Mindig is szerettem a testmozgást, sosem voltam az a fajta, aki egy helyben tud maradni sokáig. A munkahelyemen minden rendben volt, a család nos, az más tészta. Sok volt a feszültség, és az ikrek még mindig nem fogadtak el teljesen. Magam éltem, illetve béreltem egy lakást, nem akartam odaköltözni a Lockhart penthousba, bármennyire is kérte az apám. Igen, az ikrek miatt. Edmund miatt kicsit bántott, mert nagyon közel áll hozzám, holott még őt sem ismerem eléggé, de ő sem engem. Új volt ez az egész testvér dolog még nekem, én pedig nekik, érthető. Nem tagadom megviseltek ezek a hetek, és kellett egy hely ahová elvonulhatok gondolkodni, kizárni a sok gondot, és aggodalmat, ahol levezethetem a dühömet. Nem messze a lakásomtól találtam is egy jó konditermet, utánanéztem rendesen, jók voltak a visszajelzések. Még pár híresség is megfordult itt, elvileg, aztán ki tudja mi igaz ebből, minden esetre, ha meglátom Taylor Lautnert jobb ha fut, mert tuti ráugrok. De hát erre kevés volt az esély, így nem is nagyon sokáig gondolkodtam ezen. Még az irodában voltam, és éppen a lift felé fordultam, mikor Edmund még utánam szólt, hogy vacsorára okvetlen álljak meg náluk. Aranyos volt tőle ez a nagy testvéri szeretet és gondoskodás, és jól is esett, hiába tagadom, csak még szoknom kellett.
-Igen Edmund, ott leszek. – felelem neki mikor a liftnél utol ér.
-Pontban hétkor. – teszi még hozzá. Edmund James Lockhart számára létezett három szentírás féle: illem, megfelelő öltözködés, és a pontosság.  Szóval igyekeztem ehhez tartani magam, de nem mindig sikerült. Múlt héten meghívtak a Hampton-vidékre, a nyaralóba. Mert miért is ne lenne ott, mg a világ másik tíz pontján nyaralója a Lockhartoknak. Nekem ez már sok volt, bevallom, bármilyen hülyén is hangzik, de mikor odaértem, máris meggondoltam magam, és magával ragadott az egész életérzés. Nos, a bátyám nem volt elragadtatva, hogy bikiniben voltam, és nem egyrészes fürdőruhában. Egyfolytában törölközővel takargatott. Claudia szóvá is tette, hogy ezt Edmund vele is eljátszotta, nem is egyszer, aztán megjegyzést tett Edmundnak, hogy hagyjon már békén. Legalább valami jó is kisült ebből, Claudiának volt hozzám egy kedves szava. Visszagondolva erre elmosolyodtam, és arra lettem figyelmes, hogy Edmund kérdően engem néz.
-Min mosolyogsz Gracelyn? – kérdezte érdeklődve, kissé zavartan.
-Semmin bátyám. Hétkor ott leszek. – feleltem, majd beszálltam a liftbe és még intetettem neki egyet. Egyenesen a lakásomra mentem az edzőruhámért, mert persze reggel a nagy sietségben elfelejtettem elhozni az irodába, minek is lenne könnyebb dolgom nem igaz?
Persze édesapám adott mellém egy sofőrt, aki még a testőröm is volt, mi ez ha nem a multifunkció varázsa? Mindegy is, legalább nem kellett taxira várnom. Alig húsz perc alatt oda is értünk, és a testőröm persze követett a konditerembe is, kicsit sem volt feltűnő, de végülis érthető az egész, mivel a sajtó folyamatosan a nyomomban járt. Abba meg inkább nem gondoltam belé, hogy valaki komolyabb fenyegetést jelente a Lockhart név miatt, mert azonnal kirázott a hideg. Persze mindenki megbámultam a testőr sofőr féleséget, de igyekeztem nem erre figyelni, hanem arra, hogy levezessem a napi stresszt, vagy inkább havi, tényleg sok minden történt velem az elmúlt egy hónapban.
Az első dolog a bemelegítés, ezt körülbelül tíz percig csinálom, nyújtok, hogy ne húzódjon meg egy izmom sem, aztán jön a kardio edzés, egy kis futópad és bicikli, utána jön a felső vagy épp alsó testre gyúrás. Éppen ekkor történik meg az incidens is, amire nem éppen számítottam ma. Éppen az egyik géphez indulok, amikor meglátom, hogy a paparazzik a bejáratnál nyüzsögnek. Erre számítottam, igen, de arra nem hogy szerencsétlenségemben annyira elterelik a figyelmem, hogy nem figyelek rendesen, és nekimegyek valakinek. Igen igen izmos és magas valakinek. Felnézek rá és egy szőke pasival találom szemben magam, bár a szemben túlzás, magasabb nálam egy fejjel. Mégis kinek mit ártottam, hogy ennyi szép szőke féribe botlok mostanság? Előbb Blake, most meg ez az adonisz.
-Elnézést. – nézek fel rá kissé kábult állapotban. Föld hívja Grace! Elég lesz a nyálcsurgatásból.
-Én csak éppen oda indultam. – mutatok a gépre, ami bicepszre van. Igen, edzek oda is, de amennyi aktát én cipelek mostanság az irodában, az még ezen is túltesz. Zavartan kikerülve a pasit, és még hátra fordulva megbámulva a magas, izmos szőkséget állok oda a tricepsz gép elé, és neki is állok a gyakorlatnak a kábeles tricepsznyomásnak. Ez a rész mindig nehezen megy, de már egyre inkább belejöttem úgy érzem.

