We just kiss and go

Domi & Tiger

Még sosem kérdezte meg senki tőlem, hogy: és nem szar, hogy egy jó ideje már nincs állandó lakhelyem? és én igazából örülök is ennek. Mit itassam az egereket, ha nincs akkor nincs, nincs, mert nem lehet, ellenben az életterem hatalmasra nőtt az elmúlt tíz évben, míg ezzel együtt a szükségleteim minimálisra zsugorodtak össze. Egy ágy, vagy kanapé féleség, meg egy törülköző és boldog vagyok, ennyit követelek mindenkitől, akinek a lakásán meghúzom magam, Dominique is csak azért kivétel ettől, mert nem fizet és ha nem fizet, valahogy rá kell venni, hogy törlesszen és inkább élvezem a zsarolást, mintsem unalmas fenyegetésekkel tömjem meg a csinos kis francia fejét.
Nem kopogok, mert nem fogom felkelteni az egész lépcsőházat hajnali kettő fele, inkább megcsörgetem Domit az ajtó előtt állva. Még sosem hívtam fel és ő soha nem is adta meg a számát, ettől még én megszereztem. Hosszasan kicsöng a minimális hangerőre vett telefon, s amint felveszi, halk, mély rekedtes hanggal szólalok bele.
- Nyisd ki az ajtót! - Nyugodtak szavaim, lassan beszélek, szinte suttogok is, de mégis érzékeltetem vele, hogy nincs nagyon választása, mintsem hogy engedjen be. Jobban jár ő is, ha nem kezd el akadékoskodni.
Próbálok türelmesen várni, de elég nehéz, mikor hozzá vagyok szokva, hogy mindent azonnal kell csinálni, és ha én kopogok valahol, garantáltan egyből nyitják is az ajtót. Mindegy, látszik, hogy a csaj nem függő, de azért nem kell, hogy kicicomázza magát csak mert beállítok hozzá. Mikor aztán végre kinyitja, egyből belépek a lakásába és csak akkor veszem le a kapucnimat, amikor bezárja mögöttem az ajtót. Mégis mennyire gyanús pont ez a magatartás? Gyanús, persze, de inkább súgjanak össze az öregek, hogy ki ez a fazon, mintsem hogy mindenhol feltűnjön az arcom.
- Na végre! Jó sokáig tartott. - Nyilván nem pénzért jöttem, azt nem hajnali kettőkor fogom követelni, bár ő is tudja, hogy még mindig lóg és ezt mennyire nem szeretem. - Nyugi Húsi, reggelre felszívódom. - Ledobom a csukámat és kibújok a vastag pulcsiból is, egy tökre átlagos farmerben és fekete pólóban megyek be a konyhába, hogy körbenézzek.
- Van itt valami kaja? - Kinyitom a hűtőt is. Megtehetem, nem? Egy-két hónap és ha akarom, kilakoltatják, s minden ami itt van, amúgy is az én cuccom lesz. Áh hagyjuk is, én csupán kibaszottul éhes vagyok. Halkan beszélek, nem akarom felébreszteni a gyereket.

2AM | ⚶

Tig & Domi

I don't know who you are now,
Mystery drenches my brain

Hosszú órák ringatása árán sikerült végre elaltatnom Assiat, volt egy kis hőemelkedése, és emiatt nyűgösebb a megszokottnál. Éjfél után, fáradtan dőlök be az ágyba, abban reménykedve, hogy hajnalig nem fog felsírni a kisasszony és lesz időm kipihenni magam. Hosszú napom volt ma, sőt az egész hetem egy véget nem érő mókuskeréknek tűnik, a megszokottnál többet dolgozom, szükségem van a pénzre, hogy megadjam a tartozásomat, még ha ennek az is az átka, hogy kevesebb időt tölthetek a lányommal. Ha lenne arra lehetőségem, hogy már holnap reggel elköltözzek innen, sajnos viszont ez nem áll módomban. Még egy kicsit nyelnem kell, tűrni és remélni. Hosszú, óráknak tűnő percek után sikerül valahogy elaludnom. Álmom azonban nem tart sokáig, a telefon halk csengése riaszt fel legszebb álmomból. A szemem dörzsölgetve figyelem az ismeretlen számot a képernyőn.
- Mii? a hangot azonnal felismerem, azt hiszem, hogy ezt bármikor és bárhol felismerném. Idegesen, torkomban dobogó szívemmel, szinte már kipattanok az ágyból. Egy pillanatig megfordul a fejemben, hogy nem nyitok ajtót, de tisztában vagyok azzal, hogy annak következményei lennének. Nem akarom, hogy a békésen alvó Assia felébredjen, így a telefonom lámpájának segítségével próbálom megtalálni , kevesebb mint több sikerrel. Hosszú percek elteltével, feladom a  keresést és hálóingesen sietek a bejárati ajtóhoz, ahol minden késlekedés nélkül kinyitom az ajtót. Az előszobában felkapcsolt lámpa fénye sérti a szemem, így hunyorogva nézek végig a férfin. Amint belép, automatikusan hátrálok tőle néhány lépést. Fogalmam sincs, hogy mit keres itt, ebben az órában, de gondolom, hogy nemsokára megtudom.
- Mi az, hogy reggelre? követem őt a konyha irányába, megtartva a két lépés távolságot. - Mit keresel itt? Ma nem kell pénzt fizetni. Más oka meg nem lehet annak, hogy itt van ugye?
- Engedj oda. lépek a hűtőhöz - Ratatouille nyomom kezébe a műanyag ételtartót, amiben még van egy kis lecsó. Egyáltalán nem örülök annak, hogy ide jön az éjszaka közepén és felzabálja a kajámat, de gondolatban bármennyire is dühöngök, nem adok hangot gondolataimnak. Vissza sétálok a konyha végébe, hátammal a hideg falnak támaszkodom. Karomat átfonom a mellkasom előtt, ha olyan fényviszonyok uralkodnak a lakásban eléggé áttetsző a hálóingem anyaga, már így is többet látott belőlem legutóbb, mint amennyit bármikor is szerettem volna mutatni neki.
- Miért itt vagy? nem bírok magammal és rákérdezek. Szeretném ha elmenne, és a legjobb az lenne, ha hónap végéig soha többé nem bukkanna fel. Vagy még akkor sem.

