Chace & Moira

Ha a suttogásodra nem figyelnek oda, akkor kiabálni sem érdemes.

- Moira Celeste Winston! Komolyan azt akarod, hogy drága jó anyád miattad kerüljön a föld alá? az imént említett nőszemély olyan hangosan töri rám a szoba ajtaját, hogy majdnem megsüketülök. A tegnap éjszaki buli után még nem sikerült egy igazán jót aludnom, a fejem fáj és még mindig szédülök az elfogyasztott alkoholmennyiség miatt. Fejemre húzom a takarót, és megpróbálok nem tudomást venni az anyámról. Majd megunja egyszer, vagy legalábbis belezsibbad a szája és akkor elcsendesedik.
- Mindig is tudtam, hogy sok bajom lesz veled, de azt legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy egy részeges szajha válik belőled. a testvéreimmel ellentétben engem már nem képes elrángatni minden Vasarnáp templomba, nem imádkozom az asztal mellett, nem hajtok fejet minden akarata előtt és ami talán még mindezeknél is rosszabb, hogy egy olyan férfivel járok, aki szerintük az ördög kegyeltje és romlást fog hozni rám.
- Anya...megbeszélhetnénk ezt később? Aludni próbálok! kérdésemet néhány másodpercnyi csönd követi, majd toporzékolva rángatja le rólam a takarót, hogy ujjaival a szőke fürtjeimbe kapaszkodjon.
- áááu, ez fáj anya, engedj el! ő viszont mintha meg sem hallaná könyörgésem, erősebb markol rá a loboncomra, hátrahúzva vele a fejem, hogy a szemébe nézhessek miközben beszél hozzám.
- Tudod te mennyi álmatlan éjszakát okoztál nekem? Minden este lefekvés előtt imádkozom a lelki üdvödért, könyörgök, hogy végre jöjjön meg az eszed. Erre neveltelek? Hogy egy senkiházi kurvája legyél? Napokig ne is lássalak, ne halljak felőled? Hogy részegen, szinte meztelenül osonj be hajnalok hajnalán a lakásba? Az egyetemet is otthagytad miatta! Mi lesz így belőled? Gyalázat! végre elengedi a hajam, jobb kezemmel a fejbőröm masszírozom, ahol az imént még erős ujjai szőke fürtjeim köré fonódtak.
-Ennek most vége kisasszony! Addig fogsz a szobádban ülni, amíg el nem gondolkodsz a tetteiden és meg ne halljam még egyszer annak a csövesnek a nevét ebben a házban. Korán reggel van, még mindig mámoros állapotban vagyok, a fejem lerobbanni készül a fejemről és alig bírom felfogni, hogy miről is beszél az anyának nevezett sárkány.
- A neve CHACE! Nem drogos, csöves és nem is részeges. Ha nem tűnt volna fel, felnőtt nő vagyok saját döntésekkel és nem zárhatsz be ebbe a nyavalyás szobába! Azt csinálok amit akarok! túl sokszor engedelmeskedtem már az akaratuknak, túlságosan hozzá vannak szokva, hogy irányíthatják az életünket, de az hét-szentség, hogy engem hat lóval sem tudnak visszatartani attól az embertől, akit szeretek.
- Vigyázz a szádra kisasszony, amíg az én házamban laksz és az én kenyeremet eszed, azt fogod csinálni amit mondok neked. feltápászkodom a földről, ahová percekkel ezelőtt a hajamnál fogva rántott le és talán most először nézek bele igazán anyám szemeibe, nem rettenve meg tőle.
- Akkor elmegyek! Te pedig pukkadj meg a házadban a kenyered mellett idegesen kotorászom elő a sarokból a hátizsákom, hogy a kezem ügyébe kerülő ruháimat becsomagoljam. Egyetlen percig sem vagyok hajlandó tovább ebben a lakásban maradni, ahol csak megvetést kaptam egész életemben ha mertem önállóan gondolkodni vagy cselekedni. Hajam kócos, ruhám gyűrött, még mindig ugyanazt a fekete minit viselem, amiben az éjszaka bulizni voltam.
- Ha kimered tenni a lábad azon az ajtón Moira, soha többé nem jöhetsz vissza! már nem kiabál, de hangjából még mindig harag és megvetés visszhangzik.
- A többi cuccomért majd eljövünk. és el sem köszönve a testvéreimtől vagy apámtól erőteljesen vágom be magam mögött az ajtót. Az épület előtt meg kell állnom, a feszültség csak most jön ki rajtam, olyan erővel törnek fel a könnyeim, hogy meg kell támaszkodnom a kerítésbe. Szipogva, szemeimet törölgetve hagyom magam mögött a családi fészket. Arra sem volt időm, hogy végig gondoljam hová menjek és mit kezdjek magammal, lábaim automatikusan Brooklyn külvárosa felé visznek. Egyetlen ember van ezen a földön, akinek a társaságára most szükségem van, aki mellett biztonságban érezhetem magam. Ujjaimmal erőteljesen dörömbölök a férfi ajtaján, idegesen hintázok egyik lábamról a másikra, szabad kezemmel a hátizsákom csatját morzsolgatva. Minden bizonnyal ő még alszik és nagyon utálatos tud lenni, ha felébresztem, de most szükségem van rá. Erőteljesebben ismétlem meg az előbbi folyamatot, bentről hangos káromkodás hangja szűrődik ki.
- Én vagyok az, Moira! Kinyitnád az ajtót? hangom a mondat végére megremeg. Fáradt vagyok, csalódott, dühös és szomorú.

