Gőzöm sincs hány óra lehetett, de annyit tudok, hétágra süt a Nap, nekem meg majdnem kiégeti a szemem. Bár, vitatkozhatnánk, melyik a rosszabb, halottak véres fotói vagy a tűző napsütés. Sokan az utóbbit mondanák… Főleg, ha nem ebben a szakmában dolgozol. Aztán van egy–kettő, amelynek láttán még a mi hátunkon is feláll a szőr. Viszont az akták gyűlnek, a gyilkosok meg sosem alszanak, ez pedig akkor kritikus, ha elszólítanak az asztalodtól, mert akadnak fontosabb munkák. Az elején egészen nyugalmas napnak tűnt, annak ellenére, a mellettem ülő kollégám azzal szórakozik, amikor a másik jobban belesüllyed a munkába, néha egy galacsinnal dobja fejbe. Azt hinnéd szövetségi ügynökként, mindenki kosztümökben, zakókban járkál és a Federal Plaza maga a rend és fegyelmezettség fellegvára. Na, persze. Nyilván a terepre más vonatkozik, mint a papírmunkára, fél év alatt meg simán megszokod, hogy a harminc körüli pasik egymást piszkálják. Vissza a munkára. Tulajdonképpen maximumon pörgött az agyam, amikor hirtelen megfagyott a levegő és méltóztattam felnézni. A mellettem ülő férfi pedig a fejével az ajtó felé intett. A főnökasszonyunk egy nála tízessel – vagy csak a sok kence nyomta le a tizenötöt, tízre? – idősebb nő társaságában sétál be felénk. Haja kontyban, ha tippelnem kéne a feje már régen lüktet a szoros frizura miatt, emellett pedig ragad a lakktól. Már ránézésre is. Holott azt meg kell hagyni, a megjelenése olyan, mintha a First Lady haladna felénk olcsó kiadásban. Akkor eszmélek rá, ki is ez a nő valójában, a tekintetünk találkozik, miközben magamban imádkozok öt percnél ne legyen többet a főnök irodájában. – Szerintetek mit keres itt? – hallom a kollégám hangját magam mellől. Én csak megrántom a vállamat. – Azt rebesgetik megfellebbezte az Amanda Wayne ügyet, mert találtak valamit, amely mellett múltkor elsiklottak. – forgatja a szemét a velem szemben ülő nő. Ez most komoly? – Elvileg nem elégszik meg a rendőrség munkájával, a szövetségieket akarja, az ügyvédje addig szórakozott a bizonyítékokkal, hogy elérte, újravizsgálják. – eközben érzem egy tekintet perzsel, amikor pedig több figyelmet szentelek a dolognak, egy tollal szemezek. – Igen csendben vagy, kislány. – mutat rám az másik nő. – Csak nem ismerted az áldozatot? – De. – vonom meg a vállam. – Nem nagy ügy, még egyetem alatt voltunk jóban. – elgondolkodom egy fél pillanatra. Azt az ügyet balesetre hivatkozva lezárták, viszont nem Ryan Carsont gyanúsította az anyja? – Kit gyanúsítottak? Carsont? – egyöntetű bólogatást kapok, amire elhúzom a számat. Ekkor kitárul a főnökasszony ajtaja, és a szájából hallom a nevemet. A többiek, amolyan „Na, ne!” fejjel néznek rám. Anyám borogass…
***
– Hívattál. – mondom, Mrs. Wayne arcán pedig haloványan átfut az öröm. Hárpia! A szeme is csak a krokodilkönnyek miatt vörös. Igaz, én még Quanticóban voltam, az eset idején, viszont rendőrként is megmondtam a lányának, jobb, ha nem üti bele minden szarba az orrát. Az anyja meg totál is hülyeséggel traktálta, miszerint a karrier fontosabb, mint egy buta Teréz anya komplexusos orosz lányka. – Újranyitották a Wayne ügyet, ki kellene hallgatnod Carsont. – biztos, hogy nem. – Felső utasítás. – cseszd meg! Muszáj minden áron ráhúznia valakire a vizes lepedőt? Mármint, ember, büntetőjogi ügyvéd az apám D.C.– ben, az ottani orosz maffia rettegett tagjait védi. Akkor, mi? Engem is besározna? – Az akta ott lesz az asztalodon, mire ideér a férfi a tárgyalóban lesz a helyed. – az idős asszony kisétál, én pedig követem a szememmel, bezáródik az ajtó és folytatja. – Nem hiszem, hogy megváltoztatja az ügy állását, de a feljebbvalók szeretnék Carson profilját. Készülj fel, nem lesz gyalog–galopp a kihallgatása. – távoztam, míg ő a tárcsázta a férfi számát. Jó esetben is húsz percem lesz átfutni ezt a rohadt vastag aktát. Arról nem is szólva, mit húzunk ki belőle, a pasi az állam fegyveres szerveit látja el, többnyire. Ha valamire pedig megtanított az apám, az az, ilyenekkel kötekedni kényes dolog.
