Kicsoda Lola Daniela Torres valójában? Nehéz lenne megmondani, néha saját magának is egy rejtély, de azért megpróbálok bemutatkozni, hogy ne tűnjek ennyire idegennek.
Kezdjük az első fogással, az előétellel: (vagy ez esetben előélettel?)
- Születésemtől fogva két dologgal kapcsolatban a megszállottságom felülmúlt mindent; az egyik az evés, a másik pedig az alvás volt. Nem hiába a kedvenc mesém a Garfield, belül én is az a pufi, morgós vörös macska vagyok, akit úgy tűnik gyermeki fejjel a példaképemmé formáltam, és ez azóta is intenzíven ott él bennem. A szüleim korán elváltak, így öt éves korom óta az apámmal éltem, aki szakácsként foglalatoskodott az egyik helyi étteremben. Tőle tanultam mindent, és megígérte, hogy később minden titkos recept az enyém lehet. Anyával elhidegültünk egymástól, mondhatni nem is ismerem őt igazán. Csupán annyit tudok, hogy új életet kezdett egy másik férfivel, és a pasas kisfiával. Eleinte ugyan megtörtnek éreztem magamat emiatt, azonban lassan kezdett begyógyulni ez az űr, amin a konyhában sürgés-forgás is sokat segített.
Második fogásként egy kis önfényezést ajánlanék:
- Magamat kedves lánynak tartom, néhanapján még jószívűnek is, csupán a külvilág éli meg legtöbbször a sötét oldalamat. Ne gondoljatok ilyen fénykardokra, meg ehhez hasonló dolgokra, csupán van az összetett énemnek egy olyan fele, amely konfliktusokra van kiélezve. Ami a szívemen, a számon típus vagyok, és ha csúnyán nézel rám, két dolog történhet: vagy nem leszünk jóban, vagy megeszlek. Utóbbival kapcsolatban viccelek. Vagy mégsem? Nem ajánlom, hogy kóstolgass! Értetted? Kóstolgass. Ma is felülmúltam saját magamat.
Harmadik fogásnak itt is van egy kis könnyed hobbiismertetés is:
- Szeretek főzni, sütni, és felforgatni még hajnal 2-kor is az egész lakásomat, ha ahhoz van kedvem. A szomszédjaim nincsenek oda ezért a tevékenységemért, főleg ha még énekelek is mellé. Olyankor csak a nevemet hallom, és egy seprű, vagy egy esernyő kopogását az alsó szintről. Mondanám, hogy bocsánatot kérek bűneimért, de túl büszke, és ártatlan vagyok, hogy eleget tegyek a megszokottnak. Több dologban is tehetségtelenül tehetséges vagyok. Ide vehető az éneklés, és a tánc is. Mindkettő a szívem csücske, de pozitív visszajelzést nem igazán kaptam még, és a tánc is inkább életveszélyes hobbi számomra, mint csupán kikapcsolódás. Ennek ellenére nem igazán fogom vissza magamat, ha arról van szó.
Negyedik fogásunk egy gyengédebb, mégis elviselhetőbb adag:
- Romantikus alkat vagyok, - vagyis félig. Találkozhatsz az érzelmes, és szerelemtől szétáradó filmeken síró Lolával, aki másra sem vágyik, hogy a szőke herceg eljöjjön érte fehér lovon, de többször akadhatsz össze ezen énem ellenkezőjével, aki megveti a párkapcsolatok, és az ezzel járó kellemetlenségek minden fajtáját. Attól függ, éppen melyik sorozatomat nézem. Említettem már, hogy egy ici-picit függő vagyok ezen a téren is? Ha nem, ne engedjétek, hogy tovább csicseregjek róla, mert biztos vagyok benne, hogy még évek múlva is itt fogunk ülni, és az nagyoooon unalmas lesz. Szóval igen, egy kissé defektes vagyok a magam bájos megszállottságai miatt, de ha megismerkedsz velem, még az el is elképzelhető, hogy megkedvelsz.
