Már fél órája vártam, hogy Vér befusson. Kezdtem kicsit türelmetlen lenni, mert megváratott és még lenne más dolgom is, mint itt dekkolni a campus parkjában ebben a bitang hidegben. A pad peremére raktam fel a hátsómat, a lábaimat meg az egyébként ülésre használt részen pihentettem. Negyed órája egy idős mamó megjegyezte, hogy milyen jó lenne majd azon hetven évesen ücsörögni, ahol most a lábam van, mire csak nevetve megjegyeztem neki, hogy ha ebben a tempóban haladok, akkor nemhogy a hetvenet de még a hatvanat sem érem meg.Szerintem rohadtul nem értette a poént, vagy csak simán már erősen demens állapotban leledzik, csak a beszéd még pont megy neki, mert a szemöldökét összevonva morcin távozott. Shit happens, mummy! Végre befutott a haverom, a kezében egy hatalmas táska, amiben a ruháimat hozta. - Na végre! Mi a tököm tartott ennyi ideig? Lassan odafagytam a padra, ahonnan még Olaf sem szedett volna le ezer miatyánkkal sem. Elhoztad? Intézted? Szóltál mindenkinek?- szórtam egyből rá a lényeget, mert így is tekernem kell ha időben akarok odaérni. Illetve ez így nem pontos. Mindenkinek este hét óra volt leadva drótban, hogy akkor kell ott lenni, színes kondomokat felfújva, teletorokból óbégatva a megfelelő nótát. Ha a terveim szerint alakulnak a dolgok leszünk vagy harmincan. -Mikor okoztam én neked utoljára csalódást?- kérdezte Vér nagy vigyorgások közepette, mire halál komolyan elgondolkodtam és nem is kellett sokáig keresgélnem. Felcsillantak a szemeim. -Mondjuk akkor amikor beállva előszedted anyád konyhaszekrényéből a karácsonyi mézeskalács fűszert és betekerted. Mi meg elszívtuk. Haver, azóta is szegfűszeget szuszogok fel éjjelente. Szóval hagyjuk a hülyeségeidet! Te ott leszel hétre? Megvan a ruhád?- bólogatott. Helyes. -Amúgy tényleg szülinapja van Granty Boynak? -Dehogy van! Pont ez a lényeg! A tanszékvezető azt mondta, hogy legyek kedves és engeszteljem ki a tanár urat. Hát én most kedves leszek és kiengesztelem. Az nem volt pontosan meghatározva, hogy ezt hogyan kell kiviteleznem, szóval azt hiszem ez lesz maga a tökéletesség.- bólogattam igen intenzíven, mellé meg úgy vigyorogtam, mintha éppen most pippantottam volna el a fél jamaicai tengerparti ültetvénysort. Hogy miért pont ezt találtam ki? Nem tudom. Talán azért mert ez olyasmi volt, amivel szemben nagyon nehéz lett volna bármit felróni nekem, de mégis olyan amire Grant nem számított. Maradjunk a Grantnél okés, mert a tanár úr az olyan mintha minimum a hetven és a halál között lenne, és a hamut is mamunak mondaná….öregíti. Pedig nem az. Pittenyt a telefonom, én meg elővettem és mosolyogva pötyögtem vissza messengeren az ismeretlen srácnak. -Még mindig rád van indulva az a pöcs? -Először is nem pöcs. Rém helyes, és olyan humora van, ami neked akkor sem lesz, ha körbeforogsz a fejeden karácsony éjjel és az Otannebaumot énekled fél hangokból kirakva. -Bithalmaz. -Mi van? -Mondom bithalmaz. Még sosem láttad. Lehet csak egy generált algoritmus, ami néha vicces üziket küld neked. -Na akadj le! És tűnés, mert nem csak te, de én is elkések. Volt nagyjából másfél órám átöltözni. Begyűrni a felfújt kondomokat a járgányomba és elindulni Grant címére. Nem tudom,hogy ki próbált már meg az esti forgalomban színes bohócruhában és hozzá passzoló bohóc cipőben úgy vezetni, hogy egyrészt megfelelően kezelje a pedálokat, másrészt ne nézzenek rá úgy minden piros lámpánál a szomszéd kocsiból mintha éppen az IT castingjáról sietne hazafelé. Gyanítom amelyik gyerek engem ma meglátott garantáltan rémeket fog álmodni. Azt hiszem kicsit túltoltam a bohóc szájat és rúzzsal akkora szájat rajzoltam magamnak, mintha félresikerült volna az ajakbotox és túlcsordult volna a cucc. Vagy bebaszott volna a plasztikai sebész. Ez is opció. A forgalom viszonylag nyugodtnak volt nevezhető, amit nem bántam, mert kezdtem unni, hogy ebben a városban, ahol minden sarkon félcédulások rohangálnak, hirtelen látványosságnak számítottam. Fél órára lakott tőlem autóval, ami azért is meglepő, mert nem gondoltam, hogy ennyire közel. Igaz van az a mondás, hogy tartsd közel az ellenségeidet, jobban mint a barátaidat, bár nem tudom, hogy mikor neveztem ki ellenségemmé Grant-et. Azt hiszem az egyetlen hibája az, mármint leszámítva, hogy amúgy baromi jól néz ki, hogy egy olyan tárgyat oktat ami baromira nem érdekel. És ezt ő nem hajlandó tudomásul venni. Én meg nem akarom tudomásul venni, hogy ő nem akarja tudomásul venni. Ebből vannak a problémák, és tudom, hogy időnként eldurvulnak nálam a dolgok,de valahogy el kell érnem, hogy annyira unja már a búrám, hogy inkább visszadob, csak ne látogassam az óráit. Magyarán megvág amerikai jogrendből.Amit eddig még nem tett meg, és letörölhetetlen mosollyal - óbazmeg csak ne lenne olyan veszedelmesen imádnivaló a mosolya- folyamatosan azt szajkózza, hogy majd legközelebb jobb lesz és egy kegyelemkettessel átenged. Ne! Könyörgöm ne engedjen át! Szóval ebből adódott az nálam, hogy nagy vehemenciával kiástam a csatabárdot, és nem is vagyok hajlandó addig elásni, amíg végre be nem látja, hogy nincs keresnivalóm az óráin. Kitartó a pasas, annyi szent. Most pedig szépen elmegyünk egy páran….tényleg páran...laza harminc ember….felköszöntjük a tanár urat a születésnapján. Mindenki bohócnak öltözik, színes kondomokcsokrokat fogunk a kezünkben tartani, és bájos angyalka hangon - feltéve ha még mindenki őrzi a józanságát addigra, amit kizártnak tartok, de tételezzük fel a legjobbakat - előadjuk neki a Boldog Születésnapot kezdetű örökbecsű óborzalmat.Aztán, mivel sokan vagyunk, benyomakodunk a házába. Hé, nem üres kézzel megyünk, Lesz süti, meg pezsgő, meg minden. Készülünk ám! Sikerül majdnem elkésnem, és már messziről hallom, még feltekert ablaknál is, hogy egy utcával lejjebb gyülekezik a nép. Mégsem a háza előtt. Ismerem a bandát, ha ezek rákezdenek, a végén még előgörgetnek egy üres vashordót és beröffentik a brooklyn kályhát is. Kezdett hűvös lenni, és azt hiszem gyorsan el kell tűnnünk innen, mielőtt valaki ránk hívja a yardot, hogy két tucat bohóc ruhás hülyegyerek nevetgél a nyílt utcán, advent aranyvasárnapján.Zsíííííír! Kivágódtam a kocsiból, és már rongyoltam is a tömeg felé. Hangos röhögés kísért amikor megláttak kifestve, óriási piros bohóc orral, és kék-sárga-piros-zöld selyemruhába. Meg egy óriási vörös, göndör parókában. Ha még szerzek egy halálfejes botot simán eladhatnám magam a manhattani hatvankettes körzetben újgenerációs pimp-nek. - Ha befejeztétek a röhögést, nem mellesleg hasonlóan hülyén néztek ki, akkor el is indulhatunk. Lehetőség szerint most már csihadjon mindenki. Szülinapi meglepire készülünk, nem keresztet égetni bohóc ruhában valamelyik afroamerikai család udvarán. Csendben, oké?- nem tudom mennyire sikerült megregulázni nagyjából húsz, fele már nem józan embert, de azért viszonylag csendesen vonultunk át Grant házához. Ott aztán szépen két sorba rendeződtünk, és egyszerre kezdtünk bele az éneklésbe. Ami az elején kicsit elcsúszott, mintha kánon lenne, de a közepére egészen összeszoktunk, és a hangerőt is megnöveltük. Olyan két perc után nyílt a bejárati ajtó, és kicsit fáradtan, de nagyon meglepetten jelent meg ott Mr Grant teljes életnagyságban.Az első reakció a totális döbbenet volt az arcán, a következő meg valami zavarodott nevetgélés. A dal közepén aztán kiváltam a többiek közül és felsiettem az előkerti járdán a bejárathoz. - Hello Mr Grant. Hát gondoltam felköszöntjük születésnapja alkalmából. Egy kis olajág, ilyesmi. És nem egyedül jöttem, hanem látja, még hoztam magammal sokmindenki mást is. Van nálunk kaja, pia, minden földi jó….zenét is hoztunk magunkkal….Nyomasd Lakat!- fordultam hátra, mire egy régi vágású bitang nagy vállon hordozott ezeréves magnóból kissé szürreállis ellentétként felcsendül egy modern zene.---> Blah blah Ez volt a jel, amire mindenki, mint valami gyorsított felvételes zombisereg, szó szerint lerohanta a tanár úr házát, és a nyitott ajtón keresztül elkezdtek befelé haladni. Vér a kezembe nyomott két pezsgőspoharat, amiből az egyiket Grant felé nyomtam, és ha elvette nekikoccintottam az enyémet az övének. - Szóval akkor? Csatlakozik a bulihoz, amit magának rendezünk a maga házában?- kérdeztem pofátlanul. Gyakorlatilag megvan az esélye annak, hogy kihívja ránk a zsarukat, de hát én meg ártatlanul közölném, hogy csak egy születésnapi meglepetés az egyik legkedvesebb tanáromnak, ez csak nem ütközik törvénybe? Elmenni pedig nem fogunk….főleg mert mire kettőt pislog, két tucat ember már gyakorlatilag birtokba vette a házát. Egyetlen dolgot kötöttem ki a bandának: ha bármit összetörnek kiherélem őket. A csajokat is. -Ja a külsőm ne tévessze meg! Én vagyok itt a bohóc cucc alatt. Tara….Tara Thredson.- mutogattam végig magamon, mintha ugyan a hangom nem árult volna el már korábban.
A nappaliban ülök a kanapén, egyik kezemben egy félig üres - vagy éppen félig teli? - pohárral, másikban a már korábban töltőre tett mobilommal. Nem tellik el nap, hogy ne kérdőjelezzem meg magamban eme tettem. Olykor persze roppant szórakoztató más bőrébe bújba olyasvalakivel "ismerkedni", hogy te már ismered a másik oldalát és tudod, mikor hazudik. Ugyanakkor kicsit sem kockázatmentes mulatság ez, már csak abba belegondolva, mikor óra közben irogat. Mondanám, hogy figyelhetne kicsit jobban is rám, de, amit azt illeti más sem csinál, éppen csak nem szemtől-szemben, hanem wifin keresztül. Veszélyes mikor látom arcán azt a türelmetlenséget, amiért a Pinterestről kölcsön lopott helyespofi mögül nem adok neki azonnali választ két másodpercen belül. Mert míg bár ő lehet éppen arról fantáziál, hogy biztosan más lányokkal csevegek, valójában az orra előtt magyarázom mi a különbség a jogász és az ügyvéd között. Még az a szerencse, hogy már a kezdetektől fogva lenémítottam a mobiltelefonom. Aztán ott vannak még a tesztírások alatti üzengetések. Én magam sem hittem volna, hogy egy nap pont olyan gyermeteg leszek e téren, mint a diákjaim, mikor azt hiszik nem látom, hogy a pad alatt pötyögnek a mobiljukon, miközben vért kéne izzadniuk a tesztek alatt, hogy legalább a kettesük meg legyen. Az álcám kedvéért kénytelen vagyok ellent mondani magamnak, s ahelyett, hogy hagynám, hogy legalább minden második feladathoz írjon egy- egy szót, inkább bolondos történetekkel és vicces videókkal vonom el a figyelmét. Azt nem tagadom, hogy egy részem valóban élvezi mindezt. Annyira, hogy néha már teljesen el is felejtem miért is csinálom, mi volt vele a célom. A kockázatok és a - főként engem ért - hátrányok mellett azért akad előnye is a tréfának. Még hozzá a más tréfákról való informálódás. Egy kismadárka - aki egyben a bűn valós kitalálója is - ugyanis azt csicseregte, hogy születésnapom alkalmából - ami egyébként már csak jövőre lesz - kellemetlenül kellemes meglepetésre kell számítsak. Ha KamuKevinbe szorult volna némi empátia, lebeszélte volna Pimaszkát eme iskolán kívüli elfoglaltáságról, de nem volt. Miért is lett volna? Nehogy már a tanár úr oldalán álljon. Még lelkesítette is, sőt sajnálkozott, hogy de kár, hogy ő nem lehet ott. Pedig ott lesz. A falba verhetném a fejem, amiért ilyenkor magam alatt vágom a fát, de lássuk be, legalább biztos forrásokból kapom az információt. Azt persze már nem tudnám megmagyarázni, néha miért hintek el én is ötleteket a kiszúrásomat illetően, de ezt is csak arra tudnám, fogni, hogy kell az álca, mert a magyarázkodás nem feltétlen az én asztalom. Őszintének lenni itt pedig, olyan, mintha egy cápa közölné a búvárral, hogy most megfogja enni. Nem feltétlen hagy maga után kellemes érzetet. Hát még a búvárnak. Az üzenetek fölé pillantok fel a kijelző órájára. Ideje készülődni. Megfordult ugyan a fejemben, hogy pont elmegyek egy esti kocogásra, de ebben a hidegben még az sem jó ötlet. Na meg akkor, hatalmas csalódást okoznék Pimaszkának. Sosem tenném ki ilyen gyötrelemnek szegénykémet. Így lehúzom az utolsó kortyokat, majd a farzsebembe süllyesztve a telefont, kiviszem a bort és a poharat is a konyhába, hogy elpakolhassam. Aztán körbenézek mit volna javasolt eltenni a fiatalok elől. Konkrétan mindent, de az talán egy csöppet gyanús lenne. Így egy-két apróságon kívül mindent a helyén hagyok. Úgy pakolászok, mintha legalábbis randira készülnék. Bár ha azt vesszük... I'm just kidding! Éppen csak végzek - bár bevallom, sosem csinálok igazán nagy rendetlenséget - mikor odakintről meghallok valami zajt, valamit, ami elsőre olyan, mintha kitört volna az apokalipszis és a zombik elkezdték volna felfalni áldozataikat. De aztán lassan kezdett összeállni a dalocska. Akaratlan is mosoly kúszott arcomra, amit kénytelen-kelletlen elkellett hesegetnem. A felkészülés egy bulira ebben az esetben új értelmet nyert. Fésülködés és zselé helyett a hajamba kócoltam, mintha éppen a kanapén bóbiskoltamban riasztottak volna föl. Borotválkozás és arcszesz helyett végig dörgöltem egy napos, kissé borostás képem hogy még álmatagabb pofit tudjak majd vágni és nem, a farmer és fehér ing összeállítás sem jöhetett szóba. Szürke rövid ujjú és egy kopott, sötét farmer. Így nyitottam ajtót eleinte laposakat pislogva - mint, akit tényleg most zavartak volna fel egy kis szunyálásból -, majd jött a döbbenet, amit igyekeztem nem eltúlozni. De lássuk be elég mókásan festettek és hiába nincs mit ünnepelni ma - főleg nem engem - azért aranyos tőlük. Tarától, mert más biztosan nem gondolt volna rám. Így nem. A döbbenetet aztán felváltotta egy mosoly, majd egy "jaj, ezt igazán nem kellett volna, gyerekek"-féle zavart nevetgélés, miközben az ajtófélfának dőlve, másik oldalt pedig a zavartságtól hajamba túrva figyeltem az előadást. Ügyes álca, ugyanis a sok bohóc közül sehogy sem sikerült kiszúrnom Pimaszkát. Persze voltak tippjeim, amik közül az egyik ki is lépett a többiek közül. Karbatett kezekkel, mosolyogva figyeltem, ahogy felszalad, bár lelkiekben igyekeztem felkészülni, hogy a képembe nyom egy olyan tejszínhabos tortácskát, ha már szülinap, de nem, nem így lett. Felvont szemöldökkel, kíváncsian hallgattam a bohóc lányt, aki szavaival megerősítette, hogy bizony-bizony személyesen maga Pimaszka az. Időm sem volt szavakba önteni meglepettségem, a hangos magnó és a meginduló tömeg, őszintén megrémített kicsit. Mármint, arra számítottam, hogy mindannyian bejönnek majd, de jobbnak láttam nem az útjukba állni, mert biztosan letaroltak volna. De legalább jár a szülinapi pezsgő, amit a koccintást követően le is húztam, bár elhamarkodottságomban csak akkor jutott eszembe, hogy kellemetlen lenne, ha kiderülne, hogy tettek bele valamit. Igen, a paprikás húzás után bármit kinézek a leányzóból és bandájából. - Ó, ha tudom, hogy jöttök, beindítom a grill sütőt és készítek limonádét is, mert, hogy a szülinapom júliusban van. Egy csöppet elkéstetek. - emékeztettem rá somolyogva, ha bár mindketten tudjuk jól, nem véletlen az időzítés. - De értékelem a meglepetést. Igazán kedves tőletek. És ez a már-már szerenádhoz felérő felvonulás, eszméletlen volt. Egyesek mit meg nem tesznek egy ötösért. - nevettem el magam pezsgős poharas kezemmel finoman piros orrán bökve Tarát. - Igen, sejtettem. Más lányok másképp adnák a tudtomra, hogy szívesen megnéznék belülről is a házam. De te sokkal ravaszabbul teszed ezt. - csíptem meg a paróka egyik vörös tincsét és lehúztam róla, majd az ablak alatti kerti ülőalkalmatoságra hajítottam. - Na gyere mielőtt még megfáznál. Nem tudom, hogy tudnám elviselni, ha pont a kedvenc diákom jelentene beteget és hagyná ki az óráim... - karoltam át finoman a vállánál, hogy bevezessem, ha csak önmaga nem indult meg befelé miután odébb álltam. Nem mintha amúgy nem volna szokása mindenfélére hivatkozva kihagyni egy-egy órám, de tényleg nem lenne jó, ha megfázna.