~ I am gonna kill you handsome! ~ ★ ~

gracelyn&brodie

"I'm a little dysfunctional
don't you know?"
- stayin' alive

Finneas a jövőhetet saccolta be a hazatérésére, addig viszont képtelen volt egy helyben ülni. Már csak azért sem, mert Cassie - az unokahúga - és újdonsült párja Leo is egy és ugyanazon helyen tartózkodtak. A haverom türelmes fickó volt mindig is és olyan szeretettel beszélt a családjáról, hogy az útközben történő mérgelődése miatt megfordult a fejemben, hogy teljesen kicserélték a srácot. Vagy egyszerűen csak megtörték.
- Ugye tudod, hogy létezik erre egy baromi könnyű megoldás? - mivel nem élt az ajánlatommal, hogy csapódjon a kis hableányhoz és hozzám az úgynevezett szerelmi fészkünkbe - pedig mentségemre szóljon még az ágyamat is megosztottam volna vele - ezért nem volt más hátra, mintsem felhozzam neki az egyetlen lehetőségét a menekülésre.
- Nem, Brodie. Ne is próbálj ezzel fárasztani. - tiltakozása nem meglepő, de ez az időhúzás amit művel annál inkább.
- Pedig most már tényleg kezd szánalmas lenni ez a bujkálás. Bármin is szólalkoztatok össze Phoebevel, azt jobb lenne személyesen megoldani. - fordulok felé a taxiban ülve és most először nem az épületek kötik le a figyelmemet, hanem Finn látványos szenvedése. Én nem szóltam Phoebsnek, mert úgy voltam vele minél ügyesebben kimaradok kettejük kapcsolatából, annál egyszerűbb életem lesz nekem. Ez Finneas tisztje, nem az enyém. Meg amúgy is, miért lőném le a poént? Mármint elmondani unokanővéremnek a pasija jelenlétét olyan lenne, mint egy az egyben elregélni egy film végét olyannak, aki még nem látta. Vagy egy évadzárót - az baszki még kegyetlenebb. Néha páros lábbal rúgtam volna fel a haveromat a halogató viselkedéséért, de ha úgy érezte ez neki rendjén van, ki vagyok én, hogy megvétózzam a nagy, rózsaszín ködös szerelem alakulását.
- Tudod jól, hogy soha, de soha nem fogok tőled elfogadni párkapcsolati tanácsokat. Soha! - mutat rám figyelmeztető jelleggel, ismételve magát közben, én meg jót röhögök ezen.
- Azért be kell látnod, nem éppen hagyományosak, de néha működnek. - merengek el mindezen, Finn meg csak fújtat egyet mellettem.
- Soha, Cutler. Borzalmas vagy. - És úgy tűnik, ezzel ő részéről le is zárta a beszélgetést, míg én jót vigyorgok, miközben fejben elképzelem mit fog kapni Phoebstől, ha netalántán mégis kiderül az ittléte.
Az edzőterem számomra most egy kerülőutat jelentett, mert azon kívül, hogy érzelmi támogatást nyújtok a haveromnak, hogy egy nagyobb súlyt ki tudjon magából prüszkölni, addig a vállam miatt sok lehetőségem nincs kiélvezni a hellyel járó adottságokat. Mindezek ellenére jobb, mint otthon ülni és várni a szebb jövőt, meg a héten esedékes időpontomat. Bármennyire is nem görcsölök rá már ezekre a találkozókra, attól még valahol ideges vagyok miattuk, mert hát ott van az a nyamvadék remény, ami mindig ott noszogat, mint egy idegesítő partner valami olyasmi szöveges aláfestéssel, hogy: na, gyerünk, csak még egyszer próbáld meg. Kérlek, csak még egy alkalommal emeld fel a hátsódat, hátha most más lesz vagy én magam rugdoslak ki az ágyból..Na ja, az a nyamvadék remény.
Egy sportosabb cuccba öltözök át - fekete nadrág, sötétkék felső, sportcipő - és a Finnhez közelebbi padra ülök le, amíg ő éppen Leot meg Cassiet ostorozza már megint. Nem szólok, mert bár arra vár, hogy megoldjam a problémáját, ugyanakkor a tanácsomból nem kér. Mintha be kellene állítanom az életemben kétszer látott unokahúgához és azt mondani neki, hogy: Na most anyuci kiköltözöl innen a csávóddal, mert Finneas Langmore nyűgös és baromira nem szereti.
Aha, mert ez a valóságban így működik.
Negyed órával később is valahogy fennakad neki ez a téma, de még közbeszúrja a kérését a vízzel kapcsolatban, amit hozhatnék neki, ha már úgyse csinálok semmit. A fejéhez vágott törölközője után azonban mégiscsak úgy döntök legyen számára gyereknap és elsétálok egy üvegért, a visszatérésem zökkenőmentes menetét azonban egy lány akasztja meg, aki engem használ éppen akadálypályának.
- Hoppá, csak óvatosan közlekedj ebben a sávban. De ha egy kacsintással jelzed az indexet azzal is előrébb leszünk. - jegyzem még meg neki futólag és egyben szórakozottan, majd visszasétálok Finnhez, a vizet pedig átpasszolom neki.
- Fenékig, Morgó! - a sajátomból is iszok párat, majd visszacsavarom rá a kupakját és mielőtt a srác újabb szövegelésbe kezdhetne, én megakadályozom benne. - Találtam jobb szórakozást nálad. Jelezz, ha indulnál. - nem magyarázom meg lelépésem miértjét, helyette megkeresem az előbbi lányt és ha már így útbaigazított merre is indult, akkor jár, hogy én is ezt teszem vele. A hozzá közelebbi padra ülök le és először enyhén oldalra biccentem a fejemet, majd ezt követően szólalok csak meg.
- Alakul, de a tartásoddal lesznek problémák. - szólok hozzá, ha már így ide tévedtem és még egy hümmögést is hallatok mintha elgondolkoznék mitévő legyen. - Első alkalom? Mert ez esetben én inkább kisebb vadra vadásznék, nehogy baj legyen belőle. Próbáltad már azokat a kicsi súlyzókat? - magyarázok tovább, bár egyszerű érdeklődés a célom, semmi több.

A szemem sarkából, nem túl feltűnően kezdem el figyelni az előbbi adoniszt. Bevallom, a barátjával igencsak szép látványt nyújtanak. Egyikük sem panaszkodhat a külsőt illetően. Nagyon próbáltam nem oda figyelni rájuk, de képtelen voltam. Nevetgéltek, és a szőkeség nekivágta a törölközőt, meg szemmel láthatóan a szemét forgatta rá. Csak nem egy pár? A meleg radarom nem éppen a legjobb, pedig, ha New York-ban élek, ideje lenne továbbfejleszteni. Komolyan, olyanok, mint két mágnes. Az egyik barna hajú, olyan édesen barna szemekkel, amiben minden nő képes elveszni, a másik, meg, akivel koccantam, szőke hajú igéző kék szemekkel. Ne bámuld már őket ennyire Grace! A barnahajú észre is veszi, én pedig zavartan elfordítom a tekintetem, mintha ez így megmentene a teljes leégéstől. Igyekszem inkább az edzésre koncentrálni, és nem is tudom mennyi idő telik el, mikor hirtelen a hang irányába fordulok. A szőkeség hozzám beszél. Eltelik pár percbe, mire felfogom mit mond. Oldalra biccenti a fejét és csak bámul, na meg mondja a magáét. Ez most komolyan kioktat engem? Mi ő valami edző itt? Végig nézek rajta, és igen izmos, szóval biztosan ad magára. Abból, amit nyárcsurgatás közben észrevettem pedig egyértelmű, hogy jól is csinálja. No, de azért ide kell jönni kötekedni? El van telve magától a szépfiú, az egyszer már biztos. Most meg emberére akadt! Nem bírom, ha kioktatnak, főleg nem olyan, aki ennyire pofátlanul teszi meg! Habár be kell vallanom a humorérzéke és az a cuki mosolya nagyon ott volt! Mikor ütköztünk is nem ripakodott rám, inkább elütött egy édes viccet az indexről, elmés, igazán. Vagy talán ki akar kezdeni velem? Egy részemnek jól esne, régen volt már, hogy randiztam volna. A sok munka és ez az új felfordulás, hogy egy Lockhart vagyok, nem igen adott sok szabadidőt vagy magánéletet. Nem könnyű, ha az ember sarkában két aggódó báty van és egy apa na meg egy tucat paparazzi. Cornelius hiába tagadja, kezd megkedvelni, azonban egyelőre rá bízom hadd tagadja magának, hogy aggódik értem. Most pedig tessék, itt egy szépfiú, sőt kettő, lenne lehetőségem bepasizni, erre kifogok egy ilyen tesztoszteron bombát, aki csak kötekedni tud. Nála így működik ez, mint az oviban? Meghúzom a lány copfját, jelezve, hogy tetszik? Ő tehát beleköt az edzés módba?  
- Tessék? – nézek rá kissé feszülten. Csak nyugalom Grace! Jónak mondom, én meg a nyugodt lépések? Nem jellemző.
- Persze, kisebb súly, mert nő vagyok mi? – morgom neki.
- Tipikus. Azért, mert jóképű vagy, meg izmos, meg ilyen… - mutatok végig rajta, és igyekszem nem figyelembe venni, az izmos karjait, meg az izzadságcseppeket rajtuk. -  …azt hiszed azonnal elolvadok tőled? Vagy talán, hogy feljogosít így viselkedj? – förmedek rá és egészen közel lépek hozzá, úgy nézek fel rá.
- Javaslom, hogy menj vissza a fiúdhoz, és szórakozzatok egymással.  – morgok rá most már, és közben szinte gyilkolom a tekintetemmel.
Most már azért tisztában voltam azzal, rossz meleg radar ide, vagy oda, hogy nem meleg, de a cél szentesíti az eszközt, és valahogyan be kellett szólnom. Általában ez nem okoz gondot, de dögös pasik mellett tompul ezen képességem. Önelégült seggfej! Komolyan nem tudom, hogy most tetszem neki azért igyekszik ilyen módon felszedni, ami kissé furcsa, vagy nála ez csupán egy hobbi, hogy beleköt a nőkbe? Vagy akárkibe. Hát nem tudja kivel szórakozott, ha tovább cukkol, a végén neki lesz szüksége testőrre, nem pedig nekem.

