Egyszerűen képtelen voltam józanul gondolkodni, mikor meghallottam, hogy az Arkangyalok banda területén lövöldözés van. Odasiettem a kollégáim és barátaim tiltása ellenére. Üldözőbe is vettem az egyik tagot, de végül egy golyóval a kulcscsontomnál végeztem. Amikor felébredtem, egy számomra idegen helyen voltam, a mellkasom pedig átkötve, át a kulcscsontomon és a vállamon. A többi ruhám rajtam maradt. Fel akartam pattanni, de nagyon fájt a seb. Ekkora esett le, hogy mi is történt. A golyó hangjának emléke, ahogyan belém csapódik azonnal eszembe jutott, és elfogott a borzongás. Most először lőttek meg ennyi évnyi szolgálat után. Újonc koromban is gyakran kerültem bajba, és veszélyes helyzetekbe, és járőrként is, de eddig mindig megúsztam. Eszembe jutott az öcsém, akit meglőttek, és nem élte túl. A fájdalom lelkileg és testileg is átjárt, és éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon. Azonban most nem lehettem gyenge. Muszáj volt erősnek maradnom, és elszabadulni innen. Az ég tudja kihez, vagy kikhez kerültem. Oldalra pillantottam, és észrevettem, hogy infúziót is kapok. Mégis hogyan nem vettem eddig észre? Igaz ekkora fájdalom mellett egy kis tű a vénámba már meg sem kottyant. El kellett innen menekülnöm, de tényleg képtelen volt mozdulni a fájdalomtól. A jelvényem, és a szolgálatifegyverem sem találtam, ami újabb aggodalomra adott okot. Mégis hol voltam? Ki ez az ember, aki ellátta a sebeim? Vajon bandatag? Vagy csak egy a negyedben élő civil? Annyi minden kavargott a fejemben, ami kicsit lüktetett is. Biztosan bevertem, mikor elájultam. Válaszokra volt szükségem. Aztán hirtelen ajtónyitást hallottam, és a hang irányába fordultam. Egy férfi jött ki félmesztelenül, és vizesen, és csak egy törölköző volt a dereka körül. Nem is akármilyen látványt nyújtott, és egy pillanatra meg is feledkeztem a helyzetemről, csak tátott szájjal bámultam a kidolgozott felsőstestét.  
- Ki maga? - kérdeztem komolyan. - Mit keresek itt?  
Sajnos többre nem voltam képes, kivéve, hogy a tekintetemmel keressem a fegyverem, és a jelvényem, de bevallom igen nehéz volt levenni a szemem a felsőtestéről. Abban is reménykedtem, hogy nem lesz hátrányom abból, hogy rendőr vagyok, hiszen biztosan látta a jelvényem. Nem tudtam hogyan, de el kellett szabadulnom innen. Most csak magamra számíthattam, hiszen, ha a feletteseim megtudják, hogy engedély nélkül tűzharcba keveredtem... úgy sem hinnék el, hogy véletlenül jártam arra. A kollégák felismertek... és az Arkangyalok bandáról volt szó. Mindenki tudta a kapitányságon, hogy mit vettek el tőlem.  

~   ~ ⚴ ~

Nem hiszem, hogy túlzottan meglepő lenne a kíváncsiságom. Örültem volna, ha tudom, hogy kit mentettem meg. Nagyjából ismerem a két bandát és azok tagjait, ha nem is személyesen de hallomásból. Kellemetlen lett volna, ha kiderül, hogy valamelyik bandából hoztam haza a saját küszöbömre valakit. Nem kizárt, hogy abban a percben kocsiba szálltam volna és kidobtam volna valahol, majd anonim mód ráhívom a mentőket, hogy kössenek neki infúziót meg hasonlókat. Vesztett vért, de mivel szerencséjére ott voltam, így nem sokat, ezért nem is akartam, hogy egy egész infúzió lemenjen.
Bár fogalmam sincsen, hogy mivel járhattam jobban azzal, hogy mint kiderült, egy jelvényes rendőrt mentettem meg és tartok a házamban felügyelet alatt. Egy kő leesett ugyan a szívemről, de nőtt helyére egy másik. Viszont hamar rendeztem a gondolataimat és eldöntöttem, hogy végigviszem ezt a helyzetet.
Miután kiderült ez az információ, azonnal gondolkózba estem. Ki kellett találnom, hogy mégis mit mondjak. De aztán igazság szerint figyelembe vettem az összes történést, amelyeket ha túlságosan ellenem akarna fordulni, fel tudok használni. Mint például, hogy mit keresett ott egymagában egy civil rendőr, mikor ilyen helyzetekben, ha a protokoll nem is, de a józan ész azt diktálja, hogy vonuljon biztonságos helyre és hívjon erősítést. Őszintén szólva a protokoll sem hiszem, hogy távol állna ettől. Nem sokat érsz a hősködéseddel, ha ez az életedbe kerül.
Jó ideig figyeltem őt, azonban egy idő után már eljött az ideje annak, hogy egy fürdést megejtsek. Nem féltem attól, hogy feláll és kisétál, mert zárva vannak az ajtók. Persze szabadon távozhat, ha akar, de arról én is szeretnék tudni előtte. Nem tart sokáig a tusolásom, aztán miután kicsit megszárítottam magamat, a derekamra csavarom a törölközőt és úgy sétálok vissza a szobámba, ahol a rendőrnő is fekszik. Azaz feküdt.
- Mindent elmagyarázok, csak üljön vissza és nyugodjon meg. Kérem - magamban csak jót mosolygok azon, hogy én keresem a tekintetét, de az övé teljesen másfelé van elkalandozva. Nem zavartatom magam, úgy érzem ez fair, ha már én is láttam az ő felsőtestét. Bár túlzottan nem égettem bele az agyamba, mert a prioritásom a sebének a kezelése volt, semmi más.
Közelebb sétálok hozzá és a kezemet nyújtom felé. - Ned Dufort, szolgálatára! - mosolyodom el már kívül is. - Ó, jut eszembe! A fegyvere! Azért nem hagytam az ágy mellett, mert nem akartam esetleg egy pisztollyal szemezni váratlanul, ha már egy idegen otthonában ébredt. De, most már nem vagyunk idegenek és láthatja, hogy békések voltak a szándékaim - bár kissé önösek is, de ebbe most még nem avatom be. Kisétálok a nappali előtti folyosóra, ahol az egyik asztalkára van lerakva a pisztolytartója, benne a pisztolyával. Felveszem és odaviszem neki, majd leteszem az ágyra. - Nagyon szép a pisztolya egyébként. Viszont míg figyeltem, hogy rendeződik az állapota, vettem a bátorságot és kicsit kitisztítottam, bár csak a külsejét, nem akartam hogy a végén azt higgye, szabotálni akarom a fegyverét! - nevetem el magamat. - Meg tudtam volna a belsejét is, csak nincs meg sajnos minden eszközöm hozzá. Mielőtt bármit gondol, két évig a katonaságban szolgáltam, azért is értek kicsit a fegyverekhez - na meg mert egy degenerált gyilkos voltam az utána következő pár évben, de az most mellékes.
- Ó, sajnálom! Azonnal fel is öltözöm, csak belefeledkeztem a beszédbe - meg a fenét. Nem bánom, hadd legeltesse csak rajtam a szemét, ha már ennyire tetszik neki.

~   ~ ⚴ ~

Ez a pasi ért ám a beszédhez, meg ahhoz, hogy még inkább felbosszantson. Azonban be kellett ismernem, szimpatikus volt, és egy részem meg is nyugodott. Csupán egy részem, mert azért mégis volt benne valami nyugtalanító. Az, hogy hozzámert érni a fegyveremhez, rossz pont, bármennyire is nemes volt a szándéka, de mégis megmentette az életem. Akaratlanul is elmosolyodom, mikor azt emlegeti, hogy bizony rá fogtam volna a fegyvert. Talált süllyedt, ez nálam reflex a munkám miatt, nem kell ítélkezni miatta. Aztán illedelmesen be is mutatkozott. Közben a fegyveremhez értem, és mint valami biztos pontot, magamhoz szorítottam. Nem féltem, de még mindig egy idegen házában voltam, aki itt lakik a környéken, és mégiscsak egy idegen... De azért felvettem vele a szemkontaktust, mikor bemutatkozott.  Micsoda szép szemek!
- Örvendek Ned, a nevem Amina. - nem is kellett többet tudnia, bár gondolom az igazolványomból látta. A kissé skót akcentusa viszont felkeltette az érdeklődésem. Én is rendelkeztem skót ősökkel apai ágról. De miért is gondolkozom a közös beszédtémán? A kocka hasa teljesen elvette a maradék józan eszem?  
Azon picit meglepődtem, hogy volt katona, és egy fokkal meg is nyugtat, de még mindig nem érzem magam teljesen biztonságban, bár ez nem meglepő azok után, amin keresztül mentem. Miért is? Mert megint nem bírtam a forró fejemmel, és makacs voltam.  
Amikor azt mondja, felöltözik, elkap a csalódottság. Mégis mekkora ütés érte a fejem? Gyorsan kiverem a fejemből a zavaró gondolatokat, és megpróbálok emberein viselkedni, nem pedig a nyálam csurgatni.  
- Köszönöm, hogy megmentett. - válaszolom mosolyogva, és igen, ez őszinte, tényleg hálás vagyok neki.  - Nem is tudom hogyan hálálhatnám meg.
Persze közben a kanapé mögé megy, és egy ideig követem a tekintetemmel, de aztán zavartan el is fordulok, mert nem éppen szégyellős, és bizony megvillantja a formás fenekét. Hm, megérne egy misét az biztos! Mikor elém lép csalódottan figyelem, hogy már fel van öltözve, de azt is meg kell vallanom, hogy ahogyan a szürke póló, és farmer feszül rajta, az is eléggé izgató. Tényleg beütöttem a fejem, vagy ennyire kimutatkozik a kiéhezettségem? Még egy nappal azután, hogy egy golyó átment rajtam, is képes vagyok egy pasit stírölni? Ez új, de tényleg. A sebeim fájnak, és amikor megmozdulok, a mellkasomba hasít a fájdalom. Le is fekszem, és engedelmeskedem a megmentőmnek. Tényleg pihentetnem kell a sebem.  
- Hol tanult meg így ellátni egy sebet? A katonaságon? - teszem fel az egyértelmű kérdést, de nem sok más jut eszembe, a skót ősökkel mégsem jöhetek. Közben a fejemben motoszkál az, hogy egy ilyen derék férfi, miért nem kórházba vitt, de van olyan érzésem, nem tetszene a válasz. Annál inkább fel kéne tennem nem? Mégis, várok még vele. Nem szabad túl hamar kérdeznem sok mindent. Vegyük úgy, hogy ez egy kihallgatás, és okosan kell kiszednem az információt belőle, mielőtt bizalmatlan lenne és pedig információ nélkül.  

