Mint a legtöbb olasz számára, úgy Bella életében is a legfontosabb dolog a család. Szerencsésnek mondhatja magát, hiszen boldog gyermekkora volt, három gyermek közül ő a legkisebb, és ráadásul az egyedüli lány, így szülei a végtelenségig elkényeztették. Ezzel szemben a két bátya kezdetben kicsit sem lelkesedtek a vinnyogó kis vakarcsért, aki mindenhova követte őket a babáival a kezében, azt követelve, hogy játszanak vele. Persze a későbbieknek ez megváltozott, és a kisebb veszekedéseket leszámítva, csodás testvérekké váltak.

Szülei boldog házasságát látva, ő is nagy családot szeretne. Persze ehhez előbb meg kell találnia a nagy Őt, ami valahogy nehezebbnek bizonyul, mint gondolta. Bella hisz még a szőke hercegben, annak ellenére, hogy eddig nem volt túl szerencsés a férfiakkal.  A végletek embere. Nagyon képes szeretni, de, ha valaki eljátssza a bizalmát, vagy fájdalmat okoz neki, annak képtelen megbocsátani.

Igazi olasz nő, aki imád fecsegni. Sokszor képtelen szűrőt tenni a szája és az agya közé, és előbb beszél, később gondolkozik. Utána persze magyarázkodhat, hogy ő azt nem úgy gondolta, de elég sokszor került emiatt már bajba.

Eléggé szétszort, a lakásában is káosz uralkodik. A takarítást, rendrakást képes addig halogatni, amíg van még tiszta pohara a szokásos esti borozgatáshoz, vagy tiszta fehérneműje a szekrényben. Szereti a szép, nőies holmikat, de nem visel kirívó ruhákat. Követi az aktuális divatirányzatokat és falja a női magazinokat, hogy mindig képben legyen a trendekkel. Imád vásárolni és pénzt költeni. Egy- egy shopping túra alkalmával azonban nem csak magára gondol, szeret másoknak is örömet szerezni és családjának, közeli barátainak ajándékokat venni.  

Gyakran vág bele egyszerre több dologba, de rendszerint ezeket nem fejezi be, mert hamar elveszíti a lelkesedését, és inkább valami másba kezd bele.

Kíváncsi természet, szereti saját maga felfedezni és kipróbálni a dolgokat. Már egész kis korában sem hitte el, egészen addig, amíg meg nem égette magát, hogy a gyertya lángja az bizony forró.

Nem szeret egyedül lenni, igényli a társaságot. Könnyen barátkozik és időnként túl jóhiszemű. Általában mindenkiről képes csak jót feltételezni, ezért könnyű kihasználni. Szerencsére ott vannak a testvérei és a szülei, akik félszemüket mindig rajta tartják.

Ő nem azok közé a lányok közé tartozik, akik egy randin csak salátát csipegetnek. Számára az étel nagyon fontos. A hazai kosztnál persze nincsen jobb, de azért szeret új dolgokat kipróbálni. Kedveli a fűszeres, csípős dolgokat, és az egzotikus országok ételeit. Örömmel eszik és lehetőleg nagy adagokat.

Néhány plusz apróság
- Balkezes
- Kávé – és csokifüggő
- Titokban fél, hogy egyedül marad
- Vezetés közben szeret hangosan énekelni
- Utál sportolni
- Jobban szeret kádban fürdeni, mint zuhanyozni
- Reggel addig nem lehet hozzászólni, amíg meg nem itta a kávéját
- Szereti az ízesített kólát, főleg a vaniliásat

Annak az oka, hogy New Yorkban kötöttem ki, természetesen egy pasi....

Bár ez nem teljesen igaz: egy pasi, egy volt legjobb barátnő és egy motorhiba miatt alakult így az életem, de később belegondolva, inkább hálás lehetnék nekik.

De kezdjük inkább az elején: a mama szülinapja szombati napra esett, és azt terveztem, hogy már pénteken hazautazok, hogy otthon tölthessem a hétvégét, és besegíthessek a szombat estére tervezett születésnapi összejövetel előkészületeibe. A Baldassare család mindig is nagy feneket kerített a születésnapoknak, évfordulóknak, illetve az egyéb családi eseményeknek, és fontosnak tartotta azokat méltóképpen megünnepelni. Ilyenkor általában még a „famiglia” külföldön élő tagjai is emlékeztetőt állítottak be, hogy az időeltolódás ellenére, egyidőben a család többi tagjával tudják felköszönteni az ünnepeltet.

