Az ebédlőben ülni és látni az embereket, mindenki olyan más, mindenki máshoz ért és mindenki a legjobb szeretne lenni abban, amihez ért. Talán a manipulatív személyiségem, töretlen szépségem és határozott erős jellemem révén kerültem az iskola azon klikkjébe, melyben a "királyok" helyezkednek el. Jó magam az iskola királynője titulust zsebeltem be, azonban nem kész akarva és nm szánt szándékkal. Sőt! Nem is szeretnék ez lenni, mert igazán nincs rá szükségem és még csak nem is érdekel. Természetesen mindenki hiúságának jól esik, ha vannak akik követik, ha valakik felnéznek rá. Nem mondom, hogy nem lett volna esélyem megkérni őket, hogy ne kövessenek, hogy ne legyenek a közelembe és ne mondjanak el mindent pletykát. Mindenki információkból él, ahogyan jó magam is és elég vicces helyzeteket szokott teremteni egy-egy pletyka. Például, amikor kiderült hogy a focicsapat sztárja azért nem fekszik le senkivel, mert a lába nem csak egy oszlopot és követ rejt, hanem mélyedést is.. elég kellemetlen ezen nevetni. Valójában nem tehet róla, hogy ilyen géneket kapott és ezen ritka betegséggel született.
Gondolataimban elmélyülve figyelek előre, amikor valaki elkezd előttem csettintgetni. Pillantásomat azonnal az illetőre is emelem és lám az iskola casanovája áll előttem kissé sem leplezett szándékkal, hisz ölembe egy egy cotont. Felemelem a szemöldökömet. - Te és én, este elhasználjuk. - egyszerű szavak, primitív és állati gondolatokkal keverve, na jó.. kissé elmésebb egy nyúlnál, mert akar védekezni, gondolom ő sem akar gyermeket. Csak felsóhajtok és elfordítom a tekintetemet, újra csak előre meredek, persze arcomról sugárzik a szánalom és a megvetés súlyos egyvelege. Megint csak csettintgetni kezd előttem mire elkapom a kezét, tudom hogy hol kell és mekkora erősséggel megszorítani, hogy összepisilva magát boruljon össze előttem. - Hamingway, ha csak nem akarod magadat lejáratni magad az egész ebédlő előtt, akkor szedd össze magad és tűnj el innen. - egyáltalán nem is próbálom elrejteni a szavaim mögött megbújó fenyegetést, veheti magára is, mire ő csak mosolyogva vonogatja a szemöldökét. - Durván szereti a kislány, ez tetszik.. - vannak olyan emberek, akik nem értik meg a nemet, akik egyszerűen nem képesek megérteni azt a lényeget.
- Én szóltam. - mondom ki halkan, majd csontjait olyan erővel nyomom össze, mire a szeméből könny serken és nadrágja is test-középpontja környékén sötétebbé válik. Sokan nem tudják, hogy a csuklóban van egy ideg, mellyel ilyen hatást lehet kifejteni az emberi testre, talán ezt csak én tudom a szüleim révén. De arcán a magabiztos mosoly helyét a fájdalom és a szégyenkezés keveréke veszi át. Sőt, trónol rajta. - Azt hiszem menned kéne. - engedem el a kezét, mire ő csak felkel és azonnal elszalad. Mindenki nevet én pedig felállva indulok el az igazgatói felé, mert eme remek jelentet végignézhették a kamerákon, melyek a megfigyelés érdekében lettek felszerelve.


Az igazgatóiban elhelyezkedő ülőalkalmatosság meglepően kényelmes és megfáradt ízületeimnek üdítő pihenést nyújt. Végül Hamingway nadrágját a tesigatyájára cserélte le. - Ez a viselkedés egy finom hölgytől nem várható el. - kezdene bele az igazgató, mikor felemelem a kezemet. Nem sokkal később hangja elhalkul, míg végül elhal. - Alpári és elég primitív módon adta tudtomra a magával szembe ülő ifjú fiatalember. Mondhatni, hogy elég illetlen és modortalan módon. - mondom, majd zsebemből előveszem a nem rég még nekem adott gumit és az igazgató asztalára teszem. Zavarba jön, kissé el is pirul, mely árulkodó.. már tudom, hogy ez a gyerek nem az apjától örökölte a perverziót vagy éppen nimfománságot. - Az iskolába ilyen eszközök behozása azonnali felfüggesztés von maga után, azonban tudom, hogy nem teszi meg, mert az iskolai focicsapat számára fontos az erős és stabil hátvéd. - folytatom tárgyilagosan, majd visszahelyezkedem a székbe. Végül a szóban forgó személy felé fordulok. - Egy bocsánatkéréssel elintézhetjük az egészet és ha ígértet tesz, hogy ilyen nem fordul elő többet. - mondom, majd lábaimat keresztbe helyezem el és nézek előre, fel az órára.
Sokat nem kell várnom és periférikus látásomnak köszönhetően érzékelem, ahogyan kérdőn az édesapjára néz, ki egy aprót bólintva biztatja gyermekét a kérésem teljesítésére. - Sajnálom, hogy olyan voltam. - motyogja halkan, mire csak egyet hümmögve közelebb hajtom a fejemet és fülemre helyezem az ujjamat. - Nem hallottam. - sóhajtok egyet, mire ő egy sóhajjal felel. Érdekes, de nekem van időm.. - Sajnálok mindent, többet nem fordul elő. - monda már szinte kiabálva a szavakat. Én csak elégedetten felállok a székből, elindulok az ajtó felé, majd még mielőtt kilépek azon az ajtón megfordulok és halványan mosolyogva nézek az igazgató szeméve. - Köszönök mindent uram. További jó társalgást kívánok. - végül kilépek és még csak be sem csukom az ajtót, már hallom is a felmorduló baritont.. - Mégis hogy képzelted ezt?! - megérdemli, talán még egy pofont is adnék neki. Ideje lenne megtanulni a fiúknak, hogy hogyan kell bánniuk a nőkkel.. még ma este fogok csinálni egy feminista blogot, melyben bírálni fogom a férfiak.. igazságtalan megítélését.