~ ⚴ ~

Úgy gondoltam, mindenképp illő nekem is bemutatkoznom, ha már én képes voltam átturkálni az iratait. Persze mindent gondosan visszahelyeztem a helyére, de mindketten tudjuk, hogy kutakodtam kicsit, akármennyire is sikerül felvennem ezt a bájgúnár stílust. Már csak a helyzetet összességében áttekintve, hogy éppen itt pihen az ágyamnál, semmint egy kórházban. De ahogy neki, úgy nekem sem fűlik a fogam hozzá, hogy felesleges kérdésekre kelljen válaszolgatni. Úgy érzem, ezeket a köröket egyszerűbb négyszemközt megejteni, informális körülmények között. Visszaadom neki a fegyverét jó szándékom jeleként, de ez nem jelenti azt, hogy ha a szükség úgy hozná, akkor ne fordítanám ellene. Nem áll szándékomban, mert ugyan gyanúsan méreget, de észszerűnek tűnik. Én azonban hagyom, hogy éltesse a gondolat, miszerint a fegyvere tulajdonában már biztonságban van. Ha akarnám, legalább négyféleképpen tudnék vele végezni, de ez az énem már régen a múlté. Azonban alábecsülni sem fogom, mert míg kötöztem a sebét, a felkarját volt szerencsém megérinteni a stabil tartás végett és mi tagadás… kicsit begerjedtem.
Azon nyomban oda is sietek a komódom felé, ami az ágyam mellett került elrendezésre, és kiveszek onnan egy boxert. Továbbra sem zavartatva magam dobom le a törölközőt magamról és komótosan lépek bele a fehérneműmbe. A katonaságban már régen szolgáltam, de ott minden szégyenlősségem kiölték belőlem. Főleg mikor együtt kellett 5-10 férfival fürdeni, és nem faszméregetés céljából, sokkal inkább a gyorsaság miatt. Biztos lett volna másik mód a fürdésünknek, de valahogy be kellett avatni a zöldfülűeket. Bár azt nem bántam volna, ha a slag másik végén lévő csapot nem nyitják meg ennyire. A komód melletti szekrényből kiveszek egy farmert és egy nadrágot, amit szintén magamra kapok.
- Ó, ne vicceljen! Ez csak természetes volt - sajnos. Azt, hogy segítsek neki nem az eszem súgta, hanem minden más. Ösztönössé vált már számomra az emberek segítsége. Egyben örülök a jó útra térésemnek, ugyanakkor hányingerem is van magamtól. - Hm… Legyen az a hála, hogy félredobjuk a formaiságokat. Már ha nem zavarja - itt még szándékosan beszélek hozzá formálisan, de remélhetőleg a továbbiakban már nem lesz erre szükség.
Nem tudom nem észrevenni, ahogy állandóan végignéz rajtam. Milyen rendőrt fogtál te magadnak, Ned? Aki ennyire nem bírja fenttartani a szemkontaktust. Bár ez később még hasznomra is válhat. Viszont örülök annak, mikor végül megadja magát és vissza fekszik az ágyra. Közben elveszek egy szénsavmentes ásványvizes flakont az asztalról, és odahúzok egy széket az ágy mellé, amire leülök. Az üveget neki nyújtom. Bontatlan, hogy még véletlenül se gondoljon rosszra.
- Hát mondhatjuk úgy is. Ott már elkezdtem az alapokat kapizsgálni, de a kényszerleszerelésem után valami más után kellett néznem. Ápoló vagyok, itt az egyik közeli kórháznak a traumatológiáján, illetve a sürgősségijén is - az időközökről nem mondok semmit, hogy mikor lettem ápoló és mióta vagyok az. Lényegét tekintve nem is számít.
- Ugyanakkor felmerülhet a kérdés, teszem hozzá jogosan, hogy miért is nem egy kórházban folytatjuk ezt a beszélgetést most - térek rá a lényegre, elkerülve a forró kását és kiterítve lapjaimat. De nem mindet. - Legfőképpen az játszott közre, hogy miután rád találtam valami bandaháború környéki részén, és láttam az állapotod, beütött elég sok berögzött szokásom. Valamivel közelebb volt a házam, mint a kórház, én pedig nap nap után ilyen sérüléseket látok el, így azt gondoltam, ez is kellőképpen biztonságos. Szerencsére a golyóból nem maradt bent egy szilánk sem a sebben, szépen tudott távozni. De természetesen megértem, ha ennek ellenére kórházba akarnál menni, viszont biztosíthatlak róla, hogy a legszakszerűbben láttam el a sebeidet, mindenre oda figyelve. Bár kelleni fog egy-két hét, mire a karod úgy fog működni, mint régi korában, viszont pár nap múlva már fogod tudni használni, kisebb-nagyobb fájdalmakkal. Van esetleg fájdalomcsillapítóm is, és ha gondolod, előkerítem. Vicodin - ugyan mondtam közben, hogy nyugodtan látogassa meg a kórházat, nem tartom pont a legszerencsésebb ötletnek. Vagy legalábbis anonim módon menjen oda, ne a nevemet és azt kántálva, hogyan lőtték meg egy bandaháborúban, mikor hősködni akart. Lehet nem kapna túl sok ajánlást utána.

~   ~ ⚴ ~

- Nem zavar. - nézek rá komolyan, mikor átadja nekem a flakon vizet. Bontatlan, hála égnek, így belekortyolok. Mondjuk fecskendővel is belevihetne drogot, de nem hiszem, hogy ilyet tenne. Miért? Megérzés, afféle ösztön. Rendőrként kialakult már. Szerencsére megnyílik és kissé meg is lepődöm azon, hogy ápoló. Ki nem néztem volna belőle, de a katonai múlttal, és hogy ennyire jól látta a sebem, már igen, az. Örömmel hallom, hogy jól ellátta a sebem, és nem maradt szilánk sem bennem.  
- Ezt jó hallani. - felelem kissé feszülten. Aztán belekezd a történetébe, miért nem vitt korházba. Mit ne mondjak, itt bűzlik nekem valami, de egyelőre nem firtatom, azért sem, mert nekem sem tenne jót, ha a feletteseim kérdezősködnének, hogy mikor lőttek meg. Mondjuk a kollégák láttak, kint voltak a helyszínen. Szép kis slamasztikába keveredtem, az biztos. Minden esetre ki kell vennem pár nap szabadságot, már ha még van állásom.  
- Nem kérek vikodint, köszönöm. - nézek rá zavart mosollyal, bár fájdalmaim vannak, de ha nem muszáj, nem szedek erős fájdalomcsillapítót.  
- Esetleg a mobilom megkaphatnám? Telefonálnom kéne. - nézek rá komolyan, és miután megkapom a mobilom, tárcsázom is a főnököm, aki jól leordibálja a fejem, és még szabadságot sem kell kérnem, fizetetlen kényszerszabadságra küld két hétre. Ellenkeznék én, de minek, plusz ismerve az őrmestert, ezzel csak még inkább felhúznám, és meghosszabbítaná a pihenésem.  
-… és még örülhet Barnes, hogy nem függesztem fel azonnal. - kiabál velem az őrmesterem továbbra is a telefonba.  
- Felfogta mennyi szívességet kellett kérnem a feletteseimtől, hogy ne küldjék önt biztonsági őrnek a plázába? - kiabált velem tovább.  
- Igen, uram, értettem uram. Többet nem fog előfordulni, ígérem. - motyogtam a telefonba és már bántam, hogy felhívtam mert Ned mindent hallott. Eléggé megalázó volt.  
Kínos vigyor keretén belül bontom a vonalat, majd zavartan Nedre nézek.
- Ez olyan kínos volt, mint gondolom? - kérdezem tőle, mert igenis hallhatta mit kiabál nekem a főnök a telefonba, még kihangosítás nélkül is, elvégre, nos kiabált.  
- Tudod mit, inkább ne válaszolj erre. - legyintek zavartan.  
Ismét megpróbálok felkelni, hogy hazamehessek, de semmi értelme, a fájdalom belém nyilal és közben a felismerés is, hogy a magamutogató megmentőm mellett kell maradnom egy ideig, már ha maradhatok egyáltalán.  
- Mondjad csak Ned... mégis meddig kéne maradnom? A sebeim miatt, a gyógyulási folyamat meg egyéb miatt, mert nem akarok a tehredre lenni. - ha már megkért, hogy tegeződjünk meg minden, főleg, hogy látta a melleim, mikor a sebeim kötözte, meg, hogy itt vetkőzött előtte. Na igen, az a fenék... Koncentrálj Amina.. Erre most ne gondolj inkább.  

~ ⚴ ~

Érzem még mindig a feszültségét. Hogy is ne érezném? Az egész helyzet fura a maga nemében is, főleg ha egy rendőr szemszögéből nézzük. Egy egyszerű civil valószínűleg sokkal nyugodtabb lenne már ezzel a pár mondatommal, amiket eddig ledaráltam, de a nő korából ítélve valószínűleg látott ő már sok mindent. Bár azt le merem fogadni, hogy ilyenben még biztosan nem volt része. És ezt nem azért mondom, mert az emberek ne lennének segítőkészek – egyébként nem azok, de ez részletkérdés -, hanem mert egyetlen bűnöző sem lenne olyan elvetemült, hogy egy rendőrt hozzon a házába. Főleg nem ilyen kétes körülmények között. De aki nem mer, az nem nyer. Nekem pedig nem volt sok kedvem a kapitányságon magyarázkodni, hogy mégis mi történt.
- Rendben van. Csak egy szavadba kerül - van pár gyógyszer egyébként is a fiókomban. Valamelyiket vényre, valamelyiket vény nélkül lehet kapni, igazából ez az egyik előnye annak, hogy ha a kórházban dolgozik az ember. Illetve megjegyezném még a másik részét is az előbbi gondolatmenetemnek, hogy általában nem rendelkezik minden törvényen kívüli ilyen tudással az emberi test anatómiáját tekintve és hogy a sérüléseket miként kell ellátni. Én viszont bízok magamban és a szaktudásomban teljes mértékben.
Odaadom neki a telefont, én pedig visszasétálok közben a fürdőbe, hogy kicsit megmossam az arcomat. De még onnan is hallom valaki fennkölt, ideges hangját a telefonon keresztül. Visszasétálok megnézni, minden rendben van-e, és látszólag nem. Kérdésén elmosolyodom. – Kínosabb - nevetek fel, majd visszaülök a helyemre.
Csak legyintek egyet a következő megszólalására. - Ugyan, ne viccelj. A kutyámon, Buckyn kívül nem igen van társaságom, szóval nem vagy a terhemre. Munkába is csak holnap estére kell mennem, szóval az idő sem sürget - jelenleg nem tudom eldönteni, hogy ezt tényleg csak puszta kedvességből mondta, vagy menekülni akar. Egyik sem lenne olyan hihetetlen.
- Van egy vendégszobám mellesleg, ha nem lennél jobban estére. De haza is viszlek, ha gondolod. Már ha esetleg van, aki tudna segíteni neked ebben a pár napban, míg kicsit rendeződsz? - kérdezem kíváncsian. - Viszont egy pár óráig a helyedben még nem igazán mozognék. Rendbe fogsz jönni, de a harcosoknak is kell a regeneráció. Viszont, ha gondolod, a fájdalomcsillapító helyett tudok ajánlani valami töményet. Persze nem leitatni akarlak, és azt se értem, minek ajánlom fel. Még csak pár perce ismerjük egymást hivatalosan is - ellenkező esetben, ha kérne, akkor szíves-örömest mennék ki az előszobába, hogy hozzak valamit.
- Szóval, Amina Barnes. Mibe sikerült belecsöppenned tegnap éjszaka? Azaz nekem is. Elég véresnek tűnt, ráadásul nem olyan távol tőled még két hullát is véltem felfedezni - nem olyan meglepő, hogy mindezen mondatok közben undor nem fog el, csak kíváncsiság. A hullák a munkámban mindennapi látványnak számítanak, és korábban is volt részem belőlük, már a katonaságban is. Az viszont tényleg érdekel, hogy mit keresett ott civilben egy rendőr. Valami személyes indíttatása volt?

