Nemrég tettük le a telefont a csoporttal, mert muszáj találkoznom velük. Épp ezért sietős léptekkel vonulok végig az utcákon, hogy a kedvenc parkomban találkozzunk, ahol voltaképpen mindig összegyűltünk. Már messziről látom, hogy ott vannak, és erre csak egy elégedett mosoly kerül az arcomra. Szeretem, amikor senkire se kell várnom és az órámra pillantva, mindenki időben itt volt. Megérkezve, a szokásos köröket lefutjuk az üdvözlésben, vagyis mindenkivel csak szolidan kezet fogok. - Na mi az a nagy hír, ami nem várhatott volna holnapig? – Türelmetlenkedve lép elő Tony, bár nem tudom, hogy miért sietős neki ennyire. Nem tetszésemet az arcomról leolvashatja és csendben vissza is lép. - Reggel megkeresett egy fickó és üzletet ajánlott. – Kezdek bele, hangom unottan hangzik, pedig nagyon is izgatott vagyok. Már látom Tony nyílni kívánó száját, hogy rákérdezzen, mi a szentséget akarok ezzel, de leintem, hogy folytatni tudjam. - Azt mondta, hogy szívesen foglalkozna a csapatunkkal. Adna árut is ha arra van szükségünk, de neki is vannak üzletei, ahova mi kellenénk. Szerintem kipróbálhatnánk. – Vetem fel az ötletet, én látok benne fantáziát, bár látom a többiek arcán a nem tetszést. Gondolom, hogy mi lehet a baj, de ennek hamarosan hangot is adnak. - De erről te nem dönthetsz egyedül, hogy kivel társuljunk. Nem vagy bandavezér. Davis az még mindig, hiába nincs most itt velünk. – Forgatom meg a szemeimet, annyira éreztem, hogy őt fogják felhozni és nem is az a célom, hogy átvegyem a vezetést, csak felhoztam egy ötletet. De megint csak belém fojtják a szót, a következő kérdéssel. - Amúgy meg ki ez a társaság, akik megkerestek? – Kíváncsiságot vélek barátom hangjában észrevenni, így csak könnyedén megrántom a vállaimat. - Nem tudom, valami Hamilton... – Válaszolok egy hangúan, fogalmam sincs, hogy ki ő, még annyira nem vagyok benne ezekben a kapcsolatokban, hogy tudjam névről, hogy ki kicsoda. Ami biztos, hogy nem Queens-ből van, mert akkor egyből felmordulást hallanék. - Én adnék egy esélyt neki. Legalább hallgassuk meg srácok. Nem veszítünk semmit. – Nézek rájuk és egy pár perces beszélgetés közepette, kezdenek megpuhulni. Igaz abból nem engednek, hogy beszéljünk Davis-sel ő mit szól hozzá. Felőlem... A délután nagy részét utazással töltjük, hogy bemenjünk a börtönbe és kikérjük a véleményét. Nem lep meg, hogy ő ismeri a tagot és megbízhatónak mondja. Nagy zsét tudnánk leszakítani, ha szövetkeznénk vele, így a banda többi tagja is rábólint. Következő nap egyedül utazok át Manhattan-be, hogy találkozzak a fickóval és megbeszéljük a részleteket. Elég hosszasra elhúzódott ez a megbeszélés, de végül dűlőre jutottunk. Ami kell nekünk azt beszerzi, de nekünk is kéznél kell lennünk, amikor neki szüksége van ránk. A fő alku tárgya, hogy maradhatunk Queens-ben és nem kell Manhattan-be átjárnunk, csak ha nagyon olyan az ügy. Fair ajánlat, így elfogadtam. Legalább végre egy olyan férfi fog minket „irányítani”, akinek ebben több évtizedes tapasztalata van, egy nagyszerű hálózattal maga mögött.
