V, mint vidám: mások szerint jellemző rám az állandó vidámság. Mindig, minden körülmények között képes vagyok vidám maradni, valamint a dolgok pozitív oldalát nézni, még ha esélytelen is a dolog.  

I, mint intelligens: a könyvek szeretete már kiskorom óta meg van, és ha engedi időm, most is olvasok. Bármilyen témában érdekelnek, és minden érdekel a világon. Leginkább azok  a dolgok amiket nem értek, addig kutatok, amíg meg nem értem őket.  

R, mint rámenős: természetesen a pozitív értelemben. Nem hagyom magam lerázni, s ha látom valakin, hogy egy jó beszélgetés, vagy esetleg egy kis koffeinlöket segíthet rajta, hát... gondolkodás nélkül segítek neki. Még ha sokszor nem is kérik.  

G, mint gondoskodó: szeretek mindenről és mindenkiről gondoskodni. Legyen szó egy fáról lemászni nem tudó kismacska, vagy egy sün, akit el akartak ütni. Haza viszem, ápolgatom. De ugyanakkor, ha  a lakótársam beteg akkor őt is ápolom. Elvégre nem véletlenül szeretnék gyereksebész lenni.  

I, mint: izgatott: általában minden dologba nagy hévvel vetem bele magam. Ebből már voltak problémáim, nem is egy. De én nem foglalkozom vele, túlteng bennem a vágy, hogy elérjem  acéljaimat. A távolit, mint hogy orvos legyek, és  a közelit, hogy apát kihúzzam  a bajból.  

N, mint: nagylelkű: igazából bárkin szívesen segítek, kivéve az anyámon, vele nem ápolok az utóbbi időben túl jó kapcsolatot.  

I, mint: idegesítő: az imént felsorolt tulajdonságok okán elég idegesítőnek tűnhetek, pedig egyáltalán nem vagyok az.  

A, mint: akaratos: véghez viszem a döntésemet és az akaratomat, még ha tudom én húzom a rövidebbet akkor is. Amit  a fejembe veszek az akkor is úgy lesz.  



*Néhány fontos információ rólam:  

Anyai ágról brazil, apai ágról spanyol vagyok, így az angol mellett beszélem a portugál, illetve a spanyol nyelvet is. Életem első hét évét Brazíliában töltöttem, majd a következő tízet Spanyolországban. Tizenhét éves koromban költöztünk az Államokba, amikor Nagyapa már nem bírta a céget irányítani a betegsége miatt. Van egy nővérem, aki öt éve nem beszél velünk. Minden vágyam, hogy gyermeksebész legyek, illetve az apámat vissza hozzam ide, akit kitoloncoltak adócsalás miatt. Tizennyolc éves koromban kaptam egy lakást, amit két éve eladtam, hogy anyám idegbajt kapjon, valamint, hogy vegyek egy kisebbet Manhattan szélén. A megmaradt pénzt félretettem, hogy bebizonyítsam apa ártatlan. Ha már az anyám nem foglalkozik vele. A koffein bármilyen mennyiségben jöhet: megiszom, felnyalom, felszippantom, belövöm, csak koffein legyek. Ugyanakkor a barátaim szerint: önfejű, makacs, pimasz, talpraesett vagyok.  

Két évvel ezelőtt:


Sietek haza az egyetemről, mert ma van apa születésnapja. A kezemben szorongatom a meglepetésajándékomat. Egy nyakkendő mellett egy két hetes utazás Spanyolországba, Barcelonába anyával. Amolyan második nászútnak szánom a dolgot. Ahogy belépek a hatalmas ház bejárati ajtaján nem az a hangulat fogad, mint amire számítok. Sőt... eléggé feszültséggel terhes a levegő, a nappali karmazsinvörös plüsskanapéján Anya ül. Mellette Nagyapa eléggé sápadt. Két hete is rohama volt, azt mondta az orvos bármikor jöhet a következő, ami elviheti őt. Nyugalmat írt elő neki, de Anyával egy háztartásban.... nos ezt a fogalmat nem ismeri senki sem.  
-Mi történt?- pakolom le a kezemben lévő szatyrot az átlátszó dohányzó asztal tetejére. Nagyapa nyel egy nagyot, majd csokoládé színű íriszeim Anyára siklanak. Az arcáról nem lehet leolvasni semmit sem. Kemény, acélos...  
-Querida, történt egy sajnálatos baleset.- kezdek ideges lenni, intek a kezemmel Anyunak, hogy gyorsabban is elmondhatná,- Apádat elvitte a rendőrség. Valószínűleg kitoloncolják.- a hangja közönyös, mintha csupán az aktuális időjárásról társalognánk. Először nem is fogom fel a szavai értelmét, teljesen elsápadok. Érzem, hogy le kell ülnöm, különben össze essem. Le is ülök az egyik fotelbe, majd amikor megtalálom a hangom zavartan pillantok fel Anyámra:
-De... mi történt...?- nézek rá kétségbeesve, mire ő vár pár pillanatot és csak utána szólal meg.  
-Nos... tudod a cég ügyei, volt egy pillanat pár éve amikor Nagyapád különleges segítséget kellett kérjen. Még mielőtt ide jöttünk neki segíteni. Fény derült az adócsalásra. Apád felvállalta  a bűnösségét helyette.- ekkor felvonom a szemöldököm, el tudom képzelni mit jelenthet a “különleges” segítség,- és mivel nem régóta élünk itt.... holnap kitoloncolják.- mondja ezt olyan természetességgel, mintha nem is tudom... a csokitortáról beszélnénk. Teljesen hideg zuhanyként ér a hír, de ők olyan nyugodtak. Főleg az Anyám...  
-Akkor hívjuk az ügyvédeinket, azonnal,- ugrok fel a telefon után nyúlva, de anyám a kezét az enyémre helyezi.- Lányom fölösleges, ez már tény. Letölti a büntetését, ő vállalta,- néz keményen rám. El sem hiszem, hogy ez a jégcsap az édesanyám. Tudom, pár éve megromlott a kapcsolatuk és csak azért nem vállaltak el, mert a mi családunkban nem illik. Na meg a házassági szerződés is csodákra képes. Anyám a válás után nem szórhatná a pénzt, ami Apu családjáé.  
Ott hagyom őket, gondolkodnom kell. Hol romolhatott el az egész életünk? A gyerekkorunk csodás volt, Apáék története pedig tündérmesébe illő. Brazíliában találkoztak egy véletlen folytán, de elmondásuk szerint szerelem volt első látásra. Egyből össze is házasodtak, majd jött a nővérem, Camila, majd öt év múlva én. Miután megunták São Paulo-t, átköltöztünk Barcelonába. Csodás éveket töltöttünk, míg Mila úgy nem döntött, hogy elég anyám zsarnokoskodásából és lelépett. Mi pedig nem igazán beszéltünk a dologról. Aztán amikor a Nagyapánál szívbetegséget diagnosztizáltak, úgy döntöttek az Államokba jövünk segíteni neki a céges ügyeit, és az egészségét. Nagyapa jó hírének köszönhetően felvételt nyertem a Columbiára. De keményen tanultam és tanulok azóta is, az csak egy kezdő löket volt, ami elindított álmaim útján.  
Az elmúlt egy hét elég zavarodottan telt, Apával nem engedtek beszélni, nos... nem tudom, hogy anyám akarta-e így, vagy más áll a háttérben. Nagyapa nem bírta a stresszt, így pár napra rá rohamot kapott, ami végleges volt. Anyám még mindig nem tanúsított semmi együttérzést sem a férje, sem az apósa iránt.  
Épp az utolsó ruhadarabokat pakolom be a bőröndömbe  amikor kinyílik a szobám ajtaja. Anyám mérgesen ront be, és csap le egy csomó papírt az ágyamra.
-Querida, elmagyaráznád, hogy ezek a papírok mit jelentenek? Nem mellesleg, ha elköltözöl, arról nem kéne beszámolnod?- még oda sem kell pillantanom, nem is teszem... csak pakolászok tovább úgy válaszolok.
-Tudsz olvasni nem?- szólok neki oda szemtele hangnemben, mire ujjai vasmarokként fonódnak karom köré.Felszisszenek, majd keményen nézek a szemeibe.
-Eladtam a lakásomat, amit tizennyolcadik születésnapomra kaptam, és vettem egy kisebbet. Mivel már betöltöttem a huszonegyet régen, így felnőttnek számítok. Költözöm.- válaszolok neki keményen, majd kirántom a kezem  a fogságából.
-Tudni akarod miért? Mert a férjed kitoloncolják az országból, és te királynőként lubickolsz a pénzben, ami nem is a tied. Aztán meghal az apósod és meg sem rettensz, hogy a másik lányodról ne is beszéljek. Csak közlöm: az örökség rám eső részét, valamint a lakásból fent maradt összeget arra fogom használni, hogy bebizonyítsam apa ártatlanságát. Addig nem nyugszom, míg itt nem lesz velünk, bár tudom téged ez nem izgat egyáltalán!- azzal a bőröndöt magam után húzva hagyom el a szülői házat és  a biztonságot nyújtó luxust.  






Még mindig nem sikerült megfelelő ügyvédet találnom, aki elvállalná apa ügyét, de nem adom fel. Anyám folyamatosan a nyakamra jár, megmutatva, hogy biztos benne, hamarosan haza rohanok hozzá. Már két év eltelt de semmit se haladtam előre. Megmutatom anyának, hogy nélküle is boldogulok. Már ösztöndíjjal vagyok a Columbián, de jó tanuló vagyok, mondjuk... minden szabadidőmet lefoglalja  a tanulás. Vettem magamhoz egy lakótársat... de ő nem volt hosszú életű. Mindig ellopkodta a cuccaim, meg folyton rockbulikat tartott a lakásban, így könnyes búcsút vettem tőle. Most pár hete van egy új lakótársam, remélem ő maradandó lesz. Lássa milyen kedves vagyok, épp a kávézóból viszek haza kávét. Úgy is, haza kell ugranom a cuccaimért. A közeli újságos bácsinál láttam meg a szennylapot. Már két éve történt, mégis csámcsognak még mindig a családunkon. Az újabb ismerősöknek nem igazán említem, hogy én az a Guerrero lánya vagyok, akit kitoloncoltak adócsalásért. Nem is nagyon kérdeznek rá... szerencsére. Dühösen szelem a lépcsőfokokat, nem vagyok benne biztos, hogy nem Anyám áll ezeknek a pletykacikkeknek a hátterében... Amikor fordulnék be az emeleten hirtelen neki csapódom valaminek... vagy valakinek. A kávé kilöttyen arra akinek ütköztem.
-Óh... basszus...- nézek fel az igen magas fickóra,- ne haragudjon Uram, olyan béna vagyok.- azonnal elkezdek zsebkendő után kutatni,- izé... sajnálom, nem égettem meg...?- majd kérdés vagy kérés nélkül elkezdem törölgetni a kávé foltot tejfehér ingéről.