~ I am gonna kill you handsome! ~ ★ ~

gracelyn&brodie

"I'm a little dysfunctional
don't you know?"
- stayin' alive

Abban teljes mértékig igazat adtam Finneasnak, hogyha párkapcsolati témáról van szó, engem jobb nem meginterjúvolni. Mindezek ellenére örültem volna annak, ha egy kicsit összekapja magát és ahelyett, hogy egyoldalú bújócskát játszik a barátnőjével inkább beszél vele. Phoebs értelmes csaj - mégiscsak Cutler - de ha valaki a háta mögött kavar, akkor azt kétlem, hogy sokáig eltűri. Márpedig Finn most ezt teszi, én meg mint az év legjobb haverja címért küzdő egyed csak próbálom menteni a menthetőt ameddig még nem késő. Kétlem, hogy Leo meg Cassie mellé szüksége van még egy problémára.
Az edzőtermekkel mostanában nem ápolok szoros barátságot, noha a sérülésem előtt egy fontos színtere volt az életemnek, mára meg már csak azért járok, hogy jó társaságot nyújtsak Finnek, amíg ő levezeti valahogyan a feszültséget. Most sem zajlik másképpen a programunk, habár egyetlen különbségként felhozhatnám, hogy most nem Bostonban vagyunk, hanem annál egy kicsivel messzebb. Egyelőre nem tudom hogyan álljak ehhez a helyhez, még ha átmenetileg is terveztem a maradásomat. Boston a lényemhez tartozott, de mikor képtelen voltam arra, hogy elaludjak akkor ilyen gondolatokkal is eljátszottam. Torrie biztos kitérne a hitéből ha azt mondanám neki, hogy örök lakótársra lelt személyemben, Jess meg a haját tépné. Jó, az utóbbira azért befizetnék. Annyira régen idegesítettem fel őt szemtől-szemben, hogy a jeles alkalomra talán még a legjobb öltönyömet is felvenném. Csakhogy mindkettőnk számára emlékezetes legyen ez az esemény. Visszatérve, fogalmam sincsen mennyire vágynék az ideköltözésre, de még jó, hogy ezen egyelőre nem kell komolyabban elgondolkoznom. Nekem ott van az életem, a csapatom, a munkám. A rokoni szálak ugyan idehúznak Phoebe miatt, de minden mást ott építettem ki magam köré és nehezen tudnék csak lemondani róluk. Legyen rossz vagy akár jó, de mindettől függetlenül hozzám tartoznak.
Finn mérgelődése már egy jó ideje tart és van egy olyan érzésem, hogy amíg át nem lépi unokahúga lakásának küszöbét, addig tartani is fog. Valahol ezért is örülök, amikor elküld egy üveg vízért, mert nagyon nehéz csak bólogatni és egyetérteni, amikor olyan sok véleményem lenne számára és azokból nem biztos, hogy bármelyik is tetszene. Legszívesebben felhívnám Phoebet, hogy csatlakozzon hozzánk az edzőterembe. Megsürgetném egy kicsit a találkozás folyamatát, összehoznám a szerelmes galambpárt, mert amit most Finn művel magával, az már egy cirkuszi mutatványnak is eléggé szegényes.
A víz megszerzése nem nagy tudományt igényel, de a Finneashoz való visszatérés már nem zajlik eseménytelenül, így ennek okán amint lehetőségem lesz, egyből ki is mentem magamat a további panaszáradatból. Ismertem már jól őt. Tudtam, hogy amíg lát, addig nem fogja befogni, de ha egyedül marad, akkor valamilyen csodával határos módon lehiggad és megoldásra jut. Nem tudtam még kibogozni milyen logikával működik ez, ezért egyszerűen csak elneveztem Langmore-elméletnek. Ez az a fajta önsanyargatás fokozata volt, amikor társaságban az alanyon eluralkodik a feltűnési viszketegség és bolhából elefántot csinál. Ellenben, ha az illetőt hagyjuk egy kis ideig a saját levében főni, akkor az alany megjavul. Phoebs biztos oda lenne, ha meglepném őt egy Finnről készült útmutatóval, ahol ez a kis szösszenet kiemelten és aláhúzottan lenne feltüntetve.
Ülőhelyemet két sorral arrébb költöztetem és most korábbi ütközőpontomnak nyújtok nem kért, de ennek ellenére ajándékba kapott társaságot. Nem akarok szemtelen lenni, de aztán valahol félúton ez a szándékom totálisan kisiklik és mást sem kapok cserébe csak egy bosszús tekintetet, melyet a gazdájának testtartása csak még inkább figyelmeztetővé tesz.
- Szóval ne haragudj és javíts ki, ha tévednék, de ha jól értelek akkor te az a fajta vagy akinek a büszkeségét sérti az idézve izmos és jóképű férfiak ártatlan tanácsa? - fordítom vissza a kérdést az ő irányába, kicsit keresztül-kasul értelmezve azt. - Továbbá azt mondod ilyen kinézettel csak hülye lehetek? - semmilyen sértettség nincs a hangomban, egyszerűen unatkozok és ez azzal jár, hogy ilyenkor viszonylag szórakozott is vagyok. Ezt pedig a képemre rajzolódott szokásos mosolyom is tökéletesen tükrözi.
A következő kijelentésén azonban képtelen vagyok nem röhögni, majd egy gondterhelt fújtatás is kitör belőlem, miközben tekintetemmel a tőlünk arrébb bénázó Finneast figyelem, aki bizonyára most is önismereti monológokkal szórakoztatja magát.
- Ja, visszamennék hozzá csak éppen a fiúm a csajával van állandóan elfoglalva. Párkapcsolati gondok vagy micsoda, szóval érted, nehéz eset. - egy grimasszal együtt vonok vállat. - Hősiesen bevallom, de összetöri teljesen a szívemet, hogy elhanyagol. Mármint értékelhetné legalább, hogy eljöttem vele vagy én kérek talán túl sokat? - játszok rá, ha már ezt feltételezte, de közben éreztetem azért vele, hogy Finnel ez közöttünk nem ennyire romantikus.
- De visszatérve rád, tényleg csak jó szándékból mondtam az előbbit. A kevesebb néha több, egy rosszul végzett mozdulat meg többet árthat, mint segíthet. Vagy csak azért csinálod, mert jobban mutat majd a profilodban? - a közelében támaszkodom meg érdeklődésem közepette, mert ismerek ilyeneket. Rendesen megteremtik a körülményeket, átöltöznek hozzá, majd csinálnak egy képet magukról az adott helyen, amit miután feltöltenek már sietnek is haza. Csak remélni tudom, hogy ő nem egy ilyen kategóriába tartozik.  