Azt hiszem egyszer már valahol valakinek kifejtettem, hogy nekem nem igazán vannak barátaim, sokkal inkább haverjaim, de abból több is néha mint kellene. Nehéz mindenkivel mindent észben tartani, és nehéz összehozni, hogy minden buliban együtt lógjunk. Meg aztán őszintén szólva nem is mindegyiket szeretem mindenféle dolgomba beavatni. Ez nem bizalmatlanság, érted, sokkal inkább óvatosság. Amit nem tud az nem fáj. Egy filmben hallottam, azt meg ne kérdezd melyikben, mert nem tudom megmondani, amikor az amerikai elnök csókának azért nem mondtak el valami hűdetitkos hiperkonfidensöl infót, hogy hihetőbben tudja letagadni a népnek. Na én pontosan ugyanezért nem mondok el mindenkinek mindent. Ha fedezni kell a seggem, akkor az olyan hihetően adhassák elő, hogy még a hazugságvizsgáló is hülyét kapjon annyira őszinte minden szavuk. Mostanában azonban van valaki akinek szinte mindent megírok. Mármint én, aki már a mikró csilingelésétől is hülyét kaptam és utáltam a gépeket, jobban bíztam a könyvekben mint a netes keresésben, szóval az lett a helyzet, hogy levelezésbe kezdtem egy sráccal. Kevinnek hívja magát. Kevin. De nem ám az a hülyegyerek, amelyik minden karácsonykor egyedül marad és felforgatja a házat két idióta betörőmakett miatt….szóval nem az. Ő egy irtó cuki srác….sooooo fluffy...és kedves és megértő, és minden hülyeségemre vevő, és általában együtt röhögünk az irtó idétlen húzásaimon, amit általában elkövetek. Mert hát mikor csináljak marhaságokat, ha nem most. Nagyapám szerint lassan össze kellene szednem magam, és végre kezdeni valamit a fejemben lötyögő káposztalével, mert állítólag nem vagyok buta, de legalább okos sem...na mindegy, szóval van eszem, csak mindig másra használom, semmint az érvényesülésre. Mostanság az egyik jogász prof kiborítására, akinek úgy tűnik nemhogy kötélből, de sodronyból vannak az idegei, és napestig szambázhatnék rajta, akkor sem húzná fel magát semmin. Pedig nagyon igyekszem. Kevinnek is elmondtam, hogy ki tud borítani a látszólagos mosolygós nyugalmával, és azzal, hogy egyszer sem, de tényleg egyszer sem mondta azt, hogy na most aztán itt a vége, fuss el véle, fejezzem be, különben kivág az óráiról. Még az sem érdekelte, amikor galacsinokat dugdostam az orromba és azt fújkáltam a többiek felé. Persze az előadóban nagy volt a derültség, ő meg nyomatta tovább a század elejei amerikai birtoklási és öröklési rend száraz és cseppet sem izgalmas anyagát. Mégis ki a picsát érdekel ez, de tényleg? Na jó, ezt így erősen megfogalmaztam, de hiába magyarázom nagyapának, hogy ez engem cseppet sem érdekel, és kegyelmezzen meg nekem, mert én Grant-nek ugyan nem fogok, és végre hagyja, hogy leadjam azt a francos amerikai jogot, de nagyapa hajthatatlan. Egy Thredson, még ha francos rendőrnek is megy, jobban mondva elássa magát a vegyszerekkel teletömött laborban, akkor is tisztában kell lennie a passzusokkal. És mert amerikaiak vagyunk. Jó okés, ha majd tervezek visszamenni a századelőre, hogy öröklést vezényeljek le, akkor szükségem lesz rá, de addig a kutyát sem érdekli. Kevin megért engem. Szerinte is kibaszás ez velem, és szerinte is jobb lenne mindenkinek, ha nem látogatnám a tanár úr óráit, és még ötletelek is ad, hogy mi legyen a következő amivel megszívassam. Istenemre, kreatívabb mint én. Mondjuk a mai születésnapos majomkodást én találtam ki, de szerinte is überkirály az ötlet, a bohócos jelmezért meg egész odavolt. Mondjuk az, hogy héliummal töltsük tele az óvszereket az én ötletem volt, de szerinte inkább használjunk lufikat, mert az mekkora fun már. Szóval vannak a rózsaszín, epres kondomok...ne röhögj, tényleg epresek, és a sárgák ananászosak! Tudod milyen érzés volt a szupermarketben felvásárolni a teljes óveszrkészletet mérettől függetlenül, és hogy néztek rám meg Lindára a kasszánál? Hát én meg röhögve közöltem, hogy irtó nagy buli lesz, és ha nem akarjuk, hogy kilenc hónap múlva a fél egyetem egy komplett almot lepakoljon, akkor kell a védelem. Meg mert amúgy is kell a védelem. A pénztáros nő csak megvonta a vállát, és azt mondta, hogy ha az ő lányai vásárolnának ennyi óvszert akkor valószínű elgondolkodna hol rontotta el a nevelést. Kedvem lett volna visszavágni, hogy valószínű ott, hogy ő anno nem vásárolt fel ennyit, és megszülte a gyerekeit, de már nem is mentem bele. Linda szerint Grantnek irtó szép a mosolya. Tudom. Hát vak vagyok én, hogy nem vettem észre? Meg szerinte ha egy kicsit gyanúba keverném, akkor zaklatás miatt akár ki is csaphatják. De hé! Nem őt akarom kirúgatni, hanem saját magamat tőle….kissé komplikált tudom, de nem akarom, hogy ne legyen ott az egyetemen, csak azt, hogy ne kelljen jogot tanulni nála. Linda persze nem érti. Nem is várom el tőle. A pasik nem az esze miatt szeretik, és nem is az esze miatt lett képzőművészetis, hanem mert olyan aktokat rajzol….öcsém, nem vagyok oda a csajokért de egyik másikat tényleg meg lehet kívánni az alapján ahogyan ő megfesti őket. Impresszionizmus. Ez a mindene. Szerintem pacsmagfestészet, de nem akarok a lelkébe gázolni. De miért is ne, ha szerinte az én szakom meg hókuszpókuszolás. Gandalf ükunokája, csak kevésbé rusnya kiadásban.Mármint ez lennék én, kéremalássan. Szóval maradtunk az epres ananászos kondomoknál meg a héliummal töltött luficsokroknál, amelyikből egyik másik már rendesen leeresztett, jegyzem meg nem magától. Szentül meg voltam róla győződve, hogy az otthonát olyan féltékenyen őrzi mint egy kiképzett pitbull, mondjuk nyálcsorgatás nélkül, de persze megint nem lett igazam. Komolyan, nem hiszem el, hogy megint csak mosolyog - bazmeg a mosolya, nem hiszem el, gyűlölöm Lindát, hogy állandóan eszembe juttatja és rá kell jönnöm, hogy tényleg….de tényleg. Kiolvasztja a gumit a tangából!Mármint nem Linda, hanem Grant mosolya!- szóval csak mosolyog, és az ajtófélfának dőlve várja, hogy a végére érjünk a kornyikálásnak. Én meg nagy vidáma vágtatok fel a lépcsőn, hogy üdvözöljem a ház urát és diszkréten betessékeljek egy csomó embert, akiknek a fele már nem szomjas a másik fele meg perceken belül nem lesz az, ha előkerülnek a táskákból az üvegek, meg a vállon cipelt rekeszekből a sörök. - Nincs limcsi? Hádenemár! Levezettünk ennyit, készültünk meg minden, és közben nincs limcsi? Szívfájdalom. Amúgy meg jobb később szülinapozni mint soha. Nyáron amúgy is dög meleg van, meg akkor szabadság, strand, buli...mondjuk nem mintha most ne lenne. Mármint buli, erről mi gondoskodunk….ó köszi!- veszem el a pezsgős poharat, és vigyorogva a bohóc jelmez alatt emelem meg Grant felé. - Ó nem az ötösért, ugyanmár! Hé! Az orrom!- nevetgélek, ahogyan megpöcköli a bumszli nagy orromat. - Tetszik mi? Hát nem egy Pennywise, de félhomályban ezzel is rémisztő tudok lenni.- koccantom neki a poharam az övének, de még nem iszok belőle. Arra azt hiszem nem gondoltam, hogy a jókora piros gombóctól nem igazán férek oda a számhoz, és persze a paróka is útban van….már értem, hogy a bohócok miért drogoznak. Egyszerűbb felszívni, belőni, mint meginni. - Miért, más egyetemista lányoknak körutat szervez a lakásában? Belépőt is szed, van kis Mr Morales- siteseeing bus is? Ha ezt tudom előre, egyedül jövök. Nem osztozom ezen az élményen ennyi emberrel.Jajj ne már! A parókám! Poéngyilkos!- hagyom, hogy a barna hajam kilibbenjen és bár így, a vörös parókám nélkül a hatás már nem az igazi, az orrot is átemelem a fejemen és a paróka mellé dobom, mielőtt követem befelé a házba. Kezdek egyre inkább magamra hasonlítani, azzal az apró eltéréssel, hogy az arcomon még mindig ott éktelenkedik a félresminkelés. Odabent a többiek másodpercek alatt birtokba vették Grant otthonát. Azért az megnyugtató, hogy még semmiféle csörömpölést nem hallottam, csak a nagy üvöltözést, és páran már a héliumos lufikkal szórakoznak. Ahogyan haladunk befelé két lány a felfújt kondomokat nyalogatja, megállapítva, hogy ezek bitang édesek. Nevetve nézek fel a tanár úrra, vajon mennyire akasztja ki ennyi zajos és idióta egyetemista jelenléte, de úgy látszik ő is kezd velünk feloldódni. - Remélem felébresztettük, és nem hagytuk nyugodtan szundikálni.- valahol félúton egy kis asztalkára dobtam a pezsgős poharamat, egy pucér görög női torzó mellé. Még vissza is kaptam a fejem felé. - Óóóóó maga kis csalfa! Hát ennek a szobornak se keze se semmije, mit tudhat vajon ez a nő, hogy itt díszeleg? Nem törik, ugye? Nem akarnám, hogy bármi baja essen!- amúgy tényleg nem. Tököm se tudja nem e valami műremek, úgyhogy megfogtam a szobrot és a szekrényke aljára tettem, hátra a polcra. - Így ni, eldugjuk a kis hetyke Antigonét! Na jöjjön, nehogyám az ünnepelt maradjon ki a sürejéből. Adja ide azt a pezsgős poharat, lesz ettől még ütősebb is ma este. Bírja a strapát ugye?- a meglepetés erejét kihasználva ráncigáltam befelé a saját nappalijába, ahol a többiek már nyomatták a jo kis diundisun zenét, és táncoltak is rendesen. Együtt, lufikkal, kondomokkat, magányosan, kinek hogyan támadt kedve és gusztusa. Két lány várta a közepén az egész haddelhaddnak. Két….hát fogalmazzunk szépen elég lengén öltözött leányzó. Na ők nem egyetemisták voltak. Őket Vér szerezte. Egy szőke és egy fekete, akik édesen vigyorogva ragadták el tőlem Grantet és vitték be a táncparkett közepére, hogy aztán szendvicsbe vágják. Én meg előkaptam a telefonom, és nagy vigyorgások közepette ellőttem a jelenetről az első képeket. Ó nem volt ezzel nekem szándékom. Még. Aztán már én is berisztáltam a tömegbe és megindult az őrült össznépi tánc.A bohóc ruhámat lassan kigomboltam és megszabadulva tőle egészen tűrhető buliszerkót viseltem alatta. Egybe részes arany színű miniruha, az a fajta ami sejtet, de nem mutat meg mindent. Mondjuk a smink még rajtam volt, de majd később azzal is foglalkozom. Mindenki kezdett feloldódni. Akik ittak azok már jobban is a kelleténél.