Pár hónappal később
A mai nap épp a raktárban lógatjuk a lábunkat és épp azon folyik az eszmecsere, hogy valamivel bővíteni kell a hatalmunkat. Még egyelőre jók vagyunk a folyamatos pia beszállítás is pörög, lényegében nem kéne máson gondolkoznunk, tökéletes bevétel forrás, viszont nekem kihívás kell. Davis-nek mindig voltak jó ötletei, sokkal jobban benne van ezekben a körökben, mint én vagy bármelyikünk, így elég erősen megérezzük a bandavezér hiányát. - Holnap jön a szállítmány, pár üveg pia kell a helyi bárokba is, amolyan „tesztelés” céljából. – Két kézzel mutatom a idézőjelet, mert engem hidegen hagy, hogy tesztel vagy sem, úgyis el fog kelni nagyon hamar az árú. - De a többit megint várják Brooklyn-ba. 30 dobozzal. Szóval holnap nem fogunk unatkozni. Viszont ma kitalálhatnánk, hogy mivel bővítsük a körünket. – Nézek körbe, jó ötlet volt Amara-val üzletet kötni, minden héten nagyobb tételben rendel tőlünk. Azt is feldobom, hogy valamit tényleg ki kéne találni, de csak olyan snassz dolgok röppennek fel, mint drog terjesztés vagy fegyverkereskedelem. Ezekbe én nem szívesen folynék bele, biztos, hogy van más is, ami hozzánk ideális lenne. - Mi lenne ha védelmi pénzt szednénk? – Ötlik fel, én viszont felvonom az egyik szemöldökömet és csak sóhajtok egyet. - Védelmi pénzt? Te idióta! És mégis hogyan oldanánk azt meg? Ahhoz több ember kellene, mi pedig vagyunk négyen, ráadásul egyikünk sincs harcedzettre kiképezve. – Forgatom meg a szemeimet, bár az ötlet nem utolsó, de ahhoz mi még nagyon kezdetlegesek vagyunk, viszont Mr. Hamilton-tól nem akarok ilyesmi segítséget kérni, mert a végén bekebeleznek, én meg független akarok maradni, amíg lehet. - Helló Cica! Eltévesztetted a ház számot? – Szólal meg mélyített hangon Tony (mintha ez valaha is bejött volna valakinek), mire hátra fordulok, hogy ez mégis kinek szólt. Sosem láttam még, így pár lépést közelebb teszek felé. - Mit akarsz itt? – Hangom hűvös, de ugyanakkor kíváncsi, hogy ki ő és mit akar tőlünk. Remélem, hogy semmit sem hallott meg, mert gyilkosságban végleg nem akarok részt venni. Ahhoz még nem elég erős a gyomrom.
Úgy érzem, minél jobban próbálok kitörni a családom által folytatott életmódból és alantas tevékenységeikből, kitörni a bűnözés okozta mókuskerékből, ez az egész világ csak még jobbak bekebelez engem is. Napról napra jobban. Most már tudom, hogy csak szemfényvesztés és hiú ábránd volt azt hinnem, hogy külön életet élhetek tőlük, hogy lehetek az, aki akarok, ez esetben egy egyszerű gyermeksebész. Azt is érzem, hogy egyre nehezebb súly telepszik a vállamra, egyre több mindent várnak el tőlem az utóbbi időben, én pedig lassan már nem tudom, hogy ingázzak a bandavezér lányának és egy beépült rendőr szerepei között. Ahogy telnek a sötét hónapok, én úgy kapok egyre több betöltendő feladatot az apámtól „cégen belül”, de ez mellett az is elvárja tőlem, hogy nyomozóként a kémje legyek, én pedig lassan már azt sem tudom, ki vagyok. Persze megvan bennem a hűség, a lojalitás és nem mellékesen a családom iránti szeretet, ami mindig is az első volt, főként, Robert az idősebb bátyám irányában, ami mondhatni kölcsönös. Lassan kénytelen leszek elfogadni, hogy hova születtem, és az ezzel járó előnyöket, de egyben hátrányokat is élveznem kell. Így alakult tehát az is, hogy egy hosszú nyomozói munkanap után, este még apám is behívatott magához, mely látogatással