Maia & Kristine

- Ha tényleg szeretethiányod van, azt megérzik és melletted vannak – vontam meg a vállam, miközben elmosolyodtam – Tényleg ki kell érdemelned a szeretetüket, de ha felneveled őket, akkor elég könnyen meg tudod ezt tenni.
Sokan úgy gondolják, hogy a macskák nem túl okos és barátságos lények, de én ezt egyáltalán nem így láttam. Más a természetük, mint a kutyáknak, a legtöbben nem igénylik olyan szinten a figyelmet, de egyáltalán nem gondolom úgy, hogy ne lennének hűségesek. Én azt tapasztaltam, hogy Mochi és Tiger egymásnak, meg nekünk is sok szeretetet adtak, szimplán csak nem úgy kezelték az idegeneket, mint a kutyák. A legtöbb macskánál a család barátai örökké kizárva maradnak, mivel nem szeretik a változásokat, ezért az új emberekkel sem jönnek ki annyira jól. Nyilvánvalóan macska és család válogatja ezt a dolgot, de azért összességében ezt én így láttam.
- Biztos vagy benne? Nagyon rosszak ám – de ennek ellenére is mosolyogtam. Valójában mindig arra kentem, hogy Tris miatt ilyenek, aki elkényezteti őket, mivel nem neki fesztiváloznak. Meg hát könnyen van úgy, hogy a két combja akkora, hogy a macskák hosszában elférnek rajta együtt, kényelmesen, én meg az övükét fel sem tudom emelni és ha sokáig fekszik rajtam, akkor nagyon hamar elkezdenek zsibbadni a saját lábaim.
- Örülök, hogy így látod, mert nagyon szeretem őket – bele se akartam gondolni, hogy mi lenne velem, ha esetleg úgy alakulna, hogy az egyikről le kellene mondanom – Amióta itt vannak, azóta tényleg eléggé lefoglaltam magam ahhoz, hogy ne őrüljek bele abba, ami Benjivel történt.
Általában nem beszéltem az időszakról, amíg az ikertestvérem kórházban volt, mert mindenki számára nehéz volt. Leginkább neki, aki gyakorlatilag tíz értékes évet veszített el, emellett pedig még azzal is meg kellett küzdenie, hogy mennyire elmaradt a feladatai jó részével. Gondolok itt arra, hogy nem volt esélye érettségizni, szalagavató bálra vinni a szerelmét, nincs baráti köre, nem mehet egy darabig még egyetemre és szégyent érezhet, amiért nem volt lehetősége sokra vinni. El tudtam képzelni, hogy mennyire fárasztó neki azt hallgatni, hogy ez nem az ő hibája, mi nem vagyunk mérgesek rá. Ha valakire rákényszerítik az áldozati szerepet, az minden bizonnyal nagyon kellemetlen lehet.
- Ezért nem szabad veszélyes dolgokat csinálnod – ráztam meg a fejem – Repülőből kiugrás van azon a listán? Nekem az ilyenekhez sosem lenne bátorságom.
Valószínűleg azzal függ össze a dolog, hogy már kiskorom óta terrorban vagyok tartva, mivel apa nagyon élvezte, ahogyan magas hangon sikítoztam minden alkalommal, amikor megijesztett. Ezt Benji is eltanulta tőle azzal a különbséggel, hogy ő nem szokott le a dologról, most pedig szívesebben csinálja, mint bármikor máskor.
- Igen, de ha van lehetőség az újjászületésre, akkor nem fogunk emlékezni az élményeinkre… Talán csak bölcsebbek leszünk – ezt szokták mondani a jósok legalábbis. Ha valaki nem az első életét éli, ő már sokkal bölcsebb, a felelőtlen emberek általában nem születtek meg még korábban. Én úgy gondoltam, hogy a saját utamnak biztosan az elejét járom még, mert nem rendelkeztem sok dologgal.
- Nem hiszem, hogy közeledne felém – vontam meg a vállam – Nemrég vált csak el. Biztos szüksége van arra, hogy egyedül legyen. Bár szeretett volna családot, de szerintem sok mindent kell átgondolnia. Most arra van szüksége, hogy a barátja legyek.

- De hiányoznak – nevettem el magam – Viszont szerintem ők alig várják, hogy magukra maradjanak és rosszalkodhassanak. Apa szokott asszisztálni a dologhoz.
A szüleim nagyon engedékenyek, az állatokkal pedig még inkább. Azt állítják, hogy mivel ők az ösztöneikre hallgatnak, így nem olyan döntéseket hoznak, mint mi emberek, emiatt pedig folyamatosan küzdenem kell velük, amiért nem tudnak rendesen viselkedni. Mondjuk valójában képtelen lennék másképp elképzelni a természetüket, mert túlságosan az életem részét képezik már. Utólag számomra is nagyon szórakoztató a viselkedésük.
- Ne mondj ilyen dolgokat, mert elképzelem az ízét – nevettem el magam és finoman megnyomtam Maia vállát a tenyeremmel. Szinte biztos voltam benne, hogy vele is előfordult már az, hogy a lisztet kiskorában porcukornak nézte, és megkóstolta, vagy alapvetően elhitte, hogy finom íze van, mert a sütemények alapanyaga.
- Ha hobbiból főz és nem olyan, mint egy hajcsár, akkor nekem már teljesen rendben van – sóhajtottam fel halkan, aztán megráztam a fejem – Annyit zaklattál már azzal, hogy csináljak magamnak tindert. Be lehet állítani, hogy milyen jellemvonások alapján szűrje nekem az embereket?
Akkor talán hajlandó lennék figyelmet és energiát fordítani az applikációra. Alapvetően nem kedveltem az ilyen módú ismerkedést, nem is hiszek abban, hogy egy embert meg lehetne ítélni mondjuk egyetlen fotó alapján.
- Nincs – vontam meg a vállam – Randiztam egyébként egy szakáccsal, aki nagyon kedves volt. Szerencsés lesz a leendő felesége, és nagyon remélem, hogy jól alakul a párkeresése.
Tisztában voltam vele, hogy Maia meg fogja kérdezni azt, hogy pontosan mi történt köztünk, de ez már kicsúszott a számon és így marad. Nem akartam magamtól az orrára kötni, hogy pont Tris miatt nem volt zökkenőmentes a második randink és a bánata olyan érzéseket indított el bennem, ami miatt már a harmadik nem jött létre.
- Feladnod nem is kell – valószínűleg én is fogok tortákat vállalni, ha egyszer terhes leszek, csak nem a cukrászda lenne nekem a prioritás – Az éneklés tök jó, mert ugyanúgy csinálhatod majd, csak a körülményeken kell változtatni.
Egyáltalán nem tartom ördögtől valónak azt, hogy az anyukák néha lepasszolják a gyerekeket, akár pici korban is. Ha lehetőség van szakszerű felügyeletet biztosítani neki, akkor az anya ugyanúgy dolgozhat, vagy elmehet valahova a barátnőivel. Nagyon fontos a lelki egészsége annak érdekében, hogy a baba is szépen nőjön, de én alapvetően úgy, hogy még egyetlen gyereket sem neveltem fel, nem sok mindent tudok arról, hogy mi az ideális.