A tegnap éjszaka történtekből nem emlékszem nagyjából semmire. Egyedül a hasogató fejfájásom az, ami emlékeztet arra, hogy nagy buli lehetett. Felléptünk. A szokásos helyen, a szokásos, suttyókból álló, benarkózott közönségünk előtt. Mindezt megünnepeltük néhány pohárrrr...üvegggg....akármivel..őőő...elég sok mindennel... na jó... mindennel. Mert ami folyékony halmazállapotú és alkoholt tartalmaz, és persze megtalálható Pete bárpultjában, azt mi mind bevedeltük. Egész jó bevételt hoztunk neki össze megint. Remélem abból a rengeteg lóvéból tesz félre annyit, hogy ha eljön az ideje, le tudjon fizetni egy szervkereskedőt három májért cserébe.
-Aaa de fáj a fejem, baszkiiii! - Úgy érzem magam, mint aki élet-halál harcot vívott egy rinocérosszal, ami aztán felzabált, ma reggel pedig komoly hascsikarások közepette kiszart. A fejemet fogva fordulok ki elnyűtt, koszos fehér matracom szélére, rákönyökölök a térdeimre és miközben lüktető halántékaimat masszírozom, olyan földöntúli hangokat adok ki amin még én is meglepődöm és amiről a szomszédok okkal gondolhatják, az éjszakai tivornyám odáig fajult, hogy kimentettem egy egész elefánt csordát az állatkertből és betelepítettem őket a nappaliba. Gőzöm sincs az éjszaka melyik része volt az amikor Patricket elveszítettem, de a békés kussból, és abból hogy nincs frissen főtt kávé illat a lakásban, arra következtetek, hogy tök egyedül vagyok. Oh yess!
Szédelegve állok fel a matracról, megigazítom a bokszer alsómból kitörni készülő hancúrlécemet és eltökélten, de annál bizonytalanabb léptekkel indulok meg a konyháig, faltól falig szédelegve, mint a kurva cece légy. Asszem még mindig részeg vagyok. Lomhán nyitogatom a konyhaszekrények ajtajait mire rálelek a kávéra.
-Ez az baby! Kérlek mondd, hogy te leszel a gyógyír a múlt éjszaka folyamán elkövetett összes faszságomra! - Megrázom a dobozt amiben a megőrölt fekete van. Kis híján orgazmusom lesz a hangjától. A földöntúli élvezetet hangos dörömbölés zaja szakítja félbe. Lecsapom a dobozt a pultra és a fejemhez kell kapnom. Egyrészt azért, mert a zaj hatására úgy érzem mintha egy markológép akarná kiásni az agyamat a helyéről, másrészről pedig belém hasít a felismerés, hogy az éjszaka Moira is velem volt és egészen idáig eszembe sem jutott ahogy az sem, hogy hogyan keveredhetett haza. A picsába! Kettőt fordulok és már botladozok is a bejárati ajtó felé, ám előtte még térdre vágódom a dohányzóasztal előtt és a lehető leggyorsabban igyekszem eltüntetni a tegnapi kokóparty nyomait.
-Khm... jövök már baby! - Szólok rekedten és amikor feltépem az ajtót, azonnal feltűnik az arckifejezéséből, hogy marha nagy gáz lehet. Vagy ez a másnapos feje?
-Jó reggelt! Kicsit korán jöttél, nem? - Vigyorgok rá, mint egy elmebeteg. Joker mosolyom csak akkor fagy le a képemről amikor szembesülök vele, hogy valószínűleg az egész szobáját magával hozta. Őőő... oké. Ideje csacsogni egyet. Kezd összeállni a kép. Összebalhézott az őseivel. Már megint. Miért érzem úgy, hogy ehhez nekem is legalább annyi közöm van, mint neki? Most komolyan ide akar cuccolni hozzám? Ide? Ebbe a rókalyukba? Mikor haladt ennyire előre a kapcsolatunk? Valaki magyarázza el, mert kezdek összezavarodni. Átkarolom a vállát és beljebb invitálom a lakásba. Itt egy üres üveg, ott egy félig üres -vagy teli? Kinek mi-, üveg, ott egy degeszre tömött hamutál, amott egy félig elszívott spangli...
-Mi történt? - Leülök az itt-ott kiszakadt kanapéra, őt pedig az ölembe húzom, államat a válla és kecses nyaka közti kis gödörbe támasztom, hogy haját elsöpörve az útból, csókot nyomhassak selymes bőrére. Miért érzem úgy, hogy drága anyósomnak főszerepe van abban, hogy ő most itt van minden bizonnyal a bőgéstől vörös szemekkel? Csókoltatom anyuka! Tényleg érik, hogy a seggemre tetováljam az arcképét. Úgyis kellene már egy új minta!

I can be your painkiller

Chace & Moira

Ha a suttogásodra nem figyelnek oda, akkor kiabálni sem érdemes.

Egész életemben úgy kellett viselkednem ahogyan azt a családom elvárja, mindenben alárendelni az akaratomat az övéknek. Chace lett az a személy az életemben, aki megtanított arra, hogy milyen szabadnak lenni, aki az élet egy olyan oldalát ismertette velem, amit azelőtt nem igazán ismertem, a szüleimnek pedig nem tetszik, hogy kevésbé tudnak irányítani. Mindig is voltak vitáink, de mostanában egyre sűrűbbek és egyre durvábbak a szóváltások közöttünk. Nekem már nincs annyi türelmem elviselni a hülyeségeiket, mint régen, ők pedig nem hajlandóak engedni a huszonegyből. Fogalmam sincs, hogy hogyan vagy mennyi idő alatt teszem meg a házunk és Brooklyn külvárosi közötti távolságot. Folyamatosan csak anyám szavai járnak a gondolataimban, könnyeim hosszú ideig apaszthatatlanul folynak végig arcomon. Hát tényleg annyira szörnyű ember vagyok, hogy ilyen szavakat érdemlek anyámtól? Attól az embertől, akinek minden körülmények között óvnia és szeretnie kellene engem? Annyira rossz, hogy próbálom élni az életem? Hogy találtam egy férfit az életembe? Aki nem próbál megváltoztatni, aki elfogad és aki szeret? Annyi borzalmas, hogy saját magam akarok felfedezni az életet? Gyengének, megtörtnek és magányosnak érzem magam.
A másnaposságtól úgy érzem, mintha bármelyik pillanatban ledurranhatna a fejem, a hosszú és kíméletlen séta miatt sajog a lábam, szemeim vörösek és duzzadtak, úgy néz ki, mint akit megtépett egy kakas. Mindent lehet rám mondani ezekben a percekben, csak azt nem, hogy csinos. Még szerencse, hogy ma nem kell bemennem dolgozni, különben félő, hogy fél órával a kezdés után a kávégép mellett aludnék el, vagy ami még rosszabb szembe rókáznék valami nagyon fontos vendéget.
Idegesen toporgok az ajtó előtt bebocsátásra várva. Fogalmam sincs, hogy mi lesz Chace reakciója a hirtelen megjelenésemre, még én magam sem tudom, hogy pontosan mit is kellene csinálnom, egyedül abban vagyok biztos, hogy hazamenni nem akarok és rajta kívül senkivel nem szeretnék beszélni.
- Jó reggelt. erőltetek mosolyt az arcomra - Ne haragudj, ha felébresztettelek. fogalmam sincs, hogy számára mikor ért véget a buli, miután sokadik próbálkozásom is kútba esett, hogy haza rángassam, beültem egy taxiba és hazamentem. Nem úgy tűnt, mint akit különösebben érdekel, hogy hogyan fogok hazajutni. Belépek a lakásba, táskámat leveszem a hátamról és nemes egyszerűséggel a sarokba hajítom. Nagyon vacak állapotban lehetek, ha szinte azonnal kiszúrja, hogy valami baj van. Tekintetem körbejáratom az apró lakás minden szegletén, hogy megbizonyosodjak arról csak ketten vagyunk, és Patrick nem fog a lakás valamelyik pontján felbukkanni mondjuk egy szál faszban. Kényelembe helyezem magam az ölében, apró libabőrök futnak végig mindkét karomon ajkának érintése nyomán. Fejem a mellkasának döntöm és hosszúnak tűnő másodpercekig csak élvezem a közelségét.
- Anya egy idióta. szólalok meg végül, amikor képes vagyok úgy beszélni, hogy nem fojtogat közben a sírás. - Berontott reggel a szobába és hát...nem szép szavakkal illetett egyikünket sem. Megszállottja lett a kapcsolatunknak. felemelem a fejem, hogy tekintetébe kapaszkodjak a sajátommal.
- Szerinte, szó szerint idézem: egy senkiházi részeges szajhája lettem. már a gondolata is fáj annak, hogy a saját anyám ilyen véleménnyel van rólam. - Miután a hajamnál fogva rángatott ki az ágyból, megpróbálta megakadályozni, hogy találkozzunk. Úgyhogy....összecsomagoltam néhány cuccom és eljöttem. lesütöm a tekintetem, ujjaimmal apró köröket rajzolok a derekam köré fonódott kézfejére.
- Maradhatnék néhány napot? Csak amíg kitalálom, hogy hova mehetnék innen. Tudom, hogy nem beszéltük meg, de nem volt hová mennem.  