Seggfej! Igen ez a találó szó, és minden akaraterőmre szükségem van, hogy ne rúgjam bokán ezt az okostojást! Nyugodj meg Grace, csak egy felfuvalkodott hólyag, nem más!
-Igen, sért minden egyes kiejetett szó… szőkeség. – néztem rá morcosan.
-Nos igen, te mondtad, nem én, de egyelőre nem bizonyítottad azt, hogy értelmes lennél. – fordulok felé morcosan továbbra is. Nem tudok engedni, megsértett, és ezt még tetézi itt nekem. A kis viccelődése sem válik be csak gúnyosan mosolygok egyet. Oké, nem melegek, ez jó hír, bár nem értem miért, ugyanúgy bokán lehet rúgni egy meleget, mint egy heteroszexuálist, és ez a pasi közel jár hozzá. A további megjegyzései is csak olaj a tűzre. Komolyan nem értem mi örömét leli az ilyen viselkedésben, de legyen! Emberére akadt!
-Tudok ajánlani egy jó terapeutát akkor kettőtöknek, nem csak párkapcsolati tanácsokat ad, hanem jó arra is, ami itt van bent. - mondom és a végén közelebb lépek és homlokára bököm. Tényleg kezd ez a pasi kihozni a sodromból. Ez a posztoló megjegyzése is. Egyszerűen hihetetlen. Léteik ilyen arrogáns ember, vagy csak egy rossz vicc az egész? Talán egy rémálom? Kérlek uram add, hogy csak álmodjak, és felkeljek a pihe-puha ágyamban! Mély levegőt veszek, és ismét gyilkos pillantás üzemmódban nézek rá.
-Szóval olyan nőnek tűnők, aki csak azért jár edzni, hogy posztolgassa az Instagramra? Te megkergültél? Akkor szerinted felkaptam volna így a vizet, ha nem lenne fontos az edzés? – nézek rá morcosan. Egyszerűen nem tudom fékezni magam. Néha komolyan elgondolkodom azon, vajon nekem való-e az ügyvédi hivatás. Mi lesz, ha a bíró nem a javamra dönt, vagy az ügyész végzi a munkáját és hozza a bizonyítékokat? Megrúgom az ő bokájuk is? Vagy morcosan nézek rájuk? Ezt egyszerűen nem engedhetem meg magamnak! Ezért lett volna jó, ha Edmund, vagy apám mellett dolgozhatok. Erre Blake alá osztottak. Komolyan még mindig nem tudom felfogni, éppen az alá a férfi alá, aki még ennél a szőke szépfiúnál is jobban felbosszant. Ironikus módon ő is egy szőke szépfiú. Blake az igéző zöld szemeivel meg tisztára rabul ejt, még akkor is, mikor ismét provokál engem. De vannak gyenge pillanataim, mikor nem tudok uralkodni magamon és engedek ennek a vonzalomnak, az ég tudja mi lesz ennek a vége, de még belegondolni is félek. Szóval tényleg nem tudom jól kezelni az érzéseim legyenek jók vagy rosszak. Minden esetben szélsőségesek. Nincs szükségem még több ilyen személyre, erre nem belefutok egybe? Magam sem tudom mikor némultam el, de arra leszek figyelmes, hogy így, bambán és némán nézek fel a szőkeségre. Aztán oldalra nézek, és a testőröm áll mellettem.
-Minden rendben Miss. Lockhart? – kérdezi Hector, a testőröm, aki közel két méter és inkább néz ki a sok tetoválásával egy kartell tagnak, mint testőrnek, akit egy Lockhart felbérelne, de talán éppen a félelemkeltés az cél. Nagyon csúnyán nézi a szőke pasit, és csak egy szavamba kerülne és a srác repülne ki, de nem teszem, nem vagyok ilyen ember. Sosem tenném. Az egész egy teljesen felesleges vita, amit szeretnék már lerázni.
-Igen Hector, köszönöm ,elmehet. – Hector bólint, majd ismét ott hagy, de látom nem megy messze.
-Tudod mit, elég volt. Nem értem minek jöttél ide, hogy ez egy béna udvarlási szokás vagy csak unatkozol, de két választosd van:
Egy, meghívsz egy italra, esetleg vacsorázni, kettő elmész mellőlem és hagyjuk ezt a macska egér harcot. – nézek a szőkeségre. Most már tényleg elég volt belőle! Én kikapcsolódni jöttem ide, és edzeni, ez a majom meg poénkodik itt nekem, feltart, és még inkább fesztülté tesz!

