A megbízómra tekintek, aki felbérelt testőrének. Sokáig nézek a szemeibe, ami még azelőtt árulkodik a véleményemről, hogy kimondanám. - Az egy seggfej. És az nem az én problémám - vagyis felőlem lehet tuskó, lehetek a céltáblája, de hol érdekel engem? Saját kis nyomora élteti, abban lubickol. Nekem meg nem az a feladatom, hogy a könnyecskéit törölgessem a színi előadásához. Innentől kezdve minden játéka érdektelen számomra. Én a néma szobor vagyok, összes szövegkönyvi szerep kimerül négy mondatban, ebből kettő kétszavas. - Köszönöm, Adalrich - megérinti a felkaromat, amit azért annyira nem kedvelek. A mosolyom marad, a megértő tekintetem, de követi a mozdulatát, majd újra a szemeibe tekintek. Attól, hogy felbérelt, még nem vagyok a plüssmacija. - Danford - vannak, akiket kondicionálni kell, hogy megértsék, mit is kell, hogy kapjanak a pénzükért. Nem tenném vele, ha nem azzal nyitott volna, hogy a pincsikutyájának gondolt. Tény, hogy állandóan a sarkában loholok, acsargás helyett a támadó és közé állok, csak a lábát nem pisilem le. De attól még két lábam van és állítólag az emberi fajba tartozom. Voltak könnyebb eseteim is, ott engedtem a közvetlenebb hangnemet, mert maguktól tudták, merre hány méter, és valóban csak a munkámért béreltek fel. Őt csak átmenetileg vállaltam fel, míg Rohan fel nem épül a lábtöréséből, de már várom, hogy munkába álljon. - Akkor holnapután - búcsúzik még tőlem, én pedig bevágódom végre a kocsimba, nincs kedvem átöltözni sem. Mielőtt hazatérek, ezt az érzést szeretném levedleni. Pubba vágyom, egy jó kis sörre, de az egyik kiállítási plakát felhívja a figyelmemet egy jónak tűnő galéria kiállításra. Hódolok a művészeteknek, még ha nem is éppen értem. Beállok a parkolóba, ez is tökéletes agyátállításra, fejszellőztetésre. Később meg majd kocogok egyet, mielőtt a boxklubba ugranék be. A jegy megvan, és már az első képnél elakadok. Azon kívül, hogy be nem tudom azonosítani, formailag minek is nevezzem, a színe megfogott. Kellene egy prospektus, mert így az idők végezetéig rá nem jönnék, mi is ez.
Nem vagyok éppen az a fajta ember, aki mindenféle művészeti kiállításra megy. Nem azt mondom, hogy néha nem jó művelődni, de valahogy a modern stílussal még nem sikerült megbarátkoznom. Mind ennek ellenére viszont lett egy jó barátom, aki viszont imádja és sikereket is ért el benne. Persze nem kell mondanom, hogy nos nem éppen a női társaságra vágyik a szentem, de ezzel igazából nincs is baj. Én így imádom azt a lökött fejét. Hogy hogyan ismertük meg egymást már nem is emlékszem. Rég volt, nagyon rég és nem is ez a lényeg. Kaptam egy meghívót. Egy meghívót az egyik kiállítására. És hát milyen barát lennék, ha nem mennék el rá? Nah meg akik ott lesznek zenei stílusban sem éppen abban a körben mozognak, mint én így nem fogom tudni elvonni a figyelmet. Persze ezt nem beképzeltségből mondom, csak tudom, hogy volt már rá példa. Megjelentem egy szülinapi bulin, de végül mindenki csak engem faggatott és a szülinapos magára maradt. Nem volt kellemes. Így hát igazából nem túl sok kedvvel, de csak rávettem magam, hogy elmenjek megnézni. Egyeztettem is vele időpontot, mert ha már megyek jó lenne vele találkozni is. Persze örült annak, hogy felhívtam. Hosszasan beszélt arról, hogy milyen sok munkája volt benne, mennyien látták már. Igazából örülök az ő sikerének, hisz elvileg tényleg tehetséges. Tény én nem tudom értelmezni a rajzait, de az nem azt jelenti, hogy nem is jók. Persze legszívesebben farmerbe mennék és valami egyszerű felsőbe, de azt hiszem nem kelteném a jó hírnevét, ha „szakadt” öltözékben jelennék meg. Az én rajongóimat nem érdekelné. Sőt inkább azon lepődnének meg, hogy mit keresek egy olyan helyen. Így hát kiöltözöm, amolyan Édis módon. Nem viszem túlzásba, mert mégsem egy bálba megyek, de nem is gyakran lehet látni engem ebben a göncben. Pedig igazán jól áll… De fellépésre egyáltalán nem praktikus. Nem messze a galériától állok meg, majd szépen, hangosan (a magassarknak köszönhetően) meg is érkezem. Az ajtónállónak igazából csak megmutatom a meghívómat, így azonnal be is enged. Pár lépét teszek csak befelé és már meg is hallom őt. Egy széles mosollyal az arcomon sétálok oda hozzá, hogy utána két puszival köszöntsem. Eldumálgatunk egy darabig, míg valaki félre nem hívja. Kezemben egy pezsgőspohárral indulok el körbe nézni. Nos továbbra sem lesz a kedvenc stílusom, de igaz szép színeket használ. Az egyik kép felé haladva egy ismerő alakot vélek felfedezni. Először alaposan megnézem magamnak, majd kicsit tétovázva sétálok oda hozzá. Csak mikor pár lépés választ el minket szélesedik ki mosolyom. Ez tényleg Ő! -Szia Adalrich! Ezt a kellemes meglepetést. Nem is hittem volna, hogy itt összefutunk. Hogy vagy?-Ha megengedi őt is két puszival köszöntöm.