Szóval van ez a Kevin. Ez a mindenlében kanál, bohócok bohóca, aki minden bizonnyal létezésében is a vállon ülő ördögöt testesítené meg. Ez a srác, akinek az arca akkora kamu, hogy még a Pinterest is fejét csóválva temeti kezeibe arcát. Ez a hülye gyerek, aki én vagyok. De Kevinben nem azt a nehéz eljátszani, hogy szöges ellentétem. Nem. Az félelmetesen jól megy. Az az igazi kihívás a számomra, mikor átbeszéljük az éjszakákat Pimaszkával, ötletelünk, lelkizünk, másnap úgy kell tennem - nekem, a tanár úrnak - mintha mit sem tudnék az egészről. Nem, még arról sem, mikor a szünetben valaki kicserélte a laptopomon az egyik felvételt egy egészen más témájú filmecskére. És ez azután derült ki, hogy max hangerőn kivetítettem a vászonra. Kellemetlen volt. De lehetett volna még kellemetlenebb. Elég csak belegondolni, hogyha nem lépek a medve csapdába és a kisasszony egyből gyanút fog. Nos, van amin nem biztos, hogy mosolyognék. De mindeközben azért kezd kibontakozni. Mármint nem a nővérke a pornófilmben, hanem Tara. Könnyebben kiönti lelkét egy mindeddig csak a neten ismert, teljesen idegen arcnak, mint mondjuk annak, aki minden bizonnyal érettebben tudná kezelni az őszinteségét a koránál fogva. Érzem, hogy egyre közelebb kerülök a tűzhöz, de még mindig érthetetlen számomra, hogy mire fel akarja magát kirúgatni, ahelyett, hogy elém állna és azt mondaná: Nem magával van bajom, de gyűlölöm az óráit. Érthetetlen, hiszen - olykor már túlzóan - őszinte lánynak ismerem. Ami pedig a bátorságát illeti, abban sem szenved hiányt, elég a jalapenos tréfájára gondolni vagy khm, a mostanira. Miben volna nehezebb a szemembe mondania mindezt? Nem bántana meg vele - na jó, talán egy kicsit. Sőt akár még barátok is lehetnénk, persze szigorúan iskolán kívül. Ő azonban hajthatatlan. Kevin pedig nem faggatózik, nem olyan. Férfiasan tűr és férfiasan kerülgeti a választ, ami bár ott van az orra előtt egy kéznyújtásnyira, nem nyúl érte. Miért is tenné? Túl könnyű volna, nemde? S, hogy bonyolultabbá tegyük a magunk feladatát, most is itt vagyok és a bejárati ajtó félfájának dőlve, megjátszott fáradsággal és széles mosollyal hallgatom a diákokat, akik a bohóc sminktől beazonosíthatatlanok, így abban sem vagyok biztos, hogy mind az enyém. Tetszik a nóta, mégha nem is igazán passzol a mai naphoz. Mármint szülinapom éppen nincs. De még mindig jobb, mintha a BabySharkot kezdenék el ropni. Szóval állok és várok mi lesz a végkifejlette mindennek. Mármint tudom, hogy mit terveznek a dalolászás után, de hogy Tara mit tervez valójában az mindig meglepetés. Mert ugye szánt szándéka kiborítani, ám ha az nem sikerül - mert eddig nem sikerült -, akkor hajlamos improvizálni olykor, amire viszont sosem vagyok eléggé felkészült. De ígyis hálás lehetek neki és persze Kevinnek. Mosolyogva figyelem, ahogy a tömegből kiválik egy bohóc és ahogy szalad fel a lépcsőn valahogy nyilvánvalóvá válik számomra, hogy ki is az. Pimaszka. Teljes figyelmem neki szentelve, magasba szökött szemöldökkel és kíváncsi somolygás közepette hallgatom. Aztán nyugodtan közlöm vele, hogy rosszkor rossz helyen. De nem zavarja. S igazából engem sem. Tudtuk, hogy ez lesz. A vendégek közben beözönlenek, én pedig addigis elállok az útból, nehogy a nagy józanságukban letaroljanak. - Sajnálom. Ha ide szóltatok volna, talán készültem volna. De ugye akkor oda a meglepetés, az pedig nem volna jó, ugye? - tettem karba a kezeim mosolyogva, a ház falának dőlve. - Nem-e? Egyből kettőért, mi? - veszem el egy apróbb biccentéssel a poharat és mielőbb le is húzom. Nem mondom, vörös bor után hagy egy kis furcsa ízt maga után, de nem is szokás keverni ezeket a dolgokat. A piros orr megpökcölését azonban nem tudtam kihagyni. - Ó, nagyon! Jól áll, de komolyan! Jöhetnél az óráimra is ebben. - viccelődtem, bár meg kell hagyni, Tarából kinézem, hogy másnap ebben az öltözékben jelenik meg az egyetemen. A bohóckodásaihoz még menne is. Oké talán kicsit eltúloztam a dolgokat. Óvatosan kell ilyesmikkel viccelődni előtte. - Még mit nem! Ők is a meglepetés erejével élnek, ha lehet. De köztünk legyen szólva, a tiéd ütött eddig a legnagyobbat. Bár én édesszájú vagyok, tortának is örültem volna, de mit tehetnénk...? Nyilván a limonádé miatt. - vontam vállat beletörődve és nem kicsit rájátszva, de azért a mosoly mindvégig ott húzódik ajkaimon. Valójában örülök is a társaságnak. Jó, nem az őrülten tombolókéknak, de ha így jobban belegondolok ennél jobb alkalmam nem is lehetne elbeszélgetni a kislánnyal. Bár kétlem, hogy kiöntené szívét, de ugye az alkohol könnyen bezavarhat még neki is. Végtére is még előnyömé is fordíthatom a játékát. Miután letudtuk róla közös erővel a parókát és a bohóc orrot, bementünk, hogy csatlakozzunk a többiekhez. Mosolyogva figyeltem, ahogy a fiatalok tombolnak, bár tény, hogy mostanság nem is voltam ekkora partin. - Ami azt illeti de, de igen. Viszont nem bánom. Legutóbb Ben halloween-i bulija volt ehhez hasonló, bár ott kissé változatosabbak voltak a jelmezek. - magyaráztam Tarának, mialatt mosolyogva forgattam meg szemeim a kondomokat nyalogató lányok miatt. Pedig még be sem indult igazán a buli. Azért nem mondom volt bennem némi aggodalom, hogy a részeg csapat tényleg össze zúz valamit azok közül, amiket nem tettem el, de nem ártott volna. Pimaszka pedig nem hagyta ki az alkalmat, hogy egy cseppet is zavarba hozzon. Elmosolyodtam, bár a szobor miatt pont nem aggódtam annyira. Ellenben az emeleti vázák miatt. - Azt ne mond, hogy nem gyönyörű! - nevettem, miközben fél szemmel figyeltem, ahogy elpakolja. - Igazán figyelmes tőled, hogy így aggódsz a holmijaim miatt. - somolyogtam halkan felkacagva, csöpp iróniával, azok után, hogy ő szabadította rá ezeket a vadállatokat a házamra. De nem baj. Ha valamit összetörnek, büntetésből külön órákra fogom hívni, és ott csak hármasban leszünk. Ő, én és a jogok. De ezzel majd csak akkor ijesztgetem, ha már megtörtént a baj. Újabb szemöldök felvonással pillogtam az elvett pohárra, majd rá és végül a két diákoknál kicsivel idősebb hölgyikére. Nem vonakodtam - miért is tettem volna -, hagytam, hogy vezessenek, tudtam, hogy innen már úgysem lesz visszaút. De az örömöt sem adtam volna meg Tara kisasszonynak, amiért ilyen kegyetlen volt. Majd egyszer, de nem most. Nem mondom nagyon tudtak dörgölőzni, talán szakmabeliek és azért. Annyira azért nem roptam, mint ők vagy a körülöttünk lévők, de nem is álltam ott, mint egy... igen, az. Bár nem tagadom nagyobb kedvel táncoltam volna, ha a gyanúsan sztriptízbárból szökött hölgyek helyett, valaki más illegette volna magát. De nem kívánság műsor ez, sosem volt az. Talán a harmadik fotónál sandíthattam el Pimaszka felé, és sokat mondó "ezért el leszel fenekelve" mosollyal pislogtam rá. A fotók miatt pedig már most fájhat a fejem, bár tudtommal nem tilos a tanároknak a kapcsolat kiépítés más nőkkel. Na, ezt szépen megfogalmaztam. S tudván, hogy a leányzó mindig rosszban sántikál nem nagyon akartam szemelől veszteni. Így mikor ő is elindult közénk, kiléptem a két csajszi közül és mögé lépve, a zajtól kicsit hangosabban megjegyeztem. - Nem tudtam, hogy sztriptíz is jár a bulihoz. És mi van a sminkkel? Tegnap óta ez vált most divattá? - csipkelődtem picikét, mosolyogva, de sosem mennék messzire. Nehéz is lett volna eztán őszintének lenni hozzá, pedig a smink ellenére is gyönyörű volt ebben a ruhában. - Tévedtem odakint, ebbe a ruhába kéne járnod a suliba.
Az egész Grant ügyben Linda volt a vészmadár. Ő volt az aki megállás nélkül károgott, hogy jajj de az sok lesz már, és különben is egyszerűbb lenne, ha odaállnék a tanár úr elé, közölve a tényállást, indokokkal alátámasztva, hogy miért van úgy nekem tele az összes puttonyom a tantárgyával. Tudom, hogy az lenne a legegyszerűbb és a legkézenfekvőbb, tenyérösszecsapkodó “na ezzel is megvagyunk” jellegű lerendezése a dolgoknak, csak az a bökkenő, hogy nem tehetem. Tudom sokaknak fura lehet, hogy ennyire ragaszkodom a nagyapám utasításaihoz, de az igazság az, hogy ő nekem nagyon fontos, anya után csak a nagyszüleim maradtak nekem...bla bla...persze ez is igaz, sőt ha a kicsi lelkem mélyére nézek ez tényleg rohadtul fontos….de még fontosabb, hogy megélhessek. Ugyanis azért, hogy én itt egyedül jampiskodok ebben a metropoliszban, és élem a viszonylagosan gondtalan egyetemi éveimet, anélkül, hogy mellette melóznom kellene valami gyorsétteremben, abban nagy szerepe van a nagyapám által küldött havi apanázsnak. Na és hát nem hülyültem én meg, hogy a pénzcsapot egy rossz döntés miatt elzárjam, szóval marad az alantas alagút módszer: fúrjuk meg alulról az egész projectet. Persze én értem, hogy Linda mire akar utalni, ahogyan azt is, hogy nagyon jól ismer engem, hogy ha valamit nem tudok elérni bizonyos módszerekkel, akkor képes vagyok bevadulni, és nem nézve semmit és senkit, még inkább olyasmiket is csinálni, ami nem csupán hajmeresztő, de lehet, hogy már a törvénysértés határát súrolja, és én is megüthetem vele a bokámat. Jah, ebben is van igazság, de egyszerűen képtelen vagyok engedni. Tudod, mint a hülye kutya, amelyik fogja a gumicsontot, és hiába akarod neki odaadni a valódit, kicserélni a gumicavakot valami jobbra, az csak vicsorogva ragaszkodik hozzá. Jelen esetben azt hiszem elmondható, hogy Grant az én tökéletes gumicsontom, amin egy jó darabig még rágódni szeretnék. Hogy még milyen egyéb módon rágódnék rajta az maradjon az én, meg a mocskos fantáziám jól elrejtett titka. Hehe. Mielőtt az ünneplő tömeggel én is berongyolnék a házba, még kiélvezem a tanár úr kitüntető figyelmét egy sietős, és roppant szórakoztató diskurzusban. Hogy tudom e mikor van a születésnapja? Naná, hogy tudom! De hát nem vagyok időutazó, hogy visszatekerjem a fával fűthető időgépet, és visszaröffentsem magunkat pár hónappal korábbra, úgyhogy abból főzünk ami van, jelesül most fogunk szülinapozni, mert az mekkora májer dolog már. Meg hát ha buli van, akkor nem tök mindegy az indok? Csak mégis adtunk valami nevet a gyereknek, hogy miért nála akarjuk kiereszteni az átlagos intelligenciát, az egyébként nem buta de jelen pillanatban egy három hónapos gyerekét megütő szintet a fejünkből. Némelyik társaságbeli már tényleg nem szomjas, vagy hát...ítélve abból, hogy alkoholszag mégsem dongja őket körül mint cefrés hordót nyáron a muslica raj, megkockáztatom, hogy más is lapul a hátizsákokban, semmint csak alkohol. Óóóóó, nem baj! Legalább nem lesz egy klasszik öltönyös házibuli. Voltam nemrég olyanban is. Meghívtak egy fergeteges retro buliba. A retro meg kimerült abban, hogy mindenki olyan hajat hordott, mintha az 1970-es évek disco korszakából szalasztották volna ki, méretes afro gombócokat egyensúlyozva a fején, és a trapéznadrág úgy lengett a pipaszár bokákon, mint a szélben leszakadt amerikai lobogó a póznán. Langyos zene, langyos koktélok, langyos pasik. Belecseppentem azt hiszem egy kissé melegre sikeredett buliba. Csak tudnám, engem minek hívtak meg, mikor egyértelműen és nagyon erőteljesen a heterok táborát erősítem. Annyira meg nem vagyok lelkes LMBTQ támogató….ja de, várjá’! Egyszer aláírtam valami kérdőívet két cuki srácnak….ja hogy ők egymással voltak cukik….oké, vágom. Hát akkor erre rácsesztem rendesen. Na mindegy, szóval ilyen buliba nem akarok többé elmenni, mert négy lány telefonszámával távoztam a farmerem zsebében, amit valószínű nem azért kaptam, hogy kicseréljük egymás között a szerves kémia tételeket. Elkalandoztam. Hol is tartottam? Jah igen, Grant meg én és az ajtó diskurzus, aminek a végén megszabadít a parókától és a krumpli orromtól, de itt ki is merült a rögtönzött sztriptíz műsor, bár az egyenlőség jegyében akkor már én is leszedtem volna a pólót róla….de valószínű a szomszédok nem értékelték volna. Vagy túlságosan is, ingyen műsor meg nekik nincs. Sicc! - Torta, cöh! Tudja, ez is olyan mint amit a néptáncra szokás mondani: ahogyan én táncolok, olyan nép nincs! Na persze ezt csak amolyan amfora….izé...metaforaként mondtam, tudja! - pofázok és süketelek megállás nélkül, mert állítólag, és nem tudom mennyi benne az igazság, de akivel engem eddig összefújt a rossznehézség, és pasiból volt, záros határidőn belül kikészült az átlagosan is ezer körmondattal átszőtt litániáimtól. - Tudok táncolni, hajjaj! De a tortával is úgy vagyok, hogy amilyen tortát én sütni tudok azt jobb ha senki nem kóstolja meg. Feltéve, ha szeret új ízkombinációkat kipróbálni, mint a sós-savanyú mézes máz….és hasonló szépségek. Szeretek kísérletezni nem csak a kémialaborban, de a konyhában is, csak az a baj, hogy fogynak a tesztalanyok. Mármint nem a laborban, hanem a konyhában.Hogy mi? Ebben a göncben menjek az órájára? Okés, Mr Morales, megdumáltuk. De aztán ha véééééletleeeen - macskakörmöztem a kezeimmel a levegőben, miközben levakarhatatlanul széles vigyor tanyázott az arcomon. -Felbukkan a tanszékvezető...ne adj isten a dékán a maga óráján, és meglát ebben a szerkóban, én simán magára verem a balhét.- vontam vállat és követtem közben őt befelé a házba. Szó se róla. Tudtam eddig is, hogy idióta haverokkal vagyok körülvéve, de hogy ennyire szó szerint veszik, hogy árasszák el úgy a házát mint a bekokózott sáskák, azt nem gondoltam, hogy ennyire menni fog. Azért a szemem sarkából figyelem, hogy nem maradt véletlen a környéken valami értékes, aminek ha baja esik azért valakit nagyon el fognak seggelni, és bár rohadtul bírom ezeket az elseggelős dolgokat (dehogy, hülye vagy?) nem nagyon szeretnék én lenni az alanya, mint az egész buli fő szervezője. - Hogy ez szép? - vonom magasra a szemöldököm, és a hangom is egy kissé elvékonyodik a meglepettségtől amint a szobrot egy védett kis zugba pakolom, még egyszer megnézve magamnak. - Hát ha engem kérdez, maximum Julius Caesar árnyékszékén tudom elképzelni, mint korabeli pornós bige posztert. Ahhhh...micsoda kezek...ja azok nincsenek….micsoda lábak...ja azok is csak félig...mindegy...micsoda...jééézus!