We just kiss and go

Domi & Tiger

Nem fogom neki még egyszer kinyögni, hogy nyissa már ki azt a kurva ajtót, mert hangja inkább sejteti a meglepettséget, ami egyfelől jogos és meg is értem, ugyanakkor nekem is hajnali kettő van, ugyanúgy mint neki és én is emberből vagyok, aki lassan huszonöt órája talpon van. Nehéz az élet, tudom én, de csak egy kulcselforgatást akarok, nem tudtam, hogy ennyi ideig tart ez egy ilyen kicsi lakásban. Hallok motoszkálást, úgyhogy elteszem a telefont a zsebembe, majd végre bejutok a jóval melegebb helyre. Végignézek rajta, gondolom már aludt, vagyis kócos, meg még hunyorog is a kis fénytől, mondjuk attól én is kellően grimaszolok. Ő legalább tudott aludni, ha sokat nem is, egy kicsit biztosan.
Gyorsan lekapom a cipőmet és a pulcsimat, hogy minél előbb haraphassak valamit. Szerintem látszik rajtam, hogy farkas éhes vagyok.
- Reggel. Mikor felkel a nap, hajnalodik, beindul az élet, az emberek munkába mennek... Reggel. - Nem tudom, hogy kell ennél jobban definiálni szakszerűen, ahogy azt sem, hogy miként hangzik franciául.
- Nem a pénzért jöttem, csak ez a lakás közelebb volt, mint bármelyik másik. Dolgom volt eddig. - Nem akarok nagy magyarázkodásba kezdeni, a lényeg, hogy most itt leszek még egy olyan négy-öt órát, szerintem ez azért kibírható, hisz nem egy hétre cuccolok be váratlanul.
Én semmi gyors ehető kaját nem látok, már kezdek pánikolni, merthogy biztosan nem bírok ki még egy órát valami szénhidrát, esetleg fehérjedús kaja nélkül, szóval oda is engedem Domit bárhová ahová csak akarja, ha ezzel tud szortírozni nekem valamit.  
- Ratatu mi? - Jó, igaz, hogy azt mondtam, nem válogatok, de azért a franciák tudnak fura dolgokat kitalálni. - Ugye nem csiga? - Nem tudom, hogy mi ez a kaja az ételhordóban, de mindegy is, nem csiga, jó lesz ez.
- Köszönöm. - Mert azért paraszt sem vagyok és még figyelek is a gyerekére, nehogy felébredjen - valójában nem akarom, hogy a lányát pesztrálja helyettem -, úgyhogy nem melegítem meg az ételt a mikróban, de még csak ki sem szedem tányérba, hanem szerzek egy villát és leülök a kicsi asztalhoz. Látom, hogy a falhoz húzódik, pedig nem vagyok leprás.
- Nyugi már Húsi, felesleges tűzkészültségben három méter távolságot tartanod tőlem. Miért nem ülsz le? - bökök a mellettem lévő székre a villámmal két falat között. Tudom, hogy nem örül nekem, nem is várom el, hogy repdessen a boldogságtól, de azért duzzogni sem kell.
- Hmm? - nézek fel rá teli szájjal. Nem tudom, mi mást mondhatnék neki azon túl, hogy nem akartam messzebbi lakásba menni. - Mert hiányoztál, Baba - felelem egy kicsit barom vigyorral, mert amúgy csak húzom az agyát, de hát inkább szórakozok vele, mintsem elmondom az igazat.
- Amúgy jó ez a kaja! - Gondolom nem ő csinálta, mert ételhordóban van, meg amúgy nem is annyira a fogamra való, de így legalább nem mondhatja, hogy faszfej vagyok.

2AM | ⚶

Tig & Domi

I don't know who you are now,
Mystery drenches my brain

Tiger hirtelen felbukkanásának körülbelül annyira örülök, mintha hirtelen egy hatalmas púp nőtt volna a hátamra. Ja nem, a púpnak a hátamon sokkal jobban örülnék, mint annak, hogy őt kell bámulnom a konyhában. Sajnos tisztában vagyok azzal, hogy amíg ebben a lakásban lakom az életem része, ha szeretném, ha nem, de az ilyen váratlan megjelenésekre nem számítottam. Cinikus válaszára csak felsóhajtok. Értem én, hogy cinikus megjegyzésével csak megerősítette bennem a tudatot, de azért még mindig nem tudom felfogni, hogy miért szándékozik nálam tölteni az éjszakát. Nincs neki egy felesége aki haza várja? Vagy az anyja? Vagy bárki...aki éppenséggel nem én vagyok? Hangosan kimondani a kérdéseket viszont nem fogom, tudom, hogy úgysem kapnék rá választ és bármennyire is zavar a jelenléte biztos vagyok abban, hogy nem fog elhúzni innen bármennyire is szeretném.
- Nincs szabad szoba. bár minden bizonnyal ezt ő is tudja, hiszen az ő lakása, de azért reménykedem abban, hogy kiérzi a hangomból a nem tetszést. Nem fogom megosztani vele az ágyamat, akkor inkább a fürdőkádban alszom, vagy nem is tudom...bárhol.
Az utolsó adag kaját átadom neki, ha tudnám, hogy a jóllakott tigris távozik a lakásomból akkor minden kaját oda adnék neki, így viszont fintorogva adom kezébe a dobozt. A holnapi napot pihenéssel szerettem volna tölteni, de nagyon úgy tűnik, hogy ez nem fog megvalósulni, helyette főzhetek majd és még ki sem tudom pihenni magam. Szuper.
- Csupa csiga ha már fogja magát és szemrebbenés nélkül betömi magába a kajámat, legalább ezt az örömet meghagyom magamnak. Ha éhes úgyis megeszi, ha meg nem...akkor holnap nem kell főznöm. A francia konyha világszerte hatalmas népszerűségnek örvend, mégis mindenkinek a csiga jut először eszébe róla. Én magam nem kifejezetten szeretem, viszont az tény, hogyha jól van elkészítve akkor simán felveszi a versenyt bármilyen amerikai étellel. Amúgyis hogyan képesek magukba tömni azt a sok szemetet amit hamburgernek neveznek?
Kérdésére megcsóválom a fejem. Eszemben sincs ennél közelebb menni hozzá, ha egyszer nem muszáj, nem bízom benne. Némán figyelem ahogyan falatozik és bár én futva ugyan, de megettem a vacsorámat, de őt nézve kedvem támad valamit enni.
- Hiányoztam, persze. szalad magasba a szemöldököm. Megkérdezném, hogy neki mit jelent pontosan a hiányozni kifejezés de van egy olyan érzésem, hogy félre értene és megpróbálná elmagyarázni a szó értelmét, mintha gyerek lennék.
- Édesanyámtól tanultam. halvány mosoly jelenik meg arcomon ahogyan eszembe jut a drága anyukám gyönge teste, vékony ujjai, mosolygós szeme és hosszú sötétbarna hajzuhataga. Szinte hallom ahogyan a nevem kiabálja, eszembe jutnak a pillanatok, amikor együtt főztünk a konyhában. Szegény biztosan össze van most törve.
A pulton árválkodó gyümölcsös tálhoz sétálok és magamhoz veszek egy almát. Ebben az órában már nem szoktam enni, egyrészről mert szerintem nem egészséges, másrészről pedig általában ebben az időpontban már az igazak álmát alszom. Beleharapok a gyümölcsbe és élvezem az édes ízeket, amik tűzijátékként robbannak szét ízlelőbimbóimon.
- Alhatsz a gyerek szobában, ha muszáj. Tudok adni takarót és párnát, de ott nincs ágy. Csak babának. Nem próbálkozom azzal, hogy elküldjem, legalábbis nem direkt, viszont azt azért remélem, hogy nem annyira csábító neki a padlón aludni macik és babák társaságában, hogy maradjon.

