ÖNBEVALLÁSOS ALAPON:

• Kedves természetesen, hiszen az viszi előre a kapcsolatokat
  
• Nagyon sokat törődöm a barátnőimmel és a családommal
  
• Imádom a testvéreimet
  
• Fontosnak tartom a jó kapcsolatok kiépítését
  
• Utálom a cigaretta szagát
  
• Elvégeztem egy bariszta tanfolyamot, de csak mert szeretem a kávét
  
• Őszintén megmondom mindenkinek a véleményemet
  
• Hatalmas szívem van, amivel nagyon tudok szeretni
  
• Sose lennék képes hazudni a szeretteimnek, vagy átverni őket
  
• Azért mentem pszichológusnak, mert úgy érzem meg tudom hallgatni az embereket és jó tanácsot adok nekik
  
• Nem ítélkezem elsőre, ha mégis, meg lehet változtatni a véleményem
  
• Nem félek bárki véleményétől, meg igazából senkitől és semmitől
  
• Sose csaltam még meg egy barátnőmet sem, mindig közöltem velük, ha már úgy éreztem nem működik közöttünk a kémia
  

PSZICHOLÓGUSI VÉLEMÉNY:

• Mániákus hazudozó: Mindenki előtt a legjobb fényben próbálja feltűntetni magát, még akkor is ha ez hazugságot igényel. Néha még maga sem veszi észre, ha lódit. Szem rebbenés nélkül csinálja és végig nyugod marad, mintha ez lenne a természetes.
  
• Manipulatív: Szeret másokat irányítani, anélkül, hogy erre a másik fél rájönne. A baj az, hogy időnként nagyon is feltűnően csinálja. Valószinűsíthető, hogy ezért ment pszichológusnak is, hogy másokat kontrolláljon.
  
• Beképzelt és makacs: Úgy hiszi magáról, hogy nagyon is okos és tökéletes férfi, holott rengeteg hibája van, amiket nem hajlandó elfogadni, ha szembesítik vele. Például gyerekes, arrogáns, és ingerlékeny.
  
• Kapcsolatfüggő: Nem képes meglenni szerelmi kapcsolatok nélkül. Egyikből megy át rögtön a másikba. Az adott lánnyal csak akkor szakít, ha már a másikkal összejött. Így az a kijelentés, hogy nem csalja meg őket hamis.
  

-Még egy jelenet és utána vége. Ez lesz életem legnagyobb alakítása, szóval nem szúrhatom el. - mondom maganak, miközben a tükörben végzem az utolsó simításokat. A mai napon tökéletesen kell kinéznem, így az egyik legdrágább öltönyömet veszem fel, amely királykék színben pompázik, a hozzá tartozó fehér inggel és fekete nyakkendővel, meg persze a feket lakkozott cipő sem maradhat le. A hajam is tökéletesen lett beállítva, reggel csak ezért mentem el korán fodrászhoz.
Miután végre összekészültem és úgy gondoltam, hogy a külsőm is azt mutatja, hogy igenis egy nagy cég következő tulaja leszek, elindultam a szobába, ahol a szüleim (meg még néhány puccos vendég) várt. Út közben pedig előveszem a telefonom és gyorsan leírok egy üzenetet.
Még egyszer utoljára ránéztem, hogy ugye nem írtam semmit hibásan az új exemnek. -De nyálas... végre megszabadultam tőled. - Már nagyon untam ezt a költői románcot, ahol minden egyes szónak úgy kéne hangoznia, mintha maga Shakespeare mondta volna. Már nem tudtam mit kitalálni, jóformán csak a szerelmi drámákból idéztem a soraimat.
Végre belépek az ajtón, a mosolyom kedves, én magam pedig elegáns vagyok. Mindnekit üdvözlök, még érdeklődök is, a család felől, na meg persze a gyerekekről is bővebb információt kérek. Pontosan olyan vagyok, mint ahogyan azt tanították. Még akkor is vigyorgok, ha egyébként utálom az embereket itt. A lányoknak is bókolok, de csak visszafogottan. Mikor pedig kész vagyok a sok ostoba formalitással apám mellé állok, aki bejelenti, hogy Szöul azon egyetemére megyek, ahol biztosan jól ki fognak tanítani, hogy a cégnél tudjak később dolgozni. Eredetileg ugyan nem ezért hívták össze a társaságot, de nyilván mivel most megyek egyetemre ezzel kellett nyitni. És akkor showtime!
-Én is mondhatnék valamit?- kérdezem szelíden. Természetesen meg is kapom a szót. - Szeretném tisztázni az egyetemi jelentkezesém pontos adatait... Amerikába jeletkeztem pszichológiára. Semmilyen utón vagy módon nem kívánok a céghez kötődni. Köszönöm, hogy meghallgattak, én megyek is csomagolni hiszen holnap utazom.- azzal meghajolok előttük és kilépek az ajtón. Azt hiszem egészen jól ment, illetve az elején nem sejtettek semmit, de most biztosan padlót fogtak a szüleim. Hyung tuti büszke lenne rám. Na majd ha... találkozunk.
A telefonom ebben a pillanatban elkezd csörögni. Csak reményekdni tudok, hogy nem a csaj, akit az előbb dobtam ki. Ha meg igen, max lerakom. De szerencsémre egészen más valaki hívott. -Emily? Szia gyönyörűm, hogy vagy? Hm? Persze, nagyon örültek, szóval holnap már megyek is hozzád szerelmem...Rendben, puszi!