~  I am gonna kill you handsome! ~ ★ ~

gracelyn&brodie

"I'm a little dysfunctional
don't you know?"
- stayin' alive

Néha szeretek kísérleteket végezni a környezetemben lévőkőn. Na de itt nem olyan kütyükkel meg drótokkal teli horrorfilmes spéci berendezésesre kell gondolni, hanem ahelyett, hogy a legjobb oldalamat mutatom magamból, inkább a valós énemet hozom felszínre. Azt, amiért az emberek úgymond elküldenének melegebb éghajlatra nyaralni egyet, majd fognák és az összes visszafelé vezető járatomat töröltetnék egy életre. Mintha úgymond fordítva lennék bekövetve. Vegyük alapul a Torrieval történő ismerkedésemet. Mi először összeköltözünk, majd bemutatkoztunk, aztán ismerkedtünk. Hogy miképpen fog működni ez, ha visszafelé haladunk? Sejtelmem sincsen, de egyelőre eléggé bizakodó vagyok ezzel kapcsolatban, mert a kis hableány egészen jó fej csajnak tűnik, olyan étvággyal, ami még az enyémmel is felveszi a harcot. Még mindig jót mosolygok akárhányszor eszembe jut az első találkozásunk estéje, amikor felhalmoztunk magunknak egy csomó kaját, hogy aztán végigzsűrizzük melyik a legjobb. Csoda, hogy másnap reggel kimásztam és nem kigurultam az ágyból.
Szóval visszatérve rám, olykor jól esik a legrosszabbat kihozni magamból és megnézni, hogy ki-mennyire akad ki rajta. Mármint pár hét előnyt szerzek magamnak ezzel vagy talán még hónapokat is? Hiszen vezessük ezt csak le szépen. XY + én összejövünk. Ő jó csaj, én meg én vagyok, aztán egyszer csak én duplán leszek és megmutatkozik a valós énem. (nem csak teliholdkor) Aztán XY kikészül. Ő nem így ismert meg, én nem ilyen vagyok, majd jön a nagy és mindent eldöntő, DE..én pontosan ennyire elviselhetetlen dög vagyok, aki túl sokat kérdez, túl sokat kötekedik olykor, de tud nagyon úriember és kedves is lenni, ha a helyzet azt megkívánja. Így ha az én módszeremmel nézzük, akkor csak azok kaphatják meg a második verziót, a jobb kiadást, akik az elsőn nem hasaltak el. Finneas szerint ki kellene néha vizsgáltatnom az agyamat, biztosan tökéletes kísérleti alany lennék nekik egy magas szintű tanulmány során, de ő neki ott van Phoebs. Biztonságban van - bár jelenleg most ezt nem merném biztosra kijelenteni. Ő nem értheti milyen újra meg újra felülni az ismerkedős vágányra, kitárni egy másik élőlénynek a szívedet majd végignézni, ahogyan a szemeid előtt valaki porrá zúzza azt, ha már nincs szüksége rá. Például nézzük Pocahontast. Nála egészen gyorsan elszakadt a cérna, pedig egyszerűen csak nem szerettem volna ha a későbbiekben nem túl kellemes fájdalmakkal kelljen szembenéznie, amikor is olyan helyeken erőlteti meg magát, amit egy-két alakítással el is kerülhetett volna. Mégsem fogom magamat és fordítok hátat neki, hogy újra Finneas szerelmi drámájának mellékszereplője legyek, hanem inkább a folytatást választom az ismeretlennel. Az meg megint csak más kérdés, hogy ebből a végén egy jó kis vígjátékot fogunk összedobni vagy egy horrorfilm díszletei között kell menekülnöm az életemért.
- Nem szükséges. - a fejemet csóválom az egész terapeutás megoldásra, amivel most előhozakodott. - Szeretjük együtt megoldani a problémákat, közösen. Jobban erősödik tudod a kapcsolatunk. - folytatom tovább, de azon a mozdulaton, amikor közelebb sétál, hogy az agyam hiányára hívja fel a figyelmet, csak jót mosolygok. - Már feladtuk vele a próbálkozást egy ideje. Pedig jó kört futott akkoriban. Igazi versenyző volt. - célzok itt a józan eszemre, hogy észrevegye, amíg ő mellre szívja a sértéseimet, én tudom, hogy ő ennél tud szebben is viselkedni. Amúgy sem gondolja komolyan, csak a büszkesége beszél belőle.
- Megjegyezném, ha nem lenne csak részben is igazam, akkor se kaptad volna fel a vizet ennyire. - és ennek kimondásával hátrálok is egy lépést tőle, hátha egy nekem kijárt pofont ma még szerencsésen elkerülhetek.
A helyzet akkor válik még ennél is érdekesebbé, amikor a lány házi-Godzillája feltűnik a színen és úgy méreget, mintha az én méretemben lévő tojásokat fogyasztana reggelire. Nem mozdulok eddigi helyemről, helyette állom a sarat, habár Finneas kiszúrja a jelenetet és már a kezével vadul integetne, hogy fújjak visszavonulót, én viszont állatira kíváncsi vagyok a végkifejletre. Finn úgyse fog közbeavatkozni, neki ez a kényelmes távolság tökéletes. Mellesleg mindig azt mondja, hogy jobban fejlődik a jellemem, ha a problémáimra saját magam keresem a megoldásokat. Na tessék, minek ide terapeuta? Finneas egy kincs, ha olyan tanácsokat kell osztogatnia, amit ő maga sem fogad meg.
Godzilla azonban kivonul miután megtörtént az erőfitogtatás és úgy dönt ma még megkíméli az életemet. Én pedig ahogyan az már korábban is megtörtént, most is kettesben maradok Lockhart kisasszonnyal. Hogy honnan is ismerős ez a név nekem? Remélem egyik exemhez sincsen köze, bár azt már rég a fejemhez vágta volna. Meg ha jól emlékszem, egyiküknek sem volt szüksége bébicsőszre. Majd Finnt megkérdezem, ő neki úgyis mindent eltárol a memóriája.
- Ó..várj csak..szóval azért viselkedsz így, mert éhes vagy? - a homlokomhoz kapok egy mosollyal az arcomon, végül letekintek a csuklóm köré rögzített órára. - Pedig az első körben az ajánlatod után le mertem volna fogadni, hogy az oktató fajtákra buksz, de most már nyilvánvalóvá vált, hogy egyszerűen csak nem vagy önmagad. Hogy nem jöttem rá előbb? Mármint egyéb más okból mi értelme lenne együtt vacsoráznunk, nem? - elmosolyodok ezen az viccesnek induló ajánlaton. - Hacsaknem, bele nem akarsz fojtani nyilvános helyen a kajába vagy megmérgezni. Érzékelek itt én némi logikát azt hiszem. - teszem hozzá még elgondolkozóan és karjaimat összefűzve a mellkasom előtt nézek körbe.
- De figyu, valamelyik időzónába biztos már vacsoraidő van, szóval hogy ne legyek ekkora paraszt, elugrok neked szívesen a büfébe hozni egy proteinszeletet. Kókuszosat? - mérem fel eközben arckifejezését, ami túl sok boldogságot nem mutat. - Csokisat hozok, igaz. Aztán szerintem kvittek is vagyunk ennyivel, habár úgy érzem ebbe az ismerkedésbe csak én adok bele plusz dolgokat. Segítek, még ha nem is hallgatsz rám, de egye fene, megbocsájtok. Hozok neked valamit enni. És mégis, még mindig nem mosolyodtál el egyszer sem. Bámulatos önuralomról árulkodik. - magyarázom el a problémámat neki, mielőtt továbbállnék az említett szeletért. Még hogy vacsorázzunk együtt. Köszönöm, de az étkezéseimet szeretem kellemes körülmények között tölteni és nem attól tartva, hogy gyűlöletből éppen azalatt próbálnak eltenni láb alól.