Beletelt egy kis időbe, mire sikerült mindent összeszednem, de 11 óra fele el tudtam indulni végre Nápolyból. A mama ajándéka gondosan becsomagolva hevert az anyós ülésen. Alig vártam, hogy odaadjam neki, mert tudtam, hogy imádni fogja. Pár hete, amikor együtt jártuk az bevásárló utcákat (a papa pedig utánunk kullogott, unott fejjel, keze pedig tele bevásárlószatyrokkal), látott meg egy Ted Baker táskát, de mivel a papa már nagyon morgott mögöttünk, ezért nem mentünk be az üzletbe. Én később természetesen visszamentem, és megvettem neki, egy stílusban hozzáillő pénztársával együtt.

Dél körül még nem volt túl nagy forgalom az A3-on, így elég jól tudtam halani, egészen addig, amíg a kocsim motorja furcsa hangokat nem kezdett el kiadni, majd a motorháztető alól kiszivárgó füst egyre jobban betöltötte az utasteret, és csípni nem kezdte a szememet.
- Ne, ne, ne kérlek ne csináld! Csak most ne! – könyörögtem az autómnak válogatott káromkodások közepette, persze mindhiába, ugyanis a motor krákogva leállt, nekem pedig éppen elég időm volt ahhoz, hogy lehúzódjak a leállósávba.
- Cazzo, cazzo, cazzo! – Szitkozódtam, miközben kinyitottam a motorháztetőt és kipattantam a kocsiból. Igaz fogalmam sincs, hogy mit kellett volna keresnem, vagy mit tudtam volna az adott helyzetben tenni, mégis próbáltam belenézni a motorházba, hátha csoda történik, és én „szemrátétellel” meg tudom javítani.
Pár autós lelassított, és nézett, mintha valami mozifilmet vetítettek volna a pálya mellett, de egyik sem állt volna meg segíteni.
Mivel én annyit értek az autókhoz, mint a bátyám Dom a megfelelő árnyalat kiválasztáshoz alapozó vásárlásnál, és az autóm továbbra sem akart elindulni, így felhívtam az autómentőket, akik biztosítottak róla, hogy nemsokára értem jönnek. Amíg vártam a segítségre, telefonáltam a szüleimnek is, és elmeséltem nekik, hogy a pályán ragadtam.
- Merda!– jött a papa válasza, majd elmondta, hogy az egyik nagybátyám épp Nápolyban van valami üzleti ügy miatt, és vele haza tudnék menni Torra Gardára. – Viszont azt mondta, hogy négy óra előtt biztos nem fog végezni. -  Addig menj haza, és majd felvesz a lakásodról!
- Rendben papa, - Ekkor megérkezett a sárga vontatóautó, így el kellett búcsúznom tőle.

