Még nem párolgott el bőrömről a nedvesség egésze, mely a nemrégiben megejtett közös fürdést követően tapadt testemhez. Nem törülköztem meg elég jól, nem akartam, vagy csak hagytam a csudába, mivel így is melegem volt. Ezt a kis szobát egészen hamar be lehet lihegni és mit tagadjuk, hát, mi ma tettünk róla, hogy a helyiség szexszaggal telített legyen. Nem sokszor csináljuk ezt, de amikor igen, akkor látszik, hogy tök jól működünk együtt és ez ezúttal is túlságosan elbizonytalanít a szándékaimat illetően.
Az ablakot kinyitnám, de semmi kedvem kikelni az ágyból, kimászni egy szál takaróval borított meztelen testemmel, mely most annyira kellemesen simul Cisco bársonyos bőréhez. Még mindig emlékeztet bizsergő testem, hogy nem akarok elmenni innen, se mozdulni, se lépni nem szeretnék! Imádok itt lenni Cisconál, netflixezni, bealudni egy közös barátunk lakásavató bulija után, vagy csak lézengeni nála, amikor úgy gondolom, hogy jó lenne valahová elmenekülni anyáéktól. Jól ismerjük már egymást, valahogy úgy alakultak a dolgaink, hogy rendszeresen egymásba futottunk kezdetekben, aztán már mi magunk is elkezdtünk privátba találkozgatni, szórakozni. Az idők során történtek köztünk... dolgok, ez meg az, viszont még mindig nem tudom azt mondani, hogy teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy mit is akarunk egymástól. Én szeretem a bizonytalanságot, kalandos időszakon vagyunk túl, megannyi rejtéllyel, ám lassacskán már inkább aggaszt ez a tudatlanság, mintsem hogy örömmel élvezném a ki-tudja-mi-van-köztünk állapotot. Apám csak háromszor kérdezte meg eddig, hogy pontosan milyen szemmel kellene neki Franciscora néznie és utolsó alkalommal már csak a szemét forgatta, ahogy én továbbra is csupán vállamat vonva feleltem neki.
Ujjbegyemmel végigsimítok Francisco mellkasán, játszok köldökével, mégis azt érzem, hogy nem feltétlenül helyes amit teszek, legalábbis addig nem, amíg magamnak nem tisztázom legalább, hogy mit akarok tőle pontosan. Sok mindent lehet rám mondani, de azt nem, hogy játszanám másokkal, hitegetni sem szeretek, talán ez a gondolat az, ami miatt kissé nyugtalanul ülök fel az ágy matracán.
- Ez… jó volt! - nézek rá hátra a vállam fölött és egy lágy mosollyal köszönöm meg a történteket. Ez nálunk korántsem tekinthető megszokottnak, úgyhogy nem akartam szó nélkül hagyni. Látszólag még akarok valamit mondani, ám hangok helyett végül csak megnyalom ajkaimat és visszafordulok az ággyal szemközti fal felé. Szeretem Ciscot, de… hogy őszinte legyek, eddig nem voltak túl jó tapasztalataim a párkapcsolatok terén, s kétségkívül borzasztóan mérges lennék - magamra? -, ha elveszíteném őt. De azt sem mondhatom, hogy nem akarnám megpróbálni sem. Nehéz… pont, mint a nem megszokott csend, mely ideiglenesen beáll közénk.
- Cisco!? - szólítom meg, ám ezúttal nem nézek rá, igazából nem tudom miért nem teszem, hiszen nem tartok tőle, vele komfortosan érzem magam talán még egy ilyen kényes helyzetben is.
- Úgy négy napja amúgy apa megkérdezte tőlem, hogy pontosan mi van köztünk... - Gondoltam, akkor már megpróbálom ennek a nem kis dilemmának a saját stílusunkban hangot adni, miközben azon agyalok, hogy vajon ez már neki is eszébe jutott? - És nem nagyon tudtam rá értelmesen válaszolni. - Biztos vagyok benne, hogy érti, mit akarok ezzel a burkolt kérdéssel. Feltehettem volna közvetlenül is, csak féltem, hogy mi lenne, ha esetleg visszakérdezne és vallanom kellene, hogy én mit szeretnék, hogyan képzelem el kettőnket a jövőben, mindezzel pedig csak egy baj van... nem tudom! Ha tudnám, olyan könnyen menne.

2019. / 530 szó / thx.

