Piszkosul besűrűsödtek a napjaim az elmúlt két hétben. Arra sem volt időm, hogy levegőt vegyek két zene óra között, a munkahelyem és a bár közötti ingázás közben. Kivehettem volna szabadnapot korábban is, de nem vagyok híve a semmittevésnek. Olyankor az embernek tengernyi ideje marad arra, hogy dagonyázzon a múltja emlékeiben és azon gondolkozzon, mi lenne ha... Nem szeretek sem emlékezni sem gondolatokba merülni. Többnyire az elmúlt napokban hazajöttem, ettem, aludtam és kezdődött ez az őrült káosz elölről. 29 leszek, mégis ezer évesnek érzem magam egy-egy hosszabb napot követően. Néha még az öreg is jobb formában van, hangulatilag biztosan, mint én.
Ma kivettem egy szabadnapot, mert kénytelen voltam, ugyanis Joe azzal fenyegetett, idézem, hogy kirúg, ha nem ülök meg a valagamon végre legalább pár óra erejéig. Hát most ülök és rohadtul idegesítő nem csinálni semmit. Az ujjaim a levegőben pengeti a gitárt, a lábaim toporognak, hogy járjak-keljek. De nincs tennivalóm és egyszerűen ez számomra elviselhetetlen. Hirtelen ötlettől vezérelve kapom fel a mobilomat és küldök egy SMS-t a hányós gyereknek. Nem felejtettem el a meghívásos ajánlatát, csak egyszerűen nem éreztem úgy, hogy élni szeretnék vele. Meg persze az időm is annyi volt, hogy két dolog között hunytam pár órát. Ez nem panasz lenne, mert szeretem lefoglalni a gondolataimat, egyszerűen csak van, amikor túlzásba tudok esni és a testem is jelzi, hogy ezt így nem lehet folytatni.



Mielőtt meggondolnám magam, rányomok a küldésre és jól el is rakom a mobilt az orrom elől. Ha megcsörren felveszem,d e látni se akarom addig. Fogalmam sincs emlékszik-e még, tény, hogy még sose hánytak le, ha akartam volna se tudtam volna kiverni a fejemből a srácot.
Teszek-veszek, takarítok, bár mivel nem sok időt töltök itthon, így nagyon a szennyesen kívül semmi sincs amit ki kellene takarítani.
Végül nem megcsörren a telefon csak üzenetem jön, elolvasom és megnyugszom, hogy emlékszik és még áll az ajánlat is.



Úgy teszem fel a kérdést, mintha annyi éttermet ismernék Bronx-ban. Még itt Manhattanben sem ismerek sokat, mert nem járok ilyen helyekre. Ha kell kaja azt elkészítem magamnak. Akikkel meg szexuális kapcsolatba keveredem nem étterembe akarnak járni hanem fel a lakásomba. Viszont az Enzo's- ról hallottam már többektől és dicsérték. Hátha valóban jó és még Josh is ismeri.
Megérkezik percek múlva a válasz és már készülődöm is. Remélem leszek annyira értelmes társaság, hogy ne néma csendben üljük végig az időt.
Fél óra múlva már buszon ülök és úton vagyok.

Zeno & Josh

'Mamma Mia'