kapcsolatban azonnal rossz érzéseim támadtak. - Brooke, örülök, hogy újra látlak – szól hozzám azonnal kedvesnek tűnő hangon, amikor belépek a robosztus kúriának tűnő épület dolgozó szobájába, ahol a családom összes tagja lakik kivéve engem. Nekem még szerencsésen sikerült elhagynom a „meleg” családi „fészket”, amikor még kezembe vehettem az életem és a beírhattam a dédelgetett orvosi egyetemet, aminek két évre rá búcsút is kellett intenem apám jóvoltából, hogy inkább zsaruként az ő hasznára legyek, mert így hozta a szükség. - Most mondjam, hogy ez nem éppen kölcsönös tekintve az okot, amiért itt vagyok – jegyzem meg kissé közönyös hangnemben, habár tudom, hogy apámmal nem éppen érdemes szemtelenkedni, avagy ujjat húzni, és az egész maffia szervezetében én vagyok az egyetlen, aki azt a hangnemet valaha is meg merte engedni magának. - Lányom, te sosem változol. Pedig látod, hogy mi tárt karokkal vártunk téged vissza és azt akarjuk, hogy közénk tartozz. Azért is adok neked egy újabb, aprócska feladatot. – Végre a lényegre tér, amit én egyáltalán nem bánok, ha már így alakult, hogy el kellett az öreghez jönnöm, hiszen amilyen gyorsan ideszáguldottam, pont olyan gyorsan szeretnék távozni is. - Hallgatlak – jegyzem meg miközben kelletlenül elhúzódnak ajkaim, hiszen az egész dolgot csak kölességből fogom elvállalni, akármi is legyen az. Kivéve, ha gyilkosságról vagy valakinek a bántalmazásáról lenne szó, mert abba sose mennék bele. - Van egy új banda, pár fiatal srác, aki nekem köszönhetően csatlakozott hozzánk. Arra gondoltam, hogy te leszel a közvetítőnk. Ez által te is kitapasztalhatod még jobban a munka rejtelmeit , nekem pedig nagy segítség lenne, hogy ne kelljen felesleges, apró dolgokkal foglakoznom. Így is van éppen elég teendőm mostanában, a bátyáidnak szintúgy, úgyhogy arra gondoltam, te osztod ki a feladatokat az újaknak – magyarázza körültekintően, mintha ezzel csak nekem tenne jót. Azt is tudom, hogy apám részéről ez egy teszt, mennyire vagyok multifunkcionális, hogy alkalmazkodom az új helyzetekhez, hogy találom fel magam egy új szituációban. Nem mintha meg akarnék neki felelni, de úgy érzem, tartozom valamiféle lojalitással a családom irányában. - Van más választásom? – kérdezem halkan, magam elé meredve, majd mikor apám arcába nézek, meg sem kell szólania, tisztában vagyok vele, hogy nincs. Amint elmondja, hogy mi lesz a másnapi feladatom, más a villában sem vagyok, anyám hiába marasztalna vacsorára, valahogy egyáltalán nem jött meg az étvágyam…
……………………………………………………………....
Pontosan, a megbeszélt időpontban érkezem meg az apám által megadott helyre, ami történetesen számomra egy lepukkant raktárépületnek hat, habár egyáltalán nem vagyok meglepve. Nem sokat teketóriázva kipattanok a Buggatimból, majd határozott léptekkel, mindenféle felesleges kopogtatás vagy belépési engedély kérése nélkül már bent is találom magam az épület belsejében. Azonnal kiszúrom a négy fickót, akik nyilvánvalóan az emlegetett banda tagjai, s fülemet meg azonnal meg is üti egy beszélgetésfoszlány, hiszen ők nem érzékelik azonnal jöttemet. Mosolyognom kell a szavaikat hallva, hiszen ebből azonnal leszűröm, hogy ők még hozzám képest is elég kispályások, még akkor is, ha én magam koránt sem vagyok annyira magabiztos, mint amilyennek mindig is mutatom magam, és amilyennek a külső szemlélők számára tűnhetek. Mondhatom, hogy meglepődnek, amikor