Szóval azt kérdezi, mondjak magamról valamit. Nem általános egy kicsit? Mire is kíváncsi pontosan? Ó, értem. Nos, a családom az első és az, hogy a családi üzlet terheit majd átvegyem apámtól. Hogy az öcsém? Nos, ő más történet, kérdezze őt, ha tudni szeretne valamit. Amit lehet, mindent megkaptam a szüleimtől, a családomtól... Hogy mit szeretek? Jó belegondolni abba, hogy amit a családom több generációk óta épít és irányít, tovább épülhet és fejlődhet a jövőben. Szerencsém volt, sokan elvesznének a fiatalkor útvesztőiben, apám segítsége sokat jelentett, támaszkodhattam rá a nehéz... Ezt pontosan miként értelmezi? Nem, egyáltalán nem. Miért bánnám meg? Igen, a pénz és a hatalom képes félrevezetni, ha nincs észnél az ember, nekem ebben is szerencsém volt .... Ez elképesztő, befejezhetem a mondatom, amit elkezdtem, vagy csak a szenzációs hírbombákat keresi a fontos tényezők helyett? Majd ha lesz elég türelme végighallgatni, újfent találkozhatunk.

Nagyon kellett a mimikámra figyelni, mikor az öcsémről kérdezett. Még a kocsiban sem voltam képes engedni az arcizmaimon, hogy leplezze mindazt, amit gondolok felőle. Vettem egy mély levegőt. Tudom, hogy ebből a kevés semmiből is hírhajhász cikk születik, mégis lefedtem a családot, megtartottam a képet, amit generációk óta építünk.


Hogy mit szeretek? A pénzt és befolyást, mi mást? Bármit megkapsz, bárhová bejuthatsz ha van elég pénzed és befolyásod és én kifejezetten gyűlölöm, ha valamit nem kapok meg, vagy tehetek meg. Jah, jöhetnél azzal, mert pont egy dolgot nem tehetek meg, mégpedig az, hogy szabad lehessek. Mikor fogod felfogni, hogy ezt én választottam? Igen, jól hallottad. Egy társadalomban akkor vagy igazán szabad, ha legalul, vagy a legtetején landolsz. Alul lenni nem akarok, mászok a tetejére és ott is fogok maradni. Akitől csak lehet, tanulok ebben és figyelek.


De azért drága öcsém, jól kivágtad alólam a széket, a gondolatban magamban szépen felépített jövőmet, mikor úgy döntöttél, kilépsz az egészből. Jössz te még az én utcámba, mert én a tiédbe biztosan nem.


(Miért kellett mindent felrúgnod? Veled együtt elment az utolsó mentsváram, hogy megtalálhassam önmagam, akit már olyan régen elvesztettem.)

Önelégült mosollyal nézek végig a koktélpartin, gondosan takarva és elfedve azt a vihart, amit az öcsém kavart a családban. Míg ő lázad, addig én ...

Pontos hűséggel lemásoltam apám életútját, és az előző generációét. Először tudattalannul. Kellett apám dicsérete, hozzájárulása, vágytam rá, mindennél jobban. Kisgyerekként is érzékeltem, hogy a családban az ő szava a döntő, hát akkor neki fogok megfelelni, mert ha neki jó, amit teszek, vagy cselekszek, ugyan ki merne neki (és nekem!) ellentmondani? Így a kisebb ballépések is elnézésre kerültek, amiket viszont szintén ugyanúgy szándékosan tettem. Gyerek, nem gyerek, próbálgattam a határokat. És akartam apám elismerését.

A napsütéses életemre akkor vetült némi árnyék, mikor megszületett az öcsém. Féltekenyen néztem, mennyire sok figyelmet kap, amit tőlem vonnak el. Mégis szerettem vele lenni. És úgy sem tudtam rá gondolni, mint a testvéremre. Megvolt bennem az, hogy nekem kell támogatnom, irányítanom, védenem, mert nagyon kicsi. Mondhatni, eléggé távol estünk almánk fájától. Erre is elég irigy voltam, s annál inkább igyekeztem a saját, kialakított utamat járni. Irigységemet lepleztem azzal, hogy rivalizáltam vele, lehetőségeket kerestem, hogy versenyezzek vele, s felettébb örömet okozott, ha láttam elbukni benne. Káröröm nélkül. Boldog voltam, ha bebizonyosodott, én jobb vagyok nála, megérdemlem apám dicséretét. (Lapozzunk azon, milyen gondolataim voltak, ha túljárt az eszemen. Többször, mint reméltem).

