Mindennek eljön a maga ideje, röpke három és fél év utána annak is, hogy megtegyem a megfelelő lépéseket a gyermekem és a saját lelki épségem érdekében. Nincs arról szó, hogy minden lehetőséget el akarnék vágni a feleségem elől, de azt a kiskaput sem óhajtom meghagyni neki, hogy elvehesse tőlem Emersynt, ha netán valaha visszajut ép eszéhez, és rájön, hogy van egy lánya. Engem már biztosan elveszített, de egy gyermek ilyen korban azért még formálható. Nem tagadom, félek ettől az eshetőségtől. A kislányom a mindenem, egyszerűen nem szeretnék harcolni érte, kiváltképp úgy, hogy nem volt szó kapcsolat megromlásáról vagy válásról, ő döntött úgy önhatalmúlag, hogy nem kér belőlünk többé, és azóta sem hallottunk róla semmit. Ritkán viselek inget, öltönyt, nem azért, mert nincs, egyszerűen az iskolába fölösleges volna, a hátköznapokon pedig sokkal inkább a sportosabb, laza vonalat képviselem. Néha előfordul, ha hivatalos ügyet intézek, vagy ha a szüleim hívnak meg valahová, mivel ők az üzleti élet jeles és ismert képviselői, aligha volna más opcióm. A jelenlegi helyzet hasonlóképp komolyabb megjelenést követel véleményem szerint, s ha éppenséggel tárgyalásra kellene járnom, akkor ugyanez lenne a helyzet, de őszintén meglepne, hogyha a kedves feleségem bármilyen idézésre megjelenne, lévén én hiába kerestem egy évig, a rendőrségen is azt mondták pár hónap után, hogy törődjek bele, elhagyott, nem nyilvánítják eltűntnek. Erről ugyanúgy papírom van, mindent elhoztam magammal a biztonság kedvéért, ki tudja, mire lesz majd szükség. Némi feszültség lappang bennem, de ez talán nem csoda, lévén olyan dologról van szó, ami alapjaiban meghatározhatja az életemet. Gőzöm sincs, lehetséges-e egyáltalán elválni, ha csak én nyújtom be a keresetet, ezért jobbnak láttam, hogyha egy hozzáértővel konzultálok a dologról, a gyerekelhelyezés pedig szerintem még kényesebb téma. Nem gondolom, hogy esélytelen lennék, de ki tudja, milyen jogi útvesztőbe keverednék segítség nélkül. Így biztosabbnak érzem a helyzetet, persze, nem tudhatom, hogy a tények felvázolása után egyáltalán elvállal-e az ügyvédnő, de egy próbát mindenképpen megér a dolog. - Jó napot kívánok! Miss Lockharthoz van 10 órára időpontom. Jelentkezem be a portán, amennyiben van ilyen lehetőség, ha nincs, akkor egyszerűen kopogok a megfelelő ajtón. Pontos vagyok, 9 óra 57 perc van, késni nem szoktam, 2-3 perccel hamarabb érkezem általában, az még nem hoz kellemetlen helyzetbe senkit, ellenben a késés már mindenképpen, kiváltképp akkor, ha órabérben szükséges konzultálnom valakivel. Önmagam ellensége nem leszek, mert nyilván ilyenkor a kieső idő a sajátomból fogy. Rendezett, nyugodt ember látszatát keltem, de egyébként ez esetemben nem csalóka, ilyen vagyok. Adok a higiéniára és a mosógépet is képes vagyok használni már azóta, hogy külön költöztem anyáméktól, szóval nem vagyok az a típus, akiről bárki azt gondolhatja, mikor meglátja, hogy „Te jó ég, ennek aztán szüksége lenne egy nőre, aki rendbe teszi.”, nos, nekem nincs, és nem is akarom, hogy valaha az életben még legyen. Az exem gondoskodott róla, hogy így érezzek a témával kapcsolatban. - Szép napot! Emmett Berkley vagyok, telefonon egyeztettünk időpontot! Köszönök immár vélhetőleg az ügyvédnőnek, akihez érkeztem, kezet nem nyújtok, ellenben, hogyha van lehetőség fertőtlenítésre, azzal élek, mert ki tudja, ki mennyire kényes a jelenlegi helyzetben az ilyesmire. Én magam inkább az óvatos kategóriába tartozom, lévén van egy kislányom, illetőleg gyermekeket tanítok.
"Being a family means you are a part of something very wonderful. It means you will love and be loved for the rest of your life."