Nagyjából két óra múlva értem haza a nápolyi lakásomba a szerelőműhelyből, ahol megállapították, hogy elektromos zárlat alakult ki, és szerencsém volt, hogy nem égett le az autóm. Annyira nem éreztem magam szerencsésnek, amikor a kihívott taxi csomagtartójába nem fért be a rengeteg cucc a kocsimból, és ezért várnom kellett még 20 percet, hogy megérkezzen a nápolyi taxitársaság egyetlen olyan járműve, aminek elég nagy csomagtartója volt, hogy bele tudjam tuszkolni a bőröndömet és a táskáimat.
Az sem volt olyan vicces, amikor kiderült, hogy elromlott a lift a házban, így gyalog kellett felcipelnem mindent a negyedik emeletre. Mikor végre odaértem a lakásom bejárati ajtajához már csak a hűtőben lévő jéghideg fehérborra tudtam gondolni, amit tervemben állt megcsapolni a csodás napom örömére. Azonban amit beléptem észrevettem, hogy a borosüveg nem a hűtőben volt, hanem a konyhapulton, méghozzá üresen, mellette két pohárral.
Valószínűsítettem, hogy a barátnőm Ada mégsem ment be aznap dolgozni, mint ahogy azt reggel mondta, és ezek szerint vendége is van.
Ada már lassan egy hete lakott nálam, mivel az általa bérelt lakásában csőtőrés volt, és elázott mindene.  Amíg a javítási munkálatok zajlottak, addig felajánlottam, hogy lakjon nálam.
A vendégszobából, ahol Ada aludt hangok szűrődtek ki, az egyik egyértelműen az övé volt, a másik pedig egy pasi mély baritonja. Azon kezdtem el töprengeni, hogy miért hazudta reggel még azt, hogy aznap dolgozik, amikor láthatóan otthon volt, ráadásul nem egyedül.
Még az egyetemen találkoztunk Adával, és soha nem voltak titkaink egymás előtt. Főleg nem a pasik terén, ugyanis mindig kibeszéltük, hogy éppen ki- kivel randizik, és hogy alakul az adott kapcsolat. Furcsállottam a dolgot, de gondoltam, majd elmondja, ha úgy gondolja, hogy itt az ideje.
Levettem a cipőmet, és próbálva nem felhívni magamra a figyelmet, bementem a konyhába, hogy megnézzem, maradt- e még valami üdítő a hűtőben. Szerencsére nem nyúltak a vaníliás kólámhoz, aminek Ada szerint olyan íze volt, mintha parfümöt inna az ember. Gyorsan felhúztam a dobozt, majd magamhoz vettem még egyet, hogy azt majd a szobámba megiszom, amikor kinyílt a vendégszoba ajtaja és kilépett rajta a pucér pasim, akivel körülbelül két hónapja jártunk együtt.
Amint megpillantottuk egymást mind a ketten ledöbbentünk.
- Be... Bella?! – makogta angol akcentusával, amit korábban még teljesen ellenálhatatlannak tartottam, azóta viszont hányni tudnék, ha meghallom.
Még mielőtt megtudtam volna szólalni Ada is kidugta a kócos fejét az ajtón, és elkerekedett szemmel konstatálta, hogy valóban én állok ott döbbenten.
Beletelt pár másodpercbe, mire összeraktam a dolgokat, és amikor ez megtörtént az agyamat ellepte a düh. Nem is a srác miatt, hanem inkább barátnőm árulása fájt nagyon. Már lassan 7 éve ismertük egymást, és olyan volt nekem, mint egy testvér. Együtt szerettünk volna nyitni egy divatáru üzletet Nápoly belvárosában, és jövő hétre terveztünk megnézni pár üzlethelységet.
- Bel... ez nem az, aminek látszik,- szólalt meg Ada idegesen, majd kilépett a szobából. Szerencsére rajta már volt egy selyem köntös, ami az enyém volt természetesen.
- Úristen! Ezt nem hiszem el! – Kiáltottam, és mielőtt még át tudtam volna gondolni, hogy mit is teszek, hozzájuk vágtam a kezemben lévő fém dobozos kólát, ami a volt- pasim, Cole feje mellett, a falon landolt.  A doboz berepedt és a sötét lé foltot hagyott a krém színű falon. A volt legjobb barátnőm felsikkantott, Cole pedig berohant a szobába, csak remélni tudtam azért, hogy felöltözzön, és eltakarodjon a lakásomból.
- Ada, hogy tehetted ezt?! Úristen! Nem hiszem el! – Ugyanazt hajtogattam folyamatosan, mint az egyik nagynéném papagája, aki csak egy mondatot volt képes mondani.  
- Bella, nézd mi.... átmentünk hozzám, az én lakásomba, és ott vizesek lettünk, és...
- Te jó ég Ada, komolyan gondolod, hogy ezt elhiszem? Ennyire idiótának nézel? Lefeküdtél a barátommal, ez teljesen nyilvánvaló. Ne is próbáld mentegetni magad, mert nem hiszem el többé egy szavadat sem! Hogy voltál erre képes?! Cole a barátom, illetve a volt barátom. Te pedig lefeküdtél vele. Non ci credo! -  Fel- alá járkáltam a folyosón, próbálva felfogni, hogy mennyire félreismertem a barátnőm. – Most elmegyek, és fél órád van, hogy összeszedd a cuccod, és eltűnjetek mind a ketten innen. Ha még itt lesztek, mire visszajövök, kihívom a rendőrséget, vagy a hajadnál fogva rángatlak...
- Bella – próbált a barátnőm könnyes szemmel megszólalni.
- ... és a cuccaidat meg kidobálom az ablakon!
Azzal fogtam a táskám, és elrohantam. Egy közeli parkban vártam, amíg reményeim szerint Ada és Cole végre eltűnnek a lakásomból, és remélhetőleg az életemből. Már régen nem gyújtottam rá, de akkor vettem egy doboz cigit, és remegő kézzel szívtam egyik szálat a másik után. Képtelen voltam felfogni, hogy tehetett ilyet a barátnőm, nem csak a barátságunkat tette ezzel tönkre, az álmaimat is a földbe tiporta.  Olyan dühös, és csalódott voltam, hogy legszívesebben visszamentem volna, és ököllel nekiestem volna Ada arcának.
Körülbelül egy órába telt, mire képes voltam valamellyest lenyugodni, és visszamenni a lakásba.  Szerencsére egyikük sem volt már ott.

Később ennek hatására döntöttem úgy, hogy New Yorkba költözöm a bátyámhoz, és egyedül nyitok egy olasz divatáru üzletet La Fenice névvel.