A repülőúton direkt a mides mögé ültem, hogy majd felállva néha rálessek, remélve, nem fogom ráhozni a frászt. Láttam, hogy ideges, de majd pont én kellek neki a jelenlétemmel. Csak akkor nyugodtam meg némileg, mikor láttam, Connie mellé ül. Az ablak melletti helyet átengedtem a csapat valamelyik lánytagjának, aki hajlandó volt mellém ülni, különben egész végig hallgathatnám a panaszáradatot. Nem, nem hiszem, de inkább megelőztem. Volt nálam pár pakli gamekártya, így azzal ütöttük el az időt, aztán arra emlékszem, hogy bealszok. Az olyan utazást, ami egy székhez köt, játékon és munkán kívül, csak ezzel tudom eltölteni. A szállodába érve inkább lezuhanyoztam, azzal is magamhoz térek legalább, egy jó adag hideg vizet engedtem magamra a végén. Csak ez után hívtam anyámat, akit azon kívül még egyszer fogok zaklatni, mikor indulunk hazafelé. Közös megállapodás, nem az egymás felhívására, hanem arra, hogy nem zaklatjuk egymást óránként, noha a rendszeresen felpakolt képekre rövid időn belül reagál a család, mintha ez lenne a hobbijuk. Leérve a lobbyba, nem találom a midesünket, mire kiderül, hogy inkább máshogy töltődik fel. Csak egy pillanatra húztam fel a szemöldököm, hiszen lehet, ez volt az első hosszabb útja és az első utaknál én is inkább betoltam egy alvást. Megvan a karszalag is végre, és valahogy sejtettem, nem én leszek Connie partnere, elvégre akkor így egy-egy lesz az állás párok terén, rádásul már éreztem, hogy Ruby belém vájja a körmeit szinte, ahogy éppen azt ecsetelem, hogy most a logikát hagynám, abban van részem a melóhelyen, gőzt kiereszteni van kedvem, arra meg kitűnő megoldás a céllövölde. Előtte egy hatalmas adag hamburgert fogok megenni, mert farkaséhes vagyok. - Rendben, talizunk! - Intek és közben hagyom, vonjon Ruby magával. - Nem, isten ments! Előbb enni akarok és lövöldözni! Utána óriáskerék? - Hogy szavaimnak nyomatékot adjak, a gyomrom is egy hatalmasat kordul. Rubyval régebb óta vagyunk a csapatban, és mondanom sem kell, nagyon is jól kiegészítjük egymást abban, hogy mind a ketten eléggé társaságpártiak vagyunk. A legnagyobb gőzkieresztés, ha társaságban vagyok és élvezem azt, hogy végre arról járhat a szám, amit jobban kedvelek, mint a budget report. - De ha annyira ragaszkodsz az óriáskerékhez, akkor is, legalább együnk. Még a végén téged eszlek meg - vigyorgok rá. A kabátom zsebébe süllyesztem a kezeimet, és keresek egy standot, ahol enni is lehet. - Meghívlak, a vendégem vagy. Már ha utána bírod a magasságot - ugratom, mint ahogy általában szokásunk. Ebben is jól kiegészítjük egymást. - Fogadjunk, hogy enyém lesz a legtöbb találat - versenyszellem van bennem, a hivatali kukacmeló sem ölte ki belőlem, mindig felizzítom valamilyen extrém sporttal.
Mindig is imádtam utazni, teljesen bezsongtam az utazás előtt, ezért vagy két alkalommal biztos újrapakoltam a bőröndömet, hogy biztosan ne felejtsek el semmit. Türelmetlenül vártam az utazás napját, alig fértem a bőrömben. A repülés előtti este Rocco kitalálta, hogy filmezzünk együtt. Mit választott? Na mit? Természetesen a légi katasztrófákat. De mivel érdekelt a téma, ezért végignéztem vele jó pár részt. Ennek ellenére sem kezdtem el parázni a repüléstől, már utaztam repülővel és mindig nagyon élveztem. Nagyon kevés a valószínűsége annak, hogy lezuhanjon a géped, ha pedig megtörténik, akkor szinte biztos, hogy meghalsz, nem sok beleszólásod van a dologba. A reptéren folyamatosan csicseregtem, teljesen fel voltam töltődve. Főleg Adriant rohantam le a mondandómmal, mivel tudtam, hogy ő biztos nem tartja soknak. Természetesen vele is megosztottam azokat a statisztikákat, amiket a tegnapi filmezés közben tanultam. Hogy mennyi a valószínűsége annak, hogy lezuhan a géped, általában milyen okai vannak és hogy mennyi az esélyed a túlélésre. Lehet nem ezt akarta hallani repülés előtt, viszont ez nem tartott vissza attól, hogy közöljem vele. Így biztos nem lesz unalmas a repülés, ha kihangsúlyozzuk azt a faktort, hogy ez lehet az utolsó utad. - Enyém az ablak! - vágtam le magam még Adrian előtt az ablak melletti