Név: Jared Stanton
Születési idő, hely: 1989. Április 8; U.S.A, Kalifornia állam, Los Angeles
Állampolgárság: Amerikai
Rendfokozat: Őrmester
Beosztás: Nyomozó
Osztály: Bűnügy

Szülők:
Apja: Gregory Tiberius Stanton, haditengerészet, ezredes - nyugállományozott
Szolgálati helye: USS John C. Stennis,hetedik Nimitz osztályú nukleáris repülőgép-hordozó

Anyja: Brittany K. Grimes, rendőrség, erkölcsrendészet - titkárnője

Testvérek:  Ifj. Gregory Stanton, Delta Force vezénylő tiszt.

Tanulmányait érettségi után a Los Angelesi Rendőr Akadémián kezdte, majd fejezte be, ahonnan kitüntetéssel és vezetőkari elismeréssel távozott.

2013-ban kezdte hivatásos rendőri szolgálatát a Los Angelesi rendőrségen (LAPD)
2018 Márciusában került át a New York-i rendőrséghez.

Készségek és potenciálok, speciális ismeretek:
- Személykísérés, terrorizmuselemzés, korrupció lebuktatás, jogi- és protokoll alapismeretek, vészhelyzeti és általános elsősegélynyújtás, önvédelmi ismeretek, támadás alóli kivonás, fegyverismeret és használat.
- Muay thai, Muay Boran harctechnikák haladó szinten.
- Anyanyelve angol, mellette folyékonyan beszéli a spanyolt, nyomokban franciát.

Eredmények:
Tanszéki- és előléptetői bizottsági elismerés
Rendvédelmi kitüntetés
Hadnagyi kitüntetés

* Megbízható
* Kitartó
* Temperamentumos
* Jó humorérzékű
* Határozott
* Alkalmazkodó
*Kimagasló emberismeret
*Remek elemző és profilozó



És mind az, ami nem szerepelhet az aktákban, lévén rontaná mind azt amit felépített.
Konok és végtelenül makacs, olykor humorérzéke sértővé és pimasszá válik, aminek súlyát nem ismeri fel, de vállalni se akarja. Szembe megy a fals szabályokkal, konokul megy a maga feje után és ha a helyzet is megkívánja, a saját meglátása alapján dönt. Remek logikai és taktikai készséggel rendelkezik ugyan, de fiatal kora olykor a tapasztalatlanságát hivatott előtérbe helyezni az idősebbek szemszögéből. Terepen, munkájában igyekszik elzárkózni a legtöbb érzelemtől aminek segítségét a józan ítélőképességben. Ölni képes a fivéréért.
15 éves korában diagnosztizáltak nála szívritmuszavart, ami egyenes úton vezette volna fegyveresi, rendvédelmi jövőjének bukásához.