~   ~ ⚴ ~

Azért látom jól szórakozik rajtam, és más talán fel is húzna ezzel, de nem ő, és nem most. A sok kérdés ellenére, amit kérdez, és amik őt övezik, van benne mégis valami, ami vonz, szimpatikus, és hülye lennék ezt tagadni.  
- Remek. - válaszolom a kínos dologra, de tovább nem firtatom, úgy is ő beszél, és van kérdése bőven. Annak viszont megörülök, hogy egy ideig még lesz mellettem egy szakképesített ápoló. Vagy inkább annak, hogy ő? Mégis hogyan a fenébe lássam el magam? Lakótársam nulla, a barátaim meg idegbajt kapnak, ha ezt a sebet meglátjuk, plusz rendőrök, és nem akarom őket zavarba hozni.  
A kutyus említésére elmosolyodom, nagyon szeretem az állatokat.  
- Alig várom, hogy megismerjem Buckyt. - mosolyodok el.  
- Köszönöm a meghívást. Szóval tényleg maradnék pár napot, ha nem baj. - nézek fel rá. - Nem igen van, ki ápoljon. - most mégis mi mást mondjak neki? Tényleg nincs, mert a barátaim nem akarom veszélybe sodorni. Igaz a főnök tud mindenről, de jobb nem belekeverni őket. Vagy csupán nem akarok szégyenkezni előttük a meggondolatlanságom miatt?
A gondolataimból az ugrasztott ki, hogy alkoholt kínált nekem. Akaratlanul is felnevettem, de aztán befogtam. Tetszett, hogy harcosnak nevezett, még ha komika is volt a hangjában. Volt benne valami, ami vonzott. Felnéztem rá, és egy pillanatig elvesztem a szemében, nem tudtam mit rejt a kékség, de tetszett, és vonzott. Aztán gyorsan feleszméltem, hogy túl sokáig néztem a szemeibe.  
- Miért is ne. - mosolyodtam rá az alkohol ajánlatára.  - Mid van itthon? Szerintem most tényleg innom kéne. - nevettem fel ismét. A nevetésem azonban hamar alábbhagy, mikor a tegnap este szóba kerül. Eszem ágában sem volt neki elmondani a teljes igazságot.  
- A kollégáim bajban voltak, késett az erősítés, én pedig a segítségükre szaladtam. -  válaszoltam neki. Ez igaz is volt, de azt nem akartam beismerni, hogy a bosszú és gyűlölet hajtott. Részben szégyelltem is magam érte.  
- Éppen a bárban ültünk a szolgálaton kívüli kollégákkal, mikor meghallottuk a rádión. A többiek mondták, hogy ne menjek, én mégis megtettem, és látod hogyan jártam. Azonban akkor sem bánom, mert sikerült leszednem pár... - itt megálltam, mert mivel ezen a környéken volt nem tudom kiket ismerhetett, így a szemétláda helyett inkább más szót használtam. - Gyanúsítottat. - tekintettel arra, hogy ez a banda mit tett velem, nagyon nehéz volt őket nem egyéb jelzővel illetni, de nem tettem mégsem.  Láttam rajta, hogy nem hisz nekem, de a kutyája megmentett egyelőre. Bejött a kutya ajtón, és odasietett hozzám. A kezemmel utána nyúltam és megsimogattam, bár fájt minden mozdulat, megtettem, sőt fel is ültem.  
- Szia Bucky. - mosolyodtam el, a kutyus fülét vakargatva. Aztán a gazdájára néztem.  
- Aranyos kutyus. - simogatom tovább az ebet, aki farkát csóválva rajong körbe.  

~ ⚴ ~

- Ó, végtelenül barátságos egy kutya, szóval biztosan nem lesz gond vele! Bár mikor idehoztalak, akkor azért ugatott egy pár sort, de hamar rájött, hogy nincs hozzá túl sok kedvem és inkább vissza ment punnyadni - de egyébként egy remek házőrző. Próbáltak már betörni hozzám, de szerintem egy életre megtanulták, hogy jobban fel kell térképezni a házat, amit ki akarnak rabolni. Én pont dolgoztam akkor, másnap reggel pedig örültem, hogy nem fröccsent vér olyan helyre, ahonnan lehetetlen kiszedni. Így is hatalmas örömmel kezdtem el egy tizenkét órás műszak után sikálni a padlót.
- Ugyan, egy cseppet sem baj. Majd egy gyors körbevezetést később megejtünk - szép családi házam van, de semmi túlságosan fényűző. Egyetlen embernek túl nagy, de ha vendégeket fogadok, akkor legalább el lehet lenni úgy napokig, hogy nem találkozunk. Bár általában, ha valakinek engedem, hogy a házamban lakjon, akkor nem a legrosszabb a kettőnk kapcsolata. - Holnap szerezhetek esetleg bentről valamit, amivel könnyebben tudsz mozogni. Mert való igaz, holnap már csökkenni fog a fájdalom, de még így is érezni fogod a rosszabb mozdulatokat. A másik oldalad is fáj, vagy csak az, ahol meglőttek? - ha az egyik oldala ép, akkor végső soron egy mankót elkobozhatok pár nap erejéig, nem fogja senki sem hiányolni. A tolószékről szerintem hallani sem akar, és nem mellesleg a házam sincsen akadálymentesítve.
- Igazából van vodka meg whisky. Illetve valami likőrféleség is. Tojáslikőr, igen, ha már ünnepek. Melyik legyen? - megvárva a válaszát indulok ki a nappaliba, ahol az egyik szekrénysorom tetején vannak a különböző üvegek. Illetve még a hűtőben a tojáslikőr, ha azt kéri. Ha whiskyt kért, akkor még jeget is hozok hozzá, másik esetben csupán a poharakkal és az üveggel indulok vissza. Odaérve ki is szolgálom.
- Hm… érdekes. És bármi ötlet, hogy mi válthatta ki ezt a viszályt? - a hirtelen megállása miatt arra kezdek el gyanakodni, hogy érzékeny pontot érintettem és tényleg van valamilyen személyes vonatkozása ennek a történetnek. Persze százszázalékosan nem lehetek benne biztos, míg ő nem mondja el – vagy eléggé nem utal rá. Bár amit én láttam, azt se nagyon lehet elfelejteni. Viszont őszintén annyira nem is érdekel, csak próbálok valami emberi kommunikációval szolgálni.
Pillanatok múlva bebaktat az ajtón Bucky is, aki egyből az újdonsült lakótársunkhoz szalad. - Ó, igen. De azért tud ő elég kemény is lenni - vezetem fel, mielőtt folytatnám. - Az utcán találtam meg még, teljesen alultápláltan és gyengén. Eleinte foggal-körömmel próbált távoltartani magától, de végül csak a közelébe engedett. Én pedig befogadtam, jól felhízlaltam és azóta is tartja szépen a formáját - mosolyodom el, ahogy megpaskolom az oldalát és a hátára simítok. - Azóta ő lett a legjobb barátom, és én neki. Nem egészen tudom, hogy milyen múltja lehetett, de az agresszivitásából és hogy tudja, hova kell harapni… merek arra következtetni, hogy valami katonai vagy rendőrségi kutya volt. Aztán a gazda meghalt, a konok kutya pedig elkeveredett, kicsúszott a többiek kezéből - legyintek csak egyet, és sóhajtok. - Nem is olyan fontos ez már. Igazi házőrző. Próbáltak már betörni hozzám, mikor dolgoztam. Hát, másnap találtam egy nem kicsi bőrdarabot a padlómon, maradjunk annyiban - nem jelentettem be, mert úgy sem tudtak volna mire jutni a rendőrök. Jobbára csak beépítettem egy plusz biztonsági rendszert.
- Neked gondolom nincs háziállatod? Legalábbis nem említetted, hogy el kellene őket hozni otthonról - bár jelen állapotában nem nagyon tudna kimozdulni innen, az pedig még én is belátom, hogy merész cselekvés lenne, ha kulcsot adna nekem a házához. Bár, ha olyan, mint én, és a piszkos ügyleteit kívül tartja a lakásán, tehát nem oda szarik ahol eszik, akkor nem lenne vele gond.

~   ~ ⚴ ~

Mosolygom a kutyára, miközben Ned beszél róla, és a fülét vakarom továbbra is. Nem hiszem, hogy bántana, de az elmondottak alapján igazi házőrző. Ilyen környéken nem is árt.  
- Harapós, vagy sem, imádnivaló. - mosolygok tovább.  
- Köszönöm tényleg, hogy maradhatok, és ezt is. Valószínűleg már állásom sem lenne, ha így látott volna a főnököm. - válaszolom most már Nedre nézve, és minden szavam igaz és őszinte.
- Alig várom, hogy lássam a házat. - nézek körbe most kicsit jobban. Mégis, hogyan lehet ilyen szép háza pont ezen a környéken? Na mindegy, majd megtudom úgy is.  
Figyelmesen hallgatom, amit mond, arról, hogy hoz nekem valamit, és csökkenni fog a fájdalom. Nem éppen legális csak úgy hozni bármit a korházból, de jelenleg kurvára nem érdekel a törvény. Nagyon fáj a lőtt seb, és a traumáról ne is beszéljünk. Egyelőre nem érzek semmit lelkileg, de biztosan lesz következménye.  
- Csupán ott fáj, ahol meglőttek, de ott nagyon.- nézek rá kissé savanyú arccal, de mivel ápoló, gondolom hozzá van szokva az ilyen ábrázathoz.  
- Jöhet egy kis whisky. - nézek rá most már halvány mosollyal. Legalább igyak egy jót, ha már ilyen szerencsétlen helyzetbe hoztam magam. - Vagyis inkább sok.  
Ennyire már régen volt elborulva az agyam, utoljára akkor, mikor az öcsémet elvesztettem. Hirtelen a golyó okozta seb semminek tűnik, a lelkem marcangoló fájdalomhoz képest. Miért kellett ilyen alakokkal lógnia?  Miért dobott el mindent? Miért kellett a golyó elé állnia? Annyi kérdésem volt, és nem tudtam egyre sem válaszolni, csupán a fájdalom maradt, és az űr.  
Aztán Ned is a lényegre tapint, és nem a jó módon... felhozza a bandaháborút, és úgy érzem újabb arab kiszakad belőlem, újabb emlékhullám rohamoz meg.  Közben beszél Buckyról, én pedig igyekszem mosolyogni, de nem megy, túlságosan a múltam körül forognak a gondolataim. Közben persze simogatom a kutyát, de csak a távolba meredek. Aztán ugyan válaszolok Ned kérdésére, de nem szívesen.  
- Én...nem tudom. Nem az én ügyem. Általában a hatalom a kulcs, az ilyen bandaháborúkban. Nagyobb területet szeretnének. Aztán még ott van a bosszú, az is jellemző. Persze lehet más is, de az ritkán fordul elő. - felelem komolyan, és igyekszem a lehető legnagyobb pókerarcot vágni az egészhez.  
- Én csupán az itt élőket sajnálom, hogy nem élhetnek nyugodtan, mert bármikor jöhet egy autó, lehúzott ablakkal, és pár suhanccal, akik a gépfegyver miatt férfinek hiszik maguk. - kicsit tovább megyek, és már kevésbé vagyok képes tartani magam. Beugrik, hogy az öcsém is így halt meg, de megmentette a barátját, és bekapta a golyót helyette.  
- A kutyáknál nincs hűségesebb faj. Sajnos nincs háziállatom. - teszem még hozzá. - De mindig is szerettem volna.  
Azonnal meghúzom a whiskys poharat, amint a kezembe adja.  
- Kérhetnék még? Ha nem vagyok túl pofátlan. - nézek Nedre, aki velem szemben ül. Látom az aggodalmat, és a kíváncsiságot is szép kék szemeiben, de nem fogok neki mesélni többet, az biztos, így is túlságosan kiül az arcomra, hogy ez személyes. Értek a mimikához, mi rendőrök ezt már profin űzzük, de azt, a fájdalmat, ami az arcomon lehet, még egy civil is könnyen leolvashatja. Nem akarok szomorkodni, nem akarok erre gondolni.  
- Na de beszéljünk valami vidámabbról inkább. Meséljen magáról. Ha nem ment meg hősként bajba jutott hölgyeket, és ártatlan állatokat mi jót csinál? - hű ez de bénán hangzott, de tekintve, hogy tématerelés megteszi.  

