Eli & Rea

We are under the same rainbow 18+

- Azta, tényleg van neked akkora zsebed? - kiáltok fel csillogó szemekkel a tarkómat vakarva, mert bárhogy nézem, én nagyon szívesen belebújnék egy zsebbe, mint a kenguruk esetében is és onnan nem mozdulnék, de akkora zseb sajnos nincs a világon, ha van is, nem Reagan Moore-nak gyártották. Ez van, szomorú az igazság.
A jelenlegi helyzet, mely úgy telepszik rám, mint a zuhanyrózsából folyó vízpermet gőze viszont kicsit sem szomorú. Igyekszem kizárni a fejemből Hannaht, a lányt, ki kifacsarta már háromszor legalább a szívemet és aki miatt hosszú időn át nem akartam nővel ágyba bújni, azonban ez most megszakadni látszik. Hiába kívánom Eli minden porcikáját, van bennem valami fékezőerő, amit újra és újra le kell küzdenem, makacsságomnak hála ez sikerül is. Testünk szorosan összefonódik, tapintom bőrét végig oldalánál, majd felfelé nyakának ívét és végül beletúrok azokba a szőke fürtökbe.
Eli és én belül talán rendkívül hasonlítunk, kívülről azonban annyira nem, ő szőke hajú, én fekete, Eli imádja a divatot, csinos és nőies, én pedig ebben jócskán hullámzó vagyok. Van, hogy felveszem a fekete bőr miniszoknyát is, míg máskor hallani sem akarok róla. Persze a szoknya csak egy dolog, nem számít igazán, magamban azonban érzem, hogy folyton kavargok P!nk és Britney Spears között, ami azért tökre gáz. Hannah mellett anno egyértelműen egy fekete P!nk voltam, szingliként viszont van, hogy átcsapok a másik végletbe és a legrosszabb kurva-picsa vagyok a szórakozóhelyen. Eli abban is különleges számomra, hogy mellette valahogy egyik véglet sem jellemez engem, mellette csak én vagyok, Rea, aki... talán a leginkább a valódi önmaga. És hiába, egy szót se tudok szólni, csak nyögök, ahogy felerősödnek az érzések és elmerülök a forró gőztengerben.
Újra megtapasztalom azt, amit annyira imádok Eliben, hogy oly' érzéki és mégis milyen határozott. Nem küzdök ezúttal a területfoglalásért, hagyom, hogy megkapjon engem és megkönnyítem a dolgát, ahogy tudom, miközben szívom nyakát erősen, de óvatosan, nehogy foltot hagyjak rajta.
Egy idő után azonban érzem, hogy számnak és orromnak is szabadnak kell lennie ahhoz, hogy megkapjam ziláló testemnek szükséges levegőt, míg a falhoz nyomom hátamat és húzom egyre jobban magamra Elit, hogy aztán hangosan felnyögjek a csúcson, Eli vállába kapaszkodva mindkét kezemmel. Megcsókolom, megízlelem és kiélvezem azokat a pillanatokat, amikben még kikapcsolt állapotban van az agyam, s belemosolygok a csókba.
- Tudtad, hogy egyre jobb vagy? - suttogom ajkaiba. - És azt, hogy nem te sem úszod meg? - pillantok rá nagyon buján és fordítok egyet magunkon, hogy ezúttal ő tapasztalja meg, milyen a nap ezen szakában a csempe. Az ismerős érzéstől a semmiből villan be Hannah emléke, mire összeszorítom szemeimet és próbálom elfojtani a nőt, ki lehet évekre még belefészkelte magát a fejembe. Kinyitom szemeimet, meglátom Elit, a nőt, ki szintúgy nagyon vágyhat már a kielégültségre és én minden tudásom szerint igyekszem neki megadni, ujjaimmal kényeztetem őt, miközben hozzásimítom mellkasomat az övéhez, fogaimmal harapdálom fülének hegyét.

- Szerintem vagy egy éve nem feküdtem le nővel Hannahn kívül - mondom már a kanapén ücsörögve, Pocoval a kezemben. Csak egy törülköző van testemre csavarva, nem is szorosan. - Sőt, az utóbbi... öt? alkalmam Hannahn kívül mind veled volt. Ehhez mit szólsz? - Egy férfi volt közte, egyetlen egy, de az más, én most csak a nőket veszek számításba és ezen talán sokan nem lepődnének meg. Közben Poco meglepően leül az ölembe, nekem pedig több sem kell simogatni és dédelgetni kezdem a macskát.
- Szeretnéd még, hogy csináljak rólad képet? Miután Poco úgy gondolja, hogy kikel az ölemből. - Ami lehet nem most lesz, de nem veszélyeztetném az új barátságok, mely most bontakozik ki közöttünk, vagy csak engem hiteget ilyenekkel.

Felnevetett Reagan megjegyzésére a macskákkal kapcsolatban. Így érzett mégsem szabadult volna meg egyik dögétől sem, hiszen olyanok voltak neki mint a gyerekei. Kényeztette őket, ha megtehette volna tejben vajban fürösztötte volna szőrös, kövér kis testüket melyek a hideg éjszakákon mindig felmelegítették. Daisy, Poco és Fattie, rendetlen apróságok, amit a legtöbben utálattal figyeltek volna, hiszen nem hallgattak semmire sem, legfeljebb ha az elektromos konzervnyitó felcsengett a konyha mélyén. Ő azonban szabad lelkeket, hálás teremtményeket látott bennük, hiszen oly sokszor sikerült vigaszt találnia halkan berregő kis testük melegétől. Ott voltak amikor kellett de ezt hogy lehetett volna megmagyarázni? Mindenesetre arra a pár elcsent órára pont nem volt szüksége egyikre sem.
                               
- Ugyan. Olyan kis cukik. - vigyorgott szélesen, míg vezette a másikat, meg sem hallotta a drágáival kapcsolatos megjegyzésekre. Ha kellett tűzön és vízen átment mindegyikért, ezt pedig a másik is jól tudta. Nem egyszer kellett olyan sztorit végighallgatnia hogy miképp oktatta ki, a nyilván semmihez sem értő állatorvost, aki megmerte jegyezni hogy lassan áttérhetnének a diétás kosztra Fattie kapcsán.

- Oh… Mindig olyan szépeket tudsz mondani. Elraklak a zsebembe és többet nem is mehetsz el. - állt meg egy pillanatra ahogy a másik közelebb húzódott és lopott mozdulatokkal kényeztette az ő fáradt kis testét. Akkor sem tudott betelni a másikkal, boldog volt hogy azon az éjszakán rá gondolt elsőre és meglátogatta. Nem mintha nem tudta volna magát lefoglalni de így… Így egészen más volt minden. Egyébként is olyan régen látta már. Mások lehet furcsállták volna hogy ennyi elég mind a kettőjüknek. Csak egy barátság extrákkal ami sosem lehet… Mi, szerelem? Ordítani tudott volna attól az ostoba kifejezéstől, annyira nem hitt benne és megvetette gyakorlatilag. Mégis, mi jó volt benne? Akárhányszor megpróbálta magát átadni azoknak a hamis ígéreteknek csak megégette magát. Akárkit ismert, mindig csak rosszul járt. Nagyon ritkán élte meg hogy azok a mély, vad érzelmek pár évnél tovább tartottak volna. Évek… Hónapok vagy hetek. Aztán a legtöbben újra visszatértek hozzá hogy vigaszt találjanak a karjai között. Mint ahogy akkor a lány is ott volt, kimondatlan suttogva el minden bánatát a tekintetével. Ez volt a szerelem, egy betegség amit nem lehetett gyógyítani. Legalábbis számára ilyennek tetszett. Mégis minden egyes alkalommal elhatározta, ő majd megváltoztat mindent a másikban. Amennyire tudja.

