Ye Na & Rachel

- Mert ha most itt vagyok és megmutatom magam mindenkinek, akinek a hátam mögött dicsekednek arról, hogy a Columbiára járok és milyen jól tanulok, akkor később nem kérdezik, hogy voltam-e bulizni és meddig maradtam ki éjszaka. - Halkan nevetve vontam meg a vállaimat. A szüleim tényleg jó fejnek nevezhetőek, de attól még ők is ugyanolyan szigorúan neveltek bizonyos tekintetben, mint minden más, velünk egyenrangú gyereket az ismeretségi körömben. Sosem volt célom kihasználni a bizalmukat és egyébként sem szolgáltak rá arra, hogy valaha hazudni kezdjek nekik... Ettől függetlenül megvoltak azok a részleteket, amelyeket már ennyi idősen én magam sem szívesen osztottam meg a tulajdon szüleimmel. Példának okáért a párkapcsolataim részleteit, még ha minden alkalommal kérdeztek is arról, hogy hogy van Travis - korábban pedig Jordan, vagy épp Shin. Más barátaimmal ellentétben én sosem féltem attól, hogy egyedül kell élnem, a saját lakás előnyei pedig sokkal hamarabb elkezdtek megmutatkozni, mint hogy egyáltalán elkezdhetett volna hiányozni, hogy a szüleim mindent elintéznek helyettem. Tipikusan azon gyerekek egyike voltam, aki alig várta, hogy felnőtt lehessen, még a nem is élvezem az olyan egyszerű dolgokat, mint a csekkbefizetés, vagy a bevásárlás teljes szívemből.
- Pontosan miért is? - Lassan közelebb hajoltam, közben pedig halvány mosoly mutatkozott a szám sarkában. Éreztem, hogy olyan kijelentés ez Yena részéről, amit nem gondol teljesen komolyan, mint ahogyan én sem tartottam be soha, hogy nem iszom több alkoholt, hiába keltem egy-egy buli után gyakran hasogató fejfájással. - Azért ne mondj le róluk, mert van néhány, aki... - Csücsörítve próbáltam megtalálni a megfelelő szót, végül csak egy elég jelentőségteljes pillantásra futotta a barátnőm felé. Szerintem pontosan el tudta képzelni, hogy mi jár most a fejemben, nem kellett ténylegesen szavakba öntenem azt.
- Nem irigyellek... - megcsóváltam a fejemet. A családjaink bizonyos tekintetben olyan szokásokat követtek, amelyeket napjainkban már rég nem kellett volna. Értettem és felfogtam, hogy vannak helyzetek, amikor az elrendezett házasságok működnek, de szerintem a mi generációnk már határozottan nem ebbe a körbe tartozik. Mi sokkal inkább hallgatunk a szívünkre, mint bármi - vagy bárki - másra. - Nem akarod inkább lemondani? Úgy hallottam, hogy az egyikük nagyon kompetitív. - Ami persze nem jelenti, hogy Ye Na épp ne lenne az, de ha nem érzi jól magát, semmiképp nem kellene pályára lépnie. - Már ha egyáltalán arról a Kim lányról van szó, akire én gondolok. - Butaság lenne azt mondani, hogy nem élvezem bizonyos mértékig én is azokat a pletykákat, amelyek keringenek a társaságunkban, az egyetlen hátulütője az egésznek az, hogy bármikor lehetek én is a középpontja egynek, akár alaptalanul. Ha pedig ez megtörténne, valószínűleg már nem élvezném annyira az egészet. Lehet, hogy az ember nem követ el semmi komolyat, de mások akkor is találnak benne valamit, amit kifogásolhatnak.
- Ne aggódj, nem mondok többet ilyet. - Óvatosan nyúltam felé, hogy megfogjam a karját és finoman megsimítsam azt. Egykeként sosem fogom tudni átérezni, hogy milyen aggódni egy testvérért, de mindig azt láttam Yenán, hogy tényleg aggódik a kisöccse miatt. - Miért feleselne vissza, ha te vagy a testvére? Mindig aranyos fiú volt. - Még mindig Ye Na karján volt a kezem, amit most finoman - tényleg óvatosan - megszorítottam, hogy így is érezze a támogatásomat. Akkor húztam el a kezemet, amikor ő is mozdult. - Mindenkinek van olyan időszaka, amikor nem viselkedik teljesen jól, de szerintem az öcséd tudja, hogy megbántana téged, ha feleselne és nem hallgatna a tanácsaidra. - Ezt határozottan így gondoltam. Részben teljesen hibásan feltételeztem, hogy mi emberek valaha is képesek vagyunk teljesen racionálisan gondolkodni, de attól még bízni bízhatok abban, hogy mások előbb gondolkodnak, s csak aztán cselekednek.
- Viszont jó lennél benne, ha hagynák, hogy te csináld, függetlenül attól, hogy te születtél előbb vagy sem. Nem a középkorban vagyunk, ezt nekik is el kellene fogadniuk. - Sóhajtok, majd összepréselem az ajkaim. - Lehet, hogy veled az élen sokkal sikeresebb lenne a cég, mint ők most gondolják. Különben is, a fiatalok mindig jobban látják, ha valahol változtatásra van szükség. - Elvégre a miénk a jövő, a szabályok pedig nem maradhatnak állandóan ugyanazok. Okosan kell rajtuk változtatni, de a változás akkor is kulcsfontosságú.
- Nem is tudom... - meglepődöm a kérdésem, s szinte keresnem kell a szavakat, hogy épkézláb válasszal tudjak szolgálni. Egyértelműen van szemem és tudom, hogy Felix jól néz ki, emiatt mindig is népszerű volt a lányok körében. De ez a családjában másra is igaz. Az arcomhoz emeltem a kézfejem, hogy ellenőrizni tudjam, vajon tényleg olyan forró-e az arcom, amilyennek érzem. - Sosem merült fel, hogy bármi másnak kellene lennünk. - Úgy éreztem, hogy ezzel finoman tudtam hárítani a kérdést. Válaszoltam, de mégsem adtam konkrét választ arra, hogy hogyan gondolkodom Felixről, mert ha őszinte vagyok, mindig sokkal könnyebb volt azt a választ adni, hogy mi barátok vagyunk, mint hogy jelentést adjak egyes cselekedeteinek, vagy buta mód többet lássak a kettőnk kapcsolatába, amikor ismerem a csajozási szokásait. - Egyébként meg itt hagyott engem, szóval nem is érdemel többet. - Olyan mosoly ült ki az arcomra, amiből érezni lehetett, hogy nem tudnék haragudni a fiúra. De attól még jól esett a tudta nélkül piszkálni őt. Ugyanúgy megmondom ezt a szemébe is, bármikor.
- Akkor megpróbáljuk minél hamarabb elintézni. - Határozottan bólintottam. - Bízz bennem. - Bátorító mosollyal fordultam felé. Ezen a ponton már én magam sem tudtam volna más lehetőséget ajánlani neki, én pedig határozottan szívesen segítettem neki.
- Az a neveletlen.... - Mérges sóhaj tör ki belőlem, idegességemben pedig szavakat sem találok Braylenre. Talán jobban teszem, ha nem itt kezdem el őt szidni, mert a szülei igenis befolyásos emberek voltak. Egyszerűen csak a mi energiáink ütötték egymást, azután pedig amit Ye Na mondott, már kedvem sem volt esélyt adni neki. - Biztos nem szeretnéd, hogy tudjon róla? - Érdeklődve pillantottam a lányra, s az arcát fürkésztem, miközben a válaszát vártam.
- Hé... - Óvatosan közelebb húzódtam hozzá és ezúttal a vállára tettem a kezemet. - Ne gondolj most ilyenekre, rendben? Megoldjuk. - Én bíztam benne, hogy meg tudjuk tenni. Sokkal komolyabb dolgokat is el tudnak tussolni a mi köreinkben, akkor nekünk miért ne menne? - Nem kell most döntened. De itt a te életedről van szó, ezért inkább csak magadra gondolj. - Nem tudom mi mást mondhattam volna még. Ennyi idősen valószínűleg mindenki előbb magára gondolt volna, mint arra, hogy olyan utat válasszon, amire nincs felkészülve.
- Mindig is rettegtem attól, hogy valaki képes a gondolataimba látni... - Nem mintha gyilkosságokat takargatnék, de azért vannak olyan titkok, amelyek jobb, ha azok maradnak. Épp elég nehéz néha a saját fejembe zárva lenni, mindenki mást megkímélnék ettől az élménytől. - Így lesz, hidd el. Én érzem, hogy így lesz. - Nem saját magamnak kellene megítélnem, hogy milyenek a megérzéseim, de határozottan állíthatom, hogy egész eddigi életemet úgy éltem, hogy jó intuícióim voltak. Most pedig erre a stratégiai nyugalomra volt szüksége Yenának is. Vagy épp arra, hogy valamivel eltereljem a gondolatait.
- Tessék? - Pislogva bámultam rá, még a számat is elfelejtettem teljesen becsukni, végül mégis nevetve suhintottam rá a vállára, annyira óvatosan, hogy meg se érezze. - Menj már! Persze, hogy érdekel, hogy mi van Nathannel. Mindig mindketten ott voltak nekem... - Mély levegőt vettem, miközben elfordítottam a pillantásomat. Mindhárman ott voltunk egymásnak, aztán Nathan elment, majd én is és Felix is... Szétszéledtünk a világban, miközben én még mindig azt gondolom, hogy visszatérve lehetünk ugyanannyira fontosak egymásnak.
- Kár... Nem sok fiatalról tudok, akik jönnek és így még akkor is unalmas lesz, ha Felix ott lesz. - Elhúztam a számat egy unalmas villásreggeli gondolatára. - De Min Ye Na! Ne célozgass nekem Felix Hanra kérlek... Miről beszélsz? - Utóbbit már sokkal inkább csak magamnak motyogtam, nem igazi kérdés volt. Mégis úgy éreztem, hogy hiába magyarázom minden alkalommal, hogy én hiszek a férfi-nő barátságban - hiszen nekem is van legalább kettő -, sosem ért célba az üzenet.
- Ezt még kérdezned kell? Habááár... - Felemeltem a mutatóujjamat, hogy megálljt parancsoljak a beszélgetésnek és a hirtelen elköteleződésemnek. - Rád fogadok, ha nem jössz nekem megint azzal, hogy tetszem Felixnek. - Ezen a ponton előre dőltem s a könyökeimet a térdeimre támasztottam. - Hogyan tetszhetnék neki, ha Japánban minden szép lánynak csapta a szelet? - Megmosolygom a dolgot, de rögtön az jut eszembe, hogy most aztán elárultam magamat azzal, hogy egyáltalán tudom, Felix mit csinált Japánban. De miért is ne tudhatnám? Hiszen barátok vagyunk, akik megosztanak egymással dolgokat. Mint ahogyan Ye Na is megtette velem. Én viszont képtelen vagyok bármelyiküknek megmondani az igazat rólam és Travisről, ami jobban megijeszt, mint valaha gondoltam volna.