Stacie & Matze

Ha jelenlegi gondolatait jellemeznie kellene, egy békésen hömpölygő folyóhoz tudná talán a leginkább hasonlítani, hol minden egyes kósza képzet egy éppen hogy kibukó hullámmal egyenlő. Egészen hasonló képet fest, ahogy Stacie a kádban előtte ücsörögve éppen a vizet kavargatja kacsójával, kisebb hullámokat képezve. Elidőzik még néhány másodpercig a vontatott mozdulaton, mikor is tekintete feljebb vándorol, egészen a szőkés fürtökig, melyek rakoncátlanul terülnek el a lány hátán. Észre sem veszi, hogy jobbja mindeközben már ösztönösen mozdul, ahogy, finoman odébbsöpörve a világos hajzuhatagot, apró, szinte légies csókot hint az előtte ülő tarkójára. Számára ez majdhogynem egy ösztönös reakcióvá vált a hónapok alatt, afelől pedig, hogy esetleg valami olyat tesz, ami a másik számára kényelmetlen, nem aggódik túlságosan, hiszen a hölgy többször is tudtára adta, hogy nem taszító a számára közelsége, érintése. Szavakat nem társít tettéhez, nem akarja elrontani ezeket a békés perceket. A későbbiekben el is húzódik tőle, teret engedve neki, ha esetleg mocorogna egy kicsit.
Ezt követően viszont az események igen gyors fordulatot vettek, melynek végeredményeként mindketten az ágyban hevertek, a lepedőakrobatika művészetét gyakorolva. Egész idő alatt, úgy bánt a szőkével, mintha csak egy hímestojást tartott volna kezei között, akit, ha a kelleténél egy kicsit is szorosabban tart az ember, félő, hogy megreped, netalán összetörik. Nem volt hajlandó fájdalmat okozni a másiknak, még a legkisebb mértékben sem, mindezt pedig tökéletesen alátámasztották gondoskodó mozdulatai.
Mikor aztán már csak némán pihegnek egymás mellett a takaró által nyújtott kellemes melegben, gondolatai egészen más vizek felé eveznek. Elnézve pedig Anastasia arcát ezekben a percekben, meg meri kockáztatni a feltételezést, hogy a hölgy fejében is hasonló elképzelések dolgoznak éppen. Hogy szereti-e ezt a szőke ciklont?
A kezét is tűzbe tenné érte, annyira.
Ugyanakkor, arra a kérdésre, hogy hogyan látja kettejük jövőjét, nem képes pontos választ adni. A kémia kétség kívül működik kettejük között, viszont ez nem garancia arra, hogy ha a kapcsolatuk egy fokkal feljebb lépne, minden a megszokott rendjében menne tovább. Maga sem érti pontosan, miért ragadtak meg ezen a szinten. Tartana attól, hogy egy rossz lépés, és örökre elveszíti ezt a, számára annyira fontos embert? Netalán édesapjához hasonlítaná majd magát, és végül abban menne tönkre, hogy próbál mindent épp ellenkezőleg csinálni, mint a férfi akkoriban? Fogalma sincs, mi lehet a megfelelő válasz, nagy valószínűséggel a jövőben is csupán megközelíteni tudja majd a teljes igazságot.
Sejtése, miszerint a lány is hasonló témánál jár fejben, beigazolódik, mikor Stacie egyszer csak felül az ágyon, majd hátra tekintve rá, kis sután megköszöni a mostani alkalmat. Kijelentését egy hasonló, szelíd mosollyal viszonozza, mialatt határozottan próbálja visszafognia magát, nehogy felkuncogjon. Nem tehet róla, felettébb aranyosnak tartja a másik reakcióját. Maga is jól tudja, milyen ritkán adódnak ilyen, és ehhez hasonló alkalmak kapcsolatukban, viszont nem érezte szükségét, hogy társának bizonygatnia kelljen bármit is. Ha nem élvezte volna érintéseit, az Matze figyelmét sem kerülte volna el, akkor pedig nem is nyúlt volna a lányhoz, ezt mind a ketten tudják.
Az ágyon ülő még érezhetően mondani szeretne valamit, ezért ő nem is próbálja meg félbeszakítani, hagyja, hogy mindent kiadjon, mi szívét nyomja, utána osztja csak meg vele saját gondolatait.
-Mondd csak. Itt vagyok.
Hanglejtése gyöngéd, biztonságot adó. Szeretné éreztetni barátjával, hogy bármi is kikívánkozik ajkain, nyugodt szívvel engedje ki azt, hiszen ismerik már annyira egymást, hogy Stacie is tisztában legyen vele, nem mondhat olyat, ami annyira megbotránkoztatná, hogy csak úgy cakk-pakk, fogja a holmiit és otthagyja őt.  
Szavaival párhuzamosan észrevétlenül csúsztatja előrébb jobbját, mellyel végül az ágyon nyugvó apró kacsóra simít, óvatosan rácsípve bőrére. Szótlanul hallgatja a szőkehajút, ki úgy látszik, még ha bele is vág a téma közepébe, mégsem teszi fel egyenesen a várt kérdést, hanem inkább körbejárja azt. Mikor aztán nem érkezik több szó a részéről, megenged magának egy jóleső sóhajt.