felfedezik, hogy már nincsenek egyedül, na, nem azért, mert „vendégük” érkezett - hiszen le se tudnák tagadni, hogy azért gyűltek itt össze, mert várnak valamire -, csupán azért, mert egy nőnemű egyedet pillantanak meg. A gusztustalan stílus, ahogy az egyikőjük szól hozzám szintén nem szokatlan számomra, hiszen tisztában vagyok vele, hogy ebben a mocskos társadalmi rétegben, hogyan is alakulna, az emberi viszonyulások egy nőhöz. Apám nagyon jól tudta, hogy én ezeket a helyzeteket elég jól kezelem, azért is mert engem küldeni ide. - Egyáltalán nem láttam házszámot – vonom meg a vállamat lazán, majd minden gond nélkül tovább tódulok a pasasok irányába, mintha csak bejáratos lenné a helyre. - És mondd csak, ezt az ósdi dumát még mindig használják valahol? – fordulok az előbbi kérdést feltevőhöz, de az is leesik, hogy nem ő lesz az én emberem – habár egy maflás erejéig szívesen foglalkoznék vele a lecicázásom miatt-, akivel üzletelni fogok, hanem egy másik, fiatalabbnak tűnő barna hajú srác, aki azonnal a jöttök miértjére tér. - Lerobbant az autóm – füllentem rezzenéstelen arccal – mondjuk nem kis pozitívum, hogy még nem látták a kocsimat, mert azt még egy idióta se hinné el, hogy az a csodajárgány javításra szorul – azt hittem, talán itt segíteni tud valaki. - Úgy emlékeztem, ez egy javítóműhely. Nem az volt itt régebben? – nézek körbe a koszos helyiségben, s ez alatt a pár másodperc alatt egészen másképp mérem fel a terepet, mint ahogy ők azt hiszik. - De úgy látom, zavarok. Talán vártatok itt valamire…valakire? – kérdezem a fiúktól még mindig megjátszva az eltévedt, bugyuta „szőkét.” Kíváncsi vagyok, mennyire képesek megőrizni a hidegvérüket, de arra is, hogy mennyire tudják tartani a szájukat. Ahogy apám engem tesztel, úgy teszem azt én is ő velük, hiszen érdekel az is, hogy mennyire látják meg a helyzet hamisságát vagy mennyire veszik be a kis sztorimat.
Épp egyeztetek a többiekkel a holnapi szállítással kapcsolatban, viszont mivel semmi dolgunk így könnyedén ki lehet találni, hogy merre felé terjeszkedjünk. Ez egészen addig tart, amíg Tony a hátam mögé nem kezd el kacsintgatni és meg nem szólal. Egyből megfordulok és ideges is leszek a fiatal nő láttán, hiszen neki nem kéne itt lennie. Ki az, aki csak úgy besétál egy olyan területre, ahova nem kéne? Mielőtt megszólalhatnék Tony-nak intézi az első szavait, de őt sem kell félteni, ha a közelébe kerül egy csinos nő. - Oh, igen és nagyon sokaknak be is jön. – Büszkélkedik vele, én pedig csak összeráncolt homlokkal figyelem, ahogy büszkén ecseteli. Szerintem, legalábbis nagyon úgy hallatszott a nő szájából, hogy gúnyosan kérdezte és nem azért, mert valójában érdekli. Nem telik bele túl sokáig, mire megtudjuk végre, hogy miért is ólálkodik a mi “területünkön”. Már nyitnám a számat, amikor magam mögött meghallom társam hangját. - Én segítek neked Cicám. – Hirtelen terem mellettem Tony nagy mosollyal az arcán és már készen is áll, hogy kimenjen vele és neki álljon a “segítség” nyújtásra. Csak sóhajtok egyet és leszegem a fejemet. - Atyaég… - Fogom meg a homlokomat és morgok az orrom alatt Tony legújabb beszólására. Azzal egyet kell értenem ezzel a nővel, hogy nem eredeti, ahogy próbálja befűzni. Sőt, legszívesebben már most megmondanám neki, hogy nagyon szánalmas és gáz ez a fajta beszólogatás. Pillanatok alatt átgondolva, mégsem szólalok meg, inkább hagyom, hogy