- Miért vagy ennyire lelkiismeretes? – értetlenül csóváltam meg a fejem – Én a helyedben inkább kihasználnám, hogy jó fejek a szüleid.
Azt a részét a beszélgetésünknek, amiben Travisről esett szó, már nem feltétlenül akartam kommentálni. Nem az én dolgom az, hogy ki szimpatikus számomra, vagy ki nem, azt pedig főleg nem fogom Rachel orra alá dörgölni, hogy egyszerűen nekem nem jön be a pasija. Nem mintha mondjuk bármelyik barátnőm párját le akarnám nyúlni, egyszerűen csak arról van szó, hogy volt valami sunyi abban a srácban, amit még én is láttam. Emellett, ha Rachel exeire gondoltam, akkor nem igazán értettem a visszaesést. Eddig azt hittem, hogy a nagy fenékkel rendelkező, magas fiúk a perverziói, de most már nem voltam ebben ennyire biztos.
- Én amúgy is végeztem a férfiakkal – halkan sóhajtottam fel – Valamelyik Kim lány ellen.
Én már összekeveredtem abban, hogy pontosan melyik Kim család van itt, de azt hiszem sosem érdekelt túlzottan. A fiúkat illetően elég határozott voltam még. Hasonló viszont korábban sosem történt velem, így annak a gondolatára is egyszerűen görcsbe rándult a gyomrom, hogy ez még egyszer megismétlődhet velem. Már kezdtem beletörődni abba, hogy én sosem leszek annyira szerencsés, mint Rachel volt Travis előtt, akinek minden életszakaszára jutott egy jó pasi, akik tényleg odavoltak érte.
- Ne is beszéljünk róla, mert menten elájulok – tényleg olyan arckifejezést vágtam, mint aki perceken belül rosszul lesz – Szerinted ez így rendben van? Nem akarom, hogy visszafeleseljen, vagy olyan legyen, mint B…
A mondatot inkább már be sem fejeztem, egyszerűen az arcomba temettem az arcom. Nem akartam már most felfedni azt, hogy mit csináltam, de ha volt olyan barátom, akivel ezt az egészet meg tudtam volna beszélni nyugodtan, az Rachel volt. Ugyanígy megbíztam Sue-ban is, de neki jelenleg nem volt túl egyszerű a helyzete úgy, hogy neki a barátja nagyon távol volt most.
- Tudod milyenek a szüleim – egyszerűen megcsóváltam a fejem, aztán elmosolyodtam – Nem vagyok annyira értékes, mint Yebi, mert lánynak születtem. Viszont ő meg fiatalabb akkor is, ha fiú. Elég balszerencsések vagyunk ezen a téren. Csodálkozom azon is, hogy egy osztályt rám mernének bízni.
Teljesen más lenne a helyzet akkor, ha pontosan tudnám, hogy néha mi jár az öcsém fejében. Minden bizonnyal nem arról van szó, hogy ne akarna nekem elmesélni dolgokat, szimplán csak túlságosan sok mindent kellett elfojtanunk önmagunkkal kapcsolatban. Tudtam, hogy Yebi utálja a franciaórákat, mégis eljárt rájuk. Hiába foglalkozott szívesebben a játékok tesztelésével és fejlesztésével, ha neki más feladatokat szántak. Mindig akkor sajnáltam őt a legjobban, amikor egy pillanatra látom őt beletörődni abba, amit anya nem engedett meg neki.
Annak ellenére, hogy Braylen határozottan összetörte a szívem és jelenleg utáltam, nem igazán kívántam neki azt, hogy vele is megtegye ezt majd valaki. Tisztában voltam azzal, hogy ami kettőnk között történt, az sokban rajtam is múlt. Egyáltalán nem volt szó az esetünkben erőszakról, mert lényegében megvolt a lehetőségem arra, hogy nemet mondjak neki. Nem tudtam magamra áldozatként tekinteni, mégis elszomorított az a helyzet, amibe belekeveredtem. Hogy ez mennyire volt tőlem buta dolog, vagy jogos, az már egy másik lapra tartozott.
- És soha nem jutott eszedbe mondjuk az, hogy Felixel ne csak barátkozz? – tényleg kíváncsi voltam a válaszára. Én még sosem próbáltam csak barátkozni egyes fiúkkal. Talán pont ez volt a baj velem, amiért képtelen voltam parancsolni az érzéseimnek, ha egy olyan srácról volt szó, mint amilyen Braylen is. Ugyanakkor Rachel és Felix régóta ismerték egymást, ráadásul a fiú, az sokkal (!!!) magasabb volt Travisnél, és szerintem jobban is passzolt volna a lányhoz. Kedves arca volt, nem pedig úgy nézett ki, mint egy sorozatgyilkos. Bár talán ahhoz még Travis is túl szexi. Nem volt csúnya fiú ő – annyira – valószínűleg csak sokszor volt rossz napja és nem számított az esetemnek.
- És ha igazam van? – egészen kétségbeesett lehetett a pillantásom, amikor ránéztem – Akkor hogyan lesz minden rendben? Nem akarok kifutni az időből akkor sem, ha úgy döntök, hogy…
Mivel túl sokan voltak körülöttünk, csak egy jelentőségteljes pillantást vetettem a lányra. Amíg bizonyos szavakat nem mondunk ki, addig nem is feltétlenül vagyunk ezekért felelősségre vonhatóak. Furcsa volt belegondolni, hogy ezek az események pontosan úgy zajlottak, mint az éjszaka tartott, jótékonysági akciónak álcázott párkeresések.
- Kötve hiszem, hogy Braylen emiatt meg fog térni és a segítségemre lesz – egyszerűen megcsóváltam a fejem – Tudod, hogy milyen. A legtöbb pletykát, amit továbbadtam neked tőle hallottam. Nem vagyok benne biztos, hogy jelentettem neki annyit, hogy engem ne beszéljen ki.
Valószínűleg mindez már meg is történt. Egyáltalán nem akartam vészmadár módjára viselkedni, de egy cseppet sem bíztam abban, hogy számíthatok tőle némi diszkrécióra. Nyilvánvalóan, ha tényleg babát várok, akkor nem azzal fog villogni, hogy ő az apja a gyerekünknek. Minden bizonnyal ahhoz, hogy bármiféle felelősségérzetet ki tudjak csikarni belőle, minimum szükséges lenne egy apasági teszt. Mindenki tudja a köreinkben, hogy gyakran van dolgom fiúkkal, emiatt pedig pontosan tudom, hogy mennyire nehéz lenne bizonyítani az igazam.
- Fogalmam sincs – nyüszítve temettem az arcomat a tenyerembe, mert erre a gondolatra egyszerűen csak rosszul lettem – Szerintem egyáltalán nem állok készen arra, hogy anya legyek. Ha pedig az abortuszra gondolok, akkor mindig az öcsém jut eszembe.
Annak ellenére, hogy alig volt számottevő közöttünk a korkülönbség, több kiskori képet is tartok a pénztárcámban, vagy a határidőnaplómban a testvéremről. Nem mondom azt, hogy túlzottan értenék a gyerekekhez, de nagyon aranyosnak találtam őket. Ha arra kényszerülnék rá, hogy megszabaduljak most egytől, akkor a leendő lányomat vagy fiamat nem tudnám bűntudat nélkül nevelni.
- Ebben igazad van – halkan sóhajtottam fel – Szerintem az én anyám egy terminátor. Szinte biztos vagyok benne, hogy képes a gondolatolvasásra is.
Talán másoknak vicces lett volna belegondolni abba, hogy mennyire diszfunkcionális környezetben élünk az öcsémmel, de az ilyen embert legszívesebben elvertem volna valamivel jó alaposan, aztán átadtam volna a tulajdon családomnak nevelésre.
- Én is ebben bízom – magam elé húztam a lány tányérját, de sokkal inkább csak a villájával kezdtem el bökdösni az ételt. Az utóbbi időben annyira keveset ettem, hogy az evés gondolatától is felfordult a gyomrom. Ez is egy volt azon dolgok közül, ami halálra rémített és folyamatosan ugyanazt a forgatókönyvet tudtam csak pörgetni az agyamban. Egy ilyen kérdésre választ kapni túlságosan ijesztő.
- Akkor is így mosolyogsz, amikor Travisre gondolsz? – pár falatot felszúrtam a villára, de nem emeltem azt a számhoz – Gyanús vagy nekem Rachel Doan. Egyáltalán érdekel téged az, hogy Nathan kihúzza magát ezek az alkalmak alól?
Én mindig úgy láttam, hogy Felix másképp néz rá, mint a többi lányra. Egyrészt, nekünk sosem csapta a szelet és csak olyan csajokról beszélt – legalábbis azok alapján, amit Rachel mesélt nekem – akiket alapvetően nem ismertünk. Én lemertem volna fogadni, hogy a lányt akarta féltékennyé tenni, viszont ezt ezredik alkalommal már nem akartam neki elmondani. Ha eddig nem hitt nekem, akkor ezután sem fog, de érdekelt volna, hogy ő mit gondol az egészről.
- Meg sem hívtak – halkan nevettem el magam – Visszautasítottam a család fiát, aki rendezi. Meg amúgy is, szívesen hagylak kettesben Felixel.
Onnantól kezdve, hogy már valamibe bele tudtam kapaszkodni, ami az ő piszkálásához hozzájárult, egy kicsit jobb lett a kedvem és játékosan kinyújtottam a nyelvem a lányra. Ahogy előrehajoltam, a lábam finoman az övéhez ért, pedig egyáltalán nem volt semmi hátsó szándék bennem, amikor ez megtörtént.
- Ma lehet fogadásokat kötni arra, hogy pontosan ki fog nyerni – némi gondolkodás után bekaptam azt a falatot, amit már kellőképpen összetrancsíroztam ahhoz, hogy undorítóan nézzen ki – Rám teszel, vagy a másik csajra? Ha jót akarsz magadnak, az utóbbit választod, ha pénzre vágysz, akkor elméletileg a Kim lányra kell voksolnod.
Azt, hogy hajlandó vagyok-e veszíteni, vagy éppenséggel bajt fogok kavarni a családom életében még nem döntöttem el. Ahogy anyámra pillantottam, hirtelen éreztem, ahogyan a kisördög megszólít engem. Erről nem akartam beszámolni Rachelnek, mert a végén még képes lett volna lebeszélni a dologról.