A pénz beszél, korrupt emberek pedig mindenhol vannak. Minden intézményben és szervezetben lehet találni egy vagy két olyan alakot, akik hajlandóak lemondani a becsületükről a ropogós dollárokért cserébe. Akit nem lehet megvesztegetni, azt meglehet félemlíteni. Még ha az illető a saját testi épségét nem félti, mikor szóba kerül a családja vagy a barátai, akkor már könnyedén megtörik. Még senkivel sem találkoztam, aki ne adott volna át bármilyen információt, ne árult volna el bárkit, ha a szerettei testi épsége forgott kockán. A meg nem nevezett forrásom ezek az opciók közül az elsőt, tehát a pénzt választotta. Bölcs döntés. Neki köszönhetően már azelőtt tudtam, hogy behívnak kihallgatásra az Amanda Wayne-ügy kapcsán, hogy megcsörrent volna a telefonom. Miss Wayne egy nagyon ambiciózus és elszánt nő volt, akivel más körülmények között nagyon jól megértettük volna egymást, viszont azt nyilván nem toleráltam, hogy a nevemet próbálta besározni. Figyelmeztettem, mielőtt belekezdett ebbe az egész boszorkányüldözésbe, de nem hallgatott rám. Milyen kár. Milyen kár, hogy mielőtt újra megkértem volna, hogy felejtse el ezt az ügyet egy szörnyű baleset érte a saját otthonában. A gázrobbanás viszonylag gyakori, balszerencse, hogy a nő pont otthon tartózkodott, mikor ez megtörtént. Mivel tudtam, hogy behívnak kihallgatásra, ezért egyáltalán nem lepődtem meg, mikor telefonhívást kaptam a szövetségiektől. Éppen az irodámban voltam és egy halom papírra véstem rá az aláírásomat. Természetesen együttműködtem, hiszen elutasítani nem nagyon tudtam volna egy kihallatást, arról nem beszélve, hogy gyanút terelt volna rám. Egy pillanatig sem tartottam attól, hogy tényleg találtak volna valamit, mivel a történtek nyomait olyan helyszínelők tüntették el, akik nekem (is) dolgoztak, ők pedig ügyeltek minden apró részletre, mert pontosan tudták, hogy a nyomozók miket keresnének. Minden takarítást velük szoktam végeztetni, mert szeretem maximálisan elvarrni a szálakat. Még befejeztem a papírmunkát, amiket eltettem a megfelelő fiók megfelelő mappájába, aztán elköszöntem Lanától, majd hazafelé vettem az irányt. Otthon átöltöztem egy egyszerű fekete pólóba, illetve farmernadrágba, ugyanis azt mondtam a szövetségisnek, hogy éppen egy családi ebéden veszek részt, de természetesen a bűnüldöző erőknek még én sem mondhatok nemet. A pontosság nagy mániám, viszont most egyáltalán nem figyeltem az időt. Nem azért mert hirtelen ilyen leszarom típus lettem volna, hanem mert nem adtak meg pontos időpontot, csak annyit hogy menjek, amint csak tudok, lehetőleg minél hamarabb. Egy bő óra múlva léptem be az épületbe, ahol az egyik dolgozó a kihallgatóterem felé irányított. - Kér valamit? - Van rendes kávéfőzőjük? Ha igen, akkor egy espresso-t, két cukorral és kis tejjel - mondtam, aztán a férfi által mutatott ajtóhoz mentem. Kopogás nélkül beléptem a szobába, ahol már ott ült az asztalnál az a személy, aki a kihallgatást fogja végezni. Egyáltalán nem volt ismeretlen számomra ez a szituáció, hiszen már részt vettem néhány alkalommal. - Jó napot Miss Kavinsky - üdvözöltem a nőt, miközben helyet foglaltam vele szemben a székben. A forrásom azt az információt is megosztotta velem, hogy kivel fogok most beszélgetni, ezért lefuttattam egy gyors keresést a nőn, akiről ezáltal sok mindent megtudtam. Ezzel persze nem volt (most) célom visszaélni. Hacsak nem hozza úgy a helyzet. - Hogy van az édesapja? - A férfi egyike volt az üzlettársaimnak, illetve ő sem azok az erkölcsös emberek egyike, akiket nem lehetne megvásárolni. Hiszen máskülönben miért védené az orosz maffia tagjait? Mindenesetre remek ügyvéd, aki dolgozott is ezen az ügyön, mikor az elsőízben kirobbant. Közben megérkezett a kávém is egy csészében. Rövid kavargatás után belekortyoltam. Rosszabbra számítottam, nem automatás porból és vízből készült kávé volt, viszont így is távol állt attól a minőségtől, ami a cégemnél van, s amihez hozzá is vagyok szokva.