-Sajnálom, de hidd el jobb lesz ez így nekünk. Te is láttad a végére mennyit veszekedtünk! - mondom neki, miközben a vállára teszem a kezemet.
-Nem, sose volt gond velünk. Miért szakítasz akkor? - Az isten szerelmére, hogy nem képes felfogni. Miért van az, hogy az ilyen nyámnyila kis érzékeny lányok mindig csak arra gondolnak, hogy egészen eddig sose volt gond. Mondjuk nem mondom, valóban nem akadt éppen komoly probléma kettőnk között, csak szimplán már túlságosan rám mászik a sok hülyeségével, hogy mikor mutatom be a családom, meg mikor megyek el vele végre ebédelni a szüleihez. Nem szeretnék bekerülni a családba, köszönöm. Pontosan tudom, hogy nem ő álmaim nője. Nem elég bevállalós, plusz az együtt lét... volt már jobb, én csak ennyit mondok.
- Te is emlékszel, mikor már csak azon is vitáztunk, hogy rossz csokit hoztam neked. - Ezt már nem tagadhatja. Múltkor nem találtam olyan csokit, amilyet kért és nekem vágta a párnáját. Mondhatom igazán hisztis egy kis liba, akinek túl sok a dühroham kitörése. Ez a másik indok, amiért meg akartam már tőle szabadulni. Az az új lány, aki gyógytornásznak tanul... az a csaj egy igazi bombázó és hát... tud jó pár trükköt, bevallom még engem is meglepett.
-És ha ígérem, hogy jobb leszek? - tesz még egy próbát. Istenem, hát megeszem, milyen kis aranyos! Most már emlékszem, miért jöttem vele össze. Úgy voltam vele, hogy pont olyan lesz, mint egy elveszett kiscica az utcán, akire nekem kéne vigyáznom. Az első hetekben még imádtam is, hogy ilyne kis szende, de aztán elkezdett megnyílni és kiderült, hogy nem is annyira cuki, mint elsőre látszott. Amint kimutatta a foga fehérjét máris elkezdtem más után nézni. És lám a macska után egy tigrist kapok a nyakamba.
- Remélem találsz valaki mást. Valaki jobbat. - viszem be végül a kegyelem döfést és már állok is fel, hogy akkor én távozok is. Hiába gondoltam úgy, hogy lezártam ezt a kapcsolatot, ő továbbra is rángatja a kezemet, mire én egy kicsit erősebben hámozom le magamról. Kedves és türelmes vagyok, de egy idő után, ha valaki nagyon nem ért a szép szóból, akkor már én sem tudom magam visszafogni. Kezet sose emelnék egy nőre, de kiabálni azt tudok, méghozzá nagyon. Nem szoktam, próbálom magamat visszafogni, de időnként akadnak olyan hölgyek, akik nem fogják fel, mit jelent a szakítás, így kicsit durvábban kell megértetnem velük.


