Az édesanyám, Josephine egymaga nevelt, mindig jóságra, és becsületességre, de arra is, hogy kiálljak magamért, és soha ne adjam fel. Vidám, szarkasztikus természetű, közben vagány,  kitartó, és merész, kedves, tisztességtudó vagyok. A merészségem és a nagy szám bizony kevert bajba jócskán, de erről majd később. Inkább mesélnék a jó tulajdonságaimról...
Édesanyám sokat tett értem az életem során, többek között miatta választottam a jogi pályát, és lettem ügyvéd. Anyukám igazi jótét lélek, mindig azon volt, hogy másokon segítsen. A kisvárosban, ahol éltünk, mindenki tudta, hogy rá, és a nagyszüleimre is számíthat. Csodás gyermekkorom volt, és csodás emberek neveltek. Nem vagyok én sem tökéletes, vannak hibáim bőven, de a jó, és az elhivatottságom mind nekik köszönhetem.  
Ami az említett bajkeverést illeti... igen kerültem párszor bajba, mint amikor a barátaimmal az igazgató kocsijába mosomedvét raktunk, ami meg is tette a dolgát az autó belsejével. Aztán ott volt az eset, mikor elloptuk a másik focicsapat kabalaálatát, ami egy kecske volt. Na, igen okoztam fejfájást édesanyámnak és a nagyszülőimnek, bőven. Azóta persze sokat változtam, felelősségteljes felnőtt lettem, de az út, amit eddig bejártam, még ha rövid is, nem volt éppen zökkenőmentes. Az a bizonyos merészség kitartás, és bajkeverés bizony jól jött, mikor megismertem az édesapám, és a családom azon felét.  

“There are no seven wonders of the world in the eyes of a child. There are seven million.”
A múlt az, amit az emberek általában maguk mögött hagynak, nem merengenek rajta, ha kellemetlen em-lékeket tartalmaz, csak a jóra emlékeznek. Mégis akad olyan, hogy a múlt ismét az utad állja, és kénytelen vagy vele újra szembenézni. Édesanyám a születésem előtt megismerkedett egy gazdag férfivel, mikor még New Yorkban élt. Szerelem volt első látásra, a férfi csupán azt nem árulta el, hogy nős, és van három gyermeke. Továbbá azt sem, hogy öt generációra visszamenőleg egy ősi angol dinasztia tagja, akik mára New York legfelsőbb tízezerijéhez tartoznak. Édesanyám pedig mit sem tudva a férfi múltját és titkait bele-szeretett. A férfi is szerette őt elmondása szerint, és utólag arra hivatkozott, hogy nem szereti a feleségét. Édesanyám hinni akart neki, de addigra oda lett a bizalom. A férfi visszament a családjához, mit sem sejtve arról, hogy az édesanyám közös gyermekük hordja a szíve alatt: engem. Édesanyám szomorú volt az elve-szett szerelem miatt, de én reménységet adtam neki az új boldog élethez. Szóval hazaköltözött a szüleihez, és velük együtt nevelt engem. Az életem boldogan telt, és mit sem sejtettem arról, hogy ki az apám, és, hogy van három testvérem. Anyám úgy vélte, ha elég idős leszek elmondja, addig pedig abban a mesében ringatott, hogy az apám egy titokzatos férfi volt, egy csodás New York-i estén, aki hamarább eltűnt az életéből, minthogy komoly kapcsolatuk lehetett volna. Hiába faggattam idővel, soha többet nem tudtam meg. Utólag azzal védekezett, hogy el akarta mondani az igazat, de végül nem tőle tudtam meg...  

“Truth is like the sun. You can shut it out for a time, but it ain’t going away.”
Csak ültem, és meg sem tudtam szólalni. Az előttem álló ügyvéd kollégát néztem, majd a levelet, amit át-nyújtott. A tartalma hidegzuhanyként ért, és az egész világom felborult. Az egyetem elvégzése után New Yorkba költöztem, hogy szerencsét próbáljak, és nagyobb cégnél dolgoztam, mint ügyvédbojtár. Aztán egy nap behívtak a Lockhart LPP ügyvédi irodához, ami az egyik legnagyobb és lehíresebb volt New Yorkban. Az ügyfeleik híresek, és igen, némelyik hírhedt is volt. Mindenki itt akart dolgozni, egy napon én is, de fogal-mam sem volt arról, hogy én vérségi kapcsolatban vagyok a cég több tagjával. Ez az ügyvéd, nem volt más, mint Edmund James Lockhard, a bátyám. Ő is ügyvéd volt. Sötétbarna haj, amit elegánsan, tökéletes fésülve hordott, mélybarna, nyugalmat árasztó szemek, kedves mosoly. Az öltözéke is kifogástalan volt: és drága öltöny, mandzsetták, cipő, óra. Egy igazi ügyvéd, és Lockhart. Ő volt a legidősebb, mint megtudtam, és, hogy van még két testvérem, az ikrek, Cornelius, és Claudia. Ők három évvel voltak idősebbek nálam.  