- Biztos, hogy az volt – nevettem el magam, aztán megcsóváltam a fejem – Benji és én nagyon mások vagyunk, csak külsőre hasonlítunk és az nem a magasságunk.
Soha nem voltam képes megérteni, hogy ő miért nőtt akkorára, ha én ennyire pici maradtam. Nagyon igazságtalan, mert a jó géneket is ő örökölte, már fiatalon is baromi szép volt, velem ellentétben. De ezzel nem volt mit tenni jelenleg azon kívül, hogy elfogadom a helyzetet.
- Másokkal is az, ő mindenkivel csak… Nagyon kedves – egyre inkább azt éreztem, hogy jobban erőltetem azt, hogy mi ketten csak barátok vagyunk, mint kellene. Hittem benne, hogy ha nem gondolok azokra a gyermeteg kis érzésekre, amiket Tris iránt tápláltam, akkor ennyiben maradunk, és minden megoldódik közöttünk. Ő nem az olyan nőket kedveli, mint én, nekem pedig nem kell az agyam eldobnom attól, hogy még mindig jóképű férfi. Attól még lehetünk jóban, hogy vonzónak tartom őt.
- Egészen addig mindenben támogatni foglak, amíg nem attól kell félnem, hogy összetöröd magad – halkan nevettem fel, miközben vetettem rá egy pillantást – Azt határozottan nem támogatom, így kezdj el gondolkozni a továbbiakban azon, hogy mit művelsz magaddal.
Nem adtam a teljes áldásom, mert nagyon nehéz lenne számomra egy olyan barátnőt nélkülözni, amilyen ő. Meg alapvetően én milyen barát lennék akkor, ha nem érdekelne az, hogy milyen állapotban van valaki, akit szeretek. Szerintem, ha a környezetemben tényleg még egyszer komolyan megsérülne egy olyan személy, aki fontos nekem, azt már képtelen lennék feldolgozni és összeroppannék.
- Ezért egy kicsit nehéz nekem – egészen szomorúan nevettem fel – Nem tudom, hogy mit is mondhatnék még neked vagy Benjinek, mert szinte lehetetlen a helyzetetekbe képzelnem magam.
Összességében folyamatosan gondolkoztam azon, hogy vajon elég-e az, amit megteszek értük. Tudom, hogy az önzetlenség jó dolog és igazából mindent megtettem annak érdekében, hogy könnyebb legyen nekik, de amikor az ember azzal szembesül, hogy mennyi tragédián mennek keresztül azok, akiket szeret, akkor nem lehet ennyire pozitívan gondolkozni mindenről.
- Én hiszek neked – vontam meg a vállam – Valószínűleg ugyanúgy ítélném meg őt, mint te.
Nem volt az erősségem az, hogy körültekintően járjak el az emberekkel kapcsolatban. Talán kicsit szomorú volt az, hogy még mindig nagyon naiv vagyok, de ezen nem tudtam könnyen változtatni. Talán Tris ezért mérges rám akkor, amikor túlságosan közvetlen vagyok másokkal. Én viszont képtelen vagyok megérteni, hogy miért kellene aggódnia értem, elvégre egy felnőtt nő vagyok, aki tudja, hogy mit csinál.
- Én sem gondolom, hogy ezt kellene neki mondanod, hé! – nevettem el magam ismét, miközben megcsóváltam a fejem – Csak ne legyél semmi jónak az elrontója azért, mert egykor barátok voltatok. Nem a gimiben vagytok, hogy beskatulyázzátok magatokat.
Mondjuk ez talán viccesen hangozhat az én számból, de hittem benne, hogy Tris és az én helyzetem az teljesen más. Nekünk nem igazán volt választásunk, mivel egyszer már azt mondta nekem, hogy nem kellek neki, ez alapján szerintem pedig teljesen jogosan gondolom azt, hogy ő nem képes engem másként látni, mint a dundi, de cuki Krisként, akit pont úgy szeret, mint a kishúgát.
- Bármi történhetett, és szerintem meg simán lehetsz az esete, mivel egy szép nő vagy – halkan sóhajtottam fel, aztán folytattam – Amúgy is, azok a férfiak menjenek a francba, akik ragaszkodnak az esetükhöz.
Soha nem gondolkoztam azon, hogy nekem ki vagy mi lenne az esetem, mert sokkal fontosabbak a belső tulajdonságok. Lehet valaki a világ legszebb embere is, ha borzalmas jellemvonásai vannak. Alapvetően hittem benne, hogy egy kis kedvesség mindenkit megszépít. Ennek fényében pedig nem tudom, hogy Tris miért volt együtt egy olyan nővel, aki megcsalta, de összességében nem vagyok férfi és nem tudom hogyan gondolkoznak.
- Lehet, hogy elfoglalt – kezdtem rögtön gyártani az elméleteket – Ő lépett oda hozzád, nem? Hiszen nem ismerted fel. Szóval most megteheted azt, hogy te keresed fel. Ha megvan a száma, akkor írj neki, hogy találkozzatok.
Onnantól kezdve én már nem láttam zavart a sztoriban, hogy egy telefonszám az bekerült a képbe, mivel ezek szerint Noel is azt akarja, hogy Maia el tudja érni. Biztos, hogy elsétált volna mellette, ha nem lett volna fontos, hogy beszéljenek egymással, innentől kezdve pedig csak a barátnőmön múlt az, hogy mit hoz ki ebből az egészből.
- Már megint itt tartunk! – finoman csaptam az asztalra és pontosan tudtam, hogy most valószínűleg sokkal inkább tűnök viccesnek, mint ijesztőnek. Soha nem voltam képes tényleg erős reakciókra, amikor mérges voltam – Ha összejönnénk, ami nem fog megtörténni, akkor azon dolgoznék, hogy mi ketten nagyon jók legyünk együtt. Ebbe pedig nem fér bele, hogy bárki szívét összetörjem.
Ez összességében nem csak Trisre vonatkozott. Mi ketten szinte sosem veszekedtünk, pedig valószínűleg a legtöbb ember az kinevetne, ha arról beszélnék, hogy mennyire hasonlóak vagyunk. Annak ellenére, hogy nagyon különböző volt az életünk és a külsőnk, elég jól megértettük egymást, ami miatt azt gondoltam, hogy hasonlóak vagyunk.
- Aranyos fiú volt – mosolyodtam el, amikor odatette elém a telefonján a srác profilját, akiről beszéltünk – Biztos jóképű most is. Lehet, hogy csak azért nem posztol, mert már egyáltalán nem használ social media-t.
Én legalábbis ezt teljesen reális dolognak láttam, manapság nem volt furcsa az, ha valaki elhagyta a profilját. Hiszen, ha valaki iránt komolyan érdeklődünk, azt minden platformon meg fogunk találni.
- Azt meg tudod nézni, hogy kiket követ? – csak egy ötlet volt, hátha többet megtudhatunk róla ezáltal, de hirtelen eszembe jutott az, hogy talán Maiának nincs kedve stalkert játszani – Vagy mondjuk el is kezdhetjük a sütést, aztán várhatunk arra, hogy megkeressen. Most már tudja, hogy hol ér el.

