Hogy kicsoda Park Eun Ji, vagy amerikai papírjai szerint Yvonne Park? Két nemzet szülötte, korán elvált szülők egyetlen lánya és a feltörekvő színész, Kang Ha Jun menedzsere. Ez már önmagában eleget el kéne, hogy mondjon róla; talán csak azért nem mond végül semmit, mert gondosan ügyel arra, hogy elkerülve a rivaldafényt és inkább a háttérben maradjon, onnan húzogatva mindazokat a szálakat, amiket a gondjaira bíztak, mert hittek abban a tulajdonság-kombinációban, amivel rendelkezik: a magabiztosságában, problémamegoldási képességében és elhivatottságában, amik elvileg bőven elegek kéne, hogy legyenek ahhoz, hogy sikeres lehessen nem csak ő, de az is, akit óvó szárnyai alá helyeztek munkahelyén.
Fiatal kora ellenére elég komolynak lehet őt nevezni; anyja egészen kicsi korától kezdve rendezettnek és szinte már arisztokratikusan hűvösnek nevelte - legalábbis arra tanította, hogy a külvilágnak mindig csak a professzionalizmusát mutassa, de sose a gyengébb pontjait. Mindig azt mondta neki, az érzések csak elgyengítenek; erős, önálló nőt akart faragni belőle, aki minden élethelyzetben megállna a lábán és leküzdene minden nehézséget, amit az élet a lábai elé sodort. Amit biztosan megjegyzett a nő óráiból, az az, hogy a sikernek ára van és semmit sem érhet el kemény munka és rengeteg áldozat nélkül - gondolkodásmódja realista és megfontolt, először mindig ezerszer megfontolja nem csak a tetteit, de a szavait is, hiszen tudja, hogy mindnek következményei vannak. Nem engedhet meg magának egyetlen ballépést sem, hiszen azzal csorbát ejtene a saját perfekcionizmusán; és bár néha hajlamos arra, hogy forrófejűen cselekedjen, mindig tudja, hogy vágja ki magát a problémákból, amibe esetlegesen keverné magát; türelme szinte végtelen, de amennyiben az ember átlép nála egy bizonyos határt, minden isten kegyelmezzen neki - mivel sosem volt a fizikai erőszak híve, már egészen fiatal kora óta csak a szavaira bízta magát, így mostanra nyelve, ha kell, vág, akár a borotva; bár ritkán hallani, hogy bárkit is szidna, néha előfordul, hogy irritációjában egy-két szitokszó is elhagyja ajkait.
A publikum számára igyekszik úgy mutatkozni, mint az elhivatott, magabiztos üzletasszony, akit lehetetlen kiütni a metaforikus lovának nyergéből; szinte állandóan csak noteszekkel és aktákkal látni, esetleg telefonjával a kezében, ahogy találkozókat intéz és filmrendezőkkel konzultál; elmaradhatatlan kísérője a laptoptáskája, ami állandóan a vállán lóg és a határidőnaplója, ami szükség esetén gyengén bár, de védencének, Kang Ha Jun-nak a fején csattan. Mivel a fentebb említett aranyifjú mellett állandó koncentrációra és figyelemre van szüksége, gyakran látni energiaitallal vagy dupla koffeines kávéval a kezében látni, ahogy ide-oda szaladgál; bár mindenki azt várná, hogy egy ennyire energiaigényes munka majd elveszi minden kedvét, ajkairól szinte képtelenség lehervasztani a pajkos, halvány mosolyát.
Amit viszont a professzionalizmusa mögött rejteget, azt már nem ennyire egyszerű definiálni; hiszen az az énje, amit privátban mutat azoknak, akiket ismer és kedvel, szinte tökéletes ellentéte annak, mint amit a munkahelyén ismernek. Amikor egyedül marad, olyankor levedli a hűvös realizmusát és csak olyankor látni, hogy igazából egy szívélyes, családias lányt rejteget mögötte, talán kicsit naivat és bizonytalant is, akinek komoly problémái vannak kapcsolatainak helyes megítélésével. Könnyedén a bizalmába enged bárkit, de csak kevesek érdemlik ki azt, hogy hosszú távon ebben a szűk körben maradjanak; szentül vallja, hogy az ő szimpátiáját ki kell érdemelni, ennek ellenére lelkesen lohol az emberek után, mint egy kiskutya. Anyja valami abszurd képet nevelt benne a szerelemről, így nem is biztos abban, hogy pontosan tudja, miféle mechanizmus alapján működik ez az érzés; hajlamos arra, hogy állandóan olyan kapcsolatokba pakolja magát, amiknek egy idő után ő már csak a szenvedő alanya; gyakran hallja apjától, hogy ragaszkodása egy nap még rengeteg fájdalmat fog okozni neki, de minden igyekezete ellenére nem igazán tud ezen változtatni; talán a szeretet hiánya ébreszti a belső késztetést benne arra, hogy állandóan a helyét keresse valaki oldalán, teljesen tudatlanul arról, hogy önmagában is lenne elég értékes és hogy a boldogsághoz nem lenne szüksége egy férfira vagy nőre sem.
Anyjával ellentétben apja igyekezett valamivel szabadabb szelleműnek nevelni lányát, de Park Eun Ha kemény kezű nevelésével képtelen volt felvenni a versenyt; amit elért lányánál, az csupán annyi, hogy valamivel szabadabban és kevésbé prűden fejezi ki magát, gyakran megdöbbentve ezzel a környezetében lévőket is. Anyja szerint pont a férfi az oka annak, hogy Park Eun Ji elindult lefelé egy morális lejtőn, de csak azért, mert egyszer rajtakapta őt cigarettával a szájában; talán ez az egyetlen függősége is a koffeinen kívül, amit elég intenzíven tagad is, mert hát hogy fegyelmezhetne bárkit is, amennyiben kitudódna, hogy ő maga sem sokkal jobb bizonyos tekintetekben?