Tony észrevegye magát, ami szerintem nem fog megtörténni. Csak egy apró nézéssel pillantok rá, hogy lépjen vissza és hagyja ezt abba. Ebből értve, nem is szól többet, de azt látom, hogy nagyon is megnézi és tuti, hogy már ruha nélkül áll előtte a nő. Visszafordulok a kérdésre és megrántom a vállaimat, teljesen hidegen hagy, hogy mi volt itt az előbb, mint láthatja most már nem az. - Lehet, hogy az volt régebben, de most már nem! Úgyhogy fordulj sarkon és tűnj el innen! – Bökök az ajtó felé, ahonnan bejött. Viszont ez a pofátlan kérdezősködés nagyon nem tetszik és fel is vonom kérdőn az egyik szemöldökömet. A szerencsénk, hogy csak holnapra várjuk az árukat, így ha ő egy zsaru, nem találhat semmit és nincs is semmi oka bevinni minket. - Ehhez végképp nincs semmi közöd. Megmutassam hol a kijárat vagy még emlékszel rá merről jöttél be? – Lépek hozzá még közelebb csak, hogy biztosak legyünk benne, hogy nem jön beljebb. Mivel ez egy üres raktér tér, így nagyon sok látnivaló itt nincs, így könnyen áttekinthető az egész. Fura ez a nő, de sokkal jobb lenne, ha nem lábatlankodna olyan helyen, ahol nincs semmi keresnivalója. Tony-t elnézve már rég felvitte volna az irodába, hogy kicsit kettesben legyen vele, de erre nem fog sor kerülni, azt garantálom.
Ahogy belépek a félhomályban úszkáló poros helyiségbe szinte azonnal le is esik, hogy apám miért is sózta rám ezt a melót: simán csak pitinek tartotta, hogy őméltósága ilyesmire áldozza a drága idejét. Gondolta, ez éppen jó lesz az ügyeikben amúgy sem szívesen rész vállaló lányának. Nagyszerű, köszönöm, apa! Amúgy sincs épp elég bajom a rendőrségen és az O’Donellekkel. Neeem, még kaptam mellé egy kiscserkész csapatot, akik közül egyesek tini módra nyáladzani kezdenek egy nőnemű láttán. - Aha, azt mindjárt gondoltam – jegyzem meg gúnyos hangnemben az előbb is cinikus megjegyzésemre kapott válasz hallatán. Ezzel egyetemben a bugyuta nagydarab pasas már bekapva a hazugság horgát, már ugrana is segíteni nekem a problémámmal kapcsolatban. Nekem azonban eszem ágában sincs vele megindulni semerre, hiszen a célom bejutni ide. Az persze már egy másik dolog, hogy ő pontosan milyen segítséget is kívánna nekem nyújtani, avagy mit várna fizetségként egy kis autójavításért. Mindig is hányingerem volt az ilyen krapekoktól, és nyilván az adott helyzetben megkapták tőlem a magukét, de ami most az egészben a legszomorúbb, hogy a „csapatom” egyik tagját már biztos nem sok ésszel áldotta meg a sors, és feltételezem, hogy a többi is hasonló kaliber képvisel. Ekkor azonban azt is észreveszem, hogy a fiatalabb, sötét hajú pasas is velem ért egyet, már ami a haverja csajozási stílusát illeti. Másban nem hinném, hogy mi valaha is egyet fogunk érteni ismerve magamat és látva az ő stílusát. - Hm, szóval már nem az – ismétlem meg a pasas ezután követező kicsit sem kedves beszólását, miközben hamarosan elküldd melegebb éghajlatra és egyéb helyekre engem, amikor füllentve megemlítem e-hely régi funkcióját – nem mintha érdekelne. - Hanem… most micsoda? – kérdezek vissza felszegett fejjel próbálgatva a morcos fiú idegrendszerét, vajon meddig bírja cérnával. Ezt is jó lesz előre tudni, hogy vajon mennyire képes megőrizni a hidegvérét. Hagyom, hogy minimális temperamentummal, de kitombolja magát, elmondja a véleményét, hogy mennyire szeretné, ha távoznék és békén hagynám őt, azonban nekem ez kevés, ha