- forgatom meg nevetve a szemeimet és inkább nem is foglalkozom tovább ezzel a bűnronda szoborral és csak remélni merem, hogy nincs Grant-ben olyan perverzió, hogy odavan a végtag nélküli nőkért. Pfhu! - Nem a maga holmijai miatt aggódom, hanem a pénztárcám miatt. Nincs kedvem kártéríteni csak mert valami barom összetört egy...mittudomén kétszáz éves megkövesedett csigafosszíliát, aminek az eszmei értéke felbecsülhetetlen. Gyanítom tovább törleszthetném mint a diákhitelemet. Gondolhatná bárki, hogy a két hivatásos..hűűű hogyan fogalmazzam meg szépen cizelláltan...férfiörömöket anyagi megfontolásból és időnként élvezetből okozó női egyedek….na milyen vagyok?....szóval bárki azt gondolhatná, hogy...na jó mondjuk ki nyíltan, kurvák bevetése így a buli elején kissé korai, és az ilyesmit nem így szokták, hanem amikor már mindenki totálban van….de ezt most itt én bemelegítésnek szánom. Azért nem tagadom, hogy alaposan meglep amikor belemegy a játékba. Vártam valami minimális tiltakozást, de nem. Úgyhogy a nyelvem kidugva, kaján vigyorgások közepette nyomogattam a kis buttont a telefonon, és valahol a tizedik nyomkodás közben nézett felém a tanár úr, amolyan “ezért most bünti lesz” pillantással, de én csak a fejem ingattam, mit bánom én! Ezek a képek megvannak, és két kattintással fellőttem a felhőbe is, szóval ha esetleg az sd kártyát akarja vigye bátran, ez már bizony megvan nekem. És nem, egyáltalán nem a dékánnak szántam, de ez most maradjon az én kis titkom. Helyette én is belevetettem magam a buliba, mert ha már összehoztuk, akkor legyek benne én is nyakig, de azért ne ebben a bohócruhában, mert poén volt kábé negyed órát, most már inkább dögletesen meleg és idegesítő.Nem lehet benne táncolni, szóval le is dobtam magamról, és mire idáig jutottam Grant maga mögött hagyta a kurvákat (hát ne csessz fel, ki vannak fizetve, ne csináld!...de jó persze ő szülinapja, azt csinál amit akar), mondjuk a lányok átmentek mézes légypapír üzemmódba és hamarosan ragadni fognak vissza, nincs előlük menekvés amíg el nem küldi őket, nem ám csak szökdösünk előlük. - Ez sztriptíz? Annyira volt ez erotikus mint nagymamám sodrófája a kamrában...ne csinálja már!- nevettem el magam, hátrapillantva amúgy a szemem sarkából, és éreztem, hogy hátulról a meleg teste nekem simul. Krisztus a kereszten! Persze azért nem azt mondom, hogy úgy rendesen hozzám simult, tartotta a minimális távolságot, de attól kevesebbet egy miliméterrel sem. - Na de most már döntse el, hogy ebben a ruhában vagy a bohócos jelmezben, mert rohadtul nem mindegy a tematika, érti!- mosolyogtam, miközben a két lány visszatért, és a szőke Grant vállára tette a kezét, hogy megpróbálja maga felé fordítani. Engem közben Vér kanalazott el a tanár úr közeléből, és a csípőmnél fogva perdített magával szembe, hogy a combjaim közé nyomakodjon a térdével. Bucin gyűröm, de komolyan, ám a következő pillanatban már az ajkaim közé dugott valamit, amitől másodpercek alatt párolgott el a mérgem. Na nem azt amire szinte mindenki asszociálna így nagy hirtelen. Jó minőségű cucc volt, úgyhogy két slukkot mindjárt be is zavartam belőle, hogy aztán valaki a nagy tánc közben a kezembe nyomott egy műanyag poharat, amiben nem tudom mi volt, de első kortyok után édesnek éreztem, és finomnak, úgyhogy meg is ittam. Hátravetett fejjel, egyre lazábban és egyre jobban elengedve magamat táncoltam, mikor végül felpillantva összeakadt a tekintetem Grant-el. Ekkor nyomatta be valaki a Fluke Zion-ját, ami bitang régi zene, de szerintem a legjobb ritmusa van a maga műfajában úgy kábé...ever… Lazán kivettem Vér kezéből a maradék cigit és az ujjaim közé csippentve, kipirult arccal, a sminkemet már félig letörölve, félig leizzadva indultam meg Grant felé. Elé állva egy ideig csak néztem, majd megemeltem a rudat és félrebillenő fejjel mosolyogva, jókedvűen kínáltam fel neki. - Hát akkor….csapjon bele velünk, mert aki kimarad, az lemarad.- ha elfogadta a cigit és szívott belőle, akkor visszavettem, majd én is ugyanígy tettem, hogy aztán tovább adjam a következőnek. Így szokott ez lenni nálunk. Pár perc múlva valaki majd megint úgyis a kezembe nyom egyet. - Jöjjön!- ragadtam meg a kezét és vonszoltam be magammal a tömegbe. Kezdett a cucc és a korábbi pezsgő, meg az előtte legurított pár alapozó is hatni...haladunk, haladunk, és még hol van az este vége….vagy egyáltalán a közepe, és mennyi mindent tartogatok még. Amihez nem kell feltétlen józannak lenni, igaz nem is igazán akarok az maradni. Ha hagyta akkor átkulcsoltam a nyakát és a zene ütemére hagytam mozogni magunkat. Bitang módon el tudja az embert ez ritmus ringatni, és totálisan bepörög, meg ellazul egyszerre és olyan eufórikus állapotba kerül, hogy nagyjából terézanyává szelidülve imádja az egész világot. Jelen esetben azt a tanárt akit normál esetben ki akar borítani. Most is ez a terv, csak most más megközelítésből. Most az erkölcseire akarok hatni. Remélem vannak neki.
Kétféle ember létezik a földön: Az egyik az, aki mindig a könnyebb utat választja ha csak teheti. S nem lustaságból vagy mert fél a kihívásoktól, még csak nem is azért, mert minden esetben értelmes az illető, hanem, mert megadatik neki, előtte van. És van a másik véglet, akik olykor teljesen logikátlanul a nehezebbik utat választják. Érthetetlen módon. S ez főleg akkor vonja maga után a legtöbb kérdőjelet, mikor a könnyebbik út közelebb van, kényelmesebb, gyorsabb, kézenfekvőbb. De egy benső hang, a miérteken való túl hosszas merengés végül is arra sarkallja, hogy nehezítse saját és a másik dolgát, még több fejfájást okozva ezzel mindkettejüknek. S ebbe a kategóriába tartozunk mi is. Tara és én. Bár teljesen más célok érdekében, ez már bizonyos. Legalábbis ha hihetünk Kevinnek és a sármjának, amivel őszinteséget tud kicsikarni a kislányból. Mert Pimaszka bizony veszélyesen ravasz, és sosem tudni, éppen mire gondol, nem tudja-e már azt, mit mi. Nem is kérdés, mindketten megőrültünk és hiszem, hogy ez a játék lesz valamilyen módon a vesztünk. Mert mindkettőnknek fájni fog az biztos. Ez a mai műsor pedig pontosan azt mutatta, hogy lassacskán elérünk ehhez a végkifejlethez. Nem mintha én a kiakadás szélén volnék, de tudjuk jól, hogyha átlépnünk egy határt a játékban, a szórakozás érvényét veszti és onnantól már tényleg csak harc lesz belőle. Ezt pedig szeretném elkerülni. Éppen ezért, ahogy állok ott és figyelem a lelkesen énekló bagázst megfogan a fejemben egy kósza ötlet, miszerint talán előnyünkre is fordíthatnánk a mai napot. S nem éppen úgy, ahogy Tara szeretné. - Látom, nem csak én óráim mennek nehezen. - somolyogtam csipkelődve - Talán gyakrabban kéne bejárnia, sőt ki tudja, talán ha, még az óráimon is odafigyelne, ahelyett, hogy bűvölné a telefonját, tudna is egy-két dolgot. - vontam vállat még egy kicsit rátéve, de hát mindketten tudjuk a valós tényeket. Mindenre volt kifogása, de ez valahol mégis aranyos benne. A kísérleteiről való témázgatás akaratlan is eszembe juttatta a szendvicses húzását. Tény, hogy rábizonyítani nem lehetett, de mind tudjuk, hogy ő volt. Persze megbocsájtottam neki, mihelyt rendben szedtek, de az is egy remek intő jel volt, hogy óvatosnak kell lennie vele. Mert ha nem is állt szándékában kinyírnia, majdnem eltett láb alól a tréfájával. Éppen ezért most sem árt az óvatosság, noha botor módon minden probléma nélkül lehúztam most a pezsgőt. - A kihívásokkal nincs bajom, de köszönöm a figyelmeztetést, eztán jobban odafigyelek, ha véletlen megajándékozna valami ehetőnek tűnővel. - jegyeztem meg viccesen, bár ebben azért tényleg volt valami. Elnevettem magam, magam elé képzelve, ahogy ebben a cuccban körmöl órán. Megjegyzem, nem ez volna az első húzása ott, így kétlem, hogy bárki is fenn akadna rajta. Én biztosan nem. - Csak nyugodtan. Majd azt mondom büntetésből hordod. És a végén még én volnék a szörnyeteg tanár, akit utálnak a diákok. - játszottam rá a hangos gondolkodásra a végén, miközben elpillantottam. Arról nem is beszélve, hogy akár még le is tagadhatnám a dolgot, és köztünk legyen szólva, engem jobban csíp a tanári kar, mint őt. De nyilván eme gonosz gondolattal sosem élnék. Ígyis épp elég sokat puffog, duzzog és csalódik, mikor valamin rajta kapják és csak úgy zeng a folyosó az igazgatótól. Betérve aztán a házamban és kerülgetvén a kissé már ittas fiatalokat belefutunk a kis szobrocskába. - Igazad lehet. Vagy talán az alkotó nem a végtagokra akart hangsúlyt fektetni, és mást szeretett volna vele szimbolizálni. De az is meg lehet, hogy csupán lusta volt befejezni. De akkor sem szép, hogy irigykedsz egy ilyen műre. - csóválom fejem aprón számat húzva, erősen elfojtva mosolyom. Beljebb sétáltunk, és hálát adtam az égnek, hogy nincsen házi állatom, mert vagy az őrülne meg az itteni meglepetésnek szánt bulitól vagy a diákok a zenétől megveszett állattól. - Nos, ha ennyire aggaszt a pénz, megoldhatjuk másképp is. - kacsintottam felé szándékosan félreérthető módon - Szóval imádkozz, hogy a totál megbízhatónak tűnő barátaid ne tegyenek tönkre semmit. Mert akkor bizony nem menekülsz... és nem lesz se tiltakozás, se felebezés. - szöktek magasba szemöldökeim egy sokat mondó "remélem érthető voltam" tekintettel. Bár nem tudom melyik opciónak örültem volna jobban. Mondanám, hogy a dolgok innentől indultak be, de Pimaszkát ismerve messze voltunk még a "banzáj"-tól. Pedig a két nem diáknak ítélt nő őszintén szólva már igen csak súrolták a kellemetlenség határát. De ha most a fejem fogom miattuk Tara nyeregben fogja érezni magát és őt ismerve holnap már olyasmivel rukkol elő, amivel tényleg ki tudna akasztani. Mondjuk leszervez egy találkozót Kevin és közte. Neeem, akármennyire is jól hangzik, kizárt, hogy ez bármikor is bekövetkezhet. Hellyel-közzel elviseltem a csajokat - na jó, nem volt az olyan kínszenvedés -, de mivel amúgy sem élek ilyesmikkel, hát még a diákjaim előtt, mielőbb megakartam szabadulni tőlük, természetesen diszkrét formában. Már ha az ilyen lányokat el lehet úgy hajtani. Amint pedig kicsúsztam a két táncikáló közül elindultam a parti igazi méhkirálynőéhez, akivel a pimaszságai ellenére is inkább töltöttem volna el az időm, mint a másik kettővel, akik szerintem a tárcám is lenyúlták volna, ha a zsebembe lenne. Mögé osontam a tömegben, de rá sem tudtam ijeszteni, nyilván számított rá, hogyha már volt ilyen drága és ismét borsot tört az orrom alá - pedig nem, tényleg nem - akkor csak azért is megpróbálom nyakon csípni. De nem ez volt a szándék. Nem úgy, ahogy gondolnánk. Nem akartam figyelmen kívül hagyni, hogy ő még mindig a - pimasz - diákom, én pedig a tanára vagyok, de azt hiszem furán jött volna ki, ha méteres távol tartásba kezdek vele - főleg mert amúgy mindenki más előszeretettel dörgölte magát hozzám. Mármint tényleg. Míg én igyekeztem még a testem melegével is diszkréten simogatni, addig az egyik oldalt valamelyik lány diák nem kicsit elszállva dörgölte csípőjét az enyémhez. Én meg még azon aggódtam, nehogy véletlen eltaláljam a könyökömmel, mikor mondjuk megmozdítom. Ugyan vetettem rá egy laposakat pislogó pillantást, de rám se hederített. Ezen a ponton pedig nehéz eldönteni, miféle szándékkal dörgölőzik. Most vagy felakar szedni, de valami mágikus módon szemkontaktus nélkül vagy csak viszket az oldala és mint a medvék mikor a fához dörgölőznek, most engem használ fa törzs helyett. Ennél több figyelmet pedig én sem akartam neki szánni. - Oh, azt hittem követed a barátnőd példáját. - mutattam el feje mellett a kanapén ugrálók egyikére, akin már csak fehérnemű volt. Igen, ezen a ponton elkezdtem aggódni, hogy itt nem csupán alkoholtól túlbuzgó fiatalok tombolnak, de a drogok már nem olyan mókás dolgok mindezzel keverve. - Maradjunk ennél. - emeltem meg kezeim lassan, abból az indíttatásból, hogy a derekára simítsam őket, de ekkor megjelent a szőkeség, és mire visszapillantottam róla, Tarát is rabolták. Talán nem is baj. Talán hiba lett volna. Nem is tudom mi járt a fejemben, mikor megakartam próbálni. Mit tehettem volna, hagytam, hogy a minden bizonnyal alaposan megfizetett hölgy ismét rám tapadjon. Ah, igen, borzasztó, hogy engem akar... Talán a zene, de komolyan mondom, mintha egyre jobban élveztem volna a táncot is. Persze azért mindvégig ott kucorgott bennem az érzés, hogy vajon Pimaszka most merre járhat, mit csinálhat. Egyszer sikerült elcsípnem, akkor is csak egy pillantásnyira. Közben azonban visszatért a másik nő is, így gondolván, hogy ismét itt az idő, kiléptem közülük, ők egymásra ragadtak, én pedig ismét elkezdtem keresni Pimaszkát, mert nem tetszik, hogy folyton elcsatangol a tudtom nélkül. Sokat azonban nem kellett kutat, mert mintha egy néma hívó szóra meg is jelent. Egy füves cigivel a kezében... Szépen vagyunk. - Ennyire élvezhetetlen a buli, hogy ilyesmire is szükség van? - kérdeztem haloványabb mosollyal és csak remélhettem, hogy az idő közben elfogadott szál az egyetlen szál a házban. Nem szívtam bele, ennyire azért nem örültem meg. Legszívesebben elnyomtam volna, de tekintve, hogy körös-körül csak a diákok pattognak körülöttem és így lehetetlenné téve, hogy akár egy virágos cserépben is elnyomjam, nos... tovább adtam, aztán visszapillantottam Tarára. - Nem akarok begyöpösödött tanárként beszélni, de nem tesz jót nektek ez a sok egészségre káros dolog. Ha még csak alkalomadtán élnétek vele. De kétlem, hogy így volna. - figyelmeztettem finomkodva, noha tekintve a kissé már pirosodó tekintetét, csodálkoznék, ha egyáltalán felfogná, amit mondok. Reméltem azért nem vette zokon, mert nekem sem volt ellenemre, hogy figyelme ismét az enyém. Mosolyogva hagytam, hogy húzzon és nem, az sem volt ellenemre, mikor átkarolta a nyakam. Én is így tettem. Mármint dereka helyett kicsit feljebb a hátára simítottam kezeim. Nem, azért nem engedhetem meg se neki, se magamnak, hogy szabályt szegjünk. Főleg, mert nem tudhatom mit tervez. A játéka ellenére én azért élveztem a táncot vele. Egyszerre volt izgalmas és békés. A zene dübörgött, de valahol eltompult mellettünk. Oké, talán kicsit megszédített az ital és a fű helyiségben terjengő füstje, de tartottam magam. Még igen... - Elárulod nekem mit tervezel? - kérdeztem mosolyogva. Talán kissé nyílt voltam felé, de látva, hogy ő már kezd beállni, én pedig még mondhatni józan vagyok, lehet előbb elárulja. Mert ha már úgy betép, hogy csillámlámákat és Micimackókat lát, nem biztos, hogy olyan választ kapok, amit hasznosíthatok is.