- Nem kell semmit sem ígérned édes. - fonta át karjait a derekán míg közelebb húzta, finoman simítva végig a hátán, egész elmerülve a merev izmokban melyeknek pihenésre, egy kiadós alvásra lett volna szükségek hogy elfelejthessenek mindent is.

- Csak gyere ide. - mosolygott rá, biztatón, bátorítón. - nem akarta hogy a másik zavarban érezze magát, elmerüljön abban a sötét, komor világban mely magáénak tudhatta.

Kalandozott, mintha csak szerette volna újra megismerni a nő minden egyes porcikáját. A vállától kezdve futottak végig az ujjai egészen a fenekéig, nem sietve el egyetlen mozdulatot sem. Érzéki volt és akaratos, magának akarta, nem zavarta hogy esetleg a szíve másért hasadt meg, fűtötték vágyai melyet az alkohol csak felkorbácsolt és talán rosszabbá tett. Csókokkal hintette végig a nyakát, miután úgy érezte hogy sikerült eléggé ellazítania a másikat a keze végre megtalálta a közös örömük forrását, egy percre sem kímélve, vagy hagyva lélegzetvételnyi szünetet a lánynak. Azt akarta hogy ő is érezze ami benne van, sőt, ezerszeresen. Elsősorban azzal foglalkozva hogy a másiknak jó legyen, meg sem fordulva a fejében hogy abban a pillanatban elvárt volna bármiféle viszonzást is. S hacsak Reagan nem volt nagyon fáradt akkor az évek és a rutin Eli oldalán álltak, pontosan tudta milyen húrokat kell megpengetni ahhoz hogy a másik elveszítse a tartását és elveit melyek addig talán irányították volna.            

OUTFIT

Eli & Rea

We are under the same rainbow

Nem lehet könnyedén bárhová is besorolni Elit az én szemszögemből, mert mindenki máshogy definiálná a mi kapcsolatunkat. Nem járunk, arra mi képtelenek lennénk, holott volt példa a múltban rá, de mindkettőnk van annyira szabad szellemű, hogy nehezen tudjunk meg kötött kapcsolatban maradni, ellenben talán pontosan a szakítás miatt kerültünk még közelebb egymáshoz. Kellünk mi egymásnak, nekem legalábbis borzasztóan szükségem van rá. Makacs vagyok, tudom, de nincsenek se felé, se magam felé elvárásaim, élvezni akarom az életet vele és ez eddig tökéletesen működik. És én baromira hálás vagyok neki... érte... azért, hogy volt, van és remélhetőleg lesz is nekem.
Halk vágya és szenvedélye rám tapad, mint egy kellemesen meleg eső vízcseppjei, elárasztanak és én érzem, hogy fürdök valamiben, ami megfoghatatlan. Hajába túrok, enyhén összekócolom hajzuhatagát, mit sem törődve azzal, hogy az imént még fotót akart készíteni.
Követem a fürdőbe, bár majdnem átesek az egyik macskáján, pont Mr. Fattien, aki úgy poffog rám, hogy itt és most elkönyvelhetem, mi már sosem leszünk jó barátok. Pedig mindig is egy zsémbes, duzzogós, mindenkit utáló - csak engem nem - macskát akartam. Elférne egy a lakásba is.
- Jah, legalább oda. Azért egy idő után elég frusztráló tud lenni. - Már volt hasonlóban részem, nem vagyok szégyellős típus, de azért kicsit kellemetlen volt úgy szexelni, hogy a macskák önkéntes megfigyelőbizottságot játszottak és becsületesen végezték a dolgukat.
- Egyedi díszeket kreálsz! - utalok a tévére tett ruhadarabra, majd megszorítom a karját és a fürdő ajtajában megtorpanok és magamhoz húzom Elit. - De te vagy a legszebb dísze a lakásodnak - simítok végig arcán, majd nyakának ívén. Nem tudom, mi lelt hirtelen, de örülök, hogy aggodalom nélkül játszadozhatok végre egy nő testével, ez a nő pedig szerencsére Eli. Megnyalom ajkát még végszóra, aztán elengedem, hogy beljebb menjünk a fürdőbe.
Mikor először voltam itt, ebben a helyiségben, hát jócskán meglepődtem. Nem az én stílusom, de nem is kell egy percig sem annak lenni, hisz Eli rezidenciája és mit ne mondjak, állatira passzol hozzá, plusz amúgy menő is.
Megszabadulok a ruháimról, részben hagyom, hogy segítsem megszabadulni tőlük, s egyben a démonjaimtól is, mely elég nehéz. A mai napon tényleg görcsösebb vagyok a kelleténél, alkohol kellene nekem, hogy teljesen el tudjak lazulni, amit most sajnos nem vállalhatok be. Próbálok kizárni elmémből Hannaht, nehéz, de igyekszem megtenni, mivel Eli megérdemli, hogy ezekben a percekben csak ő járjon a fejemben. Tetszik amit csinál, élvezem a közelségét félig csukott szemekkel, még egy mély sóhajtás is elhagyja ajkaimat, mihelyst meztelenül állunk egymás előtt.
- Nem merek ígérni semmit, de... - fűzöm át már a zuhanytól vizes karjaimat válla felett - tudod, hogy mennyire akarlak! - Annyira szükségem van Elire, mint egy két napja sivatagban mászkáló embernek egy pohár vízre, mégsem tudom garantálni, hogy képes leszek meginni annak a pohárnak a tartalmát. A gyomrom görcsöl, a bensőm émelyeg. Nem tudom magam hova tenni, ellenben érzem, hogyha leküzdöm a gátakat, akkor utána sokkal jobb lesz, talán meg is nyugszom.
- Még mindig imádom az illatod! - suttogom ajkaiba, majd átadom magam teljesen neki, miközben amennyire most tőlem telik, én is elveszem őt, s minden báját, amit nyújt számomra.

Ahogy elsuttogta azokat a jól ismert, ám fájdalmas szavakat. Egy pillanatra megállt és elmerült szomorú szemekben mik csak fájdalmat sugároztak akkor. Persze hogy jól ismerte már ezt a talányt amit ő a... szerelmének? Nem, az elérhetetlennek hercegnőnek hívott aki olyan volt mint egy illúzió, sose, senki sem tudta megérinteni. Bárcsak tudott volna valami tanácsot adni, vagy csak vigaszt a másiknak. Néha szeretett volna a megmentő lenni aki elragadja és nem hagyja hogy többet visszatekintsen. Viszont ismerte magát, ő sem volt képes maradni. Bár volt egy olyan sejtése hogy Hannah csak a saját szexualitásától ijedt meg és nem elköteleződési problémái vannak. Az ő gondja még kezelhető volt, viszont Eli, saját magát, a menthetetlen kategóriába sorolta. Nem tudott Reagan-en segíteni mint ahogy saját magát sem tudta annakidején megmenteni. Finoman közrefogta a másik arcát, ajkain egy szelíd, édes mosoly jelent meg. Nem kellett fejtegetni az indokokat vagy érvelni, nem kérte számon és nem is oktatta ki. Tudta milyen a szívfájdalom, nem kellett bemutatni. Abban a percben csak annyit tehetett hogy arra a pár kéretlen órára a támasza lesz, hogy remélhetőleg később újult erővel kelhessen fel és meneteljen a világ ellen.

