtak ilyen emberek. Emberek, akik velem tomboltak a koncerten, sírtak, nevettek, énekeltek, táncoltak, amit épp az adott dal aktuálisan kiváltott belőlük, belőlünk. És akkor az after partyról már ne is beszéljünk. Fontos tudnivaló, hogy az ilyen bulik általában elég kötetlenek, zene, tánc, beszélgetés, alkohol, stb... igen, általában gond nélkül fogy az alkohol, mármint, eddig nekem is fogyhatott... na persze, részeg még sose voltam rajtuk, de azért a sok izgalom után az ember szívesen iszik valamit, ha mást nem, hát pezsgőt, vagy mindegy, ami épp jól esik, de... itt egy fontos különbség, ami itthon más. Itt ugyanis, ha tudva tudják, hogy bizony nem vagy még 21, akkor a többség nem fog kiszolgálni piával... és az ügynököm ragaszkodott hozzá, hogy tartsuk be ezt a szép szabályt... szóval nekem ma este tabu a pia. Bevallom, ez a rész könnyebb volt, mikor még nem volt nyilvános az életkorom... elég volt egy hamis személyi, vagy a pultos lányra egy megnyerő mosoly, illetve... Európában simán kiszolgáltak 18 éves lévén. Ott ez is elég volt, itthon bezzeg... feleségem lehetne már, akár gyerekem is, de egy sört nem vehetnék csak úgy... azért na... kicsit fura. De mindegy, ebbe bele kellett törődnöm, főleg, hogy most már azért az imidzsemre is vigyáznom kellett, végtére is, olyan fiatal vagyok, aki hat más fiatalokra... és nálam fiatalabbakra is... Különben, annyira nem is hiányzott a pia, az adrenalin is jó kis serkentő volt, a koncerthangulat még a fülemben dobolt, és nem tudtam levakarni a vigyort a képemről, na persze, nem is akartam! Persze a bulira már kevesebb embert engedtek be, mint a koncertre, ide csak a VIP-jeggyel rendelkezők jöhettek, a többiek legfeljebb a hotel előttig jutottak, meg az előcsarnokig, de magára a bulira a biztonságiak nem engedtek be bárkit. Ez viszont nem jelentette azt, hogy csendesebb rendezvény volt, csak épp itt több helyszínen sikítottak a lányok, nem csak itt bent, hanem kint is. Tény és való, az idő múlása nemigen változtatott azon, hogy úgy érezzem magam, mintha a szívem foglalt lenne... Számomra, olyan volt minden, mintha tegnap történt volna, mintha tegnap érintettem volna meg utoljára, néha még a csókját is érezni véltem a számon, amit utoljára adott... Savannah... Annyiszor próbáltam kiverni a fejemből, olykor bemagyaráztam magamnak, hogy nem szeretem, de olyan rosszul hazudtam, még én se hittem magamnak... néha próbáltam magamnak dalban mondani el, de a dalaimnak se hittem... mert igenis éreztem, hogy hiányzik a teste a karjaim közül, a hangja a fülemből... Tudtam, hogy a szerelem, amit iránta érzek, nem egy tinédzser fiú szerelme... ez olyasmi, ami embereket életben tarthat, vagy megölhet, mikor a lelkünket választás elé állítja az élet... Így, hiába minden visítozó lány, minden gyönyörű teremtés, akik aláírást kértek a mellükre, akik szerelemről vallottak nekem rajongói leveleikben, sőt, olykor elküldték nekem kapásból a fehérneműjüket... hiába, mert... bár Savannah összetörte a szívem, még törötten is az övé volt. Játszottam a gondolattal... hogy felhívjam, vagy hogy jegyet küldjek neki egy koncertemre, vagy elmenjek meglátogatni... Milyen vicces, hogy a sors megoldotta a problémám, mielőtt még nekem kellett volna döntenem, hogy mit is tegyek vagy ne tegyek. Épp néhány nagyon lelkes, 16 év körüli, fiatal lánnyal beszélgettem, akik arról meséltek, hogy pár hónapja ott voltak a berlini koncertemen is, de ott sajnos nem jutottak be a bulira, és így a közelembe sem, de most mennyire örülnek, hogy sikerült. Persze rövid úton megtudtam azt is, hogy egyiknek sincsen barátja, és naná hogy becsengett az a kérdés is, hogy nekem van-e barátnőm... amire megmondtam az igazat, hogy nincsen. Ez persze csak olaj volt a tűzre, de sosem hazudtam, ha kérdeztek, megmondtam az igazat, privát beszélgetéseken is, interjúkban is. Na persze, akadtak infók, amiket eltitkoltam, például, a dalaimat ihlető hölgy nevét... Én felvállaltam volna őt, és amit iránta érzek, de tudtam, hogy ő haragudna, ha tudná a világ, hogy szerettem... sőt, talán még azért is dühös volna, mert még