A gép rezgését, a motor játékát sosem fogom megunni, mint ahogy a széllel való játszadozást sem, hogy úgy tűnjön, a gép csak egyenesen siklik a levegőben. Kell hozzá karizom és jó koordináció. Bármibe beleülök, aminek szárnya van, vagy propellere, s alig várom, hogy fent legyek vele a levegőben. Szeretek a magam ura lenni. Hogy miként, azt a levegőben repülés és a fegyver mögött levés mutatja meg. Ezért is fogadtam el nehezen, mikor a család kijelölte, hol van a helyem a családban, mi a feladatom és tegyek annak megfelelően. Időbe került, míg megértettem, ha megfelelően játszom a pozícióval, nem tudnak lenyomni, elnyomni. Pöccre a megfelelő helyen rakom le a gépet, megvárom, míg lejjebb kapcsol a motor, csak utána veszem magamhoz a csomagok egy részét, s hagyom, a többit kivegyék és behozzák a házba. Van, amit nem vagyok hajlandó kiadni a kezemből. Az asztalra teszem a hosszúkás csomagot, mellé helyezve a kisebbiket. Fadoboz, meg sem mozdul benne semmi, míg ráteszem. Ledobom a kabátom, rá a napszemüveget s töltök magamnak egy ujjnyi whiskyt, a pulton sorakozó készletből. - Kérsz? - pillantok Friedrichre. Ledobom magam a kanapéra, a kabátom mellé, majd belenyúlok a belzső zsebbe, kihúzva egy sticket, s felé nyújtom. - Hans küldi, sok szeretettel - információk, melyeket nem lehet csak úgy ádobálgatni, telefonba elcsicseregni. És nem róla, nem rólunk. Az első korty nem, annak alig érzem az ízét, hosszú volt az út, a második korty után elégedetten engedem ki a levegőt. Ezt az ízt nem lehet megunni, más ízek és illatok mellett. Elég volt a lazsálásból, azt más esetben előszeretettel művelem. A pohár halkan koppan az asztalon, ahogy a szétnyitott láda mellé állok. - Megfelel? - Elégedetten nézek a dobozba, már akkor kaptak tőlem egy szeretettel teli simítást, mikor először nyitották ki előttem és néztem meg elsőnek. S kipróbáltam. Pocsék minőséget nem vagyok hajlandó átvenni, már gyerekként sem voltam hajlandó beérni szinten aluli minőséggel. - Utánanézek vendégeiknek, megérkeztek-e már - még egy pillantást vetek a doboz tartalmára, az utolsó kortyot még élvezettel ízlelgetem, a poharat letéve a pultra.
Hunting is not a sport. In a sport, both sides should know they're in the game.
Az emberek azért léteztek, hogy engem kiszolgáljanak, vagy szórakoztassanak, néhány esetben ez a kettő szorosan összefüggött egymással. Igen nagylelkű tudtam lenni azokkal, akik hűségesek voltak hozzám, viszont képes voltam megtorolni minden egyes baklövést. Nem akartam, hogy bárki is kárt tegyem az üzletemben, ezért ha valaki velem akart dolgoznia, tudnia kellett, hogy nem szokásom szórakozni. A hétvégére viszont hajlandó voltam félretenni mindennemű üzletet és munkát, ezért is utaztam el a vadászházba, amelyet évekkel ezelőtt vettem. Néha jólesett levenni az álarcot, amelyet nap mint nap hordtam, és nem takargatni a valómat mások előtt. Ők nem értenék. Ők nem tudnak róla. Unottan tettem keresztbe a lábaimat a fotelben ülve, miközben a bal kezemben egy kötettel egyensúlyoztam. Legyek Ura. Érdekes mű volt, már egészen rendkívülien zseniálisnak tartottam, s néha jómagam is eljátszottam azzal a ténnyel, hogy vajon mennyire időre van szüksége az embernek ahhoz, hogy levetkőzze minden gátlását, és maga mögött hagyja a civilizáció teremtette szabályokat. Talán egyszer, ha megfelelő eszközök és alanyok állnak a rendelkezésemre, akkor majd teszek egy próbát. A vadászlak nyújtotta csendet gépzaj törte meg. Egy pillanatra felpillantottam az olvasmányomból, de csak annyi időre, hogy intsek két megtermett emberemnek, hogy intézkedjenek. Továbbra is olvasást színleltem, és csakis akkor tettem félre a kötetet, amikor halk puffanással letették a csomagomat az asztalra. − Á, Adam! Köszönöm – jelent meg bűbájos mosoly az arcomon, de amikor italt töltött magának csak megráztam a fejemet. – Nem akarok inni vadászat előtt, és neked sem kellene. A végén még… Balesetek történnének. – Meg különben sem volt kényelmes úgy célra lőni, hogy az