Három hely van az otthonom kívül, melyek nagyon kedvesek a számomra: a Barnes & Nobel könyvesbolt, az egyetem könyvtára és az egyetem közelében lévő kávézó. De ez mondjuk nem teljesen igaz, mert a lista még kiegészül pár helyszínnel, mint például a kedvenc mozim és a comic conok. Továbbá végső soron maga az egyetem se rossz hely, nem igazán panaszkodhatok a Columbiára. A szolgáltatás, a tanulási lehetőség hasznos és egészen kedvező.
Bár nem éppen akkor, amikor a professzorjaid elkezdik egymás után, netán egyszerre hozzád vágni a tanulnivalókat, elkészítendő beadandókat. Ilyenkor mindig szükségem van arra, hogy átgondoljam az időbeosztásomat, afféle tanulási menetrendet kreáljak és elkezdjek versenyezi a leadási határidőkkel és a közelgő vizsganapokkal. A könyvtár ilyen szempontból tökéletes erődítmény, ha nem számoljuk, hogy ott nem kapható kávé és süti.
Kávé és süti szempontjából a kávézó nyer tehát, mint ahogyan a mai nap is. Éljenek a lyukas órák, amik időpontjában az ember lánya beülhet egy ilyen helyre, ami kényelmes, törzsvásárlóként már szinte saját kis részleget birtokolhat magának és egy forró kávét iszogatva elüldögélhet a laptopja mögött.
Pont mint ahogyan most csinálom. Kávét már kértem, az őszben az az egyik pozitívum, hogy a pumkin spice latte újra a kínálat között szerepel. Süteményt még nem kértem hozzá, de ami késik, nem múlik. Úgy terveztem, hogy nekikezdek az egyik házi beadandómhoz, de aztán valahogy a gépem átvette a kurzor fölött az irányítást és a Goodreads oldala felbukkant a böngészőben, én pedig elvesztem az év utolsó hónapjaiban megjelenő könyvek információ között. Valamint a YouTube oldala is pont véletlenül nyitódott meg és akkor már úgy döntöttem, hogy ha már megtörtént és a fülesem is nálam van, akkor megnézek pár videót. Mint új trailerek, a kedvenc booktubereim és gamereim új videói...
Teljesen belefeledkezve a saját kis világomba meglepetten ugrok egyet ültemben, amikor ez kéz hozzáér a vállamhoz. Gyorsan letolom a fejhallgatómat a nyakam köré és meglepetten, valamint kíváncsian pillantok az előttem lévő lányra.
Ö... Honnan is tudja a nevemet? Csak nem űrlény, aki most jött le a földre és egész ideáig megfigyelte a bolygót, meg engemet és most el akar vinni egy távoli planétára? Vagy szuperképessége van, mondjuk látja a jövőt és azért keress fel, hogy segítsek neki megmenteni az egész emberiséget a kihalástól?
Már nyitom is szólásra a számot, hogy rázúdítsam e ötleteimet, de megelőz és bemutatkozik, a végeredmény pedig... Hát nem várt, de attól még értetlenül vonom össze a szemöldökömet. Találkoztunk már?
- Igen, Jessica vagyok - mutatkozok be, sután bólintva a dologra. Nem tudom, hogy mit is kéne csinálnom. Nem ugrik be, honnan ismerhetem. - Persze, szabad, nyugodtan ülj csak le - intek mosolyogva a másik fotelra, hogy nyugodtan befoglalhatja magának. Közben még mindig emésztem a kapott információt. - Kaylee... - mondom ki a nevét, hátha beugrik valami. Homályosan van sejtésem arról, hogy talán mintha hallottam már volna a nevét. - Á, hogy te is az ősember lakótársa vagy! - ismétlen meg az általa már kimondott tényt, egyik kezemmel a homlokomra csapva a felismeréstől. Tudom, hogy többen élnek egy lakásban, bár, hogy őt mikor láttam személyesen, még nem tiszta mindig. - Részvétem Dan miatt. Úgy hallottam és képzelem nem éppen idillikusan Friends szerű lehet a lakótársaskodásotok... - említem meg, emlékezve azokra az információ morzsákra, amiket Abeltől tudok és az alapján, hogy ismerem Dan milyen személyiség. - Apropó, bocsi, de honnan is ismerjük egymást? - kérdezek csak rá, mert kicsit idegesít a dolog. Illetve még mindig reménykedek abban, hogy valamilyen természetfeletti erő csak közrejátszik a dologban.