mindig szeretem... Szóval, a lányokkal beszélgettünk, nevettünk, és az egyikük a végén össze is szedte a bátorságát ahhoz is, hogy odanyújtson nekem egy cetlit, rajta egy számsorral, meg a nevével, és a fülemhez hajolva elmondta, hogy bármikor nyugodtan felhívhatom, ne aggasszon, hogy esetleg késő van... Ahogy a papírka az ujjaim közé került, akkor láttam meg. A haja más volt... de az arca... a teste... semmit nem változott. Ő már nem nézett rám, éppen sarkonfordult, és láttam, hogy a lift felé iramodik. A pillanat tört része alatt köszöntem el egy mosoly kíséretében a lányoktól, és kértem elnézésüket, amiért mennem kell, majd lábaim már meg is indultak a lift előtt álló alak felé. Bevallom, nem gondolkodtam... Hallottam, ahogy az ügynököm a nevemen szólít a közelben, de intettem neki, hogy egy perc és jövök, aztán meg sem várva a válaszát, és látva, hogy Savannah már be is szállt a liftbe... naná, hogy követtem... mintha legalábbis kötél tekeredett volna a derekamra, és annál fogva húztak volna utána. Az utolsó pillanatban dugtam a kezem a résbe, mielőtt még a liftajtó becsukódhatott volna, mire az kinyílt ismét, és belépést engedett nekem, én pedig nem is haboztam, már be is léptem a felvonóba. Egy bő pillanatig diadalittas érzés öntött el, mert utolértem, és mert innen nincs neki menekvés... majd megint ott volt az a fránya labda a gyomromban, csak most még annál is nehezebb volt, mint eddig... mikor rájöttem, hogy ez nem feltétlen jelent azért pozitív dolgot nekem sem... Egy tizedmásodpercre meg is bántam, hogy utána jöttem, de aztán meghallottam a hangját... és az érzés olyan hirtelen tűnt el, ahogy jelentkezett. Feléje fordultam hát, és elvigyorodtam, hogy leplezzem idegességemet. - Helyes, legalább senki nem fog megzavarni minket. Csak te meg én. - És miközben ezt mondtam, végigsiklott tekintetem az egész alakján, a feje búbjától egészen a talpáig... és tisztán éreztem, ahogy a látványtól kiszáradt a szám, a torkom... és esküdni mertem volna, hogy a fránya térdem is megremegett! Rohadtul dögös volt, a fenébe... komolyan kényszerítenem kellett magam, hogy ott álljak, és ne nyomjam azonnal a falhoz, hogy megcsókoljam, és a kezem végigjárja a testét...!! Azzal, biztos, hogy semmi mást nem értem volna el nála, max. egy hatalmas pofont érdemeltem volna ki. - Csinos vagy, Savannah - böktem ki, de éreztem, hogy hangom rekedtes, és nem ám az éneklés miatt volt, nem... ezt ő váltotta ki! A nyelvem hegyén volt, hogy "Hiányoztál...!" de... nem mertem kimondani, szóval csak álltam ott, mint valami hülye, őt nézve, és... talán csak a tekintetemből áradt feléje az infó, hogy amúgy... mennyire átkozottul hiányzott nekem... és mennyire jó újra látni... és mennyire szeretném... megölelni, megcsókolni... vagy legalább a kezét a kezembe fogni... bármi olyasmit, amiket most tuti nem engedne meg nekem... amitől, azt hiszem, csak még jobban vágytam rá, tudva, hogy nem kaphatom meg...
Tudtam jól. Már a zsigereimben éreztem, hogy ez nem jó ötlet. Nem tudom, hogy Sarah miért izgult rá arra, hogy aznap este ne otthon legyünk. Igazából, vagyis, de....! Teljesen tisztában voltam a ténnyel, hogy a nővérem miért tette. Kellett, hogy emberek között legyünk, emberek között akik nem kollégák, vagy akik nem a beosztottjaink. Egy kis kikapcsolódás. Igazából mióta Lucas lelépett próbáltam túlélni. Volt is pár randi próbálkozásom. A legsikeresebbnek talán mégis a volt egyetemista társamat mondanám. Ami nem igazán sikerült, igazából amikor én gólya voltam, ő akkor volt végzős. Egy vicc keretén belül ismertem meg, aztán össze haverkodtunk. Már akkor is olyan bátyus szerepben tetszelgett. Ha olyan pasi környékezett meg akkor hamar elüldözte őket. Aztán ahogy teltek az évek megszakadt a kapcsolatunk. Pont ahogyan az egyetemi kapcsolatokkal, barátságokkal ez ugye lenni szokott. Most amikor újra találkoztunk, ez nem annak indult, de mégis lett pár randiszerűség. Viszont nem tudom, hogy változott-e a kapcsolatunk miben léte, azt hiszem még mindig az a bátyus -féle maradt. De jó érzés vele lógni, sokat segít mindenben, és Sarah