-Na gyere ide.-szorít rá finoman a hölgy csuklójára, melynél fogva visszarántja maga mellé.-El kell sajnos, hogy keserítselek, mert én sem jutottam ennél tovább. Esküszöm, hozzánk képest még apud is jobban meg tudná mondani, mi zajlik épp köztünk!-sohasem szerette a borús légkört, ezt próbálja most is enyhíteni kissé szórakozott kijelentésével és hozzá társuló derűs mosolyával.
Idő közben jobbja visszacsúszott Stacie kézfejére, hol alig érezhetően kezdte bőrét cirógatni egyfajta megszokásként. Hagy magának pár másodpercet, hogy legalább egy kicsit el tudja simítani a fejében cikázó kusza szálakat, melynek eredményeként végül a mellette fekvőnek is egy értelmes válasszal szolgálhat majd.
-Gondolom, ismerősen cseng az a gondolat, hogy akármennyire is megpróbálnád megtenni a következő lépést, legbelül tartasz tőle, hogy ha bármi is rosszul sülne el, egy jóbarátot veszítenél el egy életre. Persze, elhiszem én, hogy létezik olyan, mikor a felek mosolyogva vetnek véget egy kapcsolatnak, és a későbbiekben is jó barátságot ápolnak.-kis szünetet tart, hogy ne zúdítson rá a másikra mindent egyszerre.-Viszont, valljuk be, az esetek többsége nem így végződik.
Nem nehéz észrevenni, ahogy mosolya idő közben keserédessé válik. Nem igazán szereti az adott témát, ennek a miértjeit pedig csak találgatni tudja. Hazugság lenne azt állítani, hogy nem képes felelősséget vállalni másokért, hiszen Juilliardos évei alatt remekül tanúsította ennek az ellenkezőjét. A probléma valahol, túlzott szabadság vágya körül gyökerezik, ami az évek alatt nem egyszer megnehezítette már mindennapjait. Félne attól, hogy olyanná válik majd, mint az apja?
Meglehet.
Minden esetre, nem szeretne próbát tenni, hogy meglássa, beigazolódik-e félelme.
-Fontos vagy nekem, te boszorka.-csippent rá a mellette fekvő orrára.-Akármennyire is jól működünk együtt, nem merem mindezt kockára tenni csak azért, hogy elmondhassuk magunkról, hogy hivatalosan is együtt vagyunk.-a hirtelen felötlő gondolatok hatására jóízűen felkacag.-Már most olyanok vagyunk, mint egy szórakozott házaspár, nézz csak ránk! Manónak és hercegnőnek becézlek, egymás mellett lustálkodunk az ágyban, lepedőgyűrés után...jó, hogy ágyba reggelit nem hozok már!
Akármennyire is próbálja elviccelni a témát, elég csak egy kicsit odafigyelni a szavai mögött megbújó magabiztosságra, hogy rájöjjön az ember, komolyan gondol minden eddigit.
-Önző kérés lenne, hogy tartsuk meg azt, amink most van?

Annyira lágy, annyira gyengéd, de mégis erős és magabiztos. Semmi megfelelési kényszer nincs bennem, kényelmesen, teljes meztelenséggel fekszem mellkasán és mégis olyan, mintha ez lenne előtte a mindennapi viseletem. Ez nem így van. Még csak azt sem mondhatom, hogy gyakran csináljuk, csupán hébe-hóba megesik köztünk, s mégis oly' természetes, mintha húsz éve házasok lennénk. Félelmetes, mennyire ismeri a testemet, mennyire harmonikusan mozog vele és mindeközben nem rest éreztetni velem, hogy folyamatosan vigyáz rám. Sokan mondják, hogy ha találsz egy ilyen férfit, ne engedd el. Francisco főnyeremény a nőknek, de ha ennyire egyszerű lenne minden, az élet meghazudtolná önmagát. Fiatalsággal járna ez? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem az elmúlt időszak sejtelmességét, azt, hogy együtt vagyunk, jól elvagyunk és mégsincs köztünk kimondott, határok közé kényszerített kapcsolat. Sokáig dilemmáztam, hogy megtörjem-e ezt a kalandos időszakot egy kérdéssel, de azt hiszem, eljutottam arra a pontra, amikor a tudatlanság kezd elbizonytalanítani, márpedig sosem akarnék  bizonytalan lenni Cisco mellett.