Hogy őszinte legyek, a propektus sem sokat segített. Hogy a fenébe tudnak ezek megélni? Vagy nincs ízlésem, művészi érzékem és még sorolhatnám. Ha már bejöttem, akkor végignézem. Italt nem kérek, de egy megnyugtató kávé illatra vágyom. Az pedig nincs, így inkább a prospektusba temetkezem egy kép előtt. Valaki megáll mellettem és ő is a képet nézegeti. Végigmérem, oldalsó pillantással. Nem ismerős. - Néha annyira ... nem is tudom... Ó édes jézusom, ez a művész! És próbálkozik. Leengedem a prospektust s rátekintek. Halvány mosoly van az arcomon és csupa figyelem, de egy kukkot nem szólok. Hallhatóan nem fejezte be a mondatot és közbevágni nem illik. - Igen? - Pillant rám végre. - Elkezdett egy mondatot és várok a végére - nem vagyok gondolatolvasó. Elmosolyodik. - Több ilyen kritikus kéne, mint Ön - azzal egy sokat sejtető mosollyal elhalad mellettem. Már csak a cigarettát tartó szipka hiányzik a kezéből. Inkább visszaemelem a prospektust, majd hátrébb lépek. Hátha segít. Öt perc ácsorgás után megértem, hogy ez egy hiábavaló próbálkozás volt. De a színek továbbra is tetszenek. Valaki figyel. Ismét. Nem hiszem, hogy a művész tért vissza. Aztán meghallom a hangot, jóval a cipő kopogása után. A hang irányába fordulok, s már akkor mosolygok, felismertem a hangot. - Szia! Én sem hittem volna - viszonzom a két puszit, miután azért végigpillantottam rajta. - Jelen pillanatban alulművelt - pillantok a képre, ami előttünk van. - És te? Hogyhogy erre vagy látható? Azt hittem, koncertezel. Vagy lemaradtam valamiről? - A prospektust az egyik puffra teszem és teljesen felé fordulok.