Szószám: 569 Megjegyzés:    

A bocsánatkérésére a megijesztésemet illetően legyintek egyet. Ugyan, annyira nem volt vészes, kis semmiség, mert végtére is úgy tűnik, hogy barátságos és emiatt én is szívesen fogadtam az asztalnál.
- Csak nem egy Bennett boszorkány lennél? – kérdezem meg, kicsit csodálkozva kicsit vigyorogva. Realitást tekintve azért igen kevés az esélye, de jól esik szóbahozni a Vámpírnaplók egyik híres boszorkány karakterét és a névrokonsággal viccelődni. – Az én vezetéknevem Chan, de nem viszem, hogy rokonságban állnék Jackie Channel, tudod ő az a híres hongkongi harcművész, akinek akciófilmjei vannak.
Mondom el én is a vezetéknevet és egy kicsit ezzel is poénkodok. Bár az apámról és így a génjeim egyik felét adó családról semmit nem tudok, azért jó eltöprengeni néha, hogy lehet, hogy rokonságban állok mára már halott történelmi személyekkel, avagy még ma is élő hírességekkel.
Megkavarom a kávémat és iszok belőle egy kortyot miközben a meglepetését figyelem a becenév illetően. Majd grimaszolok amikor tudomásomra jut, hogy az a tökfej Gyíknak emleget új emberek előtt is.
- Igen, ez a válasz rá – bólintok sóhajtva és nekilátok kicsit bővebben kifejteni a dolgot. – De mint látod, nem vagyok hüllő. Én inkább geek-nek nevezném magamat. Daniel viszont azért ősember, mert csak rá kell nézni! Egy borbélyt vagy kozmetikust igazán meglátogathatna már… Továbbá előszeretettel hasonlítom még Tarzanhoz, de a Jane nélküli változatához.
Igen, felettébb merész lenne tartós párkapcsolat gondolatával játszani Dan esetében. Meggyőződésem szerint bármelyik másik testvéremnek előbb lenne ilyen kapcsolata, mint neki.
Ami meg a becenévdobálást illeti, hát ő se valami kedves becenevet aggatott rám, így naná, hogy én se leszek kedves vele e téren.
Közben hallgatom tovább Kaylee mesélését, hogy milyen az együttélés a bátyámmal, amire felvonom a szemöldökömet. „Nem olyan vészes?” , „Nagyon kedves?”. Várjunk, mi ugyanarról a személyről beszélünk?
A serpenyős incidenst hallva viszont kitör belőlem a nevetés, ahogyan elképzelem a jelentet. Hogy mit művelt? Fejbe vágta? És én ezt nem láthattam? Ó, milyen kár!
- Bocsi… Csak tudod, én egyszer sodrófával akartam véletlenül lecsapni, de nekem nem sikerült… De neked sikerült és talán te vagy az első lány ebben a kategóriában, akitől ilyet hallok, szóval pacsi! – emelem fel a jobb tenyeremet, hogy lepacsizzunk.
Persze, hallottam én, hogy sajnálja a dolgot. Mégis szerintem ez egy olyan dolog, amiért nem feltétlen kell sajnálkoznia, legalábbis nem nekem. Én örültem neki, hogy megtette, Dan már kiérdemelte és Kaylee így legalább plusz 10 pontot szerzett a szimpátia-barát-skálámon.
- Az jó dolog, hogy befogadtak és élvezed az együttélést velük – jegyzem meg a kijelentésére bólintva egyet és rámosolyogva. – De mégis kicsit furi, hogy ilyen jó véleményed van a bátyámról… Mármint ismerem Abelt is, együtt WoW-ozunk, ez egy online játék, mindegy… Na de, hogy ő mondjuk panaszkodott Danről, például kaja ügyben – fűzöm hozzá a dologhoz, ami már talán kicsit pletykálkodásnak számít, de mindegy. A lényeg, hogy csak el akartam mondani, hogy én nem éppen egy lovagnak ismerem a bátyámat és így tudatni vele, hogy vigyázzon. Ahogyan ő beszél róla úgy hangzik, mintha ő lenne Piroska, Dan pedig a Nagymamának, avagy báránynak öltözött Farkas.