Soha nem volt semmi gáz közöttünk az ősökkel. Talán csak azért, mert még azelőtt megpattantam otthonról mielőtt olyan kattanásai lehettek volna a muternak, mint Moira szentfazék anyjának. Bár tekintettel arra, hogy az anyám annyit se foglalkozott velem, mint a budin lehúzott végtermékével, talán mindennemű feszültség elkerülhető lett volna. Őt mindig is jobban érdekelte a narkó, a pia és a fasz, mint az, hogy az egyetlen kölykének mit fog adni zabálni. A faterról röviden és dióhéjban meg csak annyit, hogy nem ismerem. A rohadó lakókocsink ajtaján egymás után adogatták a kóbor kankós kanok a kilincset. Ki tudja melyik lehetett az amelyiknek a genetikailag sérült ebihala végül betalált az anyám sorvadt petéjébe. Egy biztos, azok ott ketten a világ legnagyobb genetikai roncsát hozták létre. Garantálom, hogy ez a hiba még egyszer nem fog megismétlődni! Ha olyan őseim lettek volna, mint Moiranak, biztos nem hagyták volna, hogy feladjam a sportot, a vízilabdát valami olyanért ami egyszerű, mezei hobbinál és dédelgetett kölyökkori álomnál soha nem lesz több. De legalább járhatnék minden vasárnap templomba, hegyekben állnának a szekrényemben azok az undormány kötött garbó pulcsik és még mindig nem tudnám, hogy a pina az a női nem azon szerve amivel mindent elérhetnek puszta tíz másodperc alatt -vetkőzéssel együtt harminc-, és ami előbb utóbb az összes hímnemű vesztét fogja okozni.
-Ugyan Cica! Te sose. - Mondom, mert mondanom kell valamit, és mert nem mondhatom, hogy: Most azért egy kicsit mégis zavarsz cula. Tegnap éjszaka annyira szétcsaptam magam, hogy ha választanom kellene a rinyád és az égve elégés között, inkább az utóbbit választanám, mert jelenleg a legapróbb kis szarság is képes megütni annyira az ingerküszöbömet, hogy egy kenőkéssel elvágjam a torkomat.
De nem mondom, mert valami furcsa, megmagyarázhatatlan oknál fogva ez a csaj közel áll hozzám, közelebb mint eddig bármelyik kósza ringyó akiket egy-egy buliban szedtem össze. Hiszen már többször is járt ebben a rókalyukban és valahol kicsit rémisztő a hirtelen jött ötlete, hogy ide cuccol hozzánk, de hát üsse kavics! Majd megnyugtatom feldúlt, érzékeny kis lelkivilágát némi lepedőgyűréssel és máris jobb színben fogja látni a világot, de leginkább otthon a saját szobáját. Mert hát őszintén, ebben a disznóólban csak Pat és én vagyunk képesek hosszútávon életben maradni. Ha nem róla lenne szó, ha most valaki más ülne itt a térdemen, hogy kipanaszkodja mennyire szar sorsa van otthon, biztosan egyenesbe tenném és megmutatnám neki merre tud kimenni, de Moira más. Moira mindig is más volt, mint az összes többi csaj, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy mindig is más lesz. Számomra legalábbis biztos. Úgyhogy csak egy nehezen lenyelt sóhajjal hallgatom a családi drámát, azt hogy hogyan beszélt rólam, róla a kedves mama, és hogy milyen kegyetlen módon rángatta ki az ágyból. Próbálom magam nem felhúzni, láttam, sőt, éltem én már meg ennél rosszabbat is a narkós ribanc anyám mellett amikor nem volt pénze kokóra és egy fazék forróvízzel vert ki az ágyból, hogy a maradék, megtakarított lóvémat követelje rajtam amiből új életet akartam kezdeni, függetlenül és jóóó messze tőle
-Megszállotja?? Nocsak nocsak! Anyuka benne lenne egy vad hármasba? - Perverz félvigyorom lassan átcsap valamiféle undorodó fintorgásba mialatt ujjbegyeim a karját beborító libabőrrel incselkednek, fel, s alá húzogatva selymes, hófehér bőrén a kezemet.
-De az ÉN szajhám! - Duruzsolom kecses nyakába némi birtoklással hangomban és hogy szavaimat nyomatékosítsam benne, az eddig a karját cirógató kezem most lejjebb kúszik, hogy szoknyája alá csúszva végigsimíthassak hosszú, feszes combján. Tegnap éjszaka is ez a gönc volt rajta vajon? Úgy kellene tennem mint aki baromira keni-vágja mi történt, holott még arra sem emlékszem, hogy hogyan keveredtem haza. Felfedező útnak indított kezem félúton visszakanyarodik, meredező érdeklődésem lankadozni kezd kérdése hallatán. Ez tényleg megtörténik? Ide akar költözni? Ide be ebbe a koszfészekbe? Be akarja lakni az egyetlen helyet ahol kicsit magam lehetek? Ahol szabadon szívhatok egy kis kokót az orromba ha úgy tartja kedvem, ahol úgy dobálom szét a rongyaimat ahogy éppen jól esik, ahova azt és akkor hozhatok fel, amikor kedvem úgy tartja?
Lüktető halántékomhoz kapok, hogy az arcomra kiülő bizonytalan fintort a fejfájásomnak álcázhassam. Ami valahol még igaz is.
-Először is. Ha az anyád még egyszer durván nyúl hozzád, garantálom, hogy én fogom letépni a parókát a fejérőr aztán majd lehet sipákolni, másodszor pedig... a költözés. Hát... ömm... ugye tudod, hogy ez egy olyan dolog amit azzal a kis üregi nyúllal is meg kell beszélnem? Ha nem tartunk lakógyűlést, úgy meg fog sértődni, hogy utána képes lesz nem hozzám szólni megint hónapokig, nem fog eljárni a próbákra és a cuccaimat se fogja lehordani a mosodába. - Próbálok magyarázkodni, menteni a menthetetlent. Ez sokkal egyszerűbb, mint kerek-perec megmondani, hogy fogalmam sincs arról, hogy hogyan kell együtt élni egy nővel. Mármint, igazi nővel. Az anyámat most inkább hagyjuk ki a szórásból. Ráadásul fogalmam sincs, hogy akarom-e ezt egyáltalán. Teljesen jó volt nekem úgy ahogy volt.
-Mi lenne, ha átöltöznél valami kényelmesebbe, bár nagyon vadítóan nézel ki, én meg csinálnék valami frankó kaját? - A lehető legbénábban próbálom terelni a témát és kicsit megpaskolom formás fenekét, jelezve ezzel, hogy felállnék, majd haját a füle mögé tűrve, állát hüvelyk és mutatóujjammal alátámasztva gyönyörködöm még néhány pillanatig arcának vonásaimban, hogy kiengesztelésül aztán lesmacizhassam. Ha ez egy szokásos nap lenne, valószínűleg most ő csinálna nekem valami reggelit mialatt én here-verét tartok a nappali kanapéján, de ez a nap nem szokásos. Semmilyen szempontból sem! A konyhának csúfolt kis lyukba beérve a fejemet vakarva állok a kinyitott frigó előtt amiben néhány tojáson, és fonnyadt paradicsomon kívül -amit fénykorában zöldségnek hívtak-, mást nem igen találok. Pat polca meg ugyebár tabu. Amúgy is olyan kaják vannak rajta amiktől hányni tudnék. Most biztos megint Paelo hete van. Vagy mi a tököm... Jobb híján kiveszem a tojásokat a hűtőből és miközben feldobok egy régen vágyott kávét is, próbálok összerakni valami ehetőt.