★

- Na igen, ez is megfordult a fejemben. Első látásra még el is gondolkoztam, hogy mindaz a vér, ami rajtad volt a tiéd vagy másé is. Végül egész könnyen megúsztad. Már a helyzetre való tekintettel - ekkor viszont eszembe jut valami. - Igaz is! A felsőd is megvan valahol, bár mire oda kerültem volna, hogy kimossam, kissé meg volt már száradva. Ha gondolod, megpróbálhatom még kiszedni belőle, és úgy visszaadni, de tekintve, hogy van egy elég nagy lyuk a kulcscsont környékén, nem biztos hogy mindennapi viseletre alkalmas. Varrási készségekkel pedig még nem rendelkezem. Azaz de, ami a sebeket illeti - őszintén szólva nem tudom elképzelni magamat varrónőként. Ami munkám van, abban kiélhetem minden elvetemült vágyamat és gondolatomat – ha kis költői túlzással élhetek.
Én magam nem iszok vele, mert szeretnék éber maradni a beszélgetésünk ideje alatt. Mégiscsak egy rendőrrel beszélek, akinek ugyan megmentettem az életét, de kissé még így is érzem rajta a kétkedést. Ugyanakkor elég közvetlenné vált, miután felajánlottam neki, hogy maradhat. Nem hiszem, hogy sok ember tenné ezt, főleg nem (ex-)bűnözők. De mivel nekem amúgy sincs a munkámon és Buckyn kívül kivel foglalkoznom, ezért nem bánom a maradását. Kár lenne tagadnom, hogy néha azért hiányzik egy kis társaság, és most nem arra értek, akiket haza szoktam hozni, hanem akivel lehet beszélgetni is. Az egyéjszakások esetében is van kommunikáció, de ott inkább egy-két… személyiségjegyük ami megfog, nem az eszük.
Nem tudom, hogy a pókerarca alapvetően ilyen gázos, vagy a fájdalomnak köszönheti. Nincs sok kétségem azzal kapcsolatban, hogy van az egész mögött valami személyes ügy, de lehet csak túl sok krimit néztem manapság – ami egyébként igaz. - És a főnököddel esetleg szóba került, hogy fogtak-e el valakit? Csak hogy mégis mi szíthatta. Bár nem hinném, hogy sokat számít. Gyerekkoromban még Skóciában én is megjártam egy-két gettót, akármennyire sem akartam. Az emberek nem igen változnak. Ha egyszer kiindul a bandák közötti harc, akkor nem lesz megállás - részletkérdés, hogy ezt most mi kezdeményeztük és miattunk lett ekkora vérengzés. De ebbe nem sok beleszólásom volt, nekem leginkább a segítő szerepét kellett az egész rablásban játszanom. Ehelyett a megmentő szerepét vettem magamra – majd kiderül, hogy ez mennyire volt bölcs dolog.
- Na igen. Szerencsére nem lakok közvetlen benne ebben a zónában, csak viszonylag közel hozzá. De egyébként megnyugodhatsz, ez egy teljesen nyugodt, csendes környék, szinte nem is érződik ide a feszültség - pont ezért vettem ezt a házat, mert kellően el van szeparálva mindentől és mindenkitől.
- Ó, persze. De odaadom az üveget is, igyál csak amennyit szeretnél - és miután öntöttem neki még egy pohárral, az üveget is odaadom neki. Vagy ha nem akarja kézbe fogni, akkor a földre le.
- Megbeszéltük, nem magázódunk! - mosolyodom el, mielőtt komolyra váltanék. - Egyébként nem vagyok valami érdekes ember. Eljárok dolgozni, itthon elvégzem a magam kis munkáját és lényegében ennyi. Szeretek főzni, és szerintem jól is megy. Hangszeren nem igazán játszok, csak egy szájharmonikám van – azaz 3 -, amin néha a nagy csendben, magányomban szoktam játszani - az egyéb üzelmeimről pedig egyelőre nem szeretnék beszélni. De valószínűleg sosem. - Na és neked van valami hobbid? Vagy bármi, amit szeretsz csinálni? Jut eszembe, esetleg van valami kedvenc ételed? Ha gondolod, megfőzhetem, én nem igazán vagyok válogatós, és a hűtő is kezd kiürülni. Szeretek ételeket csinálni ugyan, de sokszor jön elő az, hogy fogalmam sincs, mit kellene elkészíteni. És ha már társaságom is lesz az elkövetkezendő napokban, főleg egy rendőrnő társaságában, szeretném, hogy a legotthonosabban érezd magad - meg hogy minél hamarabb a bizalmába fogadjon. Nem akarom kihasználni, de ha szükséges, ki fogom. Viszont őszintén sajnálnám, ha erre kerülne a sor, mivel teljes szívemből mondom azt, hogy élvezem a társaságát.

~   ~ ⚴ ~

Elkomolyodva hallgatom, amikor a rajtam lévő vérről beszél.  
-Szerencsés voltam, ennyi. - teszem hozzá. - Meggondolatlanság volt így civilként felszerelés nélkül, mint egy golyóálló mellény, például, vagy tartalék fegyver tűzharcba keveredni.  
Aztán szóba hozza a felsőm, és kissé zavarba kerülök, hiszen le kellett vetkőztetnie. Vajon mennyit leskelődött?  
-Nyugodtan ki is dobhatod azt a felsőt, nem akarom, hogy arra emlékeztessen, ami velem történt. - válaszolom most már komolyan. Másfelől nagy lecke volt ez nekem, néha nem ártana a felsőre nézve, hogy ez emlékeztessen.  
Persze Ned tovább kérdezősködik, és uram atyám, mennyit beszél! Azt sem tudom melyik kérdésére válaszoljak hamarább.  
-Nem osztottak meg velem semmilyen információt. A főnököm azt mondta örüljek, hogy még van munkám. Állítólag majd a kapitány és parancsnok is ki fog hallgatni, sőt valaki a belsősöktől is, amint visszatértem. Még maga a rendőrfőnök is lehet. Szóval nem lesz kellemes, de az őrmester annak ellenére, hogy tajtékozott, mondta, hogy támogatni fog. - inkább nem árulok el több információt.  
Aztán figyelmesen hallgatom őt, és egyik másik kijelentésére csak tovább bólogatok. Szóval a skót gettók, az nem lehetett kellemes. Egyre inkább több rejtély övezte ezt a férfit, de érdekesebb is lett számomra.  
-Skót gettók? Az sem lehetett a legjobb. - nézek rá komoran. Aztán folytatom az itteni helyzettel.  
-Igen, még szerencse. Az a környék, ahol meglőttek,  nagyon veszélyes, és hiába van ennyi rendőr, nem győzzük. Sok ember kénytelen ott élni, és félnek segítséget kérni, a másik fele pedig utálja a rendőröket. Szóval nem könnyű, hiába van meg a szándék. - válaszolom komolyan. - Persze nem minden fekete és fehér, ez az, amit rendőrként megtanultam. Persze kötnek a szabályok, de igyekszem a határon evezni, ha ezzel segíthetek. Azonban még csak járőr vagyok, de remélem lassan jön az előléptetés. - elég nagy beleéléssel kezdek el mégis mesélni neki. Nem tudom miért, de bizalmat gerjeszt bennem ez a férfi. Megmentette az életem, befogadott az otthonába, és gondoskodik rólam. Szóval mégis tudom miért bízom meg benne. - Tényleg köszönöm, hogy megmentettél. - teszem hozzá ismét hálálkodva.  
-Ennyi alkohol elég volt, köszönöm. Nem szabad túlzásba esnem. - teszem hozzá komolyan. - Főleg, ha gyógyszert is fogok szedni.  
Elmosolyodom mikor a harmonikáról beszél, és, hogy tegeződünk.  
-Elnézést, megfeledkeztem, de látod aztán mégis tegeztelek.- magyarázkodom, feltett kézzel, de azonnal le is teszem, mert belé hasít a fájdalom.  - A sebemről is megfeledkeztem. - nézek rá egy kis zavart mosollyal a fájdalom miatt. Fene egye meg, ez kurvára fáj!
-A munka mellett nem sok időm van hobbikra. Futni szeretek, edzetni, főleg küzdősportokat. Tudom klisé ez egy rendőrtől, de élvezem igazán. Stressz levezetésnek se semmi, ha már szexre ritkán van. - a végét elviccelem gyorsan, mert eléggé zavarba ejtő, hogy pont egy ilyen jóképű férfinek beszélek erről. Szóval gyorsan az étel felé veszem az irányt téma tekintetében.  
-Étel? Hm, az olasz kaját szeretem. Egy pepperóni  pizzáért bármit megadnék. - mosolyodom el. Gratulálok Amina ennél félreérthetőbben nem is fogalmazhattál volna! - De nem akarlak terhelni főzéssel, elég lesz ha rendelsz, aztán megadom, tényleg. - teszem még hozzá, és mosolygom tovább. Bár még az is fáj a seb miatt. Aztán lenézek, és látom, hogy vérzik.  
-Fenébe.- káromkodom el magam. - Nem kellett volna felemelnem a karom. - morgok magamnak, aztán beugrik, ki fog kelleni cserélni a kötést. Na, ha eddig nem pirultam eleget, majd most fogok. - Át kell kötni? - nézek rá zavartan, és ismét rabul ejtenek azok a kék szemek, miközben egészen biztosan vérvörös az arcom, a zavartól.  