Hát én nem vagyok tiszta fialás, ez már fix. Tudom, hogy ez egy fergeteges buli lesz a végére, mert akárhonnan nézzük összecsődíteni egy csomó embert bárki tud. De összecsődíteni ennyi embert egy egyetemi prof házába, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy alaposan felforgassuk, azt nem mindenki. Most marha büszkének kellene lennem magamra, és az is vagyok, egy dolog azonban marhára zavar: hogy képtelen vagyok azt az alapvető fogadalmamat betartani, mely szerint minimalizálom az alkoholfogyasztást és semmi fű. Na nem azért fogadtam meg ezeket a buli elején, mert jó útra tértem, hanem azért mert észnél akartam lenni annyira, hogy az összes kis ötletemet kivitelezzem. Tekintve azt, hogy már a buli első fél órájában olyan hangulat uralkodik Grant házában, amihez alapesetben is kellene két-három óra, ez a fogadkozás gyakorlatilag szélbe kiáltott szó. Úgyhogy azt hiszem minden ötletem random fog érkezni, és nem az előre eltervezett módon. Már csak azért sem, mert Grant eddig csupán egy pohár pezsgőt ivott, és nem ez volt a terv. Jó persze, nem dughatok a szájába tölcsért és dönthetem le rajta mint egy profin kivitelezett bong esetében, de azért nem is úgy gondoltam, hogy ennyire észnél marad. Tanár, az ég szerelmére, mégis mit vártam? Hogy a szőnyegen fog fetrengeni velünk együtt? Hát….úgy kábé...jah, úgy kábé jah. Mondjuk az úgy nagyjából az első öt perc után feltűnik, és nem is kell nyomolvasónak sem lennem, hogy úgy robog a nyomomban, mintha attól tartana, a következő másodpercben fog majd a szemétséglufim pukkanni. Pedig nagyon nem. Azért ennyire hülye nem vagyok, hogy az orra előtt fogom véghez vinni az első meredekebb húzásomat. Azért gúvad a szemem rendesen mikor arról magyaráz, hogy ha bármit is összetörnek a szépreményű haverjaim, és esetleg anyagi gondjaim lennének, akkor megoldhatjuk másképpen is a dolgot.Na most vagy hergelni akar és szándékosan és direkt félreérthetően fogalmazott, mellé megtoldotta még egy bugyirohasztóan szexi mosollyal, amit én hasonlóan pofátlan mosollyal lazán veszek le….vagy komolyan gondolta és akkor szarban vagyok. Ohhóó! Nem úgy van ám. Szóval maradjunk abban, hogy elpoénkodom a dolgot és akkor ezzel rendben is vagyunk. - Ha itt bárki bármit összetör, elhiheti, hogy nem teszi zsebre amit tőlem kap...illetve nem zsebre kapja, hanem valahova máshova, és elég alaposan. Ha férfiból van az illető akkor rábaszott!- jegyzem meg egy vállvonással, majd már vetem is bele magunkat a buli sűrűjébe. A két kurva kifejezetten jónevű tanintézménytől jött….komolyan. Lakat intézte őket, akinek van valami ismerőse, akinek a szobatársának a kutyasétáltatójának a keresztanyja ismer ilyen lányokat...na ja. Hamarabb kinézem Lakatból, hogy heti egy alkalommal farkalja a hozzájuk hasonlókat, csak éppen nem vallja be. Nem tudom, nincs ebben semmi szégyen, hogy fizet ezért, főleg mert saját bevallása szerint addig kell ütni a vasat amíg lehet. Teológiát hallgat a lelkem és olyan bigott vallásos családból jön, ahol még szenteltvízzel is gargalizálnak az esti fogmosásnál. Hivatalos barátnője nem lehet, az egyetemista lányok meg finnyásak. Szerinte. Hát szerintem meg inkább kevésbé perverzek mint ő. Mindegy, Lakatnak is megvannak a maga titkai, nem firtatom őket, amíg ki tudom aknázni a bennük rejlő lehetőséget, de persze én ugyan senkinek nem pofázok el semmit. Tudok én hallgatni is, ha nagyon kell. Szóval a lányok teszik a dolgukat, meg én is, és persze felpörög a hangulat, ereszd el a hajam, meg a lábam, meg szállj ki a bordáim közül. A hangzavar lassan egyetlen óriási massza lesz, mindenki szinte egymásba gabalyodva mozog. A Laukon csoport hozzánk képes kutyafasza esküszöm, és persze az alkohol és a masszív fűszag úgy terjeng a nappaliban és végig a lakáson, mint valami örökké pumpáló elektromos pot pourri végterméke. Sokan vagyunk, de úgy tűnik a két nő neki nem elég, megint visszakeveredik hozzám, noha már én sem vagyok szomjas lassan. Mindig van és volt a kezemben egy üressé váló műanyag pohár. Merthogy fel vagyunk belőle szerelkezve és tanulva abból milyenek szoktak lenni az egyetemi bulik, több műanyag pohár fogy a közeli szupermarketben ilyenkor, mint a hajnali drogos parti után citromból és ásványvízből a zöldségesnél. Az egyik visongóra hívja fel a figyelmem, aki már fehérneműben ropja az egyik kanapé tetején.Arra fordítom a fejem, nézem egy darabig és azon gondolkodom, hogy okés, hogy az ember elszáll….időnként jobban mint kellene, de azért az önbecsülését még megőrzi. Én legalábbis. Jó, vannak helyzetek amik ezt felülírhatják, de egy efféle buli nem ilyen. Felvont szemöldökkel, kérdőn nézek vissza Grant-re, amolyan sértődött puffancs ábrázattal. - Maga komolyan ezt nézi ki belőlem? Hogy félcsupaszon ugrálok a nappalijánk a a kanapéján a barátnőm mellett? Eskü maga perverzebb mint én!- röhögtem el magam fejcsóválva, majd inkább hagytam, hogy a derekamra csúsztassa a kezét. Kérdőn néztem fel rá, de nem tiltakoztam. Még mindig úgy hittem és ezen hitemben nem sűrűn fog megingatni semmi, hacsak már el nem vágom a francba az agyam lakatjának a kulcsát, hogy Grant tisztában van a határokkal. Meg én is. Asszem. Pontosítok! Hagytam volna, hogy a derekamra csúsztassa a kezét, mert kíváncsi voltam, mit takar nála az a maradjunk ennyinél kezdetű mondat, de ezt már nem tudtam meg, mert Vér arrébb vonszolt, és teret adott a lányoknak, hogy újfent megdolgozzanak a pénzükért. Én meg ismét kaptam pár poharat, amit ki is ittam maradéktalanul, és hagytam, hogy a zene tökéletesen letaglózzon. Valahogyan persze nem ártana legalább egy fél percre meglógnom előle, de úgy tűnik, hogy a nőkkel nem fogunk zöld ágra vergődni nála, mert hiába tapadnak istentelenül valahogyan mégis mindig kicsusszan közülük, és mellettem köt ki. Igaz most én voltam a hunyó, mert miközben a második slukkot zavartam le a cigiből valahogyan úgy alakult, hogy egymásra néztünk és úgy maradtunk.Tudod vannak ezek a rémes lassított felvételes filmes klisék, de ez most tök valóságos volt...és amúgy nagyon menő...persze azt nem tudom, hogy a hirtelen két szívás ütött ennyire halántékon, vagy amúgy is elvesztem volna a szemeiben ezekben a másodpercekben, úgyhogy mondjuk inkább azt, hogy a cigi volt. - Jaaaajjjj ne már, ne jöjjön itt nekem a jó tanárbácsi szöveggel!- nyafogtam, amikor elutasította a füvet és inkább tovább passzolta. -Nem kell a szentbeszéd! Történetesen tudom, hogy Mr Kramer a másodéves építészmérnök csajokat dugja az anatómia szertárban péntek délutánonként, amikor a süket Diego karbantartó dolgozik, és zúg a porszívóval. És ott van Mrs Hubert...olyan masszív alkohol szaga van, és a kis retiküljében hordozza a fiúkat apró laposüvegben….tudja ma Johnny holnap Jack holnap után meg Jim...és Miss Lopez...pár hete az egész csapat begombázott amerikai történelem órán...hagyjuk már! Maga meg egy slukktól is úgy fél mint a démon a tisztítótűztől!- hadonásztam a kezemmel amikor már nem volt benne a cigi, végül csak fújtattam egy nagyot. - Ha nem akar begyöpösödött tanárként beszélni, akkor ne beszéljen úgy! Amúgy meg mit parázik? Ebben az államban legális a fű.He?- kocogtattam meg a homloka közepét , majd már araszoltam is közelebb hozzá, hogy meglássam vajon csak a csajok hagyják hidegen, vagy tényleg olyan kikezdhetetlen erkölcsei vannak amikről olyan nagyon papolt az előbb is? De azért nem másztam rá, nem vagyok én megveszve. Nem erre ment ki a játék, persze nem állítom, hogy nem élveztem, vagy nem volt olyan pillanat, amikor nem esett jól kicsit erősebben hozzá simulni. Hé, én sem vagyok fából, és azért mert a tanárom, még jó pasi. Akkor is ha a pokolba kívánom az összes paragrafusával együtt, amit nyugodtan feldughat ahova gondolom. A kérdése meglep. Egy pillanatra meg is állok, de aztán újra felveszem a közös ritmust vele, végül elvigyorodom, és felvonom kíváncsian a szemöldökeim, magamra öltve az ártatlan kislány ábrázatot. - Tervezni? Én? Bármint is? Most komolyan, sértő rám nézve, hogy egyáltalán ilyen gyanúsítgatásba belekever.- naná, hogy tervezek….viszont majd hülye leszek az orrára kötni, pedig nagyon közel állok hozzá, hogy megtegyem. Az agyam már rendesen húz, és a nevetésem is egyre többször csap át heherészős röhögésbe, nem utolsó sorban pedig érzem, hogy a fű hatására eszement nyugalom lesz úrrá rajtam, a világ pedig egyetlen puha vattapamacs, amiben jó lenne elsüppedni. Valaki tele torokból üvölti át a zenén a nevem, meg azt, hogy kezdődik. Én tudom mi kezdődik, Grant még nem. Ismét megragadom a kezét és vonszolom tovább magammal, valahova egy másik helyiségbe, ami szerint a dolgozó szobája lehet, tekintve, hogy annyi itt a könyv, s a többsége joggal foglalkozik, hogy nem nehéz kitalálni a ház mely szobájában is lehetünk. Pár kisebb lámpa ég csak, a szoba közepén pedig már jó páran elhelyezkedtek kör alakban, annyi helyet hagyva, hogy mi is le tudjunk ülni Grant-el. Akár akarja, akár nem ebben most tevékenyen részt fog venni. Lazán nyomom le a földre, hogy török ülésben elhelyezkedve ismertessem vele a játékszabályokat. -Ismeri a felelsz vagy mersz játékot, gondolom! A lényeg, hogy a kérdés baromi kínos legyen, ahogyan ha a mersz-et választja valaki, az is. Mivel maga az ünnepelt, maga kezdheti. Bárkinek tehet fel kérdést, és az illető eldönti, hogy felel vagy mer. De vigyázzon, mert a labda könnyen visszapattanhat.- abban már megállapodtunk mindenkivel, hogy rendesen meg fogjuk izzasztani bármelyikünkhöz is ér kérdés joga, és mindig tőle fogunk kérni, egymástól soha. Ó Kevin ha most itt lennél, azt hiszem te is remekül szórakoznál!