A telefonom órájára néztem. Van még szabad tíz percem, szuper, akkor szedjük össze a gondolatainkat, hogy legyen mire rákérdezni. Magam elé húzom a jegyzettömböm és egy tollat vennék elő, amikor megcsörren a telefonom. A szemöldököm megemelkedik a kijelzőn szereplő név láttán. Apa. - Dolgozom. – mondom mindenféle körítés nélkül. - Tudom. És azt is kit fogsz kihallgatni. – a kezemből kiesik a toll, és egyből a folyosóra megyek természetesen immár oroszra váltva, mert azt itt nem beszélik. - Te meg honnan… - kérdezném, de félbeszakít. - Nagyon vigyázz a pasassal, rohadt mocskosul játszik. Aggódnod nem kell, ismersz. Sok sikert. – azzal megszakadt a vonal. Megráztam a fejem, miközben nagyon nem értettem miről van szó. Visszaültem az asztalomhoz, a fent maradó időben pedig nekiálltam pontokba szedni mind azon dolgokat, amelyeket furának ítéltem meg az ügy kapcsán. Mint például egy kamera és a portaszolgálat is rögzítette, hogy Carson előbb lép be abba a paneltömbbe, ahol Amanda lakott. Az adatelemzők pedig azt is megerősítették, hogy nincs senki más, aki a férfihoz köthető abban az épületben. Ha természetesen nem számoljuk azt a halom feljelentést, miszerint a pasas néhány alkalmazottja nyomtalanul eltűnt. Wayne anyja meg ebbe próbál kapaszkodni, ami tulajdonképpen még egy vádemeléshez is kevés. Egy cég tulajdonosról beszélünk, hatalmas kapcsolati hálóval, magas intelligenciával, arról nem is beszélve, totál ambiciózus. Szóval a tanúvallomás az, amivel egy vádemelést lehetne indítani, de nem fog belemenni. Miért menne bele? Hiszen az összes ejtett feljelentést a nyakába húznák, alaphangon jó, ha járókeretes vénemberként mászna ki a börtönből. Ekkor villan be az agyamba egy gondolat apám hívása alapján. Bassza meg, tégla van nálunk?! Nem, tuti nem. Csak paranoiás lettél az aktát olvasva. Még csak egy belső vizsgálat kellene a nyakunkra, ezzel együtt a sajtó. Már magára az újságírókra gondolva is a hideg futkorászik a hátamon. Sosem szerettem a média felhajtást, főleg, amikor egy hullagyáros rohadéknak még nevet is adnak. Szóval betelepülök az egyik még kevésbé rideg hangulatú kihallgatóterembe. Bár, a kihallgatóterem gondolata amúgy sem valami bíztató. Arrogancia és vakmerőség? Az első, amit találomra le tudnék szűrni róla, hiszen ki nyitna be egy kihallgatóba kopogás nélkül? Mi lenne, akkor, ha előtte egy autofág gyilkost hallgatnék ki? Felállok, hogy bemutatkozzam neki, de már tudja a nevem. Ami az agyamban lévő piros riasztást engedi jobban a felszínre törni. - Sajnálatos, hogy ilyen körülmények között kell találkoznunk, de ha kérhetem, akkor a továbbiakban maradjunk az ügynöknél, Uram. – közlöm vele gördülékenyen. Miközben az arroganciát már megerősítem magamban, és nem, nem félek tőle. Meg a főnököm szavaiból ítélve nem is a Wayne-ügy érdekli elsősorban, na, de nem is Carson profilja. A szemem sem rebben, amikor az apámat említi. Hallottam róla, hogy az ő hátsóját is bevédte már. - Látom, magának a legjobb kell, ha az ügyvédekről esik szó. Így szerzett tudomást Igorról is, nemde? – ha valaki súghatott is neki, akkor sem ismeri igazán az apámat. Ő népszerű, én kihallgatom, a családunk többi tagja pedig titkosítva van, ha pedig azokhoz az információkhoz valaki hozzájut ott elszabadul a Pokol. Erről ennyit, térjünk vissza az ügyre. - A fegyelmezettsége és a higgadtsága a katonaságra utal, bár jól tudom, hogy nem teljesített katonai szolgálatot?