Percekig próbálom megfogalmazni magamban a kérdést, hogy miként tudnám azt a hatást kelteni, ami tulajdonképpen a dilemmám okozója, illetve, hogy elkerüljem a félreértéseket. Nem vagyok egy túlkomplikálós fajta, - najó, fogalmazzunk úgy, hogy Cisco esetében nem vagyok az - és szeretném, ha továbbra is ugyanolyan rugalmas lenne kettőnk viszonya, mint eddig, viszont tapasztalatból mondhatom, hogy egy-egy kérdéssel, vagy szóval mennyire el lehet rontani egy jó barátságot. Olyanok vagyunk mi ketten, mint egy főbejárat előtt ácsorgó páros. Miért nem megyünk be rajta, ha nyitva van? A kérdés egyébként nem csak bennem fogalmazódott már meg, hanem apámban is. Ő kedveli Ciscot, szerintem örülne, ha egy pár lennénk, (ritka esetek egyike) s ha magamban meg is lennék válasz nélkül, tudat alatt is azt érzem, még jövök eggyel apámnak. Baromság az egész...
A lányok beszédesebbek, a lányok mindent túlkomplikálnak - mondták. Amúgy lehet benne valami, de ezzel én teljes mértékben ki tudok békülni. Sosem vártam el egy sráctól sem, hogy ugyanannyit beszéljen, mint én, ahogyan választ sem várok kifejezetten a szeretkezést éltető szavaimra, Cisco mosolya mégis megmelengeti szívemet. Visszamosolygok rá a magam pajkos tekintetével, mely aztán szép fokozatosan tűnik el, s komolyodnak meg vonásaim. Komolyan, olyanok vagyunk, mint két rossz gyerek a játszótéren, csak ilyen korban már a játszótér megváltozott.
Tudja, persze hogy tudja, hisz minden érzelmi kivetülésemet tökéletesen olvassa ennyi idővel a hátunk mögött és én jólesően kapaszkodom meg gyengéd kijelentésében. Mi lehetnénk egy pár. Csodálatos lenne... túl álomszerű. Túl könnyű?
Annyi mindent meg tudok osztani vele közvetlenül, most mégis falnak mentem. Kinyögöm valahogy, igazából onnan indítok, amibe fixen kapaszkodni tudok: az apámmal történt beszélgetésbe. Tekintetem ezt követően kezünkre téved, ujjbegyemmel simítom az övét, mintha csak bele akarnék kapaszkodni valami biztos pontba. Egy pillanattal később pedig pont ezt is kapom meg tőle, halk kuncogással fekszem vissza mellé, alsó karommal félig tartom magam, hogy tökéletesen ráláthassak szemeire, míg másik kezem lakkozott körmeim hegyével nagyon lágyan - nehogy megvágjam bőrét - rajzolgatni kezdek hasára. Csak játszadozom, kell valami, amivel matatni tudok és így elterelhetem figyelmem egy részét az izgatottságtól.
Pár pillanat erejéig nem is tudom, milyen irányba kellene rezdülnie szám sarkainak a válaszát követően, ám csak-csak felfelé kúsznak azok. Miért is lenne meglepő, hogy pont olyan válságban van kettőnkkel kapcsolatban, mint én.
- Szerintem ő nagyon is sejt valamit. Sőt, eléggé rossz mindig megkapnom tőle, meg igazából mindenkitől, hogy "naa, most akkor ti jártok?". Idegesítő, miközben nekik is az, hogy nem tudok normális választ adni rá. - Az idézethez erősen nyálas hanglejtés és heves szemforgatás is társul, és ha Cisconak az volt a terve ezzel, hogy újra levetkőzzem a szorongásomat, akkor sikerült neki.
Ettől függetlenül mindketten érezzük, hogy a kérdés még nem lezáratlan. Fogalmazom a szavaimat magamban, viszont látom a fiún is, hogy ő is játszik még a gondolataival. Nem vagyok türelmetlen, sőt, lehet annak szurkolok, hogy engedjük el az egészet és inkább teszteljük le még egyszer is az ágy rugózását. Cisco még épp időben töri meg a szoba egyébként egészen kellemes csendjét, így az én tekintetem is mellkasáról arcára ugrik. Már a mondata közepén helyeselve bólogatni kezdek.
- Én nem hiszek a szép véget érő kapcsolatokban. Valami kellemetlenség mindig marad. Ha más nem is, akkor az, hogy az egykori párunk mostantól valaki mást szerethet - felelem teljesen őszintén. Nem szerettem volna tényleg ennyire belebonyolódni ilyenekbe, felesleges fejfájás az egész.
-  Bocs, nem akartam ám elrontani a hangulatot... - hogy ezzel mit akarok elérni, nem tudom, csak rossz ránézni a fancsali arcára. Megcsípem mellkasát, nem a mellbimbóját, hanem egy random helyen. Sokszor csinálom ezt, s ha nem csalnak emlékeim, akkor az első intimre sikerült mozdulat kettőnk között az volt, mikor ő is visszaadta, csak éppenséggel az ő ujjai formásabb területet értek. Én pedig csak nevettem az egészen. Hiányoznának az ilyen kötetlen baráti huncutkodások...