We just kiss and go

Domi & Tiger

- Nincsenek is olyan luxus vágyaim, mint egy saját szoba, vagy kényelmes ágy. - Legyen fallal határolt lakás, vagy ház, legyen teteje, meg két méterszer egy méteres felület, ahová le tudok dőlni, mondjuk azért ez már tényleg a legalja lenne az életemnek, mert mégis csak New Yorkban élek, ez itt meg Manhattan, a jólét mintapéldánya, nem pedig Peru utolsó kis települése. Ott persze jól fogadnának, nem úgy, mint itt. Kicsit el van kényeztetve ez a csajszi, vagy berágott rám a múltkori miatt, amit szintúgy nem értek, felajánlottam neki egy másik lehetőséget a fizetés helyett, mire ő rábólintott. Saját akaratából cselekszik mindent.
Vágom, hogy paródia, vagy irónia, mit tudom én már minek hívják, amit ő művel velem és a csigáival, de nem reagálok rá, nyugodtan élvezheti a gúnyolódást, lepereg rólam. Míg más haverjaim képesek magukra venni és keménykedni, ha egy csaj, vagy bárki beszólogat nekik, én egészen sokáig vevő vagyok az ilyenekre.
- Ha nem, hát nem - vonom meg vállaimat, mikor megrázza a fejét. Kezdem azt hinni, hogy tart tőlem, mármint úgy, ahogy az az ember is tart tőlem, akinek fejéhez fegyvert tartok, de hé, én itt csak békésen tömöm magamba a kaját. Tetkóim nem tetszenének neki? Vagy lehet rasszista, pedig nem is ismer. Lehet ez is baj, de nem fogom senki lelkét se simogatni, felőlem aztán álldogálhat ott a hideg falnál.
Egyem meg, milyen szűzies! Egyébként tényleg hiányzott, nem hazudtam akkorát, mint amennyire azt ő sejti. Kurvajó volt a múltkori találkozásunk és szívesen megismételném valamikor, akár most, akár legközelebb, de értem én, ma nincs ugyebár fizetésnap.
- Áh szóval szoktál főzni? - Gondolom olcsóbb, vagy éppenséggel sok a szabadideje. Apám szokott néha főzni otthon, de az is ritkaság számba megy, nem tudnám megmondani, mikor ettem utoljára házi kaját, de eskü ízlik, főleg korgó hassal.
- Úgy érted, a gyerekkel? Képes lennél berakni engem a gyerek szobájába? - Biztos, hogy nem fogok azon aggódni, hogy mikor bőg fel, egy ilyen jó nő mellett meg pláne nem a picilány mellett fogom lehunyni a szemem. Ez most meglepett. - Már nem azért, de ha te két lépés távolságot tartasz tőlem bármilyen indokból, hogy hagyhatod, hogy a lányoddal egy térben aludjak? - Nekem ez nem teljesen érthető, de nincsenek anyai ösztöneim, férfiasak ellenben annál inkább szóval mindenképpen megakadályozom ezt az ötletét, azt is mondhatnám, hogy esélytelen próbálkozás volt a részéről.
- Tudod, súlyos pedofil hajlamaim vannak... - sütöm el a megjegyzést, ami totál nem igaz, de nem kockáztathat egy anya, mert mi van, ha mégis? Szaporán rágok, egy adagot a másik követ.
- Hagyjak neked? - utalok az almára, mondjuk nem hiszem, hogy ilyen kaját akarna ilyen későn enni, de én ismételten megtettem, amit egy úriembertől el lehet várni. Még megvan a negyede, én ennyivel is elcsaptam a hasam.

2AM | ⚶

Tig & Domi

I don't know who you are now,
Mystery drenches my brain

Az álom már teljesen elhagyott, kétlem, hogy képes leszek vissza aludni, főleg azzal a tudattal, hogy ő is itt van a házban. Lelkiekben próbálom magam felkészíteni arra, hogy holnap iszonyatosan hosszú napom lesz és halálosan fáradt leszek.
Tekintetem egy másodpercre sem veszem le róla, figyelem minden mozdulatát, arcának vonásait. Igazából, ha vissza gondolok a legutóbbi találkozásunkra, nem volt erőszakos, nem volt durva, sőt meglepő módon szenvedélyes volt, viszont azt a tényt nem tudom elfelejteni, hogy konkrétan belekényszerített abba a lehetőségbe, nagyon jól tudta, hogy más esélyem nem igazán van.
- Gyakran fogsz jönni? gondolok itt történetesen az ilyen váratlan éjszakai meglepetésekre, jó lenne tudni, hogy mennyire szokása zargatni az embereket, hogy legalább tudjam mire számítsak. Gyanítom hiába próbálnék meg hisztizni vagy kifejezni a nemtetszésem az ilyen látogatásokról, magasból szarna a véleményemre. Végülis....ez még mindig az ő háza.
- Igen, szoktam főzni. Szeretek. azokban a körökben, ahol a családom, illetve a férjem mozog, nem szokások, hogy a nők háziasszonykodnak, sokkal jellemzőbb, hogy éttermekbe jár az egséz család, vagy esetleg saját konyhai személyzetük van. Viszont én mindig szerettem sütni-főzni, szerintem ez művészet és a legnehezebb napokon is mindig kikapcsolt. Nekünk is volt ugyan konyhai személyzet, de anya gyakran volt a konyhában, hogy megismertessen minket a konyha művészetével és elkészítse nekünk a kedvenc ételeinket. Olyan anyásan, ahogyan csak ő tudja megcsinálni.
- Franciaországban édesanyám tanított minket főzni. Engem és a húgomat. amióta itt élek senkinek nem beszéltem még a családomról, én magam is csak nagyon ritkán gondolok rájuk, mert minden alkalommal elszomorodom, amikor eszembe jutnak. Hiányoznak és tudom, hogy mostanában nem lesz alkalmam találkozni velük. Talán soha. Anya nem ismerheti meg az unokáját, nem nevelni szeretetben ahogyan minket is. Imádná Assiát.
Szemeim kikerekednek és hevesen rázom a fejem. Sikerült félre értenie.
- NEM! pislogok irányba. - Nem úgy értettem. Assia velem alszik a szobában, tied lehet az üres üres szobája. Most is ott alszik az ágyamban. remélem nem gondolta komolyan, hogy hagyom egy légtérben, felügyelet nélkül a lányommal. Ennyire még én sem bolondultam meg.
Az almával a kezemben közelebb sétálok az asztalhoz, leülök a mellette levő üres székre, bár szívem a torkomban dobog, nem hiszem, hogy szándékában áll bántani, illetve nem szeretnék a falnak támaszkodva állni egész éjszaka.
- Nem, nem. Ez elég. harapok bele ismét az almába, meg kell próbálnom elfogadni a jelenlétét mert látszólag neki bármit mondhatok nem szándékozik reggel előtt elhagyni a lakásomat. Jobb lábam átkulcsolom a balon és hosszúnak tűnő percekig némán falatozom a gyümölcsöt, szemem sarkából őt figyelve.
- Kérsz limonádét? Gondolom alkoholt jobban szereted, de nekem nincs itthon, csak limonádé vagy tea. szólalok meg végül amikor az utolsó harapás almát is eltüntettem. Szemembe lógó hajtincset a fülem mögé igazítom, teljesen el vagyok szokva a társaságtól hiszen napom jelentős részében dolgozom, a többit pedig a lányommal töltöm, ő pedig nem igazán tud még beszélni.
- Jártál már Párizsban? ha már itt van és látszólag jó kedve van akkor ne üljünk egymás mellett némán, beszélgessünk. Én aludni már úgysem tudok.