Az édesapámnak dolgoztam, egy Lockhartnak, én mégis volt, hogy vállaltam olyan ügyeket is, amiket ők nem. Megszokás? Talán, de inkább azt mondanám, hogy a szívemen viseltem azok sorsát is, akik nem engedhették meg maguknak, hogy több tíz ezer dollárt költsenek csupán azért, hogy fél órát beszélgetünk. Szerettem segíteni másokon, és a gyenge pontom az volt, ha egy nő került bajba, illetve, ha családi ügy volt, főleg a gyermek érintett. Ilyen eset volt Emmett Berkley is, aki a kislányáért harcolt. Szemrebbenés nélkül elvállaltam az ügyet. Tudtam, hogy nehéz lesz, azt is, hogy rendhagyó, de nem érdekeltek az akadályok, csak a cél lebegett a szemem előtt: segíteni neki. El is készítettem az aktát, és a jegyzeteim. Három napja ezen dolgoztam, éjt s nappá téve, hogy valamivel szolgálhassak az egyedülálló apának. Igencsak csodálatra méltó az, amit tett, és, hogy ennyire védte a lányát. Én az édesapám alig egy hónapja ismertem meg, és mindig is éreztem a hiányát. Egy szülő hiánya elviselhetetlen, és ennek az apró kislánynak az édesapja ugyan vele van, de az édesanyja elhagyta. Nem lenne szabad ilyen fájdalmat elviselnie senkinek. Rólam nem tudott apám, de erről a csöppségről igen, az édesanyja, kihordta a méhében, megszülte, és aztán, elhagyta, mintha jelentéktelen lenne. Nem szabad érzelmeket belevinni az ügybe, legfeljebb az esküdt szék előtt, de én ettől az esettől képtelen voltam elzárni az érzéseim. Az ügyfél pontosan érkezett, és az irodámban fogadtam őt. Illedelmesen kezet fogtam vele, majd elmosolyodtam, mikor fertőtlenítette a kezét az asztalomon lévő géllel. Ez napjaink részévé vállt. Azon is mosolyognom kellett, hogy ismét egy szőke férfit sodort felém a szél. Komolyan valaki odafent igencsak jól szórakozik velem, mert kizárt, hogy ennyi szőke, izmos jóképű férfi normális legyen egy nő életében. Nem panaszkodnék, ha mind kedvelném. Van, akit igen, de van akit képzeletben újra és újra megdobok azzal a bizonyos protein szelettel, Brodiet ugyebár, vagy tollal, mint legutóbb Blake. Johnról rosszat nem mondhatok, jó barátom, nagyon is. Az embernek éppen elég ennyi bonyodalom az életébe. Erre tessék itt egy angyali férfi, Emmett Berkley, az apa, aki tűzbe menne a lányáért. Szándékosan küld elém Isten egyre vonzóbb férfiakat? Ez valami próba lenne? Mert kezdek lassan kiakadni. -Jó napot, igen, már vártam önt, Gracelyn D. Lockhart. Örvendek. – felelem neki mosolyogva, és bemutatkozom, kissé rekedtesebb hangon, mint illendő lenne. Bravó Grace, csak így tovább, ha így folytatod egyáltalán nem fogsz professzionálisnak tűnni, legfeljebb másban. – Kérem foglaljon helyet, Mr. Berkley. – köszörülöm meg a torkom picit, hátha elmúlik ez a rekedtség, és az íróasztalom előtti székek egyikre mutatok. -Nos, elolvastam az ügyét, áttanulmányoztam, és fel kell készítenem, nem lesz könnyű. – felelem neki az ügy aktáját nézve. – A bíróság többnyire az anyának ítél, de az ön esete más. Szükségem lesz minden üzenetre ön és a felesége között, mielőtt eltűnt. Ez bizonyíték, hogy ön kapcsolatba akart lépni vele, de ő eltűnt, nem válaszolt. Így a válás is könnyebben fog menni. Általában mindkét fél aláírása kell egy válás során, de akadnak kivételek, különleges esetek, és az öné ilyen. Nem kertelek, nem lesz könnyű, de látok rá esélyt, hogy a bíróság az ön javára döntsön. Nem kell aggódnia, mindent bizalmasan fogok kezelni, de arra is fel kell készülnie, hogy egy- két dolgot a bíróság előtt fel kell tárnunk, személyes dolgokat is, ami lehet kínos lehet. Azonban ez kulcsfontosságú a győzelemhez. – vázolom fel neki a helyzetet. Nem szokásom áltatni az ügyfelet, sem megtéveszteni, az őszinteség kulcs, de azért óvatosan kell fogalmazni, nehogy megijesszem őket, vagy más ügyvédhez menjenek. Lassan ideje kiépítenem az ügyfeleim körét, és ezt a családom befolyásától mentesen szeretném, amennyire csak lehetséges. -A javaslatom az lenne, hogy kezdeményezzünk egy tárgyalást az ügyében, mondjuk két hét múlva. Felszólítjuk a feleségét az összes lehetséges módon, telefon, email, ahol csak elérhető, hogy kapjon egy utolsó esélyt arra, hogy érdeklődik a kislánya iránt. Ha eljön, tárgyalunk a gyermekelhelyezésről, és a válásról. Ha nem, minden jogától megfosszuk őt. – felelem komolyan. Majd meg szakad a szívem szegény kislányért, de az előttem ülő férfiért is. Elárulva érezheti magát, megsebezve, és nem mutathatja a gyengeség egyetlen jelét sem, a lányáért erősnek kell mutatkoznia. Igazán csodálatra méltó. -Megfelel ez így önnek? – kérdezem tőle, mert hát végső soron neki kell döntenie ez ügyben.