Gonosz szemekkel nézek vissza rá, ahogy boszorkának hív. Gyakorlatilag ellenzi a kapcsolatot, én mégis azt veszem észre, hogy mosolygok. Lehet még a boszorka megnevezés miatt, de nem fogok hazudni, én meg tudnék békülni a gondolattal, hogy nem nyitjuk ki azt a bizonyos ajtót, hanem bezárva tartjuk magunk előtt.
- Egy párkapcsolat túlságosan megkötné a kezünket. Pedig most annyira szabadok vagyunk... - hajolok hozzá közelebb, hajammal csiklandozhatom nyakát és arcának körvonalát, míg orrhegyeinket összeérintem. Egy pillanatig én sem tudom, hogy megcsókolni akarom, vagy csak valami gesztust tenni felé, de végül pont annyira közeledek felé, hogy alá tudjam támasztani a szabadságunkat. Ha akarom megcsókolom (jelenleg), azonban ha nem akarom, semmi sem kötelez rá, hiszen nem járunk. Értem amit mond, igazából ugyanazt akarom, amit ő.
- Ami most van! - ismétlem az ő szavait még mielőtt érdemlegesen is válaszolnék rá. - Pont ezt akarom... szerintem feszülten érezném magam egy kapcsolatban, de nem akarok csak egy utca túloldalán integető barátod lenni. - Azért én pontosítom, hogy mit jelent az, ami "most van", már amennyiben a mellékelt ábra nem magáért beszél. Nem, én telibe meg akarom ölelni a nálamnál kétszer nagyobb testét úgy, hogy mindenkinek kétségei legyenek. De bárhogy is... így már bátran rávághatom mind a családomnak, mind pedig a kíváncsi ismerősöknek, hogy mi nem járunk. A sajtóról nem is beszélve, jaj!
- De azért igazán hozhatnál reggelit az ágyba... - cukkolom még, de felnevetni már nem megy, mert egy közepesen erős fényvillanás megijeszt. Hátamra fekszem és két alkarommal támasztom meg magamat.
- Most szerinted is villámlott?

2019. / 1045 szó / thx.

Stacie & Matze

Hány éve is ismeri ezt a nőszemélyt? Megvallva őszintén, talán már maga sem tudja pontosan. Azt viszont tagadni sem tudná, hogy elég volt néhány nap ismeretség ahhoz, hogy elkönyvelje jóbarátjának ezt a cserfes leányzót. Már-már ijesztően gyorsan megtalálták a közös hangot, legközelebb pedig azon kapta magát, hogy ők kint bohóckodnak az udvaron, mialatt odabent egy igen neves est kerül megrendezésre. Ő lenne a rossz befolyás a másikra nézve? Tekintsünk most el attól, hogy a legtöbb agyament ötlet hozzá köthető, külön kikéri magának, hogy a nő sem egy angyal, különben nem tartott volna vele azon az estén, mikor nemes egyszerűséggel magukra hagyták az épületben rájuk várakozó társaságot. A legpontosabb megfogalmazás az lehet, hogy ő maga az ötletgazda, Stacie pedig hű cinkostársa.
Csodálkozik hát, hogy az elmúlt években nem egyszer megfordult a fejében a kérdés, hogy mégis milyen kapcsolat fűzi össze kettejüket? Ez a fránya kérdés, amire sosem volt képes rendes választ találni, még ha órákat is törte rajta a fejét egy magányos estéjén. Szereti ezt a bolond szőkét, hát hogy ne szeretné. Ugyanakkor egyszer kell, hogy bevillanjon lelki szemei előtt a neonfényes szó, hogy „párkapcsolat”, máris behúzza a képzeletbeli vészféket. Nem áll szándékában ezzel a hajóval, melyben ketten foglalnak helyet, olyan vizekre evezni, hol bármelyik pillanatban a habok alá vetheti őket egy nagyobb, rémisztő hullám, melynek érkezésére egyikük sem számított. Bizonytalannak érzi magát ilyen téren, nem meri kezét az előtte magasodó ajtó kilincsére csúsztatni, és kitárni azt, félelmét pedig minden bizonnyal a lány is megérezhette már.
Mikor aztán percekkel később Stacie szavai ütik meg fülét, ahogy barátait személyesíti meg némi túlzással, ahogy kettejükről kérdezősködnek, jóízűen kacag fel.
-Mr. Harvey mindig is aprólékos volt, már meg sem lepődöm.-biccent aprót fejével, mintha csak saját igazát támasztaná alá.-Ami pedig a többieket illeti, aki nem családtag..-a mellette fekvő szinte láthatja azt a pillanatot, mikor vonásai ugyan megmerevednek egy pillanatra, viszont másodpercekkel később nyomban engednek, ahogy egy komisz ábrázatot enged, hogy arcára költözzön.-Annyi közük van a témához, mint nekem ahhoz, hogy kit választanak Ugandában miniszterelnöknek.