Egész élete során egyszer... egyetlen egyszer félt igazán, akkor viszont megmásíthatatlanul és elviselhetetlenül. Nem szimpla gyermeteg rettegés volt ez a csekély korához mérten, ki tart az ismeretlentől, hanem igazi, csontig hatoló halálfélelem.
Az ikertornyokba belevezetett repülőgép első hangos moraját követően testközelből nézhette végig, miként válik a földdel egyenlővé a hatalmas épületegyüttes kolosszusa, és hogyan hull emberek százainak élettelen teste a földre, ahonnan soha nem lesz már felállás, hiszen attól a perctől a vérükbe fagyva, fennakadó szemmel hódoltak a túlvilág elszánt erejének. Azon a napon röpke pillanatok leforgása alatt rettent el a repüléstől, a mindig imádott repülőgépektől melyeket az otthona kertjéből oly hatalmas áhítattal figyelt és számolt minden egyes napon már egészen pici kora óta. 2001 szeptemberének bűvös napjától kezdődően viszont rettegett a hatalmas, egekbe nyújtózó épületektől, melyek a felettébb magasság veszélyeinek vannak kitéve. És ugyan így az emberektől is, akik képesek arra, hogy ártatlan életekkel játszadozva emeljék magukat isteni magaslatokban.
Akkor viszont ugyan úgy megrettent az ártatlanoktól is, akik egymást taposva, sikoltozva és kiabálva, zokogva hömpölyögtek előre akárcsak egy hatalmas szökőár, hogy mentsék a magukét nem törődve másokkal.
Ez a tömeg hihetetlen ugyan, de veszélyesebbnek tűnt minden szökőárnál. Veszélyesebbnek a legnagyobb cunaminál is, mely a természet haragjának tolmácsolásával születik s ontja haragját az elsöpörni vágyott emberek és épületek, földek számára. Lehet, hogy ez esetben nincs visszaút és az, aki szembeáll a hatalmas hullámveréssel, szinte egyik pillanatról a másikra élheti meg életének végét, veheti tudomásul halálának elkerülhetetlenségét... ám azon a napon, mikor az emberek mögött tornyosuló porfalat látta, és a szemekben ülő rémületet, vadul villódzó félelmet, pont úgy érezte magát, mint azok, akik valaha a szökőár előtt tisztelegve tették le utolsó esküjüket az életnek és közelgő túlvilágnak egyaránt.
Ezután megtanulta, hogy a félelem normális, bár irracionálisnak számít olykor, ennek ellenére mégis ez tartja az embert életben. Megtanít a küzdeni akarásra, megtanítja, hogy miként idézzük fel mindazt, amit elveszíthetünk. Azokat az embereket, arcokat, mosolyokat és csillogó tekinteteket, akiket magunk mögött hagynánk halálunk rabjaiként. Elhiteti, hogy ki kell tartanunk és mindig van az az erő, az a hatalom és hajthatatlan vágy, ami miatt érdemes élni és küzdeni. Egy a fő! Ezt a félelmet le kell győzni, hogy egy újult célt tűzhessünk magunk elé általa, ami tovább hajt minket a vágyott úton.


