Ghána. Megnéztem hol a faszban van Ghána, de így sem lettem okosabb, hogy mi a francért éri meg oda menni. Meg egyáltalán hogy lehet oda elengedni bárkit is. Saget talán Szomáliából importálták Jocelynék, ami nem tudom mennyire van közel, de alighanem hasonló állapotok uralkodhatnak ott. Háború, szegénység, éhezés … nem, kurvára nem értem. Ez pedig idegessé tett, amit a körülöttem lévők is érzékeltek. Mei meg is jegyezte a dolgot, ami kábé olyan, mintha azt mondaná: újabb hibapont, közel a játék vége. Mintha nekem mindenhez jóképet kéne vágnom, míg ők minden szar miatt sírhatnak. Jocelyn aztán próbált beszélgetni, de … nem akartam. Nem akarok egy szót se pazarolni rá, ami miatt csak rosszabb az egész.
‑ Milyen az aromája?
‑ Passz – vontam meg a vállam. Mi a francot hisz ez a gyökér, hogy a Starbucks képviseletében vagyok itt? ‑Vedd meg és megtudod – tettem hozzá, próbálva nem teljesen közömbös lenni, de messze nem volt elég motivációm, hogy ez sikerüljön. Végül cseréltünk. Ő a pénzt adta, én a műanyagtasakot. Az iskolával szemben lévő parkban voltunk, ide a tanárok figyelme már nem ért el, és a környék sem volt elég szar, hogy tele legyen rendőrökkel. Az embereket pedig nem érdekelte a dolog. Nem, mintha a homlokunkra lenne írva, hogy mit csinálunk.
A kezembe vettem újra a könyvet, amit igazából csak az üzlet lebonyolítására használtam. Jesstől vettem kölcsön, aki nagyon megörült, hogy olvasok, én pedig meghagytam ebben a hitben. Ha az embert olvasni látják, kevesebben mennek oda kérdezősködni. Ehhez elég, hacsak úgy teszek, mintha olvasnék. Legalábbis ezt hiszem, mert rövidesen érzékelem, hogy valaki velem szemben áll, és beszél hozzám.
‑ Mi van? – néznék fel a könyvből fáradtan és kissé ingerülten, de megakad a szemem az egyik lap tetején. A picsába, egész ideig fordítva tartottam ezt a szart? – Rohadt élet – morogtam, de csak magamra voltam ideges. Az elmúlt időben egyébként is eléggé szét vagyok esve, ez pedig nem úgy néz ki, mintha javulófélben lenne. Ha ez így marad, a végén még pszichológushoz akarnak járatni. Pedig még a legelején sikerült elérnem, hogy ez ne történjen meg.
‑ Nincs alku, az ár fix, nem vezetek számlákat, szóval a részletfizetés felejtős, ha ez nem tetszik … ‑ kezdtem bele a szokásosba, mikor végre a velem szembenállóval is foglalkozni kezdtem, de félúton elakadtam. – Camilla? – kérdeztem, bár hülyeség volt, ki más lenne? Azt azért nem mondanám, hogy nagyon ismerném, de mivel megfordult már párszor nálunk Essie miatt, így elkerülhetetlen volt, hogy találkozzak és néha még beszélgessek is vele. Vagy inkább ő magával, én pedig gyakran bólogattam hozzá. – Te … ide jársz? – újabb értelmetlen kérdés. – Vagyis … helló. Bocs, kissé szar passzban vagyok mostanában – vontam meg a vállam, és akár hiszi, akár nem, ezzel eléggé megembereltem magam.
‑ Nem beépített rendőr vagy, igaz? – eresztettem meg felé valami mosolyfélét. Jocelynék előtt persze játszanám a hülyét, de itt többnyire magunk vagyunk, és Camilla talán naiv, de nem hülye, ráadású a marihuána egyre több helyen legális is. – Sajnálom, de nem adhatok kedvezményt. Nem én írom a szabályokat, csak közvetítek – az üzlet mindenek előtt. A gazdagabbaknak egyébként is drágábban adom, nekik mindegy, hogy mennyit adnak érte, amíg biztosnak érzik a forrást. És inkább veszik tőlem, mint egy sikátorban valami narkós seggfejtől, akinek az arcára van tetoválva minden bűne.
‑ Szép csizma – tévedt a tekintetem lefelé. Piros…  szerű. Vagy színvak lettem. ‑ Te tudod, hogy hol van Ghána? – kissé nehezen szakadok el ettől, de így könnyebb, ő nem ismeri Jenniet. Legalábbis remélem, franc se tudja már mi történik.