Ye Na & Rachel

- Biztosan megengedték volna... - Lassan bólintok, miközben magamban mérlegelem, hogy vajon tényleg így tettek volna, vagy szimplán csak olyan képet alkottak magukról kívülállók számára, amiből ez jöhet le. Mindig kifejezetten őszintének tartottam a szüleimet, ami miatt most sem volt okom arra, hogy ne higgyek el róluk valami jót. Fiatalabb koromban előfordult az is, hogy más barátnőim azzal jöttek, hogy szívesen elcserélnék őket a saját szüleikre, de én nem szeretnék lemondani róluk. - Viszont szerettem volna itt lenni. Yena... - Felnevetek, amikor meghallom a spekulációt, aztán rövid időn belül megrázom a fejemet is. Mindketten tudjuk, hogy a tenisz sokszor nem is feltétlenül a sport élvezete miatt jelent közös programot. - Nem erről van szó. Egyébként szerintem nincsen bajuk Travisszel, habár ezt így nem beszélték meg velem. - Egy pillanatig elhallgatok és az ajkamba is harapok, aztán mosoly terül el az arcomon. - De akkor gondolom neked sem túl nagy élvezet itt lenni. Ki ellen fogsz játszani? - Ha egyikünknek sincs egyéb dolga vagy találkozója a jelenlévőkkel, talán az lenne a legegyszerűbb, ha egymás ellen mérkőznénk, de nem gondoltam, hogy ma képes leszek hasonlóra.
- Nagyon is. - Hevesen bólogatva értek egyet. Ye Na öccse mindig nagyon tisztelettudó és kedves volt, a határozatlansága pedig túlnyomóan abba a kategóriába tartozott, amit az ember még nagyon is aranyosnak tart. - Pedig fel kell rá készülnöd. Ő sem marad örökké gyerek. Ilyenkor örülök nagyon, hogy nekem nincs testvérem és nem kell ezt végignéznem. - Nekem épp elég volt hogy Felix és Nathan mellett nőttem fel, habár élményekkel határozottan inkább a fiatalabbik Hannak köszönhetően gazdagodtam. Kíváncsi lennék rá, hogy mennyire emlékszik még azokból az időkből.
- Az miért nem működhet, hogy te veszed át a céget? A szüleitek maradhatnak igazgatótanácsi tagok, amíg nincs eldöntve az üzlet sorsa, de hogy az öcsédet rángassák bele, aki nem is akar ezzel foglalkozni. - Finoman megcsóváltam a fejemet. Én hiszek abban, hogy mindenki magának dönti el, hogy pontosan mi az, amiben jónak érzi magát és mi az, amivel szívesen foglalkozna. Annak semmi értelme, ha valakire rákényszerítünk valami olyasmit, amit nem csak hogy nem akar, de éppen ezért nem is fog száz százalékos odafigyeléssel elvégezni. Egy motiválatlan vezető ezerszer veszélyesebb lehet egy üzletre, mint mondjuk egy gazdasági válság. Ha valaki nem érzi szívügyének a dolgot, szerintem nem érdemes erőltetni.
- Talán meg fog valakit... - Mélyet sóhajtottam, aztán inkább becsuktam a számat. Vannak olyan dolgok, amelyeket lehet, hogy ki kell mondani, de akármikor is történjen ez meg, az ember nem kalkulál a szavak súlyával és ugyanolyan kellemetlen lesz hallani, mintha nem szép szavakkal tudatnák velünk, hanem felhördülve és már-már kardot lengetve.
Sosem tapasztaltam azt a fajta csodálatot, vagy szerelmet, nevezzük aminek csak akarjuk, ami Yenát olyan sokszor elragadta. Ismerjük már egymást elég ideje, hogy meglássam ezeket a dolgokat vele kapcsolatban és biztosan vannak dolgok, amelyekkel Ye Na van tisztában, egyszerűen csak nem hívja fel az én figyelmemet rá. Mindenkinek szerettem volna, ha úgy tapasztalja meg a szerelmet, hogy olyasvalakivel esik bele, akivel igazán szeretne, nem pedig rá van kényszerítve arra, hogy leélje valaki mellett az életét, akivel talán megvan bizonyos szintű vonzalom, de azon túl semmi közös nincs kettőjükben. Ye Na túl törékeny és lelkes volt ahhoz, hogy Braylen mellé el tudjam képzelni, még ha a családi hátterük alapján akár meg is érthették volna egymást. Én legalábbis így láttam.
- Felix az én barátom is, de vannak dolgok, amikben nagyon különbözünk egymástól. - Nem is kifejezetten lett volna elegáns, ha arról ismernek bennünket barátokként, hogy olyan gyakran váltogatjuk a párunkat, mint Braylen Yang, aki hiába nézett ki és viselkedett jól öltönyben azokon az eseményeken, mindenki tudta róla, hogy nem egy szent.
- Persze, elkísérhetlek. - Bólintottam, miközben előre nyúltam, hogy megfogjam a lány kezét és finoman rászorítsak. Nem tudom pontosan mihez kezdenék fordított esetben, ugyanakkor kicsi esélyét láttam annak, hogy velem is megtörténjen ugyanaz, mint Yenával. Nekem ott volt Travis, akivel párkapcsolatban éltünk. - Próbálj meg nem túl sokat aggódni miatta. Minden rendben lesz, csak egy kis idő... - Mi mást mondhattam volna? Épp elég volt szembesítenem azzal, hogy Braylennel lefeküdni mennyire rossz ötlet volt, nem kellett volna, hogy tovább hallgassa ahogyan kritizálom a döntéseit. Ebben a helyzetben elmenni egy nőgyógyászhoz egyébként egy nagyon logikus lépés volt.
- Akkor is jobb, ha tudja. - Nem ér, hogy csak az egyik félnek okoz ez az egész fejfájást. Ha pedig valóban a legrosszabb forgatókönyv valósul meg, még inkább tudatni kell minden féllel a dolgot. A gyerekvállalásnak közös döntésnek kellene lennie, de ha nem is beszélhetünk ilyesfajta vágyról egyik fél részéről sem, az a legkevesebb, hogy megbeszélik mik a lehetőségeik. - Melyikre érzed magadat készebbnek? - A kérdésfeltevés egyszerű, de talán a válaszadás már nem lesz annyira. Épp ezért is nézek aggódva a lányra.
- Gondolj inkább arra, hogy nincsen semmi, amit megtudhatna. Amíg nem biztos, ne tervezgessünk, jó? - Állítólag azok adják a legjobb párkapcsolati tippeket, akik valójában szinglik. Nekem nincsen tapasztalatom abban, hogy felelőtlenül lefekszem valaki olyannal, akiről tudni lehet, hogy totális léhűtő, mégsem érzem úgy, hogy szuper tanácsokkal tudnék szolgálni Ye Na-nak. - Nem lesz semmi baj. - Halvány, de annál biztatóbb mosoly jelenik meg az arcomon, amikor újra a lányra pillantok.
- Az is lehet, hogy csak a stressz miatt van. - Nem rendelkezem orvosi diplomával, tehát a saját gondolataimon kívül nem tudtam volna olyan választ adni, amitől Yena majd kevésbé aggódik. Amilyen kellemesnek indult ez a találkozó, mostanra a téma beárnyékolta valamelyest az egészet. Részben ezért is mosolyogtat meg a feltett kérdés. - Nem. Csak nyugodtan, ha kéred. - Finoman közelebb toltam hozzá a tányért is az asztalon keresztül, majd hátra dőltem, hogy onnan figyeljem őt.
- Említésre méltó? - Pár másodpercig az asztallapon fekvő kezemet figyeltem, aztán a komor arckifejezésemből varázsoltam egy egésze szép mosolyt, csillogó szemekkel keretezve. - Nem feltétlenül, nem emlékszem semmi túl komolyra. - Még ha ez hazugság volt is, én szükségesnek találtam. - Sokat voltunk mostanában együtt Felixel ilyeneken, mert Nathan kihúzza magát alóla. - Könnyen hivatkozhat arra, hogy ott van neki az étterem, amit igazgatnia kell, még ha nem is feltétlenül teljesen egyedül. Azt hiszem az ilyesmit lehetetlen is lenne. - Jövőhéten sem tervezel jönni a villásreggelire? - Előre hajoltam kicsit, hogy az asztal szélére tudjam lerakni a könyökeimet. Mindig is megvolt a varázsa ezeknek az eseményeknek, de sosem volt olyan élvezetes, ha az ember egyedül volt, az ismerősei nélkül. Ye Na-nak pedig biztosan jól jönne, ha legalább néhány ital erejéig, de részt tud venni.