Továbbra is a levelet néztem, ami egy vizsgálat volt, DNS vizsgálat, ami bizonyítsa, hogy a testvéreim. Azon sem volt időm kiakadni, hogy az engedélyem nélkül tesztelték a DNS-em.  
- Bemutatnálak a családnak. - feleli Edmund komolyan, én pedig azonnal felnézek rá, de addigra a szemeim már könnyesek. Nem tudom elhinni azt, ami velem történik. Ennyi éven át voltak testvéreim, egy apám, egy másik családom. Sem atyám sem más, még csak nem is tudott rólam.  
-Honnan tudtok rólam? - kérdeztem, de aztán eszembe jut a fénykép, és az első találkozásom Edmund Lockharttal.
Az első napom volt a bíróságon, és nagyon ideges voltam. Ügyetlenségem eredménye pedig az volt, hogy nekimentem Edmundnak és kiömlött a táskám tartalma. Majd elsüllyedtem zavaromban, mikor a tamponokat segített visszatenni a táskámba. Minden kiömlött a táskámból, a sminkjeim, a pénztárcám, a telefonom, egy kereszt, amit kabalaként hordok, illetve egy kép édesanyámról és az állítólagos apámról. Amint meglátta a képet, zavartan a kezében tartva nézte, mielőtt visszaadta volna.  
-Kik vannak a képen, ha kérdezhetem? - kérdezte kedvesen, én pedig elmosolyodtam. Kis kíváncsi.  
-Az édesanyám, és a biológiai apám. Sosem ismertem. - felelek most már komolyan. Edmund arca még komolyabb és aggodalmasabb lett.  
-Értem, szép család. -csupán ennyit mondott, majd a kezembe adta a táskám, amibe visszatette a maradék holmim.
Azonnal bevillant az emlék, és igencsak zavart, hogy nem raktam akkor össze a képet.  
-A bíróságon, a kép... - feleltem elcsukló hangon, mire Edmund bólintott.  
-Igen. – felelte.  – Az édesapánk nagyon szeretne megismerni. – felelte egy halvány mosollyal. – A testvére-ink kissé nehéz esetek, de ha megismered őket, meg is szereted.
-Rendben, találkozom velük. – bólintok, és Edmund arca szinte felragyog. Van olyan érzésem, hogy ő vele lesz a legjobb a kapcsolatom.
-Mi a helyzet az édesanyátokkal? Őt nem zavarja, elvégre az apánk… és az én édesanyám. Nem lehetek neki kellemes vendég. – felelem aggódva, és igen sajnálni kezdem az asszonyt ezért, bár nem én tehetek róla.
-Nos, ők elváltak azóta. Anyám pedig a harmadik férjét fogyassza. Legutóbb Monte-Carloból hívott. Nem igen van itthon. – feleli, és látom a csalódottságát az arcán.
-Sajnálom, gondolom hiányzik. – nézek rá szomorúan.
-Már hozzászoktunk. -feleli komolyan. – Akkor hétre érted megyek. – feleli, terelve a témát, és nem fagga-tom tovább.
-Rendben, hétkor. – felelem egy zavart mosoly keretén belül.

“Having somewhere to go is home. Having someone to love is family. And having both is a blessing.”
A Lockhart penthouse nappalijában ültem, és csak zavartan néztem az engem figyelőket. Az ikrek, Corneli-us és Claudia le sem vették rólam a szemük és gyanúsan méregettek.
-Szóval miért is vagy itt? – kérdezte Claudia kissé leerszkedően, de Edmund figyelmeztetett, hogy nem lesz éppen kedves egyikük sem.
-Pénzt akar, mi mást. – felelte Cornelius. Egyre nehezebb volt a nyelvembe harapni, és nem beszólni nekik, de Edmund kedvéért tartottam magam.
-Kérlek nézd el a testvéreim viselkedését, nem tudják, hogy mi az illem. – fordult feléjük szigorúan Edmund.
-Semmi baj, már hozzászoktam a tuskókhoz az életem során. -vágtam vissza, mire ők egy grimasszal jutal-maztak. Edmundra néztem, hogy bocsánatot kérjek, de ez megsem történt meg, mert láttam, hogy elmo-solyodik.
- Az édesapánk nevében is elnézést kérek, azt írta úton van. bizonyára alig várod, hogy láthasd. – fordul hozzám Edmund, én pedig elmosolyodom, egyenesen rá, ignorálva az ikreket.
-Igen, már nagyon várom. – mosolyodom el, és szinte abban a pillanatban hallani ahogyan a bejárató ajtó kinyitódik. Egy ekkora penthouseban meg szinte visszhangzik. Nem mintha valaha is kérnék ebből, attól nagyobb önállóságra és becsültre nevelt anya, de most komolyan, mennyi pénzük van ezeknek? Felpatta-nok a fotelből, amint meghallom a sosem látott édesapám hangját, és felé fordulok. Egy magas, sötéthajú férfi áll előttem, akinek a hajában már elszórva megjelentek az ősz hajszálak. Tekintete barna, mint Ed-mundé és az enyém, mosolya kedves irányomba.