Napok óta az ujjaim nem sok mindent érintettek a laptopomon kívül. Reggeltől estig a beadandóimon dolgozom, és ha ez nem lenne épp elég, elkezdtem letenni a jogsit. Egyelőre nem haladok túl jól, de senki születik autóversenyzőnek. Legalább az étteremmel minden rendben. Jött egy új kolléga, először úgy tűnt, hogy nem találja a helyét nálunk, azonban hamar belejött a munkába, és most már mindenkivel haverkodik. Csak hét tányért tört össze, ami igazán szép eredménynek számít.
Csúnya, vagy nem csúnya dolog, de Zeno létezése teljesen kiment a fejemből. Nem csoda, hiszen az egyetem miatt még Cheryl-t is hanyagoltam. Más szóval ez az egész kórházasdi a feledésbe merült. Ezért is lepődtem meg, amikor hirtelen üzenetet kaptam a táncostól. Ma is elfoglalt voltam, de kéne már egy kis kikapcsolódás. Nem mellesleg én vetettem fel az evés ötletét, udvariatlanság lenne azt mondanom, hogy nem érek rá. Így visszahívtam, nekem tökéletesen megfelelt az Enzo's, és utána el is kezdtem készülődni. Voltam már ebben az étteremben, de azt hiszem csak egyszer. Szeretek éttermekben enni, de Cain-el általában rendelni szoktunk, vagy itthon főzünk. Ennek igen egyszerű oka van, mégpedig az, hogy a házban kedvemre tapogathatom, senki se néz ránk rosszallóan. Esetleg csak Masni, mert nem vele foglalkozunk.
Mivel én Bronx-ban lakom jóval hamarabb érkeztem meg a helyszínre, mint Zeno. Kiválasztottam egy szimpatikus asztalt, majd türelmesen vártam, hogy megérkezzen a fiú. Szeretem a külföldi konyhát, Londonban minden sarkon belefutottam egy-egy kajáldába. Szinte az összeset imádom, de a kínai és az indiai ízek a kedvenceim. Cain-nek köszönhetően pedig az orosz gasztronómia szakértőjévé váltam.
- Szia. - köszöntem Zeno-nak, amint megérkezett. - Nem tudom, hogy miket próbáltál eddig, de a fettuccine della nonna és a házi gnocchijuk isteni. - Már nagyon éhes voltam, de eszembe se jutott, hogy nélküle rendeljek. Az olasz kiejtésem valószínűleg borzalmas, de próbálkozom. - Lehet, hogy most valami mást kellene kérnem, az összes olasz név nagyon menőn hangzik. Egyébként jobban vagy? - érdeklődtem mosolyogva. Az első találkozásunk nem alakult fényesen, nem volt valami jó fej, de tőlem szokatlan módon és se voltam vele túlzottan kedves. Lehet, hogy a C&C duó rossz hatással van rám.  

Nos a tömegközlekedés olykor dugóba fullad, így pár perccel később érek oda a tervezettnél. Azért reménykedem benne, hogy nem vár olyan régóta rám. Amikor belépek az étterembe megkérdezik, hogy foglaltam-e asztalt vagy szeretnék-e. Gyorsan körülnézek és megpillantom Josh-t, így a tőlem telhető legudvariasabban közlöm, hogy már várnak rám.
A fiúhoz érve igyekszem valami mosoly félét kicsikarni magamból és helyet foglalok vele szemben.
- Szia!
Amint elhelyezkedem már mondja is az itteni kedvenc ételeit, a kiejtése valami borzalmas ezért elnevetem magam, de csak szolidan, hogy ne sértsem meg vele.
- Ezt úgy ejtik, hogy: fettuccine della nonna. De majdnem. - mosolygok rá. Igen, nekem ez nem jelent gondot, lévén, hogy a húszas éveim elejéig Olaszországban éltem és anyanyelvű olasz vagyok. Amerikába költözésem során akadtak is gondjaim az akcentusom miatt, mára azonban inkább csak színesíti, egyesek szerint dallamosabbá teszi a mondanivalómat az anyanyelvem. Lehet.
Ha énekelek, szeretem azt olaszul tenni, pedig semmi kellemes emlékem nincs a hazámból, mégis, úgy tűnik az ember képtelen szabadulni a gyökereitől.
- Az olasz ételek finomak - értek egyet.
Az édesanyám kitűnő szakács volt, az ételei felértek a legjobb séfek ételeivel. Az emlékeimben élő látványt, ízeket, illatokat sajnos semelyik olasz étterem nem tudja felülmúlni.
- Én azt hiszem Rigatoni Siciliana-t fogok kérni, rég volt már szerencsém igazán jól elkészítetthez, hátha most.
Nem sokszor van időm, alkalmam étterembe járni és nem is vagyok ilyen típusú ember, amit kell magam is el tudom készíteni. Valami ragadt rám abból az időből, amikor magamra kellett főznöm, ha valami hazait kívántam enni. Ez persze most sincs másképp, csak most már van annyi pénzem, hogyha megkívánok egy igazi olasz vacsorát, akkor elmehetek egy étterembe, hogy hódoljak a hazai ízeknek.
- Kutya bajom, kemény koponyám van, voltam már rosszabb állapotban is - felelem és ránézek a srácra a menü lap fölött és még hozzá teszem: - De nem azért, mert elkalapált volna egy másik dühös férj.
Nem tagadom, voltak dühkitörésből adódó verekedési ügyeim, kisebbek csupán, de voltak, főleg középiskolás koromban, amikor képtelen voltam kezelni a kamaszkorom és múltam kombóját. Ez persze sosem segített abban, hogy valahol hosszabb ideig maradjak. Senkinek sem kell problémás gyerek. Én pedig több ponton voltam az. Egy részről a múltam már egy hatalmas sár folt volt az életemben, amit nem tudtak kezelni, e mellé még ott voltak a különcködéseimből következő problémák. Egy szó, mint száz, nem én voltam a tökéletes gyerek.
- És te? Minden rendben? Hogy van Cheryl?
Fogalmam sincs miért kérdezem meg, mert igazából egy cseppet sem érdekel a nő. Többé-kevésbé el is felejtettem, csak a kórház utáni pár napban jutott folyton eszemben, ugyanis a ritmikus fájdalom amitől dübörgött a fejem, eszembe juttatta, hogy kinek is köszönhetem az egészet magamon kívül. Joe persze már másnap rájött a dolgokra és nem volt boldog. Először kiröhögött aztán fejmosást kaptam, amiért így egy napig segítség nélkül marad. Hát igen, néha előbb robbanok, mint gondolkodnék. Hiába vagyok tisztában azzal, hogy nem túl jó ötlet az így is pipa embereket felhergelni, mindig megteszem. Azt hiszem ezek a heves dolgok hazai örökségek. Olasz vagyok és olasz is maradok, mindegy hol élek és hogyan.