Sok alkalommal fordul elő, hogy összefutok ismerősökkel, vagy éppen kedves rajongókkal, de azt nagyon nem hittem volna, hogy pont egy ilyen kiállításon fogok találkozni egy ismerőssel. De nem is bánom a dolgot. Emlékem szerint igen jól elbeszélgettünk, mikor ideiglenesen a testőrünk volt a főnökének köszönhetően. Általában nekünk nincsenek testőreink, hisz nem hiszünk ebben. Bízunk a rajongóinkban, de sok helyen automatikusan kijelölnek pár embert mellénk. Ezt el kell fogadnunk és valahol azért megértem. Néha az túlzott alkohol fogyasztástól a rendes ember is meg tud őrülni és olyanokat csinálni, ami amúgy nem szokott. -Oh ha az megnyugtat én sem értem ezeket a képeket.-Mondom neki suttogva, mert nem akarom, hogy egy bizonyos személy meghallja. -Nos tudod a művész egy jó barátom és nos meghívott és illetlen lett volna a részemről nem eljönni megnézni a képeit.-Vallom be őszintén neki. -Amúgy meg most nem koncertezünk. Most kis pihi van. Nem lehetünk állandóan úton. Ilyenkor szoktam a menhellyel foglalkozni, de egy hónap múlva neki kezdünk a kemény munkának. Új dalokat akarunk majd bemutatni. De ez szupertitkos.-Kacsintok rá egy kedves mosoly kíséretében. -És amúgy nálad mi a helyzet? Még mindig annak a fickónak dolgozol?-
Végigpillantok rajta és megállapítom magamban, hogy továbbra is jól néz ki, nem csak külsőleg. Kedvelem az olyan jellemet, akik megtalálták önmagukat, így én is önmagam lehetek jobban mellettük, nem mintha amúgy nem lennék az. Az pedig, ahogy kezeltél a rajongókat, nos, sokan tanulhatnának tőlük. - Akkor már nem csak én állok egyedül kétségbeesetten, hogy meghaladja a képességeimet - suttogom vissza félmosollyal. Vannak művészeti irányzatok, amelyek nem nekem valók és ennyi, nincs ezen mit csodálkozni. Nem fogok ellene hadjáratot indítani, se negatív fényben feltüntetni. Angolosan kerülni a témát annál inkább. - Á, értem. Volt hozzá szerencsém. Megpróbálta virágnyelven kikérni a véleményemet, s a burkolt rajongásomat. Már csak a cigeretta szipka hiányzott a végén a kezéből. Eléggé hoppon maradt - mosolyodom el. - Ez érthető - bólintok. Kell a töltődés. - Ó, látod még ott nem is voltam. Pedig egy kedves ismerősöm megkért, tudok-e menhelyi kutyát és macskát, mert szeretne örökbefogadni a gyerekekkel. Merre vagytok? Elvinném őket valamelyik nap. A következőre cinkosan visszakacsintok. - Ez titok is marad, ha rajtam múlik - sok dolgot előbb tudok meg, lévén testőrként kikerülhetetlenek az információk, de éppen ezért fontos a megbízhatóság. - A fiának. Eléggé kemény, ha érted, miről beszélek - igazi bonviván, de a politikai élet mást kíván meg, mint egy üzleti. - De megkért, ha legközelebb is úgy lesz, akkor számít rám. - Elgondolkodva nézek rá. - Ugye, ez nem azt jelenti, hogy valamelyik testőre rátok vetette magát? - Nem merek elmosolyodni, nehogy beletaláljak. Közben azért odébb sétálok, de bevallom, ez a kép még aztán azt sem mondja, mit amit a következő. - Azt hiszem, nekem elég volt művészi élmények bevésésének. Volna kedved egy kis sétához? - Tekintek rá.
Nah igen a modern művészek már csak ilyenek. Vérig sértődnek, ha nem érted meg a munkájukat. Jön a hiszti, a színjátszás. Persze nekem szerencsém van, mert már az elején közöltem vele, hogy én hülye vagyok ehhez. Ezt el is fogadta, így minden alkalommal képes órákig beszélni az egyik festményéről, amin mondjuk van két vonal és egy pont. -Nah szééép és nem azonnal engem ajánlottál? Cöh… -Játszom el a megsértődötted, majd elő is veszem a névjegykártyámat, vagyis jobban mondva a menhely névjegykártyáját és odaadom neki. -Staten Island. Ha felhívsz előtte és itthon vagyok akkor örömmel körbe vezetlek titeket. Sajnos van választék bőven, kölyköktől kezdve, idősekig. És neked nem lenne kedved örökbe fogadni?-Nézek rá érdeklődve. Persze nem gondolom komolyan. Tudom, hogy neki is sok a munkája. Nem biztos, hogy hiányzik az életéből még egy négylábú. -Hogy mi? Nem dehogy! Semmi ilyen nem történt, de az tény mondtuk neki, hogy te vagy a legnormálisabb.-Szélesedik ki mosolyom, majd rájövök ő lehet, hogy nem örül ennek annyira. -Bocsi. De vigasztaljon, hogy te VIP részlegből tudod nézni a koncertet. Sőt, ha esetleg van ismerősöd, aki szeretne jönni a következő koncertre akkor kaphat egy ingyen jegyet, ha már így bele rángattunk ebbe.-Gondolom nem lehet valami izgalmas ilyen eseményeken részt venni. Azt lesni álló este, hogy melyik őrült rajongó akar ránk rontani. -Benne vagyok. Bár ebben a cipőben nem merek bevállalni egy hosszabb sétát… De mielőtt elmegyünk gyorsan elköszönök még a művésztől.-Kacsintok rá, majd oda tipegek kedves barátomhoz. Egy-egy puszi arcának mind két oldalára, egy szoros ölelés és már vissza is térek Adalrich-hez. -Mehetünk is!-Ha van ötlete, hogy merre akkor csak követem őt. -Hmm meg, ha benne vagy ehetnénk is valamit. Kezdek megéhezni.-Nekem aztán egy utcaszéli hot-dogos is megteszi. Nem kell semmi falnc.
