---

-Meggyőződésem, hogy Mr Belmont már bejelentette az érkezésem, de hadd mutatkozzam be személyesen. Dr William Clowes, örvendek a találkozásnak.
Határozott kézfogás követi a szavakat. Mindketten tudják, az úrfi hány „lélekgyógyászt” hagyott már maga mögött, kiket a családfő egy célból bérelt fel csupán. Egy leheletnyi kutakodás a múltban, melyet az ifjú, féltve őrzött kincsként oltalmaz. Mindössze egy apró pillantás a maszk mögött rejtőző orcára, hogy jobban megismerhessük alanyunkat. Talán a mostani bátor vállalkozó sikerrel jár?
-Kezdjünk egy igazán egyszerű kérdéssel. Össze tudná foglalni 10 vagy kevesebb szóban, hogy mit vár az élettől?
A válasz szinte azonnal érkezik.
-Nyugalmat.
-Kizárólag ennyit? Nincsenek nagyratörő céljai? Ha a maga helyében lennék, 10 ujjamon sem tudnám megszámolni, mi mindent csinálnék.
-Egy szavába kerül és helyet cserélhetünk. Nekem tenne ezzel szívességet.
…

Mivel esetemben nem megyünk sokra az ehhez hasonló „kuruzslókkal”, engedjék meg, hogy kezembe véve a staféta botot, magam igazítsam útba az olvasót szerény személyemet illetően. Kérdés már csak az, mire is kíváncsiak pontosan.
A múltamra?
Történt, ami történt, nem vagyok különösen büszke rá, viszont semmiért sem cserélném el.
Jövőmre?
Az öreg szerint igen jól bánok a szavakkal, és öntörvényű természetemet ismerve, könnyedén el tudna a jogi pályán képzelni, mint befutott ügyvéd. Egyetlen bökkenő akad csak. Még pedig a saját elképzeléseim. Habár, említettem már, hogy ebben a családban az ilyenek nem sokat számítanak?
Netalán, úgy összességében a személyiségemre?
Egyesek határozott, éleslátású férfiként ismernek, ki látott már egyet, s mást élete során, mondhatni megtapasztalta az érme mindkét oldalát. Akadnak olyanok, akik egyenest önzőnek tartanak. Egy mocsok, ki kendőzetlenül tárja mások elé véleményét.  Mások azt állítják, kapcsolataim felszínesek, teljes mértékben hiányzik belőlem az empátia, viszont szakmámnak köszönhetően, remekül nyújtom mindazt, mire a befogadónak szüksége van.

Egy figyelmes barátra van szükséged, aki meghallgatja a problémáidat? Megkapod.
Szeretnéd levezetni a feszültséget egy közösen eltöltött éjszaka során? Az ajtódon kopogtatok.
Szükséged van egy társra, akivel a pohár fenekére nézhetsz? Tudod a számom.

Lassan, magam sem tudom már, melyik állítás való, és melyik koholmány. Egyet viszont biztosra mondhatok. Ha viszonzásként képes vagy kiemelni ebből a szűnni nem akaró sötétségből, egy életre a szívembe zárlak.

But keep in mind: The real horror is the removal of masks.