"Szia, Seth, figyu, te tényleg füvet árulsz a sulimnál?" - nyilván úgy ez lenne az első logikus kérdés, bár talán annyira nem logikus, elvégre most néztem végig, és amikor megbökködöm Jo-t a könyökömmel, akkor még fel is hívja rá a figyelmemet, hogy ja, persze, a fiúk is vettek már tőle, eddig még nem tűnt fel? Nem. Nyilván nem. Ha feltűnt volna, akkor már éreztem volna ingerenciát erre a "Szia, Seth, figyu, te tényleg füvet árulsz a sulimnál?" kérdésre, de nem rémlik a dolog, meg hát amúgy is, én nem téptem még be soha, csak kicsit értetlenül szoktam ráncolni a homlokomat a többiekre, hogy akkor az most tényleg ilyen jó, hogy viháncolnak, vagy hirtelen nem foglalkoznak velem, meg senkivel, meg hogy nagyon éhesek?
A bátyáim lehet azt hiszik, kihagytak belőlem pár szűrőt, de mi sem bizonyítja jobban, hogy vannak szűrőim, hogy amúgy végül nem ezzel a kérdéssel állok oda Seth elé. Én csak köszöntem neki, és megkérdeztem, mi újság - mert olyan morcos a homloka, meg fejjel lefele tart egy könyvet, és hát nyilván nem fogok úgy elsétálni mellette, hogy még csak nem is köszönök neki. Kershawékat mindig lenyűgözően érdekesnek találtam, egytől egyig, meg úgy egyáltalán, a tényt, hogy ez így működik, olyan lélekmelengető, mint egy egész estés Disney film, vagy ilyesmi, tudjátok, mire gondolok. Szóval csak nem leszek bunkó...!
Egy pillanatra mondjuk megijedek, hogy akkor most majd azt hiszi, én is füvet akarok venni tőle, vagy ami még rosszabb, meg sem ismer, mert tökre úgy hangzik, mintha nem ismerne meg, aztán szerencsére nem erről van szó, csak arról, hogy nem néz rám. Aztán megkönnyebbülök, és indokolatlanul széles mosolyt villantok rá - Aha, Camilla, helló! - mármint... jó, nyilván tényleg tudja a nevemet, most mondta ki, de egyébként elő szokott fordulni másokkal, hogy így... hát, értitek, megfeledkeznek rólam, vagy elfelejtik a nevemet, nem egészen biztosak benne, honnan ismernek pontosan, vagy csak a tesóim miatt tudnak belőni, de más infó már nem ragad meg bennük rólam, szóval nem indokolatlanul angsztolok amúgy, ez tényleg elő szokott fordulni.
- Igen, ide - bólogatok aztán, mint ahogy általában a rendes gyerekek bólogatnak, mintha minimum érdem lenne, hogy tudok válaszolni helyesen arra a kérdésre, hova járok suliba - Semmi baj amúgy. De én nem... mármint, jézus, dehogy, én, rendőr? Szerinted milyen rendőr lennék? Én borzalmas rendőr lennék, Seth és bármilyen beépített embernek is borzalmas lennék, de amúgy nem akarok venni... tudod, nem akarok venni semmit! - azért nagy szó, hogy meg tudok helyesen válaszolni kérdéseket, mert amúgy hallom magam ilyenkor, amikor elkezdek süketelni, csak mert indokolatlanul zavarba jövök és máris úgy viselkedem, mintha olyasmit csinálnék, amit nem kellene, pedig semmit nem csinálok! Istenem, a végén még mindjárt el is kezdem bizonygatni, pedig leesik, hogy Seth valószínűleg viccel, vagy viccelődve szivat, vagy valami ilyesmi, szóval be kellene fognom. Csak fogd be, Camilla, jó?
Seth pont jókor vágja el ezt a kusza gondolatvonalat, a csizmám dicséretére persze már el is párolog belőlem minden aggodalom és zavar, csak kicsit megforgatom a jobb lábamat.
- Tetszik? Köszi, nemrég vettem és nagyon szeretem - szegény Seth viszont azt még biztos nem tudja, hogy ha megdicsér rajtam valamit, az nagyjából olyan hatást vált ki belőlem, mint egy kóbor kutyából a nem várt kedvesség, ez olyasmi, amit rögtön meghívásnak és felhívásnak veszek, hogy akkor mi most legyünk barátok, mert ugye, kívánatos a jelenlétem, szóval instant át is kapcsolok kóbor kutyába, és lekanyarítom a vállamról a táskámat és lepattanok Seth mellé a padra, mintha invitált volna, nem csak a csizmámat dicsérte volna - Ghána? Fogalmam sincs, mármint, Afrikában, azt hiszem. Ugye? - és most csak remélhetem, hogy ezt a kérdést is jól válaszoltam meg, a földrajz csak addig az erősségem, amíg utazásokat kell tervezni, de rémlik valami kávéról, vagy kakaóról...? Mondjuk az lehetne Dél-Amerika is... - Miért, mi van Ghánában?