Míg Kevinen keresztül meg nem tudtam a mai programom, másképp terveztem a hétvégém. Olyasmikkel akartam foglalkozni, amikre amúgy nem volna időm munka mellett. A konditermet se ártana elkezdenem látogatni, ha már leesett a hó és ezáltal a reggeli futás szóba sem jöhet, ha csak meg nem kockáztatok egy szép kis tüdőgyulladást. De nem, nem kockáztatok. Ám minxezzel szemben noha itthon vagyok, lemondhatok az edzéseről, de még az itthoni pihengetésről is, ugyanis egyik percről a másikra nem hivatalos bébicsősz lettem, úgy... 20-30 kölyökre vigyázva, köztük pedig egy különösen pimasszal, akivel nem árt vigyázni. Talán kissé paranoiásnak tűnhetek, de tekintve Tara mai húzását és látva a szemében azt a huncut és "még messze nincs vége" csillogást jobb nem szemelől veszteni Miss Bajkeverőt. Igaz, itt mindenki ön- és közveszélyes lesz hamarosan, ha már most ilyen jó a hangulat és lelkesen döntik magukba a nem éppen gyerekpezsgő üvegek tartalmát. Ám még mindig tartom magam ahhoz, hogy a Méhkirálynőt kell elcsípni, s akkor a többiek is követni fogják. Tény, hogy látva Pimaszka olykori bizonytalanságát a csapat szédültségét tekintve, mostmár ebben sem lehetek biztos. Ezért is tűnhetek kissé karótnyeltnek és ha egy-két pohárkát még el is fogadok, a fűről szó sem lehet. Mégha kettesben lennénk sem adnék lehetőséget ezeknek. Aggódva figyelem az elvadult tömeget és a veszélyben lévő drága - de hely hiányában el nem dugott - holmijaimat, ahogy bármelyik pillanatban kitörhet a káosz. Mármint mindezen felül is. Elég egy félresikerült fenék risza, ami telibe talál egy vízzel teli virágos vázát, ami aztán megadva magát a Murphy törvényének nem csupán darabokra törik feláldozva ezzel a bensőjében dédelgetett ritka növényt, de amilyen mázlink volna a víz rá fröccsene az első konnektorra, ami aztán kisütné azt, amit eddig árammal ellátott, a zárlatott kapott cucc pedig ráijesztene a tömegre, ami riadalmában mindenen áttrappolva hátrálna el. Talán még személyi sérülés is történne... Remélem Pimaszkának nem valami hasonló produkción jár a kis buksija, mert akkor bizony életfogytiglanra ítélem a teremben, tanulószobán és onnantól én megyek majd az agyára. De ő biztosít róla, hogy ilyesmi elő sem fordulhat. Mégha igen, akkor sem. Nem hiszek neki. - Az lehet, de az nekem hol lesz vígasz? Nem, nem, te majd levered rajtuk, hogy miattuk kerülsz majd bajba. De ne aggódj, tanulságos büntit találtam neked. A végén még hálás is leszel és visszajársz, hogy megismételjük. - somolyogtam egy kicsit sem visszább véve a kétértelműségből. Értse csak félre, jöjjön zavarba. Akárhogy is esze ágában sincs megkímélni az újabb produkciójától, bár az iskolába rendelt lánykák után, ez talán nem is olyan kegyetlen húzás, de kétlem, hogy a kedvemre tétel volt a célja. Mégsem szándékszom sok időt tölteni a kétes tekintetű hölgyek közt, akik közben vagy a pólóm alá rejtett izmaim miatt taperoltak, vagy mert azt hiszik, hogy olyan szép summát kapnak a tancsik. Tekintetemmel az elfenekelnivaló lánykát kerestem a szinte ritmusra ugráló tömegben. A fiatalok közt nehéz is volt kiszúrni, de azért reméltem nem lógott el, hogy az emeleti hálóban randalírozzon nagy örömömre. Jó, ha nem lenne itt más rajtunk kívül és nem azon járna az esze megállás nélkül, hogy szúrjon ki velem, hanem mondjuk, hogy melyik jogi tétellel kápráztasson el meglepetésből, hogy aztán jutalomból szépen meg... khm... szóval hol is tartottunk. Ja, igen. Mintha látnám is arra... Meg vagy végre. Közelebb is jutok. Felakartam hagyni a kissé perverz megjegyzéseimmel és félreérthető, de amúgy tök ártalmatlan hülyeségekkel, de ő hozza ki belőlem. Ő meg a pimaszkodása, hogy nem látok bele a fejébe, s hogy éppen mire készül. Megjegyzem neki a kanapén táncikáló barátnője lelkesedését, s nem meglepő - vagy éppen nagyon is meglepő módon - felháborodik. De a megjegyzésére én is felnevetek. - Ha bűn volna a fehérneműs lányok látványa, nem pózolnának óriási plakátokon és a művész teremben sem terpeszkednének. Vagy ott az aktnál teljesen pucérak? De akkor mégis miért lányok járnak oda gyakrabban? - csóválom fejem értetlenkedve. - Jaj nem, hát persze, hogy te nem vagy olyan! - nevetek fel és veszem a bátorságot, hogy poénból - és egy lapáttal rá téve - fnoman az arcába csípek, pont, ahogy a nagyija tenné, csak én azért, hogy éreztessem vele mennyire kislány még. Ha ő bosszanthat, én miért ne bosszanthatnám őt? Aztán ismét egy kis szünet állt be a csevejben, mikor őt elrabolták, a lányok pedig visszatértek, hogy újfent ellenőrizzék a zsebeim. Kissé csalódottan néztem, ahogy a csávó már megint elterelte tőlem Pimaszkát, de nem adtam fel. Nem szokásom. És türelmem gyümölcse is beérni látszott, noha a csajok ellem így is tenni kellett, így újfent udvaroasan kilógtam közülük, ezúttal azonban nem csak én menekültem a követőim elől. Megakartam fogni az alkalmat, hogy meglépjünk előlük valami úton módon és komolyabbra fordítva a szót, elbeszélgessünk egy s másról, ami nem szokása, de egészen a füves cigi megjelenéséig hittem benne, hogy még lehetséges is. Érthető okokból nem volt az ínyemre a dolog, na meg kinőttem én már ezekből a dolgokból. Maximum egy laza osztálytalálkozó alkalmával fordulhat elő, de ezt természetesen úgyis tagadom mindenki előtt. De nyilván mindenki tisztában is van vele, hogy a tanárok sem templomba járnak szórakozni és idősek otthonában passziánszozni. Van életünk, kinek milyen, mert van, aki tényleg az ima padok mögött relaxál, míg mások levetve tanári küllemük puccos helyekre járnak csajozni. S mint most kiderült, vannak, akik már az iskola falai közt sem fogják vissza maguk. Nevetséges lehet, de egy kettőn még én is meglepődök, hiszen teljesen az újdonság erejével hat. - A másodéveseket? - vágtam fájdalmas képet a felismeréstől, amiért én azt hittem, hogy a tanár úr is hozzám hasonlóan csak a lelkibéke kedvéért csapódik olykor a diákokhoz. De ezek szerint túlzottan is odaadó a dologban. Mondjuk az alkoholizmus nem ritka a tanári karban ennyi sátán kölyke mellett, de hogy ezt így kiszúrják a diákok. - Ha én sem szabok magamnak határokat, kifog titeket gatyába rázni, ha eldurvulnak a dolgok itt? Mert elfognak. Tudom én. Véletlen valaki a homlokodra írta alkoholos filccel. - mosolyodom el, és csak azért nem bököm homlokon, mert dedós volna leutánozni - mégha nem is az a szándékom - és utánozós majom lennék. Mire pedig megint közelebb vonnám, valamelyik túlon túl jól szórakozott hivatlan vendégem ismét lecsap rá. Mármint azt hittem, de tévedtem. Felvont szemöldökkel pillogok Pimaszkára, mert úgy érzem ez most jobban fog fájni, mint a két szép lány. - Ha jól sejtem nem meglepi torta. - jegyzem meg zavartan - és talán csöppet bizonytalan mosollyal, ahogy kézen ragad és húzni kezd valamerre. Először arra tippelek, hogy talán szekrényesdit akarnak játszani, feszegetve azokat a bizonyos határokat, amiket mint utóbb kiderült Mr. Kramer már át lépett. Nem tudtam még, de nem is tévedtem nagyot. Belépve a fél sötét dolgozó szobámba, ami ebben felállásban egészen idegennek és horrorisztikusnak tűnt, meglepődve szólaltam meg. - Remélem az ördögöt szándékozzuk megidézni, mert az hét szentség, hogy én nem szállásolom el. - jegyzem meg tréfálkodva, de a látvány erre ad okot gyanakodni, míg nem kényszerítve be nem csatlakozom és ki nem derül a turpisság. Felelsz vagy mersz. Ejj, de szerettem fiatal, diák koromban. Minden alkalmat megfogtunk a fiúkkal, hogy levetkőztessük a lányokat, akik megjátszott tiltakozással, de lelkesen dobták le magukról a holmijaik, hogy aztán másképp melegítsék fel magukat... és a levegőt is. Most azonban tanár vagyok a diákjaim közt, akik finoman szólva is tutira megakarnak szopatni. Emiatt bizony van okom az aggodalomra. Főleg mert ott van élükön Miss Pimasz. - Eh... Ez komoly? Nem vagyok én ehhez már túl öreg? - mosolygom, de nyilván nem fogok kihátrálni, s khm, nem azért, mert nem is tudnék, hanem mert még talán ezzel is juthatunk valamire. Mármint pozitívra, az én részemről. - Legyen... - adom be derekam végül, s tán nem meglepő kivel kezdem. - Tara, felelsz vagy mersz? - mosolygom felé, visszafogva önelégültségem, hiszen még nincs minek örülni, csak remélhetem, hogy lesz.