Kedves teremtésnek tűnt az ügyvédnő, már amennyire küllemről lehetséges megítélni valaki jellemét, noha ilyen tekintetben egészen könnyű lehet lukra futni, mert találkoztam már angyali külsővel megáldott lelketlen boszorkával is. Egészen közelről. Másként nem tudnám nevezni az olyan nőt, aki szó nélkül ott hagyja az elvileg szeretett férfit, és a szerelmük gyümölcsét, az édes, fél éves tüneményt. Sosem fogom megérteni, de mostanra eljutottam oda, hogy már nem vágyom magyarázatra, nem kell tudnom a miérteket, már elfáradtam. A szívemet olyan szinten zúzta darabokra, hogy tudomást sem akarok venni egyetlen nőről sem komolyan. Ha legalább tisztességesen megindokolta volna, kötődési problémáim nem lennének, de így meglehetősen sivár az érzelmi életem, ám bevallom, ezen nem akarok változtatni. - Én is örvendek, Miss Lockhart. A rekedtebb hang annyira nem ragadja meg a figyelmemet, vélhetőleg azért, mert a hűvősebb időben viszonylag gyakran előfordul az emberrel, hogy a torkát kaparja a hideg. Velem ugyanúgy, mint bárki mással, így hát nem tulajdonítok neki jelentőséget, pedig érdekes eredményre juthatnék, hogyha egyéb következtetéseket futtatnék le fejben, ám most a lányom miatt vagyok itt, semmi egyeben nem jár a fejem. - Köszönöm. Hálás biccentést követően leülök a mutatott székre, van nálam egy rakás dokumentum, gyakorlatilag mindent elhoztam, amiről azt gondoltam, segíthet bármit az ügyben. A szavaira nagyon figyelek, láthatólag minden idegszálammal erre a helyzetre összpontosítok, nem tagadom, félek attól, hogy mi lesz, hogyha esetleg visszatér, és ő akarja a lányunk felügyeleti jogát. Tudom, hogy a legtöbb bíró az anyának ítéli a gyermeket, bármennyire odaadó is legyen az apa. Nem lep hát meg, hogy nem kecsegtet igazából semmivel. - Három és fél éves üzenetekre? Nos, bevallom, erre nem számítottam. Az e-mailjeimet meg tudom keresni könnyedén, de azóta telefont cseréltem. Talán még megvan az előző készülékem, igyekszem majd előkeríteni. Ha ugyan nem töröltem ki belőle mindent parttalan haragomban, őszintén, nem vagyok benne biztos, hogy ez nem zsákutca, de majd meglátjuk. - Sejtettem, hogy az anyák még akkor is előnyből indulnak, ha három és fél évig a lányuk felé sem néznek. Van némi elfojtott düh a megjegyzésemben, de természetesen ez nem az ügyvédnő ellen irányul, sokkal inkább a rendszert okolom, hisz érthetetlen számomra ez az egész. Ha valaki szó nélkül elhagyta a gyermekét, annak az én szememben nem jár újabb esély. Ez olyan hiba, amit egyszerűen érző szívű ember nem enged meg magának. - Nincsen semmiféle kínos a személyes dolgaimban, a házasságunkban sem volt. Mindent megtettem azért, hogy boldog legyen, boldogok legyünk. A kislányommal kapcsolatban is segítettem mindenben már újszülött kora óta. Az én lelkiismeretem tiszta. Ha meg esetleg az egyéjszakás kalandjaimról akarna bárki eszmét cserélni, majd felvilágosítom őket, hogy egyrészt sosem viszem haza a nőket, ez nálam alapszabály, másrészt havonta, ha kétszer előfordul, már sokat mondtam. Konkrétan semmilyen hatása nincs a lányomra, lévén észre sem szokta venni, hogy éjszaka kimaradtam pár órára. - Tegye, amit jónak lát, kisasszony. Szerintem nem érdemel egyetlen utolsó esélyt sem három és fél után, de ha úgy gondolja, hogy ez szükséges ahhoz, hogy megkapjam a lányom felügyeleti jogát, akkor legyen. Nem mondom, hogy örültem ennek a verziónak, de úgy gondoltam, hogyha valaki eddig nem jelentkezett, eztán sem fog. Mindkettőnk helyzetét megkönnyítené vele, mert én nem fogok visszatáncolni és a végletekig harcolni fogok a lányomért. Észre sem vettem, hogy ökölbe szorult a kezem, néha magama is meglepem vele, milyen szinten tudok rá haragudni még mindig. Még azt a lehetőséget sem kaptam meg tőle, hogy tisztességesen lezárhassuk kettőnk történetét. - Megfelel. Csak mondja, mit kell kitöltenem és aláírnom. Már, hogyha bármi hasonló szükséges lehet a tárgyalás elindításához, én ilyesmiben abszolút nem vagyok otthon, sosem érdekelt a jog, így nem ástam mélyre magam a témában. Egyszerűbb nekem, ha valaki hozzáértő elmagyarázza, és végigvezet ezen a rendszeren.
Kezdőlap