Zeno & Josh

'Mamma Mia'

Nem kellett sokat várnom Zeno-ra, de azzal se lett volna semmi baj, ha kicsit késik. Egyáltalán nem zavart amikor kinevetett, sőt. Én is vigyorogtam a saját bénaságomon. Az erős akcentusa már az első találkozásunkkor is feltűnt, na meg akkor ki is ütötték, így volt pár szó, aminél fülelnem kellett, hogy mit is akar mondani.
- Gitározás mellett olaszt is taníthatnál, biztos lenne rá kereslet. Érthető, hogy miért ezt az éttermet választottad. - Eddig nem voltam benne biztos, hogy olasz, mert spanyolnak vagy portugálnak is simán elmehetne. De ahogy kimondta az olasz étel nevét, rögtön érződött az a tipikus dallamos hanglejtés. Ezer százalék, hogy a Nagy Csizmából származik.
- Jól van, én még nézelődöm egy kicsit. Nemrég láttam egy videót a neten, ahol olasz nagymamák kóstoltak amerikai mirelit pizzákat. Egyik sem ízlett nekik. De a külföldön elkészített idegen ételek általában nem is túl autentikusak. A kínai, thai vagy indiai éttermek is az európai vagy az amerikai gyomorhoz igazítják a menüt. Egy bizonyos szinten már nem bírnánk azt a csípősséget, szerintem. - Ez nálam egy jól bevált, régi taktika. Amikor hirtelen nem tudom, hogy milyen témáról beszélgessek az emberekkel, ezt szoktam bevetni. Főleg az idegen kultúrákból érkezőknél. A legtöbb esetben szívesen mesélnek az otthoni dolgaikról, szokásaikról. Emellett a kaja kérdésre nem is nagyon lehet annyit válaszolni, hogy "mindegy", "passz" vagy "nem tudom".
Az étlapot nézve először a Branzino-n akadt meg a szemem, amit itt bormártással tálalnak. Eddig itt mindig csak tésztaféléket ettem, azonban lehet, hogy a hal az egyszerűen túl komoly. Maradnak a tésztát. A választásom végül a Penne alla Vodkára esett, vagyis vodkás pennére. Ezt még én is értettem. A tészta és a vodka elég érdekes párosítás, amit otthon nem is szoktam alkalmazni, pont ezért kérem ezt. Halat bármikor csinálok, de ez a kombó nem lesz gyakori. Nem vagyok egy sör rajongó, de mivel Zeno ezt említette a múltkor, nem akartam valami teljesen mást kérni. A pincér hamarosan fel is vette a rendelésünket, pont időben.
- Áhh. Jó neked. Az én fejemet már annyiszor verték be, hogy jó ha nem esik szét. - mosolyogtam a fiúra. Jó-jó, én elhiszem neki, hogy más dolgok miatt edződött meg így a koponyája.
- Aha, de mostanában nem sokat találkoztam vele. Lefoglaltak az egyetemi beadandók, ő meg ezen a héten végig dolgozott. Szerintem már a nevedre sem emlékszik - sóhajtottam kissé csalódottan. Ez a méhecske mód nagyon vissza fog ütni, de hátha Cheryl szerencséje kitart még pár évig.
- Neked hogy tetszik New York? Én ki nem állhattam az első hónapokban. Őszintén szólva nem is akartam elköltözni Európából, de muszáj volt. - kezdtem bele egy újabb témába, miközben a kaját vártuk.   