- Teszt volt, hogyan reagálsz - felelem félig zsebre dugott kézzel, mosolyogva, majd átveszem a névjegykártyát, elolvasom, ami rajta van. - Kösz. Fognak menni szerintem - nem én döntök ebben, a lehetőséget megkapják, a többi már nem az én dolgom. - Felhívnak előtte. Sajnos nem tudom, mikor érek rá, és a kölyök, ha valamit a fejébe vesz, azt azonnal akarja. Az állatokkal mondjuk szerintem mázlijuk lesz. Azokra mindig figyelt. A hörcsöge rekord ideig élt. Jó lenne. Reddie is sok néha, nem tudom mindig rásózni valakire, ha el kell utaznom meló ügyben. Néha magammal vihettem, akkor jobb volt, bár annak sem szeretem kitenni, elvégre házőrző. Ahogy mondjuk Reddiet elnézem, inkább gazdi őrző. - Oh, igazán megtisztel - teszem mellkasomra a tenyerem, de a tekintetemben őszinte köszönet van. Ennél jobb ajánlólevél kevesebb van. Majd elnevetem magam. - Vannak.. hogy is mondjam... eléggé érdekes fazonok a szakmában - bólintok. - Nos - emelem a mennyezetre a tekintetem, mintha számolnék. - Van pár, akit tudnék ajánlani, hogy kaphatna VIP jegyet - nem, nincs. - Nem rángattatok bele. Szeretem, ha olyanokkal dolgozok, akikkel érdemes és lehet is. Igen, sajnos voltak olyanok, akiket erővel kellett leépíteni, pechemre elég befolyásosak voltak, szerencsémre, mindenki ismerte a hülyeségeiket, így annyira nem esett a renomém. Lenéze a lábára a hozzáfűzött szavakhoz, bólintok. - Rendben. A bejáratnál várlak. Kocsival vagyok, így a sétától is meg tudlak kímélni hosszú távon. - Rendben. Barnes falodája megteszi? Az az egyik közeli utcasarkon van, kint most nincs kiszolgálás, a benti hely meg elég normális - családok is járnak oda enni. - A hamburgere, na az valami isteni. A kocsiig hagyom, hogy belém karoljon, majd kinyitom neki az anyósülésnél az ajtót. - A vendégem vagy, ha már összefutottunk és kaptam egy fantasztikus menhelyi ajánlatot, munkával együtt. - ránézek, majd elnevetem magam. - Csak vicceltem. A találkozás alkalmából, természetesen. A hely valóban nincs messze, parkolóhely is akad, mint ahogy bent jó meleg is, így nem fog Élodie megfázni sem. A zakóm mondjuk eléggé meleg, ha fázna. - Mit kérsz? - Adom kezébe az étlapot.