- Neked bármit Szívem. - suttogott halkan és ez igaz is volt. Nem egy évődő szerelmes halk, szenvedő szavai, mintsem inkább a gondtalan szerető ígérete egy szebb világra melyet megtalálhatott a karjai között. Ujjai finom a tarkójára fonódtak és közelebb vonta, úgy csókolta mint ahogy azelőtt sosem. Szenvedéllyel, néma, izzó vággyal mely már oly sok éve lángolt közöttük. Felfedezte a testet újra, vigaszt talált ő is benne, hiszen ugyanazt remélte mint a másik, felejtést és megbocsátást arra az éjszakára.

- Fürödjünk? Helyes. Pont erre gondoltam. - felelte gondtalan mikor elszakadt a másiktól, viszonylag jól leplezve a szívét mely majd kiakart szakadni a helyéről. Persze ez hazugság volt, neki aztán mindegy lett volna hogy épp hova mennek. Csak legyenek együtt. Szerette érezni a másik bőrét, az érintését, azt a fiatal energiát melyet oly sokan nem értettek meg a környezetében. Fürdőzött a vágyban, a kimondatlan szavakban melyek ott tükröződtek a tekintetében. Felállt, miután levette a pulcsit finoman megfogta a kezét és maga után vonta, játszadozva a testével és tekintetével, megpróbálva elragadni a nagy almából mely már neki is oly sok fájdalmat okozott.

- Legalább oda nem jönnek a macskák. - vigyorodott el szélesen, egy pillanatra hátranézve a válla fölött a másikra, ezzel a pár nem túl kellemes eseményre utalva mely a múltban megesett kettejükkel. Nem volt túl jó úgy kiszakadni egy kellemes ollózásból hogy három kíváncsi, játékra elszánt szempár szemez veled a komód tetejéről. Míg haladtak persze megszabadult az alsójától is és gondtalan a tévé szélére dobta azt, mintegy új díszt találva a lakásba.

Mint ahogy oly sok más dolog Eli életében, a fürdő is inkább a praktimut szolgálta bizonyos tekintetben, ám mégis extra volt. Mint ő maga. Rózsaszín csap, hozzá illő törülközőkkel, szürke és rózsaszín csempék, egy két növény eldobálva a térben, bár ha közelebbről megnézte az ember akkor egyértelművé válhatott csak műanyag replikákról van szó. Ha Reagan nem ismerte volna akkor talán meg is dícsérhette volna, hiszen milyen rendben volt minden, viszont tudta, egy takarítónő járt hozzá rendszeresen aki rendben tartotta a lakást. Más esetben biztos hogy egy katasztrófa lett volna az egész környezete, főleg a macskák jelenlétében. Így viszont tudta csinálni a kedvenc kis fürdőszobai szelfijeit és még akkor sem kellett zavarba jönnie amikor látogatók jöttek hozzá. Akkor is elgéedetten futtatta végig tekintetét a nem túl nagy helyiségen, gondosan bezárva maguk mögött az ajtók, még mielőtt bármelyik kis lakótársa úgy döntött volna hogy aznap megkockáztatják hogy vizesek lesznek, azért is követik őket. Mikor végre bent voltak közelebb húzta magához, segített neki hogy megszabaduljon a maradék ruhájától míg a nyakát csókok hadával hintette tele. Nem volt mohó vagy kapkodó, teljesen átadta magát az érzésnek és a pillanatnak mely egyre forróbbá és édesebbé vált.

- Gyere... - húzta mosolyogva, miután már megszabadult minden ruhadarabtól, ha Reagan hagyta magát akkor a kabinba lépett be vele és húzta be az ajtót.

OUTFIT

Eli & Rea

We are under the same rainbow

Nagyon kicsi választ el attól, hogy ne kérdezzem meg, ugyan hogy van még a munkahelyén, ha olyan sokat feljelentették már a HR-en, de még éppen időben jövök rá, hogy én egyébként tökre ismerem már ezt a nőszemélyt és ugyan kérlek... Eli megoldja a gondjait. Őt nem lehet csak úgy kirúgni, ez a procedúra nem éppen ilyen egyszerű mulatság. Szerintem még a főnökei is tartanak tőle, ha nem az ágyban vannak, de ha már itt tartunk, képletesen nem véletlenül Eli a főnök a többiek meg a kutyái? Egyszer azért meglesném azt a helyet belülről is.
- Lefotózzalak? Örömmel megteszem - mosolyodom el, mikor megtudom, hogy mi a szándéka a képekkel. Én nagyon lazán sétálgatok meztelenül, esetleg bulikban is kirívóan öltözködöm, mert nem vagyok szégyellős, de azért nem szeretném, ha maradandó képek maradnának fent rólam. Már volt ebből egy problémám még tizenhét éves koromban, amikor azt hittem, hogy tökre jóban vagyok egy sráccal, fotózgatott meztelenül, meg párat lőtt szex közben is, engem meg nem különösebben érdekelt, csak aztán hónapokra rá brutálisan összevesztünk és a képeket felhasználta ellenem. Akkor fogadtam meg, hogy én még egy ilyen botrányt nem kérek, csoda, hogy nem rúgtak ki a gimiből.
- Köszike. Tudod, ez azért jól esik a szívemnek... - Kevesen mondanak ilyen szépeket nekem, sok ismerősöm öt perc után várja, hogy na mikor tolom el a képemet az otthonából. Mondjuk Eli meg nem úgy néz rám, mintha ne lennének konkrét tervei velem. Jó, én meg nem most jöttem le a falvédőről, nyilván tudom mit akar, csak még nem tudom, hogy mit gondolok erről, mennyire van erőm és akaratom befűteni, vagy befűttetni magam általa. Elég hisztis picsa vagyok így melók között, Hannahval teli közeli emlékekkel.
Hát nem tudom, mennyire leszek most kevésbé unalmas társaság neki, mint azok a nem cuki fiúk a karaoke bárban, de megpróbálom azért bedobni magam, ha már csak így beállítottam. Se fizikailag, se nem mentálisan nem érzem magam túl fittnek, de azért belemegyek a játékába, közelebb vonom magamhoz és titkon azt remélem, hogy el tudja annyira venni az eszem, hogy ne legyek ennyire befeszült.
Akarom őt. Érzem magamban, hogy valami féktelen kavarog benne, egy vihar, amit jó lenne, ha végre nem fojtanék el. Igazából nem tudom, pontosan mit is érzek, kéj ez vagy inkább a csalódottság okozta elnyomott düh, mely egyenesen lángol bennem a Hannahval való utolsó találkozásunk óta. Én tényleg azt hittem, hogy újra lehet már köztünk valami, ám ehelyett csak "felejtsük el az egészet" lett, még nagyobb az űr, még jobban fáj, ami eddig is baromira sajgott.
Azt akarom, hogy tűnjön el az eszemből Hannah és Elinél nincs tökéletesebb, aki képes lenne minden gondolatomat elferdíteni egy éjszakára. Megycsókol, s én viszonozom, nem vagyok egy túl érzéki nő, de most nagyon jól esik, hogy finoman teszi, amit tesz. Akarom vele, persze hogy akarom és mégis van egy érzés bennem, ami miatt vennem kell egy mély lélegzetet, ám még így sem sikerül görcsös végtagjaimat ellazítanom.
Huncut, élvezetes mosollyal nézem végig, ahogy Eli leveszi a ruháját, majd ujjaimmal végigsimítok a nő két oldala mentén. Ezt még mindig imádom!
- Megbízhatlak egy feladattal? - suttogom közelebb hajolva Eli füleihez. - Ne hagyj gondolkodni! És... legalább pár órára felejtess el velem egy személyt, kérlek. - Mélyet sóhajtok enyhén fájdalmasan. Tudja, hogy kire gondolom, bár a legújabb találkozásunkat még nem meséltem el neki, de ez igazából nem számít. Nem volt semmi, csak egy szex, egy egyéjszakás köztem és Hannah között, hiába hittem azt, hogy talán ezúttal más lesz.
- Fürdünk? - suttogva kérdem, ha már rám bízta a döntést. Hálóban elaludnék, konyhában csak még éhesebb lennék, nappaliban már sokszor csináltuk, fürödni viszont amúgy is akartam volna. Derekáról vállára teszem kezeimet és újra elindulok felfedezőútra, célirányosan melleihez térve, hogy játszak kicsit velük, amíg Eli fel nem áll, hogy aztán kibújjak a pulcsimból és én is felkelhessek és a fürdő felé vegyek az irányt.

