Általában mindenkinek van egy kedvenc ünnepe, valami, amit sokkal jobban vár a többinél. Ha tippelnem kellene, akkor azt mondanám a legtöbbek a karácsonyt sorolnák ide, mivel már csak a média propagandának is köszönhetően a szánkba van rágva, hogy ez szól leginkább a „családról” és a „szeretetről”, na meg természetesen az ajándékozásról. Minél több dolgot veszel minél drágábban, annál jobb – vagy legalábbis ahogy ezt a legtöbb árúházlánc burkoltan szeretné letolni a torkunkon. Nem véletlen, hogy pont karácsony előtt van a Black Friday is.
Én magam nehezen választanék kedvenc ünnepet, de be kell valljam, a Halloween biztosan fenn lenne a listámon. Gyerekként még azért, mert imádtam jelmezbe bújni – ezt mára már tagadom – és elhinni magamról, hogy mennyire nagyon ijesztő vagyok. Igazából még azokat az éveket is szerettem, mikor már a testvéreimmel együtt kellett bekopognom a szomszédokhoz; sokak ezt idegesítő gyerek felügyeletnek gondolnák, de nekem annyira nem okozott gondot. Talán azért se, mert a testvéreim és köztem nem volt akkora korkülönbség, tény, a húgommal kapcsolatban ez nem annyira volt igaz, mégis, mindig mosolyra fakasztott, hogy a megszokott rémisztő maskarák helyett neki mindig valami aranyosnak és „cukinak” kellett öltöznie az ő szavajárásával élve.
És hogy most miért szeretem a Halloweent? A rendezvények miatt. Az idő előrehaladtával sokak döbbentek rá, hogy ebben az ünnepben rengeteg potenciál van a felnőttek részére is, a random összeeszkábált kísértetházas-szabadulószobáktól kezdve, a városi „keresd a rejtett koponyákat” Geocatchingre hajazó versenyzős játékokon túl a szimpla „ijesztő” vacsorákig iszonyú sok programot lehet alkotni erre a kaptafára. Mert az emberek szeretnek félni, mint ahogy odavannak a megmagyarázhatatlan és természetfeletti dolgokért is – vagy már csak azért, hogy pár órája egy maszkot húzzanak a fejükre és ne legyenek önmaguk.
Bevallom, én magam is eléggé meglepődtem, mikor hírét vettem az egyetemi rendezvénynek, ami pont a Halloween tematikára hegyezte ki magát – eléggé lemaradva magáról az időpontról. Már szinte mondhatnánk, hogy egy hónapos késésben voltak és még elnézhetőbb lett volna a dolog, ha a Hálaadást teszik a központba, bár mikor elolvastam a programokat, lassan összeállt, miért is „Utó-Halloween” a központi téma. Mindamellett, hogy jelmezes programnak néztünk elébe, még valamiféle kiállításon is részt vehettek a résztvevők, mégpedig olyanon, ami a hallgatók műveit mutatta be. Bár a művészek helyében kicsit aggódtam volna, elvégre ha a mulatság táncos résszel is rendelkezik, nem mellesleg mondjuk még alkohol is fogyasztható, akkor a képek, festmények, de ne adj isten szobrok elég nagy veszélyben voltak. Bár gondolom kijelöltek arra is néhány jóképességűt, hogy megóvja a műveket… legalábbis mertem remélni. Én amúgy is azért mentem oda, mert úgy véltem jó cikk alapanyag lehet a dologból, ha más nem, a friss hírek rovatosoknak tudok szolgálni némi nyersanyaggal, ha nem találok benne több potenciált.
Más kérés, hogy nem nagyon akartam túlzásba vinni a jelmezt, viszont a húgomnak erről teljesen eltért a véleménye: ha már jelmezes buliba mész, nézz is ki úgy! Tény, ott rontottam el, hogy hazamentem valami olyan öltönyt keresni, ami kellően sötét színekben pompázik és ráfogható, hogy egy ódivatú vámpír magára húzná. És lebuktam… és elkapott, így pedig az arcomon kellő adag púderrel, a szám sarkában pedig kicsúrgó vérnek látszó festékkel utaztam vissza egyetememhez. Nem tett boldoggá, hogy taxit kellett fognom, de tény, nem nagyon volt más választásom, mivel ezen megjelenésemmel eléggé megnéztek volna az utcán – így csak a sofőrnek kellett megmagyaráznom, hogy jelmezes buliba készülök, ezért vagyok ilyen fehér és ezért tűnik úgy, mintha vérezne a szám. Hazafelé már nem így terveztem utazni, így aztán a táskámban immár sminklemosó meg egy jó adag vattapamacs is volt, amelyek használatáról egy hosszadalmas magyarázatot kaptam a húgomtól. Megint rá kellett döbbennem, hogy a női praktikák ijesztőek.
De legalább a helyszínre érkezésemkor nem tűntem ki a többi jelenlévő közül. Nálam volt minden, ami egy cikk anyagához begyűjtéséhez kell, de először inkább körbe akartam nézni, feltérképezni az érkezőket, hogy belőhessem kiket érdekelt a rendezvény, mennyien is lehetünk jelen, meg úgy általánosan mennyire sikerül hozni a kiállításban az általuk választott tematikát.
Így aztán énvámpírásom fehérre pamacsolt arcával elindult a sok boszorkány, meg Harley Queen – az nem inkább tavalyi jelmeztrend lenne? – zombi és csontváz között, hátha az általános célokon felül kiszúrok valami… érdekeset.