We just kiss and go

Domi & Tiger

Nem azért, de voltam már szívélyesebb fogadtatásban i, meglehet azért, mert a többi bérlő főként hosszú évek óta kemény függő, nekik pedig én vagyok az egyik isten és mikor helyet adnak lakásukban, mindig remélik, hogy cserébe adok nekik ingyen egy-két grammot. Ingyen semmiképp, de valami mindig csurran cseppen, elvégre nem számít, hogy a pár óra hotelszobát fizetem ki, vagy úgy veszem, hogy én is vettem kokót, bárhogy is, megoldom, hogy minden kijöjjön pöpecül pénzeben. Dominique-nak is fogok fizetni ezért, csak ezt még ő nem tudja, bár fogalmam sincs, hogy ez változtatna bármit is a hozzáállásán.
- Nem tudom előre megmondani sosem, de hatodikánként biztosan számíthatsz rám - kacsintok rá, az mindig fix randi lesz közöttünk, amíg nálam lakik és nem mellesleg egy normális manhattani lakás árának majdnem kétharmadát fizeti csak. Kérhetnék többet is, de nem, pont az ilyen apró kellemetlenségek miatt olcsó. És semmi sem indokolatlanul olcsó ebben a világban, tudhatta volna, hogy van valami gebasz. Ez a gebasz meg én vagyok jelenleg.
Elismerősen bólintok két rágás között a képességére. Ennék már egy jó arab kaját, amit otthon csinál az apám, de nem fogom rágni a fülét, mint egy baba, eszek ami épp a tányéromba kerül, nem vagyok válogatós.
- Aha! - Baszki már! Na jó, mindegy, lemondok a mai alkalomról, látom sehogy sem akar összejönni. Mennyivel egyszerűbb más lányokkal, ők beleugranak az ölembe és mást sem tudnának elképzelni csak azt, hogy együtt aludjunk. Nem baj, nem baj, szeretem a nem könnyű eseteket. Hallgatás beleegyezés alapon inkább megkérdezem, hogy hagyjak-e neki ebből a ratatából, viszont nem kér, úgyhogy akkor én élek a lehetőséggel és folytatom a kajálást, miközben próbálom nem annyira megbámulni. Nem tehetek róla, jól néz ki és hívogató a szemeknek és a kezeknek is.
Kicsit most felkaphatnám a vizet, amiért ennyire evidensnek hiszi, hogy arabként nagy előnyben részesítem az alkoholt, bizonyára tudja a származásomat, ha enyémet nem, akkor nagybátyámét, akivel megkötötték a szerződést, de nem panaszkodom, mert amúgy igaza van és nem követem annyira a vallásomat és a gyökereim életmódját.
- Kérek. Limonádét inkább. - Ha már felkínálta, lecsapok a lehetőségre, míg lenyelem az utolsó falatokat is.
- Amerikán kívül nem sok helyen jártam. Főként Mexikóban és délebbi részeken voltam, Európa nekem mindig kiesett a világ térképéről. - Hátradőlök a székbe viszonylag jóllakottan és szememet Domin pihentetem míg ő önt nekem limonádét. Még mindig egészen szép falat, főleg hálóingben, ami amúgy kicsit átlátszik, de hülye lennék szólni érte.
- Miért kérdezed? - Általában célzó kérdésekkel bombáznak, valamit meg akarnak tudni tőlem, így mindig tudni akarom a kérdések okát. - Mióta laksz itt? Mármint az Egyesült Államokban. Azt pontosan tudom, hogy itt - nyomogatom meg az asztal lapját párszor mutatóujjammal - mennyi ideje laksz.