Imádta nyurga testének a közelségét. Ahogy belé kapaszkodhatott és a testük finoman egymáshoz simult. Nem csak az alkohol váltotta ki ezt, Reagen már rég több volt mint egy alkalmi, futó kapcsolat. Barátnő, társ, szerető? Nem képzelt ilyen sokat a dologba mert akkor menekülnie kellett volna. Csak az az izzás, vágy, lendület mely energiát nyújtott de nevet nem adott neki. Gyűlölte hogy a legtöbb ember mindent meg akar magyarázni vagy szabályok közé szorítani, miközben a legjobb dolgok mindig spontán történtek. Legalábbis a saját meglátása szerint. Akkor is csak szeretett volna beleveszni a pillanatba és az érzésbe.

- Kitty... Oh, ő egy tünemény. Az első titkárnőm aki még egyszer sem jelentett fel a HR-en. Egy kincs! - oh igen, a szexuális zaklatásos ügy...ek. Sajnos Eli modorát és általános viselkedését kevesen értették meg, ehhez az sem segített hozzá hogy a múltban sokszor összefeküdt azokkal is akiket menedzselt. Sajnos négy évvel ezelőtt, még szerencséjére a me too mozgalom előtt, az egyik pasi berágott rá és egy bírósági per kerekedett a dologból. Szerencsére megnyerte, hajszál híjján, viszont köztudott, azóta sokkal jobban rajta tartja szemét a cég, a titkárnőket is arra bátorítva hogy azonnal jelentsék ha valami... Nem odaillőtt tenni az irodában, vagy akárhol máshol. Ezért is volt számára egy csodálatos élmény és áldás egyaránt hogy Kitty baba nem volt egy spicli. Végre élhette újra úgy a hétköznapjait hogy szabadon garázdálkodhatott. Ami nem biztos hogy a hasznára vált.

- Szextingelek valakivel. Szeretnék egy csini képet küldeni. - válaszolta könnyedén, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nagyon szomorú volt amikor el kellett válniuk és a szerelmetes kép egy pillanat alatt szertefoszlott. Csak azokban a pillanatokban bánta hogy vannak macskái. Meg persze amikor takarított utánuk vagy az állatorvoshoz vitte őket... Főleg mert egy besavanyodott ötvenes nő volt a legközelebb aki váltig állította, kövérek az ő kis drágai. Az csak a szőr! Diplomája volt és nem értette, Elit ezzel a témával mindig sikerült kiakasztani.

- Nem baj cicus. Itt pihengethetsz. Ameddig csak szeretnél... - mosolyodott el gyanúsan, úgy közelítve a másikhoz mint aki épp az áldozatára les. Akkor kezdett el igazán kibontakozni a tervének a pontos részletei, abban reménykedve hogy a másikat könnyen a bűvkörébe tudja majd vonni a kéretlen mozdulatokkal.

- Igen, a többiek dolgoznak holnap. Nem volt egy cuki kisfiú sem a helyen, gondoltam én is elteszem magam. De így még jobb, mert itt vagy. Amit én terveztem az úgyis nagyon unalmas lett volna... - igen, energiából sosem volt nála hiány. Ő sem tudta hogy honnan jött de nagyon imádta, nyilván élt vele. Bár voltak olyan hátulütői hogy alig tudott megülni a fenekén és mindig mennie kellett valamerre. Úgy érezte ha nincsen mozgásban akkor mimarad valamiből vagy csak pusztán fecsérli az értékes perceket az ébrenlétéből. Hiszen annyi csodás dolog volt a világon, ő mindent is szeretett volna megtapasztalni belőle. Nem csak menni a tömeg után, hallgatag és elfogadni azt amit választott vezetőik harsognak. Talán ebben nagyon egyformák voltak a lánnyal, egyikük sem szerette a kitaposott utat, főleg ha hazugságokkal volt övezve az.  

Magában elmosolyodott ahogy a nő vékony ujjai a tarkójára fonódtak és közelebb vonta. Egy jól ismert borzongás futott végig a testén ahogy újra érezhette az édes ajkait, belefeledkezett a csókba, többet akart! Finoman végigsimított a másik nyakán, míg közelebb került hozzá és belecsusszant az ölébe, vele szemben helyezkedve el, immár egyértelművé téve, tőle nem szabadulhat.

- Tudom. - szakadt el egy pillanatra a másiktól, tekintetével lélektrükreit keresve. Milyen régen volt már. Hiányzott neki az érintés és a játék mik folyton űztek. Önző volt és nem tudott arra gondolni hogy a másik éhes vagy fáradt lenne, esetleg másnap dolgoznia kellene. Csak magának akarta, nem tudott lemondani gonosz céljairól. Ha a másik nem húzódott el akkor újra megcsókolta, lágyan, finoman, mely gesztus mögött ott dübörgött az az éktelen vágy mely már az ajtó kinyitása óta érezhető volt a levegőben. Úgy érezte izzik körülöttök a levegő, elfeledte Chaim-ot és a képeket is, csak Reagan-re tudott koncentrálni. Ha a másik nem vetette le magáról továbbra sem, akkor eleresztette a nyakát és egy könnyed, ám érzékien lassú mozdulattal felemelte a ruhát és kibújt belőle, azt elegáns mozdulattal pottyantotta maguk mellé.