akarnám, megehetném őket reggelire. Mikor befejezi a mondandóját, akkor azonban elkomolyodok, és rövid ideig így meredek rá illetve végig a csodás kis bandán. - Igazából most, hogy megláttalak benneteket, valóban szívesen elhúznék innen, pont ott, ahol be is jöttem – húzom el a számat nyomatékosítva, hogy felfogtam az előbb felém célzott szavakat miközben ahelyett, hogy valóban megfogadnám a „tanácsot”, ridegen kikerülöm a hozzám közelebb érkezőt, és jómagam még közelebb lépdelek a csapat ülő helyéhez, majd fogom magam és egyszerűen csak lazán felülök egy velük szemben található asztalra. - De a helyzet az, hogy dolgunk van, úgyhogy jó lenne összeszedni magatokat, füleket-főleg farkakat visszahúzni – nézek itt és célzok is az előbbi nyomozós pasasra - , és a durcás kisgyerekeket is hazaküldeni! – Jelen pillanatban pedig természetesen az iménti nagyszájúra célzok, aki nagyon azt hitte, hogy most jól megmondta nekem a magáét. - Az igazság az, hogy a nevem Brooke Hamilton, és egy időre én leszek itt a főnök – jelentem ki egy grimasz keretében nagyképűen bűmulva rájuk, habár jelen pillanatban elképzelni sem tudom, hogy ezek a fajankók, hogy lesznek képesek elvégezni az apám által rájuk kiszabott munkát vagy, hogy hogy fogok én ezekkel egyáltalán értelmes emberként kommunikálni, dűlőre jutni.
Kezd nekem egy kicsit sok lenni, ahogy ez az idióta próbálja befűzni a jövevényt. Már nekem kellemetlen, ez tényleg egy rossz szappanoperába illő csajozási stratégia és legszívesebben én mondanám, hogy elég. Azt hiszem ezzel egyetértünk a nővel, mert látom és érzékelem is, hogy egyáltalán nem jön be ez neki. Viszont még mindig nem akar mozdulni, pedig szépen mondtam neki, hogy húzza el a kondenzcsíkot, lehetőleg ott ahol bejött. Tovább táncol az idegeimen, a végén tényleg erőszakhoz fogok folyamodni és magam ráncigálom ki, hogy fogja a tetves autóját és a hátán vigye el, ha már beindítani nem tudja. A további kérdésekre összeszűkítem a szemeimet és valami furcsán gonoszság csillannak fel a tekintetemben. - Egy bordélyház… És mivel te jöttél ide, ezért mi fogunk eljátszani veled. – Kicsit félelmetesebbé varázsolom a hangomat, hátha megijed. Kicsit azaz érzésem, hogy pontosan tudja, hogy kik vagyunk és mit csinálunk itt. Más buta csitri már réges-rég kifordult volna a raktárunkból. Azt hiszem legközelebb az ajtót zárnunk kell, hogy ne tudjanak csak úgy besétálni ide ilyenek. Nézem, hogy mit csinál és végre mond egy jó ötletet, hogy kimehetne innen. Csak kérdőn szökik fel a szemöldököm, ahogy beljebb sétál és elkezd magyarázni. - Akkor most nem kell segíteni a lerobbant autódnál? – Szólal meg a társam szomorkás hangon, hogy mégsem lesz belőle se autószerelés, se fizetség utána. Csak lesütöm a szemeimet és sóhajtok egyet. Hát ez tényleg gáz. Kicsit filmbe illő, ahogy próbálnak a jó csajra rámászni a bűnözők. Mellesleg ez a nő nem is néz ki jól. Annyira arrogáns stílusa van, hogy hányingerkeltő, bottal nem nyúlnék hozzá. - Te nem fogsz itt parancsolgatni! – Mondom dühösen, ahogy meghallom, hogy miért is van itt. Az meg egyenesen bosszant, ahogy kényelembe helyezi magát az asztalon, mint valami nagy kutya, vagy legalábbis aki túl sok maffiás filmet nézett. - Mi a fene?! Mibe rángattál bele minket? – Szegeződnek rám a tekintetek a másik két eddig csendben ülő társamtól. Egyrészt nem én rángattam őket bele, hanem Davis, másrészt meg nem erről volt