Úgy törlöm le az arcomról a maradék fehér festéket és glittert, mintha ez hozzátartozna egy igen konzervatív úriember készülődésének stációihoz, és nem mulasztok el vigyorogni, mikor a sminklemosó a szemembe megy, és újra megfogadom, hogy soha, tényleg soha többet nem vállalok olyan szívességeket, amelyekről az igen konzervatív úriember, ha tudna, ő engem nem vállalna - de ki tudna nemet mondani igazán egy Rocky Horror vetítésre, period. A frakkot félrehajítom, és megkeresem azt a nyakkendőt, amelyet apámtól kaptam születésnapom alkalmából, amelyet biztos nem jeles alkalomként tartott számon, máskülönben nem nyakkendőt ajándékoz rá, főleg nem ilyen gyúlékony anyagból, ami félő, perzselő megjegyzéseinek kereszttüzében azonnal elporlad.
Fogalmam sincs, miért megyek el erre a randevúra - mármint ha emlékeztetnem kellene magam, a Rainról egyáltalán nem stalkerként őrzött újságkivágás itt van, az asztalomon, és ellentétben a többi holmival, nem kávéfoltos - de nyilván neki magának sincs sokkal több. Ha nem nézett volna úgy, biztos lennék benne, hogy ő minden heterók legkiválóbbika, és egy ital mellett elsírtam volna bánatom, de mert közös ismerőseink mindkettőnket meghívtak arra a nemes és nagy múltú rendezvényre, ahol aztán nem hagytam magam lerázni - főleg amiatt, mert szimpatikusnak látszott, és kedvelem a jogászokat, ha ez perverz is maga nemében. Íme hát, nyakkendő megvan, telefon egy és kettő, fülhallgató, okosóra - ami a nővérem szerint okosabb mint én, és aki most otthon nagyon szurkol a szerelmi életem létének az öt gyereke mellől, tehát sok jogalapja nincs a megjegyzésnek - kulcs, és visszasietek még egyszer megetetni a macskát, amit nem is akartam, de már értem a szomszéd idős hölgyek miért tartanak, a macska a sokat dolgozók legjobb lakótársa is. Vajon Rain választotta a helyet, vagy kiadta kalákába a titkárnőjének? Titkárnője van egyáltalán? Lehet, hogy utána kellett volna néznem, de mindenhol csak a szakmai sikereit méltatták, és mert lenyűgöz a jogi végzettség, úgyis elfogult lennék.
- Szép jó estét, elméletileg egy foglalt asztal büszke tulajdonosa vagyok. Az ablaknál, ugye? - mosolygok kedvesen a hölgyre, aki mint a hétköznapi hősök, diszkréten int a fejével a valóban nagyon diszkrét részleg felé, ahová gondolom nemzetbiztonsági átvizsgálás nélkül úgysem tehetném be a lábam, Rain nem olyan férfi, ex-családos ember, nemzeti aranytartalék, nyilván nem akar feltűnést kelteni, bárkivel is találkozik - Köszönöm, kedvesem.
Rain különben lehet, hogy lemond majd bokros teendőire hivatkozva, van családja, van munkája - munkább munkája, mint amit rólam feltételeznek - vagy csak eszébe jut a dilemma, ami indulás előtt nekem is, mégpedig hogy miért pont velem vacsorázik, ha már egyáltalán. Bizonyos köröben az este hat utáni ételfogyasztást vallásos félelem övezi a kalóriáktól.. és vajon mi volna a megfelelő protokoll ilyen esetekre? Sosem randiztam senkivel, aki ennyire... hagyományos, ez tehát precedenst teremt, hogy az összes jogi kifejezést ellőjem most, amit ismerek. Nyilvánvalóan hülyét fogok magamból csinálni, a kérdés csupán az, ő felkészült-e erre. - Mr. Rain, jó estét! Tetszik a zakója. - és visszafogom a hülye kis köszönést, amit biztosan sokszor hallott volna, ha nem az a munkája, ami, és néz egy bizonyos sorozatot, aminek a témái passzolnának ez előbbihez - Vacsorázunk, vagy csak megiszunk valamit? Ígérem, nem fogom a tányéron a salátaleveleket balról jobbra tolni és kiselőadást tartani, ha az előbbi, mindenki utálja a vegánokat.