Nekem meg ez nem hangzik bíztatóan.
A kérdésére, hogy emlékszek-e a találkozásunkra nemlegesen megrázom a fejemet, közben a bögrémet leteszem az asztalra. Nem, nem igenazán rémlik. Csupán annyi van meg, hogy valaki beengedett és, hogy talán lány volt. Így az, hogy elmeséli hogyan történt, mi történt, nagy segítség a számomra. Figyelmesen hallgatom, kicsit felszisszenve, ahogyan az estéről lévő pár emlékem újra az eszembe jut és kicsit lejjebb csúszok az ülőalkalmatosságomon a szégyenemben.
- Igen, meglepődött! – bólintok és aztán keserves hangot hallatok ahogyan újra átpörgetem a fejemben a történéseket, mikre emlékeztem. - Én arra emlékszek, hogy valaki beengedett és Dan szobájában voltam, mert az is rémlik, hogy felébresztett. Aztán… Aztán belehánytam a kukájába, meg, hogy ő meg bevonszolt a jéghideg zuhany alá… Rémes, azóta próbálom elfelejteni az egészet – mesélem elborzadva, a fejemet fogva. Mikor fogom teljesen elfelejteni ezt a borzalmas estét?
Megrázom a fejemet, mintha képes lennék a memóriámból kirázni ezeket a képeket. Majd végül elveszem a kezeimet az arcomtól és hálásan rámosolygok Kaylee-re. – Azért nagyon szépen köszönöm, hogy beengedtél a lakásotokba és nem hagytad, hogy kint töltsem az éjszakát! Emiatt tartozok neked eggyel.
Közlöm neki, őszintén hálásan. A mobilomat aztán előszedem a táskámból, feloldom a képernyőjét és a névjegyzéket nézem az elmentett számok miatt.
- Most már megvan a száma? Vagy még nincs? Mert ebben az esetben én szívesen megadom Daniel számát – mondom közben, felpillantva a mobil képernyőjéről. – De nem árt, ha tudod, hogy nem nézi meg és nem is válaszol hamar az üzenetekre, a hívásokra szintén… Vagy csak velem ilyen tuskó és engem néha direkt némít… - vonom meg a vállamat és a mobilomat eléje tolom, a kijelzőjén Dan telefonszámával, hogy ha szeretné tudni. Meg láthatja így, hogy van pár sikertelen hívásom a hívásnaplóban.
- Amúgy te mit is tanulsz? – jut eszembe a kérdés, hogy ezt nem is tudom, csak értelemszerűen ő is az egyetemre járhat. – Én az informatika karon tanulok, lényegében programozást – osztom meg vele ezt az információt is. Kitudja, lehet még hasznára is válhat egyszer a segítségem a kütyük terén.

Szószám: 824 Megjegyzés:    

- Á, tényleg, az időnyerő! Az már biztos, hogy jó hasznát lehetne venni neki – jut eszembe a bűvös tárgy, amit Hermione használt a harmadik részben.
Egyetértésem jeléül bólintok egyet, naná, hogy az életben sok mindenre fel lehetne használni az említett tárgyat. Egyik ok amiért sajnálom, hogy a mai napig nem kaptam bagolypostát a Roxfortból, hogy felvettek, pedig szívesen lennék boszorkány. De így legalább még mindig várhatok arra, hogy Gandalf vagy a Doktor elhívjon egy kalandra. Illetve, ha ezek az utak is bezárultak már előttem, mint a Narniába vezető, talán jedinek még mindig beállhatok.