Maia & Kristine

Magam sem voltam biztos abban, hogy az embereknek sokszor mire van szüksége, azonban rengeteget tanultam mások vigasztalásról Tris miatt. Sosem felejtem el Benji balesetének az első időszakát, amiben gyakorlatilag végig egyetlen dolog járt a fejemben, ez pedig megakadályozta azt is, hogy a mindennapi feladataimat könnyen elláthassam. Hiába nem kezdődött túl fényesen a kapcsolatunk, mivel semmilyen körülmények között nem nevezhető pozitívnak maga a tény, hogy elutasította a szerelmi közeledésem, ő mellettem maradt. Ezen a ponton pedig már hálásabb vagyok neki. Jobb így, mint járni két évig, aztán megutálni a másikat.
Pont ezért mertem azt gondolni mindig, hogy az ő törődése segített engem is azon az úton, hogy a süteményekbe, amiket készítettem ténylegesen szeretetet tegyek. Emiatt nehéz volt a munkám jelenleg, mert senkit nem érdekelt az egy ötcsillagos étteremben, hogy ha a tészta megreped, bizony az is ehető és máshol éheznek, tehát mindezt pazarlás kidobni. Nem adtuk olcsóbban ezeket az ételeket, nem ehettük meg mi. Kukába kerültek, hogy érezzük a hibáink súlyát. Emiatt mindig azt éreztem, hogy én így nem tudok dolgozni, de a szüleim tanácsára igyekeztem összeszorítani a fogam és engedni a nyomásnak, ami alá helyeztek.
Más volt a helyzet Maiával, akinél mindezt alapvetően biztosította a helyzet, amiért összejöttünk sütni. Soha életemben nem írtam bakancslistát, valószínűleg annyira szétszórt tudok lenni néha, hogy valósággal elfeledkeznék a létezéséről. Viszont nem az én tisztem megítélni azt, hogy ha valakivel történik egy olyan baleset, ami majdnem halálos kimenetelű lesz, azt pontosan miként kell feldolgoznia. Nekem csak nyújtanom kell a kezem egy ilyen ember felé, ha csak annyiról van szó, hogy üljünk össze, sütni valamit.
- Na, ha veled szemtelenkednének, akkor nem biztos, hogy mindig ezt gondolnád – egy pillanatig volt némi dühös él a hangomban, de aztán elnevettem magam – Részben ez is történik, mert nagyon szereti őket. Anya és apa csak simogatják a hasukat, szóval biztos miattuk lettek ilyenek. Viszont legalább nem törnek össze semmit.
Rengeteg videó terjeng a neten arról, ahogy bizonyos macskák pofátlanul lelökik a poharakat. Az enyémek ilyet soha nem csináltak, amiért egyrészt hálát is adtam, mert nem akartam, hogy a kis mancsaik megsérüljenek, utána meg az állatorvosnál szenvedjünk gyakorlatilag kollektívan. Mert az orvos, én és ők is ezt csinálnák. Ugyanakkor szökni azt valamiért nagyon szeretnek, emiatt többször már a szomszéd hozta őket vissza. Ezt a szokásukat azzal próbálom meg honorálni, hogy rendszeresen viszem őket sétálni is.
- Azért ezt így a szüleidnek ne mond – halkan nevettem el magam – Értem, hogy miért gondolkodsz így, de biztosan sokan aggódnak a környezetedben.
Nekem pedig nem tisztem megmondani azt, hogy ki mit tegyen, főleg úgy, hogy nem rendelkezem hasonló tapasztalattal, mint ő. Tipikusan olyan családból származom, ahol a szülők amúgy is túlféltettek minket, onnantól kezdve, hogy Benjinek balesete volt, mindez még jobban hatványozódott. Ráadásul az utóbbi időben Trisnél is hasonlókat tapasztalok, amit nem tudok mire vélni. Nem mintha nem esne jól, ha késő este hazahoz, vagy megengedi, hogy náluk maradjak éjszakára, de azért… Na.
- Persze, már hozzászoktam. Nézd – ahogy feltartottam mind a két kezem, amit különböző ragtapaszok díszítettek. Jelenleg a kedvencem a dínós volt, amit egy kisfiútól kaptam a tortáért cserébe, amit a szülinapjára csináltam. Mindenesetre a cukrász szakma nem jár túl nőies kezekkel, mert könnyű megégetni, vagy elvágni a bőrt. Viszont, ha egy irodában kellene ülnöm, akkor valószínűleg pont a levélbontó késsel szúrnám szíven magam az unalom miatt, szóval jó ez így.
- Talán – a kérdésére csak megrántottam a vállam – Ezen a téren sosem tudtam kiigazodni rajta. Mégiscsak ezer éve ismerjük egymást és mást vett feleségül.
Soha nem állítottam, hogy ez nem okozott nekem egy bizonyos szinten fájdalmat, mert nyilvánvalóan nem olyan könnyű hagyni, hogy egy bizonyos szintű szeretet átalakuljon, vagy talán mondhatjuk úgy, hogy barátsággá szelídüljön. Talán titkon az utolsó pillanatig reménykedtem abban, hogy ez a csodálatos férfi egyszer engem is észrevesz, de bolond lettem volna elveszíteni őt szimplán féltékenységből. Mert mindig az voltam Allie-re, ráadásul nem is volt túl jó a viszonyunk soha. Ennek ellenére támogattam Tris-t.
- Igen, ez így van – határozottan bólintottam – Kényesek ezek a kis dögök, de már nem tudnám elképzelni nélkülük az életemet.
Abba bele sem akartam gondolni, hogy esetleg valami történhet velük. Pont emiatt igyekeztem a lehető legjobb gazdájuk lenni a kisállataimnak. Nehezen viselném, ha bármi történne velük, éppen ezért is igyekeztem lehetőség szerint a legjobb gazdi lenni. Talán a valódi oka a pofátlanságuknak pont én magam vagyok.
- Biztos vannak olyan tapasztalt cukrászok, akik felismerik a dolgokat, de én nem nagyon szeretek kóstolgatni – legalábbis alapanyagokat nem mindig. Aztán előfordult már, hogy Britney-re sütöttem, annak meg az lett a vége, hogy a nagy táncikálásban túlságosan megéheztem és el kellett küldeni apát egy újabb adag csokiért, mert az egész táblát betoltam. Ezek után meg csak úgy sírt a szám, hogy kövér vagyok, de a miérteket már nem vettem figyelembe.
- Ezzel én is így vagyok – úgy sóhajtottam fel, mintha nem lenne elég az, hogy sütni tudok, de néha én sem éreztem annak – Pont emiatt nem akarok családot. Hogy fogom őket eltartani? Éhezni fognak mellettem!