I can be your painkiller

Chace & Moira

Ha a suttogásodra nem figyelnek oda, akkor kiabálni sem érdemes.

Tudom, hogy rengeteg embernek sokkal rosszabb sorsa van annál, mint aki nekem jutott. Tudom, mert hetente találkozok emberekkel, akik egyik napról a másikra lettek földönfutók, gyerekekkel, akiket elhagytak a szüleik, vagy akiket rendszeresen bántalmaznak. Mindezekkel tisztában vagyok, de jelenleg mégis a saját gondom a legnagyobb. Az, hogy anyám folyamatosan próbálja lenyomni a torkomon a saját akaratát, hogy számára semmi más nem vagyok csak egy eszköz ami által jobb anyának szeretné érezni magát. Unom, hogy apám rendszerint az ő pártjára áll bármilyen vitáról is legyen szó, utálom, hogy nem lehet saját véleményem, akaratom és mindig minden körülmények között elvárnák, hogy fejet hajtsak előttük, akkor is, ha nem tetszik nekem. Hosszú éveken keresztül meg is tettem, úgy táncoltam ahogyan ők fütyültek, próbáltam jó lányuk lenni, de mostanra már nem tudom tovább az ő életüket élni. Szeretném felfedezni, hogy ki vagyok valójában, megtapasztalni az életet, döntéseket hozni, legyen az jó vagy rossz.
Mielőtt megismertem Chacet megpróbáltam az általuk elképzelt világban élni, jó kislányként vasárnaponként templomba jártam, adakoztam, egyetemi hallgató voltam, anyámnak segítettem a házi munkában, dolgoztam, mégis találtak bennem hibát. Aztán megismertem Őt. A férfit, aki előtt még soha nem szerettem senkit, aki megtanított élni, aki megmutatta milyen nőnek lenni, aki mellett kiteljesedtem és aki nélkül már nem tudnám elképzelni az életem.
- Ne máááár, Chace! El akarod venni a kedvem a szextől? mert mégiscsak az anyámról beszélünk, és bár tudom, hogy megjegyzése leginkább cinikus, de semmiképp nem komoly, azért mégis jobban szeretném, ha kicsit komolyabban venné a problémáimat. Még akkor is, ha minden bizonnyal ez számára semmi több lányos hisztinél. Fejem a mellkasán pihentetem, csak némán hallgatom szívének ütemes dobbanását, belélegzem illatát, ami teljesen megtölti a szaglószervem és majdnem teljesen lenyugszom tőle. Mélyen beszívom a levegőt amikor érzem ujjait a combomon kalandozni, az első együtt töltött éjszaka óta egy pillanatra sem lankadt soha bennem az a vágy, amit ő lobbantott fel bennem, sőt, napról napra egyre erősebb és ha tehetném mindig a közelében lennék.
- A tied... suttogom szavaimat nyakának vonalára két puszi között. Imádom ajkaimmal megérinteni őt, felfedezni, megízlelni.
Tudom, hogy teljesen váratlanul érte a dolog, nem számított arra, hogy ma reggel, ebben a korai órában megjelenek az ajtajában egy hátizsáknyi ruhával, azt hangoztatva, hogy ide akarok költözni. Én sem így terveztem. Bár nagyon elegánsan próbálja kerülni a direkt válaszadást nekem, látom rajta, hogy egyáltalán nem rajong az ötletért, nem hibáztatom érte és akkor sem haragudnék meg rá, ha nemet mondana.
- Megértem persze. Majd megpróbálok akkor valahol albérletet keresni, addig meg...nem tudom, körbe telefonálok az ismerőseim között, egy-két éjszakát elcsövezek valahol. az hét-szentség, hogy akkor sem fogok vissza menni a szülői házba, ha a hajléktalan szállón kell aludnom. Nekem egy életre elegem van abból, hogy mindig mindenki megpróbálja irányítani az életem.
- Ühm...remek ötlet, és egy gyors zuhanyzás is rám férne. bólogatok helyeslően miután szétválnak ajkaink. Felállok öléből, és a sarokba hajított táskámhoz lépek, hogy valami kényelmesebb göncöt találjak benne magamnak. Lerángatom a ruhám cipzárját és gyors mozdulattal bújtatom ki belőle vállaimat, hogy aztán az anyag végigcsússzon testemen és megpihenjen a kopott szőnyegen. A veszekedés hevében arra sem volt időm, hogy megnézzem milyen ruhákat sikerült bepakolnom magammal, végül hosszasnak tűnő keresgélés után egy kinyúlt, itt-ott szakadt, Metallica feliratú pólóba bújtatom felsőtestem, amit még a bátyám megunt göncei között találtam és ami elég hosszú, hogy eltakarja a fenekem. Mezítláb, kecses léptekkel indulok a konyha irányába. Én el tudnám képzelni így a mindennapjaimat, vele. Hátulról átölelem a derekát, fejem a hátának döntöm, bárcsak képes lennék megállítani az időt és örökre ebben a pillanatban maradni.
- Mit szólnál egy közös zuhanyzáshoz? bal kezem mutatóujját végigjáratom kidolgozott felsőtestén, egészen a nyakáig, majd vissza a hasa aljáig.
- Te is nagyon harapok rá óvatosan nyakának puha bőrére. - Nagyon járatom végig ajkaimat ugyanott - piszkos vagy...  