Ritkán találni jó éttermeket, néha a csillogás elvesz az ételek minőségéből, csak, hogy az ember enni jön az ilyen helyekre, nem pedig nézelődni.
- Talán - somolygok. - Az ember nem tudja levetkőzni a származását - vonok vállat.
A legtöbb rossz élményem, emlékem Olaszországhoz köt, de a szépek, amikből nincs sok, szintén oda láncolnak. Josh ötlete nem rossz és talán egy percig még meg is fontolom, de aztán elvetem. A zenéhez van türelmem, de egy nyelv elsajátításához hosszú időre van szükség és nem biztos, hogy jó tanár lennék.
- Minden étel a saját hazájában az igazi. A többi csak maximum jó utánzat lehet, ami lecsúszik az ember gyomrába, de nem adja vissza a hazai ízek szerelmét. - fejtegetem ki a véleményem. Az igazi olasz konyha felejthetetlen kulináris élményt nyújt, amit egy amerikai konyha az életben nem tud visszaadni még akkor sem, ha a szakács vérbeli olasz.
- Ettől függetlenül szeretem az amerikai konyhát, bár az ételek nagy részét íztelennek tartom - rántom meg a vállam. Én ennél jóval több ízhez vagyok szokva, mondhatni íz kavalkádhoz. Szeretek mindenféle ételt megkóstolni, lehetőleg minden egyes országból. Eddig imádtam a thai kajákat és a magyar konyha fűszeres, zsíros ételeit is. Valami eszméletlen. De a hazai...az hazai, felülmúlhatatlan.
Még böngészem egy ideig az étlapot, annak ellenére is, hogy már tudom mit választok. Sorra veszem az olasz ételek neveit és észre se veszem, de mindegyiknél egyet biccentek, amit már valaha ettem és szerettem.
A pincér felveszi hamarosan a rendelésünket és így nem marad ott az étlap, hogy a mögé rejtőzzünk. Kénytelenek vagyunk egymásra nézni beszélgetés közben. Fogalmam sincs arról, hogy igazából milyen véleménnyel van rólam, úgy tűnik sem a munkám, sem a Cheryl-es eset nem tántorította el attól, hogy végül továbbra is beszélő viszonyban maradjon velem.
A kijelentése nyomán elrejteni sem tudom meglepődésemet. Josh az a tipikus "jó srác", aki mindig mindenkinek segít, kedves, ártatlan, egy kicseszett angyal. Ugyan ki akarná pont őt elkalapálni. Velem ellentétben ő aztán igazán nem hiszem, hogy rászolgálna erre.
De van bennem annyi, hogy nem kérdezek rá a dologra, ha akarja elmondja, ha nem nem. Idegenek vagyunk egymás számára, nem tartozik rám. Egyébként is, van már valaki az életemben, aki a bizalmába fogadott annak ellenére, hogy nem szolgáltam rá erre az őszinte bizalomra. Violet mégis úgy érezte rám bízza a titkait. Az életben történnek még furcsa dolgok.
- Oh, biztos vagyok benne, hogy nem emlékszik - nevetek fel. - Én is csak azért, mert a férje adott egy kis emlékezni valót. - A nevetésem mosolyba fullad.
- Tehát egyetemre jársz? Melyikre és milyen szakra? - kérdezem érdeklődve. Nem ma jártam már egyetemre és néha azért a sok gond ellenére, ami az egyetemi élettel járt, hiányzik. De minden egyszer lezárul az ember életében.
- Európa? Nos, akkor hasonló világugró vagy, mint én. Honnan költöztél ide? Én, mint már tudod Olaszból, ott születtem és éltem a húszas éveim kezdetéig. Nehéz volt megszokni a New York-i életet, és hazudnék, ha azt mondanám élveztem az elején. De változtatásra volt szükségem, ha úgy tetszik, egy új életre.
Nem fejtem ki bővebben, vannak dolgok, amiket senkinek sem mondok el, még Joe-nak sem, aki már igazán rászolgált a bizalmamra. Az életemben vannak sötét mocskok, amikre én sem szeretnék emlékezni.
- Mára már azonban megszerettem ezt a nyüzsgős életet, a sárga taxik áradatát, a rengeteg embert és és a névtelenséget, főleg azt.
Igen, Olaszország hatalmas, nyüzsgős, mégis más, máshogyan zavaros, mint Amerika és ezt szeretem benne.