- Te melyik roxforti házba tartozol? – bátorkodom feltenni a kérdést, hogy ha már kiderült, hogy ismeri Harry Pottert. Amikor egy rajongótárssal találkozok – s remélem, hogy most is ez a helyzet-, mindig kedvem támadt kitárgyalni, hogy ki melyik házba tartozna. – Én a Hollóhát táborát erősítem – teszem hozzá, büszkén magamra mutatva. Ugye a filmek és a könyvek erősen a Griffendélt és Mardekárt emelik ki a négy ház közül, de én büszke vagyok, hogy egy harmadikba tartozom, ezt több online kérdőív teszt (főleg az official) igazolja is.
Mosollyal nyugtázom, hogy hallott már a színészről, kit a nevem kapcsán megemlítettem és ennyi elég is nekem. Úgy is hirtelen találunk más, érdekesebb témát, amelyre hamar át is terelődik a szó, avagy csak szimplán úgy érzem, hogy más dologról jobban tudnánk csevegni. S csevegünk is.
- Miért nevezed te is a vezetéknevén őt? – kérdezem meg kíváncsian és némiképpen értetlenül felvonva a szemöldökömet a dolgon, miután tisztáztuk, hogy két közös ismerősünk is van. Ha jól emlékszek Daniel is azon nevén szólította őt, eddig meg azt hittem, hogy ez olyan goromba fiús dolog. Érdekes. Én sose hívok senkit a vezetéknevén. – A rokonlelkes dologban nem vagyok olyan biztos, de… Igen, én is geek vagyok.
Újra bólintok, megerősítve, hogy a bátyám valóban benyomott a hideg víz alá. Brrr… Ha rágondolok, felidézem az emlékfoszlányaimat róla, már ettől fázni kezdek és megborzongok. Így hát követtem is a beszélgetőpartnerem példáját és újra kortyoltam egyet a kávémból, mi szerencsére még mindig kellemesen meleg hőmérsékletű volt.
- Nem volt kedves tőle, igen. Ezért is örülök, hogy te egyszer rátámadtál a sodrófával, még ha nem volt fair mód, ahogyan csináltad. A rajtaütés néha igenis jó, ő meg tuti megérdemelte amiért egyesekkel gonoszul viselkedik! A karma odacsap mindenkinek, mikor kell – fejtegetem a véleményemet Dan tettével kapcsolatban, nem szégyellve egyik gondolatomat sem. Legszívesebben én magam büntetném meg, vágnék vissza neki, amiért összeismerkedtetett a fürdőjükben folydogáló hideg vízzel, de beérem azzal, hogy Kaylee felajánlotta, hogy beszél az ősember fejével, megpróbálva az értelem szikráját csiholni abba a tuskó kobakba. Nekem már ez is jól hangzik. – Köszönöm, igazán leköteleznél azzal, hogy beszélnél vele – pillantok hálás mosoly kíséretében a lányra. Egy pillanatra el is hiszem, hogy talán még képes is nálam nagyobb sikert aratni nála.
– Szerencsés vagy akkor, hogy téged nem baszogat – teszem hozzá, majd miután kimondom csak akkor esik le, hogy ez hogyan hangozhatott. Illetve, hogy Kaylee pont lány, mármint olyan lány, aki semmi rokoni szál nem fűzi hozzá és az ilyen lányokat persze, hogy a bátyám nem piszkál, meg kedves velük hiszen… Á. Hirtelen még sem akarom folytatni ezt a gondolatmenetet és megrázom a fejemet. Kaylee csak nem olyan lány, aki bedől neki, ugye? – Mármint remélem nem… baszogat téged – toldom meg a gondolatmenetemet megköszörülve a torkomat és hirtelen kicsit kínosan el is pillantok róla és inkább a távolba nézek, ki a kávézó hatalmas üvegablakán.
Hála, hogy áttérünk más témára és bár mondja, hogy ne köszönjem meg, már elhangzott köszönés a számból és mikor felajánlja, hogy ilyen helyzet esetén a jövőben aludhatok a szobájában, kedvem támadna megölelni őt. Komolyan, ez a kedvessége felém váratlan és wow, hogy lehet ilyen kedves lány a bunkó bátyám egyik lakótársa? Mindegy, a lényeg, hogy Kaylee ezzel a kijelentésével újabb plusz pontokat szerzett a barátság skálán.
