Emlékszem pár évvel ezelőtt kellett már ilyet csinálnom, mármint jellemleírást magamról és akkor is pontosan ugyanígy éreztem: utáltam. Amikor az American Musical and Dramatic Academy-re jelentkeztem ennél hosszabbat kértek de arra is igen nehezen vettem rá magam, ahogyan erre is. Ez a baj velem, ha valami olyat kérnek amihez nincs kedvem vagy hosszabb erőfeszítésbe telik akkor halogatok ameddig csak lehet.
A legtöbb olyan tulajdonság amit elfogad a társadalmunk megtalálható bennem ezért azokat nem szeretném most felsorolni, fölöslegesnek tartom s talán ez a másik legnagyobb problémám. Ami a táncon és művészeteken kívül eső dolgok azokat kerülöm és egyenesen értelmetlennek tartok. Hogy miért? Így vagyok beállítva és mivel én sem kérdőjelezek meg semmit a körülöttem lévőkkel kapcsolatban így elvárom a fordítottját is.
Egyszerű ember vagyok, szeretem a romantikát és a szépséget, szeretek utazni és új dolgokat kipróbálni s bár az edzőm kikészülne ha tudná, hogy most épp síelni készülök – lehet eltöröm a bokámat – de mivel nem tudja, nem fáj neki, megkímélem. Ugye milyen kedves vagyok? Mondom, hogy bennem van minden normális tulajdonság.
Természetesen a jók mellett rosszak is vannak, dögivel, borzasztóan arrogánsnak tűnhetek mert az arcom mindig elégtelenséget fejez ki ha csak bambulok akkor is. Nem tehetek róla, változtatni nem akarok, túlságosan makacs vagyok. Ha valamit csinálok abba beleadom összes tehetségem és tudásomat, ha már ezekről van szó el kell mondanom, hogy iszonyatosan tehetséges vagyok – ezt mondják, de én is érzem – és mivel büszke vagyok erre sosem fogok szerénykedni, keményen megdolgozok azért, hogy én legyek a legjobb táncos a színházban és a stúdióban.
Az életem egy végtelen körforgás amúgy, reggel kelek és a szakmámnak élek amivel megvalósítom az álmaimat -igen vannak, nem vagyok céltalan – majd hazamegyek és kicsit lustálkodok. Mondom csak egy egyszerű emberke vagyok, talán pont olyan mint te, vagy jobb esetleg rosszabb. Te döntöd el.

Minden reggel ugyanazt eszem, ugyanolyan sorrendben készítem össze a dolgaimat majd kezdek el készülődni, hogy naponta ugyanannyi lépést megtéve elérjem a megszokott időben induló metrót. Mondhatnám azt, hogy mindig ugyanazt a napot élem meg és azt is állíthatnám, hogy mennyire unom ezt a dolgot de az hazugság lenne. Ráadásul jó nagy, mert imádom a munkámat azt, hogy szerepelhetek és taníthatok, nagyszabású filmekben táncolhatok illetve sztárokat koreografálhatok. És mindezt 25 éves koromra értem el, mondjuk volt szerencsém dögivel és ismeretség is hiszen apám egyik legjobb barátja és már már a családunk tagja nem más, mint egy jó hírnévvel rendelkező producer. Kihasználtam volna a kapcsolataimat? Naná.
De elkalandoztunk így térjünk csak vissza a reggeli rutinomhoz – mintha egy rossz youtube videó címe lenne -, felkelek, reggelizek és varázsolok magamra emberi ábrázatot, majd elkészítem a kávémat és kilépek a lakásom ajtaján, elhaladok a kedvenc szomszédaim mellett (Dacre & Mila), adok pénzt a sarkunkon tanyázó kéregetőnek és ezek után bedugom a fülem. Ekkor minden és mindenki megszűnik létezni mellettem, szívem a ritmusra ver és agyamban a különböző mozdulatok kombinációi kezdenek el feléledni, hogy minden nap valami újat tudjak nyújtani mindenkinek.
Elfordulok a 66-os útnál majd betérek kedvenc bageleshez elfogyasztani a bajnokok reggeliét, majd felpattanok a legközelebbi metróra és meg sem állok az első munkahelyem helyszínéig. Jelenleg a Hadestown-ra gyakorolunk, hiszen nemsokára itt van a premier napja és még mindig vannak olyanok akiknek nem megy a rutin. Pedig már hónapok óta tanuljuk…
Majd máskor sikerül nekik. Általában egyedül szoktam reggelizni, de a mai nap az különlegesebb, hiszen jelenlétével megajándékoz a barátnőm, Jessica. Lassan 3 éve vagyunk együtt de még nem gondolkodtunk el az összeköltözésen, mindketten a munkánknak élünk jelenleg és a kapcsolatunk is jó helyen van most. Nem akarom felborítani az egyensúlyt.
-AJ! Figyelsz rám? Hahó?! – narálásomból szerelmem hangja zökkent ki, mire értetlen arcot vágva rázom meg fejemet és bocsánatkérő tekintet kíséretében kérem, hogy újból mondja el az utolsó szavait. – Azt meséltem éppen, hogy milyen ruha lesz rajtam a ma esti gálavacsorán és kifejtettem aggodalmamat afelől, hogy valószínűleg elfelejtetted. – mosolyogva rázza a fejét válasz közben, miközben újabb harapást mér pirítósán. Mikor hozott össze a sors egy ilyen gyönyörű nővel? Bámulatos minden porcikájában.
- Természetesen emlékszem rá, de véletlenül elfelejtettem kiírni a szabadságomat, de megoldom. Oké? – nyúlok a keze után és ha engedi, márpedig miért ne tenné (?), húzom közelebb ajkaimhoz, hogy lágy csókot adjak rájuk. – Gyönyörű leszel én pedig megfelelően fogok felöltözni hozzád. – nyugtatom meg majd folytatom békésen reggelimet egészen addig míg nem kell elindulnom, hogy időben beérjek a próbára.