Zeno & Josh

'Mamma Mia'

- Azért ez a te esetedben nem teljesen igaz, mert általában levetkőzöl. - próbáltam viccelődni. Ezután ugyanazt mondta el, amit én az előbb, csak más körítéssel. - Igen, én is erre céloztam az imént. - mosolyodtam el. Alig várom már, hogy kihozzák a kaját, mert lassan éhen halok. Most már sokkal jobb az étvágyam, mint pár hónappal ezelőtt. Mozogni is eljárok, sokkal jobban érzem magamat a bőrömben.
- Komolyan? Szerintem a Coney Island hot dog például tök finom. - Amikor rendelek, általában a kínait választom, de azért én se ennék meg mindenféle ázsiai ételt. Londonban volt egy thai haverom, ő élő férgeket vacsorázott a hazájában. Jó, ha mások élete múlna rajta, akkor megenném, de ennek már a gondolata is undorító.
- Még sose láttam ilyennek, kihoztad belőle az állatot. - Mindig is egy ilyen papucsférj aura lengte körbe, így álmomban se gondoltam volna, hogy egy nap ki fog ütni valakit.
- Igen, Londonban még egy teljesen más szakra jártam, de miután ideköltöztünk, felvettek a NYU-re művészettörténet szakra. Imádom, de voltak hullámvölgyek, amikor legszívesebben az egészet hagytam volna inkább a fenébe. - meséltem őszintén. Azóta eltelt egy kis idő, és újra kedvet kaptam a tanuláshoz. - De mesélj te is. Hol tanultál? - Az igazat megvallva még mindig jobban szeretem mások történeteit hallgatni, mint az enyémekről beszélni. Olyankor úgy érzem, hogy untatom a másikat, és csak udvariasságból hallgat végig, miközben az egészet telibe szarja.
- És a világ egyik legdrágább városában kezdtél új életet. - mosolyogtam. - Én Newcastle upon Tyne-ban születtem, de később Londonba költöztünk a szüleimmel. Eh, én se élveztem New Yorkot. Sőt, gyűlöltem. Sose akartam elköltözni Angliából, de muszáj volt. Azt hiszem pont emiatt haragudtam erre a városra, de most már látom a szépségeit. Nem rossz hely, sosem a hellyel volt a baj. - sóhajtottam egy nagyot. Bármikor visszamehetnék, csakhogy van valaki aki miatt mégis maradok. Nem tudom miért, de amióta együtt vagyok Cain-el, mintha New Yorkot is kicserélték volna.
- A névtelenséget? Valamiféle híresség voltál Olaszországban? - kérdeztem érdeklődve. Csak nem maffiózó ő is, mert akkor felkötöm magam. Vagy valami szökött fegyenc.  - Volt időd megszeretni, én nagyjából egy éve élek itt, de lassan behozom a lemaradást. Egyszer majd én is annyira fogom szeretni ezt a várost, mint te. - Vagy nem. Nem sírnám tele a párnám, ha költöznöm kellene, mert nem az a fontos, hogy hol vagyok, hanem hogy kivel.
 