- Tényleg? – kérdezek vissza, kissé elérzékenyülten és újfent csak hálásan tudok rámosolyogni. – Köszönöm! Bár remélem nem kell újra olyan estét átélnem, a másnaposság elég kellemetlen állapot…
Soha. Többé. Nem. Fogok. Lerészegedni. Szóval semmi alkoholt nem fogok bevinni a szervezetembe és így megkímélem majd minden káros hatástól a gyomromat, a vesémet és legfőképpen az agyamat.
De sose árt, hogy ha az ember óvatos és ha már megadom a bátyám számát, nem érzem akadályát annak, hogy a sajátomat is megosszam vele. Sőt, örülök is, hogy a saját mobilom szegényes névjegyzéke Kayleenek hála egy új számmal gazdagodhat. Így vígan hagyom is, hogy egymás számát is elmentsük. – Persze, hogy nem gond egy újra installálás. Úgyhogy mivel most számot cseréltünk, csak nyugodtan küldj egy üzenetet vagy hívj fel, amint lementetted a dolgaidat és kellene neked az az újra telepítés. Szívesen átmegyek és egy délután alatt megcsinálom – bólintok rá a dologra, miután a mobilom gazdagabb lett a számával, amit amúgy közben lelkendezve forgatok a kezeim között és leellenőrzöm, hogy a száma valóban stimmel és mentve van.
Igen, számomra nem nagy kihívást jelent egy gép operációs rendszerének újrakariblálása, élvezem is. De amit jobban élveznék, hogy így végre lenne konkrét programom is, amit csinálhatok, esetleg még kommunikálhatnék is közben valakivel. Csak ezt már annyira nincs merszem elmondani, hogy gyakran unatkozok magamban, így jól is esik, hogy feladatot adna nekem.
- Á, szóval a tudásoddal szeretnél életeket menteni és segíteni másokon? – kérdezek vissza, mikor megtudom, hogy ő orvosin van. – Ez tök klassz! Én nem bírnám a szike látványát és más emberben turkálni… De, hogy te ezt bírod, avagy bírnád és egy sebet el tudsz látni, mindenképpen hasznos – mondom el a véleményemet az ő választott hivatása kapcsán és miközben újra kortyolok az italomból a szabad kezemet felemelem, hogy egy „oké/like” jelet mutassak neki.
A következő pillanatban majdnem félrenyelem a kávémat, mikor kérdezni akar tőlem valamit, mert váratlanul ér, hogy ugyan mi a csudát akarna tőlem kérdezni. Meghallom Daniel nevét és erre tényleg eszembe jut a pár perccel ezelőtti gondolatom a baszogatás kapcsán, meg úgy minden, hogy mit akar a bátyámmal csinálni, amiért hozzám fordul segítségért. Hát jesszus, ilyen témában elég kevésszer kérdeztek még meg!
Úgyhogy először is próbálok nem megfulladni, bár túlzok, de azért egyszer ráütök a mellkasamra. Közben magamban emésztem a szavait, szóval segíteni akar Dannek, hogy jobban érezze magát…
- Ö… Nos, először is nem tudom, hogy a bátyám mennyit árult el a neked a családunkról. Mert tudod, a családunk kicsit eltérő az átlagostól és komplikált… - kezdek bele a válaszomba, szép lassan adagolva. Mély levegőt veszek és folytatom, hogy minielőadást tartva vázoljam azt, amiről órákig tudnék különböző ódákat és átkokat zengeni. – Először is, nem árt tudod, hogy a szüleinknek két anyát tudhatunk, az egyik Daniel vér szerinti anyja, a másik pedig az én vérszerinti anyám. Na de az utóbbi, az enyém, eléggé szigorú. Like hell. Igazából csak tudod, ázsiai kemény nevelési szokások… De a lényeg, hogy ő és a bátyám nem jönnek ki egymással, az egész konfliktus köztük van, igazából. Persze idővel talán megoldódhat, meg ha Danielnek sikerül lediplomáznia esetleg valami nagy kupát szereznie a fociban vagy szerződést valami híres focicsapatnál, talán lenne fair esélye, hogy az anyukánk megenyhüljön iránta.
Itt tartok egy kis szünetet, hogy igyak még egy kortyot és újabb levegővétel után folytassam.