Nagyon be lehetsz kancásodva édes, ha olyanokat állítasz, hogy én el akarom venni a kedvedet a szextől. Szóóóóval ezek szerint van kedved egy kis mocskos koituszhoz...? Még totál másnaposan is. Oké, felőlem legyen. Kihívás elfogadva! De csak úgy szólok előre mielőtt még hiszti lenne belőle, én annyira szétcsaptam magam tegnap éjszaka miután te a gyilkos sarkú cipőiddel a kezedben elindultál haza, vagy ki tudja hova, hogy mindent neked kell ma csinálod. Ahhoz túlságosan is kavarog a fejemmel együtt a belem, hogy én bármilyen megerőltető fizikai aktivitásba kezdjek. Nem vagyok az a szigorú, előre megtervezett menetrend szerint élő ember, de ha ma nem állítasz be hajnali tököm se tudja hány órakor ide Szivi, akkor nagyjából úgy nézett volna ki a napom, hogy: Valamikor dél magasságában magamhoz térek, MEGPRÓBÁLOK magamhoz térni, elszívok egy-két, három, szóval, néhány szál cigit, iszom egy erős feketét, beülök a telefonommal a retyóra és utána visszafekszem úgy sac-per kábé délután négyig, hogy aztán még mindig másnaposan nekiindulhassak összeszedni Patet, aki szokás szerint nem tudja megmondani pontosan, hogy hol van. Ezután vehemensen kurva anyázok a GPS-el, majd nagy nehezen felszedem valahol azt a kis csőlakót akivel szintén kurva anyázok, majd irány az egyik lelakott kocsma ahova még minket is beengednek, és kezdődik elölről az egész. De te itt vagy, ide akarsz cuccolni, szóval a mai napra vonatkozó terveim bableves és alkalmazkodnom kell.
Felháborodott kérdésére jóízűen felnevetek és valami rendkívül mocskos, az aluljárókban is csak ritkán hallható perverzséget búgok a Szajhám fülébe. Ha már a jó édesanyja ennek könyvelte el.
Jóleső borzongás szalad végig a gerincemen -pont olyan, mint amikor a negyven fokban lehúzom az első kortyot a frankón lehűtött sörömből-, amikor ajkai nyakamat érintik. Ennyi is bőven elég lenne, hogy készen álljak bárminemű bevetésre, de a költözködős téma egyszerűen nem hagy nyugodni, érzem a hangján, a szavaiból, hogy ha nagyon kell, tényleg albérletbe menne, de ettől függetlenül sokkal szívesebben lenne itt, velem, huszonnégy órában, mint egyedül... Állkapcsom idegesen megfeszül a téma kapcsán.
-Én nem azt mondtam, hogy menj albérletbe. Csak annyit, hogy meg kell várnom a döntéssel Patet, mert ha valamiről nélküle döntök, tuti kibassza a magas C-t! Aludj ma itt, reggel beviszlek melózni. Addigra az a homár is hazavergődik és ha nem lesz nagyon szétcsapva, beszélek vele, rendben? - Szemeit keresem, azokat a különösen csillogó égszínkék csodákat amikkel mindenre rá tud venni. Picsába! Egyszerűen kenyérre kenhető leszek tőlük. Olyannyira, hogy még reggelit is képes vagyok csinálni. Ráadásul önszántamból! Hol egy naptár? Írjuk már fel!
-Tudod merre találod. - Célzok a fürdőszobának csúfolt kis lyukra ahol a zuhanyfüggöny már félig le van szaggatva, a csempe egy részen megrepedt és levált a falról, a csap pedig állandóan csöpög, mert nem lehet rendesen elzárni.
A konyhában jobb híján a megmaradt tojásokból csak valami egyszerű kaját fogok tudni összedobni. Moirának bőven elég lesz. Tudom mennyit eszik. Keveset. Én meg egyébként sem vagyok túlságosan tápos jelenleg. Éppen nyúlok az egyik után, amikor érzem az enyémekhez képest apró, mégis tűzforró kezeket a hátamon, majd a derekamon, és ettől nagyjából azonnal kifut az összes vér az agyamból és egészen máshova tódul. Egy szakadozó sóhajjal fújom ki a visszatartott levegőt valahova a repedt plafon irányába, szemeimet behunyva adom át magam puha ajkai érintésének. Ujjaim a konyhapultba markolnak, abban bízva, hogy türtőztetni tudom magam, de... nem... nem tudom!
-Nagyon beindult, Miss.Metallica! - Dörmögöm rekedten ahogyan megfordulok, és nem bírom figyelmen kívül hagyni a pólót, a mellbimbóit ahogyan a fekete anyagnak feszülnek. Egy tuti, a zuhanyzóig semmiképp sem jutunk el! Ezt tanúsítja a mozdulat is ahogyan hozzásimulok, ahogyan derekától indulva végigsimítok feszes fenekén, ujjbegyeimmel cirógatóan érintve combjait, hogy aztán egy ponton visszakanyarodhassak és combjai alá nyúlva egy könnyed mozdulattal felrakjam őt a pultra ahonnan mindent félresöprök. A tojásokat amik a földön végzik, néhány bögrét és Pat kedvenc cukortartóját is.
-Nem bírok veled! - Morgom ajkai közé, fogaimmal éppen csak megcsípem alsó ajkát. Lapaj tenyereim egyike sűrű hajzuhatagába mar valahol a tarkóján, így billentve hátra a fejét, hogy elérhessem nyakának kecses vonalát is, míg másik kezem végigkaristolja azonos oldali combját és elveszik a ruha alatt, hogy legérzékenyebb pontját érinthessem, tüzelésre készen. És ha ő is legalább már annyira felajzott, mint én, beleakasztom a selyem anyag peremébe az ujjamat, a ruhát feltűröm rajta, és olyan mélyen hatolok belé, hogy meg kell kapaszkodnom a combjaiba, így igyekezve úrrá lenni a túl korai elsülésen ami egyben felsülés is lenne. Néhány másodpercig várok csupán, hogy aztán combjaiba marva közelebb ránthassam, ajkaimmal ajkaira tapadva élvezhessem ahogyan körbeölel, szorít és teljesen elveszek benne.

I can be your painkiller

Chace & Moira

Ha a suttogásodra nem figyelnek oda, akkor kiabálni sem érdemes.