- Szóval... fürdő, nappali vagy háló... esetleg a konyha? - kérdezte cinkosan míg megérintette a másik kezét, ha az hagyta, akkor finoman a saját vállára vezette majd onnan lejjebb, mezítelen mellkasára, hagyva hogy a másik újra felfedezhesse a régről ismert domborulatokat.

OUTFIT

Eli & Rea

We are under the same rainbow

Elég nagyon felnevetek Eli munkahely ajánlására és ha nem ismerném őt, még azt hinném, hogy komolyan gondolja. Márpedig remélem, hogy nem, ha mégis, nagyon megharagudok rá. Igazából tökre dolgoznék nála, de szerintem - sőt, biztosan! - az a világ nem nekem való és hiába örülnék Eli közelségének, a hely kikészítene minden apróságával együtt. Kicsit sem ízlésesen röhögöm el magamat, miután legyintek is útban befelé a lakásba.
- Most komolyan látsz egy irodában, szép miniszoknyás!!! kosztümben magad előtt eltipegni? Várj, inkább ne is válaszolj, mert a végén hátrafordulok és itt hagylak! Soha, de soha nem fogok irodai munkát végezni, még akkor sem, ha az egyetlen főnök, aki nem rúgna ki az te vagy. - Idegenvezető is voltam, tök jó is volt, csak összevesztem a főnökökkel és... hát ennyi volt. RIP állás.
- Mert ki az a Kitty baba? - Most már tényleg kezd érdekelni, s talán nem lepődik meg Eli, ha nem az édeshármasra reflektálok, vagy ahogy más ember tenné: egyből ellenzem, hanem a harmadik személy kiléte után érdeklődöm. Kitty baba... miért ugrik be a szemem előtt egy japán biszex csajszi cuki masnikkal a hajában? Ja, hogy le kellene már szoknom a hentairól?
Magasba szöknek a szemöldökeim, megkérdezhetném, hogy ugyan honnan jött neki ez a fincsi képcsinálás, de igazából tudom, szóval... nem szeretek feleslegesen fecsegni.
- Minek? - kérdezem ásítva, kezemet a szám elé rakva, mikor már érzem, hogy ez nem egy gyors ásítás lesz és hát Eli itt van a fülem tövében. Én nem vagyok egy fotó alkat, néha nyomok pár szelfit, de főleg másokat fotózok, olyan igazi barom pillanatokat, amiket nem szabad megörökítés nélkül hagynom. Elég érdekes ez a helyzet, ahogy itt állunk egymás előtt, ő dögös és tüzes, én meg itt gubbasztok és örülök, hogy megy még nekem a kommunikáció egyáltalán. - Honnan szerzel te ennyi energiát? - Örök kérdés számomra, ha Eliről van szó. Ugyanebből a kiindulásból tapasztalt személyként tudom, hogy nem akarok most azon veszekedni vele, hogy a másfél az egyenlő ezerrel valamilyen matematikai egyenlet szerint, amikben én sosem voltam jó, szóval... hát nekem okés. Rég találkoztunk ez érthető.  
- Bocs, egy kicsit... nem nagyon éreztem magamban a szexualitást az elmúlt hónapokban és nehezen találtam a képekre a megfelelő szavakat. - Megviselt a Hannah-val való ügyem és bár nincs jobb dolog a női testeknél, valamiért nem akartam arra gondolni, hogy.. áh mindegy is. Én sem értem magamat és nem várom el, hogy Eli megértse ezt a baromságomat. Túl nagy depressziós hangulatban voltam sokáig és lám, még a macskája sem szeret. Pedig én tökre szeretném azt a monday morning cicát, szerintem lelki társak vagyunk, csak ezt ő nem tudja még.
Lehuppanok a kanapéjára és hallgatom, hogy miben volt része. Azért tényleg féltékeny vagyok rá, na meg szomorú , hogy nem lehettem ott. Én nem vagyok egy nagy énekes típus, de nagyon faszán tudok léggitározni, ha ez érdekel valakit. Senkit? Mindegy.  
- Ahhoz képest egész korán hazakerültél - jegyzem meg, hiszen egy múlt és Eli már itthon van, aminek én baromira örülök mellesleg. Mint ahogy a csokinak is és igencsak íncsiklandónak tűnik az a falat, amit forgat a kezében. Legnagyobb örömömre nem csak incselkedik velem - nem is tudom, miért számítottam erre olyan lakótársak mellett... -, így amint ajkaimnál érzem az eper illatát, beleharapok enyhén mohón, de azért valamennyire stílusosan is a finomságba.  
- Oh hát én mindig jó kislány vagyok. - nyaltam meg ajkaimat miután elfogyasztottam az igen kicsi csokit. Ha nem lenne ennyire erős az épület, még beszakadna a plafon az iménti kijelentésemtől. Látom, hogy Eli érzékien ajkai közé veszi a csoki maradék részét, tetszik is a látvány, feltüzel, még ha ez a látvány feltehetőleg azt is jelenti, hogy nincs energiaitala.
Megfogom Eli nyakát és közelebb húzom magamhoz, hogy kivegyem fogai közül a csokit, nem szégyenlősködöm és nem akadályoz meg, hogy a szájában van. Hé, szingli vagyok, vagy nem? Muszáj lenne jobban annak éreznem magam és végre elengednem Hannaht, a múltkori éjszakánk után ő is pont ezt kérte, szóval... próbálom ellazítani jócskán fáradt elmémet és a csokival együtt csókot is lopni az én hasonló csoportban játszó barátosnémtől.

Mennyire volt részeg? Annyira hogy tudjon és akarjon is szexelni, mégpedig nagyon. Olyan volt mint egy tüzelő macska ami végre egy hímet érzett meg a közelben. Normál esetben sem volt egy visszafogott alak de az az este az egyik legrosszabb oldalát hozta ki belőle. Rea már láthatta olyannak, tudta hogy nem fogja megerőszakolni, viszont várható volt hogy igencsak megnehezíti a további dolgát. Vagy a menekülés közben jobb lehetősége volt az ébren maradásra? Elinél persze semmit sem lehetett tudni. Legalább attól nem kellett tartania hogy sírni kezdjen, azt az egy műsort még sosem látta tőle. Mindegy mi történt vagy mi volt a környezetében, ő sziklaszilárdan tartotta magát és nem hagyta hogy más baszakodjon vele. Emiatt is vonzotta maga köré az embereket? Vagy csak örültek hogy valaki mindig, mindegy mi van vele, szórakoztatni fogja őket? Ő volt az igazi pókerjátékos, nem játszotta ki a lapjait, még ha emiatt más bűnökbe is hajaszolta magát.

- Oh Édes... Mondtam hogy gyere hozzánk melózni! Kényelmes kis irodai állás, mindig mászkálhatnál miniszoknyában előttem... Tudod hogy kicseréltettem a kanapét, simán elférnénk rajta!- állandóan próbálta valami más állással zaklatni, ami közelebb lett volna hozzá, még ha az nem is felelt meg Rea jövőbeli terveinek. Mint ahogy általában, akkor is meg volt arról győződve hogy neki van igaza és a másiknak csak egy kis iránymutatásra van szüksége mindössze. Ami halálosan idegesítette a saját anyjában azt észre sem vette önmagán, csak tolta a megszokott marketing szöveget. Lehet emiatt is volt ennyire sikeres ügynök, sosem adta fel ha arról volt szó hogy lyukat kell beszélni valakinek a hasába.