Ötödikként jöjjön a főétel, ami mindent meghatároz:
- Ragaszkodó típusnak vallom magamat. Egészen nehezen nyílok meg másoknak, olykor a naivitásom még engem is lenyűgöz, de a bizalmamat kincsként őrzöm, és nem mindenkivel osztom meg. Azonban, ha közel kerültél a szívemhez, képtelen vagyok lemondani rólad.
Hatodikként itt is van egy kis tanulság:
- Túlbonyolítok, és félreértek mindent, az agyam pedig egy végeláthatatlan labirintushoz hasonlítható. A rajongó lányok táborát erősítem, és nem egyszer akadt olyan, hogy órákat vártam egy sztárra, akiről később kiderült, hogy csak egy másikkal keverték, így totálisan nem volt értelme az egésznek.
Desszertnek pedig egy édesebb befejezést ajánlanék:
- Állandóan a kajára gondolok, olyan igazi első-utolsó gondolat szinten. A legnagyobb bűneim az édességek, és az, hogy képtelenek elmenekülni előlem, pedig sokszor megenyhül a szívem irányukba. Ezért is döntöttem úgy, hogy összekapcsolom a kellemeset a hasznossal, aminek végeredményeként megszületett a gasztroblogger elhatározás, amelynek minden percét élvezem. Mellette aktívan részt veszek a családi étteremben, ahol néha pincérként, vagy éppen a konyhában sündörögve erősítem Apa dinamikusan működő csapatát.
És, hogy milyen italt ajánlok Lola Torres társaságához?
Esetleg egy kellemes vörös bort, vagy valami nyugtató teát, ami teljesen ellazít, mert abban biztos lehetsz, hogy teljesen, és totálisan feje tetejére állítom az életedet.


Mindenki ismeri a gyerekkori szerelmeket. A buta kis ártalmatlan álomvilág, amely olyan csodálatos érzéssel ajándékozza meg tulajdonosát, mit még azelőtt soha nem tapasztalt. Az édes kis csipkelődések, hajhúzogatások, meg egyéb fázisai ennek a jelenségnek.
A felnőttek mindig csak megmosolyogják az ilyet;
’Jaj, milyen édesek. Egymás kezét fogják, blah, blah, blah.’
Az enyém is édes volt, de csodálatosnak sosem éreztem.
Látjátok azt a virágos ruhás kislányt a szerteágazó két copfjával? Igen, én lennék az, Lola. A kicsi, 7 éves Lola Daniela, túl minden érzelmi krízisen melyet szülőanyja hagyott maga után a lelépésével. Zabálnivaló vagyok, nemde? Imádtam azt a ruhát, kár, hogy már nem férek bele. Talán ha egy kicsit igazgatok rajta mellrészen, hm.
Na szóval!
Valahol május közepe fele járhattunk, a tanárok pedig ilyenkor szerették magukkal húzni a kis csemetéket mindenféle kirándulásra. Legyen az park, állatsimogató, bármi. Akkoriban sem történt ez másképp, és éppen a park volt a soros. Volt egy fiú az osztályban, Garett. Tengerre hajazó kék szemeivel, és rakoncátlan tincseivel nem tehetett mást, teljesen elrabolta kicsi Lola szívét. Buta Lola, kis buta! Ez a Garett úrfi maga volt a mennyországként tálalt rémálom. Olykor egy édes, tökéletes kissrác volt, máskor viszont a fejfájás emberi megfelelője. Azonban fiatalabb énemet ez nem gátolta meg abban, hogy oda meg vissza legyen a fiatalemberért. Igyekezett a közelében lenni, kapcsolatot teremteni ezzel a kezdetleges nőcsábásszal, és kicsiLola meglepetésére az érzés kölcsönös volt. Garett virágokat szedett, körberajongta Lolitát, aki tudatlanul, és vakon sétált bele a nyuszi üregébe.
És, hogy miért ennyire fontos a park? Ekkor mutatta ki ugyanis Garett Thompson először a foga fehérjét.  Engedjétek meg, hogy elmeséljem hogyan is:
- Lolitaaa? Lolu?
Garett hangja egyből felkelti elkalandozó figyelmemet, miközben a park egyik padját választottam pihenőhelyemül. Elmosolyodik, a szívem kolibri szárnycsapkodását megszégyenítő módon dobog  a mellkasomban. Megvárom, amíg odaér hozzám, majd arrébb csusszanok, hogy könnyedén elférjen mellettem.