Örültem neki, hogy legalább Rachel időt tudott szakítani a mai meccsre, mert egy merő görcs volt a gyomrom miatta. A tükör előtt állva lényegében nem tudtam eldönteni azt, hogy most híztam, vagy fogytam, de az utóbbi időben kénytelen voltam vpn-t használni a keresési előzményeimhez… Féltem anyától és attól, hogy lebukom azzal, hogy hirtelenjében mennyire érdekel engem a terhesség témája. Viszont ugyanakkor anyának sas szeme van, és neki se a hízásom, se a fogyásom nem tűnt fel, emiatt pedig egy kicsit nyugodtabb voltam. Tehát szemmel még nem látható az állapot, és ma annyira rosszul sem voltam. Jó lett volna tudni azt, hogy pontosan mi folyik körülöttem, de nagyon féltem az egész helyzettől. Egyáltalán nem éreztem magam késznek arra, hogy legalább elgondolkozzak az anyaságon… És ez nem olyan, hogy hát na, van egy öcsém, innentől kezdve pedig automatikusan feltámadnak bennem az anyai ösztönök. Őszintén, ha terhes voltam, akkor nagyon is aggódtam a pocakomban növekedő kis csöppségért. Képtelen lennék egy olyan védtelen kis életet kioltani, ugyanakkor semmiféle olyan ösztön nem volt bennem, amire azt hittem, hogy minden alkalommal, akár magától is képes feltámadni. Én ilyesmit nem tapasztaltam, emiatt pedig rossz embernek tartottam magam, mert egyszerűen reménykedtem, hogy tényleg nincs baba a dologban.
Tudtam, hogy valakinek el kell mondanom a dolgot és őszintén, nem sok ember jött szóba, ami a bizalom kérdést illeti. Kettő olyat tudtam volna mondani, akikben minden körülmények között megbíztam, szerencsémre abból pedig az egyikük jelen is volt. Viszont pontosan tudtam, hogy nem vezethetem fel a semmiből a dolgot. Nem mondhatom azt a barátnőmnek, hogy „figyu Rachel, lehet, hogy terhes vagyok”.
- A szüleid biztos megengedték volna, hogy otthon maradj – kicsit elhúztam a szám – Vagy van itt valaki, aki miatt el kellett jönnöd? Talán nem kedvelik Travist, és jelölteket keresnek neked? Ha ez a helyzet, akkor csak engedd el a dolgot. Nem túl jó a felhozatal.
A teniszmeccsek általában arról szólnak, hogy a gyengébb sportolók ellen veszítenek az erősebbek. Ezért utáltam az egészet. Megölte a játék örömét és ahelyett, hogy tényleg barátságos küzdelmekről lett volna szó, az egyik félnek bele kellett törődnie a vereségbe, a másik pedig a hamis győzelem ízét érezte ilyenkor. Az egész gusztustalan és élvezhetetlen, mivel én vagyok általában az a lány, akinek rosszul kell játszani a tehetségtelen és csúnya lányok ellen. Miért szépítenék a dolgon, ha ez a helyzet? Nem tartom magam arrogánsnak, de azt gondolom, hogy a köreinkben rengeteg olyan személy van, akiken a családi státusza sokat nem segít. Mivel vannak olyan lányok, mint Rachel, vagy a többi barátnőim – esetleg én – soha nem tudják megfogni maguknak azt a férfi kategóriát, aki a mi szintünkön van. Idejönnek és csak idegesítenek, amiért nekem tovább kell játszanom azt a szerepet, amit soha nem is szerettem igazán.
- Ugye? Nem fogom kibírni, ha elkezdik majd érdekelni a lányok és valahogy mégis eléri a kamaszkor. Nem akarom, hogy szemtelenkedjen, olyan aranyos így! – pedig tudtam, hogy egyszer majd ennek is eljön az ideje. Nagyon szerettem volna, hogy boldog élete legyen a testvéremnek, és ha valakiért, akkor érte szerintem bármit el tudtam volna dobni. Nem érdekelne, hogy pontosan mit kellene feláldoznom azért, hogy neki jó élete lehessen, egyszerűen megtenném a dolgot. Viszont furcsa volt belegondolni abba, hogy egyszer akár olyanná is változhat, amilyen soha nem volt. Mindez pedig azért történne meg, mert ez az élet rendje… Miért nem maradnak az olyan tündérkék, mint az öcsém, örökké picik?
- Remélem igazad lesz – halkan sóhajtottam fel – Tudod, én csak jót akarok neki. Anya és apa pedig el akarja torzítani a személyiségét a vállalat érdekében.
Talán erős volt ezt így kimondani, de pontosan tudtam, hogy a vállalkozásunk mindig minden előtt lesz. Én magam pedig egyáltalán nem tudtam elképzelni a jelenlegi kisöcsémet igazgatóként. Nem arról van szó, hogy ne lenne nagyon okos, szimplán csak féltem tőle, hogy amint odakerül, elkezdik fúrni a vezetők és kitúrják, aztán pedig a személyes kudarcaként éli meg ezt. Nem neki való egy olyan közeg és nagyon szerettem volna azt, hogy legyen valami más álma… Mert akkor mellé tudok állni.
Amint rátértünk a kínos témára, én a magam részéről egyre feszültebb lettem. Pontosan tudtam, hogy mit fog mondani majd nekem Rachel. Azt is tudtam, hogy jelenleg igaza van, de mégsem akartam az egészet hallani. Ha valaki más is kimondja a dolgot, akkor minden egyszerűen valóságos lesz, én pedig képtelen leszek kilépni az álomvilágomból, ami eddig összetartott és megvédett. Nem akartam most szétcsúszni, mert akkor anya is rájön az egészre. Illetve amíg tagadásban éltem, addig a szívem sem törött össze.
- Egyszer ő is meg fog kedvelni valakit – ebben egészen biztos voltam. Nagyon érzéketlennek kell lenni ahhoz, hogy le tudj élni egy életet társ nélkül. Bíztam benne, hogy egy picit legalább a szüleim is szerették egymást – Azt hittem, hogy engem kedvel.
Attól nem feltétlenül lett jobb, hogy a fejemhez vágta a nyilvánvalót, mert a dolgokat megváltoztatni már lehetetlen lenne, meg amúgy sem esett túl jól. Ennek ellenére nem mondtam neki semmit, szimplán úgy bámultam a vizemre, mintha már az is képes lenne megharapni. Viszont a másik fiú nevének említésére nem tudtam nem felemelkedni.
- De ő a te barátod is… - elharaptam a mondat végét, mert azért a terhesség gondot jelentene, de nem szeretném, hogy itt és most verje ki belőle a gyereket – Egyébként meg… Áh, mindegy.
Voltak dolgok, amiket észrevettem, de sosem mondtam el neki. Vicces, hogy mennyire jó a radarom, ha másokról van szó, de ha magamnak kell párt választani, akkor valahogy mindig mellé tudok nyúlni. Amúgy sem gondolom, hogy Rachel hinne nekem, szóval talán jobb, ha inkább nem mondok semmit.
- Eljössz majd velem? – egészen nagy szemekkel néztem rá – Nem hiszem, hogy egyedül képes vagyok rá.
Illetve ez megint jó alibi lenne arra az esetre, hogy ha anya egy kicsit jobban bele akarna mászni a dolgokba. Nem hiszem, hogy túl mániákus lenne, de biztos gyanút fogna, ha a lány nélkül mennék az orvosához. Amúgy meg, ha esetleg a fennálló lehetőségek közül egy olyan derülne ki, ami nekem nem annyira tetszik, akkor szükségem lenne valakire, aki összekapar és logikusan gondolkozik helyettem. Lehet, hogy fel kell készülnöm arra, hogy megölöm az első gyerekemet saját magam miatt. Ettől pedig kegyetlennek és szívtelennek éreztem magam.
- És szerinted, hogy reagálná le? Kétlem, hogy felelősséget akarna vállalni – azért én sem voltam annyira naiv és butácska. Rosszabb esetben el sem hiszi majd nekem, és a fejemhez fogja vágni, hogy csak őt akarom megfogni ezzel az egésszel. Valahol pedig úgy éreztem, hogy elértem vele kapcsolatban a tűréshatáromat. Nem akartam, hogy még több csalódást okozzon nekem, mert egy picit reménykedtem abban, hogy talán meggondolja magát, és keresni fog. Vagy csak elfoglalt és ez az egész nem az, aminek látszik.
- Őszintén nem tudom, hogy melyiktől félek jobban – halkan sóhajtottam fel és finoman rászorítottam a lány ujjaira – Tudom, hogy nem kellett volna ebbe az egészbe belemenni.
Abban már csak reménykedni tudtam, hogy nem hívja fel Felixet és kezd el vele kiabálni meg kiszedni belőle, hogy mit tudott erről az egészről. Mivel itthon sincs, nehéz lenne egyáltalán valamit kezdeni ezzel az egész helyzettel a részéről. Én nem gondolom, hogy ennyire összebeszélne a két srác. Elég durva lenne.
- Ha anya megtudja, ő maga fog elrángatni egy abortuszra. Nem tudok elbújni, amíg megszülöm – éreztem, ahogyan lassan elkezdik égetni a könnyeim a szememet – Tudod, hogy milyen. Előbb verné ki belőlem a gyereket, minthogy kimondanám azt, hogy esetleg meg akarom tartani.
Másik esetben pedig felhasználná azért, hogy fogjon nekem egy csinos férjet… Vagy más esetben kevésbé csinosat, de annál pénzesebbet. Emiatt pedig eléggé aggódtam, mert lényegében az egyetlen kiút az egész helyzetből a negatív tesztem volt. Ha pedig ilyet kapok, akkor szerintem második szüzességet fogadok minimum.
- Leginkább csak amiatt, hogy nem jött meg – a kérdése második felére megráztam a fejem. Pont az ilyen ügyek miatt, eléggé gondosan vezettem a menstruációs ciklusaimat, szóval az sem állt fent lehetőségként, hogy esetleg elszámoltam magam. Sosem szoktam.
- Jó – halkan felsóhajtottam, aztán összeszedtem magam és a vizemért nyúltam. Legszívesebben az égő arcomba borítottam volna, de pontosan tudtam, hogy ez nem az a hely és időpont, ahol megtehetem.
- Nagyjából két hete – jelentettem ki – Pontosabban tizenhárom napja. Azt nem eszed meg, ugye?
Ezen a ponton már éreztem, hogy valamivel le kell magam foglalnom és muszáj ennem is, tehát jó döntésnek bizonyult volna ez pótcselekvésnek. Tudtam, hogy az öcsémnek feltűnt a fogyásom és nem akartam feleslegesen aggodalmat kelteni benne.
- Történt amúgy valami említésre méltó, amiről lemaradtam mostanában? Nem nagyon jártam eseményekre – nyilván nem. Anyának könnyen mondtam azt, hogy nem érzem jól magam, ezért pedig megengedte, hogy otthon maradjak. Nyilván nem is nézhettem ki túl jól, ami kifejezetten az előnyömre vált.