- A pénzmegvonás egy része a dolognak. A másik tüske, az az, hogy… Talán említette Daniel, hogy sokan vagyunk testvérek. Ő a legidősebb, aztán jövök én, majd még van három húgunk és egy… Nem, kettő öcsénk. A többiek mind különböző helyről és időben lettek örökbe fogadva. Az egyik öcsénk, Seth, a másik tüske Daniel számára. Seth ugyanis a családunk legújabb kiegészítője, bár már ő is rég a tiniéveit tapossa, de mivel nemrég fogadták anyuék a családba és Daniel régi szobáját kapta meg, a bátyámnak nagyon nem szimpatikus. Tehát ezért is van konfliktus a családunkba, amit én igyekszek kerülni… Visszakanyarodva Danhez, a pénzmegvonással szerintem csak ösztönözni akarták arra, hogy nőjön fel és legyen önálló, ugyanis még mindig szeretik őt a szüleink, csak Daniel ugye jelenleg ezt nem érzi igazán, nem igazán látja az előbb említettek miatt – magyarázom sóhajtva közben párszor.
Igen, eléggé feszült a helyzet otthon, vitákból mostanság nincsen hiányunk. Valamint én is érzem, hogy ez nem teljesen helyénvaló, nincsen rendben az, ami a bátyámmal történik és nekem is szándékomban áll segíteni rajta, bármennyire is haragszok azért a zuhanyért vagy mert velem mindig köcsög (többnyire jogosan, mert én se szoktam vele mindig kedves lenni). De jó lenne, hogyha megoldódnának a családi problémáink, emiatt támogatom Kaylee ötletét, hogy Daniel kicsit jobban érezze magát. Úgy gondolom, az eddigi beszélgetésünk alapján, hogy ez a lány kedves és tényleg csak segíteni akar és talán ő még meg is tehetné ezt, mert számításaim szerint őt csak nem támadná a bátyám, mint amikor én próbálkoznék.
De milyen ötletet tudnék Kayleenek ajánlani? Ha én lennék Daniel (hála az égnek, hogy se nem fiú, se nem ő nem én vagyok, de tegyük fel, hogy ez a két állítás igaz) minek örülnék? Gondolkozásom közben nagy hümmögésbe kezdek, mígnem hangosan kezdek el gondolkodni. – Lassan több mint két évtizede ismerem Danielt, de még teljesen mindig nem jöttem rá, mivel lehet neki örömet okozni. Azt tudom mivel lehet az agyára menni, de ez ugye most nem jöhet szóba… - gondolkozok tovább, hiszen csak kell lennie valaminek, aminek örülne. Minden lény örül valaminek, a bátyám pedig szintén élőlény így ennek az egyenletnek működnie kell, hogy élőlény plusz érzelem, plusz boldog dolog egyenlő azzal, hogy az előlény boldog.
- Vehetnél neki jegyet a kedvenc csapatának a meccsére és elvihetnéd őt rá… De akár otthon megnézhetsz vele valami akciófilmet, amiben van bunyó, szóval fiúsabb és hát vannak benne „jó nők” – ötletelek, az utóbbi két szónál idézőjelt használva a levegőben, majd folytatom. - Akik tetszhetnek fiúknak, közben meg popcornt meg italt adhatsz neki, ez is lehet egy kikapcsolódás, hogy elterelje a gondolatait és ne érezze rosszul magát… De akár főzhetnél is valami finomat, valami húsos ételt neki, már ha tudsz főzni. Daniel ugyanis a focin és a nőkön kívül még az evést értékeli nagyra – mondom el az utolsó ötletemet, visszaemlékezve, hogy hányszor is láttam már zabálni a bátyámat. Igen, határozottan az étel is jobb kedvre tudja deríteni, szerintem.
Azzal itt ki is fogyok az ötletekből, legalábbis egyelőre. Így csak gyanúsan és reménykedve sandítok Kayleera. – Mondd, kérlek, hogy ugye csak sima lakótársak vagytok? Ugye?  – kérdezem meg, mivel az ötletelés közben eszembe jutott, hogy a bátyám szereti azt is, hogy a csajok általánosságban eléggé odavannak érte. Én meg éppen az ellenkezőjét gondolom, ez rossz és újfent csak remélem, hogy Kaylee nem olyan lány.