+18

Be kell ismernem, hogy mielőtt megismertem Chacet nem is éltem igazán, ő vezetett be igazán az életnek nevezett labirintusba. A sorsom megpecsételődött azon az estén, amikor egymásba ütköztünk a metró, izzadságtól bűzlő kocsijában és először néztem bele a szemeibe. Az azóta eltelt időszak alatt pedig teljesen és visszavonhatatlanul szerelmes lettem.
Tisztában vagyok azzal, hogy a költözés gondolata megrémiszti őt, az elmúlt egy évben soha nem került szóba, hogy szintet lépjünk a kapcsolatunkban és a ma reggeli hirtelen felbukkanásommal és a költözés gondolatával nem tud megbirkózni. Az igazság az, hogy akkor sem mentem volna máshova ha lett volna opcióm, én szeretek vele és szívesen tölteném minden napomat mellette, de ha neki ez még korai azt is megértem. Fogalmam sincs, hogy hova máshova mehetnék innen, de abban biztos vagyok, hogy a szüli házat olyan messziről kerülöm ki amennyire csak lehet. Majd kilogikázom, hogy anyám mikor nincs otthon és a maradék cuccomért akkor megyek el. Mondjuk vasárnap reggel, amikor jó katolikus családhoz híven mindenki a templomban van. Az egyértelmű, hogy akkor romlott meg igazán a kapcsolatom az ősökkel, amikor Chace az életem része volt, hiszen előtte, ha voltak is súrlódásaink mindig elérték, hogy előbb vagy utóbb bocsánatot kérjek. Anyám nagyon jól bűntudatot ébreszteni az emberben ahogy a büntetések kiszabásához is tökéletes érzéke van. Teljes mértékben képtelen elfogadni, hogy felnőttek a gyerekei és most már nem minden úgy történik ahogyan ő azt szeretné, bár elmondása szerint senki nem okozott akkora fejfájást neki, mint én. A legidősebb bátyám nősülni készül, a menyasszonya egy hasonló mentalitással rendelkező lány, ugyanolyan családi háttérrel, mutter büszkén hangoztatja, hogy milyen jól választott a fia, milyen nagyszabású esküvőjük lesz és alig várja már, hogy az unokáit a kezébe vegye. A másik bátyám mérnöknek tanul Washingtonban, róla is szívesen beszél a családi vacsorákon, azt viszont nem veszi számításba, hogy talán miatta menekült el ennyire a fia, hiszen rendkívül jó egyetemek vannak New Yorkban is, azonban ő fogta magát és elköltözött a világ másik végére és csak évente kétszer látogat haza. Megértem őt. Aztán itt vagyok én, aki abbahagyta az egyetemet, egy kávézóban dolgozom, semmi jövő nincs előttem és ha mindez még nem lenne elég egy drogos szajhája is lettem. Micsoda szégyen. Emma húgom matekot tanít egy általános iskolában miközben még mindig egyetemre jár, minden vasárnap az első sorban ül a templomban. Maria pedig évfolyam első a gimiben, eszébe sincs eljárni bulizni és a fiúk sem érdeklik különösképpen, ellenben kívülről fújja a bibliát és képes belőle szó szerint idézni. Mindenki igazi főnyeremény, csak az én életem siklott ki valahol. Szerintük. Én viszont magasból tojok arra, hogy mit gondolnak, boldog vagyok és végre úgy élem az életem ahogyan szeretném, folytonos megfigyelések nélkül.
- Rendben. Semmiképp nem szeretném, ha miattam lenne súrlódás közöttetek. gyanítom, hogy Pat véleménye annyira nem is izgatja, de még szüksége van egy kis időre ahhoz, hogy elképzelje annak a gondolatát, hogy minden nap együtt legyünk, biztos, hogy bizonyos dolgokról le kell mondania, amikbe inkább én bele sem gondolok. Soha nem mertem megkérdezni tőle, hogy hűséges hozzám vagy néha egy-egy buli alkalmával amikor nem vagyok ott azért becserkészi a lompost más nőknek is? Azt hiszem, hogy nem viselném jól, ha kiderülne nem én vagyok neki az egyetlen. Amennyire birtokló és féltékeny típus, legalább annyira jellemző ez a két tulajdonság rám is, nem szeretem, ha más nőknek csapja a szelet, bele gondolni sem akarok abba, hogy esetleg másokra is úgy néz ahogyan rám szokott.
- Tudod, nagyon sok előnye lenne annak, ha minden reggel együtt ébrednénk. hintek apró csókokat nyakának vonalára - Persze nem Pat számára.... célzom meg csókjaimmal ajkait. Nő vagyok, a csábítás művészete a véremben van, miért nem segíthetnék rá egy kicsit arra, hogy könnyebben tudjon dönteni?
Rövid keresgélés után veszem magamra az első pólót ami kezem ügyébe került, ha zárós határidőn belül nem tudok hazamenni a többi cuccomért, nagy bajban leszek, még a kávézós egyenruhámat sem pakoltam fel.
- Nem hiszem, hogy ez panaszra adna okot kedves uram. mosolygok rá miközben mindkét karomat átfonom a nyaka körül és mohón, követelőzően kapok ajkai után. Olyan szorosan simulok hozzá amennyire ez még fizikálisan lehetséges, miközben tenyerével rámarkol a fenekemre. Szívem szaporábban verdes a mellkasomban, mint minden alkalommal, most is mint minden alkalommal magával ragad a vágyakozás és semmire sem vágyom jobban csak, hogy magamban érezhessem. Az első alkalmunk óta minden egyes nap, szinte már fájdalmasan kívánom őt.
- Csak megbirkózol velem valahogyan... suttogom szavaimat ajkaira, ujjaimmal beletúrok a hajába, szakadozott sóhaj tör fel mellkasomból ahogyan megérzem ujjainak játékát bőrömön. Imádom azt a heves vágyakozást, türelmetlenséget és érzékiséget ami bennem van, imádom, hogy egyetlen csókja is milyen hatást képes kiváltani belőlem. Felnyögök amikor megérzem férfiasságát elmerülni bennem. Mindkét lábam átkulcsolom csípője körül, hogy még közelebb simulhassak hozzá, még mélyebben érezhessem magamban. Ajkaimmal foglyul ejtem az övéit, körmeimmel végigszántom csupasz hátát miközben csípőmmel mozgásba lendülök. Minden másodpercét ki akarom élvezni az együttlétünknek, mindent elfelejteni és csak élvezni, hogy itt van velem.
- Ne kímélj...pihegem szavaimat a fülébe, mielőtt nyelvem végigjáratom arcélén, nyakának vonalán, hogy azt ajkaim köze fogva a puha bőrt beszívjam.  