Ye Na & Rachel

Az a pozíció, amiben a családom van, köszönhetően a szüleimnek és további felmenőimnek, megkövetel bizonyos kötelezettségeket. Ha az ember érvényesülni akar és azt akarja, hogy komolyan vegyék, illetve ne csak a családja pénzét lássák benne, akkor keményen oda kell figyelni mindarra, amit szabad és amit nem. Engedelmes gyereknek tartom magam, de bizonyos tekintetben igenis nagyon ellentétes szemlélettel rendelkezem azokhoz az emberekhez képest, akik szintén tagjai ennek a közösségnek. Megfelelek a szüleim által és a közösség által elvárt normának, mert nem ismerek mást, ebben nőttem fel. Ugyanakkor tudom, hogy ha nekem egyszer gyerekem lesz, soha nem fogom olyan keményen bevasalni rajta azokat a társadalmi eseményeket, a makulátlan külsőt és a hibátlan bizonyítványt, ahogyan néhány korombeli gyereken tették a saját szülei. Nincs értelme örök életére nyomás alá helyezni egy gyereket csak azért, hogy a szülei tökéletes képet mutathassanak a külvilág számára. Ha valaki jó embernek, sikeres embernek és olyan embernek akar tűnni, akiben meg lehet bízni, akkor egyszerűen aként kell viselkednie. Kifogások nélkül jónak, kompetensnek és megbízhatónak kell lennie.
Úgy érzem mi, a Doan család nagyon sokat tanultunk abból, ami az unokatestvéreim családjával történt. Néha azokban sem lehet megbízni, akiket hosszú évek óta ismerünk és nem jelent mindent az, hogy egy adott időpontban rendelkezünk valamennyi pénzzel. Néha könnyebb egyszerű életet élni és azokra koncentrálni, akik a pénzünk nélkül is fontosak lehetnek; a családunk. Talán ezért is van az, hogy nem kényszerítenek olyasmire a szüleim, amihez nincsen kedvem, vagy épp elegendő energiám. Ha nem akartam volna velük jönni ma, még amiatt sem haragudtak volna meg. Emiatt pedig kifejezetten hálás vagyok nekik.
- Ilyenkor gyakran hányingerem is van, és a mozgó autóban csukott szemmel... Inkább nem kockázatok - mosolyogva vonom meg a vállaimat, majd igazítok valamennyit a tincseimen. Feleslegesnek tűnik, hogy eljöttem egy sportlétesítménybe úgy, hogy nem tervezek sportolni, de egyébként sem magáért a teniszért érkeztem, hanem Ye Na-val szerettem volna találkozni. Ezt a célt pedig így, vagy úgy, de mégis sikerült megvalósítani. - Mindig annak tűnik az öcséd. Biztosan nagyon elfáradhatott szegény, ha még a cipőjét is nektek kellett levennetek. - Mindig is kifejezetten édesnek tartottam a barátnőm öccsét, Ye Nát pedig nagyon szerencsésnek, amiért nem egy igazi rosszfiú mellett nőtt fel, mert vele sokkal nehezebb lett volna kijönni, mint Ye Binnel. Legalábbis nekem mindig is ez volt a feltételezésem. Mivel saját testvérem nincsen, nem tudnám megmondani milyen valakivel együtt felnőni. A lány kérdésére csak felszaladtak a szemöldökeim a homlokom közepére és elgondolkodva billentettem enyhén oldalra a fejemet.
- Nem tudom... Nem hiszem. Ha magától fedezi fel azokat a dolgokat, amik a felnőtt léttel járnak, szerintem sokkal valószínűbb, hogy tőled kér majd segítséget és megosztja veled a problémáit is. - Vannak olyan emberek, akik egyébként sem arra termettek, hogy fejest ugorjanak valamibe. Előfordul, hogy valakinek kell egy kapaszkodó, ami mellett ugyanúgy megismerhet és megtapasztalhat mindent, ami fontos. Még mindig jobb, ha megmarad a testvérek közötti bizalom, mint hogy valami trauma érje a fiút, amiről később nem tud beszélni.
- Jaj... - mélyet sóhajtok, miközben aggodalmas pillantással méregetem Ye Nát. Simán a fejéhez vághatnám, hogy Braylen nem olyan srác, aki ránézésre is az az igazi szerelmes típus. Épp eleget tudok róla Felixnek és azoknak a találkozóknak hála, amelyeken közösen vettünk részt egy-egy társasági eseményen. - Tudod miket mondanak róla a mi korosztályunkban. Felelőtlenség volt... - Összepréselem az ajkaimat, nem akarok kioktatónak tűnni, amikor valószínűleg nekem is megvoltak a saját hibáim, amelyekről senki nem tartott nekem kiselőadást. - Ráadásul Felix barátja, ketten bármire képesek. - Gondolok itt arra, hogy milyen pletykákat tudnának indítani a haverjaik körében. - Jó... Azt hiszem ez nem is baj. - Határozottan bólintottam. Fogalmam sincs mit tettem volna hasonló esetben, ezért is pörgött nehezen az agyam, miközben próbáltam valamilyen megoldást találni erre a helyzetre.
- Foglalhatok neked időpontot a nőgyógyászomhoz, a saját nevemben, ha szeretnéd. - Épp elég jó megoldásnak tűnt ez ahhoz, hogy kettőnk között maradhasson a dolog. - Nem is biztos, hogy egy teszt eléggé megbízható lenne. - Az orvosokat pedig kötelezi a titoktartás. Én megbízom a sajátomban ahhoz eléggé, hogy meglépjük ezt, ráadásul engem a szüleim nem is tartanak olyan kesztyűs kézzel, mint a barátnőmet.
- Amíg nem biztos, ne gondolj erre. Tudom, hogy nehéz... - Előrébb csúsztattam a kezemet az asztalon, hogy megérintsem Ye Na kezét, ami erősen szorult az itala köré. - Braylennek is tudnia kell, mert legalább annyira az ő felelőssége is. - Abban már nem voltam határozott, hogy képes lesz felnőttként kezelni. Viszont belegondolni abba, hogy Ye Na esetleg egy olyan srác gyerekét várja, mint Braylen... - Előbb vagy el kell mondanod neki, vagy meg kell bizonyosodnod arról, hogy tényleg terhes vagy-e. - A hangom nagyon halk volt, igyekeztem a lehető legvisszafogottabban beszélni, hogy ne tűnjön fel a személyzetnek sem, hogy esetleg olyasmiről beszélgetünk, amit érdemes kihallgatni.
- Vannak még lehetőségeid, azon kívül is, hogy elveteted. - Ezt pedig egyáltalán nem tartottam hazugságnak. Nyilván ugyanolyan nehéz lehet annak a gondolatával élni, hogy valaki más neveli a gyerekünket, de még mindig jobb, mint húsz évesen szülővé válni. Én legalábbis határozottan így éreztem. - Nem stresszeltél esetleg mostanában más miatt? Nem voltál beteg? - Az erős antibiotikum is játszadozhat a nők hormonjaival és szervezetével, így könnyen lehet, hogy ez az oka Ye Na aggodalmának. Velem is előfordult már. A betegség pedig a fogyást is megmagyarázná.
- Mit szólsz hozzá, ha szerzek neked időpontot? - Kíváncsian pillantottam a lányra, habár cselekedni még nem cselekedtem. Megint csak az merült fel bennem, hogy talán nem ez a legalkalmasabb hely ennek a megbeszélésére. Ugyanakkor ha megpróbálunk elbújni a kíváncsi szemek és fülek elől, az talán csak még gyanúsabb lenne. - Pontosan mióta nem jött meg?