Köztudott tény volt rólam, hogy utáltam főzni. Maga a gondolat, hogy megérintsek egy nyers csirkét önmagában olyan érzéseket keltett bennem, amivel nem szívesen szembesültem. Emellett a főzés az olyan dolog volt, amit egyszerűen gyűlöltem, nem is voltam benne túl jó. Nyilván az egyes alapanyagok felfőzése egy-egy tortához itt kivételt jelentett, de az, hogy én marináljak, meg ilyenek. Nem.
- Jaj, nem kell – halkan nevettem el magam, aztán megcsóváltam a fejem – Szerintem így is éppen elég rossz neki. Szar lehet úgy élni, hogy ennyire be vagy savanyodva.
Furcsa is volt nekem, hogy egy fiatal séf alapjáraton, hogy lehet ilyen. Sokkal vonzóbbnak tűnt ahhoz, hogy ilyen jellemmel képzeljem el, de legalább ismét megtanultam, hogy a kinézet nem minden. Olyan rossz a személyisége, hogy attól biztosan nem kell tartanom, hogy még a végén beleszeretek, vagy valami. Úgysem vonzott soha a gondolat, hogy a felettesemmel járjak.
- Nem, én öregebb vagyok nálad és látod, hogy még mindig nem keltem el. Inkább ez az, ami aggasztó – halkan nevettem el magam, aztán miután meghallgattam azt, amit mondott egyszerűen csak elmosolyodtam – Neked kell tudnod, hogy mikor mire állsz készen. A jelenlegi világunk nem olyan, mint a szüleinké. Mi biztos nem jutunk el harminc éves korunk előtt odáig, hogy stabil párkapcsolatunk legyen házassággal, és még gyereket is szülhessünk, meg nyugodtan otthagyhassuk a munkánkat. Nem ez a jellemző.

- Jó, de te ki sem nőttél a földből – halkan nevettem el magam és ha mellettem lett volna, valószínűleg meg is paskolom a fejét – Szerintem ez nem attól függ. Az ikertestvérem tényleg már nem emberi méretű, én mégis ekkora maradtam. És kettőnk közül nem én piszkáltam ki a zöldségeket az ételből.
Ha vallásos lettem volna, akkor a jelenséget azzal magyaráznám, hogy valójában Isten az csak a férfiakat szereti. Minden bizonnyal ez túlságosan gáz és feminista szöveg, de attól függetlenül egy kicsit helytálló volt. Valamiért az állatvilágban is a hímek a díszesebbek.
- Csak azért vette, mert nehéz időszakom volt és fel akart vidítani – határozottan állítottam a dolgot már nem először – Ő egy ilyen ember. Nagyon kedves azokkal, akik körülveszik.
Ha Maia látta volna azt, hogyan az öccsével és a nagyszüleivel, vagy éppenséggel a feleségével bánik, akkor minden bizonnyal nekem adott volna igazat. Én pedig szerettem volna, hogy ez tényleg így történjen, mivel addig sem gondolkozom el egyáltalán a tényen, hogy hiú ábrándokba kellene ringatnom magam Tris-szel kapcsolatban.
- Addig oké, de le tudnál feküdni valakivel csak úgy? – nyilván volt, akinek simán ment mindez, de én nem ilyen lány voltam. Talán, ha könnyebben elengedtem volna magam mások mellett – meg nem egy bizonyos dolgot kerestem volna minden férfiban – akkor már rég megoldódtak volna az ezzel kapcsolatos problémáim.
- Értem, hogy miért gondolkodsz így – egy halvány mosoly költözött az én arcomra is – Igazából jó lenne, ha az emlékeid visszatérnének, de valóban nem kell megragadnod azon a szinten, hogy ezeket kergesd folyamatosan. Csak ne mondj le a lehetőségről, hogy egyszer talán mégis visszajönnek majd. Addig is, én segítek majd újakat gyártani neked.
Ezzel egyidőben pedig meg is fogtam egy szebb húsdarabot és át is emeltem az ő tányérjába, hogy meg is kezdhessük ezt a dolgot. Általában az a helyzet velem, hogy a szemem mindig többet kíván, mint én magam, emiatt pedig gyakran esem abba a hibába, hogy elszámolom azt az ételmennyiséget, amit reálisan el tudok fogyasztani. Még jó, hogy a környezetemben nem egy konyhamalac lakik, így soha semmit nem kell kidobni. Nathannel ellentétben engem a szüleim megtanítottak arra, hogy a helyzet, amiben mi vagyunk az kivételes és a pazarlás rettentően ronda dolog.
- És Noel nyitott arra, hogy találkozzatok még? – talán ez volt a legfontosabb kérdés jelenleg. Mert mégiscsak kapna egy kapaszkodót, ami eredményezhet egy jól alakuló baráti kapcsolatot, vagy pedig egy újabb esély lehet arra, hogy tényleg visszaemlékezhessen. Rosszabb esetben pedig annyira nem ismerték egymást, hogy bármilyen támponttal szolgálhasson Maiának. Én mégis bíztam benne, hogy ez nem így lesz és kap egy újabb lehetőséget arra, hogy az életén keletkező kis lyukakat megpróbálja befoltozni.
- Ez az egész számomra… Annyira felfoghatatlan – halkan sóhajtottam fel és megcsóváltam a fejem – El sem tudom képzelni, hogy most pontosan min mehetsz keresztül.
Soha nem gondoltam bele abba, hogy mennyire függök a szeretteimtől, ez pedig valahol rossz is volt. Jó lett volna, ha legalább egy kicsit önállóbbá válnék, mivel az elmúlt tíz év pont azt tanította meg nekem, hogy semmi sem biztos az életben. Az pedig kifejezetten elkeserítő volt számomra, hogy mennyire könnyen mennek tönkre emberi életek. Ahogy a bátyámra néztem, aki próbálta felvenni az élettel kapcsolatban a ritmust, folyamatosan csak a szomorúságot éreztem. Szerettem volna erőmön felül segíteni neki, de pontosan tudtam, hogy tíz évet az életéből nem fogok tudni neki visszaadni.
- Tehát, akkor ennyire jól ismer? – óvatosan elmosolyodtam, aztán feltettem a következő kérdést neki – Biztos, hogy csak egy ismerős a középiskolából?
Nyilván nem akartam vájkálni az életében, de valahogy nem voltak összefüggésben ezek a saját tapasztalataimmal. De az is lehet, hogy az ő közösségük összetartóbb volt a miénknél, amit hát… Hagyjunk.
- Hát, ha csak barátkozni akarsz vele, akkor ez valóban így van – éreztem, ahogyan lassan egy széles mosoly jelenik meg az arcomon – Cseréltetek elérhetőséget?
Ez jelen helyzetben azért érdekelt, mert szerettem volna megnézni magamnak azt a Noelt. Viszont amikor ismét rám terelődött a téma, hirtelen nem voltam benne biztos, hogy megbeszélhetek-e dolgokat Trisről mással. Ennek ellenére mégis így terveztem tenni, mert én sem voltam sok mindenben annyira nagyon biztos.
- Megcsalta a felesége – két pillanat alatt ment fel bennem a pumpa, miután ezt említettem, rögtön le is csaptam a villámat – Szerinted az a nő normális? Ha én lettem volna a helyében, eszemben sem lett volna hasonló!
