Felhangosítottam a zenét, azt akartam, hogy harsogjon. Azt akartam, hogy a szomszédok sírjanak kínjukban. Hogy másik szállodába költözzenek. Hogy emlékezzenek arra, hogy Lauren Shaffer a felső szomszédjuk. A számba dugtam az egyik sál füves cigit, amit még tegnap vagy azelőtt csakliztam el a húgomtól. Óvatosan meggyújtottam és kislattyogtam vele a tetőre. - Szia New York! - kiabáltam ki teli torokból, ahogy a lemenő nappal szemeztem. Vagyis csak a fényével, de még így is égette a retinámat, hiába szűrték meg az épületek a fényét. - Aludj jól - a második szippantás után kiengedtem a füstöt a tüdőmből. Az attrakciót csendes köhögés követte, aztán egy újabb adagot ismertettem meg a szerveimmel. És lenyomtam a spangli hegyét, hogy finoman eloltsam. Visszaandalogtam a nappalinak nem nevezhető nyílt térbe. Arra gondolok, hogy tegnap még valamelyik sztár tartotta itt a buliját. Ma pedig én lassúzok itt egyedül, egyszemélyes parti. A telefonom a szoba másik felében csörgött. Megint, vagy még mindig. Eldőlök a parkettán és a szőnyegre kúszom. Valamikor levettem a nyakkendőm, az ingem, a karórám. Egy szál farmerban fekszem a földön és szemezek a plafonnal. Kihúzom a zsebemből a cigit és visszadugom a számba, majd, természetesen meggyújtom. Ismét csak három slukk ereejéig tartom égve az anyagot, most a dohányzóasztalra rakom. Hogy kényelmesebb legyen átgördültem a hasamra és valahogy megszerzem a telefonomat. Az éretsítéseket gond nélkül pöckölöm jobbra vagy balra. Hívások, e-mailek, üzenetek. Egy csomó olyan dolog, amikre most nincs szükségem. És ahogy elkezdtem mellőzni őket,lassan rájöttem arra, mennyivel egyszerűbb nélkülük az életem. Csendesebb. Kevesebb stressz. Felnyitom Desiree lapját és máris pötyögöm neki az üzenetet, hogy nálam találkozunk. Fizetem az estéjét. Csak legyen szabad. Muszáj csinálnom valamit. Visszagördülök a hátamra és a fejem felé emelem a telefonom, mintha egy tinifilmből szabadultam volna és épp valamelyik önbizalomnövelő újságot olvasnám. Mikor a telefon megremeg az ujjaim között, csaknem a fejemre ejtem, de sikerül megtartanom. A kisujjammal. Egy kisujj tartott vissza attól, hogy betörjem az orrom és tönkretegyem a csodálatos arcomat. Kacagva tápászkodom fel a földről, hogy a konyha felé vegyem az irányt. A hűtőben vár rám a söröm. Ez lesz a kikapcsolódásom vége.Aztán emberi formába öntöm magam és felhívom Desit, hogy mi a végső döntése. Szórakoztat-e ő, vagy nekem kell szórakoztatnom magam. Bár, a jelenlegi álláspontom szerint, egy világot is elszórakoztatnék a hátamon. Vagy nem így mondják? A telefonom megint csörögni kezdett, de a sörösüveg pisszegése tökéletesen elnyomtaa hangját. - Ching-a-lang-lang, ching-a-ling-a-lang-lang,jeans so tight I could see loose change - a sörösüveg nyakát szorongatva a lift felé sasszéztam. - Na végrehogyideértél, azthittem halálraunommagam!- az mire az ajtók szétnyíltak döbbentem pislogtam Jessiere, aki egyértelműen nem Desiré volt. Hmpf.