szó. Odalépek az asztal mögé és szimplán megemelem, hogy leszálljon az asztalról. - Először is, ne viselkedj úgy mint egy csitri… Ha már te akarsz itt a góré lenni. – Ezt megvetően mondom, mert nem lesz itt főnök. - Ezt egy kicsit benézted. Te sosem leszel a főnökünk. Apáddal nem ebben egyeztünk meg. Szóval lehet visszamenni és a plüss macidhoz bújva sírni, hogy a gonosz és csúnya rosszfiú hazaküldött. – Döntöm oldalra a fejemet, ahogy az asztal oldalához lépek, tartva tőle a távolságot. Ismerem én a nőket annyira, hogy ne legyek a közelükbe, arról nem is beszélve, hogy utálom ha valaki belemászik a komfortzónámba. - Amúgy is jól megvagyunk nélküled is. Pörög az üzlet nélküled is, szóval nem kell, hogy okoskodj! – Ezt mondva, összefűzöm magam előtt a karjaimat és odalépkedek a társaimhoz a másik asztalhoz. Tökéletesen megvagyunk más főnök nélkül is, nekünk is van, csak épp a börtönben ül. Arról nem is beszélve, hogy az apjától teljesen függetlenek vagyunk, és csak a kapcsolatai kellenek, nem az iránymutatásai. Ha továbbra is nagyzol a csaj, én tuti, hogy kisétálok innen és szerintem a társaim is velem egy azon véleményen vannak.
Magamban áldom az apámat, hogy komolyan képes volt egy ilyen kaliberű melót rám bízni. Mondjuk, nem csodálkozok azon, hogy nem volt kedve, ideje foglalkozni ezzel a kisstílű ganggal, de jobban örültem volna, ha ezt Mike végzi el helyettem – csak ne utazna annyit külföldre. Ami persze, én meg a rendőri szakma, azaz a beépülésem mellett aligha tudnék megtenni, így maradna a városban történő ügyletek. Ez az egész egy dolog, de az, hogy ez az nagy darab marha még be is próbálkozik, holott akkor sem lenne esélye, ha egyetlen férfiként létezne a Földön. Ezen kívül sosem keverem a munkát a szórakozással – habár ebben az esetben, ez egy meggondolatlan kijelentés lenne, nincs benne semmi szórakoztató, helyette inkább idegesítő. Akár zsaruként, akár apám közvetítőjeként, de próbálom mindig a maximumot nyújtani, nem mások, inkább saját magam miatt. Azonban nem csak a Hulk kinézetű az zavaró személy, még inkább a kis, sötét hajú mitugrász, aki olyan ellenséges tekintettel jutalmaz folyamatosan, mintha megöltem volna a szülőanyját. Viszont az is ő, aki talán elsőre felfogja, hogy miért is vagyok itt, hogy talán nem az vagyok, akinek elsőre mutattam magam. - Aha, csak szeretnétek – válaszolok lenéző stílusban, amikor a magát nagymenőnek képzelő krapek azt próbálja megetetni velem, hogy ez a hely jelenleg bordélyként működik. Nem biztos, hogy nem enném meg az egész társaságot egyedül itt helyben reggelire, de nem olyan értelemben, mint amire a pasi célzott. - Így már világos! És gondolom, ti vagytok itt a selyemfiúk. Mondjuk nem túl nagy a forgalom, ami nem lep meg - megyek bele a játékba, ha már a pasas azt hiszi, hogy ezzel az ócska szöveggel elér bármit is. - Nem, az autós téma már lejárt lemez – forgatom meg szemeimet, szavaimat a nyomulós fickónak szögezve, hogy talán már ő is felfogja, hogy mi a jelenlegi állás. - Igazán jó a banda – grimaszolok ismét csak lenéző hangnemben, inkább csak a bajszom alá. Vajon hol szedte össze ezt az eszes társaságot az én drága apám? Mikor aztán mindegyik tag számára kiderül, hogy miért is szélesítem köreiket, az előbbi kis mitugrász átvált totál agresszív stílusba. Attól függetlenül, hogy az apám kényszerít a kis dolgaira, még nem jelenti azt, hogy szívesen teszem vagy, hogy olyan lennék, mint amilyen ő és az üzletfelei. Mindig is megvetettem az testi agressziót, a gyilkolásról ne is beszéljek, ezért az a pasas most csak még nagyobban esik a szememben, ha lehet ezt még csökkenteni. - Nem, nem fogok, de te sem!