Sokan voltunk, de nem elegen. Több embert hívtam, és többen is ígérték, hogy jönnek, aztán persze az is olyan volt mint a szellentéssel felfújt léggömb: jobb is talán ha nem piszkálják. Persze abban reménykedtem, hogy olyan sokan leszünk, ellepve a házat mint ágyipoloskák a lepukkant koleszmartacot, hogy moccanni sem lehet majd, de ettől függetlenül nincs okom panaszra. De tényleg. A legtöbben már nem józanon jöttek. Végsősoron nem is volt kitétel, csak annyit kértem, hogy azért a dalt még képesek legyünk elvernyákolni az ajtó előtt, onnantól azonban mindenki azt és azzal és annyiszor csinálja, amit, akivel és ahányszor akarja. Egy dolgot piszkosul nagyon sajnáltam: történetesen, hogy Kev nem jött el. Pedig kértem, könyörögtem, érzelmi zsarolást is bevetettem, használva azt a bűvös kifejezést: “gyere el….különben…” tudod ez az a különben amit töltelékszónak használsz, mert halovány dunsztod sincs mivel fejezd be a mondatot, ami elég frappánsan, fenyegetően és humorosan hangzik egyszerre ahhoz, hogy a másik összecsinálja magát. Na ő meg visszakérdezett, hogy akkor mi lesz különben? Én meg elnyúlt fejjel ültem a laptopom mögött és gőzöm sem volt mit mondjak. Hogy nem állok vele többet szóba? Ember, így is csak egy rakat bithalmazzal tárgyalok. Lehet, hogy egy mázsás brooklyn-i hentes, az a negyvenes kategória pornóbajusszal az orra alatt. Mondjuk nem hiszem, ahhoz túl laza és túl közvetlen, és túl jól vágja a szlenget, érted, szóval azt kell mondjam, hogy mindenképp az én korosztályomhoz tartozik. Már nem egyszer megfordult a fejembe, hogy ha nem vakarja össze magát, akkor legközelebb én hívom el randira, mert cseszte rendesen a csőröm, hogy milyen lehet a valóságban? Lehet, hogy nekem löki a süketet messengeren, közben meg egy értelmes mondatot nem tud kinyögni így kábé face-to-face. A haveri körömet amúgy is sikerült rendesen kiakasztani ezzel a Kevin dologgal, vagy ahogyan ők fogalmaztak, Kevin a cyberharcos. Merthogy szerintük egyszerűen csak fake a srác, vagy meleg és szórakozik velem, vagy hetero és akkor is szórakozik. Ne tény, hogy nem volt ínyemre ha így van, de igazából tiltakozni sem tiltakoztam ellene. Nem volt éppen senkim, meg ha lett is volna, most mi van abban, hogy néha flörtölgetek kicsit valakivel messengeren? Bár nem tudom mennyire minősül flörtnek, ha közben arra gondolok mi mindent tudnék csinálni vele, ha együtt lennénk. Okés, akkor gondolatban nem flörtölök, ott már fényévekkel előrébb jár a kapcsolatunk. Szóval szerettem volna ha ma eljön, de egyszerűen nem tudtam rávenni. Bedurciztam rendesen úgyhogy kapott tőlem utolsó üzenetként egy sértett pirulós szmájlit, egy villáját emelgető ördög figurát, egy mutatóujjat ami ide-oda inog, meg a végére egy összetört szivecskét. Ez így emojikból kirakva azt jelentette, hogy kurvára meg voltam sértődve és összetörte a szívemet a hiánya. Erős túlzással, de a lényeg benne volt. És hiába is pruncogna akkor sem válaszolnék neki, főleg ha azt tudakolná, hogy miújság, hogy halad a Grant-szopató hadművelet.Miért nem jelent meg személyesen és vett benne részt? Mert ötleteket azokat tudott nekem talicskázni, de amikor arról volt szó, hogy akkor lesz szíves segíteni kivitelezni, akkor már húzódozott. Hát ennyit erről. Sejtettem, hogy Grantet nem fogja vigasztalni, hogy nagyjából mindenkit kiherélek, ha összetörnek valamit a házban, de azért ez a bünti dolog rendesen megdolgoztatta a fantáziámat. Legfőképp olyan értelemben, hogy a szavai szinte maguktól értetődően váltották ki belőlem azt, hogy pontosan azt értsem amit egy normális, hormonjaival alapos küzdelmet folytató huszonéves lány értett volna. Nem értettem félre, dehogy értettem, nagyon is jól értettem. Szivat. Próbálkozik. Hát egyem a zuzáját. - Tanulságos büntit mi? Kis plüss bilinccsel kikötöz a székhez és miközben azzal a hetyke kis plüss ostorral paskol, azt kéri majd tőlem, hogy “Halljuk Tara, hány fővel végezték egykor a görög államokban a cserépszavazást? Számot, mondd a számot!” Én meg csak sikongatom, hogy tíííííz tanár úr, tíz...ahhhh élmény lesz!- szándékosan játszottam rá a hangokkal, nem gyenge erotikus felhangot adva a dolognak. Grant Morales, híven a nevéhez a kikezdhetetlen erkölcsök dicső lovagja. Ha ő ingoványos területre tévedt, akkor remélem elég merész, hogy a játékban még jobban benne legyen. A hangulat egyre durvul, a hangokból ítélve sokaknál már beütött ez meg az, noha azt kifejezetten kértem, hogy kemény cuccokat ne hozzanak! Egyrészt full illegális, másrészt ha a szomszédok a zaj miatt kihívják a kollégákat, nincs kedvem a szőnyeg szélén toporogni a kapitányi irodában, hogy mégis mi a francot képzelek magamról, és egyáltalán? Mondjuk tény, hogy Vér-en kívül nem sokan mentek még bele eddig jobban a merészebb trip-ek világába, ő is elsősorban azért, hogy előhozza magából a művészt. Ahha. Hát ha én elő akarom hozni magamból a művészt, akkor ecsetet vagy tollat ragadok és azzal bohóckodom, nem drogokkal. - Én nem vagyok olyan.- húztam fel az orrom a fehérneműs csajt nézve, majd megenyhültek a vonásaim, megrántottam a vállaim, és lebiggyedt a szám. - Legalábbis most nem. Nem mondom, hogy nem fordult elő ez vagy az, itt vagy ott…- magyarázom halálos konkrétumokkal, de tulajdonképpen nem az a lényeg. Fagyoskodtam én már erkélyen tavaszi estén, amikor kiderült, hogy a srácnak, akivel éppen vagyok barátnője van, és váratlanul beállított. Aztán persze nem maradtam kinn sokáig, nem vagyok hülye, szóval berongyoltam vissza a szobába, felnyaláboltam a cuccaim, az asztalon lévő pezsgőspohár tartalmát a srácra borítottam, majd angolosan, félpucéran távoztam, és a liftben öltöztem fel. Szerintem mindenkinek vannak elvetemült élményei. Akinek nincsenek, azoknak is. Aztán felvilágosítom a szentéletűt, hogy bizony szinte ő az egyetlen a tanári karban akiben van még némi tartás...néha túl sok is. Legalábbis az ifjabb generációból, mert a hatvan felettieket nem sorolom egyik kategóriába sem. Ők úgy kiesnek a hatókörzetből. - Ja, de úgy látom ez magának újdonság….hé Tina mikor szokott fogadni Mr Kramer külön konzultációra?- kiáltottam el a tanár úr válla mellett egy vöröskének, aki éppen azzal volt elfoglalva, hogy szívószállal igya meg a zöldtündért egy kávéspohárból. Hát nem akarom tudni mi lesz ennek az utóhatása. - Heti két alkalommal. És mindig szájba rágósan….ha érti mire gondolok!- röhögött a lány, én meg visszafordultam a tanár úr felé, csípőre vágva a kezem. - Na tessék! És akkor még bennünket kell gatyába rázni. Nincs velünk semmi baj az égvilágon...MIIIILEEEESS! F’szomat, tedd már le azt a csokor pávatollat. És ne dugd a szádba, mondom ne dugd a szádba! Nem kell mindent elhinni amit a történelem könyvekben olvasol. Valaki szedje már el tőle, mielőtt lerókázza a szőnyeget!- próbáltam valamennyire rendet tartani, miközben Grant-el társalogtam, de persze a társasági massza már önálló életet élt. Végülis a pávatoll nem törékeny. Inkább jobbnak láttam kimenekíteni magunkat innen, és megjelenni a dolgozó szobában, ahol a lányok nagy része már ücsörgött és várt bennünket. Nagy tapssal köszöntötték az ünnepeltet. - Hát itt legfeljebb mi leszünk az ördögök, maga meg elviseli ezt.- jegyeztem meg a valóban kissé szeánszosra sikeredett megvilágításra. A felelsz vagy mersz játék szerintem az ősidőkre nyúlik vissza, és gyaníthatóan vagyunk páran a mi korosztályunkból is, akik egy ilyen játék utóhatásai, amikor a kérdező inkább mert mint felelt. - Túl öreg? Hát nem tudom. Próbáltam megkeresni valahol a görbebotot, vagy a járókeretet, esetleg a prosztata gyógyszert, de sehol semmi jelét nem találtam annak, hogy már gondot okozna a járás vagy a szex…. - Kivéve ha mégis.- jegyezte meg egy fekete hajú lány a sok közül amire mindenki, közöttük én is elnevettem magam. - Nem, szerintem Grant tanár úr egészséges nemi életet él. De hé, ezt nem illik ám most feszegetni, majd ráérünk akkor ha ő lesz porondon. Szóval szépen elhelyezkedtem és a többiekkel együtt figyeltem, hogy kit fog először választani. Komolyan. Lottóznom kellene. Megjátszva a meglepettséget még kezem is a mellkasomra tettem, és nagyra nyílt szemekkel, rezgő pillákkal, elnyíló ajkakkal adtam jelét a csodálkozásomnak. - Hogy énnnnn? Ki hitte volna? Maga csupa meglepetés.- nevettem vidáman, a többiek is kuncogtak, és a legtöbben kíváncsian figyelték hol a tanár urat, hol engem. - Hát ha azt mondanám, hogy felelek, az túl egyszerű lenne, mert mindenből ki tudom magam dumálni. Lenyomok egy tíz perces stand up-ot anélkül, hogy bármit fel fogott volna abból, hogy már meg is kapta közben a választ. Szóval, tudja mit? Izzasszon meg! Merek!- hát nem tudom mibe ugrottam fejest, de azt hiszem kíváncsi voltam mi az amire rá akarna venni. Itt volt az alkalom, hogy törlesszen a sokmindenért amit vele tettem….na de ahogyan mondtam, ez bizony kétélű fegyver.
Sokszor eltöprengtem rajta, mi lesz mindennek a vége. Mármint a játékunknak, amibe végül én is belementem és bár hazudnék, ha azt mondanám nem élvezem, azért bennem van a para. Eleinte - szinte - gondtalan bohóckodás volt, egy izgalmas játék, ahogy ismerkedtünk, cseverésztünk, de a dolog idővel mélyült, ismerősökből haverok, haverokból pedig azt hiszem mára barátok lettünk, noha sok mindenről nem beszéltünk még. Pontosabban ő és Kevin. Az viszont problémássá tette mindezt, mikor rájött a "találkozhatnánk". Kifogások elfogadhatóbb ezreivel kellett előállnom, ha pedig viccből fel is vetette a randi ötletét, viccesen kikerültem. Hogy gyanakszik-e? Rám biztosan nem, de arra bizonyosan, hogy valami nem stim Kevinnel, az idő pedig véges, tekintve, hogy a mai fiatalok türelmetlenek - azon felül, hogy találékonyak is egyben - és húzhatom az időt, de hamarosan lefog hullni a lepel, tetszik vagy sem. Most még játszadozva utalgat, apró jelekkel adja tudomásomra, hogy jó volna egy személyes tali, de erőszakosabb lesz, s ha nem engedek - ami aztán a játékunk csúnyán záruló végét jelenti - rám un és ott hagyja a kamuprofilt. Még nem tudok eleget, nem sikerült eléggé ki ismernem. Ma már durcizott, követelte, hogy legyek jelen, s ha itt is vagyok, számára mégsem teljesen. Még nem látom ennek a végét, pedig már közelebb van, mint gondolnám, mégsem tudom elképzelni, hogy egy nap Kevin belemegy a találkába és mikor odamegyek mégis milyen reakciót váltok ki belőle. Döbbenetet? Haragot? Csalódottságot? Egyszerre mindet? Még azt is eltudom képzelni, hogy olyan bosszút forral majd miatta, hogy komolyan megütöm a bokám. S jobb esetben csak az iskola előtt aláz meg valami emlékezetes dologgal. Rosszabban pedig mehetek a bíróság elé és pedomaciként elkönyvelve ülhetek a hűvösön. Mégsem lépek, míg lehet. Pedig egy gombnyomás volna a profil törlésre, és nincs többé aggódás a jövöt tekintve vagy a legbukástól való félelem. Ahogy késő esti laza csevegés se a napjáról, mialatt a teszteket javítom vagy egy-egy unalmas órán játszott online "Ki nevet a végén?". De még csak arra sem fogok rájönni mit titkol, a választ arra, amiért egyáltalán bele kezdtem ebbe. Nem akartam nagyon messzire menni a mai nap, mert annak se lenne jó vége, de örökké tartózkodni sem akartam mindentől, mert csak bosszantanám és egyre nagyobb fejfájást okozna. Ez a kamu szülinap is azért lehetett, mert legutóbb sem csattant akkorát a húzása, mint számított rá. Szóval tekintve a mait, szerintem érthető miért nem akarom kihúzni a gyufát nála. Nem attól félek, hogy nem tudnám helyén kezelni, mert bizonyosan megpróbálnám, de bajba kerülni sem szeretnék, és azt sem, ha ő keveredne bajba. Hülyén nézne ki, de biztosan a védelmére kelnék. Elnevetem magam, leplezve zavarodottságom a tetszetős ötletet hallva, mégha én ágyat is képzelek oda szék helyett. Végére csupán alsó ajkam harapom be kissé. - Ó, azt mondod, hogy könnyebben menne a feleltetés, ha erőszakosabban közelíteném meg a dolgot? Hm, erre nem is gondoltam. De maajd... szavadon foglak... - mosolyodom el szélesen, vegye csak fel, értsefélre. Ha csak fantáziálgatás terén, azért megtartom magamnak ezt az ötletet, némiképp még korhatárosabbá is téve. Hát igen... ilyen amikor a tanári fantázia és egy felnőtt, de fiatal diáklányok között túl sok időt töltő férfi agyának elméje összemosódik. Még a szexuális képzeletében is felelteti a diákjait és jó vagy rossz válasz esetén is büntet. És hogy miért? Mert megteheti. Amit láttam, hogy a tömeg kezdett nagyon feleengedni italok és drogok terén is. Ez némileg aggasztott, s nem csak amiatt, mert az otthonom biztonsága kerül veszélybe, de ha most valaki kihívja ránk a fakabátokat, ha az első kettő belépve már csak a pia és fűszagától is betépne a többi biztosan szétcsapna köztünk. És akkor bizony ide még én is kevés leszek, mind mehetünk a hűvösre. Megjegyzésére, miszerint ha itt és most nem is, de másutt előfordult már, hogy elhagyta a ruháit csak megjátszott meglepettséggel felvontam az egyik szemöldököm, miközben szám finoman összeszorítottam. Jaj tudok én ezekről a történetekről, ha nem is mindről. Kevin előszeretettel kápráztatja el ezekkel a sztorikkal csak valamivel részletesebben, mint nekem. Előttem ilyesmivel már nem volna menő felvágni talán. Azért Kevin sem hagyta nevetséges sztorik nélkül. Elmesélte neki, mikor egy lányosztálytársa átjárt hozzá "házit írni", és egy nap a lány aggódó tekintettel, egy terhes teszttel és az oldalán az apjával jöttek át. Volt is ne mulass. Persze annyi különbség, hogy ez nem mostanában volt, nem Kevin nyitott ajtót, hanem én, és szerencsénkre - főleg az enyémre - mondhatni jól végződött a dolog. Kergetőztünk egy kicsit a tetőn, az agresszív, de amúgy pocakos apuka elfáradt, én pedig verés és - remélhetőleg - máig gyerek nélkül megúsztam. Aztán jött a kendőzetlen igazság a kollégáimról. Nem mondom tényleg meglepett néhányuk, bár ez a mi időnkben sem volt másképp s tudom, azért én sem vagyok egy szent, tekintve, hogy épp az egyik neveletlen diákommal kamu flörtölgetek s ki tudja mi lesz még ebből, de akkor is... Hallva a másik lány válaszát is csak pislogok, mert azért pont Mr. Kramerből ne néztem volna ki. Mondjuk a tanárnőből is csak azért, mert valóban érezni rajta a "barátai" kellemetlen aromáját. A srácot látva pedig komolyan elkezdtem aggódni, hogy vicces bünti ide vagy oda, ha hagyom elvadulni a népet, bajok lesznek itt. Csak azért nem estem végül kétségbe, mert nem láttam mi lett a vége a dolognak, ugyanis Pimaszka más szórakozási lehetőséget szánt magunknak. Komolyan elhittem, hogy itt valamiféle ördögűzés lesz, amt a leányzó esetében még meg is értenék, de nem. Oké, ha jobban belegondolok, mi is hasonló környezetben játszottunk ilyeneket. A hatás kedvvéért, s mert nem akartuk, hogy Nora szüleinek feltűnjön az emeleti titkos találkozó. Igazán kísérteties hangulat uralkodott ott is, ami csakhamar átalakult forró és erotikussá. - Hát ez mondjuk nem újdonság, tekintve, hogy az óráimon se bírtok magatokkal. - mosolyodtam Tarára, mielőtt kénytelen kelletlen beültem közéjük, hogy csatlakozzak a játékhoz, ami tekintve, hogy bizonyosan ellenem szól, nem lesz az ínyemre. Lányokkal pedig különös gonoszkás tud lenni a játék, mi ezért is csináltuk meg úgy, hogy fiúból mindig több legyen. - Ez rosszul eset. Attól még, hogy nem követem Kramer úr példáját, ígyis nehéz lesz kimagyarázni majd a szomszédoknak, hogy itt és most nem olyan dolgok történtek, mint amiket az hírekben is leadnak egy-egy rossz útra tévedt tanárról. S mivel, hogy én amúgy is jófej és jóképű tancsi vagyok, nyilván nehezen fognak hinni nekem, szóval előre is köszönöm a kellemetlen beszélgetéseket a szomszédokkal, kedves Tara kisasszony. - mosolyogtam felé bájos pillogások közepette. S csak félig viccnek szánva, mert bizony van szomszéd, aki erre bizony irigységből vagy fene tudja miféle indokból, de nagyon ugrik. Aztán kezdetét vette a játék. Én kezdtem, amit nem is bántam, bár így se kérdéssel, se feladattal nem tudtam készülni. Azt viszont tudtam, hogy kit veszek célpontnak elsőként. Nem is tudom miért gondoltam, hogy Tara majd felelni akar, nyilvánvaló, hogy bátrabb annál. S bár csak tréfálkozott, én elmosolyodtam, hiszen tudtam, amit tudok. El se hinnéd mennyire... Na ezen megjátszott, mosolygós válasznak örülnék akkor is, mikor majd szemtől szembe áll "Kevinnel". De nem így lesz, tudjuk jól. Választása közben és utána is tartottam vele a szemkontaktust azon gondolkodva mivel "izzasszam" meg. Lévén, hogy a lehetőségeim korlátozottak, nem egyszerű a dolgom, pedig, ha fiatal volnék bizony jó kis labda dobálós játékba kezdhetnénk. Szóval sorra vettem miféle opciók jöhetnek szóba. Oké, azért túlságosan megbántani sem akartam, egyrészt, mert sajnálnám, másrészt meg tuti visszahallanám Kevinen keresztül, ahogy elátkoz. Végül aztán csak felvillant az a bizonyos villánykörte a kócos hajam felett. Ismét elmosolyodtam. - Jól van, gyere közelebb... - intettem a kezemmel, s feltételezem nem volt ellenvetése, így addig-addig csalógattam, majd hajoltam kicsit közelebb én is, míg már csak egy-két centi lehetett köztünk. Hogy némi izgalmat hozzak az egészbe vettem a bátoságot és mutató- és hüvelyk ujjam az állára simítottam. Halkabbra vettem a szót, de nem annyira, hogy a közelben lévők ne hallják. - Tekintve, hogy idefent vagyunk, odalent pedig teljesen felügyelet nélkül hagytunk egy csomó részeg és lassan már kicsit sem beszámítható kölyköt értékes és drága holmik közt, azt kérem: menj le hozzájuk és anélkül, hogy káoszt hagynának maguk után, küld őket haza, lehetőleg biztonságos módon, hogy épségben hazaérjenek. A fentiek maradhatnak, de a lenti bulinak véget kell vetned. - búgtam mosolyogva, remélve, hogyha nem is akad ki túlzottan, azért okozok egy kis meglepetést neki. Ez valójában nem is ellene szólt - bár nem mondanám ezt el neki - sokkalta inkább, hogy ne omoljon össze a házam. - Ugye nem akarsz már az első körben kiesni? - biggyesztettem le ajkaim, ahogy elengedve, törökülésben még kicsit hátra is dőltem, hogy megtámasszam magam a kezeimmel és a megjátszott szomorúságot követően egyből el is mosolyodtam.