- Összeismerkedhetnél Kitty babával, talán tolhatnánk egy hármast is, akkor végre minden álmom valóra válna... - álmodozott félhangosan, a meki gondolatára kapta csak fel a fejét. - Oh, meki! Az istenek eledele! - ő is tudott volna enni valami undorító műanyag kaját. Főleg olyan állapotban. Szinte érezte a szájában a hamburger ízét miközben karjai szorosabban fonódtak a másik köré.

- Kellene csinálnunk pár fotót. Tudod... Olyan... finomat. - ajkai szegletébe egy kiismerhetetlen mosoly költözött, szemtelen közelségbe került a másik füléhez, mintha csak lett volna esélye hogy olyan bizonytalan, piától bűzlő állapotában bárkit is könnyen elcsábítson. Egyébként sem volt probléma az önbizalmával, az alkohol meg csak dobott rajta. Talán amiatt nem járhatott már pár klubba vissza?

- De... Ezer éve! Másfél hónap! Mintha egy örökkévalóság lett volna. És alig írsz instan is... Pedig milyen cuki képeket szoktam küldeni... - amit mások szexuális zaklatásnak neveznének ő egyszerű kapcsolattartásnak hívott, egy kis szexualitással megfűszerezve. Persze nem mindenkinek volt része ebben a kiváltságban, azokban a hetekben leginkább csak Rea-t és Chaim-ot zargatta a kéretlen képekkel és üzenetekkel, nagyjából mind a kettőnél tesztelgetve a tűréshatárokat. Chaimnak eszébe sem jutott megjegyzést tenni, Rea...? Törődött azzal hogy van egy barátnője? Nem érezte annyira komolynak a dolgot. Mármint a képeket. Megint csak egy olyan dolog volt amikor nem tudott gátat szabni magának és a vágyainak melyek mint egy önző dög, követelték a jussukat. Akkor is a másikat akarta, nem is hallotta meg szinte hogy fáradt és éhes. Egy ölelő karra vágyott ami nem akarja elengedni.
A macska törte meg a romantikus pillanatot, Eli lapődött meg a legjobban rajta hogy ilyen ügyesen sikerült befognia, még ha olyan állapotban is volt amilyen. Ha ez mindig úgy működött volna...

- Senkit sem szeret. - válaszolta könnyedén, ügyet sem véve a sértődött állatra. Ahogy figyelte a másik távolodó alakját, lebiggyesztett ajkakkal vette tudomásul, nem gyűrte össze a ruháját hogy azt le is szaggassa abban a pillanatban. Nem is értette. Vajon egy sztriptíz jobban meggyőzte volna?

- A lányokkal elmentünk karaokézni. Bárcsak ott lettél volna... A király dalait énekeltem egész este! Csodálatos volt. - lépett közelebb, kis szőke fejében egy ördögi terv körvonalai kezdtek kirajzolódni. A csokorról lekapott egy csokit, azt érdeklődve forgatta az ujjai között míg átszegte a kettejük között feszülő kínos távolságot és megállt Reagan előtt. A kezével megtámaszkodott annak a térdén, az eper alakú csokit az ajkaihoz tolta. Persze nem erőltette, ha nem akart beleharapni akkor elhúzta. Viszont ha megkósolta volna akkor nem hagyta hogy megegye mindet, mielőtt befalhatta volna az egészet elhúzta a kezét.

- Ha jó kislány leszek akkor akár kaphatsz is. - tette saját ajkai közé a maradék? édességet és hajolt közel, nyilván azzal a szándékkal hogy a másik az ő ajkai közül vegye el azt.

OUTFIT

Eli & Rea

We are under the same rainbow

Irtó fáradt és nyűgös vagyok egyébként, csak ezt jól leplezem, bár Sawyer mellett azért még a pokol tüzében égve is visszajön az ember kedve, hogy boldogan aszalódjon meg míg bírja a szervezete. Többek között ezért is örülök, hogy elhoz, kapok egy olyan löketet, ami elvisz egyenesen az ajtókopogásig. Nincs bajom az éjszakázással, sőt, a hónapok többségében én éjszakai bagoly vagyok, ellenben ha nappal is menni kell dolgozni, akkor nyüszítek, mert nincs rosszabb mint keverni az éjszakai és nappali ébrenlétet és úgy beosztani az energiánkat, hogy mindkettőre jusson. Na én nem erről vagyok híres.
Tudtam, hogy a Jailhouse Rockra egyből ugrik a csajszi, nem vagyok egy félős típus, de nem akarnék sokat állni ezen a kedves helyen a sötétben.
- Hali! Őszinte választ kérsz? - figyelmeztetem, hogy lehet nem a legfülkecsegtetőbb választ fogja hallani tőlem, de szerintem ezt már megszokta, hisz ismer jól. - Most jövök egy nyolcórás műszakból és reggel hatra kell megint mennem. Mivel el sem tudnék aludni ennyi idő alatt, ezért inkább jöttem zaklatni téged. Hoztam volna mekis kaját, de Sawyer útközben felvett és volt olyan király, hogy elhozzon, úgyhogy ez nem jött össze - felelem olyan normális hangerővel, miközben megölelem Elit. Mit lehet leszűrni ebből a mekis dologból? Hogy marhára éhes vagyok, szóval vagy ugorjunk el mi ketten és álljunk be a autós kiszolgálásba, vagy engedje meg, hogy belenézzek a hűtőjébe. De ezt majd később.
- Na, hát látod mennyire jó érzékekkel vagyok megáldva? Hallgatlak. - Meg kellene lepődnöm a közelségén talán, de nem, ez egy ilyen dolog. Amúgy sem arról vagyok híres, hogy ne bírnék magamtól is mások személyes terébe mászni, így ez az ingerküszöböm elég magas, Eli pedig egy más téma. Sok mindent történt már köztünk az ötéves múltunk során ahhoz, hogy lényegében bármi zavarni tudjon.
- Ugyan már! Az az ezer év az valójában másfél hónap, de... jah, nem véletlenül csaptam össze a kezem, hogy márpedig ha dörög, ha szakad, én most megleslek - nyomok egy puszit homlokára, majd elengedem. Annyira tetszik Eli mérhetetlen reflexe, amivel megkaparintja a macskát és ellehetetleníti a szökéstől, már megint. Leguggolok, hogy felvegyek az állatot, de az messze szalad, na szép, még mindig nem vagyok szimpatikus neki, ellenben a másik kettőnek. Felegyenesedek.
- Azért nyugtass meg, hogy Mr. Fattie nem csak engem nem szeret. Már kezdem nagyon zokon venni tőle. - Nem értem, komolyan. Pedig elvileg tudom, hogyan kell az állatokkal viselkedni, farmon nőttem fel, a szobámban is két macskával éltem. Mr. Fattie-vel ennyi idő alatt sem sikerült megbarátkoznom, szóval ez lehet már így marad.
Beljebb megyek és lehuppanok a kanapéjára. Én aztán nem szorulok ellátásra, vagy vendéglátásra, engem nem kell ilyen szempontból félteni. Ahogy nézem Elit, nem az a kérdésem, hogy részeg-e, hanem hogy mennyire. Szeretem, mikor iszik, tökre édes olyankor, na nem mintha máskor nem, de ilyenkor még jobban, ezt legutóbb is mondtam neki.
- Voltál valamerre? - Nem látom alkoholos poharakat, sajnos. Vagy inkább szerencsére? Annyit most nem ihatok, hogy lerészegedjek, úgyhogy talán jobb is, csak kellene valami energiaital, hogy túléljem a maradék napot, s elnézve, hogy hajnali egy van, kemény menet lesz. - Nincs valami Hell vagy Red Bull a szekrényedben? Én itt épp próbálok nem meghalni - dörzsölöm meg közben mindkét kezemmel fejbőrömet.