- válaszolok vissza szikrázó szemekkel mikor a durcás kisfiú nekem esik és kijelenti, hogy én nem parancsolok neki. Komolyan kezdem magam úgy érezni, mint az oviban. – Igazából az apám, aki parancsol, ha már így pedzegeted ezt a témát. Aztán világosodik csak meg a számomra is, hogy itt még csak nincs is összhang a tagok között, hiszen az eddig szótlanul ülő két krapek mintha csak a helyiség berendezéseként lenne jelen, de igazán semmivel sincsenek képben. Aztán olyan dolgok követeznek, amit már többnek tartok a soknál, amikor ez a baromarc megemeli az asztalt, hogy leszálljak róla. Uram atyám, ezt vasvillával vették el az anyjától. Eddig a pontig igazán nyugodtnak voltam mondható, de ezek után, s miután lecsitriz, bennem is felmegy a pumpa, és látom már, hogy itt más eszközökhöz kell folyamodni, és elő kell venni a keményebb énemet. Összeszűkített szemekkel hallgatok, amikor befejezi a hegyi beszédet, amit ő nyilván nagyon keménynek, menőnek és durvának hisz, majd egy az egyben kinevetem őt. - Hjaj! Rosszfiúnak hiszed magad? – kérdezem tőle gúnyosan, nem mintha válaszra várnék, hiszen a vak is látja, hogy bizony nehézfiúnak képzeli magát, pedig szerintem azt sem tudja, az mit jelent. - Na, végre kimondtad a lényeget: az apámmal megegyeztél. S ha valaki John Hamiltonnal megegyezik valamiben, abból nincs visszaút. Szóval nem ajánlom, hogy megszegd a szavad és felbontsd az egyezséged, ha meg akarod tartani az életedet….és ezt a csodás palotát – nézek körbe lenézően a mai találka helyszínén. - Az apámmal vagy együtt dolgozol, vagy nem. De, ha a nemet választod, akkor nem biztos, hogy megéred a holnapot – teszem hozzá megvonva a vállamat, hiszen ez az ő döntése, én nem fogom győzködni. Viszont ismerem az apámat, és tudom, hogy aki vele szemben megszegi a szavát, az bizony pórul jár. Mint, ahogy mondtam, jómagam elítélem a gyilkosságot és soha nem is folyamodnék ilyesmire, de az apán a manhattani alvilág feje, ő nem viselne el egy ilyen megaláztatást, és egy egyezség megszegését sem. Ha ezt ez a fószer nem tudja, akkor még tényleg van mit tanulnia. - Mit hittél, hogy majd az apám jön neked személyesen kiadni a feladatokat? Hogy a nagyfőnök majd személyesen pátyolgat téged? Hogy van ideje minden piti kis huligánra? Szerintetek neki kéne foglalkozni holmi kétes ügyletű beszállító brigáddal? – kérdezem felvont szemöldökkel, de lassan már ott tartok, hogy legszívesebben képen törölném, ahogy itt pattog és köröz körülöttem. – Nem hiszem, hogy szükség van rá ahhoz, hogy megtudják mit és honnan kell elhoznotok… De amikor beléptem ide, mindjárt sejtettem, hogy képtelenek vagytok erre… - Pörög az üzlet? – mosolyodok el ismét maliciózus fejjel a bajszom alatt. – És mit gondolsz, mennyire fog pörögni, ha most felülteted az apámat? – kezdem el nézegetni a körmeimet, mert már nagyon unom az egész nyavalygást, ami idebent folyik. Azt egyelőre még nem osztom meg velük, hogy a testőreim, azaz apám jó pár embere odakint vár rám. Még mindig nem azért, mert nem tudnám magam megvédeni, csupán azért, mert én magam bizonyosan nem fogom bemocsokolni a kezeimet, ha netán szükség lenne rá.
Kezdőlap
