Molly ~ "star of the sea"

Molly egész megjelenése kislányos bájt sugároz, kezdve az arcát borító halovány szeplőktől egészen a ruhatáráig. Első blikkre nem több, mint egy átlagos kisvárosi lány, aki nagyszabású álmait kergetve egy napon New York őrült forgatagában találta magát. Nem olyan elveszett, ahogy azt a szerepe megkívánná, de látszólag nem is olyasvalaki, aki bárminemű fenyegetést jelenthetne másokra nézve. Mikor először kellett egy halott állatba mélyesztenie a szikéjét, alig jutott ki a teremből, mielőtt kiadta volna a gyomra tartalmát. Ezek után már senkit sem izgatott, hogyan brillírozik az elméleti tananyaggal, elkönyvelték róla, hogy nem válik méltó vetélytársukká. Ő pedig ahelyett, hogy eloszlatná a róla levont téves következtetéseket, előszeretettel fordít a javára minden alkalmat, valahányszor alábecsülik a képességeit.
Valaha különcként tartották számon, mostanra azonban megtanulta, hogyan nyerje el mások szimpátiáját és olvadjon be az aktuális közegbe anélkül, hogy kivetkőzne önmagából. Ennek ellenére nem szereti, ha túl sok figyelem irányul rá, akkor érzi magát a legnagyobb biztonságban, ha csupán csendes megfigyelőként van jelen.

Ágyrecsegés, vékony kuncogás. Az emeletről leszűrődő zajok hatására minden szín távozik az arcomról, a villám hegyén tetszelgő mézes csirke pedig hirtelen émelyítővé válik. Magam sem hittem, hogy ennyire prűd lennék, de valami azt súgja, a szülei élvezkedésének hallatán bárkiben feltámadna a szemérem. Félbehagyom az ebédemet, és engedem, hogy a bejárati ajtó hangos csattanással záródjon be mögöttem, ahogy kiülök a verandára - ennél kegyesebb megoldás nem jut eszembe.
Hamarabb érkeztem haza a kelleténél, nem vethetem a szemükre az időzítést. Fejbőröm még mindig sajog a hajamat ért bántalmaktól, és érzem, hogyan vöröslenek a sápadt arcomon a műköröm okozta mély barázdák. Ez volt az első alkalom, hogy megvédtem magamat, és tudtam, hogy ha a felnőttek fülébe jutnak a történtek, ez lesz az utolsó is. Kénytelen voltam elhagyni a hadszínteret, még ha ez pillanatnyi meghunyászkodással is jár együtt. Nem változtat sokat a rólam kialakított képen.
Ideges suttogást hallok a hátam mögül, ezzel egy időben a mobilom rezegni kezd. Hívó fél: Apa. Elfog az első rossz érzés, de elütöm a feltételezéssel, hogy így akarják jelezni, tiszta a levegő. Már a kilincsen a kezem, mikor felveszem a telefont.
Szia kincsem, szólnál anyának, hogy késni fogok? Lerobbantam a zöldségesnél.


Megremegnek az lábaim, amint lenyomom a kórházi szoba kilincsét. Sokáig kellett várnom, hogy Louise ne legyen ébren, és a barátnői is jobb elfoglaltságot találjanak maguknak az ágya mellett való túljátszott pityergésnél. Rettegtem tőle, hogy a szemeimben ülő bűntudat azonnal elárulna, már ha a jelenlétem nem lenne önmagában is éppen elég átlátszó.
Az infúziós állvány mellett megtorpanva, Minnie egeres lufik és színes virágcsokrok kereszttüzében arra gondolok, hány napon keresztül próbáltam a közelébe férkőzni, míg végül sikerült véghezvinnem a tervemet. Hogy milyen káröröm fogott el, mikor felpattant, hogy kirohanjon a mosdóba, de nem lehetett elég gyors ahhoz, hogy ne árulja el a rosszullétét a fél iskola előtt. A nevetésre, ami betöltötte az egész ebédlőt. A síri csendre, mikor az osztályfőnökünk egy nappal később bejelentette, hogy súlyos kiszáradással kórházba szállították. Ráfoghatnám az anyám botrányos viszonyára, amiről nem olyan rég szereztem tudomást; a végzős évvel járó stresszre, esetleg a kamasz kor szeszélyeire, de az igazság az, hogy csakis a bosszúvágyamat okolhatom érte. A keserűségemet, ami minden egyes engem ért megaláztatás során egyre csak mélyült.
Piszkosnak érzem magamat, ahogy leülök a hófehér paplanra. Pillantásom kisvártatva Louise körmeire vetül, és hamar megtalálom azt, amelyik félig letörött. A másik felét a hajamból kellett kihúznom.
- Lássuk be - Mosolyodok el, ahogy gyengéd mozdulattal megfogom a  kezét -, egy kicsit azért rászolgáltál.