Szószám: 1705 Megjegyzés:    

Kis fangörcsöt kapok, mikor idéz a Teszlek Süveg szövegéből, mely a Harry Potterben a házakba való beosztást végzi. Igaz, a lelkes örömöm inkább abból fakad, hogy egy fellow hollóhátas diákkal van dolgom. Örömmel emelem is fel a kezemet, hogy a tenyereink összeérjenek egy pacsi erejéig.
Á, mindig nagyon jó érzés egy másik HP fannal találkozni.
A légkör máris másabb, barátságosabb és érzem, hogy még inkább kedvem van kinyitni a számat és beszélgetni.
– Á, így már értem! – világosulok meg annak kapcsán, hogy miért nevezgetik egymást vezetéknéven. Kicsit a homlokomra is csapok, hát megszokásból csinálják. Tök logikus, miért nem jöttem rá magamtól?
A zuhany incidenst hallva visszamosolygok rá miközben iszok a kávémból. Úgy tűnik, ez a dolog, a zuhany és a víz a problémája, eléggé gyakori lehet abban a lakásban. Talán a házimanójuk egy kis rosszcsont néha? Gyakran?
Megkönnyebbülésként hat rám a tudat, mely szerint a bátyám valóban nem bántja sehogyan sem az előttem ülő lányt. Hiszen én már csak tudom milyen is Daniel rossz oldalára kerülni vagy éppen rossz passzban találni őt. Vagy ha egyszerűen csak úgy szekálgat, csesztet és elhord minden hülyének, mintha ő maga az ördög egy kis minionja lenne.
– Jó! Helyes! – bólintok a szavaira, miután megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. – Egy kis cukkolás nem fog ártani az egójának. Szóval szerintem azt nyugodtan csinálhatod vele tovább.
Mondom neki, már csak afféle kis megnyugtatásként is. Illetve azért is, mert Dant cseppet sem féltem Kayleetől.
A beszélgetésünk aztán átterelődik másra és én figyelmesen hallgatom őt, hagyva, hogy kifejtve miért választotta a szakját. Közben a kávémat iszom és mosolyogva leintem, mikor a mondandója végén bocsánatot kér, hogy szólavinát zúdított rám.
– Á, ugyan! Nem történt semmi – legyintek, vidáman rámosolyogva és megvonom a vállamat. – Én is képes vagyok sokat beszélni a technológia iránti szenvedélyemről… De visszatérve rád, szerintem nincsen ezzel semmi baj. Hogy ennyire érdekel téged az orvoslás. Ez egy jó dolog! Igen, nagy felelősség, én mondjuk nem is tudnám csinálni. A tű, meg a vér miatt… Mindegy. Viszont szerintem jó orvos vagy sebész leszel. Hiszen az is fontos, hogy kedves legyél a pácienseiddel, hogy megtud őket nyugtatni és ilyenek, te pedig kedves és elszánt lánynak tűnsz Kaylee. Szerintem jól fogsz majd boldogulni a diplomád megszerzése után egy kórházban.
Mondom el az őszinte véleményemet vele kapcsolatban. Mikor végzek egy bátorító mosolyt villantok rá. Én ugyan annyira nem szeretem a kórházakat, de ha egy súlyos autóbaleset után olyan orvos látna el, mint Kaylee, biztos úgy érezném, hogy nincsen okom félni.
Az elmúlt percek alatt kialakult feléje egy bizalmam, ami nagyban hozzásegített ahhoz, hogy a segítsége miatt én is kisegítsem őt és most én legyek az, aki kicsit hosszasabban fecseg. Beleavatom őt a családom működésébe, s bár ömlenek a szavak belőlem, hosszúra még sem nyújtom a dolgot és leginkább Danre fókuszálok, révén, hogy ő miatta került szóba a dolog.