Ez a férfi hihetetlen! Én komolyan próbálkozom, hogy befejezzük ezt az értelmetlen beszélgetést, de nem enged ebből és tovább provokál. Milyen kis vicceske. Úgy utálom az ilyet, aki mindent elviccel! Nem szorult belé semmi komolyság sem, vagy némi tisztelet? Túl sokat kérek talán?
-Értem, értem. – sóhajtok egyet az újabb vicces megjegyzésére, ami a kapcsolatuk illeti. Most már kezd elegem lenni belőle, de komolyan!
-Én azért még nem adnám fel, és kivizsgáltatnám magam, ahogy elnézem, nagyon rád férne. – gúnyolódok rajta. A következő megjegyzése viszont ismét felpaprikáz.
-Most komolyan még mindig ez a bajod? Rájöhettél volna, hogy nem vagyok egy pózolgatós pipi, aki minden percét az Instagramon tölti, de hát mivel nincs eszed és más testrészeddel gondolkozol, túl sokat is vártam. – fájtatok egyet.
Nem csak az ő hibája, ilyen a társadalmunk. Lát egy csinos lányt és máris üresfejűnek nézi, aki azzal szórakozik edzés helyett, hogy képeket posztolgat magáról. Hiszen ez divat, sajnos. Vajon én is tévedek vele kapcsolatban? Eddig nem igazán bizonyította az ellenkezőjét. Pedig jó lenne megismerni végre valakit, aki nem a családom ismerőse, ismerkedni, új emberekkel, és új kalandokban részt venni. Ez a kaland azonban már enyhén szólva túlzás nekem. Remélhetőleg nála normálisabb emberekkel találkoznék, de nem látok erre sok esélyt. Mióta New York-ba költöztem vonzom a diliseket. Azóta pedig még inkább, hogy hivatalosan is Lockhart lettem.
-Csak, hogy tudd ügyvéd vagyok, és eléggé intelligens, szóval ne keverj össze engem valami üresfejű tyúkkal, akit általában felszedsz! – mordulok fel ismét. Komolyan mikor lesz vége ennek az őrületnek? Nem hiszem, hogy ennél jobban fel tudna idegesíteni, de mikor jön azzal, hogy, mert éhes vagyok, azért viselkedem így, elgurulnak a gyógyszereim. Mégis hogyan képes ilyet mondani egy nőnek? Aztán pedig olyat mondani, hogy fél, hogy belefojtom az ételbe? Mondjuk ha ilyen tempóban halad a puszta kezemmel fojtom meg. Komolyan nem látja, mennyire rossz úton halad velem? Vagy tényleg csak az élteti, hogy bosszantson? Még van képe nekem protein szeltet hozni. Agyam eldobom! Inkább nyerne meg egy sajburgerrel, de hát miért is? Csak üresfejű Instagram posztolgató libának néz, és ez fáj, mert mindig a külsőm alapján ítéltek meg, nem pedig az eszem miatt.
- Ez komoly? Protein szelet? Én nem eszem ilyen ételt. Egy sajtburgerrel nálam többre mész, csak, hogy tudd. – nézem a kezembe nyomott csokis protein szeltet.
-Edd meg te. – vágom neki, majd odamegyek a haverjához, és őt is kérdőre vonom.
- Mond csak a haverod mindig ennyire idegesítő? Mégis hogyan vagy képes elviselni? – fordulok a szépszemű felé, aki szemmel láthatóan jól szórakozik a haverja és köztem kialakult kis műsoron.
-Ha kinyitja a száját mindig.  – nevet fel. – Hogyan viselem el? Sehogy. – teszi még hozzá.
-Kezdem átérezni, de kérlek vidd el a szemem elől, mert egy hajszál választ el tőle, hogy felképeljem. – nézek a szépszeműre. Szerintem sejti, hogy nem viccelek, és ismerheti annyira a drágalátos haverját, hogy tényleg képes vagyok erre.
-Jól van, én hiszek neked. Ha ilyen düh van egy nő szemében, az csak rosszat jelent. – kelt fel a szépszemű, majd karon fogta az idegesítő szöszit. – Gyere, haver, ideje lelépni. Nem hiszem el, hogy mindenhol bajt okozol, mint egy rossz gyerek. – nevetett fel a szépszemű, én meg csúnyán néztem utánuk.
-Köszönöm. – kiáltottam a szépszemű után, majd a következő egy órában minden dühöm kiélve edzettem, de csak nem tudtam megnyugodni. Miért kell engem ennyire bosszantania mindenkinek. Blake, az ikrek, most meg ez a szőke tesztoszteron bomba.
Annyit beszélt nekem ez a fafejű az éhségről, hogy tényleg az lettem, így elmentem egy közeli étterembe enni. Aranyos helynek tűnt olyan ötvenes évek gyorsétterem féle, de színvonalas. Amikor beléptem, nem hittem a szememnek, a két adonisz ott ült egy kóla és egy sajtburger felett. Ez most komoly? Nekem meg a proteinszelettel jött. Vagy talán éppen én hoztam meg rá az étvágyát? Vajon odamenjek hozzájuk? Miért is? Mazochista lettem, vagy ennyire kétségbeesetten akarok új barátokat szerezni? Lehet ez a szőke tökfej még ezek után a barátom? Normális vagyok én? Kétlem, lehet engem is ki kéne vizsgálni.
-Sziasztok. – nézek rájuk kissé szigorúan, de aztán eszembe jut, hogy most barátkozni jöttem, és tiszta lappal indítani. – Látom meghoztam az étvágyat a sajtburgerhez. – felelem mosolyogva.
-Csatlakozhatok? – kérdeztem meg, és bevallom magam is megleptem, mert kétlem, hogy az edzőterem után logikus lett volna tőlem, vagy bármilyen épeszű embertől ilyen kérdés. Mégis miért nem tudok leülni egy másik asztalhoz, és csendben megenni a sajtburgerem? Tudom miért! Mert az járna a fejemben, hogy ez a tökfej pár asztallal arrébb jóízűen eszik és nevetgél, míg én fortyogok a dühtől.

~    ~ ★ ~

gracelyn&brodie

"I'm a little dysfunctional
don't you know?"
- stayin' alive

Jó barát vagyok, tényleg az. Alkalmanként még jó társaság is, bár én azt mondanám többször is a kelleténél, de úgyis tudom, hogy ezt minden létező módon megcáfolnák. Volt a személyiségemnek egy olyan része, ami nyughatatlan volt, aminek mindig kellett valamit csinálnia ahhoz, hogy ne érezzem éppen kezd beütni a délutáni-szieszta idő és veszítsem el azonnal az érdeklődésemet. Utáltam unatkozni és pont emiatt voltak az idegeim a plafonon ebben az átmeneti időszakban, ahol nem mehettem vissza a munkámhoz, hogy azt csináljam, amit szeretek és a további tevékenységeimet is minimálisra kellett csökkentenem, mint például az edzőteremben időzést.
Finn tudta, hogy az edzés számomra most nem opció, így csak lelki támogatást nyújthatok neki, miközben ő valahol gondolatban egy veszélyzónába vergődik a párkapcsolati téma miatt. Mindketten egy örvény közepébe kerültünk, de amíg ő le tudja ezt vezetni az edzéssel, én nekem muszáj kitalálnom valami elfoglaltságot azon kívül, hogy a padot koptatom meg néha odaszúrok egy-két biztató megjegyzést, amivel az amúgy is egészséges önbizalmát fényezhetném. Habár ennek nem tudom miért éppen az a hölgyike lesz az áldozata, aki véletlenségből nekem jön én meg valami kihívásnak veszem ezt vagy felhívásnak keringőre ahol is az ő idegrendszere lesz az én kedvenc játékszerem. És habár ezt mind segítőszándékkal megspékelve teszem ennek ellenére a végén már azon kapom magamat, hogy bármelyik pillanatban megverhetnek, ha nem fogom be a számat.
Lockhart kisasszony olyan gyorsan kapja fel mindenre a vizet, hogy megfordul a fejemben: talán a létezésem irritálja őt.
Máskülönben miért is haragudna meg mindenen ennyire?
A beszélgetésünk lényegének fonala is valahol félúton összekeveredik és lassan azt is elfelejtem miért is léptem ide hozzá, ő azonban rendületlenül emlékeztet rá mekkora hiba is volt ez valójában.
- Ügyvéd vagy? Akkor kérlek segíts nekem egy olyan problémában, hogy abban a helyzetben ahol A odamegy B-hez segíteni, B meg letámadja és minden sértő szavakkal illeti őt, ott miért B érzi magát a sértett félnek? - merengek el egy hümmögés kíséretében, de a választ már nem kapom meg, mert ő úgy gondolja tökéletes beszélgetésünkbe belevonni Finneast is. Szegény pára, pont nem megfelelő szövetségest választott ehhez a csatához. Mindezek ellenére érdeklődéssel követem őt haveromhoz, aki csak pislog, mint hal a szatyorban amiatt, hogy ily módon letámadták őt, de amikor rám villan a tekintete, egyből megkapom azt a szokásos: Na menj most már tudod hova, Cutler! nézést, amit már nem először és utoljára érdemeltem ki magamnak.
- Igazatok van, csak beszéljetek ki úgy, mintha itt se lennék. - támaszkodok neki a falnak, Finn viszont csak fújtat egyet és miután megnyugtatja Lockhart hercegnőt arról, hogy gyorsabban tüntet el a bűntény helyszínéről, mint valami 7-es erősségű hurrikán, én csak csendben égnek emelem a tekintetemet és az átöltözés után elhagyjuk az épületet.
- Most mi van? Ne nézz így rám, hallod! Ő kötött belém, én csak segíteni akartam neki. - a hozzám vágott protein szeletbe harapok bele, de Langmore inkább nagyokat hallgat. A fenébe is, ma mindenki milyen hisztis!
Finneas következő programját már én is tudom értékelni, mert annyira még nem vagyok totálkáros, hogy ne faljak be egy hamburgert, mint valamiféle vigaszdíjt a korábban átélt fájdalmakért és sérelmekért.
Langmore a telefonját babrálja és még csak félig sincs jelen a pillanatunkban. Az asztal felett átnyúlva kapom ki kezéből a készüléket, mire egyből feleszmél az átmeneti kómájából.
- Add már ide te nagy majom. - morogja, én meg hátrébb kúszok a székemmel és a képernyőt mérem fel. Phoebe messenger üzenetei, kezdeményezésre várva - ez az én terepem! Be is pötyögök egy szeretlek vallomást és miután elküldöm, vissza is csúsztatom az asztal lapján Finnek a telefont.
- Szívesen. Ja és ne töröld ki, mert azt nehezebb lesz kimagyarázni. - figyelmeztetem, de a tőle kapott fejmosásról lemaradok, mert a kis ügyvédnő jelenik meg az asztalunknál.
- Az én véleményemre úgysem vagy kíváncsi, szóval.. - átadom a választás jogát Finnek, aki lábával már ki is rúgja a mellettem lévő széket, hogy udvariasságát anélkül mutassa meg, hogy fel kellene állnia a helyéről.
- Csak nem követsz minket? - fordítom a lány felé tekintetemet egy tök logikus kérdéssel, mire Finn egy sült krumplit vág hozzám, amit a pólómról kell leszednem.
- Maradj már, Brodie! Kérsz valamit? - fordul Lockhart felé a kérdéssel, én meg csak sóhajtok egyet, de befogom a számat inkább. Pont egy ügyvédet nem kellene a nyakamra hozni, mert akkor véglegesen búcsút is inthetek az egész karrieremnek. Meg ami még maradt belőle.

