Anita & Valentina

Tényleg itt az ideje, hogy fodrászhoz menjek. Már nem tudok mit kezdeni a hajammal, meg egy kicsit el is van töredezve a vége. Úgyhogy nagyon örültem, amikor Anita tegnap azt mondta, hogy tud fogadni. Általában két héttel előtte szoktam szólni, de az egyetem és a vizsgaidőszak miatt nem igazán tudtam tervezni. Anita a család fodrásza. Szerintem olyan négy- vagy ötéves lehettem, amikor a nevelőapukám bemutatta nekünk, és azóta ő vágja a hajunkat. Végtelenül kedves és türelmes. Emlékszem, az öcsém sokáig nem engedte, hogy Anita géppel nyírja a haját, mert félt a hajvágó hangjától, de ő egyáltalán nem erőltette. Megvárta, míg a testvérem úgy érzi, hogy készen áll rá. Azért van ennek nagy jelentősége a számomra, mert hallottam már olyan történeteket, amikor a fodrászt nem zavarta, hogy a gyerek végigüvölti az egész hajvágást. Nem hiszem, hogy ezzel elősegíti azt, hogy élvezze a fodrászkodást. De Anita egyáltalán nem ilyen. Ami nem meglepő, mivel van egy kislánya, illetve annyira már nem is kicsi, mert tizenhat éves. Kislánykoromban szívesen babáztam vele. Na, nem mintha az öcsém nem elégítette volna ki ezt a vágyamat. Ő majdnem egy hónappal idősebb Anita lányánál, Zoénál. Szerintem minden kislány álma az, hogy igazi babákkal játszhasson, ne csak játékkal. Nekem szerencsére megadatott ez a lehetőség, még ha az elején, csak felügyelettel is. Úgyhogy már nagyon régóta ismerjük egymást. Az egész család nagyon kedveli. Tőlem mindig megkérdezi, hogy mi a helyzet pasi téren, és én szinte mindig ugyanazt a választ adom neki: Jól megvannak, köszönik szépen. Hát most lesz mit mesélnem, csak az a baj, hogy nem egy kellemes történet.
Miután felöltöztem, egy rendetlen kontyba fogtam össze a hajam, majd felvettem a kabátomat, és elindultam a szalonba. Elég hideg van kint, ami nem meglepő, hisz jócskán benne járunk már a télben. Nem vettem fel a sapkámat, mert csak összeborzolná a hajamat, ezért a kabátom kapucniját teszem a fejemre. Általában nem zavar, ha összekócolódik a hajam, viszont a fodrászat után igen. Nem azért dolgozik vele Anita olyan sokat, hogy egy sapka tönkre tegye a munkáját.
Útközben megálltam a szokásos cappuccinómra. Szinte már nem is létezek nélküle, mióta elkezdtem az egyetemet. Nagyon jól esik a kezemnek a pohárból sugárzó meleg. Tényleg nagyon hideg van ma. A szalon előtt megállok, és megiszom a maradék kávémat, majd bemegyek.
- Jó napot, sziasztok! – köszönök a bent lévőknek. Természetesen Anitát munka közben találom, ezért leülök egy kényelmes székre, ami kimondottan a várakozók részére van kihelyezve.
- Hogy vagytok? Mi újság van veletek? – kérdezem tőle, miután az előttem levő vendég elment. Remélem, hogy minden rendben van velük, mert vagy négy hónapja nem jártam Anitánál. Valamikor a nyár végén voltam utoljára nála.
- Olyan izgatott vagyok! Kíváncsi vagyok a végeredményre – lelkendezem az arcomon széles vigyorral.
Tegnap, amikor felhívtam, hogy időpontot kérjek, azt is mondtam neki, hogy szeretném befestetni a hajam. Vagyis inkább csak a végét szeretném kivilágosíttatni, de azért még természetesnek tűnjön. Először meglepődött, mert sosem voltam a festés híve, de úgy éreztem, hogy itt az ideje egy kis változtatásnak. Mindenesetre azt mondta, hogy semmi akadálya.
- Rád bízom magam, ahogy mindig – mondom, majd rámosolygok. Teljes mértékben megbízom benne. Ő nem olyan fodrász, aki azt mondja, hogy csak egy centit vágok, majd a végén három lesz belőle.