A magam részéről azt hiszem egy bizonyos mértékig szófogadó lány voltam. Mindent megtettem annak érdekében, hogy a család hírnevén ne essen csorba, és lényegében ez az egyetlen feladat volt a fontos. Anya és apa mondhatni konfucionista volt, és egyáltalán nem hittek a magántulajdonban. Emiatt pedig mi gyerekként sokat szenvedtünk, hiszen a közjó érdekében fel kellett áldoznunk a saját szabadságunkat.
Hiszen benne, hogy az ember természetétől fogva önző, ez pedig egy kicsit jobban segített elviselni azt a tényt, hogy az én lázadásom, az állandó vitáim anyával – aminek a vége igazából minden esetben ugyanaz lesz, hogy engedelmességre bír engem – voltak azok a dolgok, ami miatt az öcsémnek nem jutott elég szabadság. Ez olyan lehet, mint megízlelni egy tiltott gyümölcsöt a tudás fájáról, nem? Ha az ember egész életében egy aranykalitkába van zárva, és lehetőséget kap arra, hogy kitörjön onnan, akkor onnantól kezdve már csak a szabadság gondolata jár a fejében.
Az én kalitkám egyáltalán nem adott számomra ilyen lehetőséget. Tisztában voltam a korlátaimmal és azzal, hogy a jómód miatt képtelen lennék egyedül, a szüleim teljes támogatása nélkül érvényesülni az életben. Emiatt én az a fajta madárka voltam, aki megtanult kinyitni az ajtaját, és titokban ugyan, de el meri hagyni a kalitkáját. Valójában nem tudom milyen a teljes függetlenség és szabadság, ennek csupán az árnyékához volt szerencsém az eddigi évek alatt.
Ezek a dolgok miatt szinte evidens volt az, hogy egyáltalán nem volt köztem és anya között őszinte szülő-gyermek kapcsolat. Voltak dolgok az életben, amiket nekem senki sem magyarázott el, és ezekkel nagyon nehéz volt lényegében azonosulnom. Sok barátnőm volt, akik nem úgy lettek kiengedve az életbe, mint ahogyan én. Nem tartom magam depressziósnak, ugyanakkor pontosan tudtam, hogy a sok pasizás és bulizás miatt rengetegen ferde szemmel néznek rám. Azt már senki nem vette figyelembe, hogy nagyjából nulla szülői támogatással állok az élet előtt, ami miatt konkrétan nem is tudok semmit az életről. Nem gondolom ezt mentségnek, de azért azt sem hinném, hogy elítélendő az, amit a saját testemmel teszek. Mert én nagyon szeretném birtokolni az életemet. Ezért sem véletlen az, hogy nem anyához mentem először amiért már több hete nem jött meg, hanem egy korombeli barátnőmmel osztottam meg. Történetesen az egyetlennel, akinek nem lenne érdeke hátba szúrni. Rachel nem töltött el túl sok időt a többi lánnyal, ezért ő mindenkinél jobb választásnak bizonyult jelenleg. Sue nem kétszínű, de szerintem biztos lenne olyan helyzet, ahol ez az egész kicsúszna a száján és onnantól már meg van cseszve az egész helyzet.
- Mi a baj azzal, ha a kocsiban alszol? – gondolom az út végén úgyis felkeltették volna – Képzeld el, múltkor Yebi nem aludt jól az este, és olyan hosszú napja volt, hogy megtörtént ez vele. Elmo ölben hozta be a lakásba, és együtt vettük le a cipőjét. Olyan aranyos volt, mint egy kisbaba.
Lelkesen magyaráztam a testvéremről neki. Ő ezt az egészet nyilván egy kicsit másként élni meg egyke lányként, de ettől függetlenül van szíve és szeme is, szóval minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy az én testvérem a legszebb kisöcsi a világon! Ki más is lehetne?
- Egyébként szerinted is túlféltem őt? És ki kellene löknöm az életbe? – magam sem tudom pontosan honnan jutottak eszembe ezek a gondolatok, de amikor felsejlett előttem a fiú arca, ahogyan ezeket szavakba foglalja, összeszorult a gyomrom. Nem tudom mennyire vagyok rossz ember, ha abban reménykedem, hogy valóban az ő gyerekét várom. A szabályaink szerint ez a tökéletes módszer ahhoz, hogy az ember magához láncoljon valakit, de ha nem szeret engem, akkor az egésznek nincs sok értelme. És egyre erősebben éreztem az, hogy hiba volt ez az egész dolog, mert a fiú azóta se keresett engem. Küldtem neki üzenetet, de arra sem vette a fáradtságot, hogy megnézze. Mindezt elsőre elmondani valakinek, nem volt könnyű dolog, én pedig folyamatosan az asztal lapját figyeltem. Ez mondjuk rajtam túl sokat jelen helyzetben nem segített, mert nem olyan világot élünk, ahol az ember egyetlen varázsütésre fel tud szívódni. Sajnos. Kissé kipirult arccal pillantottam rá mégis a lányra, amikor feltette a kérdést, amire számomra túlzottan is egyértelmű volt a válasz.
- Én nem akartam először – ez még valahol igaz is volt – Sokat ittam, és… Megtörtént. Tudod, hogy milyen régóta kedvelem őt. Mindig azt hittem, hogy ő is kedvelhet engem.
Hiszen voltak események, ahol úgy éreztem, hogy megértjük egymást. Nagyon hasonló háttérrel rendelkeztünk, tehát hasonló problémákkal is küzdhettünk. Legalábbis az én fejemben ez már elég volt ahhoz, hogy pár jól alakult beszélgetés alapján azt gondoljam, hogy ő is kedvel. Miért ne tenné? Én jól bántam vele mindig, és nem is gondolom azt, hogy például csúnya lennék… Legalábbis a hozzám érkező felkérések alapján határozottan érdeklődtek miattam valami miatt.
- Igen – ebben az egyben biztos voltam, mert mindig odafigyeltem rá. Abban a helyzetben pedig úgy tűnt, hogy ő is hasonlóan fontosnak gondolja. Miért ne tette volna? Most már én is látom a másik oldalát az egésznek és tudom, hogy minden bizonnyal arról volt szó, hogy csak egy újabb nevet akart a listájára. Nem voltam különlegesebb a többi lánynál egy picit sem. Ennek ellenére mégis el tudtam hinni, hogy talán megváltoztathatok egy olyan srácot, aki a rossz fiúk oldalán állt.
- Csak neked mondtam el – ki másnak tehettem volna – Még ahhoz sem szedtem össze a bátorságomat, hogy vegyek egy tesztet. Anya mindig figyeli a számlánkat. A múltkor lebuktam, hogy alkoholt vettem és teljesen kiakadt.
Kezdtem már úgy érezni magam, mintha folyamatosan attól tartana az édesanyám, hogy valahol hibázok, emiatt pedig minden lépésemet figyelte. Az egész borzalmasan esett, mert miért akarnék a nézetei szerint helyesen cselekedni, ha ő sem veszi arra a fáradtságot, hogy megbízzon bennem?
- Mi van akkor, ha tényleg terhes vagyok? – egészen kétségbeesetten hangzottam, mert ezt még sosem mondtam ki így hangosan, magamban is alig mertem ennek a lehetőségét fontolgatni – Mit fogok csinálni? Anya el fog küldeni orvoshoz, hogy megszabaduljak tőle, én meg ezt nem akarom…
Azt hiszem soha nem tudnék ugyanúgy nézni később a többi gyerekemre, ha az elsőtől így kellene megszabadulnom. Az ujjaim egészen elfehéredtek, erősen szorítottam az üveget, amit a pincér hozott nekem.
- Az elmúlt pár hétben fogytam vagy négy kilót és sokszor nem érzem magam túl jól. Azt sem tudom, hogy pontosan miért késik, de ez az egész összefügg és csak egy dologra tudok gondolni… Én nem akarok gyereket Rachel, de mégis hogyan hagyhatnám, hogy megöljék? – éreztem, ahogy an lassan könnyek gyűlnek a szemembe, de visszapislogtam őket. Ebben a pillanatban jobban örültem volna, ha a szobám csukott ajtaja mögött beszélgetnénk, ahol senki sem hall minket.