Elvigyorodom.
- Kétségtelen.
A vetkőzés része az egész műsornak, nem szeretem, de nem is utálom. Úgy vagyok ezzel az egész dologgal, hogy szükséges rossz, jól fizet és értek hozzá. Az egyetem miatt kellett, hogy tudjam fizetni a tandíjamat, mára meg már azt hiszem a részemmé vált. Azt azonban nem tudom, hogy meddig marad az. Az egész étteremben kellemes, finom illatok terjengenek egy-egy asztaltól, ahová már kivitték az ételeket. Megkordul a gyomrom a haza illatoktól és már várom, hogy megkóstoljam amit rendeltem.
- Akadnak kivételek, nem tagadom, de azért fenn tartom az álláspontom. Főleg úgy, hogy igen válogatós ínyenc vagyok.
Ez nem a legjobb tulajdonságaim egyike. A haza ízek mindenekelőtt és utána még néhány étel az, amire azt mondom bármikor jöhet. A többi esetében a kipróbálást követően nem igazán tartok ismétlést.
A beszélgetés persze ráterelődik Cheryl-re és a vadbarom férjére. Azért meglep, hogy ennyire másnak látják általában a pasast. Bárcsak emlékeznék arra, hogy pontosan mit is vágtam a fickó fejéhez, amitől ennyire bepipult. Nem hiába mondják, hogy mindenkinek meg van a maga gyenge pontja. Nekem azt hiszem, sikerült ezt megtalálni.
- Rátapintottam a gyengéjére - vonom meg a vállam. A megcsalt férjek amúgy is hirtelen haragúak, persze az okuk egyértelműen meg van rá. Még az olyanoknak is, mint Cheryl férje, aki Josh szerint tisztában van a felesége kicsapongó életével.
- Akkor afféle művész lélek lennél? - kérdezem érdeklődve aztán én is elmesélem hová jártam.
- A New York Egyetemre jártam, hangmérnöknek tanultam, el is végeztem, bár nem dolgozom ebben. Úgy gondoltam jó választás lesz, köze van a zenéhez, de mára már beláttam, hogy amit igazán szeretek csinálni, az nem ez.
A hangszerboltban megtaláltam a helyemet, csendes, nem akkor a forgalom, hogy zavarjanak az emberek, és a zene ott minden egyes pillanatban benne van, mint lehetőség. És az, hogy órákat tarthatok zenélni vágyó embereknek, külön öröm. A diplomám meg akármikor ott lesz a segítségemre, ha megszorulnék. Amíg azonban nincs így, addig azt tehetem, amit szeretek.
- Anglia és New York merőben más, az esőből a napfényre, igaz? Sosem jártam Angliában, de egyszer szívesen elmennék, úgy hallottam semmihez sem hasonlítható a borongós, ködös varázsa, igaz ez?
Képeket már láttam a piros emeletes buszokról, régi, de ma is működő piros telefonfülkékről, a régies épületekről, amik még ma is sziklaszilárdan állnak és élnek, dolgoznak bennük.
- Olyasmi - eresztek meg egy mosolyt, de igen keserűre sikeredik. Valóban ismert voltam egy darabig, amíg a lapok tele voltak a 8 éves koromban készült fotókkal, amikor is az életem teljesen összeomlott.
- Biztosan. New York ilyen, magába szippantja az embert annak ellenére is, hogy annyi,d e annyi hátránya van.
Közben megérkeznek a rendelt ételek és az illatuktól összefolyik a nyál a számban. Ha csak illatról kellene döntenem, akkor egyértelműen olasz ételnek mondanám, de az íz, az majd mindent eldönt.
- Jó étvágyat!
Belekóstolok és az első falat már elvarázsol. Ez az étterem egyértelműen megnyert magának több fronton is. Bárki is a szakács, csak is olasz gyökerekkel rendelkezhet. Ugyanis ehhez érzés kell, ha az nincs, bármennyire is pontos a recept, sosem lesz igazán olasz az étel.