★

- Kár lenne mást állítanom. De szerencsére nem lett belőle semmi baj. A munkádat megtarthatod, az életed szintén. Illetve a hibákból tanul igazán az ember - akármennyire is egy sablon szövegnek számít ez. A felsőjére adott válaszon azonban elgondolkozom. Lehet mégiscsak kimosom, amennyire tudom és megkapja Bucky. Néha tud ám rendetlen és rossz lenni az a kutya, de ettől függetlenül szereti az ilyen ruhadarabokat, elnyűtt lepedőket – hogy miért, azt már nem tudom.
- Értem. Remélem azért én nem fogok kikérdezésre kerülni, vagy valami ilyesmi - sóhajtok egyet, miközben megrázom a fejemet. Megértheti a gondolatmenetemet, mert aligha hiszem, hogy sokan szeretnek a rendőrségen gyanúsítottként ülni az asztal rosszabbik felén. Vagy úgy bármi más okból. Engem viszont nem általánosan érdekel ez, hanem mert van priuszom már fegyverbirtoklással és sok mindent rám tudnának kenni, ha akarnának, főleg ha ebből a lőtt sebből indulunk ki. De Amina már úgy érzem, kezd kellően megkedvelni ahhoz, hogy ilyenre ne kerüljön sor. A gond az, hogy én is hasonlóan érzek.
- Hát nem éppen. De ez maradjon meg egy történetként egy másik napra. Úgy is sokat fogjuk látni egymást, ha már itt maradsz - jegyzem meg. Vannak ennél sokkal érdekesebb történeteim, de hagyni kell beszédtémát máskorra is. Nem mintha a szövegeléssel bármikor is gondom lett volna, főleg ha kamuzásról van szó. Hallgatom, mit mesél a tegnapi környékről, és félig érdeklődő tekintettel hallgatom csak, de igazából újat nem tud mondani. Pont ezek miatt választottuk ezt a területet. Bár a rendőrök nem voltak célpontok, csak az extra káosz miatt kellettek. A többiek nem bánták volna a rendőrök halálát, én azonban igen. Lehet, hogy nem vagyok egy szívjólélek ember, de egy ideje már nem lelem örömömet a felesleges halálokban. Azokkal nincs bajom, akik korruptak és piszkos zsaruk, de akik csak a megélhetésükért, vagy szeretetből csinálják, azok nem érdemlik meg a halált egy pitiáner lopás miatt. A bandatagok viszont javarészt igen, mert hol dílerek, hol gyilkosok, ohol erőszaktevők vannak a soraikban. Sokszor három az egyben... Őket még a saját anyjuk sem hiányolná valószínűleg.
- Még ezek után is? Mármint ne érts félre, csak előbb mondtad, hogy pengeélen táncolsz lényegében az egész akciód miatt - bár azt is hozzá tette, ha nem is szó szerint, hogy a lehető leginkább próbálják elsimítani a dolgot. - Ugyan, ne viccelj! Én kérek azonban elnézést, hogy ennyire fura és kényelmetlen helyzetbe hoztalak, hogy nem a kórházba vittelek be - kellemetlen volt, az kétségtelen, mert ha nála lett volna a fegyvere, le merem fogadni hogy a rosszabbik végén én lettem volna az ébredése után. Bár hogy miként emelte volna fel a karját, az már másik kérdés.
Kicsit elhúzom a számat, mikor olyan hirtelen mozdítja az előbb említett végtagot. Ez még nekem is fájt kicsit, pedig éltem már át egy-két húzósabb dolgot. Remélem, hogy ezzel nem fog átvérezni a kötése, mert nagyon nincs kedvem még ezzel is foglalkozni. A házban nem tudom van-e még elég kötszer, de a kocsiban talán.
Következő szavai meglepnek. Nem is az egész, a vége. Hümmögök egyet, mielőtt válaszolnék. - Félre ne értsd a kérdésem, de hogy van az, hogy pont egy magadfajta csinos, szép nőnek nincsen arra partnere? Ezzel és a személyiségeddel karöltve szinte bárkit megkaphatnál, akit csak akarsz, le merem fogadni! - mosolygok rá. Bár nem tartom lehetetlennek, hogy a háttérben esetleg valami rossz tapasztalat húzódik meg. A szavaiból azonban nem éppen erre következtettem, tekintve hogy milyen könnyedén említette meg.
- Pepperóni pizza… Jól van. Pepperóniért lehet el kell majd ugranom, de meg tudom csinálni. Legkésőbb vacsorára - míg a tésztát begyúrom és kicsit állni hagyom, addig gyorsan a boltot is megjárom, úgy sem lakok messze az egyik hipermarkettől.
- Faszom… - mondom ezt akkor, mikor látom az átázás nyomait. Csak beigazolódott, amit nem akartam. Egy gyors vásárlói körutat amúgy is akartam és akkor hoztam volna még kötszert, mert elkerülhetetlennek tartottam, hogy előbb-utóbb át fog vérezni a sebe. Amina nem annak a típusnak tűnt már akkor sem, aki képes hosszabb ideig megülni a fenekén és ez most látszik is. - Igen, át. Viszont bent nincs elég kötszerem, szóval gyorsan kiszaladok a garázsba, egy pillanat és jövök! Addig lehetőleg ne piszkáld nagyon és ha megkérhetlek, esetleg menj át addig a fürdőszobába. Ha tudsz, ha viszont nem akkor inkább várj meg, nem kell hogy még jobban szétszakadjon a sebed - mert igen, varrni is kellett, és akármennyire is értek hozzá, szakképzett sebész mégsem vagyok. Ha nincs ellenvetése, akkor elsietek a kocsiban található elsősegély dobozért.
Visszaérve pedig szükség esetén segítek neki a fürdőbe való átjutásban, és ott pedig elkezdem minden további nélkül lebontani róla a kötést, elsősorban arra figyelve, hogy a sebhez közeledve mennyire vészes a helyzet. - Egyébként, teszem hozzá, látszik a sok edzésnek a jele. Mindig is a gyengéim voltak a kicsit izmosabb nők - mondom neki nevetve, kis feszültség oldásaképpen.
- Ahogy nézem, nem történt különösebb baj. A varrás kicsit meglazult az előbbi hirtelen mozdulatodtól, de ezt tudom orvosolni. Viszont lehet fájni fog, merta biztonság kedvéért inkább újra fertőtlenítem. Hm… - keresek a tekintetemmel valami puhát, amit oda adhatok neki. Végül egy kis kéztörlőt veszek el a tiszta kezemmel és nyújtom át. - Erre szerintem jobb, ha ráharapsz - attól pedig szerencsére el tudok vonatkoztatni, hogy amúgy itt ül előttem félmeztelenül. Munkában sem nézem meg a betegeket, mert általában ezer meg egy fontosabb dolgom van azokban a percekben, mint hogy valami tizenéves szűzfiú módjára stírölgessem a nőket. Bár nem tagadom, Aminát szívesen nézegetném, mert ahogy mondtam – az izmosabb, fittebb nők a gyengéim. De hátha majd később nem éppen ilyen formális keretek között is lehetőségem lesz rá.
Egy szivaccsal az odaszáradt vért újra letörlöm és megpróbálom minél szakszerűbben és fájdalommentesebben ellátni. A fertőtlenítőt viszont minden bizonnyal még az alkohol ellenére is meg fogja érezni. Közben nem igazán beszélek hozzá, csak ha kérdez valamit, akkor arra felelek, de egyébként a feladatra koncentrálok. A varrást rendbe teszem, és kellően leragasztom, majd újrakötözöm. Végül csak megszólalok. - Egy fokkal könnyebb így, hogy nem vagy magatehetetlen. És most hogy ezt így kimondtam jöttem rá, ez milyen rosszul is hangzik, szóval inkább felejtsük el - nevetem el magamat újfent, és pár perc múlva az új kötéssel – és a régi darabjaival – lépek el tőle és nyújtóztatom ki a gerincemet kicsit. - Na, ezzel meg is vagyunk. Viszont most már tényleg nincs több kötésem, szóval lehet nem ártana elmennem értük és akkor már a vacsora hozzávalójáért is. És lehet neked sem ártana pihenned még egy kicsit. De ha nem akarsz még, és meg tudod ígérni, hogy a sebedet sem szakítod fel újra, akkor ráérek később elmenni - adom a kezébe a döntés lehetőségét, ha már az előbb újra ilyen intim helyzetbe kerültünk.

~   ~ ⚴ ~

-Nos igen, ennyi szerencsém van. - felelem komolyan, bár mégis úgy érzem, nehéz lesz a munkahelyemen visszaszerezni a bizalmat. A sérüléseim, az életem... hogyan lehettem ennyire ostoba? Cseszni a munkahelyre! Majdnem megöltek! Ha nincs Ned, valószínűleg az utcán vérzek el. Tényleg meg kell neki hálálnom valahogy. Eléggé furcsán reagáll a kihallgatásra és igen, gyanakodni kezdek, de a hálám most sokkal nagyobb ennél.  
-Nem kell félned, elintézem, hogy kimaradj a jelentésemből. - nyugtatom meg, bár, hogyan azt nem tudom. Talán majd Sasha segít. Persze Ned tovább titkolózik a skót dologgal kapcsolatban is, de megértem, ha nem akar róla beszélni, biztosan sok szörnyűséget látott.  
-Igen, még ezek után is. -sóhajtok. -Ugyan semmiség, sőt megmentetted a munkám is, így nem vehetnek még hivatalosabban eljárás alá. Az életemről ne is beszéljünk. Örökké hálás leszek neked. - mosolygok rá hálásan, és igen, tényleg így gondolom.  
A következő kérdéstől azonban zavarba jövök. Mellesleg miért jövök tőle állandóan zavarba? Én nem az a fajta iruló-piruló nő vagyok. Ezt nem értem. Talán tetszene? Hát meglehet. Nem rugdosnám ki az ágyamból, most, ahogyan jobban belegondolok.  
-Éppen a munkám tehet róla. Ha megtudják, hogy rendőr vagyok, elmenekülnek. Sok férfit megijeszt egy erős nő, tisztelet a kivételnek. - nézek zavartan Ned szemeibe.  - De köszönöm, hogy ilyen jót gondolsz rólam. - mosolyodom el zavartan.  
Aztán lelkes lesz a pizza kérdést illetően. Annyira aranyos! Hihetetlen! Még Bucky is felfigyel, mintha tudná, hogy ételről beszélünk.  
-Ugyan, kérlek ne fáradj miattam, elég ha rendelsz. - nyugtatom meg, de aztán megtörténik a seb incidens, és újabb pirulási hullám következik.  