2AM | ⚶

Tig & Domi

I don't know who you are now,
Mystery drenches my brain

Persze, tudom. Minden hónap hatodikát akkor sem tudnám elfelejteni, ha fejbe vágnának. Az a dátum beégett az elmémbe, nem csak a legutóbbi alkalom miatt, bár az nagyon sokat segített abban, hogy ne felejtsem el soha. Ha lenne annyi pénzem, ha megtehetném, hogy most helyben kifizetem neki az elmaradást, megtenném és a lehető leggyorsabban költöznék el olyan messzire ahol nem találna rám. Bár...nem valószínű, hogy keresne, hiszen neki az a lényeg, hogy megkapja a pénzét. Én már nem érdeklem.
Szavai hallatán csak bólintok, erre nagyon nem tudok mit mondani. A havi bérleti díj kifizetése eddig is volt és nem meglepően az első néhány hónapot leszámítva sosem tudom időben fizetni. Eleinte, amíg a férjemtől lopott pénz kitartott egyáltalán nem csúsztam a fizetéssel, de sajnos az nagyon hamar elfogyott. Túlságosan hamar.
A hűtőhöz sétálok, hogy a frissen facsart limonádéból töltsek neki, majd miután elé rakom a poharat én is vissza ülök a székre.
- Mert Párizs gyönyörű, csak az tudja milyen varázslatok, aki sétált már az utcáin. Tudod, New York hatalmas, Párizs viszont varázslatos. Ha teheted egyszer utazz el oda. Nekem nagyon hiányzik. ódákat tudnék zengeni az Eiffel torony magasztosságáról, a Champs Elysees csodálatos fényeiről, de kétlem, hogy ez érdekelné. Pedig szívesen mesélnék arról, hogy miért szeretem a szülővárosomat.
- Körülbelül egy hónappal azelőtt érkeztem ide, hogy beköltöztem ebbe a lakásba. Addig egy kis hotelben éltem Brooklynban. azt már nem teszem hozz, hogy azóta is bánom azt a percet, hogy a nagybátyjával aláírtam azt a bizonyos szerződést. Bár, az tény, hogy ez a lakás kényelmes, jó helyen van, közel a munkahelyemhez és bőven elférünk Assiával, csak...rossz emberekkel hozott össze a sors. Ismételten.
- Finom a limonádé? Citrom és menta. Nekem ez a kedvencem. nem tudom, hogy mitől indult így be a mondókám, nem szeretek csendben ücsörögni. Tekintetem megpihentetem arcvonásian, látom rajta, hogy ő is engem figyel, mint egy nagyvad aki arra vár, hogy mikor terítheti le a zsákmányát.
- Az igazi neved az, hogy Tiger? Ez tényleg valódi név? érdeklődöm, miközben a szekrénysorhoz lépkedek, hogy készítsek magamnak egy teát. Lábujjhegyre állok, hogy a legfelső polcról levegyem a tea filtert, kicsit magasan vannak a szekrények és kell egy kis segítség, hogy mindent elérjek benne.

We just kiss and go

Domi & Tiger

Lehet szívás, de az én életemből teljesen kimaradt az a meglátás, hogy valahová elutazzak, mert szép, mert varázslatos és király hely. Nem sok lehetőségem volt utazgatni, kisebb koromban azért, mert nem volt rá nagyon pénzünk, se vágyunk, aztán meg belevetettem magam a nagybetűs életbe és hirtelen az időből fogytam ki. Amennyit külföldön jártam, az is munka miatt történt és nem feltétlenül kellemes, szép varázslatos élményekben gazdagodtam. Jobb nekem itthon, amúgy is New York az én területem és az évek során kulcsfontosságúvá vált, hogy megismerjem amennyire csak tudom. A lényeg, hogy jobban ismerjem a zsaruknál.
- Hát nem hiszem, hogy ez egyhamar összejönne, de mindegy is, mert a munka az első - mondom, majd belekortyolok a limonádéba. Nem vagyok egy olyan ember, aki elmegy egy városba és minden fűre-fára rácsodálkozik, szép a világ, de engem egy szobor, vagy épület nem hoz lázba, leszámítva, ha jó vastagok a falai, kicsik az ablakok és jól zárható.
Engem ugyan nem köt le Párizs, se semelyik másik európai város, de nagyon megeredt a Húsi nyelve, szóval nem zárkózok el tőle, legalább egy kicsit ne érezzem magam számkivetettnek, kivel szóba se állnak.
- Az kurva drága lehetett... - Meg tudnám fizetni a hotelt, de akkor mindig papírokat kellene kitölteni és arra meg nincs gusztusom, így hát akkor megyek csak hotelbe, amikor nagyon muszáj.
Egybe lehúzom a limonádét, amíg meg nem ízleltem, fel sem fogtam, hogy mennyire ki vagyok száradva. - Öhm igen, finom. - Limonádé. Ez egy sima limonádé, de egyébiránt finom, csak elég kevés, úgyhogy felállok és teletöltöm a poharam csapvízzel, majd azt is nagy kortyokkal megiszom. Még egyszer is megtöltöm és úgy ülök vissza a székre, mintha egész nap talpon lettem volna. Így volt. Látom, hogy méreget és én sem titkolom, rendesen végignézek rajta, mikor feláll hogy készítsen magának valamit. Jó a segge.
- Tényleg. Keress rá valami béna amcsi babanév keresőben. - Pontosan ugyanúgy válaszolok neki, mint ahogy apám is tette azt régen az én hasonló kérdésemre asszem nyolc évesen. Mindeközben felállok, mert nem akarom látni az ügyetlenkedését, leveszem neki a filtereket, vagyis igazából csak megfogom és még magasabbra tartom fel.
- Alku. Megkapod őket, ha melletted aludhatok! - Baszki, teával sem zsaroltam még senkit... ez már nagyon a vég, de lehet hatásos lesz, mint a bostoni teadélután.

2AM | ⚶

Tig & Domi

I don't know who you are now,
Mystery drenches my brain

Magam sem tudom, hogy miért beszélek ennyit, talán próbálom kissé kellemesebbé tenni ezt a helyzetet, vagy csak így könnyebb elviselni annak a tényét, hogy Tiger itt van és minden bizonnyal reggel előtt tényleg nem fog elmenni. Nem tudom, hogy mit gondoljak róla, ahogyan arról sincs fogalmam, hogy ő mit gondolhat rólam, bár valami belső hang azt súgja, hogy addig jó, amíg erről fogalmam sincs.
- Persze, egyetlen hatodikai látogatás sem maradhat el mondom kissé gúnyosan, bár biztos vagyok abban, hogy még n agyon sok piszkos dologban benne van a keze, amiről sem most, sem pedig később nem akarok tudomást szerezni. - Még a végén túlságosan hiányoznék. ismétlem meg a megérkezésekor elhangzott szavakat.
- Valahol el kellett kezdenem. azóta hosszú hónapok teltek el, és még mindig úgy érzem, hogy az amerikai álom számomra elérhetetlen, az egyetlen jó dolog ami azóta történt velem, hogy megszületett a kislányom. Mindenféle segítség vagy támogatás nélkül, egyedül nevelem és érte megtenném életem hátralévő részében, csak ne érezném folyton azt a szorongást a gyomromban, hogy rossz anya vagyok. Az élet bármely területén elbukhatom, de azt nem tudnám elviselni.
Nem mondom, hogy soha nem játszottam el a gondolattal, hogy felhívom az anyámat, vagy a férjem és vállalom a tetteim következményét csak mehessek haza és ne keljen nap mint nap azon aggódnom, hogy miből veszek új cipőt a lányomnak, amikor tejet is alig tudok venni. Elgondolkodom, de aztán rendszerint rápillantok a boldog mosolyú kislányomra és érzem, hogy helyesen cselekszem ha itt maradok. Ha kell olyan leszek, mint Fantine, Victor Hugo nyomorultak című regényének egyik szerencsétlen sorsú hősnője, aki lányáért mindent feláldoz.
- Én hiszek abban, hogy a nevünk segít a későbbiekben a személyiségünk kialakulásában. Talán nem vétlen, hogy pont ezt a nevet kaptad. és már születésénél megpecsételődött a sorsa.
Szinte érzem, ahogy tekintetét végig járatja rajtam, de megpróbálok nem foglalkozni vele, az egyetlen célom, hogy megszerezzem azokat a filtereket. Ahogyan közelebb sétál hozzám, akaratlanul is hozzá ér mellkasa a hátamhoz, arrébb araszolok.
Hitetlenkedve pillantok rá amikor a magasba emeli a teafiltereket, még egy utolsó próbálkozás,
ismét felpipiskedem és próbálom elvenni tőle, sikertelenül.
- Mii? pontosan tudom, hogy mit szeretne elérni, kezdem azt hinni, hogy a hirtelen megjelenésének is ez volt az eredeti célja. - Kérem ide...légyszi... állok meg végül néhány arasznyira csak tőle, tekintetemmel az övét keresve.
- Miből gondolod, hogy kell nekem annyira a tea, hogy ilyen alkut kössek? egy másodpercig sem szakítom el róla a pillantásom. - Inkább iszom csapvizet.