mellett ő volt az aki miatt kimásztam a depresszió mocsarából. De valahogy Lucason még mindig nem tudtam túltenni magam teljesen. Ami kész vicc, hiszen mégis csak tíz év van köztünk. De ez igazából lényegtelen, hiszen a szerelem nem válogat. Nem is tudom hogyan tudtam bele nézni az anyja szemébe. Hiszen, oké nem rontottam meg, de azért mégis csak kiskorú volt. Simán lecsukhattak volna azért amiért szexuális kapcsolatot létesítettem vele. De ez nem érdekelt.Az első alkalom még az alkohol számlájára írhattam, és utána megpróbáltam kerülni. Egészen addig sikerült is míg nem jelentkezett állásra Sarah cukrászdájában. Kicsit igazságtalannak éreztem, hogy amiatt zavarjam el, mert egyszer szexeltünk. Pár hónapra rá már titkos viszonyt folytattam vele. Amire nem voltam túl büszke és nem csak azért mert fiatalabb volt tőlem. Hanem mert kapcsolata is volt, ráadásul így már nem csak Sarah szomszédja volt, hanem a beosztottja is.... A koncert végül is egészen jó bulinak tűnt, egészen az első öt percig, míg tudatosult bennem, hogy konkrétan ki is énekel a színpadon. Már amikor megcsendült a hangja a sötét színpadon akkor tudtam, hogy ez Ő. Aki elől menekültem, aki miatt most már nagyjából rendbe jöttem lelkileg. Erre itt van, és ahogy kigyúlnak a fények látom magam előtt. Bár mivel középen vagyunk csak a kivetítők hozzák olyan közel hozzám. Az elmúlt majd’ két évben sokat változott külsőleg. Ahogy hallom a bársonyos, szexi hangját, libabőrös leszek, muszáj friss levegőt szívnom!Valahogy mégis végig hallgatom, mert Sarah amúgy sem nagyon engedett volna ki. Viszont azon a bulin fix, hogy nem fogok részt venni, így azért ennyi ember között nem ismer fel. De az biztos, hogy ott már nem tudok elbújni. Bár a szőke tincseimet csokoládéra cseréltem, úgy hogy szerintem talán nem lesz akkora gáz. Viszont nővéremen látom, hogy nem menekülhetek ez alól. nem tudom miért viselkedik így, már rájöhetett, hogy ki az a fiatal srác. Ő meg itt ragaszkodik ilyen dolgokhoz. Mintha olyan nagy alkoholista lenne, hogy pár pohár ingyen pezsgőnek annyira örülne. Vagy rá lenne szorulva. Bár ő inkább csak mégis csak emberek között akar lenni. Nem lehetek ennyire önző, ezért végül csak bele egyeztem, hogy akkor menjünk. Hát fél óra múlva már érzem, hogy megint rosszul döntöttem. Egy pohár pezsgőt szorongatva állok az egyik oszlop takarásában, nyugodtan legeltetem a szemeim Lucason. El sem hiszem, hogy mennyire megváltozott, annyira férfias jelenség lett, szinte el sem tudom kapni róla a pillantásom. A görcs a gyomrom mélyén egyre nagyobb ahogy nézem, hogy a tinilányok egy egy autogrammért bármit megtennének. Ahogy mindegyik a telefonszámával zaklatja őt. Azt hiszem két évvel ezelőtt jól döntöttem, még ha fáj is. Neki ez való, nem egy lassan harmincas nő, hanem fiatal lányok, akikkel bulizhat. Nekem lassan gyereket kell szülnöm, és nem egy tini fiúnak. Nyilván. Ez az a pont amikor menekülőre fogom. Teljesen lenyugszom ahogy belépek a liftbe, egészen addig a pillanatig amíg valaki meg nem állítja az ajtót és lép be rajta. Egy pillanatra tágra nyílt szemekkel bámulok rá, majd dacos arckifejezést öltök magamra. -Ezt úgy értem, hogy egyedül szeretnék utazni, szóval...- intek a fejemmel, hogy örülnék, ha magamra hagyna. De nyilván nem fog, nagyon makacs ember legalább annyira mint én. De én még erre nem vagyok felkészülve, és talán nem is leszek sohasem. -Köszö... khhmm köszönöm,- próbálok hűvösen válaszolni neki, és tüntetőleg keresztbe fonom karjaimat a mellkasom előtt,- te is.... helyes vagy,- nyögöm ki végül. Pár pillanatig szemezünk, majd elkapom róla a pillantásom, nem tudom mit kéne tennem, vagy mondanom. Vagy, hogy ő mit szeretne, de én fáradt vagyok az ilyen játékokhoz. -Öhm, gratulálok a sikereidhez, menő és híres lettél,- próbálok mosolyogni őszintén, nem volt nehéz, mert valóban így gondolom,- de azt hiszem várnak téged a tini lányok, nem hiszem, hogy jó lenne, ha megváratnád őket....- próbálok célozni rá,- majd amikor nem mozdul közelebb lépek a gombokhoz és megpróbálom megnyomni, hogy a liftet indulásra késztessem. ♡
Kezdőlap