A szex vele olyan távlatokba, olyan eget rengető magasságokba repít amilyenhez foghatót előtte egy utcasarki, hiányos öltözetű filléres kurvával sem tudtam átélni, vagy a nagy csöcsű Christievel a kocsmából, vagy éppen azzal a hogy is hívják?! nagyjából a dögös negyvenesek közé sorolható milffel, aki középiskolai tanár, vagy főiskolai? Vagy árufeltöltő a sarki boltban? Ezekre a lényegtelen információkra soha nem tértem ki egyetlen numerámnál sem. Ahhoz, hogy kefélj egy jót egy ismeretlennel akivel nem kell semmiféle bonyolult érzelmi vívódásba kezdened, a foglalkozása, a munkája lényegtelen információ és talán még a kedvedre is lelombozó hatással lehet. Kivéve, ha egy alsóbb kategóriájú, sokak által kipróbált prostiról van szó. Ha  nem húztál gumit, nem mindegy, hogy mikor fordulsz orvoshoz Penicillinért...
De ezzel a csintalan, kiéhezett, tengerkék szemű kis szöszi kancával minden más. Amikor vele vagyok, nincs szükségem arra, hogy másról fantáziáljak, és amikor mással vagyok, pont arra van szükségem, hogy róla fantáziáljak. Érti ezt valaki? Patrick múltkor erre azt mondta, hogy Ezt hívják szerelemnek. Mázlista a csaj, te nárcisztikus seggfej! Én pedig izomból hozzávágtam a hamutálat. Azóta nem mer ilyen mélyen szántó eszmecserékbe bonyolódni az emberi érzelmekről, pláne az enyémekről, és azóta hamuzunk a bonduelles kukorica konzerv dobozába...
Véresre harapom a nyelvem és felszisszenek ahogyan ajkaival a nyakamra tapad és kíméletlenül falni kezdi a vékony bőrt. Minél tovább műveli ezt a keserédes kínzást, én annál inkább belehergelem magam az érzésbe ami rám vár és ami szinte pillanatok alatt a magasba repít, ami egy megkönnyebbült nyögéssel együtt áramlik szét a testemen, szalad végig a gerincem minden egyes csigolyáján és gyengíti el a lábaimat annyira, hogy majd' összeesek tőle.
-Azt hittem kinyúvadok. De megérte volna - Nevetek bele a konyha felforrósodott atmoszférájába, majd egy utolsó, az iméntieknél jóval gyengédebb csók után visszahúzom a bokszeremet és a konyhafal repedt, hibásan kifugázott csempéin keresztül a kőre csúszok ahol kezeimet széttárva kiterülök mint egy partra vetett, döglött tengeri csillag, és jó ideig csak a plafon repedéseit figyelem, egészen pontosan addig, ameddig a mellkasom gyors egymásutánban történő süllyedése és emelkedése alább nem hagy.
-Asszem' a kajáról ennyit. A főzés legalábbis tuti ugrott. - Fejemet a földön lévő törött tojások felé fordítva állapítom meg mindezt, miután végre már az agyam is kitisztult, és a világ is visszanyeri eredeti színeit a vad kontrasztokból.
-A szex még jobban meghozta az étvágyamat. - Meg a tegnap éjszakai kokain is amit már csak itthon, a garzonunk elrejtett kis magányában szipuztam fel. De erről neki már igazán nem kell tudnia.
-Mi lenne ha rendelnénk valamit? - Nézek fel rá, ha még továbbra is a konyhapulton piheni az iménti üzekedésünk fáradalmait, majd lustán ülő helyzetbe tornázom magam, hogy aztán a hideg kőről felállva visszanyerjem lábaim felett az uralmat, melyek automatikusan a nappali irányába visznek, azon belül is az elnyűtt, billegő dohányzóasztalhoz, melyen minden megtalálható ahhoz, hogy az ember egy jó cigit tudjon tölteni magának amit én pillanatok alatt meg is teszek.
-Itt van pár gyorskajáldának a hirdetése a környékről. Nézz körül mit akarsz enni. - Lököm oda a cigivel a számba, ami meglepő módon a kiejtett szavaimmal együtt táncol kicserepesedett ajkaim között. Az említett étlapokat az asztalon hagyom, jómagam pedig a cigi megnyugtató társaságával együtt elindulok a nappali egyik sarkába bedobott matracom felé, hogy a rajta lévő ruhák közül kitúrhassak valami nagyjából épkézláb göncöt amit fel tudok venni.

I can be your painkiller

Chace & Moira

Ha a suttogásodra nem figyelnek oda, akkor kiabálni sem érdemes.

Szavakkal igazán ki sem tudom fejezni, hogy mit jelent számomra Chace. Olyan ő, mint sivatagnak az eső, mint alkoholistának egy pohár bor. Nélküle nem érzem magam teljesnek, ha nem vagyunk együtt hiányzik és minden magányos este, amikor lehunyom a szemem elképzelem őt. Arcának vonásait, illatát, érintését bőrömön, hallom nevetését és minden alkalommal alig várom, hogy újra vele legyek. Chace nemcsak a testi vágyaimat elégíti ki, hanem a lelkemnek is megadja mindazt amire szüksége van, még ha minden bizonnyal ő nem is hisz ebben. Egyetlen oka van annak, hogy soha nem beszélek neki az érzéseimről: rettegek, hogyha kimondom őket beijed és elhagy. Félek attól, hogy nem lesz képes kezelni hallottakat, hogy egyáltalán nem is akarja, hogy kimondjam őket. Abban viszont bízom, hogy most is, mint minden alkalommal érzi, hogy milyen sokat jelent nekem.
Egyre hevesebben kapkodok levegő után, a szívverésem felgyorsul, minden porcikámmal visszavonhatatlanul akarom érezni testének melegét. Tisztán emlékszem mennyire féltem, amikor először érintett meg, mennyire vágytam ajkaira mégis milyen esetlennek éreztem magam.
Ha fizikailag lehetséges még szorosabbra fonom lábaimat a csípője körül, teljes testemmel hozzá simulok, érezni akarom izmának legapróbb rezdülését is, vele együtt mozogni, amíg végre átjárja testem az a bizonyos bizsergés, amitől lábujjaim is görcsbe rándulnak, amitől ezernyi pillangó hevesen csapkod a gyomromban, amitől minden lélegzetvételem mély sóhajjal végződik. Szorításom enged, fejem hátra döntöm, hátam ívbe feszül és hosszú másodpercekig csak élvezem a gyönyört amit Ő okozott nekem.
Mosolyogva követem tekintetemmel mozdulatait, én még képtelen vagyok megmozdulni, még mindig az iménti események hatása alatt vagyok. Úgy érzem, mintha minden maradék erőm elhagyott volna.
- Ha sikerül magamhoz térnem egy kicsit feltakarítok. mindenképp szükségesnek érzem eltakarítani a romokat magunk után, Pat azt hiszem enyhén szólva kiakadna ha erre kellene haza érnie, valami azt súgja, hogy amúgy sem lesz elragadtatva annak a gondolatától, hogy beköltözzek. Ami azt illeti szerintem Chace sem rajong az ötletért.
- Rendeljünk. Aztán elmehetnénk vásárolni és vacsorára főznék valamit. Mit gondolsz? Ha valami hasznosat megtanultam anyám mellett, akkor az a főzés tudománya, már egészen kiskorunkban különböző feladatokat bízott ránk a konyhában, így mostanra már otthonosan mozgok a konyhában, és szeretem is. Azért bőven van még mit tanulnom, de mivel érdekel folyamatosan reformálom a tudásomat. - Elkészíthetném mondjuk a kedvenced. ahogyan elnéztem a hűtőszekrény ajánlatát egy nagyobb bevásárlásra egyébként is szükséges lenne már.
Megigazítom a pólómat miután ismét a saját lábaimon állok a földön és a kanapé irányába sétálok, hogy az előbb említett szórólapokat szemügyre vegyem. Őszintén, nem vagyok éhes, de egy kis energiapótlásra most mindkettőnknek szüksége van. Egy koszos zoknit félre hajítok mielőtt lehuppanok a kényelmesnek nem mondható kanapéra. Ölembe veszem az egész vaskosnak mondható szórólap gyűjteményt, lábaimat kényelmesen elnyújtom a kopott párnákon.
- Nem is tudom...van valami amihez lenne kedved? finnyásan teszem félre az első fish and chips étterem hirdetését, nem tudom, hogy mihez lenne gusztusom, de az tuti, hogy a több liter olajban úszó hal és krumpli nem kerül fel a listámra.
- Mondjuk egy jó kis pizza? emelem magasba az egyik szórólapot, ahol most egy áráért kiszállítanak két kisebb méretű pizzát.
- Ez az indiai is eléggé menő, már ha bírja a hasad a csípőset. Vagy kínai? sóhajtva hajítom át a papírokat a kis asztalra. Isten igazából egyik sem nyerte el a tetszésem. Végignyúlok a kanapén, lábaimat a háttámlájára nyújtom, ennek következtében pólóm felcsúszik a köldökömig, tekintetemmel az itt-ott hiányos festésű plafont bámulom.
- Chace... még mindig a csillár körül lepattogott falat bámulom. - Anya azért gyűlöl annyira, mert elmondtam neki, hogy mély sóhaj tör fel a mellkasomból - Mert elmeséltem neki, hogy szeretlek. nem pontosan ilyennek kell lennie egy vallomásnak – ne is nevezzük inkább vallomásnak- de minden ajkaimon kiejtett szó igaz.  