We just kiss and go

Domi & Tiger

Azért elgondolkodtató, hogy Franciaországban vajon hogy zajlik az élet, mert nekem nagyon úgy jön le Dominique viselkedéséből, hogy ott sosem kell napra pontosan befizetni az albérleti díjakat, merthogy most is erről lenne szó. Hatodikáig legyen meg a pénz, küldje el nekem, vagy adja is személyesen, ha ez megtörténik, akkor minden jó, ha nem, nos, akkor van a haladékozás, egy bizonyos ideig. Kérdés legfőképpen, hogy meddig. Ha játékos kedvében van, nagyon türelmes tudok lenni, de ha kötözködik, akkor hamar elegem lesz, szóval jobban járna, ha nem vágja maga alatt a fát az általtalál nem vicces, gúnyos megjegyzésekkel.
- Gondolom fogalmad sincs arról, hogy amíg te nem fizetsz, addig én nyúlok bele helyetted a saját zsebembe és fizetem ki azt a pénzt, amit marhára neked kellene, vagyis rohadtul falazok neked a nagybátyám előtt. Csak. Mondom. - Összekulcsolom karjaimat és még mindig nyugodtan beszélek, maximum egy kicsit lassabban a jobb érthetőség kedvéért, csak hogy tényleg felfogja már, miről is van szó. És hát igen, semmi sincs ingyen, még ha ő azt hiszi, hogy baromkodok vele míg ő leszop. Tulajdonképpen egy alkalomért fizetek neki egy havi lakbért és rezsit együttvéve, nem kis pénz, ő ezt jól tudja, szóval jobb talán nem csiripelnie. Értem én, hogy nem vagyok egy szent lélek, de nem kellene mindent az én nyakamba varrni. - Te sodortad magad nehéz helyzetbe, és sokkal rosszabb is lehetne, ha nem velem találkoztál volna.
Nem beszólásnak szántam a hotelre tett megjegyzésemet, a helyében valószínűleg én is valahogy így robbantam volna be Amerikába, de ehelyett lettem apám már new yorki fia, akit történetesen pont Tigernek nevezett el. Túl sok poént kaptam már ezzel kapcsolatban és inkább együtt élek a beszédes névvel, mintsem panaszkodjak miatta. Amerikában a nevek fele jelent valamit és még mindig jobb a Tiger, mint például a Hope, Lady, vagy Destiny a csajoknak.
- Talán... - mondom fáradtan. Majd valamelyik kipihent pillanatomban elgondolkozok ennek a jelentőségén, bár én sokkal inkább nagyon személyiségformáló hatást érzek a nagybátyám részéről, mintsem apám - vagy anyám? - névadásáról.
Érzem, hogy amint hozzáérek testemmel, ő mindenféle testi kontaktust azonnal szüntetni akar. Aranyos. Az egész lénye annyira aranyosan ártatlan, hogy ha nem lenne gyereke, biztosan szűznek mondanám. Vigyorogva hallgatom a könyörgését, meg is kapja, amennyiben...
- Miből gondolod, hogy ezt gondolom? - nevetek fel talán hangosabban is a kelleténél. - A tea csak egy eszköz, bármit felvethetnék az alku tárgyának. - Nem titkolom, hogy mi a célom, ahogy azt sem, hogy végletekig próbálkozni fogok, mindegy, hogy kér-e teát vagy sem és most, hogy ezzel ő is remélhetőleg tisztában van, leengedem kezemet, vele együtt meg a filtereit.

2AM | ⚶

Tig & Domi

I don't know who you are now,
Mystery drenches my brain

Anyám mindig mondogatta, hogy egyszer a szám fogja megverni a seggem, és úgy tűnik, hogy ebben az esetben is beigazolódni látszik a jóslata. Jobb lenne, ha be fognám és inkább elmennék aludni. Tekintetemmel a padlót pásztázom miközben beszél, nem kiabál és mégis erőt sugároz a hangja, ellentmondást nem tűrő. A hideg futkos a hátamon miközben felém intézi a szavakat. Párizsban soha nem volt gondom a lakbér fizetésével, olyan családba születtem, ahol inkább elkölteni volt kihívás a pénzt és ugyanilyen családba házasítottak be. Azt hiszem akkor tanultam meg igazán, hogy milyen keserves a pénzkeresés, amikor ide költöztem és idegen emberek mocskát kezdtem takarítani. Én tényleg mindent megpróbáltam, hogy be tudjam osztani a fizetésem, de egy kicsi gyerek mellett ez egyszerűen nem működik. Soha nem lehet kiszámolni, hogy mikor lesz beteg, emiatt mikor nem tudok bemenni munkába, ráadásul úgy nő, mint a gomba, folyamatosan új ruhákra van szükség, pelenka, kaja és ezek mind csak alap szükségletek és magamra még mindig nem költöttem. Ezt viszont hiába mondanám el neki, valami belső hang azt súgja, hogy egyáltalán nem érdekelné a dolog. Ha nem bírom felnevelni, minek kellett megszülni? Csak akkor pillantok rá ismét, amikor befejezi a fejmosást, viszont...a szavak belém fagytak. Mit mondhatnék? Hogy köszönöm? Vagy hálás vagyok? Vagy azt, hogy igyekszem össze szedni az elmaradt összeget? Hiába mondanám, úgyis nagyon jól tudná, hogy annyi pénzzel tartozom, amit egyszerre soha nem leszek képes kifizetni, csak akkor, ha véletlenül nyerek a lottón.
Megkímélem magamat és őt is a további kellemetlenségektől, úgyhogy csak bólintok, miszerint megértettem és inkább a szekrényhez sétálok, hogy vadásszak magamnak egy kis teát, ha már aludni biztosan nem fogok.
Szemtelen és makacs, akaratos...legszívesebben képen törölném, amiért ennyire szemtelen. Csak állok, alig egy arasznyi távolságra tőle és vissza kell fognom magam, hogy ne verjem orrba és mutassam meg neki, hogy milyen a francia vérmérséklet. Ehelyett viszont csak szinte kitépem kezei közül a filtereket és azzal a lendülettel vissza is hajítom őket a szekrénybe. Már nincs rájuk szükségem. Jobb híján, duzzogva foglalom el az előbbi helyem a széken.
- Miért? Nem értem, hogy miért pont én? értem ezt arra, hogy miért van pont nálam? És miért akar mindenáron az ágyamba kerülni. Vagy minden nőnek ilyen ajánlatokat tesz fel, akivel találkozik?

