Az utóbbi időszakban azt hiszem többet voltam Brooklynban, mint egész életemben. Az elmúlt években ez a környék általában kimaradt nekem és inkább Manhattanben mozogtam. Miért is hagynám el az otthonom megszokott közegét, ha minden fellelhető ott, amire szükségem lehet? Ott a gimim, a barátaim, a családom és igazából minden sarkon bele lehet botlani egy olyan üzletbe vagy étterembe, amire éppen szükségem lehet, ám most valami mégis megváltozott. Kai besétált az életembe és ott is maradt. Ez pedig egyenlő azzal, hogy mivel ő Brooklynban él, elég sokat járok át hozzá. Többnyire ez azért van, mert az ő szülei sokkal lazábbak. Azt csinálunk az ő lakásukban, amit csak szeretnénk, sosem fog senki beleszólni és még egy idegesítő Oliverje sincsen. A környezet náluk szerintem sokkal nyugodtabb. Ha az Easton rezidencián vagyunk, akkor ott van mindig bennem egy kis karó, ami miatt nem tudom elengedni magam. Úgy érzem, hogy meg kell felelnem a szüleimnek és a testvéreimnek. Kivéve persze, ha a legfiatalabb bátyámról van szó, mert azért ő sem egy szent.
Izgatottan szállok be a kocsiba, s ezúttal két okom is van rá. Az első sokkal nyilvánvalóbb a másodiknál, hiszen mindig nagyon parázok, ha a városon kell átvezetnem. Esküszöm még azt is jobban szeretem, ha dugó van, mert akkor az út nagy részében lassan tudok csak haladni és olyankor kevésbé félek. A másik indokom, pedig az, hogy végre eljött a nagy nap. Na nem az esküvőmé, ahhoz még túl fiatal vagyok, de ahhoz nem, hogy végre elmenjek a kutyáért, akit Olival kinéztünk magunknak hetekkel ezelőtt. Egy olyan tenyésztőt kerestem fel, aki eléggé érti a dolgát és nem túl olcsón, de végre sikerül vásárolni egy kutyát, aki innentől fogva szervesen az életünk része lesz. Clyde még mindig húzza a száját miatta, hiszen úgy gondolja, hogy nem fogunk vele eleget foglalkozni, de igazából nem is értem, hogy ez őt miért zavarja vagy csak szimplán miért érdekli. Már nem otthon él, hanem Pollyval. Inkább azon kellene aggódnia, hogy a lány ki ne találjon valami hasonló dolgot. Habár sokkal megfontoltabbnak tűnik nálam, ezt már abból az egy alkalomból is képes voltam leszűrni, amikor találkoztunk.
Indulás előtt még előveszem a telefonomat és bepötyögök Kai-nak egy üzenetet, hogy úton vagyok. Nálam ez azt jelenti, hogy kizárólag a piros lámpáknál fogom elővenni a készüléket, mert félek, hogy valami baj fog történni. Majd akkor jelentkezek, ha már a közelben járok. Szerintem ezzel már ő is tisztában. Nem is várom el, hogy erre reagáljon, ám ha nem teszi meg eme gondolat ellenére is elkezdenek pörögni a gondolataim és rosszra lyukadok ki.
Fél órával később érek arra  akörnyékre, ahol a Morgan család lakik a nagy dugó miatt. Talán nem délben kellett volna elindulnom és akkor ezt elkerülhettem volna. Az utcájukba bekanyarodva már a kezembe veszem a telefont és megcsörgetem a srácot, s ha felveszi, akkor beleszólok.
- Szia, már mindjárt ott vagyok, gyere le kérlek, hogy ne kelljen felmennem – mondom neki egy kicsit könyörögve. Már nagyon el akarok menni a kutyáért. A tulajjal azt beszéltük meg, hogy bármikor mehetek érte a délután folyamán és nem lakik annyira messze Kai-tól, így még az is megfordul a fejemben, hogy egyáltalán kocsival menjünk-e. – Meg tudnál lehozni egy üveg vizet? – kérdezem még, s le is parkolok a ház előtt és kinyomom Kai-t, hiszen már felesleges telefonon keresztül szóval tartanom, ha pár percen belül itt lesz előttem.
Amint leállítom a kocsit kiszállok a járműből és az ajtót becsukva nekidőlök. Míg a barátomra várok előveszek egy szál cigit a táskámból és rágyújtok. Elég irónikus, hogy többet dohányzok mióta együtt vagyunk, pedig ő nem szokott. Ezt inkább annak köszönhetem, hogy az anyukájával elég sok időt töltök együtt, aki szintén elég sokat cigizik.