Hihetetlen ez a pasi! Nem tudom, hogy nem fojtotta még meg valaki a puszta kezével. Nem találkoztam még nála idegesítőbb emberrel! Bármennyire is nem szeretném, hogy lássa, zavar, gúnyos arckifejezésem kiül arcomra irányába. Főleg mikor az ügyvédi munkám kezdi el kigúnyolni.
-Nagyon vicces vagy fafejű. Elég rád néznem, és látom, hogy megrekedtél egy Neander-völgyi szintjén, szóval ne okoskodj inkább, nem az erősséged. – mordulok fel.
-Pedig hidd el, nagyon nehéz nem észrevenni téged és a nagy szád bunkó. – morgok rá.
Szerencséje, hogy a haverja időben lép, mert nem sok hiányzott ahhoz, hogy képen töröljem őt. Önimádó önelégült seggfej! Nyugalom Grace! Nem éri meg! Egész végig ezt mondom magamnak, mégis az étteremben hidegzuhanyként ér, hogy látom őt. Teljesen mértékben állíthatom, nem vagyok normális, amiért mégis odamegyek hozzájuk. Persze az ősember azonnal sértegetni kezd. Igazán remek. Mégis hogyan legyek így kedves vele? Én itt nyitni próbálok, hogy elfelejtsük azt, ami az edzőteremben történt, ő meg… tovább gúnyolódik.
-Én? téged? Követni? – nevetek fel. – Előbb csókolok meg egy jegesmedvéd. – nézek rá dühösen. Bár nem tudom miért éppen jegesmedvét, de mindegy.
-Nem minden rólad szól. – teszem még hozzá korántsem kedves hangnemben. – Ez a kedvenc helyem, ha tudni akarod, nem mintha rád tartozna. – érzem, hogy a vérnyomásom ismét az egekbe szökik, szerencsére a haverja ismét megmenti őt. Kétségkívül az őrző angyala, mert ha nem lenne már nem csak egy protein szeletet vágnák a barátjához. Majd a sajtburgertől megnyugszom, kénytelen leszek.
-Igen, köszönöm. Egy sajtburgert hasábbal, kólát és epres turmixot kérnék. – mosolyodom el kedvesen a barátjára. – Menj arrébb. – morgok az okostojásra és leülök mellé úgy, hogy az asztal alatt bokán rúgom még. Miért? Mert megérdemli, és mert jól is esik. Nem is kicsit!
-Szóval Grace vagyok. -mutatkozom be mosolyogva. - Ő Brodie, ha jól hallottam…- biccentek a mellettem lévő szőke srácra korántsem kedves hangnemben. Mégis mi van ezekkel a szőke pasikkal? A daliás szőke hercegnek képzelik maguk aztán azt hiszik mindent megtehetnek? Ott van Blake is...Brodienál már csak ő tud felhúzni jobban, de az bonyolultabb, és nem is akarok most belegondolni az érzéseimbe, és, hogy mit vált még ki belőlem. Nem ez a megfelelő hely és idő sem.
-Te pedig..? – nézek a szépszeműre.
-Finn. – mutatkozik be.
-Örvendek Finn. – mosolyodom el Finnre, aztán csúnyán nézek Brodira. – Neked már kevésbé. – vágok ismét kissé gúnyos arcot, de igyekszem Finnel beszélgetni inkább. Közhely, de a munkahely kérdéssel kezdek, ha már az enyém szóba került.
-Mivel foglalkoztok? Ha már az én ügyvédi karrierem kitárgyaltuk. – ismét csúnyán Brodiera nézek.
-Tűzoltók vagyunk. – feleli Finn. Hm, ez ám a meglepetés, inkább nézném ezt az őstulkot valami fitnesz edzőnek, aki naphosszat a saját izmait csodálja, és csókolgassa, mintsem olyannak, aki bátran sétál be egy lángoló épületbe megmentve az ártatlanokat. Nem minden az első benyomás, ezt már megtanultam az életemben, és bár rühellem őt, kezdek ezeknek fényében másképp gondolni rá.
-Tűzoltó? Nem semmi! Le a kalappal srácok, akkor a város névtelen hősei vagytok. Mindketten. – most már komolyan beszélek, mert úgy is gondolom. és a vérnyomásom is kezd visszarázódni a normálisra. Ezek a férfiak hősök, az életük adják másokért, ha szükséges! Nem tudok rájuk rosszat mondani, maximum egyesek modorára, de hiszem, hogy Brodie a kivétel. Bármilyen bunkó is, csodálatra méltó, amit tesz nap, mint nap.
-Igen mondhatni, de mi nem a dicsőségért tesszük. – teszi hozzá Finn.
-Miért az ügyvédek igen? – kérdezem mosolyogva. Nesze neked Brodie, most tényleg levegőnek nézlek, mert Finn feladta a magas labdát.
-Nem, de a pénzért igen. – cukkol most már Finn is. Iazán cuki klubbot alapítottak itt, bár érzem Finn részéről ez inkább olyan baráti piszkálódás.
-Én nem, én az igazságért, bár tudom ez elég elcsépelten hangzik. – felelem komolyan. Igen, hozzászoktam ehhez a „ pénz” dologhoz, mint az ügyvédekkel egybekapcsolt előítélet. Nekem legalábbis az. – Én vállalok pro bono ügyeket is, tehát ingyen. A családom ehhez viszont nem igen van hozzászokva, elvégre gondolom nem kell bemutatnom a Lockhart családot, de én más neveltetést kaptam mint ők, máshogy nőttem fel, nem Manhattan pompájában, szóval igen is szeretnék törődni az átlagpolgárokkal is, nem csak azokkal, akiknek Rolex van a karján. – felelem őszintén. Közben meghozzák a sajt burgerem, és jóízűen belé is harapok, majd leöblítem kólával.  – Édesanyám mindig a jóra nevelt, és igyekszem eszerint élni, még ha nem is könnyű a mai világban. Ti miért döntöttek ez mellett a karrier mellett? – kérdezem mindkét férfitől. Igen mindkettőtől, remélhetőleg nem kell újra bokán rúgnom Brodie, és tud rendesen válaszolni nekem.