Azt hiszem most valami olyasmibe mentem bele, amiről fogalmam sincs hogyan fog végződni, még kevésbé, hogy a végén nem esetleg fájdalmasabban jövök ki belőle, mint azt elsőre gondoltam. Mert nem vagyok én valami sebezhetetlen héró, valami Rambolina, akivel aztán nem lehet szórakozni, átmegy tökönbabon, ha éppen el akar érni valamit. Igaz azzal is tisztában vagyok, hogy annak a bizonyos határnak már nagyon a szélén táncolok, és ha nem figyelek oda, akkor könnyen áteshetem a túloldalára, aminek nem feltétlen lesz jó vége. Itt nem elsősorban nagyapára gondolok, és arra a bitang nagy fejmosásra amit kapnék majd érte. Mert amíg olyan dolgokat csinálok ami igazából neccesen, de nem törvénytelen,ő mossa kezeit. Én meg főleg. De valakinek a lakásába becsörtetni sokadmagammal, ez akárhonnan nézem, mégiscsak birtokháborítás, vagy tököm se tudja mi annak a jogi passzusnak a neve, ami ide illene, de van ilyen tuti.Eddig még elég korrekt módon fogadta, de az is lehet, hogy ez csak a látszat. Lehet, hogy aztán fél órán belül úgy fog bennünket kipenderíteni innen, hogy öröm lesz nézni. Blue nem egyszer próbálta már felhívni arra a figyelmemet, hogy jó lenne ezt az egészet abbahagyni, mert nem lesz jó vége. Legutóbb is az a csípős dolog, az komolyabban is végződhetett volna. Jó okés, igaza van, de egyszerűen most már ez olyan, tudod, hogy nem engedhetek...félúton nem adjuk fel a bostoni maratont. Ez nem tudom hogy jött ide, szerintem királyul hangzott. A hangulat oldódik mint a bronxi repper feka fogsora a királyvízben, és a hangokból ítélve, meg a frekvenciából, és a zenéből ami leginkább egy összefolyó ritmus lesz csupán, mindenki már több kettőnél. Én tényleg csak azért vagyok még ennyire tiszta, mert amúgy vetném bele magam csak úgy adhoc stage dive-al a tömegbe, mert észnél kell lennem, legalábbis jobban észnél mint a társaság nagy részének. Persze azért pár slukk zöldikére én sem mondok nemet. Eljön majd biztos az az idő is, amikor megkomolyodom (hehe, addig álljon mindenki fél lábon amíg ez bekövetkezik), de jelen pillanatban még gőzerővel élvezem az életet, és azt is ha éppenséggel borsot törhetek Grant orra alá. Mondjuk azért az nem kerüli el a figyelmem, hogy két percig nem tudok meglenni úgy, hogy ha megfordulok ne legyen ott. Kezd az az érzésem lenni, hogy nem bízik bennem,és éppen ezért a sarkamban van inkább, nehogy kicsesszek vele. Nem mintha ez nem lenne elég nyilvánvaló. Mármint az hogy ezen töröm a fejem, a másik meg, hogy ő ezt meg akarja akadályozni. Végülis ez az ő háza, egyértelműen egybe akarja tudni. Szétszedni nem is terveztem, legalábbis a társaság sem erre törekszik, bár azért ahogyan látom itt-ott már komoly jelei mutatkoznak annak,hogy fél órán belül itt el fog szabadulni a pokol. Főleg miután a Morgan ikrek egy méretes vizipipát szedtek elő valahonnan. Vagy ők hozták, vagy Grant tanár úr stikában gyűjti az ilyesmit, esetleg a mondottak ellenére mégiscsak hangulatot fokoz néhanap. Mondjuk a mintázatából ítélve valami antik dolog, és gyanítom, hogy ha megfordítjuk akkor nem az lesz ott, hogy “Made in China”...cííííí azt tényleg nem kellene piszkálni, de az ikrek elemükben vannak, szóval mindenképp ki kell próbálniuk. Mondjuk úgy, hogy becsukom a szemeimet és nem is láttam semmit. Egyre nehezebb kézben tartani a dolgokat, úgyhogy félúton feladom, jöjjön az ár, ha visznek minket vigyenek, már olyan mindegy, szóval belevetem én is magam a buliba. Persze mire kettőt pislogok megint ott van a közelemben a tanár úr. Én mg hát nem vagyok rest és ott kötök bele ahol érem, ő meg felveszi a kesztyűt és viszont. Nem óvatoskodik a beszólogatásokkal, így aztán amikor rádob még egy lapáttal az én plüssbilincses büntetős kis sztorimra, kerekednek a szemeim, és magasba szalad a szemöldköm, majd prüszkölve röhögöm el magam. - Haha….majd szerintem én fogom szaván, hogy a szavamon akart fogni. Gondolja nem élvezném? Nem tudom melyikünk lenne nagyobb zavarban.- hát némi blöff szaga azért van a dolgonak, mert be nem vallott módon azért rendesen basztatja a fantáziámat a dolog, és lelki szemeim előtt megjelenik a tanár úr szépen kidolgozott felsőteste….úgy bizony, én is észrevettem, ahogyan a húsz másik diáklány az előadó teremben az óráin ülve. Hogy mennyire odáig vagyunk a napsütéses jó időért,. Mert akkor mindig pólóban jön. Szerintem húsz buksiban jön a könyörgős gondolat, szinte egyszerre, kórusban: “Vedd le!” Mert a lányok fantáziája már csak ilyen. Sőt még ilyenebb. Végül aztán, mielőtt a pávatoll után feletűnne az antik hatású vizipipa jelenléte neki, inkább a dolgozószobába cibálom. Namármost nem azért van itt félhomály, mert valami huncutságra készülünk - ódehogynem!- hanem azért is, mert ennek a játéknak ez a fílingje. Villanyfénynél nem lehet senkit zavarba hozni. Freud haverom szerint, ez ilyen pszichológiai bullshit, hogy ebben a szűrt fényben, valahogyan könnyebben szabadul meg az ember a gátlásaitól - alkalomadtán a ruháitól is- és olyan dolgokra is hagyja magát rávenni, amit vakító fényben nem feltétlen csinálna meg. Ebben lehet valami, mert bár alapvetően nem egy visszahúzódó jellem vagyok, vannak helyzetek amikor belőlem is felszínre törnek valamiféle szemérmes mechanizmusok. Nem ér röhögni, ez tényleg így van. Magamban azért még mindig mérges vagyok, hogy Kevin nem jött el. Egyrészt, mert kurvamód szerettem volna őt zavarba hozni ebben a félhomályban, másrészt meg én is szerettem volna, ha azzal a cuki mosolyával ő hoz engem zavarba. Tudod mint az a hülye szöveg, hogy “menjünk be az avarba, hogy ne legyünk zavarba…” okés, befogtam. Na szóval a lányok abszolút vevők arra, hogy itt és most rendesen szedjük szét a tanár urat, mint az ötéves a legó traktort. És úgy tűnik ő sem bánja, hogy erre készülünk. Mondjuk sejtésem sincs arról, hogy ő mivel akar visszavágni, és nem is hiszem, hogy erre fel lehet készülni, de mondjuk azt, hogy mindennel szemben frankón felvérteztem magam. Dotty, a szeplős, vörös hajú csaj,akinek a fején akkora vörös bongyor hajzuhatag van, mintha a nagyi fonalgyűjteményének egy darabkája lenne, megállás nélkül kuncog és néha csuklik. Azt hiszem ő ma már többet nem ihat. Igaz ő ebben az állapotában a legveszélytelenebb, mert józanul megállás nélkül pofázik valami férfi modellről, akinek az instáját két hónapja követi. Gyíkembernek hívom az illetőt. Hogy miért? Mert az. Gyíktestű és gyíkfejű. Feszengek én is, meg kicsit a többiek is, bár azért sejthető, hogy akasztani fogja Grant a hóhért, történetesen engem, amivel nem lep meg. Mondjuk úgy, lottóznom kellene. A könnyű utat választhatnám, de rám ugyan ne fogja senki, hogy a dumálókámmal könnyű huszonegyre lapot húzni, szóval inkább azt választom, hogy merek. Ami nem várt lavinát indít el, és az első másodpercekben úgy összezavar, hogy azt sem tudom hirtelen hol vagyok. Int nekem, hogy menjek közelebb. Jön a lányoktól a “júúúúúúúj” felkiáltás szinte egyszerre, amire persze csak legyintek a kezemmel, és közelebb megyek. Nagy cucc. Megcsókolni nem fog, az túl egyszerű lenne, és túl kiszámítható. Végül aztán, ahogyan még közelebb és közelebb hívogat, kezd az az érzésem lenni, hogy a gyomrom helyre valaki apró teniszlabdát gyömöszölt, a torkomban szintén, levegőt kéne venni, hogy is kell? Ja igen...a szemeim hatalmasra kerekednek, a szívem úgy kalimpál mintha most estem volna át életem legfelemelőbb orgazmusán….létezik olyan, hogy valaki a puszta jelenlétével ilyet vált ki? Nem tudom, jelenleg igyekszem feldolgozni a tényt, hogy az ujja az állam alá csúszik. Nagyot nyelek. A száját nézem...kitartóan és levakarhatatlanul a száját,amikor megszólal, és a szavai csak úgy mellékesen jutnak el hozzám. Hogymi, hogyjahogy mi? ….nélkül hagytunk egy….csók….csók...ja nem csomó….csomó részeg. Bazmeg nagyon durva flesselt asszociáció ment végbe bennem, és kell egy kis idő, hogy ebből a hipnotikus állapotból kivergődjek. A fejem rázom a feltett kérdésre. Nem akarok kiesni. Nem akarok...de innen sem akarok egy tapodtat sem mozdulni. Nem lehet, hogy csak egy kicsit hozzáérintsem az ajkamat az övéhez? Mozdul a fejem. Istenbizony ha nem állít meg akkor megteszem. Nem tudom minek a hatására alakult ki bennem ez a lebegő állapot, hogy mitől találom a helyzetet hirtelen vonzónak, de meg akarom tenni. Mozdul a fejem, olyan közel van, annyira közel, hogy szinte érzem a kiáramló levegőt visszacsapódni az ajkairól. A háttérben a lányok lélegzetvisszafojtva figyelnek, de nem mernek megszólalni. Mondjuk nem csodálom, ha magamat látnám kívülről én sem mernék. Aztán elenged, és megtörik a pillanat, én meg csak a fejem rázom. Mi a pék fasza volt ez? Mit művelsz Tara? Ébresztő! Felpattanok, mintha egy rakás parázson ültem volna, majd mutogatok, hogy akkor én most így lemegyek, és elrendezek mindenkit. Merthát a játék az játék. Frank "Normálatlan" Press a vezérszónok odalent. Szóval őt próbálom elérni, és elmagyarázni neki a szitut. Meg azt, hogy odaadom a féltve őrzött buliszoba kulcsát a kampuszon, ott folytathatják (de meg fogom én ezért ütni a bokám, de innen most mindenkinek skera van) de innen most el kell menniük. Nem megyek bele részletesen miért, de mivel egy táskával is megtoldom, amit a laborból hoztam és amiben van ez meg az, azt hiszem sikerül őket végérvényesen meggyőznöm, hogy mindenkinek jobb lesz máshol bulizni.A tömeg odalent lassan oszlani kezd. Abba most nem megyek bele mit hagytak maguk után. Ez még nem része a játéknak. A hangok egyre inkább odakintről szűrődnek be, és távolodnak. Mission complete. Úgy negyed órát tölthettem odalent, és mire visszamegyek az emeletre, ahol Grantet hagytam egy csomó nyálcsorgató huszonéves között, akik között szintén van olyan aki már nem szomjas nagyon jókedvűen, és nevetgélve, beszélgetve találom őket. - Hallja? Nem hallja? Nahallja! Szóval a feladatot teljesítettem, az árát majd leverem magán.- jelentettem ki nagyon komolyan, persze továbbra is csak a vérét szívtam. - Remélem kéznél van az a plüss bilincs. Csini lesz benne.- vigyorogva ültem vissza a korábbi helyemre, majd kérdőn néztem mindenkire. - Érezzétek megtisztelve magatokat, mert maradhattatok egy bensőséges további ünneplésre, és mert lehetőséget kaptunk arra, hogy kicsit még inkább zavarba hozzuk Mr "Kikezdhetetlen" Grant Morales tanár urat. Hogy maga amúgy milyen naív. Vagy csak jól adja a naívat.- csóváltam a fejem, végül csettintettem a nyelvemmel. - Na akkor most én jövök. És garantálom, hogy nem leszek kíméletes, bármit is választ. Felel vagy mer, Grant tanár úr?- tettem fel a kérdést, és a fejemben számtalan lehetőség lejátszódott. Az egyik kifejezetten ígéretesnek tűnt. Na majd meglátjuk.
Kezdőlap