Akármennyire is vicceli el a témát, lesüt róla, hogy komolyan gondolja, amit mond. Az ilyen témákkal mindig is úgy állt, hogy egyedül kettejükre, a családra és talán a közeli barátokra tartozik, másra viszont egyáltalán nem, csakis azután, hogy esetleg hivatalossá válnak. Ismeri már a lányt annyira, hogy tudja, mennyire meg szokott olykor gyűlnie a baja a sajtóval, ő pedig nem szeretne egy újabb ok lenni, amiért minden lépését kamerákkal és hevesen villódzó gépekkel követik majd.
Gondolatmenete levezetése közben lassan csúsztatja fel jobbját a szőkehajú csuklójáról, egészen a kézfejéig, hol aztán finoman cirógat rá bőrére, egyfajta nyugtatás gyanánt.
-Ha igazán össze akarod zavarni őket, csak nyögd be, hogy egy ’se veled, se nélküled’ kapcsolatba kezdtél velem, és azzal talán annyira még nem is lőnél messzire.-ahogy aztán Anastasia azzal, folytatja, hogy ő miért nem hisz a szépen véget érő párkapcsolatokban, halvány mosoly kúszik arcára.-Ha én lennék az a bizonyos „egykori pár”, előre figyelmeztetlek, hogy a részemről ne kellemetlenségre számíts, hanem áldásra az új kapcsolatodhoz! Csak azok után persze, hogy jól megnéztem magamnak, azt az új kérőt!
Észre sem veszi, ahogy mosolya igen hamar egy széles vigyorba vált át szavait követően. Döbbenten kéne rácsodálkoznia saját magára, hogy mennyire lazán kezeli az adott témát, hogy valóban, semmi keserűség nincs szívében ezekben a percekben. Valóban, a legjobbat akarja a lánynak, ha ehhez pedig az kell, hogy megmaradjanak ebben a baráti kapcsolatban, boldogan fogadja el az adódó helyzetet.
Halkan szisszen fel, mikor Stacie rácsíp mellkasára, ugyanakkor ő sem marad rest, karjával, mellyel eddig a mellette fekvő derekát fogta át, könnyedén csíp a leányzó sejhajába, pusztán, hogy érezze a törődést. Legnagyobb szerencséjére már réges rég túlvannak azon a szakaszon, hogy egy ilyenen bármelyikük is fennakadjon.
Ami viszont a lány reakcióját illeti a mondandójára, igenis meglepi. Csupán remélni merte, hogy egy lapon vannak a témát illetően, viszont legbelül mindvégig ott motoszkált benne a félelem, hogy esetleg szíven döfi a másikat, mikor közli vele, hogy nem szeretné, hogy kapcsolatuk szintet lépjen. Erre nézzenek oda, úgy mosolyog itt mellette a hercegnő, mintha most kapta volna a hírt, hogy holnap indul a gépe a Bahamákra, vakációra megy. Ok nélkül aggódott volna ennyire? Mindössze ennyi lett volna az egész, egy könnyedebb beszélgetés?
Legközelebb már csak arra figyel fel, hogy szinte már premier plánban látja azokat a tengerkék íriszeket, ajkain pedig megérzi a rá eresztett forró levegőt.
-Mint a madár.-búgja rá ezt a három szót szinte suttogva a vörös húsra, befejezve ezzel a hölgy megkezdett mondatát.
Szeretne-e csókot lopni ezekről az ajkakról, melyekről egy órával ezelőtt annyit elcsent már magának? Az Isten verje meg, de még mennyire, hogy szeretne. Ugyanakkor mégsem teszi. Egy hang odabent azt diktálja hangosan, hogy ha most egy centivel is feljebb biccentené a fejét, akkor azzal tulajdonképpen minden eddigi szónoklatát ízekre törné.
-Ne is legyél, mert én magam szambázok akkor át a te oldaladra és csaplak a hónom alá, hogy innentől fogva együtt megyünk.-sosem szerette búskomornak látni a szőkét, ilyenkor pedig a legjobban értett a humor nyelvén.-Esetleg a csillagokat ne hozzam le neked az égről?-csíp rá nózijára, mely másodpercekkel ezelőtt még sajátját érintette.
Saját izmai is megfeszülnek egy pillanatra, mikor a félhomályban úszó szobát egyszer csak teljesen bevilágítja egy pillanatnyi villanás, ugyanakkor tekintete nyomban a mellette fekvőre siklik, a reakcióját fürkészve. Szó nélkül engedi végül el a törékeny kacsót, ahogy aztán a takaróért nyúlva, felhúzza azt egészen a hercegnő kulcscsontjáig, mintha ezzel védelmezni tudná őt a közeledő vihartól.