- Remélem ugyanolyan izgatott vagy, mint én! – szólalok meg széles mosollyal az arcomon, amikor meglátom közeledni. Már távolról elégedetten mérem végig. Vajon lesz olyan, amikor nem fog ennyire elvarázsolni a külseje? – Kocsival menjünk vagy sétálva? Te jobban tudod, hogy hogyan éri meg jobban. Tegnap átküldtem a címet – arra utaltam ezzel az üzenetemmel, hogy csekkolja le, s reményeim szerint ezt meg is tette, hiszen utána már nem firtattam ezt a témát.

Izgatottság járja át a testem, hiszen erre a napra túlzás nélküll hónapok óta várok. Nem tudom levakarni at a fránya mosolyt az arcomról még akkor sem, amikor Kai beleszól a telefonba és poénból Candynek szólit. Alapjáraton azon kezdenék el töprengeni, hogy mégis ki a fene lehet az a lány, pedig legbelül tisztában vagyok vele, hogy valószínűleg most találta ki ezt az egészet. Legalábbis remélem. Olyan jó kedvem van most, hogy még el is nevetem magam vele együtt. Ritka az ilyen nap, amikor ennyire kenyérre lehet kenni, de meg kell becsülni. Alig várom már, hogy Boomer itt legyen velem és késő délután megmutassam majd Olivernek, aki remélhetőleg teljesen kiakad majd, hogy Kai jött el velem elhozni a kutyát és nem ő. Őszintén talán meg kellett volna kérdezni, hogy ráér-e, de ez már nem jutott el a tudatomig a megemelkedett adrenalin szinttől.
-Akkor azt üzenem a barátnődnek, hogy szedje össze magát, mert lecsaplak az ujjairól – megyek bele a játékba. Az viszont tényleg igaz, amit mond. Nehezen vallom be magamnak is, Kai előtt pedig egyértelműen letagadom, ha erről van szó, de elég féltékeny típus tudok lenni. Tudom milyen nőcsábász életmódot folytatott a barátom előttem és ez sok szempontból feladta nekem a leckét. Muszáj jobban odafigyelnem, hogy ne legyen baj. Ez nem is feltétlen a srác miatt van, de a lányok a környezetünkben nem veszik komolyan a kapcsolatunkat. Úgy csinálnak, mintha nem léteznék és ugyanúgy megkörnyékezik őt, mint eddig. – Köszi – válaszolok még gyorsan, mielőtt letenné a telefont. Most pedig nincs más hátra, mint a kocsimnak dőlve megvárni, hogy lejöjjön elém és indulhassunk végre Boomerért.
Mindössze pár perc telik el és már meg is pillantom Kai-t, ahogy kilép az ajtón, s egyre jobban közeledik felém. Arcomra a világ legszélesebb mosolya ül ki, ami már-már ijesztő is lehet néhány ember számára, de nem számít. Régen voltam ilyen jó passzban.
- Szia – köszöntöm én is őt egy rövid csókkal. – Nem fogja összekoszolni, mivel végig az ölemben lesz és ha valami baja lenne, akkor hoztam zacskót. Itt van a táskámban. Mindenre gondoltam, ne legyél morci egy ilyen csodás napon – tárom szét a karomat vidáman. Nem is értem, hogy miért viselkedik így minden alkalommal, amikor szóba jön Boomer. A családjának is van egy kutyája, aki jelenleg sokkal nagyobb még, mint a mi kicsi huskynk lesz.
- Mennyi idő az út? – érdeklődöm, s elveszem az egyik vizet a kezéből, s az üveget kinyitva belekortyolok. Hamar enyhíti a szomjamat és így már készen is állok az indulásra. Legszívesebben rágyújtanék, de nem akarok Kai előtt. Nincs annyira oda érte és csak akkor szokott néha, ha alkoholt fogyaszt és ez a nap egyértelműen nem arra van. – Csak nehogy azt mondd, hogy itt fogunk sétálni egy órát a pár perces kocsiút helyett, mert nem akarod, hogy szegény ártatlan kiskutya beüljön a kocsidba. Egyébként meg mehetünk a miénkkel is, mert Manhattanig még úgyis abban fogjuk elvinni és te is jössz majd velem – közlöm a tényeket. Az utolsó opciót még most mondom először, mert sajnos annyi eszem nem volt, hogy hozzak magammal egy dobozt, amiben el tudom vinni hazáig és valakinek meg kell fognia. A forgalmas úton nem tudok egyszerre a kutyára és a vezetésre is koncentrálni.
- Tegnap este csak sorozatot néztem és elég hamar bealudtam. Te hol voltál? Egy idő után hirtelen elfelejtettél válaszolni és most reggel írtál vissza először – nézek rá gyanúsan. Tudom, hogy nem csajozni volt, nem tenné meg. Legalábbis ezzel hitetem magam.