We just kiss and go

Domi & Tiger

Most vagy nagyon megérti, amit mondok neki, vagy egy kukkot sem ért az amerikai akcentusomból és azért némul el ennyire, de nem fogom tovább önteni a szavakat, mert ha ennyiből nem fogja fel, akkor egy könyvnyi tartalomból se tudná. Nem várok tőle semmit, nem kell mondania nagy dolgokat, csak előbb magát okolja a kialakult helyzet miatt és csak aztán engem. Mintha most megszeppent volna, jól van, nem baj, talán sikert értem el, a jövőben úgyis ki fog derülni, hogy most milyen módon hatottam rá. Tényleg egyre kíváncsibb vagyok, hogy milyen élete lehetett ennek a lánynak Franciaországban, mivel ennyiből inkább tudnám elképzelni valami hercegnőnek, ki selyemágyban aludhatott és nevelkedhetett, mintsem önálló tudatos és dolgos családanya típusnak.
Befejezem a kajálást és míg öntök magamnak vizet, belehelyezem tányéromat a mosogatóba, elmosni már ugyan nem fogom, már csak azért sem, mert elég nagy csörömpöléssel járna, de ennyit nem fáj megtennem. Miután ő is kivégzett egy almát, mindenáron teát akar inni, s olyan helyzetet kínál nekem, amire férfi nincs, ki ne csapna rá.
Nagyon közel vagyok hozzá, amit én élvezek, ő talán ennyire nem, vagyis nem mutatja ki, pedig szerintem nincs annyira ellenére, mint amennyire látszik rajta. Húha, most nagy hiszti van. Szinte becsapja a szekrénybe azt a nyavalyás filtert, én meg igyekszem nem mosolyogni azon, hogy ez mennyire aranyos. Na tessék, most hogy nem ülök az asztalnál, elég gyorsan helyet tud foglalni.
Most mondjam el neki megint azt, hogy mivel ő az egyetlen, aki nem fizet és korban is, meg nemben is eléggé hívogató? Vagy hogy rohadtul feláll rá a farkam? Mit kell még ezen magyarázni? Inkább csak mélyet sóhajtok, kicsit azért kezd már ez unalmas lenni.
- Én sem értem... - Na tessék, sokkal egyszerűbb egyetérteni egy nővel, mintsem valami szuper logikus magyarázattal előállni, amiből feltehetőleg megint csak nem fog megérteni semennyit sem, netán mindössze az a borzasztó De miért? reklám tetszett meg neki nagyon és tudja, hogy ezzel bárkit őrületbe tud kergetni.
- Na jössz, vagy bebújhatok a lányod mellé? - indulok meg a konyhaajtó felé, s a küszöbnél nézek rá vissza. Nekidőlök az ajtófélfának, úgyhogy bár el tud mellettem menni, de csak úgy, hogyha testemhez ér. Kíváncsi vagyok, hogy most mit lép, ha egy bevállalósabb nő lenne, akkor biztos most kapnám fel és vinném az ágyba.

2AM | ⚶

Tig & Domi

I don't know who you are now,
Mystery drenches my brain

Kezdem azt érezni, hogy bármilyen szócséplés teljesen fölösleges közöttünk, jobb lenne, ha inkább elindulnék a háló irányába, hogy megpróbáljak elaludni, úgy gyorsabban lenne reggel és végre elmenne innen. Nem elég. Hogy hívatlanul beállít az éjszaka közepén, felébreszt, felbosszant, szemtelenkedik, most még követelőzik is. Hiába mondd itt nekem bármit is, a kíváncsiságomat nem tudja fél szavakkal elüldözni, viszont befogom a számat, mert ha sokat csacsogok azzal csak felidegesítem, ez világos, mint a nap.
Duzzogva dobom le magam a székre, elmondhatatlanul idegesít az a levakarhatatlan vigyor a képén, de még azért sem vagyok hajlandó megszólalni. Ha nem lenn ilyen bunkó, még azt is ki merném jelenti, hogy egészen jól áll neki amikor mosolyog. Meglágyulnak tőle az arcvonásai, nagyon férfias. Ezzel az aprócska részlettel azonban nem vagyok hajlandó foglalkozni, összefonom karjaimat a mellkasom előtt és még mindig kicsit hisztizve pillantok rá. Remélem azért azt látja rajtam, hogy engem egyáltalán nem mulattat a helyzet, ellentétben vele.
Kérdését hallva felsóhajtok, hiába minden igyekezetem, nagyon úgy néz ki, hogy kénytelen leszek megosztani vele az ágyam, mert az hét-szentség, hogy a lányom közelébe nem engedem. Kelletlenül ugyan, de felállok és utána indulok. Az ajtónál egy röpke pillanatig megtorpanok, hihetetlenül szemtelen.
- Csendben. Átviszem Assiát másik szobába. és remélem, hogy a cipekedés  közben felébred és egész éjszaka bömbölni fog. Tenyerem a mellkasának érintem, miközben megpróbálok átbújni a karja alatt. A picike lakás hátránya, hogy sajnos nem tudom elkerülni, hogy testem az övének simuljon miközben megpróbálok kijutni az előszobába. Gyors léptekkel, de halkan lépek be a hálóba, ahol a kislányom még mindig abban a pozícióban alszik, ahogyan hagytam. Tapogatózva jutok el az éjjeli szekrény lámpájáig, hogy valami fény mégis legyen amíg az ölembe veszem a kicsit, nem szeretném leejteni. Óvatosan térdelek fel egyik lábammal a puha matracra és veszem ölembe a békésen szunyókáló gyermeket.
- Kinyitod az ajtót? suttogom a szavakat a férfinek, fejemmel a gyerekszoba irányába bökve. Ha megteszi és segít  Assiát a kiságyába fektetem, betakarom és egy jó éjt puszi után hagyom, hogy pihenjen. Pechemre nem sírt fel. Azután szólalok meg ismét, hogy vissza értem a hálóba.
- Az a te oldalad. Megfelel? Csukom be magam mögött az ajtót és pillantok rá Tigre.
Az egyik nagy gyengeségem, vagy néha erősségem, hogy egyszerűen képtelen vagyok órákon keresztül játszani a hisztis kislányt. Egyébként meg, semmi értelme nem lenne, nem úgy néz ki, mint aki el szeretne menni.