Talán nem a lehető legromantikusabb módon mutatom ki az érzéseimet.Talán egy gyors numera után többre vágyik. Több érzelem, olyan lányos, rendkívül nyálas, meghitt összebújásra, amikor ráhajthatja a fejét a mellkasomra, hogy hallgathassa a felgyorsult szívverésemet, ami a tömérdek mennyiségben elfüstölt fűtől annyira lelassult, hogy valszeg' az se tűnne fel, ha egyszer csak leállna.
Nem mondja ki, és tény, hogy nem vagyok egy agyon iskolázott Dexter, de attól még nagyon is sejtem, hogy mi lehet a szíve vágya. Egy nőért se tenném meg, de érte talán képes leszek kiszakadni a komfortzónámból és tenni valami olyat amire magamtól soha nem vetemednék. Mert kényelmetlen, mert számomra kínos, és mert az nem én vagyok. Virágok, csoki, gyertyafényes vacsora... A hideg futkos a hátamon ezektől a lányregénybe illő kliséktől, de ha nem akarom, hogy beintsen, akkor meg kell erőltetnem kicsit magamat. A napokban éppen azzal az üregi nyúllal volt erről egy kínos és hosszas eszmecserénk. Illetve, ő lökte a rizsát, én meg jobb híján a gitárom hangolása közben nem tehettem mást, mint hogy végig hallgassam, és bár nem mondtam ki, soha nem mondtam még ki, de igaza lehet. Ha valaki, hát Patric nagyon is tudja mi kell egy nőnek! Ő is nagyjából ugyanazokra a dolgokra vágyik. Ezek közé a dolgok közé tartozik például az imént szóba hozott közös főzés is, nem? Az öltözködés közben egy pillanatra félbeszakítom a mozdulatot, és sunyin elmosolyodom. Máris olyanok vagyunk, mint a klisékkel teli szerelmespárok. Nyilván nem arra gondolok, hogy kaját kell csinálni, ha nem akarunk éhen halni, bár ha áttérnénk a fényevésre, máris nem lennénk olyan átlagosak, de ahhoz túlságosan is csípem a barbequs oldalast meg a gyors kifőzdéket amik mindig tartogatnak meglepetéseket, hol kellemeset, hol inkább egy fasza kis hascsikarásba rejtett kellemetlent. Ettől igazán izgalmas a lusta, főzés tudatlan agglegény élet, amit már túl jól ismerek. Talán itt az ideje kicsit megismerni az érem másik oldalát is, és hagyni, hogy Moira olyan távlatokba vigyen kézen fogva, amit eddig még nem próbáltam, mert az egy éjszakás gyors numerákon túl nem volt igényem másra. Többre.
-Nekem mindegy mit eszünk! Az én belem mindent kibír, csak ne olyan Micheline csillagos étteremből legyen ahol csak kikennek valamit a tányérod közepére, és nem elég, hogy ugyanolyan éhes maradsz, de a gatyád is rámegy. - Meglehet, hogy smucig vagyok, de ha lenne elég lóvém és nem lennék az, akkor sem tenném be a lábam ilyen sznob helyekre. Ott még a ketchup is csillagászati áron van -ha van egyáltalán-, nem úgy, mint a mekiben ahol szinte ingyen vágják utánad, és amivel valamikor lezabálhattam a pólómat, amiről gyanús foltot vakargatva lépek be a nappaliba, ahol igazán kedvemre való látvány tárul elém. Ha most megdöglenék, legalább szép utolsó emléket vinnék magammal a pokolba.
-Így vagy a legdögösebb! - És nem is vagyok rest hangot adni tetszésemnek. Ahogy ott fekszik szétvetett lábakkal a nappali elnyűtt kanapéján, az ütött-kopott pólójában, kócos hajjal, kivörösödött arccal, ajkakkal és a nyakán lévő egy-egy halovány folttal ami egy fajta jelzésül szolgál más kanok számára, nos... hirtelen kedvem támad ismét leteperni. Ha Patric sokáig nem jön haza, talán a picsányi kis lakás összes sarkában, helységében megtehetjük... De nem most. Türtőztetem magam, odasétálok a kanapéhoz és befekszem a lábai közé, hátamon érezve szívének heves dobbanásait. Karjai után nyúlok, melyeket a mellkasomra vezetek, hogy bátran kulcsolja össze őket rajtam, míg én túlontúl sima, makulátlan lábszárát cirógatom.
-És mit főznél nekem? Ha már itt tartunk. - Hümmögöm rekedten, szinte már csak suttogva, míg ujjbegyemmel láthatatlan mintát rajzolok térdének sima bőrére és buja csillogással szemeimben nézek fel rá. Fel azokra az édes ajkakra, azokba a lehetetlenül kék, mindennél gyönyörűbb, igéző szemekbe. Kivételes, meghitt pillanatok egyike ez, amit az anyja említésével pillanatok alatt el is kúr. Ujjam megfagy az eddigi mozdulatsor közben. Legszívesebben most felállnék, kocsiba ülnék és elmennék az öreglányhoz -már ha van még annyi nafta a járgányban, de ha nincs, akár gyalog is megteszem azt a néhány kilométert-, hogy istenesen elbeszélgethessek vele, úgy hogy talán még a dauer is kiugrana a hajából, de félek, hogy abból újabb rendőri intézkedés lenne, és még egy felfüggesztettet már nem úszok meg. Tehát csak nagy levegő, kifúj, szúszá meg minden szar, és addig mocorgok a lábai között, hogy szemtől szembe legyünk egymással. Feltérdelek, combjainak külső fele mellett támaszkodva meg a könyökeimen.
-Egy; a kedves mama most már igazán bekaphatja. Tövig. - Szemeim szikráznak, és ez csak fokozódik ahogy magam elé képzelem az anyja lefitymáló arckifejezését. Nem, nem azt ahogy bekapja...Brrr...
-Kettő; talán nem olyan csávó vagyok akit megálmodott a kislánya mellé. Nincs pénzem, nincs komolyabb egzisztenciám, de az utolsó filléremet, az utolsó rongyos, szakadt gatyámat is odaadnám érted Moira! - Indulattal, de annál őszintébben beszélek, amit a szemeimből és mimikámból is kiolvashat. Ennél őszintébb nem lehetnék hozzá!

I can be your painkiller