-Ezt öröm hallani. Az ilyen gazdokat szeretem. Nos sajnos van miből válogatni, még ha ez kicsit gonoszul is hangzik, de igen. Kutya, macska… Van pár házi patkányunk is meg egy görény. Tök jófejek amúgy.-Nah igen utóbbiak a felelőtlen gazdák miatt kerültek hozzánk. Megvették őket, majd rájöttek, hogy nem olyan poénosak és igen, sokat kell velük foglalkozni. -Amúgy ha nem tudod senkire se rábízni őt nyugodtan hívj engem és megoldjuk. Ha otthon vagyok én magam is szívesen vigyázok rá!-Mások kutyáira, macskáira is vigyáztunk már. Akad pár lelkes önkéntes, aki nagy örömmel segít ilyen helyzetben. Persze egy kis összeget azért kapnak ezért, de én magam a gazditól nem kérek semmit. Csak élelmet biztosítsa őt, nah meg almot, ha macskáról van szó. -Miért vannak olyanok, akik elmenekülnek előled?-Nézek rá értetlenül. Oké mi tényleg nem vagyunk egy bonyolult banda. Elfogadjuk azt, ha valaki testőröket helyez mellénk. Nem akar semmi gondot, bajt. Persze nem feltétlenül szeretjük, de végül is ha normális az illető, akkor még el is lehet vele beszélgetni. Ilyen Adalrich is. Nem egy mogorva mufurc, aki csak áll egy helyben, mint egy merev f…. Khm szóval, aki oszlopnak képzeli magát. -Oki, de majd vissza kell jönnünk ide, mert én is kocsival vagyok!-Azt meg hülyeségnek tartanám, ha külön autóval mennénk. Biztos nem okoz majd neki gondot visszahoznia ide, bár ha nincs messze a hely, ahová megyünk, akkor akár majd le is sétálhatom a távot. -Nem hallottam még róla, de mehetünk!-Nem zárkózom el az új helyektől. Kihasználva a lovagiasságát karjába karolok. Nah ilyen sem sűrűn szokott lenni, de ettől függetlenül jó érzéssel tölt el, amivel még magamat is meglepem. -Köszönöm szépen!-Mosolyodom el, majd szépen be is csücsülök az autóba. -Ez igazán kedves tőled és mivel nem akarlak megbántani azzal, hogy visszautasítom, így elfogadom az ajánlatod. De előre szólók lehet, hogy nőből vagyok, de olyan az étvágyam, mint egy férfié.-Nevetem el magam. Sokan meglepődnek mikor meglátják mennyi kaja fér belém. Miután helyet foglalunk át is veszem az étlapot és jó alaposan szemügyre veszem. -Húú nehéz választani. Mindegyik izgalmasan hangzik… De legyen ez a baconos, dupla húsos, sajtos hambi egy jóó nagy adag édes sültkrumplival, káposzta salival és egy fél liter limonádé.-Pillantok rá érdeklődve. Persze, ha az asztalunkhoz jön a pincér neki adom le a rendelésem.
- Görény? - Ezt sosem fogom megérteni. Azok nem házicicák. Volt pár látványos, a gazdit is megharapom, mert olyan kedvem van, minek szórakozik velem, amikor nem akarom, jelenet. Bevallom, akkor röhögtem őket ki rendesen, és persze, egyből vittem őket orvoshoz, tetanuszt kapjanak. - Te otthon csak pihenj. Vagy eleget állatokkal. A felajánlást köszönöm - döntöm meg magam kicsit felé. Kedves tőle, ám a munkám én sem viszem haza, ne is várja tőlem senki. Lehet más másként gondolkodik, és nem is ítélem meg őket ezért. - Dramaqueen és dramaking - nézek rá jelenőségteljesen. - Sajnos a dívák vezetnek a sorban, akár igaziak, akár nem. Ha nem érti meg, hogy a biztonságáért vett fel és tojik rá, akkor én rúgom seggbe. Aztán meg mondok fel. Nem ezért lettem hivatásos - fontos az együttműködés, és senkit sem korlátozok. Ha viszont a megállapodásban hülyeségeket kérnek, vagy nem érdekli őket az, hogy miért is vagyok ott, akkor az érdek nélküli számomra is és nincs megállapodás. Voltak ezért ügyeim, az igazamat nem csak megvédtem, de meg is kaptam. - Ó, hogyne, természetesen! - Nem tart semennyiből visszahozni ide. Ha nem kocsival jött volna, akkor pedig kapott volna egy hazafuvart, ennyi belefér, és addig is jókat beszélgetünk. - Rendben! - Mosolyodom el. - Reméltem, hogy nem mondasz nemet. Az étvány az étvágy. Nem válogat semmiben - igaz, az el tudja venni az étvágyam, ha valaki gusztustalanul eszik (ezért sem járok bizonyos emberekkel étterembe), Élodie nem tartozott közéjük, és kellemes beszélgetőpartner is. - Jó választás - mivel nem étteremben vagyunk, hanem falodában, hagyom Élodiet, hogy leadja a rendelését, majd egy mentes sörrel kérek két extra hamburgert, csípős szósszal. Nem tudok ellenállni a szószuknak, ha náluk eszek, mindig kérek rá. - Van spéci szószuk is, ami nem csípős. Tudom ajánlani. Megvárom, míg elmegy a pincér. - És... mi van a bandával? Nem jut időm hírekre, amit sajnálok, jó kis banda voltatok. - értve a múlt időt a múltban együtt töltött időtartamra. Van magánvéleményem azokról, akikre vigyázok. Az etikai kódex alapján megtartom magamnak. Ha viszont jó a kapcsolat és bírom őket, nem vagyok rest hangoztatni.
Kezdőlap