Anita & Valentina

El is felejtettem, hogy most van a „Magas élet, alacsony árak” hete. Egészen addig nem is tudatosult bennem, míg be nem léptem az üzletbe, és meg nem pillantottam az asztalon álló narancs koktélokat, valamint a különféle teasüteményeket és bonbonokat. Elmosolyodom, mert eszembe jut, hogy mennyire élveztem, amikor kislány voltam. Természetesen, akkor még nem ihattam a koktélokból, ezért Anita mindig gondoskodott arról, hogy nekem és a többi gyereknek - akik a kedvezményes héten megfordultak az üzletben -, legyen mit innunk. Többféle kölyökpezsgőt vásárolt, hogy tudjunk miből választani – mert a gyerekeknek sosem az kell, ami van -, de nekem az almás volt a kedvencem. Nem szeretem a túl savanyú, de a túl édes dolgokat sem, ez azonban valahol a kettő között van, ezért különösen ízlik nekem.
Leveszem a kabátom, és felakasztom a fogasra, azután az asztalon található édességeket veszem célba. Nem vagyok egy édesszájú, de vannak pillanatok, amikor ölni tudnék egy kis süteményért. A jelenlegi lelki állapotom szinte könyörög értük. Egy kicsit még mindig rosszul érzem magam amiatt, amit Cillian tett. Nem is inkább rá haragszom, mint magamra. Én voltam a naiv teremtés, hogy azt gondoltam, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Elűzöm a feltörő rossz érzést, és elveszek egy apró süteményt, majd helyet foglalok a széken, és figyelem, ahogy Anita az utolsó simításokat végzi, az előttem levő vendégén.
- És azóta meg sem álltatok? – kérdezem döbbenten, hol az egyikükre, hol a másikukra pillantva. Tudom, hogy ilyenkor az átlagosnál többen szoktak lenni, de azért remélem, hogy egy kis szusszanásnyi idejük volt. Mindenki remekül végzi a munkáját az üzletben, így nem csoda, hogy ilyen sikeresek.
- Á, hagyd csak, majd én megcsinálom. Ismerem a járást – felelem mosolyogva. – Te addig ülj csak le, és pihenj egyet – teszem hozzá. Felállok, és az asztalhoz megyek, hogy öntsek magamnak egy pohár gyerekpezsgőt a régi idők emlékére. Amikor kitöltöttem feléjük fordultam, és megemeltem a poharamat. – Rátok! – mondtam nevetve. Tényleg megérdemlik, hogy igyak az egészségükre. Óriási erőt igényel ez a hét. Miután megittam az italomat, letetettem a poharat az asztalra, majd gyorsan elvettem még egy bonbont, amit a számba dobtam, aztán leültem a tükör előtti székbe, hogy szemügyre tudja venni a hajamat.
- Igen, tényleg ezt szeretném. Szerintem itt az ideje a változásnak, vagy változtatásnak. Már régóta gondolkoztam azon, hogy fel kellene valamivel dobni, és most elérkezettnek találtam az időt – nyugtatom meg szavaimmal, és rá is mosolygok. Korábban is eszembe jutott már, hogy esetleg néhány melírcsíkot rakhatnánk bele, de mindig lebeszéltem magam róla. Mostanában viszont sok hajas videót néztem, és újra megjött a kedvem a hajfestéshez.
Természetesen már van ötlete is. Tudtam, hogy így lesz, ezért nem is készültem nagy tervekkel. Ő sokkal jobban ért ehhez. Lehet, hogy amit én elképzelek az nekem nem állna jól, így inkább nem élem bele magam.
- Benne vagyok. Nem akarok drasztikus változtatást, csak hogy legyen benne egy kis játékosság – értek vele egyet. Szeretnék egy kicsit kitűnni, így hátha a szürkeségembe egy kis színt tudok vinni. Persze tudom, hogy nem elég a frizurám megváltoztatása, nyitnom kell a világ felé, de ahogy szokás mondani „csak kis lépésekben haladjunk”. A múltkori buli túl nagy lépésnek bizonyult. Nem is tudom, hogy mit gondoltam… Elveszem a könyvet, amiben a színek vannak, hogy közelebbről is meg tudjam nézni azokat, amelyekre rámutatott.
- Mit szólnál ehhez? Nekem ez nagyon tetszik – mondom, majd rámutatok az egyik javasolt tincsre. Nem olyan világos szőke, inkább karamellnek mondanám, vagy középszőke? A nevük nem írja le, hogy milyen szín is pontosan. Nekem nem mond semmit a szaténszőke vagy a sivatagi rózsa, és ehhez hasonló elnevezések.
- Szeretném, ha csak a lapockámig érne – válaszolom meg kérdését. A videók nézegetése közben, én is elgondolkoztam azon, hogy levágatom. Azt szokták mondani, hogy a rövid haj szexi. Nos, én szeretnék egy kicsit merészebb lenni, ezért vágatom le a majdnem derekamig érő hajamat.
- Jahjj, ne is kérdezd… - kezdek bele. Vártam már ezt a kérdést, hiszen minden egyes alkalommal így tesz. Eddig viszonylag szívesen beszéltem erről, mert nem történt semmi érdekes, de most valahogy nem fűlik a fogam hozzá.
- Megint túlságosan naiv voltam… - vallom be. – Azt hittem, hogy megtaláltuk a közös hangot, de tévedtem – teszem hozzá. Aztán úgy döntök, hogy jobb túlesni rajta, így elmesélem neki az egész történetet.
- A múltkor a barátnőimmel elmentünk Manhattenbe kikapcsolódni a vizsgák után. Beültünk egy kávézóba, ők meg elkezdték azt tervezni, hogy elvisznek egy buliba, és majd kicsinosítanak, hogy felszedjek végre egy pasit. Nálam meg betelt a pohár, ezért azt találtam mondani, hogy már van barátom – megállok egy pillanatra, hogy levegőt vegyek. – Abban a pillanatban belépett egy nagyon helyes srác az ajtón, én meg odamentem hozzá, hátulról megöleltem, és megkértem, hogy játssza el a barátomat a barátnőim előtt. – Várok egy kicsit, hogy megeméssze a hallottakat, majd folytatom.
- Szerencsére belement, aztán együtt töltöttük a napot. Jókat beszélgettünk, elmentünk moziba, tényleg úgy éreztem, hogy megtaláltuk a közös hangot, de ő másképp gondolta… A nap végén szinte a földbe döngölt, legalábbis nekem ilyen érzés volt…