alkohol eltompította az elmémet. A világ minden kincséért se adtam volna fel a játékom örömét pár bódult pillanatért. Dohányozni pedig nem dohányoztam, legalább is, igyekeztem nem tudomást venni a létezéséről, hiszen egyetemista koromban rettentő sok pénzt képes voltam elverni különféle minőségi dohányra. − Mert volna mást üzenni – dünnyögtem az orrom alatt, majd hanyag mozdulattal a fotelem mellett lévő kisasztalra hajítottam a könyvet. Immár sokkal jobban érdekelt a csomagom tartalma, mint holmi pszichológiai eszmefuttatás. A pillantásom elidőzött az egyszerű fadobozon, az ujjaim végigsimítottak az érdes fán. Úgy tekinthettem arra a csomagra, mint egy gyermek, aki éppen kézhez kapta a legújabb játékszerét. Leemeltem a fedőt, és a doboz mellé fektettem. A csomagban lévő apró ajándékok mosolyt csaltak az arcomra. − Közel tökéletesek – válaszoltam, miközben kiemeltem az egyik darabot a dobozból, hogy megcsodálhassam. Kölyökkorom óta vonzottak ezek a dolgok magukhoz. Szinte mindent tudtam az összes típusról, a kezelésükről, és legfőképpen arról, hogy miként lehet őket a legtökéletesebben használni. − Rendben, de maradj sokáig távol! Amint a vendégek megérkeztek, és ettünk, megkezdődik a hajtóvadászat! – szóltam utána, miközben visszapakoltam mindent a fadobozba. – Ma nagyvadra lövünk – jegyeztem meg inkább magamnak, hiszen alig vártam már, hogy újabb trófeát szerezzek magamnak. Amíg Adam a vendégekkel foglalkozott, addig én benéztem a konyhára, miként haladnak a főzési előkészületek. Elvégre, üres hassal csak nem vághattunk neki az erdőnek. Ki tudja mennyi ideig leszünk majd odakint.
credit • ne haragudj, hogy ennyit várnod kellett • 471
- Kérlek! - Elegánsan mutatok végig a ládákon, majd döntöm meg magam kicsit, nem törődve azzal, hogy még most is az olvasást mímeli. Mert hogy egy sort sem olvas, abban olyan biztos vagyok, mint ahogy az imént landoltam a repcsivel. Hogy nem kér, s nekem sem kéne, a szám sarkában halvány fintor jelenik meg. Visszateszem az üvegre a tetejét, s a poharat is. Pedig nagyon kívánok egy torokmosást, ami jól végigmar. - Még józanon is képesek ilyenek megesni. - Elmarok egy tonikot, és az nyitom meg. Mar, csak máshogy, bár a tömény cukrot kifejezetten utálom benne. Venni kéne sima kinint. Tisztes távolságban állok meg Eric mellett, az asztalnak dőlve némileg és figyelem azt az örömöt, ami megjelenik rajta, ahogy kinyitja a ládákat és gyönyörködik azok tartalmában. - Ezt örömmel hallom - nekem nem fognak alja minőséget adni, ezért is vagyok én az, aki átveszi a csomagokat, s alaposan átnézi. Volt már, hogy csúfos véget ért egy-egy ilyen üzlet. A minőség az első, ahhoz ragaszkodom. - Úgy lesz! - Fordulok még vissza félig, hogy rátekintsek, majd tovább haladva, fogadjam az érkező vendégeket, megvizsgálva, mindenki az alkalomnak megfelelően van öltözködve. Aki nem, annak jutott a saját készletünkből. Elvégre, csakis megfelelő öltözékben lehet igazán élvezni a vadászatot. Ezután a lakrészembe vonultam, felfrissülni, s átöltözni. Abban, amiben voltam, az nem éppen a megfelelő volt, de még nem vettem magamhoz mindent, elvégre az étkezésnek is meg kell adni a módját, ha már megfelelően lettem szocializálva a család szokásaihoz, és amelyet itt sem hagyok abba, pusztán néhány évet hagytam ki mindebből. A vadászat kellően éltet. A fegyverek és a repülés az életem, s szomjazom az adrenalin löketre, amelyre azt hittem, megtört, megundorodtam tőle. Cseppet sem volt így, Eric ébresztett erre rá. Az ujját gombolva ingemnek, lépek az ebédlő részbe. - Az üres has valóban nem jó tanácsadó, egy vadászatra. Az illat ugyan nem tud a konyhából olyan könnyen kiszökni, ám a terített asztal látványa, az beindítja az éhségérzetet, főleg, hogy valóban régen ettem. - A vendégeink hiánytalanul megérkeztek, egészen kellemesen érzik magukat. Egyiküket kisegítettük megfelelő öltözékkel - számolok be a körutamról, ahogy Eric is megérkezett. Az egyik széken foglalok helyet, kényelmesen elhelyezkedve.