Magam sem tudom, hogy pontosan mikor realizáltam azt, hogy mit mondtam ki ezzel, de pár pillanat múlva éreztem, ahogyan a bőröm vörösebb lesz, én pedig jobb megoldásnak láttam betömni a szám némi brokkolival.
- Tényleg nagyon finom! – nem mintha terveztem volna anyámat megdicsérni érte – Szóval Noel… Van róla képed?

Maia & Kristine

Amikor Benji kórházba került, először életemben kényszerültem rá arra, hogy egyedül próbáljam meg folytatni az életemet. Sokan azt mondják, hogy az egypetéjű ikrek közötti kapcsolat a világ legkülönlegesebb dolga, én mégis azt éreztem, hogy a bátyámmal más volt a viszonyom, mintha csak szimplán testvéreknek születtünk volna. Anya és apa mindig odafigyeltek arra, hogy kellőképpen számíthassunk egymásra, emiatt pedig én idővel elkezdtem függeni tőle. Miután balesetet szenvedett a testvérem, nagyon haragudtam a szüleimre. Akkoriban sokkal törékenyebb voltam, mint most, bár elmondhatom magamról, hogy az évek nem változtattak meg túlzottan semmiben sem. Se az emberekhez fűződő viszonyomban, se az életfelfogásomban, se a viselkedésemben… Úgy nőttem fel, hogy a saját boldogságomat abban próbáltam megtalálni, hogy mások segítségére váltam és lényegében ez segített a szakmám kiválasztásában is, illetve ennek hála barátkoztam össze Maiával is a kórházban.
Mindig úgy gondoltam, hogy talán a tudatlanság édes lehet, hogy talán sok átsírt éjszakát megspóroltam volna magamnak, ha egyszerűen mindent elfelejtek. Ugyanakkor folyamatosan ugyanazok a dolgok jártak a fejemben: megérné-e elfelejteni az ikertestvéremet csak azért, hogy nekem egy kicsit könnyebb legyen? A válaszom minden alkalommal ugyanaz volt. Mivel nem tudom megmásítani a történteket, abból kellett kihoznom a maximumot, amivel jelenleg rendelkezem, ez pedig még mindig több volt annál, mint ami Maia rendelkezésére állt. Hiszen nekem ott vannak a jó pillanatok, amit a testvéremmel éltem át, tizenöt évz, de en keresztül. Majdnem ugyanannyi időt töltöttünk együtt, mint amennyi ideje már magányosabb vagyok nélküle… De így sem lehet okom a panaszra, hiszen volt ki vigyázzon rám. Még akkor is, ha sokkal inkább a helyzet provokálta ki ezt. Tris tipikusan az a fajta férfi, aki rá se nézett volna egy hozzám hasonló lányra, ha nem szorulok rá valaki támogatására.
- Próbálkoztak vele, de hála az égnek még időben észrevettem őket – jelen pillanatban is Tigert kellett kerülgetnem, mert ő mindig tudja, hogy hol lehet rosszalkodni – Valaki nagyon elkényeztette őket, emiatt azt hiszik, hogy mindent szabad.
Erősen nyomtam meg a valaki szót. Az illető természetesen most nem tartózkodik nálunk, de talán Maia tudhatja, hogy ki ő, mivel már látta elmenni tőlünk. Ha legközelebb átjön hozzánk a férfi, akkor minden bizonnyal meg fogom mondani neki, hogy annyira engedékeny ezekkel a cicákkal, hogy minden nap szenvedek miatta! Ez pedig legalább olyan plusz kellemetlenséget okoz, mint amikor nincs a házunkban és nem érem el a legfelső polcokon elrejtett bögréket, vagy amikor éppenséggel a konyhánkban ügyködik valamin, és nem férek hozzá a saját eszközeimhez a feneke miatt.
- Leginkább arra kellene figyelned, hogy neked se essen bántódásod – egészen komoly volt a hangom, de a mondatom végén elmosolyodtam – És a konyhában is lehet balesetezni. A múltkor piskótavágás közben belevágtam a tenyerembe.
Részletkérdés volt, hogy a munkahelyemen történt, tehát annyit tehettem, hogy felvettem gyorsan egy gumikesztyűt és dolgoztam tovább. Apa eléggé meg is szidott érte, mivel a sebet teljesen kiszívta a kesztyű anyaga, és nagyon csúnya lett a tenyerem tőle. Szerencsére már semmi bajom, és igazából meg sem éreztem, hogy fájt volna. Túl pörgős a hely, ilyenekre egyszerűen nincs idő, én pedig nem akartam, hogy a felettesem mondjuk kiabálni kezdjen velem, amiért nem fókuszálok eléggé.
- Ez igaz, de én szeretem őket – határozott volt a hangom, de éreztem, ahogyan a tekintetem a konyhánk falát kezdi el pásztázni – Hiába nehéz velük. Ráadásul Mochit olyan valakitől kaptam, aki szintén szereti őket.
Sosem leszek képes elfelejteni azt a pillanatot, amikor először találkoztunk azután, hogy megházasodott. Sokáig nem mertem zavarni, mert én magam is párkapcsolatban éltem, meg tartottam tőle, hogy a mi barátságunk lényegében eddig tartott. Nem akartam útban lenni úgy, hogy már felesége volt, viszont jó ideig képtelen voltam újra egyedül viselni annak a terhét, hogy a testvérem kómában van. Ekkor hívtam fel őt, ő pedig jött. Másnap kaptam tőle Mochit, aki még túl pici volt ahhoz, hogy egyedül lehessen hagyni. Épp eléggé ahhoz, hogy a gondolataimat le tudja foglalni.
- Megmondom őszintén, nem merek – ez pedig tényleg így is volt – Félek, hogy valamit elrontok, ami miatt betegek lesznek. Szóval inkább bízom a szakemberekben és veszek nekik valami különlegesebb jutalomfalatot.
Lassan már a macskáknak többféle ételük lesz, mint nekünk. Ezt mondjuk itthon senki sem bánta, mert így ők lettek a legkisebb gyerekeink, akikre vigyázni lehetett. Ezáltal pedig anya és apa leszállt arról a témáról, hogy pontosan mikor lesznek majd két lábon járó unokáik is. Miután barátom lett, nagyon reménykedtek abban, hogy feleségül is leszek véve, miután pedig szakítottunk, lényegében minden férfinek el akartak adni, aki betévedt az utcába.
- Örülnék neki, ha tényleg így lenne – mert akkor az azt jelentené, hogy képes vagyok fenntartani saját magam, és a brandem is megy. Nagyon boldog lettem volna, ha már haladtam volna valamennyit, lényegében a gyakornoki időm már lejárt és alkalmaztak cukrászként. Mivel a szüleim munkatársai tudták, hogy foglalkozom sütikkel, gyakran kértek tőlem tortákat pénzért, ami megint jó volt, mert legalább egy minimális vevőköröm volt, és tudtam gyakorolni.