2020 Január.
A mai napon mégis egy valamiben biztos csupán: abban a pillanatban, mikor a hosszú napok, hetek idegtépő várakozását, tervezését és éjszakákba nyúló aktakukacoskodását követően megannyi nyomozói rajtacsapással végződő akció lebonyolítása után megcsörren a telefon… na ez az igazi félelem. Mikor fogalmad sincs arról, hogy mi fog ezután következni? Ki lesz a telefon végén? Sikerült az akciót eddig a pontig úgy betartani, nyomon követni, ahogy az elkövető elrendelte? Lebuktál? Nem buktál?  A csapatod tényleg tenni fog azért, hogy ha egyszer bejutottál az előtted tornyosuló hatalmas gyárépületbe – már ha tényleg ez volt a cél - onnan ki is juss a célszemély martalékában szenvedővel együtt? Egyáltalán eljutsz majd addig, hogy átlépd a küszöböt, vagy elnéztél valamit? Elkerülte esetleg a figyelmedet néhány adat és sorok közé rejtett információ? Célt értél? Tényleg olyan egyszerű lenne innentől az egész, hogy majd az illetékes gazfickó a karjaid közé taszítja azt, akire mind idáig csak úgy tekintett, mint egy darab húsra?
Rettegve, egész testének vad remegésével húzza el a kijelző bal oldalán lévő zöld kis telefont, gondosan ügyelve arra, hogy még csak véletlenül se érintse a mellette lévő pirosat. Talán nem tudná többet utolérni a szám tulajdonosát, bár tagadhatatlanul felbőszíti, hogy még mindig több lépés előnyben van a titokzatos személy.
Szívének vad dobogása, fülében zubogó vérének süketítő zaja egy pillanatra azt az emléket idézi fel benne, mikor az apja először vitte be egy repülőgép hangárjába, és annak két végéről igyekeztek társalogni egymással. Már akkor is tanította őt. Neki is ugyan úgy köszönheti a jó helyzetfelismerő képességét, mint az oktatóinak, társainak. Az édesapja amúgy mély, öblös hangja egészen visszhangos volt, halk és távoli… pont, mint amilyen a hang is, aki a fülére köszön.
- Nahát… Nyomozó… azt hittem nem fogja felvenni… megváratott – a hanglejtés és a gyenge suttogás, a helyiség visszhangja mintha csak egy térképet kezdene megeleveníteni a fejében. Egy régi, fémes, elhagyatott alagsori épület. Ismeri a háttérből kiszűrődő csikorgó hangokat, találkozott már ezzel a hangszíntorzulással, amit a padló ver vissza a falakról. Tompán és idegesítő élességgel. Fémek csörrennek akár a láncok, s bőr surran a döngölt földön.
- Gondoltam megbizonyosodok arról, hogy maga az.
- Itt én vagyok az egyetlen, akinek bármiről is meg kell bizonyosodnia, nyomozó. Szüksége van a lányra, vagy sem, döntse el. Én diktálok.
- Talán egy gyárépület... - emeli le a fülest a fejéről némi hallgatózást követően, miközben a bajtársául szolgáló srác vállára csap egy jókorát, ki a hatalmas számítógép monitorokkal, egyéb kijelzőkkel és töke tudja, hogy milyen elektronikai káosszal telerittyentett gépészeti csoda előtt ücsörög, már-már füstölő gyorsasággal írva be New Jersey elhagyatott gyárépületeit.
Nyúzott tekintettel, szorító gyomorral ácsorog Ramírez mögött, kis híján átbukva annak feje fölött, hogy jobb rálátása legyen a képernyőkre, miközben igyekszik tudomást se venni a kimerültségéről, ami napok óta gyötri. Kialvatlanság, mellőzött reggelik, ebédek és vacsorák, örökös pörgés és félelem, néhány életben tartó gyógyszerének elhanyagolt szedése. Arról már nem is beszélve, hogy milyen végtelenül hosszú tortúrát vett igénybe csak az, hogy kiderítse, mégis mibe csöppenhetett bele az a szerencsétlen kislány. Ismerősök, rokonok, barátok… esetleges ellenségek. Órákon át tartó kihallgatások, mind-mind eredménytelenül. Nem vezetett egyik se sehova. De végülis érthető, miért is lennének egy húsz éves lánynak ellenségei?
Ahhoz, hogy most itt lehet, egy elengedhetetlen kellék segítette el. Pontosítva, segítség és bizalmas volt számára egy kapcsolat, egy ismerős és barát, akire mindig támaszkodhat, és akinek a segítségét kérheti. Ramírez egy olaszországi bevetést félretéve érkezett csak, hogy Jared javait szolgálja, s nem kisebb emberről van szó a személyében, mint az MI6 vezette technikai zsenik egyik csapatának kiemelt személyéről, akit már kiskora óta úgy ismer, akárcsak a tenyerét. És aki jelenleg is álcával tartózkodik az Államokban.
