Daphne Ashbourne -t fiatal kora ellenére már sok csalódás ért az életben: kezdve egy no- show apával, egy anyával, aki a húga születése után nem sokkal lement a boltba bébitápszert venni és azóta sem találja a haza vezető utat (ennek már úgy 15 éve). Azután ott van a nagynak hitt szerelem, aki 3 év után képtelen volt megkérni a lány kezét, amire már olyan régóta várt és inkább összejött Daph egyik legjobb barátnőjével és egyben szomszédjával, aki azóta már a közös gyermeküket várja.
Mindezek ellenére Daphne továbbra is pozitív maradt és igyekszik a dolgok jó oldalát nézni. Nemcsak maga miatt, hanem a testvérei és a nagymamája miatt is, akik a családot jelentik számára. Bármit képes lenne érük megtenni, hiszen a nagyi nevelte fel őket, amikor az anyjuk kisétált az életükből.  Próbál minél többet segíteni az idős asszonynak és minél nagyobb szerepet vállalni húga, a mindössze 16 éves Emmalyn nevelésében.
Igyekszik igazságos, de szigorú és következetes lenne vele, abban a reményben, hogy Emmára talán egy jobb jövő vár, mint rá meg a bátyára, akik nem jártak egyetemre, mert nem tudták megengedni maguknak. Ez az egyetlen dolog, amit igazán utál abban, hogy szegény a családja. Szerencsére soha nem éheztek és mindig megkaptak mindent, amire szükségük volt, de az olyan luxusra, mint a továbbtanulás már nem jutott pénz a családi kasszából. Talán a húgának sikerülhet...
Aggódik bátyja miatt is, aki valahogy nem találja a helyét a világban, és olyan gyakran váltogatja a munkahelyeit, mint más a zokniját.
Szívesen kísérletezik a konyhában, de sajnos nem sok sikerrel. A próbálkozásait rendszerint vagy neki kell megennie, vagy a kukában landolnak mert ehetetlenek. Egyszerűen nincs érzéke ahhoz, hogy eltalálja a megfelelő ízkombinációt, vagy az étel állagát.
Szentül hiszi – illetve csak nagyon reméli – hogy őrá is rátalál a szerelem, mint az, ahogyan az imádott romantikus regényeiben is történni szokott. Éppen ezért nyitott szemmel jár a világban és próbál mindenkivel kedves és barátságos lenni.
Ugyanakkor utálja, ha kihasználják a jóhiszeműségét és hazudnak neki. Képes megvédeni magát, amennyiben erre szükség van és olyankor eltűnik a kedves lány, helyét felváltja egy tűzokádó sárkány. Húga szerint olyankor elborul az agya és tengerészeket megszégyenítő káromkodások közepette hányja az illető fejére a nemtetszését. Talán még elcsattan egy – két pofon is (lásd. az ex esetében). Erre azonban ritkán kerül sor, ugyanis Daph igyekszik uralkodni önmagán és jó példát mutatni Emma számára.
Imádja a növényeket (kivéve a vágott virágokat, mert azok szerinte halottak) és meg van róla győződve, hogy nekik is vannak érzéseik. Az egész lakást tele pakolta az innen- onnan összeszedett zöldellő virágokkal, melyekkel előszeretettel társalog, miközben tesz- vesz a házban. Szerinte ettől azok gyorsabban nőnek. A testvérei szerint Daph bolond.
Hajlamos túl sok dologgal egyszerre foglalkozni, aminek következtében sokszor káosz alakul ki körülötte. Ezt a problémát igyekszik Post- it cédulákkal orvosolni, amiket a lakás különböző pontjaira ragaszt a lehető legfurább helyekre és általában csak több héttel később talál meg.
Kíváncsi természet és minden érdekli. Eldöntötte, hogy megtanul egy idegen nyelvet, csak éppen azt nem tudja, hogy melyiket, mivel minden nap másik tetszik meg neki.


- Emmaaaaaa – kiáltottam a húgom nevét olyan artikulátlan hangon, hogy még az ablak előtti tűzlépcsőn, eddig békésen üldögélő verebek is elszálltak ijedtükben.
Mivel nem kaptam választ és további keresgélés ellenére sem találtam meg az új blúzom, ezért még egyszer elordítottam magam, immáron hangosabban és dühösebben.