Köztudott rólam, hogy hajlamos vagyok hírtelen felindulásból, elhamarkodottan dönteni. MI sem bizonyítja ezt jobban, hogy most éppen egy New York felé tartó gépen ülök és folyamatosan azon kattogok mi legyen velünk. Mármint Laurennel, velem és a kicsikkel. Még mindig olyan furcsa belegondolni, hogy két parányi kis élet növekszik bennem. Az a tudat, hogy Ren pedig nem biztos, hogy akar minket eléggé megrémít. Éppen ezért ültem fel az első gépre azután, hogy 100%-os lett, hogy ikreink lesznek. El kell neki mondanom, tudnia kell ahhoz, hogy dönteni tudjon. Bár bízom benne, ennek ellenére mégis ott van a kisördög aki folyamatosan azt duruzsolja a fülembe, hogy Ő is olyan lesz, mint az apja. Bár kedvelem a szüleit, de az tény, hogy az idősebb Shaffer nem éppen egy mintaszülő, sőt. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak bennem egész úton, miközben az orvostól kapott ultrahangos fényképet szorongattam. Miután szerencsésen landoltunk és a bőröndöm is megérkezett, már nem voltam abban olyan biztos, hogy tényleg itt kellene most lennem. De most már olyan mindegy, ha képes voltam átutazni fél Amerikát azért, hogy lássam a szerelmem akkor ez a kis táv már nem okozhat gondot. Úgyhogy kisétáltam a reptér hatalmas fotocellás üvegajtóin és leintettem az első taxit aki arra jött. A sofőr kedvesen és segítőkészen elvette a csomagomat és miután mind a ketten beültünk megkérdezte, hogy hová is szeretnék menni. Lányos zavaromban először eszembe sem jutott a szálloda neve ahol Ren megszállt, de hála a technika mai csodáinak sikerült kikeresnem az üzenetei közül. Miután ezt az új infót átadtam a sofőrnek már nem is volt több kérdése. Egész úton csendben üldögéltem a sárgára mázolt járműben, miközben a mellettünk elsuhanó épületeket és a járókelők tömkelegét bámultam. Nem véletlenül mondják New York-ra, hogy az örökké nyüzsgő város. Mindenki rohan, szalad és tolakodik, arra pedig, hogy egy kis figyelmet fordítson a másikra Senki nem ér rá. San Francisco ezért is áll inkább közel a szívemhez. Hiába, hogy ott is nagy a nyüzsgés és a tülekedés, de az emberek mégis másabbak. Ott hiába, hogy mindenki elfoglalt mégis akad ideje a másikra és arra, hogy együtt töltsön vele egy kis időt. - Megérkeztünk kishölgy. – szólt hátra a Taxis, ezzel visszarántva az elmélkedésemből a való világ talajára. Sietősen kifizettem a fuvart és miután a csomagom is nálam volt, elindultam befelé a szállodába. Minden csillogott és olyan elegáns volt, hogy hírtelen azt sem tudtam merre nézzek. Azt tudtam, hogy Ren jó ízléssel van megáldva ilyen téren, és mivel pénzben sem szűkölködik meg is engedheti magának, de akkor sem számítottam ilyen luxusra. Úgyhogy egészenaddig fel sem tűnt, hogy egészen úgy viselkedem, mint egy turista ameddig a portás oda nem jött és meg nem kérdezte, hogy miben segíthet. Miután elmeséltem neki, hogy mi járatban vagyok itt és váltottam vele pár kedves szót, segítőkészen útbaigazított és még a liftet is lehívta nekem. Még szerencse, mert különben nem hiszem, hogy egy-könnyen feljutottam Ren emeletére úgy, hogy az érkezésem továbbra is meglepetés maradjon. A liftben álldogálva csak arra tudtam gondolni, hogy de jó lesz végre újra látni, megérinteni és megcsókolni Őt. Érezni akartam a közelségét és érintését a bőrömön. Azokat az apró bizsergető érintéseket a bőrömön. Még a gondolatától is zavarba ejtő vágyakozás kerít hatalmába amitől egy leheletnyi pír kúszik az arcomra, pontosan az előtt, hogy a lift megállna és miután kinyílik Laurennel találnám szemben magam. - Gyanítom nem nekem örülsz ennyire. – mosolyogtam rá kedvesen, miközben egy kósza hajtincsemet a fülem mögé tessékeltem és elindultam felé. Annyira hiányzott már. A hangja, a kócos és rendezetlen hajtincsei amelyek minden együttlétünknél játékosan csiklandozzák a bőröm és azok az igéző ajkai, amelyekkel olyan dolgokra képes amikre csak nagyon kevesen lennének azok. Istenem, annyira szeretem és annyira nagyon félek attól, hogy Ő nem szeret engem feleannyira sem. Ha tudná, hogy már az első pillantása magával ragadott és Onnantól kezdve nem volt kérdés, hogy számomra Ő lesz az egyetlen. - Ha tudnád mennyire hiányoztál. - szaladtam oda hozzá és úgy csókoltam, mint ha csak az életem függene ettől a cselekedetemtől.
Kezdőlap
◆ 