- Nagyon egyszerű… Vagy az ízük alapján, vagy ráírom a dobozukra, hogy mi van benne – halkan elnevettem magam. Általában mindent megkóstolok a felhasználásuk előtt, nyilván a lisztekkel más volt a helyzet. Soknak mondjuk elég árulkodó az állaga is, de ennek ellenére igyekszem pontos lenni az alapanyagok elkülönítésében.
- Így van, bár az enyémek nagyon szeretik a tradicionális konyhát – anya már rég nem áll neki koreai ételeket készíteni a nagyival ellentétben, ahol még a reggeli is gyakorlatilag hal leves kimchivel. Nem mondom, hogy nem szeretem azokat az ételeket, vagy ahogyan a nagymamám főz, szimplán csak ahhoz nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen ételeket fogyasszak a kávém mellé.
- Nagyon helyes. Büszke lenne, ha most ezt hallaná – mosolyogva szedtem ki egy adagot az ételből, aztán felé mutattam – Ennyi elég lesz?
Magamnak valamennyivel kevesebbet raktam, mivel az utóbbi idő folyamán a hajtásban nem igazán volt időm és lehetőségem annyit ennyi, amennyi egészséges lett volna. Ez pedig azt eredményezte, hogy némiképp összeszűkült a gyomrom, bár annyira nem bántam a dolgot. Korábban nem kevés problémám akadt a súlyommal.
- Felvettek, és már munkába is álltam – ezt úgy jelentettem ki, mintha nem lett volna minden vágyam azon a helyen tanulni még többet a cukrász szakmáról – De egyelőre nem olyan jó. Utálok ekkora pörgésben dolgozni.
Nem azt mondom, hogy nem tudok, de egész eddig a munkám egyben kikapcsolódás is volt. Ráadásul sok esetben hiába próbálok mindent tökéletese csinálni, valami hibát úgy is talál benne a séf. Emiatt nem voltam az utóbbi időben annyira jókedvű, de egyelőre igyekeztem mindig jobb és jobb teljesítményt nyújtani és azzal nyugtatni magam, hogy másmilyen körökbe illek be.
- Tiger, viselkedj! – én magam is hallottam, hogy mennyire nem komolyan vehető az a hang, amivel meg lettem áldva, emiatt pedig a macskám is konkrétan képen röhögött és rosszalkodott tovább. Mindig ez volt, egyszerűen képtelen voltam fegyelmezni őket Ilyenkor áldottam a sorsot, hogy még nincsenek gyerekeim. Mindennek ellenére, miután beraktam Maia adagját a mikróba, a karjaimba vettem a szőrgombócot és nyomtam egy puszit a fejére, aztán kitereltem Mochival együtt a nappaliba őket, és becsuktam az ajtót.
- Nem fogom elfelejteni! – határozottan jelentettem ki, aztán rápillantottam – Egyébként is, már rég férjnél kellene lenned. Csak vannak a környezetedben tisztességes férfiak, akikbe megérné beleszeretni.
Valójában csak azért noszogattam ennyire őt, mert soha életemben nem voltam senkinek sem a koszorúslánya, és szívesen kipróbáltam volna a dolgot. Bár az is igaz, hogy akár választhatna mást is rajtam kívül. Ha én házasodnék, ő biztosan az egyik koszorúslányom lenne. Szerencsére mondjuk ez a veszély egyelőre nem fenyegetett, mivel nem biztos, hogy ki tudtam volna fizetni egy esküvőt úgy, hogy egy vállalkozást szeretnék beindítani.
- Magas? Annyira nem is – de az volt, csak olyan szinten tagadásban éltem azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit érzek Tris iránt, hogy természetesen ezt sem ismerhettem be – Mármint hozzánk képest valóban az, de van egy öccse, aki majdnem egy fejjel magasabb nála és még növésben van.
Elég rossz módja volt ez a tématerelésnek, én magam is éreztem, hogy nem fogom ennyire könnyen megúszni a dolgot. Szóval igyekeztem elmosolyodni arra, amit a barátnőm mondott nekem és viszonylag könnyed hangot megütni. Fontosabb volt nekem az a férfi annál, hogy holmi gyerekkori szerelem miatt veszítsem el.
- Tristen a neve. És tényleg jól áll neki. Elég gyakran visel öltönyt – már a munkájából adódóan is – Nemrég vált el. Ha gondolod megadom neki majd a számod.
Éreztem, ahogyan az arcomon a mosolyom lassan megváltozik. Talán könnyebb volt így kezelni az egész helyzetet. Soha nem történt közöttünk semmi, Trisnek pedig jelenleg barátként volt rám szüksége, ezt pedig tiszteletben tartottam. Boldog voltam, hogy engem keresett fel először, miután megtudta, hogy a felesége csalja. Sok mindent nem tehettem vele azon túl, hogy megölelgettem és időről-időre újratöltöttem a poharát.
- Csak nehogy megbánd azt az egyéjszakás kalandot – mosolyogva pillantottam rá, majd letettem elé a tányért és a saját ételemet is elkezdtem megmikrózni – Általában az ilyen történetek nem végződnek túl jól.
Mondjuk az is számít, hogy pontosan kivel esik meg a dolog. Én a magam részéről sosem voltam elég gátlástalan ahhoz, hogy ilyesmit megtegyek, de nem ítéltem el azt sem, aki belekeveredett. Alapvetően mindenki azt csinál a saját testével, amit szeretne.
- Ezt jó hallani – az arcomon őszinte volt a mosolyom – Talán idővel tényleg emlékszel majd a dolgokra. Vagy legalább foszlányok visszajöhetnek miatta. Ki volt ő pontosan?
Azt gyanítottam, hogy férfiről lehet szó, mivel fontosnak találta azt is elmondani, hogy nem úgy találkoztak. Ennek ellenére nem akartam egyelőre elkezdeni kérdezősködni arról, hogy hogyan néz ki, vagy tetszik-e neki, mert úgy éreztem, hogy ebben a helyzetben érzéketlenség lett volna.
- Őszintén nem tudom megmondani – miután elkészült az ételem, én magam is helyet foglaltam Maiával szemben – Minden bizonnyal nem éreznék semmit. Én arra lennék kíváncsi, hogy ő hogyan érezné magát. Most úgy gondolom, hogy hálátlan dolog lenne tőlem, az eddigi kapcsolatunkat tekintve. Ha ő nem lett volna mellettem, akkor nem tudom, hogy élem túl azt, ami Benjivel történt.
Hiába találtunk akkor egymásra, pontosan emlékszem, hogy egy héttel azután, hogy az ikertestvérem kómába került, én magam is megbetegedtem. Ő ott volt, amikor szükségem volt rá, ezért egyszerűen nem tehetem meg azt, hogy elfelejtem őt.
- A te helyzeted egy kicsit más – fontosnak éreztem ezt leszögezni – Majdnem belehaltál egy balesetbe. A barátod biztos örül neki, hogy legalább életben vagy. Fogtok még egyébként találkozni? Szerintem érdemes lenne.
Nyilvánvalóan megtudhat olyan dolgokat, amiket mondjuk a szülei nem mondtak el neki. Egy szülő és egy gyermek kapcsolata mindig más lesz, mint két baráté.