Elégedetten szemezett a csokorral ami a kávéasztalon slash puffon foglalt helyet, új színnel töltve meg a helyiséget. Sosem kapott még ilyen furcsa, mégis különleges ajándékot, ami őszintén szólva teljesen meglepte. A férfi ártatlan arca, édes mosolya még mindig kellemes bizsergéssel töltötte el. Nem szerelem volt, inkább egyfajta anyai ösztön melyet felhozott a mélyről belőle. Sajnálta, megszánta, segítette volna de mégsem tudott neki mit mondani. Mégis hogy rángathatta volna ki abból a lehetetlen helyzetből? Közelebb lépett és elvett egy kis csokidarabot, azt élvezettel ízlelgette. Milyen édes volt. Édesebb mint az összes csoki amit valaha adhatott volna neki. Felvette a telefont az asztalról és a férfit tárcsázta, csak remélve hogy sikerül a felesége vagy apja nélkül elkapnia egy pillanatra. A telefon meg csak csöngött és csöngött... Úgy tűnt mintha egy örökkévalóságig tartott volna mire felvette és idegesen beleszólt s sejtette, valószínűleg valahol az otthonában bújkálhatott a beszélgetés alatt.

- Chaim, drágám! Megkaptam a csokrot! Te vagy a legcukibb...

- Én csak... Khm. Semmiség, nem kell említeni. Senkinek sem. Tudja, Ms. Lexington...

- Csak Eli. Drágám, már megbeszéltük. - mosolygott szélesen míg ledobta magát a kanapéra és elterült rajta, elgondolkozva szemezve a plafonnal míg beszéltek.

- Kicsit közvetlen...

- Édes, a pucér képek után szerintem semmi sem lehetne közvetlenebb. - ekkor úgy hallotta mintha a telefont leejtették volna, kellett egy kis idő míg a férfi izgatott hangja újra felcsendült a vonal másik végén.

- Ezt nem hiszem, én úgy értem... - próbált magyarázkodni, szinte látta maga előtt ahogy egyre jobban elvörösödik a vonal másik végén, a maga kis titokzatos világában, ami mindennél jobban szórakoztatta. Annál jobban nem akarta arra az estére megkínozni, kicsit visszavett a nagyon rámenős énjéből. Akármennyire nehezen is ment az átállás.

-  Csak szerettem volna megköszönni. Nagyon kedves vagy. Remélem minél előbb beszélünk... - Chaim erre nem tudott mit mondani. Mégis hogy válaszolhatott volna erre az egyszerű kijelentésre? A szíve majd kiugrott a helyéről amikor beszéltek, nem tudta mi az amit érez a másik iránt és nem is merte volna megfogalmazni. Nézett maga elé, elhessegetett egy vastag szövetkabátot, próbált levegőhöz jutni a zárt szekrényben. Rettegett és mégis szabad volt egy percre. Csak szerette volna az életében tudni, ha csak egy ügyfél úgy, ha egy barát... Nem, barátok nem lehettek. Maga volt a bűn, egy édes átok melyet bármelyik pillanatban magára vállalt volna és mégis rettegve figyelt. Úgy érezte két távoli galaxis pontján élnek melyek sosem lehet áthágni, ő pedig ott rekedt a tüzes pokol tengerében mely sohasem eresztheti. Akart valamit de nem tudott. Ott voltak az ajkán a szavak ám... Nem mert semmi sem mondani. Egy rövid köszönést követően gyorsan kinyomta, hiszen udvarias volt, bár fájt a szíve hogy nem hallgathatja tovább a másik semmiségeit. Ha tudott volna egy módszert...

Eli úgy érezte hogy valahogy illő módon meg kellene hálálnia Chaim kedvességét felé. A szigorú szabályok következtében igazából csak telefonon tudták tartani a kapcsolatot, azonban azt nem érezte elegendőnek. Aznapra viszont programja volt, így nem tudott túl sokáig ezen vacilálni. Nem igazán rakta el sehova a csokrot, az elkényeztetett macskái csak minőségi tápot ettek, nem aggódott azon hogy véletlenül megrágták volna azt. Még a drága játékokkal sem voltak hajlandók játszani, egyedül a hajgumik, a bútorok kaparása és kupakok szent hármasságában éltek. Meg egyébként is, Eli ennyire nem volt paranoid, nem gondolt minden apróságra, még ha visszatekintve belátta hogy lett volna értelme arról is gondoskodni. Így gyorsan összeszedte magát, felkapta egyik semmiségét, mely csak egy kihívó darab volt a több tucatnyi közé és nelkivágott a városnak. Úgy gondolta egy jó kis buli után jobban pörögnek majd az agytekervényei.

* pár órával később

Éjfél után ért haza, némi spiccesen, azonban egyedül. Chaim hirtelen ajándéka lepte volna meg annyira, vagy csak Jamie beszólása hogy mindenki matraca? Nem, egyikkel sem akart különösebben foglalkozni. Csak egy jó estére vágyott és pihenésre, ami sikerült a lányokkal. Megint a kedvenc karaoka bárjukba mentek és szedték szét a felszerelést, újra csak az est koronázatlan királynőinek választották magukat. Akár tetszett ez a személyzetnek és vendégeknek vagy sem. Mások véleményét nem kérték ki a dologról. Bár egy idő után szinte erőszakosan akarták lebeszélni az Elvis dalokról, ő azonban egyikre sem hallgatott. Fájó szívét senki más nem tudta gyógyítani, aznap pedig valahogy a királyra volt szüksége. Maga sem tudta volna megmagyarázni miért.