-Igen, méghozzá nem is kicsit.-keze nem sokkal később a szőkés lobonc mélyén találja meg a nyugalmát, ujjai közé csavarva egy nagyobb tincset, melyre később ajkait nyomja, egy apró csókot hintve rá.-Az égiek meghallották, miféle tetteket próbálsz itt kisajtolni belőlem, és ők is figyelmezettek.
Nem gondolta volna, hogy valaha is azért fogja majd áldani színészi mivoltját, hogy efféle istentelen baromságokat olyan fapofával legyen képes közölni a másikkal, mintha csak a halálos ítéletét mondta volna ki.

Ha valaki megkérdezné, hogy szeretem-e Matzet, egyértelműen rávágnám, hogy igen, mert annyira szeretek a társaságában lenni, talán nem túlzás azt állítanom, hogy sokszor az ő habitusa és kisugárzása segít, hogy túllendüljek a nehéz időszakaimom, amire természetesen a családom is felfigyelt. Szerencsés vagyok, hogy olyan szüleim vannak, akik nem szólnak bele a párkapcsolataimba, igaz, még azért nem lógtam együtt nagyon vészes pasikkal, úgyhogy lehet pusztán nem ütöttem még meg azt a mércét, aminél már kiverném náluk a biztosítékot. Amennyire "bárkit hazavihetek" engedély nélkül, annyira kíváncsiak is a részletekre. Először csak a nővérem, aztán apám és itt meg is érkezünk a bonyodalom csírájához. Én eddig mindig határozott igent, vagy nemet tudtam adni apám azon kérdéseire, miszerint együtt vagyok/leszek-e az adott sráccal, egyébként sok esetben határozott nem volt a válasz. Matze esetében viszont a szám nyílt, de hang már nem jött ki egyből rajta. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolkodtam rajta, mert természetesen megfordult a fejemben, de mégis azt érzem, hogy a köztünk lévő viszonyt inkább elmélyíteném még jobban és bezárnám egy széfbe, hogy örökké sértetlen maradjon. És mégis, magamban ezt nem tudtam eddig egyértelműen lerendezni. Matzenek igazan van abban, hogy senkire sem tartozik - az apámon kívül -, és igazából én sem fogalmazok helyesen, mert valójában engem érdekel a legjobban, hogy mi kettőnk célja, jövője. Persze ettől függetlenül nem hazudok neki, valóban mindig megkapom az említett kérdéseket.
- Igen, csak attól még idegesítő - húzom el szám sarkát, miközben lepillantok a csupasz mellkasomra és a rajtam maradt medált kezdem birizgálni. - És mivel a családtagjaim, illetve barátaim, nem korrekt, hogy folyton semmibe veszem őket. - Talán megérti... talán már ő is tudja, hogy nem ők itt az elsődleges kérdezők, mint ahogy ennek hangot is adok, talán már ismer is annyira, hogy tudja, nekem nagyon fontosak a barátaim, mondhatni függök tőlük, amennyire extrovertált vagyok és ezt ő maga is a bőrén érezheti, hisz Matze érzéseit is szívemen viselem.
A szex egyébként meglepően nem rondít bele a képbe annyira, mint első alkalmunknál hittem. Azután szinte meg voltam győződve afelől, hogy köztünk kibontakozóban van valami, ami több, mint barátság és tán nem is tévedtem sokat, ellenben így több alkalom után már teljesen máshogy állok ezekhez az alkalmakhoz. Úgy is mondhatnám, a szex az csak szex, a köztünk lévő szoros kapcsolat miatt nagyon jó érzés, de semmi köze a szerelemhez. Talán húsz év múlva majd máshogy fogom gondolni, jelenleg még huszonévesen megvagyok ezzel a felfogással.
- A se veled, se nélküled kifejezés mondjuk tényleg frappáns. Én eddig azt mindig veszekedésekhez kötöttem, ami azért ránk kevésbé jellemző... de igen, lehet ez lesz a tökéletes válasz. - A barátoknak is és nekem is, amivel lehet meg fogok tudni békélni és eleget tesz annyira, hogy ne rágódjak feleslegesen ezen a témán.
Nagyon nehéz úgy a jövőre beszélni, hogy feltételesnek vesszük a múltat és a jelent. Tegyük fel, Matze egy ex, úgy, hogy valójában sosem mondtuk ki, hogy járunk, vagyis még van lehetőségünk megakadályozni az esetleges kellemetlenségeket, amit elszenvednénk a jövőben, így nézve pedig már-már egyértelmű, hogy nekünk barátnak kell maradnunk. Ehhez adódik az is, amit hozzátesz: ő benne nem keltene negatív érzéseket, ha valaki másnak majd a jövőben "igen"t mondanék. Pillanatnyi zavaromban benyálazom ajkaimat, ezt hallani egészen különleges érzés, de azt hiszem... tetszik! Örülök, hogy ennyire nyíltan tudunk ilyenekről beszélni.