- Full house... - csapom le a kártyáimat az asztalra nemes egyszerűséggel.
-A rohadt életbe Joon, azt hittem csak blöffölsz! - mondja a szobatársam, akit épp most vertem meg pókerben. Ugyan nem veszített sokat, csak pár tábla csokit és egy zacskó chipset, de attól még úgy fest tényleg nagyon felháborítja, hogy legyőztem. Pedig így kollégistaként nem játszunk nagy tétben, pont azért, mert a végén még kifosztanám őket. De nem igazán foglalkozok vele, inkább elveszem az asztalról a nyereményem.
- Amúgy miért mindig pikk?- Kérdésére csak értetlen tekintettel nézek vissza rá, hogy mire céloz. -Ha nyersz, akkor mindig a pikk kártyáiddal nyersz. Mással nem is vagy hajlandó foglalkozni? - Valóban, ez tényleg így volt. Ha bármilyen más kártyám volt, akkor inkább bedobtam. Már régen eldöntöttem, hogy ez az én színem. Pusztán azért, mert ez vagyok én.
-Tudtátok, hogy minden színnek van jelentése? A pikk jelenti az igazságot, az azt szolgáló kardot és a végzetet jelöli. De specifikusan a király a kedvemcem. - mondom, majd kikeresem a kártyát, amiről beszélek és elkezdtem forgatni az ujjaim között. - A pikk király ambíciózus és gátlástalan. Semmi sem képes megállítani és ha valaki az útjába áll, akkor azt elpusztítja. - tettem még hozzá, mikor a telefonom félbeszakított. Kedvetlenül néztem a készülékre és még inkább elvedte a jó kedvemet, mikor megláttam ki írt. Egy szó nélkül állok fel és indulok ki az épület elé.
Nem kapkodok, hogy kiérjek, inkább szépen lassan megyek le a lépcsőn, miközben gondolkodom. A pikk kártya valóban erős, de nem mondtam el még mindent. Ezen része nem is tetszik a jelentésének, így előszeretettel hagyom ki, hogy egyébként egy sötét kártyának tartják, ami csak halált hoz, így a kard ennek az ezköze is lehet, valamint örök özvegynek nevezik a királyát. Bár nagyon kedvelem a pozitívumokat, amik ezzel kapcsolatba elhangzanak, a negatív részeket nem tartom valósnak, hiszen én sem ilyen vagyok.
- Hyun Joon, hogy vagy? - teszi fel a kérdést az anyám, akit valamiért pont ide kellett, hogy egyen a fene. De azért próbálok jó arcot vágni, elvégre még mindig ők fizetik a kollégiumomat és a kajámat.
- Anya, szia! Jól köszönöm és te? Hogy van a család? - érdeklődök egy kedves mosollyal és annyira udvarias hangnemben, hogy akár azt is hihetné az ember, hogy kedveljük egymást és jóba vagyunk. Bár én nem gyűlölöm őket, csak jobb szeretek nem az ő befolyásuk alatt lenni. Én magamtól jöttem el, nem pedig elküldtek, mint a testvéremet legalább.
- Ne add az ártatlant, tudom, hogy nem ilyen vagy.
-Akkor esetleg megtennéd, hogy nem húzod az időm és elmondod mit akarsz? - Válasz helyett azonban csak egy kulcsot tart elém. Először kérdőn nézek rá, nem is veszem el, hátha valami csapda, hogy vettek nekem egy lakást, de ha elfogadom, akkor a tanulmányaim után vissza kell mennem hozzájuk.
- A bátyád lakásának pótkulcsa, ha kellene. - Egyből mosoly jelenik meg az arcomon, és miután nem szab semmit feltételhez ki is kapom a kezéből, majd elbúcsozom tőle és visszamegyek a szobámba. Szóval a testvémnek van egy saját kis helye. Már gondolkodtam rajta, hogy hogyan adjam be a szüleimnek, hogy nem vagyok képes tovább a kollégiumban maradni, de az idegesítő szobatársak duma azt hiszem nem lett volna elég, hogy egy lakást is fizessenek nekem. De úgy fest megvan, hogy a következő tanévtől hova fogok menni. Nem találkoztam a bátyámmal mióta itt vagyok, túlságosan is lefoglalt az iskola, meg a nők. Így csak azt mondtam neki, hogy továbbra is Szöulban élek, csak már nem otthon. Most ellenben hamarosan ideje lenne egy látogatást megejteni nála, hogy kicsit behozzuk az elmaradt időt...