- A sajnálatos körülmények között a kihallgatótermet érti? Esetleg azt, hogy megint azt az ügyet veszik elő, amiben már bizonyított az ártatlanságom? Vagy azt, hogy egy családi ebédről rángatnak el, mert most azonnal akarják lebonyolítani a kihallgatást? Nem mintha mennék bárhova is - A menekülés az felérhetne egy beismerő vallomással is, hiszen akinek nincs takargatnivalója vagy nincs sarokba szorítva, az nem fog elmenekülni. Sarokba még sosem voltam szorítva, illetve hacsak Amanda nem támad fel és közli a nyomozókkal, hogy én ölettem meg, addig nem kell attól tartanom, hogy rám tudják bizonyítani a gyilkosságát. Ez az utóbbi pedig azért nem valószínű. Sok bűnös hallgatását végül a lelkiismeret töri meg. Én azonban nem sajnálom, amit tettem a nővel, megtenném újra és mással is, ha megint hasonló helyzetbe kerülnék. Nem azért, mert ne lenne lelkiismeretem, egyszerűen ez nem az a kategória, amitől én rosszul érezném magam vagy ne tudnék éjszakánként aludni. - Ahogy akarja, Kavinsky ügynök - Megfordult a fejemben, hogy alaposan megnehezítem a nő dolgát, de akkor valószínűleg még tovább tartana ez az interjú, én pedig minél hamarabb végezni akarok itt. Nem azért, mert attól tartok, hogy elszólom magam - ehhez azért már több tapasztalatom van -, hanem mert a legkisebb problémám is fontosabb ennél. Főleg, hogy nincs semmi bizonyíték a kezükben. Minden reményük abban rejlik, hogy majd hirtelen bevallok mindent. De erre mennyi az esély? Egyenlő a nullával. Pusztán erre a feltételezésre újra elővenni egy ügyet... csak annyit érnek el vele, hogy újra felkavarják a hozzátartozók érzelmeit. Mert engem nem hat meg, ha meg kell gyaláznom Amanda Wayne emlékét akár a bíróság előtt is, viszont abban már nem vagyok biztos, hogy az édesanyja ebbe ne rokkanna bele. Nem mintha az ügy bíróság elé jutna. - Nekem a legjobb kell. Mindegy miről van szó - Semmilyen esetben sem vagyok hajlandó alább adni a szintet. Főleg úgy nem, hogy megvannak rá az anyagi eszközeim, hogy a legjobbat biztosítsam magamnak mindenből. Az ügyvédeken pedig főleg nem fogok spórolni, hiszen nem olyan ügyeim szoktak lenni, mint egy parkolási bírság. A tét sokkal nagyobb, ezért csupán olyanra vagyok hajlandó bízni az ügyemet, aki azt meg is tudja nyerni. Nem érdekel, hogy milyen módszereket használ, ameddig megnyeri a pert. Vagy már azt eléri, hogy bíróság elé se kerüljön az ügy. - Sok embert ismerek, nyomozó. A kapcsolati hálóm kiterjedtebb, mint azt gondolná - De ez egyáltalán nem meglepő a cégemre való tekintettel. Több országból importálok fegyvereket, ezért nem csak az Államokon belül vannak fontos kapcsolataim. Aztán még ott vannak a kábítószerüzletek, amik tovább szélesítik azon befolyásos emberek körét, akikkel majdhogynem baráti kapcsolatot ápolok. Mondjuk az, hogy ismerem meg honnan ismerem az apját egyáltalán nem releváns a Wayne-ügy kapcsán. - Ha nem lennék fegyelmezett és higgadt, akkor nem mondhatnék magaménak egy ilyen sikeres multinacionális vállalkozást - Egy impulzív cégvezető gyorsan romba