Aktív
Alapos
Alkotó típus
Ambíciózus
Célratörő
Dinamikus
Döntésképes
Edzett
Éleslátású
Eltökélt
Érett
Határozott
Hatékony
Igényes
Karizmatikus
Kitartó
Kreatív
Meggyőző
Pontos
Precíz
Ravasz
Rettenthetetlen
Tehetséges
Törekvő
Vezéregyéniség
Soha nem akartam más lenni. Láttam az idősebbik bátyámat, apám tükörképét, láttam a fiatalabbikat, aki pedig pont egy görbetükör volt. Az egyikük lázadt, míg a másikuk talpat nyalt. Soha nem értettem őket. Láttam anyámat, a nagymamámat, fényes csillárok, kaviáros vacsorák, luxus kényelem. Soha nem irigyeltem őket. Nem csak azért, mert mindez megadatott nekem is, hanem mert a szemeik üresek voltak, a lelkükkel együtt. Láttam apámat, a FÉRFIT, az egyetlent, aki kiutat mutathatott nekem, így kényszerből szerettem. Nem utáltam őket, de soha nem is szerettem. Mind el voltak foglalva önmagukkal, egyiküket sem érdekeltem én. De ki is voltam én? Ki vagyok most? Inkább kivé tettek. Gazdagnak születni egyszerre átok és áldás. Mindent megadtak nekem, cserébe mindent meg is kellett adnom nekik. Asztali etikett, tánc órák, hangszerek, társas élet… Kislányként egyenest a mélyvízbe. A bátyáimat utánoztam, leginkább Arcyl-t. Tanultam, mintha lett volna bármi értelme is, és mosolyogtam, mintha akár csak egy pillanatra is élveztem volna ezt a mérgező közösséget.

Utáltam a házunkat. Hatalmas volt, tele üres szobákkal, hamis mosolyokkal, és kényszer kedvességgel. A felnőttek nem is értik, egy gyerek mennyire érzékeny lehet az ilyesmire. Én rettenetesen az voltam, mindig is jobb szerettem kint tartózkodni, veszekedések helyett a szél susogását hallgatni, táncórák helyett csak a fűben ugrándozni... Amint megismerkedtem a fényképészet csodás világával, egy csipetnyi boldogság, egy kattintásnyi szabadság jutott nekem is. Bármit megtettem, hogy ezt az aprócska darab kincset megtartsam magamnak, messze pénzéhes, rideg szemeik elől. Bár tény, ők sohase láttak volna semmit egy 14 éves kislány féltve őrzött fényképalbumában. Lehettek akármilyen szépen komponáltak, tökéletesen beállítottak, ők egy szemrebbenésnyi időre sem méltatták. Aztán bejöttek az okos telefonok, myspace, facebook, instagram, tumblr, twitter… Megannyi lehetőség, hogy nem létező hangom, az eltakart valóságot megmutassam.

És mégis, a fotózás… Ugyanolyan, mint az élet. Van a nyers valóság, a kép, amit készítesz, ezután következnek a filterek, a hazugságok, amik mindenhol ott gyökereznek, majd a platform, ahová feltöltöd, azaz az emberek, akikkel körbeveszed magadat. Ugyanolyan, mint ez a nyüves élet, de ezt legalább én irányítom. Úgy színezem, ahogy én akarom, azoknak mutatom meg, akiknek én akarom, és ebbe senki nem szólhat bele. Ugyanúgy megnyugvást ad, mint Arcyl-nak az alkohol, anyámnak a drog, apámnak a hatalom, Orvel-nek meg a lázadás. Egy elcseszett család vagyunk, és talán a fiatalabbik bátyám úszta meg a legjobban. Egyszerre szabad, csinálja azt, amit szeretne, miközben már senki nem néz rá árgus szemekkel, hogy éppen mit művel. Az ő vállára nem nehezednek olyan elvárások, mint az idősebbik bátyáméra, és nem vár rá egy olyan előre elrendelt házasság, mint anyámra egykoron, rám pedig most.