- Találd ki mit hoztam neked. – csibészesen elmosolyodik, két kezét még mindig a háta mögött tartja. Bármi is legyen az, ott rejtette el előttem.
A fejemet csóválom, és kíváncsian megpróbálok benézni a háta mögé, de mindhiába. Garett gyorsabb, és hátrébb kúszik. Megadóan ülök vissza a helyemre, és csak a vállamat vonogatom zavaromban. – Fogalmam sincsen, Garett. Ugye nem bogár?
Színlelt sértettséggel vonja össze két szemöldökét, de másodpercekkel később már ismét mosolyog. – Neem. Az egyik kedvenced. – úgy manőverezik, hogy könnyedén átnyújthassa majd meglepetését, ami egy kehely, benne pedig finomabbnál, finomabbnak tűnő fagyi.
- Ezt mind nekem? – sikoltok fel örömömben, mosolyom szélesebben terül el az arcomon, mint valaha.
Thompson pislog párat, végül bólint is egyet egyszerű reagálásként. – Kinek másnak, te butus? Tudod, hogy te vagy a kedvenc játszótársam.
Elbűvölő kacsintással jutalmaz, én pedig belülről olvadok, mint a vaj. Pipacsvörös pírban úszó arcomat leszegem, és kis csatos szandálomat kémlelem, mielőtt elkoboznám az édességet.
- Köszönöm Garett. – felelem bájos mosollyal, ő pedig egy puszit nyom az arcomra, és magamra hagy a jégkrémmel, amit egyedül majszolok el a padról lelógó lábaimat hintáztatva.
Negyed órával később a csoport tovább halad, én pedig Caroline társaságában sétálok a kis fagyis kelyhemet szorongatva, amikor észreveszem a két sorral előttem haladó Thompsont, Eve Tanner párjaként. Garett ugyanazzal a szöveggel kábítja Evet, amivel engem is, és még a fagyi is ugyanúgy játszik.
Aznap délután rosszkedvűen értem haza, Apa pedig elém sietett. Egyből leesett neki, hogy nincs minden rendben, és én sem igazán voltam jó az érzelmeim eltitkolásában. Teljes szívemből haragudtam Garett Thompsonra. Ki akartam tépni azt a szőke haját. Vagy belekenni a jégkrémet, számomra egyre megy.
Valahogy sehogy sem akart jobb kedvem lenni. Minden egyes ötletre a fejemet ráztam, kivéve arra, amikor cukorkát kaptam, mert abból egyből bezsebeltem párat magamnak. Apa teljesen tanácstalan volt hogyan vidíthatna fel, végül támadt egy ötlete. Kocsiba szálltunk, én pedig izgatottan bámultam ki az ablakon, mert nem tudtam merre is tartunk pontosan. Egészen addig forogtam, és leskelődtem, amíg le nem állította az autót az étterem előtt. Amíg egyik kezével a kulccsal babrált, másikkal az enyémet fogta. Később elmesélte, hogy a tulajdonos ráhagyta a helyet, ő pedig egyszer szeretné, ha mindez az enyém lenne. A konyhába sétáltunk, és felkapcsolta a lámpát, ami komótosan világította be kissé kékes fénnyel az egész helyiséget. Ekkor elővett egy serpenyőt, és pár kisebb-nagyobb tálat is, majd hosszas regélésbe kezdett a tálak történetéről, én pedig ittam minden szavát. Végül elővette a kedvenc lapátját, és átnyújtotta nekem, azzal az üzenettel, hogy semmi sem bánthat igazán, amíg a megfelelő módon használom. Aznap késő estig az étteremben voltunk, és én segítettem neki a főzésben. Hittem a lapát erejében, abban, hogy legyőzhetetlen vagyok, ha birtokolhatom.
Leginkább ekkor szeretett bele kis Lola a főzésbe, és rájött, hogy amíg ez az érzés a tulajdonában, senki nem veheti el az álmait, és törheti össze újra a szívét, ahogyan azt Garett Thompson tette.