- Gracelyn? – szólalt meg, a hangja nagyon kedves volt, és láttam rajta, hogy kemény üzletember ellenére küszködik a könnyeivel.
- Apa? – kérdezem tőle, és bizony én is küszködőm az érzelmeimmel. Nem is várok, azonnal odaszaladok hozzá és megölelem, ő pedig vissza. Ennyi év után végre megismerhetem az édesapám, boldogabb nem is lehetnék.
-Hadd nézzelek. Mennyire hasonlítasz rám! Ráadásul hallom ügyvédnek készülsz. Az alma tényleg nem esik messze a fájától. – mosolyodik el lenézve rám.
-Nos, igen, úgy néz ki. – mosolyodom el.
-Gyere ülj le, mesélj magadról. Edmund már elmondott pár dolgot. Mond csak melyik cégnél dolgozol ép-pen? – apám nekiállt faggatni, és vagy harminc percen keresztül tett fel nekem kérdéseket. Kérdezett a gyerekoromról, a karrieremről, a fiúkról is, ami nagyon furcsa volt.A vége pedig az lett, hogy állást ajánlott nekem a családi ügyvédi irodánál a Lockhart LPP-nél. Az ikrek nem örültek, mert miért is, de Edmund arca csupa mosoly volt, akárcsak apánké.
Eleinte nem akartam elfogadni, de a végén mégis belementem, hogy ott dolgozzam. Legalább így még inkább megismerhetem a családom, és az apám, valamint Edmund elláthat tanácsokkal. Az ikrek, nos ők nem voltak ügyvédek, amiért hálát is adtam, bár fájt, hogy nem kedveltek, nem is nagyon akartam erőltet-ni a dolgot, csak reménykedtem benne, hogy egy napon majd enyhülnek irányomba. Már éppen amikor mentem volna haza, egy a családnak vendége jött. Azonnal felfigyeltem a hangjára, olyan volt, mintha szinte vonzott volna, azonnal a hang felé fordultam, és egy igencsak jóképű férfival találtam magam szemben.
-Gracelyn, bemutatom a legjobb barátom, és kollégám és a családunk jó barátját, Blake Owens-t. – muta-tott be minket Edmund egymásnak. A kezét nyújtotta, majd én is és illedelmesen bemutatkoztam.
-Gracelyn Maye… - mutatkoztam be.
- … Lockhart.- tette hozzá apám mosolyogva, én meg zavartan felé kaptam a tekintetem, Blake tekintete pedig még érdeklődőbb lett.
- Szóval te lennél a féltestvér. Igazán nem erre számítottam. – mért végig, de még időben abbahagyta.
- Nos, ismerkedjetek csak, mivel Grace- t a te gondjaidra bízom a cégben. – felelte apám, és mindenki szinte egy emberként felé fordult.
-Miért pont ő fog rólam gondoskodni? – kérdeztem meg mielőtt bármit is mondhattam volna, és igen, enyhén szólva félreérthető volt, mert azonnal mosolyra görbült a szája.
- Mármint miért alatta fogok dolgozni? – hát ez sem lett jobb. – Edmund segíts kérlek mielőtt még nagyobb hülyét csinálok magamból. – fordultam Edmud felé. Vele akartam dolgozni, nem ezzel a szépfiúval, akire elég volt ránéznem tudtam, hogy csak egy dologhoz ért, hogy nőket szedjen fel.
-Szerintem ezen nincs mit szépíteni húgom.– nevetett fel Edmund. – Szép volt apám. – veregette meg apánk hátát.
- Szívesen foglalkozom a lányoddal, Emerson. Megtisztelsz. – mosolyodott el Blake.
-Csak aztán óvatosan Blake, tudod, hogy fegyverem van. – kacsintott rá apám, én meg ide-oda kapkodtam a fejem, zavaromban.
- Igen, már nem egyszer céloztál rá Emerson. – nevetett fel Blake.
-Én is tartok fegyvert barátom. – felelte Edmund.
-Ezzel is tisztában vagyok. Komolyan mondtam, hogy segítek neki. – felelte Blake. Komolyan, mintha ott sem lettem volna, úgy beszéltek rólam.
-Csak ne úgy foglalkozz vele, mint velem annak idején. – haladt el mellettünk Claudia egy szarkasztikus megjegyzés közepette. Hm, vajon mennyi ideig voltak együtt?
- Blake. Mindig vidámságot hozol a házba. – veregette Cornelius is vállon, talán kicsit erőteljesebben, mint kéne.
Hát érdekes egy családhoz tartozom, az biztos, most már tudom honnan örököltem a hajlamot arra a sok rosszaságra, amit elkövettem a tinédzser éveimben.