We just kiss and go

Domi & Tiger

Tényleg menni akarok már az ágyba és talán nem is gondolná, de aludni tervezek, mert baromira fáradt vagyok és fogalmam sincs, hogyan állok még egyáltalán a lábaimon. Ha már ennyire elkönyvelt Lucifer gyermekének, hát játszom is a szerepem és elhitetem vele, hogy nem hátrálok, amíg kiadósan meg nem húzhatom őt, meg is torpanok a küszöbnél, hiszen nem tudok mit kezdeni a gyerekkel, aki bent a nagyszobában vígan alszik. Persze, hogy nem fogok befeküdni mellé. Mikor mellém ér, férfias gyöngédséggel végigsimítok az arcán.
- Meg se fogok nyikkanni! - suttogom buja mosollyal, amiért elértem a célomat és tényleg mellette tudok aludni. Egyébiránt nem hittem volna, hogy összejön, de úgy látszik, beadta a derekát. Máskor is mellkasomra tehetné a kezét, nem kell szégyellősnek lenni, de egyelőre megérem ennyivel tőle és hagyom, hogy bemenjen a szobába. Nem követem azonnal, nem akarok tényleg se hangos lenni, se nem útban állni, míg a babát transzportálja. Leoltom a konyhában a villant és még egy ellenőrző pillantást vetek ki az utcára az ablakon keresztül, aztán követem a szobába őt. Pont jókor érkezek, már nyitom is ki a gyerekszoba ajtaját neki, még mielőtt meggondolná magát.
Míg ő átviszi a gyereket, én kibújok a felsőmből és a farmeremből is, nem zavartatom magam, hogy egy szál alsónadrágban lát meg, voltam én már meztelenebb is előtte.
- Teljesen - felelem meglepően nemtörődöm hanggal, amiből már azért érződik, hogy hulla fáradt vagyok. Ledobom a kanapéra cuccaimat és pontosan oda fekszem be, ahová akarja. - Gyere Húsi! - paskolom meg mellettem az ágyfelületet szinte már csukott szemmel.
Mihelyst befekszik mellém, átkarolom és homlokomat testéhez érintem, hátához, vagy vállához, ahogy éppen összejön és fogadni mernék, hogy azt hiszi, következő lépésem az lesz, hogy letaperolom a kényes pontjain, de nem. A kezem mindössze átkarolja derekát, nagy tenyerem melegíti a testét, de nem mozdulnak még ujjperceim sem. Ha nem mocorog, hanem ő is megpróbál aludni, akkor nekem öt perc se kell, már elnyom az álom.

Azon szerencsés ember vagyok, akinek tökéletesen működik a biológiai órája, ergo ha én hajnali ötkor fel akarok kelni, akkor mindenféle ébresztő és istenverte napsütés nélkül képes vagyok felébredni magamtól is. A lehető leghalkabban és leginkább észrevehetetlenül osonok ki mellőle, felöltözöm csempészi képességeimmel, majd egy gyors tárgy-ellenőrzést (tehát hogy a telefonom a zsebemben van-e) követően elhagyom a lakást. Mondtam neki, hogy mire reggel lesz, én már nem leszek itt, tartom magam az ígéreteimhez, ő meg aludhat ameddig akar.

2AM | ⚶

Tig & Domi

I don't know who you are now,
Mystery drenches my brain

Egy pillanatra lecsukom szemeimet, amikor érzem gyöngéd érintését arcomon. Fogalmam sincs, hogy hogyan lehet valakiben egyik pillanatban ennyi gyöngédség, míg a másikban olyan félelmet keltő, hogy semmiben nem mernék ellenkezni. Azt nem mondom, hogy örülök annak, hogy itt van, de azt hiszem kezdek megbarátkozni a helyzettel, más választásom úgy sincs, mert ezt a dolgot ő már akkor eldöntötte, amikor felhívott telefonon.
Óvatosan viszem át a kislányomat egyik szobából a másikba, kissé nyugtalanít a dolog, mert ma belázasodott és szerettem volna, ha mellettem van, ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy a hőemelkedés, csak a hátsó fogak kibújásának következménye, és most nem érzem forrónak a homlokát. Sőt, olyan édesen alszik és annyira mélyen, hogy nem ébred fel a helyváltoztatásra sem.
Kissé zavartan mérem végig tekintetemmel az időközben félmeztelenre vetkőzött férfit, sokáig tanulmányozva a tetoválásait. A kelleténél talán kicsivel hosszabb ideig felejtem rajta a pillantásom.
- Jövök... halk sóhaj kíséretében bújok be mellé az ágyba, gondosan hátat fordítva neki, a takarót a nyakamig felhúzva. Erős, mégis gyengéd öleléssel átkarolja derekam, érzem homlokát a csupasz vállamon, lehelete csiklandozza a bőröm. Lehunyom a szemem, szinte teljesen mozdulatlanul, kővé meredve fekszem karjai között.
Nem kellemetlen, sőt...megnyugtat a jelenléte, a tudat, hogy olyan hosszú idő után először végre nem egyedül kell álomra hajtanom a fejem. Kellemes az ölelése, testének melegsége.
- Szép álmokat csak suttogom a szavakat, hogyha már alszik, ne ébresszem fel. Tenyerem óvatosan a derekam átölelő kézfejére fektetem és ebben a szokatlanul idegen, mégis kellemes pillanatban mindenféle erőlködés nélkül elnyom az álom. Talán mégsem olyan rossz, mint amilyennek próbálja előadni magát.

Megébredek, amikor észlelem, hogy már nem fonódik körém az erős férfi kéz, amikor már nem érzem testének melegét közel az enyémhez. Nem mozdulok meg, még a szemem sem nyitom ki, csak hallgatom a neszezését, amikor a távolból hallani vélem a bejárati ajtó csukódását kinyitom a szemem. Olyan üres és rideg ismét minden, mintha csak álmodtam volna a jelenlétét. Egyedül a párnámon maradt illata jelzi, hogy valóban itt volt. Ebben a pillanatban, mintha Assia megérezte volna az anyja gondolatait nyöszörögni kezdett, jelezve, hogy eljött a reggeli ideje.