~ I am gonna kill you handsome!~ ★ ~

gracelyn&brodie

"I'm a little dysfunctional
don't you know?"
- stayin' alive

Finneasnak még a kajáldához felé vezető úton se áll be a szája, pedig az edzőterem viszonylag közel sincs következő célállomásunkhoz. Egyszerűen nem fér a fejébe minek kell nekem keresnem a bajt, ha már amúgy is szívesen látogat meg havonta legalább 4-5 alkalommal. Tipikus az a személy voltam, aki vonzotta magához a problémát. Mintha radarom lenne rá és ha már megleltem, akkor a keblemre ölelem azt amíg fel nem emészt teljesen a felé irányult törődésem. Én voltam az is, akit egy verekedés közepéről kellett kihúzni, amibe úgy került bele, hogy éppenséggel nem is kezdeményezte, de még nem is róla szólt az egész, egyszerűen csak a bezsebelt egy-két pofont vettem észre, ami már fogalmam sincs kitől jöhetett. Finnek mindig is meggyűlt a baja velem, de az elmúlt időszakban a kötekedős-unatkozós vagy nevezzük akárhogy énem a triplájára növekedett és kereste az izgalmakat. Valamit, ami kizökkent a hétköznapok sivár menetéből és képes elterelni a figyelmemet arról, hogy a munkámhoz való visszatérésemnek az ideje még nem érkezett el, de még látótávolságban sincs. Szükségem volt valami újra, amitől úgy érzem nem csak létezek egy biztonságos buborékban, hanem élek is azon kívül. És ha ehhez az kellett, hogy másnak a vérét szívjam, akkor természetesen önző módon megtettem. A jó ügy érdekében, önmagamért.
Egy üres helyre fészkelődök be az épületen belül, de végre már csend honol körülöttünk, ami a haveromat illeti. Úgy tűnik kifogyott a monológok és kéretlen jó tanácsok hadából és helyette a telefonját bűvöli. Néha abban reménykedem, hogy kinyúl belőle egy kép és jó behúz egyet a szerencsétlennek, amiért ötvenszer olvassa át legutóbbi beszélgetésük részleteit a nőjével, mégsem tud rájönni hol szúrhatta el az egészet. Egy idő után azonban megelégelem az önsajnáltatás Finn-szintjét és magam kezdeményezek beszélgetést élete nőjével, ami könnyedén véget vet az áldásos csendnek, amiről korábban azt hittem sosem érkezik el. Én ugyan jót szórakozok a haverom felháborodottságán, ő rajta viszont látszik, hogy lassan egy szívroham közeli állapot kerülgeti, amiért képes voltam helyette meglépni azt, amihez ő túlságosan is gyáva volt. Azonban belelendülni már nincs lehetősége, mert harcos ügyvédnő az edzőteremből, mint valami reklám a jó műsort megszakítja a beszélgetésünket és engedélyt kér arra, hogy csatlakozhasson hozzánk, amit Finn a benne lévő hátsó szándékkal és megbosszulva tetteimet örömmel el is fogad. Ugyan első szusszanásra kifejezem felé túlságosan nem kedves érdeklődésemet, utána viszont, hogy megmutassam Finnek, hogy kételkedésének ellenére még létezik bennem önuralom, minimálisra veszem véleményem kifejtését az új ismeretségünk irányába és csak akkor szólalok meg, amikor úgy érzem ehhez képes is leszek tartani magamat.
- Ha nem rám tartozik, egyáltalán miért mondod el? - a karjaimat tárom szét értetlenségemet ily módon is kifejezve, mire Pocahontas bokán rúg, én pedig nem túl kellemesen szisszenek fel egyet. Mondtam már, hogy kezdő vagyok az önuralom-fejlesztő úton?
A nevem elhangzása után megerősítően biccentek egyet, de a Gracelyn-féle nézésostrom alól nem menekülhetek, mellyel még akkor is megörvendeztet amikor éppen egy árva szót sem szólok. Az első két alkalommal még elengedem a dolgot, ám a harmadiknál már nem bírom ki, hogy ne adjak hangot érdeklődésemnek.
- Figyu. - helyezkedek el féloldalasan, hogy teljes figyelmemet a lánynak szenteljem. - Nem vagyok otthon az ügyvédes témában, de csak úgy érdeklődésből, ez a nézés amivel állandóan megörvendeztetsz segíteni szokott abban is, hogy megnyerj egy ügyet? Ez valami hipnotizáló-trükk, amiben utaznak a mai fiatalok és én lemaradtam róla vagy egyszerűen annyira berögzült már, hogy másképp nem megy? - nem árt mindenre felkészülni és ha éppen hipnózis alá kerülnék az elkövetkezendő öt percen belül, akkor jó lenne tudni róla, mert ez esetben fejben átveszem az elmúlt időszakban történő baklövéseimet, nehogy olyat valljak be, amit nem kellene. Mindezek után viszont ténylegesen a kajámmal hallgattatom el magamat és átadom a beszélgetés fonalát a másik két műsor-vezetőnek. Gracelyn még viszonylag normálisnak is tűnik, ha nem éppen voodoo-ra használja az embert, én meg úgy érzem magamat mint egy teniszmeccsen, ahogyan tekintetem ide-oda cikázik a két fél között attól függ éppen kinél van a labda. Egy tenyeres ide, egy fonák oda, én meg egy újabb ketchupba mártogatott sültkrumpliszálat tömök a képembe, mintha a meccshez nasi is dukálna.
- Finneast szinkronizálva neked: ő azért, mert az egyenruha kiemeli a testi adottságokat. - elröhögöm magamat, mire a haverom csak megforgatja a szemeit.
- Íme, ezt kell elviselnem minden álló nap. - mutat be engem Finneas, végül választ is ad a lány kérdésére. - A nagyapám, idősebb Finneas miatt, aki úgyszintén tűzoltó volt. Mindig is felnéztem rá, apám pedig tett róla, hogy ellásson különböző sztorikkal róla, így mondhatni belém nevelték. - Finn válasza után éreztem, hogy rajtam van a sor és a felém irányuló tekintetek pedig bizonyítékkal is szolgáltak erre.
- Én csak szimplán nem akartam olyan munkát végezni, amitől haszontalannak érezném az életemet. Tűzoltónak lenni piszok nagy megtiszteltetés számomra és sose bántam meg, hogy ennél horgonyoztam le. - felelek most már nem elviccelve a szövegemet. Ugyan szívesen beszámolnék a számos előnyeiről is, ami a civil - pontosabban a nők - figyelmet illeti, mégsem teszem.
- Lockhart, ismerős. Szóval Godzilla ezért követ téged mindenhova? - biccentek a távolabbi helyen lévő férfi felé, aki ugyan próbál beleolvadni a környezetébe, de olyan, mint egy papagáj a sivatagban. Előbb-utóbb úgyis kiszúrod, hogy valami hibázik a képletbe. - Ti valami ügyvéd-dinasztia vagytok, ha jól értem. Sosem akartál volna más lenni? - most rajtam a sor, hogy visszaadjam neki a kérdést, minél kevesebb kötözködés nélkül.