Még egyet igazítok a nyakkendőn, miután a mandzsetta gombot a helyére tűztem. Mélyet sóhajtok és végignézek a tükörben magamon, amely teljes alakjában mutatja, miként is festek. Egyszerre izgulok s érzem úgy, hogy a vágóhídra készülök, ahonnan nincs menekvés, és most, most mindenki megtudja, mekkora egy sátánivadék vagyok. Mégis, ott visszhangzik a fülembe a hangja, amely felért egy utolsó kívánsággal is, mely szerint vigyázzak rá, s legyek végre önmagam. Talán ő szervezte ezt is, onnan fentről? Pedig majdnem szörnyethaltam, mikor a templomba kellett lépnem. Tényleg le fog sújtani majd rám a templom kapujában. Mi lesz akkor kicsi Boo-val? Biztonságban akarom felnevelni. Mégis, akkor, ott, megpillantottam egy arcot, egy alakot, s a pillantása magával ragadott. Tiszta istenkáromlás. A nejem temetésén első pillantásra beleszeretni valakibe, miközben Boo-t próbálom visszatartani, hogy nevettében beleugorjon a sírba, anyja után. Kis híján teljesen összeomlottam, annyira szürreális volt az egész jelenet és abszurd. Hogy kedvem támadt volna nevetni kínomban, miközben kész tenger lesz a könnyeimből. Nem is közelítettem felé.
Ám nem tudtam olyan könnyedén félresöpörni ezt a jelet, mert megjelent, újfent, egy rendezvényen. Csakhogy nem tehetem meg, hogy engedek ennek a vágynak. Ha kitutódik, mi vagyok, vége mindennek, ami miatt nekiindultam, s Boo-t is megbélyegzik, olyan hátránnyal indulva, hogy egész életére tönkretettem. A pillantásomnak mégsem tudtam megálljt parancsolni egy másodpercre. Le akartam rázni, s belül egyszerre akartam és akartam rohanni a másik irányba. Nem engedhetek, nem tehetem meg. És csak nem távozott. Magamban sóhajtva és nyelve egyet, tudatom hátsó sarkába terelgettem minden aggodalmat, a vággyal együtt és elkezdtem figyelni rá. Felsandítottam egy pillanatra az ég felé, úgy fél óra múlva. Te küldted őt, tudom. Próbára teszel. Nem adtam be azonnal a derekam, a büszkeség helyett a félelem, ami vezérelt ebben, s az aggodalom, korántsem felém, hanem Boo miatt.
Szerencse, hogy vannak szülinapi zsúrok a világon, s olyan szülők, akiknek nem gond, ha egy-két lurkó ott alszik náluk, holott kicsik még ehhez. De gyerekként igazi pizsiparti, az maga az álmok netovábbja. Mármint remélem.
Erre az estére rendeztem meg az első találkozónkat, amire nem hiszem, hogy lehetne randevút mondani. Úgy alakítottam a dolgokat, hogy sokkal inkább munkavacsora legyen. Meg akartam így is ismerni. Mégis, izgulok, nagyon. Tőlem ez egy olyan lépés, amit még sosem tettem meg életemben.