- Te vagy a védőszentem, Matze! - pillantok rá hálás mosollyal, miközben az eddiginél erősebben simítok végig felsőtestén. - Nem akarlak elveszíteni... - teszem hozzá, csak kicsúszik a számon ez az érzelmes vallomás, ami biztosan untatja már, de így van, inkább örökké a barátja maradnék, mintsem két évig a párja.
Átpozícionálom magam, én is lefekszem az ágyra, s bár épp most beszéljük meg, hogy semmi több nem lesz köztünk, mint ami most van, én bátorkodok azért közel hajolni hozzá.
- Igen - bólintok is, mert minden szavával egyetértek és nem akarom, hogy ez a beszélgetés még jobban elmélyüljön a lelkizős hangulatban. Tudom, hogy Matze sem rajong érte. Felvetődik szavai hallatán a gondolat bennem, hogy mindez szép és jó, de barátként is össze tudunk veszni úgy, hogy sohasem akarnánk már beszélni egymással, még ha ez most eléggé elképzelhetetlennek is tűnik. Igazából mindegy is, ilyeneken kár rágódni, úgyhogy nem akarom tovább facsarni a témát, még a végén feláll és itt hagy bosszúból és viccből.
Csintalan vigyorral és némi sikollyal húzom összébb magam, mikor újra belém csíp, no tessék, már megint csatát vívunk, ám legyen, de tudja, hogy nem vagyok rest visszatámadni. De most nem, ezúttal már nem, inkább mélyet és hangosat sóhajtok, amivel egyszerre engedem el magamból a megannyi problémát és megválaszolt kérdéseket. Jó érzés, hogy mindezt megbeszéltük magunk között. Talán túlságosan érzelmesnek és gyengének tűnök, meglehet, bizonyos mértékben az is vagyok, sokkal érettebben tudom már kezelni az ilyen tétre menő kérdéseket, mint pár évvel ezelőtt és nem tagadom, lehet ehhez köze van anyám újból előtörő problémáinak is.
És a legvicces az, hogy mindezt csókkal szentesíteném. Csak egy problémám van a kialakult helyzettel: én annyira nem akarom, hogy eltűnjön köztünk ez a csintalan extra, annyira buja vagyok vele, nem tehetek róla, de lehet, hogy pont ő lesz a fékem. A fék, hogy ne akarjak már annyira párkapcsolatban élni és hogy tényleg csak akkor jöjjek össze valakivel, ha szeretem. Én pedig ugyanúgy fogom csekkolni Matze esetleges barátnőit, amit majdnem fejéhez is vágtam, csak van bennem egy olyan érzés, hogy nem lenne most helyénvaló, mert ez a téma nála egészen érdekes. De így lesz, és ezt a szíve mélyén ő is tudja.
Minden idegszálam várja azt a csókot, ami végül elmarad. A testem vonyít a kimaradt hatás miatt, de a válasza jó érzésekkel tölt el, ez a kettő együtt pedig egy eléggé nagy vihart kavar bennem. Egyszerre vagyok rá mérges és hálás. Kiengesztelésként mondjuk hozhatna reggelit.
-  Minimum kettőt kérek, az egyik legyen az esthajnal csillag, jó? - játszom el az elkényeztetett fruskát, ami azért jól megy, de pont ezért merem ennyire élethűen visszaadni, mert tudom, hogy poénnak veszi. De hát már rutinos, ha ő feldob egy magaslabdát, én azt biztos, hogy lecsapom.
Engem pedig mindjárt a vihar fog lecsapni, a testem is összerándul a fényre, ami egy pillanatra elárasztja a szobát. Eddig is villámlott volna csak piciket és annyira belefelejtkeztünk a beszélgetésbe, hogy észre sem vettük? Oh, takarót kapok! Kis fecergéssel teljesen bekúszok alá, még épp időben, merthogy némi késéssel ugyan, de megérkezik a hatalmas égzengés is, amire újabb összerezzenéssel válaszol a testem. De Matze puszija ennek ellenére is olyan lágy, mintha megingathatatlan lenne.
- Most a csókra gondolsz? - kérdezek vissza, mert nem egyértelmű hirtelen, hogy melyik tettemre gondol, a csókra, vagy csak arra, hogy csillagokat készülök leszedni az égről. Igen, a csóknak a hiánya kicsit bennem ragadt.

2019. / 1099 szó / thx.