Zeno & Josh

'Mamma Mia'

- Igazán? Én évekig nem engedhettem meg magamnak, hogy válogassak. - sóhajtottam elgondolkozva, de aztán legyintettem egyet. - De ez már a múlt. - mosolyogtam. Volt munkám, de mivel a fizetésem nagy részét Max elvette, nem költekezhettem annyit. Vagyis de, azt vettem amit ő akart. Sok olyan kaja van azért, amit nem ennék meg. Polip, kagyló, csiga és hasonlók. Az elsőben nem vagyok biztos, mert megeshet, hogy Londonban ettem már. Zeno lefordult volna tőle a székről.
- Ehh igen, így is lehet mondani. - Örültem, hogy nagyjából véget ért a drámasorozat, azonban úgy tűnik, hogy a Cheryl napjainak első évadának most van a premiere. Szívesen kimaradnék belőle, mert bőven elég volt ez a vendégszerep is. Bárcsak elutazhatnék pár napra egy lakatlan szigetre, ahol senki se tudna elérni.
- Csak félig. Már nem is annyira vonz ez a szak, de ha már elkezdtem, akkor be is akarom fejezni. - Voltak céljaim, amik mostanra álmokká homályosultak. Tudtam, hogy mivel akarok foglalkozni, csakhogy ez a mostani helyzetemben szinte lehetetlen. Senkinek se beszéltem róla, hiszen felesleges. Cain miatt sem tehetem, a "haverjai" kétlem, hogy örülnének neki. Titokban pedig nem akarom csinálni, felhagytam a hazudozással.
Majdnem rávágtam, hogy akkor biztosan a tánc az, amit Zeno szeret csinálni, de beugrott, hogy máshol is dolgozik. - Érthető, sok olyan embert ismerek akik végül teljesen máshol helyezkedtek el. - Na igen. Építészmérnökből ügyeletes pszichopata, mixerből bérgyilkos. Hmm, motiváló emberek. Szinte már érzem a késztetést, hogy én is kidobjam a diplomám.
- Persze, teljesen más a kettő. Egész életemben Angliában éltem, ide alig egy éve költöztünk. Megszoktam az esős időjárást, de egyáltalán nem olyan vészes, mint amilyennek beállítják. London pláne nem durva, imádtam. - Úgy visszamennék, de akkor meg New York hiányozna rettentően. Nem is maga a város, hanem inkább egy valaki. Na jó, kettő.
A magába szippantós megjegyzése hallatán a szememet forgattam, majd az evésre koncentráltam. Tényleg jó ötlet volt, hogy ezt a helyet választottuk. Szívesen beszélgettem még Zeno-val, de a mobilom pittyegése közbeszólt. Gyorsan megnéztem a helyesírási hibáktól hemzsegő sms-t, amit a C&C duó mellesebbik tagja küldött nekem.
- Ahhhj. - adtam hangot a szenvedésemnek. - Bocs, de mennem kell. Cheryl írt, hogy vészhelyzet van az étteremben, és be kell ugranom. - Bocsánatkérően néztem Zeno-ra, utána pedig szomorúan pásztáztam a kaját, amit meg se ehettem. Becsomagoltathatnám, ha lenne rá idő.
- De még találkozunk, majd írj, vagy hívj. - Közben gyorsan előhalásztam a rendeléseink árát, mert megígértem, hogy az övét is én fizetem. Sietősen pakoltam le a pénzt az asztalra, remélve, hogy tényleg vészhelyzet van, és nem kamuzik megint az a kettyós.
- Addig se veresd meg magad! Szia. - Valamennyit azért sikerült ennem, így nem éhgyomorral tartok a munkahelyemre. Majd bekapok még valamit a konyhán, mondjuk Cheryl szívét.
 
// Már várom a következő játékot   //