Az egyetemi éveim mondhatók a legszebb időszakomnak. Követtem apám nyomdokát ebben is. A zárt fiúklub elnökének lenni, kivételezett lehetőség, s olyan holdudvart alakítottam ki, hogy tudtam már akkor is, a jövőm betonbiztos, s hogy majd öcsém is fogja ezt a hagyományt folytatni. Ketten pedig verhetetlenek leszünk együtt. Mert akármennyire is versenyeztem minduntalan vele, azzal a szándékkal tettem (a leplezett féltékenység mellett), hogy az üzletet együtt visszük majd. Vagyis én irányítom és ő kiváló segéd kéz lesz mindebben.

Ebből a piros szőnyegből nem lett semmi. A másodikból sem. Az előételbe akkor kóstoltam bele, mikor először ültetett apám a családi üzlet székébe. Hiába előzetes felkészítés, rengeteg parti, közösen eltöltött golf, a teher és elvárások, amit szinte azonnal rám rakott, megroppantam. Ez két tényezőben bukott ki belőlem. Hát persze, hogy az öcsémen vezettem le egyrészt, a kelleténél talán keményebben. A másik? Igen, kitaláltad. Nem, nem feltétlenül a nők. Pia, piára nyugtatók és aztán jöttek a drogok. Az a nihil, ami ott elöntött, elsöpört mindent akkor. Elvárások, elvárások, viselkedések. És persze, ha már viselkedésnél tartunk: zárt ajtók mögött tettem. Jó, egyetem alatt azért volt pár tántorgás és nyelv összeakadás, de hát azt ki nem nézi el az ifjúságnak? Igen, a korlátokat és határokat itt is betartottam.

De mindezek után, amint becsukódott az ajtó, menekültem a nyomás elől. Egy ilyenbe nyitott bele Orvel egy szép napon. Az egyik legpocsékabb napom volt, és apával is most először rántottam össze a terítőt. Nem bírtam tovább, kibukott belőlem. A revans is megérkezett, s már voltam annyira kikészülve, hogy bár az ajtót becsuktam, nem zártam be (átvitt értelemben is értelmezhető). A másnapi ébredés eszembe juttatta, ki is jelent meg és nem hiszem, hogy az  öcsém a másnapot a derűsen szép napjai közé sorolja.

Sarkammal vágom be magam mögött az ajtót, ami szép teljesítmény, az ajtó méretéhez képest. Hangos döndüléssel fejezi ki elégedetlenségét, amire csak morgok egyet. Foglalt volt a kezem, és különben is, hagyjon mindenki békén a francba!

A konyhapultra szinte odavágom a két üveget. Évek óta nem ittam (matt részegre legalábbis), emlékezetes éjszaka volt, és nem akartam, hogy megismétlődjön. De a mai nap! Az űberelt mindent. Morogva keresek egy poharat, és a dugóhúzót és azt is asztalra vágom, az üvegek mellé. Orvelt kidobta apánk. Nem jöhet a házukba, kidobatta minden klubból. Pedig mindent megtett, amit kért, miután megegyeztek! A francért kellett ezt csinálnia! Életemben először volt hangos vitám apámmal, hozzám mérten elég durva. Sosem mertem volna felemelni a hangom ellene. Ismét érkezett a visszavágó és egy idő után a torkomra fagyott a hangom. Hát persze! Ezzel nekem is példát statuált, mi lesz, ha nem leszek az engedelmes fia! Mindent megtettem eddig, hogy a kedvében járjak, és mégis elhúzza ezt a madzagot előttem. A torkomon akadt a válasz, helyette inkább beleegyezően bólintottam és inkább eljöttem. A düh forrt bennem, s iránya megváltozott, Orvel felé.

Szemezek a töménnyel. Ütős, pár pohár ájulttá képes dobni bárkit. Az asztalra támaszkodom tenyérrel, tudom, hogy ha most kibontom az üveget, átlépem saját határomat és ígéretemet. A mai nap forog a fejemben. Végül megmarkolom az üveg nyakát és egy agresszív rántással kitépem a dugót belőle és félig töltöm a poharat. A másik felébe a dühöm kerül. Felveszem a poharat és a kilátásra meredek. Puccos penthouse, puccos kilátással. Ezt kaptam, mint önálló és különálló élet. Felemelem a poharam, vigyorral és némi elégedett kuncogással.
- Szabad akartál lenni öcsi? Most megkaptad - a pohár tartalmát teljesen felhajtom.


Nélküled.Nem.Megy.




Öcsém.