– Igen, határozottan az, kész hullámvasút. Vagy mint… Az Addams család? Vagy a Simpsons család? Vagy a Modern család? – gondolkozok el hangosan azon, hogy milyen fiktív, a médiában lévő családhoz lehetne hasonlítani a sajátomat. Végül csak megrázom a fejemet, nem lényeges. Mint minden családnak, az enyémnek is megvan minden bája. Ennyi. – De asztali vitákból nincs hiányunk, ez tény. Az ünnepek meg kaotikusak. De nem olyan rossz.
Fejezem be, ennyivel le is zárva a dolgot. Igen, néha sikerül „az ördögöt a falra festeni”, főleg, ha olyan szörnyűnek vagyunk beállítva, mondjuk pont Dan szemszögéből nézve, de nem is szörnyű a helyzet. Úgy gondolom, hogy a magunk nemében normális család vagyunk és a jelenlegi családon belüli konfliktusaink mind egy szálig megoldhatóak. Utóbbi miatt örülök annak, hogy Kaylee jószándékú és segíteni szeretne.
– Uh… A kedvence? – kérdezek vissza és kissé tanácstalanul megvakarom a fejemet, miközben az ajkamat rágva gondolkodok a válaszon. Persze tudom, hogy Dannek szinte a foci a mindene, csak… Én sose figyeltem rá százszázalékosan amikor szurkolói üzemmódban volt, így a kedvenc játékosai is összemosódtak nekem. Mire egyet megjegyeztem, már más volt a kedvence. A csapatok pedig folyton keverem, annyi van, én meg csak fél füllel és szemmel követem a sportdolgokat. Kész csoda, hogy tudom van az egyetemünk focicsapata és mi a nevük, meg a logójuk és a kabalájuk. – Az a helyzet, hogy engem az e-sport és a sakk kívül más sportág nem igen vonz… Dan jelenlegi kedvenc játékosa se ugrik most így be hirtelen, nemhogy a kedvenc csapata. Sajnálom, erre nem én vagyok a te embered. De ha eszembe jut akkor majd küldök neked egy üzenetet! – mosolygok rá bocsánatkérően.
Gondolatban pedig felírom magamnak, hogy ezt az információt meg kéne szereznem valahonnan, ha nem is a memóriámból. Jaj, Jess, mi az, hogy pont ezt nem jegyzed meg a bátyádról?!
Nem tudom megállni, hogy ne kérdezzek rá mindezek után, hogy mégis milyen lakótársak. Mikor visszakérdez, egy pillanat alatt eszembe jut több film és könyv, amik két ellentétes nem lakótársakról szólnak és már nyitom is a számat, hogy ezeket a címeket rázúdítsam, ám gyorsan tisztázza, hogy semmi nincs köztük.
Ezt jó hallani, hogy ő nem olyan lány és nem dől be a kinézetének, a smárjának vagy milyének. Egy kicsit vele együtt nevetek a dolgon, hogy ilyesmit feltételezni mertem. – Igen, úgy értettem. De akkor nincs így, ami klassz, mert már megijedtem. Tudod, a saját érdekedben, Dan kicsit nőcsábász. De megnyugodtam akkor.
Magyarázom, legyintve egyet. A kávém maradékát is kiiszom, a bögrét üresen az asztalra teszem. Közben látom, hogy Kaylee éppen indulni készül, így a mobilom kijelzőjén én is csekkolom mennyi az idő, lassan nekem is indulnom kell.
– Nincs mit, szívesen! Én is örültem, hogy találkoztunk és beszélgettünk. Nekem is ideje indulnom, szóval persze, menj csak nyugodtan. Majd írok neked üzit, hogy ha eszembe jutnak dolgok Dant illetően, illetve majd beszélünk még – mosolygok vissza rá, megnyugtatva őt a dolgokról. A cuccaimat elkezdem összerendezni, laptopot elrakni a táskámba, kapátok szintén felvenni. – Viszlát Kaylee! – köszönök el a lánytól. Ha még itt van és engedi, bátorkodok egy öleléssel elköszönni tőle, de ha nagyon siet akkor csak intek utána. Aztán a cuccaimat felkapva én is elhagyom a kávézót, vidáman a gondolattól, hogy ma egy szintén kávészerető hollóhátas barátra tettem szert.

Szószám: 988 Megjegyzés: