új hónap, új kiállítás

Kicsit rizikós ötlet volt először kiállítást tartani a kávézóban, de a szokatlansága miatt tetszett az embereknek és szépen fokozatosan sikerült kiépíteni egy programtervet, amit már egy hónapra előre kiadunk, így a vendégeink időben tájékoztatást kapnak arról, hogy mikor mire számítsanak. A mostani egy különleges alkalom, hiszen a kiállítás holnaptól lesz nálunk megtekinthető, a képek két hétig lógnak majd és az utolsó nap, este hétkor lesz árverés is értük. De nem emiatt különleges a mostani alkalom, hanem azért is, mert holnap este fellépőnk is lesz, méghozzá egy akusztikus koncertet ad majd nekünk a zeneakadémia egyik diákja. Ez pedig azért is jó, mert ő keresett meg, hogy szeretne nálunk játszani, elvégre nagyon szereti a kávézót, s nem is kér érte nagy dolgot, csak állandó kedvezményt, a barátai, ismerősei pedig tuti eljönnek megnézni majd és így bevételünk is lesz. Ja igen, a srác magyarázta nekem, hogy zenekara is van, de ide jobban illene egy akusztikus hangzás, meg a bandáját még nem hallottam, ő maga viszont eljátszott nekem pár számot. Jó lesz ez, én is várom már.
- Ott a sátras és a tengerpartos kép között nem lenne jó? - válaszolok egy kérdéssel. Azért kedves a fotóstól, hogy nem is segít kirakni a munkáit... Aztán nekem nehogy azon problémázzon, hogy neki nem tetszik a sorrend... - Szerinted a fekete-fehér képeket külön sorokba tegyük? Hogy egy színes, egy fekete-fehér, egy színes, egy fekete-fehér... Vagy rakjuk inkább vegyesen? - kérdésemet egy ásítás követi, ez nem jó jel, kéne kezdenünk magunkkal valamit, mert különben elalszunk mielőtt végeznénk. - Amúgy nem rakunk be valami zenét? Borzalmas ez a csend, meg ihatnánk is valamit, különben még jobban ráununk a csipeszelésre.

új hónap, új kiállítás

- Őszinte leszek: fogalmam sincs. Annyira nagy már itt a káosz a képek között, hogy nem látom át őket normálisan... Hülyeség lenne témánként kirakni őket? Növények, állatok, tájképek, portrék, csendéletek... Az úgy talán egyszerűbb, bár lehet, hogy gagyin nézne ki -mutatom be, mennyire döntésképtelen vagyok ez ügyben. Sokkal jobb dolgunk van akkor, ha a művész is eljön segíteni, de hát ő "túlságosan elfoglalt" és "nem ér rá". Ezek után nagyon remélem, hogy nem köt majd bele a munkánkba, hogy mit miért oda raktunk, ahova. Ha annyira fontos lenne számára a kiállítás, akkor vagy eljön, vagy ad legalább nekünk némi segítséget, hogy ő mit hova, mi mellé rakna ki. Az ügyben sem tudom, hogy mi legyen, hogy vannak fekete-fehér képek is. Most akkor azokat szétszórtan pakoljuk vagy egy helyre mindet és legyen egy szürke részleg? Hallgatva Molly szavait az mondjuk tényleg olyan gyászosan hatna. Ötleteit hallgatva próbálom őket elképzelni, mire is gondol, közben meg a kezemben forgatom az egyik biciklis tájképet, s észreveszem a dátumot felírva a hátuljára. Megnézek még egy párat és mindegyiken ott díszeleg apró betűkkel a készítés dátuma napra pontosan.
- Hallod, nem lenne a legegyszerűbb dátum szerint kirakni őket? Ahogy elnéztem mindnek a hátuljára rá van írva. Mondjuk akkor először sorba kellene rakni őket, nem tudom van-e elég idegzetünk ahhoz - állaptom meg végül a hátrányát is az ötletemnek, így végül megint ott tartunk, mint előtte: sehol. Hosszú éjszaka lesz ez, veszek is egy nagy levegőt miután szóba hozom, hogy hallgassunk zenét, meg valami ital sem ártana. - Tökéletes! - mosolygok én is lelkesen a The Beatles nevet meghallva. - Kivételesen nem, most inkább egy Baileys lattet kérek, ha már este van. Te mit iszol? - érdeklődök én is, miközben az eddig kipakolt képeket nézegetem.
- Fogalmam sincs, szerintem undorító, én sose szerettem a bogarakat. Volt egy barátnőm kiskoromban, aki bogarakat gyűjtött, képzelheted, hogy sose én mentem át hozzájuk, hanem ő jött... Amúgy sosem értettem igazán a fotósokat, hogy mit is látnak bele bizonyos dolgokba, pedig szeretek kiállításra járni, de a fotókiállításoktól általában kicsit tartani szoktam. De tudod azért ide kell a változatosság, meg a végén jótékonysági célra megy a bevétel a képekből.