Hunting is not a sport. In a sport, both sides should know they're in the game.
Adam teátrális mozdulatára felemeltem a fejem, és halkan felsóhajtottam. Ettől függetlenül akkor voltam hajlandó félretenni a könyvet, amikor a kedvem úgy tartotta. Továbbra is a kezemben tartottam hát a kötetet, miközben barátian javasoltam neki, hogy ne fogyasszon alkoholt indulás előtt. − Valóban, de ha esetleg baleset történne, és akadnának szemtanúk, akik a rendőröket értesítenék… Az igencsak kellemetlen lenne, ha a szondát megfújva alkoholt találnának bárkinek a szervezetében – feleltem higgadtan, és abbahagytam az olvasást, legalább is, annak imitálását. Noha kötve hiszem, hogy a kis társaságunkból bárkinek is elmert volna járni a szája, de sose tudhatod mikor bukkan fel egy erdész, egy másik vadász, vagy éppen holmi ostoba turista, aki minden bizonnyal nem értékelné a mi kis sportunkat. A szállítmányon végignézve viszont elégedettség töltött el. A csomag minősége tökéletesen bizonyította azt, hogy nem mertek velem szórakozni, és holmi silány árut eladni nekem. Ez még inkább büszkeséggel töltött el, hiszen hosszadalmas munka volt felépíteni a hírnevemet. − Ha végeztünk, ezért megérdemelten ihatsz majd – paskoltam vállon Adamet, jelezve, hogy amint véget ért a vadászat, részemről szabad kezet kapott az ivásban. De szigorúan csak a vadászat után. Az unokatestvérem elment gondoskodni a vendégekről, az én utam pedig a konyhába vezetett ellenőrizni a személyzetet. A vendégeink igen messziről érkeztek, így indulás előtt mindenkinek szüksége volt némi finom falatra, hogy feltöltődjék energiával. És hát miféle házigazda lettem volna én, hogy mindezt megtagadja a barátaimtól? Miután megbizonyosodtam afelől, hogy minden a tervek szerint halad, elfoglaltam a helyemet az étkezőben az asztalfőnél. Még volt némi idő, amíg a személyzet végez, mégis szerettem ha addigra minden sakkbábu elfoglalta a helyét a táblán, így kerültem én is az asztalhoz. – Nagyszerű, remélem, hamarosan csatlakoznak hozzánk. Addig is, foglalj helyet! – húzódtak az ajkaim egy torz mosolyra, hiszen tényleg a legdrágább étkeket vonultatjuk fel a mai napon. Ilyen drága fogásokat még a hotelem éttermében is ritkán lehetett látni. Így aztán ajánlottam a vendégeinknek, hogy értékeljék vendéglátójuk gondoskodását. – Megérdemled a pihenést, a vendégek pedig idetalálnak maguktól. Ismerik a járást – dőltem hátra a székemen, és az ebédlőben lévő trófeákra tekintettem. Mást talán elborzasztottak a kitömött állatok és szarvasagancsok, de szerintem megvolt a maga bája ennek a dekorációnak. A személyzet egyik tagja csengővel jelzett a vendégeinknek, hogy tálalják az étkeket. Szép sorjában meg is érkezett mindenki. Csupán egy hely maradt üresen, de sajnos Mr Carlston nem lehetett ma közöttünk, ahogy az elkövetkezendő gyűléseket is kénytelen volt kihagyni. − Nos, köszöntök ismét mindenkit szerény hajlékomban! – emelkedtem fel a székemről, hogy méltóan üdvözöljek mindenkit a köreinkben. – A mai nap igen csak jeles számunkra, hiszen tudjuk, hogy mennyire nehéz megszervezni az ilyen találkozóinkat! Mégis, örvendek, hogy szegény Mr Carlston kivételével mindenki elfogadta a meghívást. Így hát nem is szaporítanám tovább a szót. Jó étvágyat kívánok! – megemeltem a poharamat, amibe szinte az utolsó pillanatban töltött a személyzet egyik tagja. A köszöntő után pedig visszaereszkedtem a székemre, és csendben figyeltem, ahogy hatalmas tálcákon kihordták a fogásokat, vagy éppen itallal kínálták a vendégeket. Innentől kezdve én csendes szemlélőjévé váltam az eseményeknek.