-Igen, persze hozzad csak. -felelem fájdalmas képet vágva. Aztán türelmesen várok, míg behozza a kötszert a garázsból, és közben azon agyalok, hogy rejtsem el a zavarom majd, ha félmeztelen kell előtte lennem.  Bemegyünk a fürdőbe együtt, és közben rá támaszkodom, mert sajnos még erre sem vagyok képes egyedül. Aztán nekiáll leszedni, és én közben őt nézem szinte megbűvölve, és fülig pirulva, aztán még inkább zavarba hoz. Az edzésem? Bejöttek neki az izmosabb nők? Ezt pont félmeztelen kell mondania nekem?
Meg sem tudok szólalni csak zavartan bólogatok, mikor a sebről magyaráz. Mikor odaadja a kis törlőt, ráharapok, bár jól tűröm a fájdalmat, ez biztosan fájni fog, és igen nagyon fáj. A sikításom a kendőbe üvöltöm.  
-Tudod örömmel hallom, hogy bejönnek az izmosabb nők. Ha meggyógyultam ezt részletesebben meg is mutathatod mennyire. Főleg miután ennyire megfigyelted a testem. - csúszik ki a számon. Ez meg honnan jött. - Mármint... hát ebből már jól nem jövök ki. - még nagyobb lesz a zavarom, mert a kötés lekerül. Most már nincs visszaút.  
-Azt elhiszem, csak nekem nem. - mosolyodom el zavartan. - De tényleg hálás vagyok.  
Ezután jön a vacsorával, én pedig zavartan bólintok. Addig elásom magam a zavartól.  
-Rendben, a kanapén megtalálsz. Nem futok sehová. - mosolyodom el, mire látom, hogy ő is.  
Ezután lefekszem a kanapéra, ahová visszakísér, majd Bucky ismét mellém fekszik. Megvárom míg Ned elmegy a boltba, én pedig csak fekszem, és a gondolataimba meredek. Hogyan kerülhettem ilyen helyzetbe? Miért nem bírtam a fenekem maradni? Habár akkor nem ismerem meg Nedet. Szép ki világban élünk igazán! Meg kell lőnie valakinek, hogy pasit találjak. Már ha még van esélyem eléggé leégettem magam. Mondjuk neki is voltak megjegyzései. Nem tudom mennyi ideig fekszem, de egyre nagyobb a csend, a távirányítót meg nem érem el. Lehet megőrültem, de a kutyához kezdek beszélni.  
-Igazán jóképű a gazdi igaz Bucky? Mond csak, hogyhogy nem verekednek a nők a házánál őt akarva hm? Én elfogadnám őt, bármikor. - kérdezem a kutyától afféle költői kérdésként, mikor mozgást hallok. Fene! Remélem nem hallotta meg!  
-Szia. -nézek rá zavartan Ned felé. Uram atyám lehet ez még ennél kínosabb?  
-Gyorsan visszaértél. - felelem még mindig nagyon zavartan, miközben elfordítom a fejem. Bucky is lelkes a gazdi miatt. Amint megjött kipattant az ölemből, és odaszaladt Nedhez. - A kötés tart, nem véreztem át. - oldom a feszültséget némi hivatalos információval, de úgy érzem, biztosan meghallotta a kínos megjegyzésem. A félmeztelen  fürdőszobai jelent után na és a beszólásom... Egyáltalán miért is vagyok meglepődve? Ez kezd egyre kínosabb lenni, és félő nem tudom megállítani.  

★

Csak bólintok egyet köszönésképpen, mikor biztosít arról, hogy az én nevem nem fog előkerülni. Előbb-utóbb lehet be fogom avatni a múltam ezen részletébe is, de míg nem kérdez rá, addig nem fogom előhozni idő előtt. A hálálkodására csak legyintek egyet. - Ne viccelj! Ez a dolgom, ha már ápoló vagyok. Ha meg nagyon kárpótolni akarsz, veszel nekem egy üveg sört és azzal ki is vagyunk egyenlítődve - felelem neki. Van pár gondolatom, mivel engesztelhetne még ki, bár ezeket nem most fogom megosztani vele.
- Igen? Szerintem csak növel a szexepilen, ha egy nő képes magáról gondoskodni - osztom meg vele a gondolataimat. Van persze az a lehetőség is, mikor túllőnek a célon és nagyon elférfiasodnak, de Amina esetében nem érzem ezt. Képes lenne megvédeni magát, ebben biztos vagyok még a történtek ellenére is, ennek ellenére meg van benne minden olyan női báj, amiért én személy szerint oda vagyok. És remélem, hogy ezzel a kijelentésemmel nem csak magam alatt vágom a fát és képes leszek megtartani a magam józan eszét.

Bókolok neki egy keveset, hátha ezzel sikerül oldanom a feszültséget, ugyanakkor abba nem gondolok bele, hogy míg számomra ez az egész helyzet teljesen mindennapos, addig számára kicsit abnormális. A betegekkel való csevej akár szeretnénk, akár nem a munkánk részét képzik. Bár való igaz, hogy ilyesmit nem szoktam mondani egyiküknek sem, de ő… hát, igazából fogalmam sincsen, hogy miben más.
A sebére figyelek főként és hogy minél kevesebb fájdalmat okozzak neki, de még így is konstatálom a rákvörös fejét a kijelentésemre. Bár hallva, hogy mennyire nincsenek partnerei, szerintem még jól is esik neki, ha valaki kicsit megmelengeti a szívét ilyen szavakkal. A kötözéssel foglalkozva egy pillanatra kitágulnak a szemeim és felhúzott szemöldökkel, félmosollyal az arcomon fordítom rá a tekintetemet. Kicsit meg is állok erre a pár pillanatra, majd egy halk hümmentéssel reagálok rá. Végül visszatérek a vállához, és szavakkal is reagálok. - Hát, hozzám jöhetsz, bármikor szívesen leápollak, csak szólnod kell - kacsintok fel rá egy pillanatra.
Elég furán jöttek ki a szavai, de ebből mindenképpen lehet építkezni. Úgy érzem, a kezdeti bizalmatlanságnak már nyoma sincs, azt pedig kétlem hogy tesztelni próbált volna ezzel a mondatával. Ahhoz túl valósnak hangzott.
A kanapéhoz még visszakísérem és adok is neki egy felsőt, ne csak a kötésben mászkáljon. Próbáltam valami kisebbet adni neki, mondjuk az egyik edzőfelsőmet, amelyek eleve szűkebbek. A kapcsolót is odaadhattam volna neki, de erre már csak akkor jövök rá, mikor már egy két perce úton vagyok. Elmegyek a közelben abba a pár boltba, és összeszedek gyorsan mindent, ami kellhet. 15-20 perc alatt végzek is mindennel, és a csomagokkal a kezemben sétálok vissza a garázson keresztül a házba.
Mikor hallom, hogy beszél valakihez, akkor egy pillanatra megállok hallgatózni, de nem sok mindent sikerül elcsípnem. Azt viszont igen, hogy Buckynak magyaráz, így nyugodtan lépek közelebb hogy a csomagokat letehessem a konyhapultra. Az utolsó pár szót még azért meghallom és csak jót mosolygok rajta. Mire a nappaliba érek, újra felhúzom a pókerarcomat és szabaddá teszem a kezeimet.
- Na, ennek örülök! Én pedig hoztam pár kaját, meg egy kis whiskyt is ha esetleg kérnél még később, illetve a kötszerek. Beszéltem pár ismerősömmel a kórházban, ahol én dolgozom és ők is azt ajánlották, hogy legalább pár gyors vizsgálatra menjünk be megnézni, hogy minden rendben van-e, nincs-e olyan károsodás, amit szabad szemmel nem lehet látni. Azért nem vittelek eleve oda, mert a városnak majdnem a másik felében van, és nem akartam, hogy túl sok vért veszíts. De szerencsére artériát nem ért a golyó és szerintem csontot sem, viszont biztos ami biztos alapon én szívesen behajtom ezt a pár szívességemet, hogy nyugodtabbak legyünk. Holnap estére kellett volna mennem dolgozni, de elcseréltem a műszakomat mára, hogy mihamarabb megnézhessenek. Tudom, nehéz még a mozgás is, de megoldjuk valahogy. A kocsim hátsó ülése pedig szép tágas és kényelmes. Tudom, volt hogy én is aludtam már ott egy hosszú éjszaka után - nem telt el 3 perc, hogy visszaértem, de három embernyi infóval láttam el megint. Miközben beszélek, szépen mindent gondosan kipakolok az asztalra és elrendezek. - A pizzát tehát lehet csak holnap fogom megcsinálni, illetve a kórházban kell aludnod az este, de mondták, hogy szereznek egy különszobát csak neked erre az éjszakára. Főleg miután mondtam, hogy rendőr vagy, már-már ők ajánlották fel az előbb elmondottak felét - jó emberekkel vagyok ott körülvéve. Jobbakkal, mint amilyen én vagyok, az is szent igaz. - Szóval lehet nemsokára én kicsit le fogok dőlni pihenni egy keveset, mert ettől függetlenül nekem dolgoznom is kell, de cserébe utána legalább 3, nem is… 4 napig nem kell mennem, szóval tudok segíteni itt is neked bármiben. Annyi idő alatt pedig sokkal jobban leszel már - ezt a diagnózis nélkül is teljes vállszélességgel állítom. De az orvosok lehet azt fogják mondani, hogy 4 nap múlva már semmit nem fog érezni belőle – bár ezt kétlem.
- Na de kit is fogadnál el, bármikor? - mosolygok rá, mint aki tudja, hogy miről beszélt. Sejtésem azonban van.

~   ~ ⚴ ~

Mit is mondjak, ezzel a szívesen leápollak mondattal is rendesen odatett nekem, nem beszélve arról az egészről, ami történt. A félmesztelen ápolásomról. Tudom, neki ez normális, hiszen ápoló, de nekem igenis szexuális volt, hiszen egy ilyen dögös, és jóképű férfi tette. Volt már rá példa, hogy zavarba jöjjek egy számomra igencsak vonzó férfitól, és hülyét csináljak magamból, így próbáltam nyugodtan kezelni a dolgot, de egyre kevésbé ment.  
Amikor visszatér zavartan fordulok felé, mert félek, hogy meghallotta, amit Buckynak mondtam. Aztán mesél arról, ami a kórházban volt, miközben kipakol a konyhapulton. Odamennék segíteni, de sajnos így, ebben az állapotomban nem tudok. Ezt bizonyára ő is tudja. Igyekszem figyelni arra, amit mond, de alig tudok, annyira belemerülök abba, hogy őt nézzem. Igen, határozottan vonzó férfi. Ha egy bárban találkozunk, talán már a lepedőt gyűrném vele a hálójában. Bár magam ismerve, és amilyen jól áll neki a ez a tudok főzni stílus, lehet a konyhapulton lennék. Mélyet sóhajtok az álmodozásom miatt. Álom marad, bár ott a szexuális feszültség, hiába tagadom. Mit is mondott a kórházról? Valamit mintha arról, hogy be kell mennem? Jól emlékszem alkoholt is emlegetett? Annyira nem figyeltem, hogy a szégyen, de bevallom kicsit szédülök is. Szóval ma kell bevonulnom a korházba? Atya ég. Azonban nagyon aranyos, hogy miattam műszakot cserélt. Az is meghat, hogy ennyien akarnak segíteni, csak mert rendőr vagyok. Olyan környéken dolgozom, ahol ritkán kapok elismerést a munkám miatt. Az emberek, ha rendőrt látnak, becsukják az ajtókat, mert félnek a bandák bosszújától. Azonban a kórház az más, igen. Ők életeket mentenek, akárcsak a rendőrök, más-más módon.  
-Rendben, akkor ma befekszem a kórházba. Tényleg hálás vagyok azért, hogy ápolsz, és, hogy miattam műszakot cseréltél. Ráadásul ez az egész, hogy velem maradsz napokig. Azt, hogy kiderítettél, mindent, és még sorolhatnám.  Egy életre az adósod vagyok. - mosolyodom el.  Jó tudni, hogy hamar túlleszek ezen az egész lövésen, bár lélekben kérdéses. Majd éjjel meglátjuk jönnek e a rémálmok, és lesz e kialakult PTSD-m, de remélem, ha elő is jön, nem tartósan. Éppen elég teher a lelkemnek az, ami az öcsémmel történt, többet nem viselnék el. Azonban arra számítok, hogy lesz valamiféle maradandó lelki seb. Ki tudja, talán az, hogy itt vagyok, ilyen kellemes társaságban, majd enyhíti.  
A hátsó ülésről mond is kissé kétértelmű, de nem is bánom, hogy néha véletlenül vagy éppen szándékosan, de így magyaráz. Tényleg hihetetlenül aranyos tőle, hogy ennyire gondoskodik rólam. Az ilyen ember ritka, sőt nem is létezik, mint a szőke herceg a fehér lovon, mese habbal, és nyállal. De ő mégis itt van, és ezt teszi velem, és meghat, igen.  
-Persze pihenj csak. Én megleszek. - teszem hozzá. - Aztán majd felöltözni segíthetnél. Ki hitte volna, hogy épp öltöztetni fog egy férfi, a másik forgatókönyv jobban bejönne. - csúszik ki a számon, kissé már halkabban a vége felé, de így is halhatóan. A zavarom pedig csak megpecsételi a kérdése, és így bizonyára hallhatta, amit Buckynak mondtam róla.  
-Elfogadni? Kit? Nem tudom miről beszélsz. - nézek másfelé zavartan. Miért van az, hogy oda a híres rendőri pókerarcom, ha férfiakról van szó? Nem ez az első eset. - Én Buckyval beszéltem, és nem mondtam ilyet. - tagadom persze a nyilvánvalót. Persze, hogy elfogadnám a gazdiját, sőt, ha meggyógyultam lehet el is hívom vacsorázni, én sajnos nem vagyok a legjobb szakács, de egy jó kis étteremmel, hm, talán még a lakásomon desszerttel is megajándékozom. Szép, mellékesen ahová jutottam. “Köszi Ned, hogy megmentettél, hálám jeléül én leszek a desszerted. ” Igazán hová fajultam már megint? Miért pont a férfiak a gyengéim?  Arthur, Ryder, most meg Ned. Hát sosem tanulok? Úgy néz ki nem.  
-Esetleg annyi, hogy veled mehetek aludni? Nem ártana nekem sem egy kis alvás, főleg a gyógyszerek miatt. A kórházban úgy sem fogok tudni. - nézek rá boci szemmel, és igen, ennyit arról, hogy én megleszek.  Ráadásul pont az ő ágyába kértem beutalót. Hát mi ez, ha nem a legalja? Mégis, a gondolat, hogy vele aludjak egy ágyban, igencsak felcsigáz.  

★

Először tényleg csak arra próbáltam rámenni, hogy a bizalmába férkőzzek, azonban minél többet beszélek vele, egyre inkább elkezdtem megkedvelni. Más esetben aligha hiszem, hogy ennyi szívességet tennék neki ilyen rövid idő alatt. Nem vallom be szívesen, de lehet az is közrejátszik az egészben, hogy különösen vonzónak találom. Lett volna rá alkalmam, de mások voltak a prioritásaim. Azonban még így is éreztem az izmait a karján és a hasfalán is. De érzem rajta is, hogy ő neki sincsen túl sok gondja velem, sőt!
- Ugyan, lárifári! Ez a legkevesebb, amit megtehetek - na jó, ezt még én sem hiszem el. Ha valaki haza is vitte volna a gyors ellátás margójára, valószínűleg már rég lepasszolta volna a mentőknek, a kórháznak vagy a rendőrségnek. Esetleg mindháromnak. Én viszont szállást ajánlottam neki, egésznapos ápolói szolgálatot, illetve még hogy ingyen kivizsgálják. Mindezt úgy, hogy semmit nem kérek érte. Ezeket így átgondolva csak még nagyobb baromnak érzem magamat.
- Hát, ha szeretnéd, akkor arról is beszélgethetünk. Mindent a betegért - mosolygok le rá, ezzel reagálván az utolsó pár szavára. Szegény lánynak tényleg nem lehet valami sok partnere, ha egy ilyen jöttmenttel is így flörtöl, mint velem. Jól esik, ugyanakkor nem árt résen lennem nekem sem. Néha képesek olyan ravaszok lenni a rendőrök is, mint egy-egy bűnöző – mint én. Bár ebben az esetben nem érteném a végjátékát, hogy mégis mit akarhat elérni vele.
- Aha, persze. Te semmi ilyesmit nem mondtál - ismétlem meg a szavait, bár a hanglejtésemből érezheti, hogy egy cseppet sem hiszek neki. Főleg a lányos zavarából kiindulva.
Gyorsan még elpakolok mindent a megfelelő helyére, mikor meghallom a kérdését. Felvonom a szemöldökömet, és karba teszem a kezeim. Elgondolkozok pár pillanat erejéig, mielőtt válaszolnék. - Rendben van. Nekem nem gond - eresztem le a karjaimat és még gyorsan elpakolom azt a két dolgot, ami kint maradt, majd odasétálok hozzá és felsegítem őt a kanapéról. Elindulunk a szobába, ahol rásegítem őt az ágy egyik oldalára. Majd otthagyva őt pár pillanatra bezárom az ajtót, hogy Bucky ne jöhessen be. Nem szeretem, ha ilyenkor zaklat, mikor aludnom kell, hogy bírjam a műszakomat. Általában, mikor nincs szőrhullajtó időszaka még az ágyba is beengedem, de az nem most van.
- Segítsek valamiben? Kényelmes úgy? - kérdezem tőle, aztán ha bármire szüksége van, azt még teljesítem. Aztán pedig a felsőm aljához nyúlok, hogy lehúzhassam azt magamról, minekutána az övet is elkezdem kicsatolni. De ekkor megállok, és visszapillantok rá. - Ugye nem bánod? Általában így szoktam aludni, de ha zavar, akkor kerítek magamnak valamit - kérdezem tőle őszintén, majd aszerint cselekszem. Ha nem zavarja, akkor leveszem még a nadrágot is, és egy szál boxerban fekszem be mellé. Ellenkező esetben szerzek magamnak valami melegítő nadrágot és felsőt.
- Ha bármi problémád van, kelts fel nyugodtan. Jó pihenést addig is - teszem hozzá, majd magunkra húzom azt az egy takarót, amim van, a párnámat odaadom neki és háttal fordulok neki, hogy próbáljak elaludni. Sikerül, szerencsére elég hamar.

***

Másnap reggel meglepően fitten sétálok ki az autómig, oldalamon Aminával. Délután elfelejtettem ébresztőt állítani, én barom, szóval éppen hogy beértem a munkába, főleg azt is figyelembe véve, hogy Aminával minden két-háromszor több időbe telik jelenleg. Próbáltam valami olyan ruhát adni neki, ami még rá is jó lehet, de nem igazán tudtam annál jobbat találni, mint a futófelsőim. A nadrágját viszont maradt az övé, annak semmi baja nem történt szerencsére.
A kórházban, míg én átöltöztem és beálltam dolgozni, az orvosok megvizsgálták, a betegszállítók pedig tologatták mindenfelé, ahova szükséges volt. Mondtam a nőnek, hogy majd megyek én is, amint időm engedi, de a munkába álláskor rengeteg volt a melóm. Egy másfél óra múlva tudtam csak meglátogatni őt, de ekkor már elvitték egy kórterembe. A diagnózisát még nem tudtuk, azt csak pár órával később tudtam neki hozni és közölni vele a jó híreket. Nem történt egyéb szöveti károsodás, és nyugodtan állíthatom, hogy a lehető legszerencsésebben lett meglőve. Az orvosok írtak fel neki gyógyszert, és biztosították róla, hogy egy hét múlva már szinte olyan lesz, mint újkorában a karja hogyha eleget pihen, és két hét múlva már érezni sem fogja.
A gyógyszer kiváltottuk és már a nap is elkezdett felkelni, mikor befordulok a garázsomba. Kisegítem Aminát a kocsiból és a garázsba nyíló ajtón keresztül vezetem be a házba. - Bocsánat, hogy nem tudtam többször ott lenni, de néha olyan őrültek háza tud lenni, hogy az hihetetlen. A gyógyszert azt mondták, hogy étkezés közben kell bevenni, szóval mindjárt csinálok neked valamit. Rántottát vagy melegszendvicset kérsz inkább? - teszem fel a kérdéseket, miközben bevezetem őt az étkezőbe és leültetem az egyik székre. Amit választ, már hozzá is kezdek, közben kérdezgetve, hogy sonkát kér-e bele, paradicsomot, paprikát, satöbbi és aszerint készítem el a reggelijét.
- De eszetlen vagyok! - vágom magamat fejbe és sóhajtok egy nagyot. - Elmehettünk volna pár cuccodért, mikor jöttünk haza. Bár ha még bírsz mozogni, akkor a reggeli után még azt az utat is megejthetjük - teszem hozzá, miközben tálalom a finomságot, amit készítettem neki. - Jó étvágyat! - mondom neki, miközben kibontom a gyógyszerét és odaadom neki az adagjait. Két gyógyszert kell naponta beszednie, egyiket kétszer, másikat csak egyszer. Írtak még fel ezen kívül mást is, de azok csak plusz tünetek jelentkezésekor kellenek.
- Aztán, ha visszaértünk tőled, segíthetek a leöltözésben is, ha már annyira emlegetted, mielőtt elmentünk - mosolygok rá, ahogy elkezdek én is enni. Mindig le szoktam zuhanyozni egy műszak után, főleg amennyit mozgunk néha. Közben Bucky is megjelenik a lábamnál és enni kér. Én tényleg meg vagyok most hülyülve. Újra csak a fejemet fogom, miközben a táljába öntök neki is egy konzervet. - Bocs, kishaver. Tudom, hogy nem ez a kedvenced, de ennek is el kell egyszer fogynia - szagolgatja az ételt, majd rám néz és méreget engem. Aztán fogja magát és hátrafordul. Ha nem kapom el a farkát, megállásra késztetve, el is ment volna. - Nemnem, eszel! - parancsolok rá, mire ő is beadja a derekát és elkezdi megenni az adagját. Kezet mosok, majd visszaülök Aminához. - Szóval, hogy legyen akkor? Menjünk el a cuccaidért, és segítsek a másikban is? - teszem fel a kérdéseimet, hogy a következő egy óra történései miként is alakuljanak. Előbb viszont reggelizzünk meg mindketten. Remélem legalábbis, hogy nem fog félrenyelni még itt a végén.