Már lassan másfél hónapja voltam munkanélküli, hála a volt főnökömnek, aki szerint remek ötlet volt használt autókkal együtt drogot és egyéb illegális finomságokat becsempészni az országba. Egy ideig pazarul működött a dolog, azután persze lebukott és azóta is a börtönben csücsül a szabadulás fikarcnyi reménye nélkül. A használtautó- kereskedést természetesen bezárták és az ártatlan alkalmazottak – mint például én is – nézhettek új munka után. Ez persze a mai világban nem olyan könnyű dolog, főleg diploma meg mindenféle papír nélkül. Vagy 20 helyre elküldtem az önéletrajzom, de csak kevesen méltattak válaszra. Ezért is volt olyan nagy dolog, hogy behívtak interjúra a Passions-hoz.

- Mi van? – lépett be végre a hálószobába drága húgom, Emma. Egyik kezében a telefont tartotta, a másikban pedig egy tál müzlit egyensúlyozott.
- Nem láttad véletlenül azt a zöld blúzt, amit most vettem?! – kérdeztem tőle cinikus hangon. Igazán nagy lelkierő kellett ahhoz, hogy ne essek neki torkának és kezdjem el fojtogatni. - Tudod azt szeretném felvenni az interjúra, de hiába keresem, nem találom sehol.

Emma arca rezzenéstelen maradt.

- Azt hiszem a szennyesben láttam, - vágta rá olyan unott képpel, hogy idegességemben majdnem ott helyben felképeltem a drága testvérkémet.
- A szennyesben?! Hogy kerül oda?!  Miután megvettem, én már kimostam és betettem a szekrényembe! Hogy került megint a szennyesbe?! Hmm...?!
Pontosan tudtam a választ: mivel közös a hálószobánk, szabad hozzáférése van minden holmimhoz. Emma előszeretettel cseni el a ruháimat, ékszereimet vagy bármit, ami megtetszik neki. Valószínű a zöld blúzt is felvette, leitta valamivel és ahhoz már lusta volt, hogy saját maga kimossa, mielőtt észrevettem volna, így inkább betette a szennyes kosárba a többi közé.

- Most mit fogok felvenni az interjúra?! Miattad nem fogom megkapni a munkát! – Kiabáltam vele.
Az utolsó mondat túlzás volt, de akkor idegességemben azt éreztem, hogy átok ül rajtam és valamiért az égiek sem akarják, hogy én a Passions-nál dolgozzak, mint személyi asszisztens.
- Mit rinyálsz?! Vedd fel inkább azt a bordó ruhát, amit múltkor turiztunk. Abban tök jók a lábaid. – felelte nyugodt hangon, majd a telefonja villogni kezdett, elmosolyodott és pötyögött rajta valamit egyetlen újjal!
- De én azt akartam felvenni! – durcáskodtam. Kiment a fejemből az a ruha, pedig még a bátyánk szerint is tök jó lábaim voltak benne. Az igazság az, hogy soha nem voltam egy szoknyás lány. Mindig a kényelmes holmikat részesítettem előnyben: farmer, póló, esetleg valami csinosabb blúz, lapos talpú cipő.
Éppen ezért is izgultam annyira az interjú miatt. Nagyon kellett már a munka, hiszen a számlák, mint viharfelhők egyre csak gyűltek a konyhai fiókban. A Passions viszont egy menő divatcég, ami elegáns, nőies és nagyon drága cipők tervezésével foglalkozik. Tőlem a divatszakma nagyon messze állt, de a szükség nagy úr, így beadtam a jelentkezésem és különös mód behívtak az interjúra. Az e-mail-ben azt is közölték, hogy magassarkú cipő viselése kötelező.
Előkotortam tehát az egyetlen magassarkú cipőmet és az interjú előtt pár nappal már abban topogtam itthon, hogy kicsit szokjam a viselését.
- Abban a ruhában sokkal csinibb vagy, mint a zöld felsőben. Nem is tudom, mint gondoltak a Passions-nál. Annyi érzéked van a divathoz, mint Mrs. Higgins-nek az első emeleten. – vágta a fejemhez Emma, majd sarkon fordult és visszament a nappaliba.

Mrs. Higgins otthonkában, térdig húzott koszos zokniban és lila színű, nyuszis papucsban mászkál a városban.

Csodás kilátások.