Megáll a kezem a tonik felé indulva a folytatásra és jelentőségteljesen ránézek. - Ha folytatod, valakiében biztosan lesz - hiszen a kezem már elindult a tonik felé, s bár értem, mi okán folytatja, vannak pillanataim, amikor éppen ellentéte az előzőeknek. - A diós kürtőskalács a kedvencem. Remélem, minden nap hozol nekem, mikor meglátogatsz - Aztán mégis a tonik felé folytatódik a kezem útja, s fel is hajtom a nagy részét. Pedig most nagyon jól esne... Kortyolás közben ér el a vállon veregetés. Lenyelem a kortyot és szemmel láthatóan éppen robbanni készül a fejem, s látványosan leteszem a tonikot az asztalra. - Kössz - egyáltalán nem hála van a szavaimban. Morgós medve annál inkább. A pincsilétet nem nekem találták ki. De tisztában vagyok azzal, hogy milyen körülmények között is futottunk össze a hosszú nem találkozás után. Az asztalon, a tányérok előtt szereplő nevek a kezem munkái, éppúgy, mint a míves meghívók. Kellemes elfoglaltság a művészet. Vannak, akik nem tudják összerakni a művészetet a katonaléttel. Pedig minden korban és kultúrában kézenfogva járt, csak mostanában gondolják nem így. Én meg nem foglalkozom az olyanokkal. Az asztalfővel szembeni helyet foglalom el. Korántsem vetélytársi mivoltomban, ami sosem létezett Erickel szemben. Hagyom, hogy a mézesmadzagot elfogadják azok a vendégek, akik azt gondolják, Eric jobbján vagy balján ülve, számítanak is neki. Kellék vagyok ebben a színjátékban, s élvezem. S hagyom őt is élvezni megjelenésében és viselkedésében, csak ritkán szokott nyíltabban kinyílni a szám ebben, mert valójában élvezem az előadását. Hasonlít ebben nagypára, s rajongtam érte ezért a viselkedéséért. Végül mindenki összegyűlt, kivéve egy főt. A társaságból mindenkit ismerek, s ennek megfelelően üdvözlöm őket, ahogy érkeznek. Hagyom őket halkan duruzsolni, vagy éppen hallgatni. Én csak ülök és figyelem őket. Az üdvözlő szavakra figyelem a társaságot, miközben magam is felemelem a poharam a többiekkel. S nem, korántsem bor van benne vagy pezsgő. Tonik. Ha már megfogadtam, hogy nem iszom alkoholt. A személyzet érti a dolgát, mint ahogy a konyhán sürgölődök is. Mennyei illatok lepik el az étkezőt, ahogy elkezdik kihordani az igazi ínyenc és luxus fogásokat. Sokat nem fogok enni belőle, elpilledve nem olyan élvezet a vadászat. Elkezdődik a beszélgetés, s mivel korán hozzá lettem szoktatva, milyen is egy ilyen helyzetben a beszélgetés fonala, teszem a dolgomat. Senki sem panaszkodhatott soha rám, kiváló beszéltető vagyok s nagyszerűen húzok ki információkat másokból, s ehhez még erőszakot sem kell alkalmaznom. Ennyit arról hogy valaki izomagyú lehet, volt katonaként. A szósz mennyei, abból bizony veszek még egy adagot. S közben elhangzik mások beszélgetésében két olyan mondat, aminek a felénél Ericre pillantok. Ezt majd tudnia kell. A másik kettőnél viszont már nem tekintek rá, mert az teljesen egyértelművé tenné mindenki számára, hogy ezek olyan információk, amelyek vagy újak, vagy másképp vannak. Ahol kell, tovább ködösítek, hadd tapogatózzanak benne. Elérkezünk a fogások végére, s hamarosan elérkezik az, amit már elég régóta várok.
Kezdőlap
• 471