~   ~ ⚴ ~

ned&amina

-Hm, lehet még szavadon foglak. -mosolyodom el “azon” a témán. Tetszik, hogy ennyire veszi a lapot. Aztán viszont elpirulok, mikor lebukok a Buckynak tett mondataim alapján. Ned meg nem ostoba, és nem is süket, mellékesen.  
-Na jó talán mondtam. -nézek zavartan Nedre, akinek az a huncut mosolya azonnal érdekes dolgokat tesz a testemmel. Kezdődik! Jó ideje nem éreztem, ezt a vágyakozást senkinél, amit most nála is érzek.  
Azon különösen megörülök, mikor azt mondja mehetek vele aludni, bár szerintem még jobban elpirulok. Én csak akkor vagyok ennyire zavart, ha egy férfi tényleg érdekel. Követem őt, lefekszem az ágyra, aztán szinte megbűvölve nézem, ahogyan leveszi a ruháit. Már azon csodálkozom, és kicsit sajnálkozok, hogy a bokszeralsója marad. Arról ne is beszéljünk, hogy sérült vagyok. Más esetben, már régen kezdeményeznék.  
-Nem, egyáltalán nem bánom. -mérem őt végig, és az ajkaimba harapok. Hát ez után nehéz lesz aludni, az biztos.  
-Jó pihenést neked is. - nézek rá, majd lehunyom a szemem. Azonban öt perc múlva ki is nyílik, és csak figyelem Nedet, ahogyan alszik, vagy éppen szuszog. Hm, igen tényleg tetszik nekem. Ha nem fájna minden mozdulat, még oda is bújnék hozzá. Finoman azért megsimítom az arcát, ügyelve, hogy ne keljen fel, majd elmosolyodom, és igyekszem aludni. Egy keveset sikerül is.  
Ned annyira kedves és segítőkész volt, besegített az autóba, és igen fájt minden mozdulat a reggeli rutintól kezdve egészen míg beértünk a kórházba, de mellettem volt, és ez biztonságérzetet kellett. Még sosem éreztem ilyet. Rendőr vagyok, én vagyok az, aki ügyel mások biztonságára, most mégis egy vadidegen ügyelt az enyémre, ez furcsa volt, igen, de nem panaszkodom, élveztem.  
Fél óra autóval az út, ami kínos csendben telik. Nem is tudom mit mondhatnék neki. Biztosan meg fogom ezt hálálni. Mikor odaérünk azonnal gondoskodnak rólam, és különféle vizsgálatokra visznek, mint a CT, a röntgen, sebészeten is megnéznek. Nem tudom mik az eredmények, de később megjelenik Ned is, és azonnal felvirulok. Elmondja a jó híreket, és, hogy milyen gyógyszert kell majd szednem, és hogyan.  
-Szia. - köszönök neki mosolyogva, mikor meglátom. Szerencsére el is engednek, ő pedig segít elkészülni, majd haza is visz, mármint hozzá haza. Mikor hazaérünk, nagyon aranyos, bocsánatot kér, amiért nem tud lenni.  
-Ugyan, végezted a munkád, ne kérj ilyenért bocsánatot. Örülök, hogy most itt vagy. - mosolyodom rá. Aztán étellel kínál, és nem kérdés mit kérek. - Melegszendvicset. - mosolyodom el. - Köszönöm, igazán. Mindent. -nézek rá most már nem huncut vigyorral, hanem hálásan. Közben az asztal mellett ülve figyelem őt, ahogyan a konyhában főz.  
-Ráér később is. - válaszolok az otthon hagyott ruháimra. Tényleg megállhattunk volna, ez az én hibám, eszembe juthatott volna, de mellette nem tudok gondolkodni. Aztán esik le mit mondott. A levetkőzésben? Alakul a dolog.  -Viszont, ha te vetkőztetsz le, akkor mehetünk. - teszem hozzá pimasz vigyorral. Fenébe ezt a lövést, nagyon szeretném vele tölteni az éjszakát! Viszont, ha nem lőnek, meg, sosem ismerem meg őt. Ördögi kör ez!  
- Köszönöm. Te nem eszel? - kérdezem tőle, majd nekilátok enni. - Hm, ez nagyon finom. - mosolyodom el továbbra is evés közben, de komolyan az. Aztán ő is megreggelizik, és ismét szóba kerül a lakásom.  
Miután megeszem, felkelek nagy nehezen a székről.  
-Mehetünk. - mosolyodom el. - De most, ha már levetkőztettél, úgy is kell hagynod. - mosolyodom rá pimaszan. A kocsiból még felhívom Sasha, hogy számítson rá, hogy érzekem. Arra eszem ágában sincs megkérni, hogy ruhát pakoljon nekem, a múltban is túl, pikánsak lettek a becsomagoltak. Igaz, volt, hogy éppen kapóra jött.  
A lakásomba érve Sasha fogad, aki a szobatársam is. Azonnal végigméri Nedet, amin csak mosolyognom kell.  
-Hát ő még ki? - méri végig. - Csak nem a titokzatos megmentőd? - kérdezi mosolyogva, mire bólintok.  
-De ő lenne az. Bemutatom Nedet. Ned, ő pedig Sasha a legjobb barátnőm, társam, és lakótársam is. - mutatom be őket egymásnak.  
-Segítsek öltözködni, pakolni? - kérdezi Sasha.  
-Nem kell, köszi, Ned majd segít. - felelem félszeg mosollyal, és Sasha azonnal elégedetten elvigyordik.  
-Ó értem, én akkor nem is zavarok, bevackolok a szobámba, az éjszakai műszak durva volt. - ásít egyet, majd rám kacsint, és már ott sincs.  
Elindulok a szobámba, ahol nekiállok pakolni, miután előveszem a táskám.  
-Akkor segítesz vetkőzni? - fordulok pajkos mosollyal Ned felé, és igen, remélem, hogy most tovább tart, és kiélvez.  

★

Hosszú volt az éjszaka és örülök, hogy végre véget ért. Ettől függetlenül szeretem a munkámat és sokszor el is gondolkozok rajta, hogy az illegális részeket teljességgel kizárjam az életemből. Főleg így, hogy most már egy rendőrnő is belecsöppent az életembe. De egyelőre túl korai még bármi következtetést levonni, hova is fog fajulni a mi ismertségünk.
- Ugyan, Amina, mondtam már, hogy nem kell állandóan megköszönnöd mindent! Egyszerűen fogadd el, hogy nem csak faszkalapok élnek a világban - mosolygok vissza rá, miközben a szendvicsét rakom össze. Mivel nincsen különösebbe kérése, ezért magam készítem el a reggelijét. Kenyér, vaj, sonka, füstölt, natúr, majd még egy füstölt lapsajt, és még egy vajas kenyérrel lefedem a tetejét. Rádobok egy kevés vajat a serpenyőre, és megvárom, míg elolvad benne. Ezidő alatt csinálok még egyet és hozzá is beszélek. - Mindjárt gondoltam. Rendben, akkor elmegyünk, ha megreggeliztünk. Bár előtte még szeretnék gyorsan lezuhanyozni, kicsit hosszú volt a műszak. Remélem annyi még belefér - bár ha azt mondaná, hogy nem, az sem érdekelne. Le fogom gyorsan csapatni magam, ez biztos. A vajon megpirítom a szendvicset, és még forrón, folyósan teszem le elé tányéron a reggelijét.
- A koleszterinszinten nem sokat segít, de legalább finom - csak bólintok a kérdésére, hogy én eszek-e. Rádobok még egy kevés vajat a serpenyőre és az előbbi procedúrát megismétlem.
Nem beszélünk túl sokat a reggeli közben, én viszont hamarabb fejezem be még úgy is, hogy később kezdtem el. Eleve gyorsan táplálkozom, most viszont még gyorsan meg is akarok tisztálkodni. - Jól van. Értettem - vigyorodom el, ahogyan felállok az asztaltól és elindulok a fürdő felé. Ahogy mellette elhaladok, a mellei fölött lágyan simítok végig a mellkasán egészen a válláig. Elsétálok a zuhanyzóba, ahonnan alig öt perc múlva indulásra készen és egy sporttáskával az oldalamon jövök ki. A ruhámat is lecseréltem egy fehér pólóra, kockás kigombolt ingre és egy kék farmerra.


Egy kis jókedvű autókázás után megérkezünk a lakásához. Tegnaphoz képest mindenképpen jobban van már Amina, mert nem igényli már annyira a támogatásomat. Tud már a saját lábán is járni, bár ettől függetlenül még közvetlenül mellette vagyok, rajta tartom a kezemet és a figyelmemet is egyaránt. Ha belém kapaszkodna esetleg, az ellen sem tennék semmit.
- Örvendek Sasha! - bólintok egyet mosolyogva. De jó. Nem elég, hogy egy rendőrnőt megmentettem, most eljöttem oda, ahol még egy van… Fejbe vághatom magam valamivel?
- Mióta ismeritek egymást? - kérdezem Aminától, miután a szoba ajtaja bezárult előttünk. Persze közben követem őt a szobájába, és beérve oda pár pillanat erejéig körbe nézek a helyiségen, majd lerakom a sporttáskát a földre és behajtom az ajtót.
- Mivel kezdjük? Felső, nadrág, mehet minden? Vezényelj - mosolygok rá, csak részben fogalmazva félreérthetően a „mehet minden” megszólalásommal. - Ülj csak le! - kérem őt, aztán amint ezt megteszi, közelebb lépek hozzá és a felsője – ami amúgy az enyém – aljához nyúlok, hogy azt lehúzhassam róla. Bánom kicsit, hogy a kötszer miatt nem láthatok rá túlságosan a felsőtestére, de hátha majd egyszer erre is sor kerül. - Nem túl feszes a kötszer? Kapsz rendesen benne levegőt? - kérdezem tőle, és hangozzék akármennyire is paradoxnak, mindenféle hátsó szándék nélkül. Nem én kötöttem rá ezt az újat, hanem valamelyik másik ápoló, nekem viszont csak most jutott eszembe megkérdezni.
Ha a nadrágtól is meg akar szabadulni – ami amúgy nem ártana, tekintve hogy az is kissé véres lett -, vagy ha tényleg vezényel, mint ahogy azt mondtam neki, akkor féltérdre ereszkedem előtte és kigombolom a tetejét, majd a cipzárt is lehúzom róla. Lassan elkezdem lefejteni róla a nadrágot, lágyan lehelve be a combjának felületét a cselekvésem közepette. Kínzom, mert ő is kínoz, már csupán a jelenlétével. Nem hazudtam, mikor azt mondtam, a kissé izmosabb nők a gyengéim.
Amint megszabadulunk a nadrágtól, leteszem a földre és a lábai közt helyezkedve teszem rá kezeimet a combjaira és pillantok fel rá. - Kell még valamiben segíteni? - kérdezem tőle lágyan, kihívóan, miközben a formás lábait simogatom, és míg az egyik kezem kifelé halad, a másik egyre beljebb és kérdés nélkül engedem kezeimet a lába közé, a fehérneműn keresztül érintve őt. Ezen túl viszont nem sietek semmivel, és türelmesen várom a válaszát.

~   ~ ⚴ ~