Ye Na & Rachel

Minden gyerek felhatalmazva érzi magát, hogy kritikát fogalmazhasson meg és ítéletet hozzon a szülei felett arra vonatkozóan, hogy melyek azok a viselkedésformák, szokások, amelyeket a saját felnőtt életében, vagy szülőként nem akar majd felhasználni. Sokszor azt hiszem megfeledkezünk róla, hogy mind emberek vagyunk, hibákkal és rossz döntésekkel. Talán a saját szüleink sem azért viselkednek egy bizonyos módon, vagy hoznak meg konzisztensen egy döntést, mert bántani akarnak bennünket. Rosszat pedig végképp nem akarhatnak a saját gyerekeiknek. Hiszek benne, hogy egy szülő bánjon akárhogyan is a gyerekével, azt nem puszta gonoszságból teszi. Nyilvánvalóan nem lehet mindenkit felmenteni, nem szabad mindent megbocsátani és amikor egy barátunknak szüksége van ránk, nem szabad bezárni az orra előtt az ajtót azzal, hogy ha a szüleiről van szó, csak fogadja el, amit mondanak neki.
Tudom magamról, hogy szerencsés helyzetben vagyok, amiért tisztelem és szeretem a szüleimet, mert nem tudnék olyat felmutatni, olyasmit említeni velük kapcsolatban, ami miatt el kellene őket ítélnem, vagy amivel az eddigi huszonegy évem alatt megbántottak volna. Persze, gyerekként biztosan másképp gondoltam volna és fel tudtam volna sorolni legalább öt alkalmat, amikor nem kaptam ebéd előtt édességet - amit valószínűleg igazságtalannak is tartottam akkoriban. De ha most visszagondolok arra a huszonegy évre, amit adtak nekem, nem tudom elítélni őket. Mindig éreztem a szeretetüket és bár szigorú szülők voltak, de mégis azt mondhatom, hogy boldog voltam.
Ennek következtében őszintén mondhatom és minden rosszindulattól mentesen, hogy voltak helyzetek a Ye Na-val való ismeretségünk során, ami miatt én szerencsésebbnek tekinthetem magamat. Talán csak abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy Travis létezésének hála engem nem traktálnak ismeretlenekkel való vakrandikkal és azzal, hogy szerencsésen kell majd házasodnom.
Idealista elképzelés, de nem tartom helyesnek az érdekházasságot. Valaki biztosan azzal érvelne ellenem, hogy a pénz a pénzzel házasodik, a neveltetésbeli különbségek pedig mindig a vagyonbeli különbségekből adódnak. De ne mondja nekem senki, hogy attól lesz valaki különleges, mert ugyanannyi pénze van a szüleinek, mint az enyéimnek és ugyanilyen alapon, nem lesz valaki rögvest rosszabb, csak mert nem rendelkezik vagyonnal. Az ilyen jellegű házasságok szerintem elidegenedést hoznak és őszintétlen kapcsolatokat, amiben mindenki szenved, a házastársaktól kezdve a gyerekekig, sőt még az üzlet is.
Így hát nem csoda, ha az őszinte - vagy szimplán annak vélt - kapcsolatokba erőnek erejével is kapaszkodunk. Barátságok terén kifejezetten szerencsésnek is gondolom magam ezen a téren, mert Felix és Nathan mellett ott van nekem Ye Na is, akinek még azt is bevallhatom, ha épp menstruációs görcsöktől szenvedek. Ő pedig cserébe nem néz eladásra szánt állatnak, akinek az egyetlen dolga, hogy az utódokat potyogtassa.
- Egyelőre megleszek így. Mindig nagyon álmos leszek a fájdalomcsillapítótól és nem itt, vagy a kocsiban kellene elaludnom - mosollyal az arcomon magyarázok. Megtehetném, hogy a mai napot még a szüleimnél töltöm, de nem úgy terveztem a következő hetemet, hogy ezt megengedhessem magamnak.
- Óó... - A válasza egészen meglep, elkerekedik a szám és a pillantásom érdeklődővé válik. Kétség sem fér hozzá, hogy voltak alkalmak, amikor kénytelen voltam kihagyni a közös szórakozást, ezért pedig utólag mindig megkaptam a magamét Ye Na részéről, aki a súlya és magassága ellenére is kifejezetten vehemens volt, amikor a közös bulik lehetősége szóba jött. - Akkor miről? - kérdezek is rá rögtön, közben pedig egymásra csúsztatom a lábaimat és közelebb hajolok a lányhoz.
Úgy kaptam levegő után, amikor végül megválaszolta a kérdésemet, hogy kis híján fulladozni kezdtem miatta - nevetséges lenne amiatt meghalni, mert félrenyeltem a levegőt, igaz? Az érdeklődő kifejezést pedig hamar átvette az arcomon a hitetlenkedés, majd a szigor. Összevont szemöldökeimnek hála ráncok keletkeztek a homlokomon, én pedig Ye Na-t fürkésztem, mielőtt képes lettem volna kinyögni bármit is. - Ye Na! - A hangom szigorú volt, mint amikor egy tanár szidja meg a diákját. - Braylennel? Pont vele? - Továbbra is szigorúan szóltam rá, de nem könyörtelenül, sőt, amilyen közel voltunk egymáshoz, próbáltam olyan halkan tenni ezt, ahogyan csak tudtam. - Mégis... - befogom a számat, amikor újra megszólal, összepréselt ajkakkal hallgatom végig.
- Ye Na! - Ezúttal sokkal kevésbé vagyok szigorú, mint inkább elkeseredett. A lánynak tudnia kell, hogy mi a véleményem Braylen Yangról, hiszen Felixnek hála nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy milyen disznóságokra képesek ők ketten együtt. A kioktatásom csak azért marad el, mert megérkezik a pincér az italainkkal, én pedig a nyelvembe harapok, mert nem egy ilyen helyen kellene botrányt csinálnom. Rettenetesen meglepett, amit a lány mondott és magam sem tudom, hogy mit kellene gondolnom a választottjáról... De itt nem is erről van szó, hanem arról, hogy a történtek miatt Ye Na kellemetlen helyzetbe került. Függetlenül attól, hogy kivel feküdt le, nekem meg kell próbálnom segíteni.
- Védekeztetek? - Bukik ki belőlem rögtön a kérdés, amikor a pincér már biztosan olyan távolságban van tőlünk, hogy nem hallhatja meg, amiről beszélgetünk. - Neki elmondtad? Tudja még valaki rajtam kívül? Anyukád észrevette már? - Nem akarom az ördögöt a falra festeni azzal kapcsolatban, hogy vajon miért is vannak rosszullétei, de Braylent mindketten ismerjük. Eddig a percig pedig abban is biztos voltam, hogy Ye Na meg én mindketten nagyon jól tudjuk, hogy a fiú akár a Sátán fia is lehetne.

Soha nem voltam az a fajta ember, aki könnyen tudott beszélni az őt érintő problémákról. Egyrészt folyamatosan kaptam az ingereket az otthoni személyzetünktől ezzel kapcsolatban, másrészt pedig miután nagyobb lettem, én magam is láttam, hogy a mártírkodás egyszerűen nem fogja tudni megoldani a dolgaimat. Sokan úgy gondolják, hogy a pénz és az azzal járó, megvásárolható javak megkönnyítik az ember életét, és egy bizonyos szint felett már egyáltalán nem kell semmiért sem aggódnunk. Viszont a pénzt megkeresni kőkemény munka, és hatalmas tudást kell szerezni – később pedig akár vásárolni – magunknak ahhoz, hogy gondosan össze tudjuk kuporgatni a kis aranydombokat a házunk tájékán. Sokan azt hiszik, hogy könnyű gazdagnak lenni, pedig ez nincs így. Egy hozzám hasonló anyagi helyzetű ember életéből pont az hiányzik, amit pénzzel nem feltétlenül lehet megvásárolni: egyszerű emberi érzéseket, őszinte kapcsolatokat. Nem véletlenül van mindenkinek némi becsípődése, aki egy bizonyos vagyonnal rendelkezik, viszont ugyanakkor meg azok, akik ebbe születtek bele, hát...
Vannak vegyes helyzetek. Én nem mondhatom azt mindenkinek, hogy a családja kétszínű, és rögtön meg fog válni tőlük, amint rossz dolgokat követnek el. Nem tehetem tönkre mások illúzióit csak azért, mert én szarnak érzem a saját helyzetemet. Egy pillanatig sem gondolom, hogy túlreagálnék bizonyos dolgokat, vagy ha így is van, annak is megvan a maga oka. Bizalmatlan vagyok a családommal, mert lány gyerekként már kiskoromtól fogva tudom, hogy áruba fognak bocsátani. Egy ideje ezt már nem is igyekeznek titkolni, viszont olyan keretek köré próbálják visszaszorítani a tökéletességemet, ami már egészen megfojt engem.
A régi vágású koreai emberek úgy gondolják, hogy a tökéletes nő, visszafogott, mosolyog, egy szava sincsen, tökéletes háziasszony, és annyi a dolga, hogy potyogtassa ki magából a gyerekeket és kiszolgálja az urát. Mindemellett persze basznivalóan csinosnak kell lennie, de mégsem jó az, ha valaki túlságosan kurvás, vagy élvezni meri a szexet, mert azt is csak a ribancok teszik. Ezt az egész világnézetet vallják a szüleim, viszont az én gyomrom egyszerűen képtelen bevenni ezeket a marhaságokat.
Az pedig, hogy már jó ideje késett a menstruációm, magam sem tudtam pontosan hát... Hogyan lenne kezelendő, és kinek mondhatnám el. Yebit biztosan megijeszteném, ha erről kezdenék el beszélni vele, és tönkretenni sem akarom ennyire a gyerekkorát... Épp elég nehéz neki miattam így is. Ami a továbbiakat illette hát. Anya sosem volt opció. Tehát csak őrizgettem a titkomat, mivel Sue túl pletykás, Leila mindig mindent a hasznára akar fordítani, Anette-ben meg sosem bíztunk meg túlságosan. Az egyetlen ember, aki így maradt nekem az Rachel volt. Ha őt megkérem, nem fog szólni senkinek.
- Van nálam gyógyszer, hátha segít valamit – igyekeztem valamennyire könnyed hangot megütni, ami egészen jól sikerült is. Az évek során iszonyatos mértékben sajátítottam el a hazudozás képességét, tehát egyáltalán nem volt probléma számomra nehéz így beszélni. Az már más kérdés volt, hogy a fél karomat eladtam volna néhány menstruációs görcsért.
- Nem a partiról van szó – ami az én oldalamról egészen meglepő, lehet. Szinte mindig megszidom a lányokat és igyekszem kirángatni őket a sűrű teendőik közül. Számomra egyáltalán nem jelent semmit se a cég, se az egyetem, egyszerűen nem érzem annak a súlyát, hogy miért kellene tepernem az életben. Minden bizonnyal éhen halnék, ha mégis kikerülnék azokból a körökből, amikben most vagyok, de legalább senki se cseszegetne tovább.
- Lefeküdtem Braylennel – egészen közel hajoltam hozzá, hogy meghallhassa a halk suttogásomat. Csak remélni tudtam, hogy nem akad ki túl hangosan az amúgy nyilvánvalóan atombombaként robbanó információtól. Tudta, hogy tetszik nekem, de már a legelejétől kezdve óvva intett attól, hogy bármit kezdjek vele... Egyetlen indoka volt erre: a srác Felix haverja. Nekem viszont ez pont inkább azt bizonyította, hogy talán jobb lenne egy ismeretségi körön belül maradnom... Úgy néz ki a tervem nem volt éppen a legtökéletesebb, mert a sráccal azóta sem beszéltem. Én nem mertem keresni, ő pedig talált más elfoglaltságokat... Másokkal.
- És jó ideje nem jött már meg... Sokszor nem is érzem mostanában túl jól magam, furcsa dolgokat eszek, és ilyenek. Ettől pedig kezdek kikészülni.
Nyilvánvalóan talán az lett volna a legkézenfekvőbb megoldás, ha egyszerűen veszek egy tesztet magamnak, ugyanakkor az utóbbi időben annyi terhességgel kapcsolatos cikket elolvastam, hogy már ettől zsongott a fejem. Egyik teszt sem száz százalékos, én meg a magam részéről egy olyan ember vagyok, aki szívesebben csukja be a szemét, és viselkedik úgy, mintha a problémák nem is léteznének. Éppen ezért nem vettem még egyetlen tesztet és vártam a megoldást Rach-től, akinek ezek után biztos össze kell szednie a gondolatait, hogy reagálni tudjon erre az egészre. Én csak ijedten rebbentem hátra, amikor a pincér meghozta a teákat és a vizemet, onnantól kedve pedig nem mozdultam.