tud dönteni mindent, hiszen az érzelmei, a hirtelen felindulásai vezérlik, nem pedig a józan eszére hallgat. - Nem, nem voltam katona. De apám és nagyapám is nagyon szigorú emberek voltak, akik a nevelésben is hasonló elveket vallottak - Tehát nálunk mindig rend és fegyelem volt. Mondjuk ez engem egy pillanatig sem zavart, mert sosem voltam olyan személy, akit könnyen fel lehetne idegesíteni. Az öcsém már ezt jobban megsínylette, mert neki könnyedén elborul az agya, illetve eléggé csapongó természet is. Biztosan a nevelés is közrejátszik abban, hogy ilyen kimért vagyok, viszont lazább szülőkkel, se lennék szerintem sokkal másabb.
Ha ez itt most nem egy kihallgatás lenne, egy feltételezett pszichopatával, akkor bizony megengednék magamnak egy pislogást. Ezt a fajta meglepettséget pedig a stílusa számlájára írom nem a szavaira. Mintha annyira adhatnék a szavára… - Az első két felvázolt lehetőségére értettem. – a családi ebédjéről szóló meséjét elengedem a fülem mellett. Tekintve, ha annyira fontos társasági esemény lett volna, akkor ez prioritást élvezett volna. Na, meg nagyobb felháborodottságot váltana ki belőle. Mert a viselkedése támadó, legyen akármilyen higgadt is a hangja. Az pedig, hogy a hivatalos megszólítást alkalmazza, már fel sem veszem. Statisztikailag a nők a rendfenntartás terén általában hátrányból indulnak. Nem beszélve, ha a kihallgatandó személy valamilyen oknál fogva felsőbbrendűnek érzi magát. Valahol a skálám közepére teszem a férfit, mert nem ő lesz az első, sem az utolsó, aki pályafutásom alatt ezt éreztetni fogja velem. - Ebben biztos vagyok. – mosolyodom el, viszont én sem érem be kevesebbel. Mert lehettünk mi bármilyen országos barátnők, én már akkor megmondtam neki a véleményemet. Arról nem is beszélve, nem az Amanda Wayne ügy felgöngyölítése az elsődleges célom. A tipikus „nem rossz” arckifejezéssel válaszolok a mondatára. Mindenkinek vannak kapcsolatai, nekem például a hadseregen belül, ha nem az átlag kapcsolatokat nézzük. Az apám ügyei pedig a legkevésbé sem az én tisztem. Maximum megítélni, de azt ő is tudja és mellékesen leszarja. Találkoztam már vele kihallgatás során. Nagy ügy… Mivel a munkánk a viselkedés elemzése, amelyhez olyan tényezők is hozzájárulnak, mint család és neveltetés, így kezd a számomra körvonalazódni kivel állok szemben valójában. Eddig biztosan el is mondhatom még nem hozta rám a frászt. Csak a gyanúmat ébresztette fel több ízben is. - Nos, akkor a lényegre térve. – ha ezek után még hangosan hozzá is teszi, hogy végre már, akkor lottózni fogok. – Tisztában van azzal, milyen bizonyítékok által, került megnyitásra az ügy? – mert, aki kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezik, annak illene tudnia ezt. Jó, egyébként ennek tisztázása amúgy is munkaköri feladatom. Viszont engem legfőképpen az érdekel, elszólja-e magát avagy sem? Bár, a főbb céljaim közül az egyikért a kis ujjamat sem kellett megmozdítanom. Azt már akkor elárulta, amint belépett a terembe és úgy köszöntött, mintha ismerne.
Kezdőlap