- Túl sok gyárépület van itt, bármelyikben lehet. Építkezési területek, régi hajógyárak, ipari területek, és ott van a régi reptéré is. Jared ez... nagyon nehezen szűkíthető így.
- A telefont bemérted már?
- Két helyre mutat, valószínűleg fantom telefon...
- ...fan...mi van?
- Van egy átalakító. Korrupt körökben, illegális ügyletek mellett rendszeresen használják. A telefon felveszi egy másik telefon telefonszámát és adatait. Fogalmam sincs, hogy melyik lehet az igazi.
- Tehát van két telefon, ami most gyakorlatilag egy, és megegyezik egymással?
- Pontosan.
- És hol? - erre természetesen már nem érkezik válasz.
- Most minden bizonnyal azon teker a kis agya, nyomozó, hogyan is lehetne egyszerre két helyen. De mondok valamit Magának. Hideg. Nagyon hideg.
- Nem teker nekem az agyam semmi máson, mint, hogy hogyan nyúzzam meg élve, ha a kezeim közé kerül…
- Ne hagyd, hogy felidegesítsen. Az egyik pont ez, Jared. A másik… - a számítógépekkel, páncélozott külsővel felszerelt jármű egy pillanatra teljes némaságba burkolózik.
- Mit fog tenni, nyomozó?… Jared?! Ketyeg az óra…
- Le ne tegye! Le ne tedd azt a kurva telefont, te…a faszomat! Baszd meg!! – szakad meg a vonal, a milliókat érő berendezés pedig ezzel egyidejűleg fájdalmasan nyekken, mikor a bakancs keménysége és Jared fizikai ereje együttes erővel csap le rá.
- Hé! Hé, Jar! Ne az én kütyüimen vezesd le jó?! Egy vagyont érnek.
- Mik a helyszínek? Mi a helyszín, Ramírez? – ismétli meg magát barátjának vonakodását látva, s mintha csak kiolvasná a szeméből a választ, már nyúl is a golyóálló mellények egyikéért – tehát jó helyen vagyunk... ha messzebb van, mint az állam ránk eső része, az már kamu. Ennyi idő alatt nem juthatott el a…
- Mexikó a másik pont.
Jared egy pillanatra mintha elveszítené a fonalat, arca meglepett grimaszba torzul.
- Mexikó?! Nem juthatott csak úgy át a határon valaki egy lánnyal. Hacsak…
- Hacsak nem oda vezet, ahova… Hé, most mit csinálsz? Nem mehetsz be egyedül, hallod? Mi van ha felesleges, és valami olyanba csöppensz amibe nem kéne?
- Nincs Mexikóban. Erre a nyakamat tenném. És ne próbálj meg megállítani!
- A főnök… a fejes engem fog seggbe dörrenteni, ha elpatkolsz, cseszd meg! Hallod? – ujjai viszont már csak tapogatózni tudnak a levegőben, ugyanis a kocsi ajtaja nyitva himbálózik előtte, Jared pedig méterekre előre halad anélkül, hogy egyetlen pillantást is vetne a háta mögé.
Állig felfegyverkezve robban be az épület egy hátsó, felfüggesztés nélkül hagyott fémajtaján, mely a földön hagyott nyomok alapján nemrégiben szakadhatott le a zsanérjairól. Tudja jól, hogy nem csaphat túl nagy zajt, nem kockáztathatja a lány szabadságát az indulatai és hevessége miatt, fontos, hogy ne csípjék őt nyakon s árnyéka legyen valós énjének.
Ha már fantomnak kell lennie, akkor fantommá alakul. Egy haragos, agresszív és gyilkos szándékokkal robbanó szörnyeteggé, akinek keresztbe tettek, és akit pár nappal ez előtt tönkretettek. Terepszínű ruhájában akárcsak egy rejtőző nagymacska halad az érintetlen, emberek hiányáról árulkodó hatalmas termekben és visszhangos folyosókon. Egyedül csak a falakra szerelt, használaton kívüli légkeverők, áram, vízvezető csatornák és csövek azok, melyek némi visszhangként verik vissza lépteit. A padlón fém és műanyag, üvegforgácsok és apró, hol pedig nagyobbra edzett cserepek törnek millió számra.
Egyedül van. Hiába fülel, hiába fojtja vissza a lélegzetét, felajzott zihálását, nem hall semmit. Ebben az épületben nincs egy lélek se.
Csupán egy telefon csörren meg néhány lépésre tőle, mely automatikusan fogadja a beérkező hívást.
- Veszítettél, jenki!
Ami egyet jelent azzal, hogy…
- Hallasz? Nem jó helyen vagyunk! Nincs itt a lány!