„Az én szüleim egy bálon ismerték meg egymást, és azóta együtt vannak. A tieid?”
…Szavakkal képtelenség leírni azt az erős késztetést, amit az akkor még 13 éves kölyök érzett, hogy mikor, már vagy negyedjére hallotta ezt a kérdést, megoszthassa végül a kíváncsiskodóval az igazságot.
„Egy anarchista francia és egy mocskos múltú milliomos futó kalandjának vagyunk az eredménye húgommal. Az amerikaival, kit apámnak illik hívni, születésem óta nem találkoztam, mindössze a havonta érkező bankókkal, édesanyám pedig szinte ideje minden percét odakint tölti az utcákon, a rendszer ellen hadakozva. Őszintén szólva, azt sem tudom biztosra, élnek-e vagy halnak. Kifogástalan családi idill, nem gondolod?”
Ezek a mondatok szüntelenül ott ücsörögtek nyelve hegyén, ám tudta jól, a felesleges hisztériázásnál jóval fontosabb dolga is akadt. Ezek a fontosabb ügyek pedig kivétel nélkül mindig, ikertestvére, az ártatlan Camellia körül forogtak. A leányzó jelentette számára a világot, őérte kérdés nélkül a tűzbe tette volna kezét. Ő volt az egyetlen ok arra, hogy mindvégig megtartsa magának családját ócsárló megjegyzéseit, hiszen nem szerette volna bemocskolni húga derűlátó nézeteit.
„Luciel, merre van anyu?”
„Dolgozni ment, nem emlékszel? Majd vacsora után megérkezik, tudod jól.”
„Bátyus, miért vérzik anyu feje? Nem kellene már kikelnie az ágyból? Egy ideje már nem mozdul.”
„Vér? Anyu ma szobát festett a szomszédban, és túl fáradt volt ahhoz, hogy lemossa magáról a festéket. Na de, nyomás fürdeni, addig én felkeltem Csipkerózsikát, és utána közösen elkészítjük a vacsorát.”
Hosszú, fáradalmas évek voltak ezek a fiú számára, főként, hogy édesanyja egészségére úgy próbált vigyázni, hogy eközben húga egy cseppnyi gyanút ne fogjon. Ettől függetlenül, egy pillanatra sem bánta meg ezt az időszakot még így, visszatekintve sem. Az igazat megvallva, egy idő után szinte teljesen hozzászokott ehhez az életformához, és képes lett volna, testvére érdekében, élete végéig folytatni mindezt, ha el nem érkezett volna az a bizonyos este, mely életében meghozta azt a töréspontot, amitől kezdve az események gyökerestől felfordultak.
Kristálytisztán emlékszik arra az éjszakára. Az óra percekkel ezelőtt ütött 10-et. Dörömbölés hallatszik az ajtó felől, felfegyverkezett alakok törnek be a lakásba, szándékukban áll magukkal vinni a családanyát, ki már csak puszta dacból is, ellenkezik minden erejével, mivel nem hajlandó bíróság elé állni. (Olyan biztos az, hogy a rendszer hű katonái kopogtattak ajtaján?) Hangosan roppan a nő állkapcsa, ahogy a katona ökle éri, mire a kisebbikben elpattan valami. Egy egész világ hullott darabjaira a szemei előtt, melyet ép ésszel képtelen volt feldolgozni. Erőszakosan verekedte ki magát testvére óvó karjai közül, és elhagyva a biztos rejteket, a katonák felé rohant, hogy mentse édesanyját. Az idegen betolakodók nem igen nézték jó szemmel a lány közbeavatkozását, ezért intő jelleggel oldalra lökték, hogy maradjon ki a felnőttek ügyintézésből.
Kérdem én..felfogták, hogy az izmos kar, egy alig 14 éves kislány, harmatgyenge testét taszította odébb? Felfigyelt arra bárki is, hogy a gyermek feje, a korábbi erőkifejtés miatt lendületből vágódott neki a közeli éjjeli szekrény sarkának, és attól a pillanattól kezdve a lány többet már nem mozdult?
…Nem, ezek az alakok előtt mindössze egy cél lebegett, mégpedig hogy elszállítsák a nőt. Ebből kifolyólag, míg Luciel húga, azóta élettelen testéhez sietett, addig a hölgy elvesztve ép eszét, a katonáknak támadt puszta kézzel. Egy perc sem telt bele, immáron két mozdulatlan test hevert a földön. Az idegenek dolguk végeztével távoztak, maguk után hagyva egy, a családjától megfosztott árvát. Lehetetlenség leírni, mi zajlott le az akkor, mindössze 13 éves ifjú fejében, ám annyit elárulhatok, isteni csoda, hogy világa összeomlása után képes volt ellenállni az őrület hívogató csábításának.