Ye Na & Rachel

Vannak alkalmak, amikor nehéz eligazodni abban a világban, amibe beleszülettem. Egyedüli gyerekként valahogy mindig is kicsivel komolyabb voltam a koromnál, hamarabb csatlakoztam a felnőttek beszélgetéseibe, mert otthon nem volt mit csinálnom, csak a szüleimen lógnom. Hiszek benne, hogy jóformán ennek köszönhető az a kapcsolat, ami megvan közöttünk. Elismerem azt, hogy ők a szüleim és hallgatnom kell rájuk, tisztelem őket mindazért, amit már elértek az életükben és ha csak lehet, szeretném büszkévé tenni őket. Ettől függetlenül abban is szeretnék hinni, hogy amikor eljön az ideje, képesek engem felnőtt, egyenlő félként kezelni és bár tanácsot adni, de elfogadni, ha a sajátjuktól különbözik a döntésem. Önmagában a tény, hogy ilyen fiatalon hagytak elköltözni otthonról és nem rögvest azzal a feltétellel, hogy keresnek mellém egy férfit, aki vigyázhatnám, amikor ők már nincsenek mellettem, kifejezetten nagy eredmény. Határozottan karrieristának gondolom magam, megvannak a magam céljai, amelyekért meg is küzdök, ahogyan a saját erőmből telik. Nincs szükségem arra, hogy csak szép legyek és otthon üljek, várva haza a páromat. Nyilván rettentően felszabadító érzés, amikor Travisre bízhatom magam és hagyhatom, hogy ő irányítson, megmondja, hogy mit csináljunk, vagy hogyan szervezzünk egy-egy fontos, közös programot.
Sok barátom és ismerősöm példáját látva én még mindig reménykedem abban, hogy a szüleim engem nem akarnak majd vásári majomként kiárusítani, valamilyen előnyös üzleti cél érdekében. Travis tökéletes vő-jelölt, fontos munkával és tisztességes családdal, de a szakterülete határozottan nem vág profilba az én családomnak. Legalábbis szeretném azt hinni, hogy egy befektetési bankár részéről elegendő lesz, ha olykor a vacsora asztalnál ad tippeket apámnak.
Valószínűleg ezért is sajnáltam valamelyest a tőlem fiatalabb lányt, akit a szülei láthatóan nem azért babusgattak, mert feltétlen és igazi szívből jövő szeretettel próbálták volna irányítgatni az életben. A közösen töltött idő viszont mindig jó levezetése volt azoknak a feszültségeknek, amelyek a családjaink és a társadalmi státuszunk miatt felgyülemlett - kiben milyen mértékben, vagy épp milyen okból.
- Egyáltalán nem is terveztem ma játszani. Nem azért jöttem - jelentem ki halvány mosollyal az arcomon, miközben mindketten helyet foglalunk. - Nem vagyok ma elememben, túlságosan görcsölök. - Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mégis mi a fenét keresek itt, de tulajdonképpen nem volt miért játszanom. Van párom, akivel nagyon jól megvagyunk, így a szüleim nem tudnak arra használni, hogy egy-egy családot a gyerekek között felvetett kapcsolattal próbáljanak meg becserkészni. Innentől kezdve számunkra a sport most már puszta szórakozás.
- Rendben... - szemöldökeim leheletnyit megemelkednek, amikor előzetesen, még mielőtt a pincér hozzánk érne, leadja nekem a rendelését, én pedig tovább adom azt az egyenruhába öltözött fiúnak. A víz ellenére azért kérem még két jegesteát is, a menüt pedig nem adom vissza, hátha szükség lesz még rá és netán Ye Na megéhezne a meccse után. - Igazán? Miről szeretnél beszélni? - kérdő pillantásom a pincér távozását követően visszafordítom a szőkeségre, s az arcát látva a korábbi halvány mosoly is leolvad rólam. - Ha a legutóbbi partiról van szó, amin nem tudtam ott lenni, ne haragudj. Sok dolgom volt. - finoman bólintok, s ahogyan korábban anya is, most én is végigsimítok a tincseimen, mintha csak a helyükre akarnám őket igazítani. Túlzás azt állítani, hogy teljes mértékben igazat mondanék, de nem volt kedvem a legújabb ujjatlan ruhámban mutatkozni, amikor lila volt a karom. Persze csak baleset volt. Travis még azelőtt elkapott, hogy eleshettem volna, így gyakorlatilag csak megvédett a még feltűnőbb és fájdalmasabb sérülésektől. Az hogy pontosan hogyan kerültünk ilyen helyzetbe, már nem tartozik senkire. Sőt, nem is kell semmilyen helyzetet emlegetni, amikor a Trav és az én kapcsolatom teljesen rendben van. Miért is ne lenne?

*** Sorry, ezt eltűntettem

Ye Na & Rachel

A tenisz, mint olyan, a mi köreinkben tulajdonképpen a fiatalok golfja. Utóbbi esetében halálra unnánk, ha minden alkalommal, amikor a szüleink "hétköznapi" üzleti találkozót akarnak szervezni az ismerősökkel, végig kellene ülnünk, míg ők elcsevegnek és filozofálnak a különböző pályák meredekségén és a homok cselességén. Persze eltölthetjük az időt a klub vendéglátásra alkalmas részén, de nincs annyi mimóza és kedves alkalmazott, hogy érdekes legyen a dolog. A tenisz esete azonban már teljesen más. Sok esetben a tárgyalófelek már idősek ahhoz, hogy profi szinten tudják űzni, a másik fél kifárasztására azonban kifejezetten alkalmas a sport. Mi fiatalok pedig sokkal nagyobb élvezettel vetjük bele magunkat, még akkor is, ha adott esetben nincs partner. Ez viszont ritka, hiszen valamilyen oknál fogva a férfiak bíznak abban, hogy ha nőt visznek magukkal, azok majd olyan dolgokat is elpletykálnak, amelyeket nem szabadna. Csoda, hogy nem jöttek még rá, hogy egyébként a férfiak ezerszer inkább pletykásak, csak nem találják a megfelelő módot, hogy kiszedjék egymásból az információt - mivel ahelyett, hogy egyenlő felekként tekintenének egymásra, egyszerűen ellenségekként kezelik a másik felet, akinek biztosan titkai vannak.
Szerencsére a mai alkalom nem a játszmázásról szól, hanem a szüleim puszta élvezetből való sportolásáról, ahová még annak ellenére is rendszeresen elkísérem őket, hogy én már nem lakom velük. Kifejezetten vonz a tenisz, hasznos és szórakoztató sportnak találom, ami mindig kellemes fáradtságot okoz, a vele járó boldogsághormonok mellé. A mai nap szépséghibája talán egyedül az, hogy semmi hangulatom, vagy energiám nincsen a tényleges sporttevékenységhez. Csakis azért mondtam igent az elfoglaltságra, mert előtte egyeztettem Ye Nával, hogy esetleg nem lesznek-e ők is a tenisz klubban, ha pedig esetleg nem terveztek jönni, nem akarja-e rábeszélni a családját az ellenkezőjére. Amíg a családjaink kifárasztják magukat a benti pályán, mi egy szinttel feljebb, a bár kényelmében beszélhetünk meg mindent, ami a legutóbbi találkozásunk óta történt.
- Biztosan ne kérjek neked időpontot inkább egy masszázsra? - Anya idegesen simogatja a hajamat, mintha legalábbis össze-vissza állnának a tincseim, amelyeknek reggel különösen nagy figyelmet szenteltem, csak hogy tökéletesen keretezzék az arcomat. - Talán egy orvoshoz is el kellene menned, hogy kivizsgáljon. Sápadt vagy. - Rámosolyogtam a nőre, aki minden alkalommal eljátszotta ezt, ha csak megemlítettem, hogy nem érzem jól magam. Sosem játszottam el emiatt, hogy beteg vagyok és nem akarok iskolába menni, mert ahelyett, hogy egyszerűen otthon hagytak volna egy jó meleg takaróval és levessel, végigrángattak a magánrendelők és kivizsgálások sokaságán, hátha valami komolyabb bajom van, mint puszta fáradtság, vagy megfázás.
- Nincs bajom, anya, hidd el. Menjetek játszani! - Vidámság öltözik az arcomra, ahogy megsimogatom az arcát, majd a mögötte álló és türelmesen várakozó férfira pislogok. - Fent leszek a bárban és pihenek Ye Nával, jó? Érezzétek jól magatokat! - Apró integetéssel köszönök el tőlük, majd még megvárom, amíg ténylegesen is megindulnak a fedett pálya felé, s én is az emlegetett hely felé veszem az irányt, közben üzenetet pötyögve a lánynak, hogy ott várom.
A ruházatom már önmagában kifejezetten egyértelművé teszi, hogy mennyire nem a játékra készültem, de azt hiszem mindenkinek vannak olyan napjai - különösen nőként -, amikor egyébként minden teljesen rendben van, egyszerűen csak az anyatermészet működésének hála a közérzetünk nem tökéletes. A bárban mosolyogva köszönök a személyzetnek, akik mellett elhaladva kinézek magamnak egy helyet az ablakok mellett, ahol az egyik oldalon a Central Park egy szeletét lehet csodálni, a másik oldalon pedig a termet, ahol többen is játszanak. Mosoly költözik az arcomra, amikor megérkezik a szőkeség, s felállok, hogy odaléphessek már-már a levegőnek küldött puszit adni neki, a szokásos ölelés mellé. - Már azt hittem eltévedtél! - jegyzem meg abszolút szórakozásból dorgálva őt, miközben helyet foglalok. - Jól vagy? Rendeljek nekünk valamit? - kérdőn pillantok a lányra, miközben a kezemben már szinte ott a reflex, hogy intsek valamelyik pincérnek, aki kiszolgálhat bennünket. Addig azonban nem cselekszem, amíg Ye Na nem mond rá igent, hiszen alig érkezett meg, nem akarom rögtön sokkolni azzal, hogy már rendelnie is kell. De a fogyasztásunk legalább a szüleink számlájára fog terhelődni. Igazán megéri.