Kicsit bizonytalan lépkedett a lakásban mikor bezárta maga után az ajtót, így hamar megszabadult a magassarkú cipőktől. Lehet túl jóra is sikeredett az este? Amikor végre talált egy biztos pontot, valamint sikerült saját magát is meggyőznie arról hogy minden rendben, támadt egy zseniális gondolata. Persze, attól függ milyen szemszögből nézzük hogy zseniális. Arra gondolt hogy a legjobb ajándék Chaim számára saját maga! Ha már így ki volt rittyentve kár lett volna csak úgy hagyni kárba veszni. A tükör elé tipegett, elégedetten konstatálva hogy nem is volt annyira kupi, mint általában, s huppant le könnyedén a hatalmas darab elé. Helyezkedett, nézegette a filtereket melyet az iphone applikációja ajánlott, gondolkozott arról mi lenne a legjobb póz a másik számára. Szeretett volna egy olyan képet küldeni ami csak ígérget és lassan a napok, vagy órák elteltével, egyre kevesebb darabbal rukkolni elő az üzenetei között mint titkos szenvedélye. Egyik oldalra ült, a másikra, kinyújtoitta jobb lábát majd a balt, valahogy mégsem tudott olyan felvételt készíteni ami megfelelt volna az igényeinek. Elégedetlen pörgette a már húsz vagy harminc képet amikor a Jailhouse Rock összetéveszthetetlen ritmusa csengett fel az ajtó irányából. Kicsit meglepetten, ám boldogan kapta fel a fejét, még ha nem is olyan gyorsan, mint ahogy azt szerette volna de sikerült az ajtóhoz bukdácsolnia egy darabban.  

- Reagan! Bébi! Hát te mit csinálsz itt?! - köszöntötte indokolatlanul hangosan, ezzel majdcsaknem felverve már megint a fél szomszédságot. Mondjuk úgy hogy a folyosón úgy árulták a füldugókat mint máshol a cukrot a gyerekeknek. Ügyetlen lépett közelebb, s ha a másik nem lépett el, akkor szokatlan lelkesedéssel borult a nyakába.

- Dejó hogy itt vagy! Pont segítségre van szükségem! - halkult el egy kicsit a hangja, karjai finoman fonódtak a másik nyaka köré. Szemtelenül közel húzódott a fiatalabb nő édes alakjához, mellük finoman simult egymáshoz, a személyes tér mint olyan megint egy ismeretlen fogalom lett a szótárában. - Már ezer éve nem láttalak... Ugye tudod? - suttogta halkabban, szakadva el tekintetétől, kacéran futtatva végig tekintetét arcán, állapodva meg buja, dús ajkain. Nagyon remélte hogy azért jött amiért ő is szívesen találkozott volna, hiszen olyan magányosan töltötte eddig is az estét.

Amikor azonban Mr.Fattie kis nyervákolása felhangzott gyorsan észbekapott, a lábával arrébb lökte a kis kövér seggfejt és gyorsan berántotta a csajt a lakásba. Mint ahogy azt ő is nagyon jól tudta, Elinek volt három macskája, ezekből pedig Mr. Fattie egy kibaszott nindzsa ügyességével szökött meg állandóan a lakásból, ami miatt nem egy éjszakát kellett már a keresésével tölteniük. Szerencsére aznap épp időben kapott észbe, így mind a hárman az ajtó jó oldalán állt. Amire a macska sértetten, látványos duzzogással vett tudomásul a gonosz akciót és döcögött el, valószínűleg máshol csak egy újabb lehetőségre várva.

- Basszus... Ez közel volt. - kapaszkodott bele Reagan karjába, szívből nevetve konstatálva milyen helyzetbe sikerült megint keveredniük, nagyon szemekkel pillázva a másikra. Egyértelművé vált, sokat ivott és a szokásosabbnál is jobban be volt gerjedve.

OUTFIT

Eli & Rea

We are under the same rainbow

Egyre többen vagyunk, de még mindig nem vagyunk elegen ahhoz, hogy kényelmesen lehessen felosztani a műszakokat, pláne nem úgy, hogy mindig valaki megbetegszik, eltöri valamijét és helyettesíteni kell. Így történt ez a múlthéten is, csak nem baleset és nem is betegség, hanem Risa terhessége az, ami abba a helyzetbe juttatott, hogy éjfélkor szépen hazamegyek, majd reggel hatra már jövök is dolgozni. Én mondom: ez szívás. Mire hazaérnék és elaludnék, már kelhetek fel és fáradtabb vagyok, mintha nem is aludtam volna semmit, viszont alvás nélkül durván öt óra elég gyászosan sok ahhoz, hogy az éj közepén üljek kussban a szobámban és esetleg elsorozatozzam az időt, ami közben úgyis bealudnék. Gondoltam, beülök egy bárba, de akkor meg leiszom magam és reggel nem tudnék dolgozni. Szóval kérdem én mélyet sóhajtozva, most mi a faszt kellene tennem?
- Na én léptem. - veszem le menet közben a kötényt.
- Mégis mész? - bólintok a levegőbe mutatva mutatóujjamat egy csettintés közepette. Mint látja, ja, mégis.
- És hogy döntöttél, hova mész ennyi időre?
- Fogalmam sincs - kiáltom a kollégámnak. Ez nem igaz így, tudom, mit fogok tenni, bevágódom Elihez, de ha ezt elmondanám neki, akkor jönne a kérdés, hogy ki az az Eli és nekem marhára nincs most kedvem ezt kifejteni neki. Mondjuk úgy, Eli az a csaj - negyven pluszos nő, de ez ne tévesszen meg senkit sem. Szóval csaj... - aki, még nem lakik annyira messze, hogy a lustaságom miatt rávegyem magam mégis a kora hajnali bározásra, de már lakik olyan messze, hogy az oda és visszaúttal kiszellőztessem a fejemet, illetve aktívan teljen az idő.
Hogy ráér-e most? Fogalmam sincs. Azt sem tudom, hogy otthon van-e egyáltalán, egyedül van-e esetleg, de mindegy, mert max visszajövök.
Az út mentél haladok egész gyors tempóban, hogy elérjem az amúgy sem sokat közlekedő éjjeli buszt, már látom a fényt, hogy közeledik, azonban nem a busz formálódik ki a sötétben, hanem egy kocsi, egy elég balfasz sofőrrel, aki mellém érve nyom egy satuféket. Ránézek, hogy ki ez a barom, mire ott röhög vissza rám Sawyer, az ötvenes éveiben járó gépész, kivel együtt szoktam inni.
- Csáááá! - vigyorodok el és odamegyek az autóhoz.
- Merre mész?
- Brooklynba. Te?
- Na huppanj be! - int és hát nem kezdek el szerénykedni, hogy mindjárt úgyis itt a busz, a jó kapcsolatokat ápolni kell, még ha totál biztos vagyok benne, hogy ő nem Brooklynba tart, csak van akkora jó arc, hogy elvisz. Sawyer tényleg egy állati király ember, meg a felesége is. Gyakran velük járok rockkoncertekre. Elmesélem neki, hogy Elihez megyek, hiszen ő is ismeri, a válaszát mondjuk már kevésbé hallom, mert feltekeri a zenét, feltételezem két okból: nem akar elaludni, meg héé, ha ketten vagyunk akkor már buli van.

Az kocsiajtó az éjfél utáni csendhez képest elég hangosan záródik kezem által.
- Kösz, te tényleg a legmenőbb nagypapi vagy, akit valaha is ismertem! - húzom el a "valaha" szót, ez egy őszinte elismerés volt tőlem. Intek még neki, míg el nem tűnik az utcasarkon, majd keresem a már jól ismert ajtót, hogy hova kell most váratlanul betörnöm. Elkezdem ütemesen kopogni a kedvenc dalának ütemét, vagyis... az általam ismert legutóbbi kedvenc dalának ritmusát hajnali egykor.