A végső búcsú után, útja egy bizonyos alakhoz vezette. Nem maradt rest a korábbi években, így a család egyben tartása mellett kutakodni kezdett a családapa után. A hosszadalmas évek munkáját végül siker koronázta, hiszen igen sok információt megszerzett arról a férfiról, kinek törődését eddig még csak anyagiak formájában érezhette.
Az édesapa, tudomást szerezve fia jelenlegi helyzetéről, kisebb habozás után helyet biztosított neki a családi birtokon, és megpróbálta valahogy beilleszteni magába a Belmont „dinasztiába” is. Az első évek, újdonsült vagyonosként szörnyen megpróbáltatóak voltak. Új családja immáron egy édesapából, féltestvéri bátyból és hugicából állt. A volt feleség Európában tartózkodott valahol, egy új életet kezdve. Említeni sem kell, mennyire is nehéz elnyerni az újdonsült rokonok elfogadását, ha eddig gyakorlatilag még a létezésedről sem tudtak. Az ifjút mindig is érdekelte a színészet világa, ugyanakkor a korábbi évek alatt nem igen akadt lehetősége elmélyülni szenvedélyében. Most viszont, hogy szabadideje immáron saját maga körül forgott, megkötések nélkül üldözhette álmát.
Muszáj volt valami elfoglaltságot találnia magának. Felejteni akart.
Gimnáziumba nem járt, magánoktatásban részesült, hol a kötelező tárgyak mellett megjelentek olyan tematikák is, melyek álmai felé sodorták a fiatalt. Lerítt a kölyökről, hogy bizony van sütnivalója, és intelligenciája sem utolsó, ugyanakkor magaviseletével nem kevés probléma volt.
„Kamasz. Majd kinövi.”
Mindvégig ez volt a családfő reakciója fia egyre inkább romló magatartására, mígnem, az akkor már 18 éves suhanc rács mögött végezte. Nem a legjobb társaságba keveredett az évek alatt, melynek később meg is itta a levét.
Minden esetre, az óvadékot néhány nap alatt letették, így alanyunk probléma mentesen visszatérhetett a birtokra. A férfi csupán ekkor szembesítette fiát nem tetszésével, és utasította arra, hogy végleg szüntesse meg a kapcsolatot barátaival. Az ifjú, válaszként végre felhasználhatott minden olyan információt, melyeket apjáról, sokkal pontosabban, a Belmont Atlantic névre hallgató családi vállalkozásról szerzett még korábbról, és a birtokon eltöltött évek alatt. Mivel a férfi az eddigi évek során nem igen tervezett belefolyni az életébe, ezért ő is néma maradt, ugyanakkor most kénytelen volt szembesíteni a ténnyel, hogy erkölcsi értelemben egyikük sem jobb a másiknál. A fiú pontos számadatokkal rendelkezett apja ügyleteit illetően, tudott az összes törvénytelen üzletéről. (kábszer, örömlányok, piac manipuláció, vesztegetés, stb.) Tudott a kulcsfontosságú lebujról, ahol az igazi élet csak napnyugta után kezdődött, csak úgy mint arról a bizonyos határ menti motelről is, ami a befolyt összegek átmosására szolgált.
Egy hosszú beszélgetésnek nézett elébe a család két férfitagja, minek végeredményeként egy olyan döntésre jutottak, mely elméletileg mindkét félnek kedvező, gyakorlatilag viszont az egyikük nem kicsit ütötte meg a bokáját. A családfő belátta, hogy nem képes fiát távol tartani a bajtól, így hát egy sebes pálfordulás következtében taktikát váltott. Az alku egészen egyszerű. Mindaddig, míg gyermeke kiveszi a részét a családi üzletből -lecsupaszítva, jön, amikor hívják-, készséggel finanszírozza tanulmányait az általa kiválasztott egyetemen, és látja el kellő anyagi támogatással a későbbiekben is. Ha viszont nemet mond, véget ér az eddigi „apai szeretet” és magára marad a nagyvilágban.
Nem hiszem, hogy említenem kell, mi volt a kölyök válasza.
Ettől a perctől fogva vált csak igazán szórakoztatóvá –mások sokkal inkább veszélyesnek, kockázatosnak mondanák- az ifjú élete, hiszen akadálymentesen törtethetett tovább eredeti céljáért, miközben, akarva akaratlanul, az alvilági életbe is belekóstolhatott. A tárgyalás napjától fogva pedig, a család végérvényesen is befogadta az elkóborolt csimotát, ezzel részesévé téve őt a végzetes, ördögi körforgásnak.