Előbb érkezem, pontosan annyival, amennyivel még az illendőség keretében vagyok. Két személyre kértem, a nevemre az asztalt, szinte az egyik legeldugottabb helyre, ezzel is jelezve, hogy a beszélgetés olyan lesz, amihez kevés szemtanút és fültanút kérek. Megszokták, akik ide járnak, nem vágynak nyilvánosságra. Egy pohár ásványvizet kértem, míg várakozom. Figyelem, ahogy megérkezik, s felállok, mikor az asztalhoz ér, megköszönve az odakísérést a személyzetnek. - Mr. Holland. Köszönöm, hogy időt szakított rám - nyújtom felé a kezem, s közben izgulok, mintha éppen egy tinirandin lennék, mindezt jól lefedve a hivalosság mázával, még csak véletlenül se látszódjon ki mögüle semmi. - Elnézést? - Kérdezem vissza ösztönösen. Heterovilág, heteroszavak, és olyan ösztönösen buknak ki belőlem, a kiváló kondicionálás következtében, mintha nem éppen az ellenkezője lennék. - Amennyiben salátát kíván enni, vagy esetleg egy jó steaket, a legjobbat itt adják - pillantok a pincérre, aki érti és elmegy, hogy hozza a menü leírást. - Foglaljon helyet, kérem. Jobb is, hogy leülünk, mert elhagy a lábam. Az a kézfogás... akármennyire is határozott és takarta a megszokás, belül megremegtem ismét. És... te jó ég, hogyan tovább? Kapaszkodok a megszokott témákhoz. - Remélem, kellemesen telt a nap - az időjárást kihagyom. Az angolok részére. Arról még én sem szeretem beszélni.
A kézfogás roppant heteró - vagy nagyon Tom of Finland, ha engem kérdeznek meg róla egy ital után - és különösen üzleties, rögtön tudom, hogy apámék ha beismerhetnének ilyesmit, azonnal helyeslően hümmentenének a választásomra, igen fiam, ez egy igazi erős, határozott úriember kézfogása, és mi, a nagyon konzervatív körök, csak helyeselni tudunk az ilyen jellegű parolázás művészetére. Vagy valami hasonló, itt az apró gesztusok is felértékelődnek, és Rain nem azon a pályán játszik, ahol én, ezt nem volna szerencsés elfelejteni - nem mintha attól kellene tartanom, hogy a zászlósurai lerohanják az enyémeket, de szolidaritást vállalok azzal, aki még nem jött ki a szekrényből.
- Gondolom Burberry, legalábbis az ügyész unokatestvérem eskü alatt vallja, hogy az volna az igazi bűntény, ha nem azt viselne. Elnézést, ha rosszul tippeltem, rettenetes vagyok a finom holmi tekintetében, ha nem öltöztetne az asszisztensem türelmetlensége. - Dorian kuzin most biztosan elátkozná a nevemet, de a nehezen megszerzett jogi végzettség igazi sznobbá változtatta, és ez elég jól áll neki. Mint Rainnek a zakója, de talán túl rámenős voltam, talán nincs hozzászokva az ilyen tematikájú találkozókhoz, talán lehetnék visszafogott, talán befoghatnám végre - Hát ettől nem lettem okosabb, de mindenesetre köszönöm. De előre figyelmeztetem, ha üzletről fogunk beszélni, nem merek inni a társaságában, egy pohár után elárasztok boldog-boldogtalant az új kedvenc fps projektemmel, és azt még az édesanyám, a kritika nélkül szerető sem viselné el.
Most mi volna a jó taktika: nyíltan beismerni, hol töltöttem a délutánt, és ezzel a nem kifejezetten számokról és számlákról szóló diskurzus irányába elhajlani, vagy beismerni, és megkockáztatni, hogy megint letaglózom? Édes jó Valhalla, hogy sikerült ez a randevú éppen nekem? Hát tényleg farkasok neveltek engem? Az étlapért nyúlok, és nagyon taktikusan végigfutom, abból baj nem lehet. - És a legjobb része csak most jön! - mosolygok, mint a sztahanovista vasesztergályos, már valahol sejtve, hogy úgysem hinné el ilyen kezdés után, hogy az irodám magányában dolgoztam szorgalmasan, ahogy ő, a nemzeti aranytartalék tette. Szívesen rákérdeznék annak a mikéntjére minden egyéb szándék nélkül, de azonnal rájönne, hogy lényegében fogalmam sincs a munkája részleteiről - Tudja, most adták az egyik kedvenc helyemen a Rocky Horrort, és mert lassan nyugdíjas leszek, nappal néztem meg. Önnek van kedvenc része? Tényleg, sosem mesélte, hogy mivel tölti a szabadidejét.
Kezdőlap