- Talán rá kellene venned arra, hogy csináljátok együtt a bakancslistád. Akkor lenne valakinek vigyáznia rá. Illetve leitathatnád, és akkor az egyéjszakás kalandon is túllennétek. Egyébként jó étvágyat.
Nyilván nevetve jegyeztem meg azt, amit. Nem akartam túlságosan belemenni a témába, mert a végén még én fogok pórul járni, ami a kalandokat és a Trishez fűződő barátságomat illeti.

Maia & Kristine

Azt hiszem anyának és apának hála lettem olyan ember, amilyen ma is vagyok. Soha nem gondoltam azt, hogy fontos fogaskerék lennék az élet gépezetében, mindig úgy éreztem magam, mint egy tipikus mellékszereplő, akinek az a feladata, hogy lendítsek egy túl nagyot azon emberek életén, akik főszereplőnek számítanak. Ezzel a szereppel én teljes mértékben megelégedtem, hiszen mindig olyan embernek éreztem magam, aki a periférián van. Ezt nem szimplán elfogadtam, hanem szerettem is. Szerettem az a személy lenni, aki mások életében egy-egy pillanatra felbukkan, és boldoggá tudta tenni őket. Éppen ezért is választottam azt a hivatást, amit; anyával kislány koromban sokat sütöttem együtt, és mindig úgy éreztem, hogy jó látni azt, ahogy ízlik az embereknek. Azt hiszem én egy olyan személy voltam, aki mindig szeretett azért teljesíteni, hogy mások boldogok legyenek, és akkor én magam is megtaláltam a saját boldogságom. Ritkán voltam önző, emiatt pedig az életem sokszor nem olyan úton haladt, ahogyan azt én talán szerettem volna irányítani… De sosem gondoltam magam elég erősnek ahhoz, hogy az árral szemben úszni tudjak. Egyedül biztosan nem voltam rá képes.
Viszont azt hiszem az én erősségem az, hogy jól fel tudok vidítani másokat, akár a legegyszerűbb dolgokkal is. Valahogy mindig ráéreztem arra, hogy mi az a bizonyos dolog, amivel tudok adni a másiknak, és úgy gondoltam, hogy sokkal többet jelentett másoknak az, ha lelki támogatást kap, nem pedig okoskodnak arról neki, hogy mit kellene tennie. Éppen ezért is volt nagyon kedves a szívemnek, például Mochi, akit egy olyan személytől kaptam, aki nagyon fontos nekem. A fehér macska most is a konyhában sétálgatott a lábam alatt, mindig velem volt, amikor elkezdtem valamit sütni. Persze, hogy a hasa vonzotta oda, de nagyon tudatos voltam azzal kapcsolatban, hogy nem kaptak az alapanyagokból… Bezzeg Tristen, amikor nálunk főzött! Minden bőrdarabot odaadott neki és Tigernek is, ami miatt már nem bírok ezzel a két haspókkal.
Maia pont egy olyan barátom volt, akivel azt hiszem kölcsönösen segítettük egymás életét, már csak a társaságunkkal is. Örültem neki, hogy volt egy olyan lány a környezetemben, akivel meg tudtam beszélni dolgokat, és aki szívesen jött hozzám sütögetni. Furcsa belegondolni, hogy mennyire a hobbimnak mondhatom a munkámat, de mivel fontos volt a gyakorlás, és egyedül nem volt annyira jó, mintha valakivel volt közben beszélgetni, engem kifejezetten boldoggá tett az, ha ő eljött hozzám. Hiába volt Tristen az egyik legjobb barátom, ő mégsem nő, neki nem panaszkodhatok a menstruációmról, illetve Maia iránt legalább nem tápláltam nagy titokban gyengéd érzelmeket. Így el tudtam neki panaszkodni azt, hogy az a bizonyos férfi mivel visz engem a sírba. Mégis, ezek ellenére is képtelen voltam kihátrálni a barátságunkból, mert azzal csak saját magamat tenném magányossá.
Éppen ezért is mentem boldogan az ajtóhoz, amikor meghallottam a csengőt, és rögtön szélesre tárva azt, boldogan köszöntöttem a lányt. Szerettem, hogy ennyire vidám annak ellenére is, ami történt vele, és mindig úgy ölelt meg, hogy tényleg érezni véltem azt, hogy mi valóban barátok vagyunk. Azt hiszem, hogy nem igazán voltak lány barátaim, amióta a gimit otthagytam.
- Én is jól vagyok, köszönöm – ahogy beljebb invitáltam, gyorsan be is csuktam az ajtót, mert a macskáim igen szeretnek szökni – Gyorsan, menjünk beljebb, mert az állatok a végén még megeszik az alapanyagokat.
Mondjuk elég sok gyümölccsel készültem, amiket alapvetően nem kedvelnek túlzottan. Pont ezért is reménykedtem, hogy a mai alkalommal jobban fognak majd viselkedni, és nem kell őket elzárni valahova, mert nem szerettem azt csinálni, viszont ki tudták viselni magukat rendesen.
- Nem fogod tudni felgyújtani, mert én itt vagyok – széles mosoly volt az arcomon, miközben ezt mondtam – Attól jobban félek, hogy Mochi és Tiger átrendezik a konyhát. Mostanában nagyon szemtelenek mind a ketten. Ráadásul körülbelül kiröhögnek, ha rájuk szólok.
Nem is tudom, hogy ki nevelte őket ilyenre, de a személyt menten el tudnám náspángolni érte. Nem mintha bármit segítene a helyzeten, mert az én spagetti karjaimmal rendesen nem lehet megnevelni senkit.
- Azért remélem, hogy nem rólad kell majd leenni az egész ételt – halkan felnevettem arra, amit mondott, majd a derekamon nem teljesen passzentosan álló nadrágot egy kicsit feljebb húztam. Állandó problémába ütköztem azzal kapcsolatban, hogy pontosan mekkora nadrágot kellene vásárolnom, bár itthonra nyilván minden jó.
- Ez nekem is gyakorlás, ha egyszer nyitok egy saját cukrászdát – erre egyelőre nem sok esélyt láttam. Örültem, hogy volt kinek besegítenem és nálam tapasztaltabb emberektől tanulhatok például tálalási technikákat. Én is pontosan tudom, hogy mennyit számít egy sütemény esetében az, ahogyan kinéz. Szóval hajlandó voltam elviselni minden rosszat annak érdekében, hogy én is tapasztalatot szerezhessek. Jobban belegondolva, egy nénitől, aki több ideje a szakmában van, nem tanulhatok annyit, mint a fine-dining esetében, de talán kedvesebb lenne hozzám, mint Nathan… Nem tudtam, hogy jelen helyzetben mi éri meg nekem jobban.
- Lehet, hogy nem mindent, de gondoltam kikészítem az összes variációt, hogy tudjunk majd válogatni – legalábbis én amikor díszítem a sütiket, szeretem, ha minden kéznél van. Alapvetően ettől függetlenül tartom a rendet a konyhában és sütés közben folyamatosan mosogatok, de erre a fegyelmezettségre szükség is van a munkahelyemen is.
- Majd akkor próbáljuk ki együtt, mert még én sem sütöttem kenyeret soha – nyilvánvalóan a tapasztalatom miatt nem lenne olyan nehéz, legalábbis remélem. Pizzát azt finomat csinálok, és lényegében itt meg is állt a tudomány, ami a legtöbb ételt illette, de nem is kifejezetten szerettem főzni.
- Egyébként nem ettem túl sok mindent, szóval szerintem kezdjünk azzal – ahogy a konyhába értem, gyorsan ki is vettem a megfelelő helyekről a tányérokat, aztán a hűtőből az édesanyám által készített ételeket – Ilyen brokkolis, burgonyás tejszínes egytálétel jó lesz? Ha nem szereted, mindjárt kerítek mást is, de szerintem ez anyának a specialitása.
Ha Maia azt mondja, hogy az általam kínált étel jó lesz, akkor azt kiveszem a hűtőből és elkezdem kiadagolni őket a tányérokba. Emellett a lányt még hellyel is kínáltam, mert lényegében ő volt a vendég, nekem pedig egyszerűen nem törik le a kezem attól, hogy kiadagolom az ételeket a tányérba.
- Ennek örülök! Milyen volt a pár? Én is már nagyon szívesen dolgoznék a tortákon, de még nincs elég tapasztalatom és esküvőit nem feltétlenül merek vállalni – a családnak és a barátoknak nagyon szívesen csinálok bármikor szülinapra vagy egyebekre tortákat, de még sokat kell gyakorolnom ahhoz, hogy tökéletesek legyenek a sütemények. Tény és való, hogy az elmúlt pár évben sokat fejlődtem, de egyelőre még nem éreztem azt, hogy egyedül el tudnék indítani egy cukrászdát. Szívesen bedolgoznék valaki keze alá, amíg nincsen meg az elegendő pénzmennyiség a saját üzletemre.
- És mégis ki venne el szerinted? – tettem fel a kérdést csípőre tett kézzel – Nálam senki sincs a láthatáron. Egyébként van időnk bőven, ezért mondom, hogy együnk előtte. Akár itt is aludhatsz. Veled mi a helyzet pasi fronton?

Maia & Kristine

Nagyon sokat készültem a mai napra. Az ember nem gondolná, hogy mennyire durva cukrászként dolgozni egy fine dining étteremben. Egyáltalán nem volt közöm a helyhez úgy, mint főcukrász, de ennek ellenére sokkal nehezebb volt a gyakornoki munkám, mint azt gondoltam volna, és sokkal kevesebb dolgot csinálhattam az elején. Én ezt egyáltalán nem bántam, mivel így volt időm fejlődni és tökéletesíthettem az égetett tészta recepteket, nem beszélve a habkönnyű krémek elkészítéséről. Sokan azt gondolnák, hogy ezek után nem is vagyok hajlandó habverőt ragadni otthon, de ez nem volt így. Leginkább azért szerettem sütni, mert azzal örömet okozhattam a családomnak és a barátaimnak, emiatt pedig megérte a fáradozást. Minden hétvégén birtokba vettem a konyhát, és legalább három féle süteményt készítettem, amik sokszor sajnos nem fogytak el. Ilyenkor vittem a munkahelyemre is, elég sokan pedig örültek annak, hogy gondoltam rájuk. Legalább az ott dolgozó szakácsokkal és cukrászokkal nem volt nehéz jó viszonyt kialakítanom, hiszen így volt lehetőségünk sütizni egyet a fárasztó műszakra.
A mai napon valahogy mégis úgy éreztem, hogy az a hajtás, amit az étteremben élek át, egyszerűen csak eltűnt. Ennek pedig egészen egyszerű oka van: vendégem lesz, akinek valahol segíteni fogok a sütésben. Mindig készségesen osztottam meg a tapasztalataimat másokkal, anyával pedig tökéletesen meg tudtunk férni a konyhában. Kicsi korunkban rengeteg sütit csinált, de csak a későbbiek során vallotta be, hogy nem igazán szereti ezeknek az ételeknek az elkészítését, így szinte természetes volt, hogy nekem átadta a stafétabotot. Ugyanis az én szerelmem a cukrász szakma iránt akkor lobban lángra, amikor először megengedték nekem, hogy kitörölhessem az ujjammal a maradék krémet a tálból.
A lány, aki érkezik hozzám, akkor vált a barátommá, amikor Benjivel a 18. szülinapunkat ünnepeltünk. Én akkor még kevésbé voltam vékony és nőies, de ő volt az, aki megvigasztalt a folyosón, holott kettőnk közül nem én voltam az a személy, akit számtalan seb borított és még az emlékeit is elveszítette. Viszont ez akkor számomra jó figyelemelterelés volt, mert tudtam Maiával többet beszélgetni, ami végül elterelte annyira a figyelmemet Benjiről, hogy saját életem is legyen amellett, hogy a testvéremért aggódom. Ennek hatására kezdtem el például sportolni is, tanultam meg sminkelni, és kerestem néhány új kihívást magamnak, ami határozottan segített nekem.
Néhány arcmaszkot előkészítettem a szobámban, illetve megbontottam egy zacskó chipset is, amit az előkészülés közben majszolgattam. Amikor meghallottam a csengő hangját, rögtön az ajtóhoz rohantam, hogy beengedhessem rajta a barátnőmet.
- Szia – lelkes mosoly terült szét az arcomon és amint beljebb lépett, egy szoros öleléssel köszöntöttem őt – Hogy érzed magad? Már mindent előkészítettem a konyhában.
Megvártam, amíg levette a cipőjét, aztán egy jóval puhább mamuszt tettem le elé a földre, hogy ne fázzon meg a hideg földön. Nem mindenhol van padlófűtésünk. Amint a lány felvette azt, rögtön a konyhánkba vezettem, ahol ténylegesen ki voltak pakolva a tálak az eszközök és az alapanyagok is, de igyekeztem odafigyelni arra, hogy a pulton ennek ellenére rend legyen. Utálom, ha kupiban kell sütnöm.
- Egyébként bocsi, hogy ilyen hajléktalan összeállításban fogadlak – annyira nem voltam bűnbánó mondjuk, mert én kényelmesen éreztem magam – Igyekeztem ma mindent megszerezni a macaronhoz. Sok alapanyagból kifogytunk, és csak ma volt időm elmenni vásárolni. Van valami más süti a bakancslistádon még? Hátha össze tudjuk dobni. Egyébként tök szép ételfestékeket találtam, szóval tudunk csinálni pasztell színekben is.
Én a magam részéről egészen lelkessé váltam amíg ledaráltam a mondandómat, közben pedig büszkén pillantottam a berendezett pult felé. Az eddig leengedett tincseimet, amik már lassan a derekamat verdesték, gyorsan összefogtam a fejem tetején egy kontyban, aztán újra a lány felé fordultam.
- Egyébként ebédeltél már? Ha nem, akkor anya egy egész focicsapatnak főzött, szóval tudunk enni, mielőtt nekilátunk a sütinek.