székre. Az utazás elején az ablakra voltam tapadva, ugyanis ezt a kilátást megunhatatlannak tartom. Miután kinézelődtem magam felvettem a fejhallgatómat, elindítottam az egyik lejátszási listámat és becsuktam a szemeimet, hogy aludjak egyet. Már a vidámparkozás említése is melengette az adrenalinfüggő szívemet, természetesen a legvadabb hullámvasutakra akartam felülni, akár több alkalommal is. Igazából szívem szerint mindent kipróbálnék, kivéve azokat a játékokat, amik már ránézésre is unalmasnak tűnnek. Pontosan ezért nem akartam Connieval vagy Wendyvel menni, ugyanis ők szinte biztos, hogy nem ültek volna fel (vagy nem szívesen) azokra a játékokra, amikre én szeretnék, és ez fordítva is így van. Támogattam én is a szétválás ötletét, bele is karoltam Adrianba és már húzni is kezdtem az óriáskerék felé. - Menjünk egy kört az óriáskeréken bemelegítésnek, így legalább felülnézetből is látjuk a parkot, hogy mi merre van - Mi ez ha nem multitasking? - Ahhj... te most komolyan evésre pazarolnád a drága időnket? - forgattam meg a szemeimet. Minden egyes perc számított, hogy kitudjunk próbálni mindent, amit szeretnénk. - Miért nem ettél a hotelben? - Igazából én is tudtam volna enni, mert én sem ettem a hotelben, de persze ezt semmi pénzért nem osztottam volna meg Adriannal, hiszen éppen az mellett érvelek, hogy ne együnk. - Nem ragaszkodok egyáltalán az óriáskerékhez... megvehető vagyok - jelent meg az arcomon egy játékos mosoly. - A lövöldözésben csak akkor vagyok benne, ha te leszel a mozgó célpont. Biztos van itt paintball is - Persze mehetnénk lézer harcolni is, de ott nincsenek valós lövedékek, amik még életszerűbbé teszik az egészet. Nem mintha ne tudnám magam túlzottan beleélni egy lézerharcba is. Ha van olyan játékos, aki ráugrik a másikra vagy fellöki, csak mert elfogyott a lőszere és így akarja lerendezni a meccset... na az pontosan én vagyok. - Egy meghívásra sosem mondok nemet - Egyelőre nem tudtam, hogy mit ennék, abban biztos voltam, hogy valami könnyűt, ami nem nyom el. Na meg, amitől a gyomromnak esélye sem lesz felkavarodni, mikor 120 km/h-val száguldok fel-le az egyik hullámvasúton. - Én egy vajas főtt kukoricát kérek - mondtam, mikor megláttam ezt az árust és egyből meg is kívántam - vagyis inkább kettőt - javítottam ki magam. - Te mit eszel? Olyat már, amit én is szeretek - villantottam rá egy angyali mosolyt. Ha olyat választana, amit én is szeretek, akkor tudnék az övéből is csípni pár falatot. A kajája csak akkor van biztonságban tőlem, ha olyan összetevőt tartalmaz, amit nem kedvelek. - De akkor legyen tétje is, ne csak maga a győzelem - Mindketten elég versengő típusok vagyunk, ezért biztos nem fogja egyikőnk sem nyerni hagyni a másikat. Persze ez egy remek indok arra, ha veszítünk. - Ha én nyerek, akkor lesz öt kívánságom, amiket bármikor beválthatok és neked teljesíteni kell - Tehát nem számít, hogy éppen dolgozik, s hívhatom akár hajnali háromkor is. - Csináljuk úgy, hogy egyszer te választasz, egyszer pedig én - Ezt arra értettem, hogy milyen sorrendben próbáljuk ki az izgalmasabb hullámvasutakat, mert szerintem ő sem szeretne jégrevüt nézni.
Hogy valaki esetleg agyfrászt kap a repülőgépes katasztrófák statisztikájától? És a sztoriktól? Hát én még rá is tormfoltam, ecsetelgetve pár sztorit. Nem vagyok érzéketlen, de ha már egyszer lehet valakivel erről jókat dumálni, akkor rest lennék kihagyni. - A lábam! Én is azon járok - de csak viccelek, mikor elém vág, hogy az ablakhoz akar ülni. Egy kis ugratás senkinek sem árt. - Igen - felelem határozottan. - De ha szeretnél az ebédem lenni, mire leérünk az óriáskerékből, semmi sem fog belőled maradni. És akkor kivel leszek játékban, hm? - Viccelődöm vele. - Hambi, óriáskerék... mert te ettél, ja - vágom rá és közbe magamat is. - Kaja. Addig sehova, semerre, egy tapodtad sem - állok meg, és a gyomrom megint korog. - Haha, gyorsabb vagyok mint egy nyúl. Pláne egy elferdített puska előtt - vágok vicces képet. - Ne már, hogy csak azt - húzom el a számat, de azért kérek egy hatalmas adag pattogatott kukoricát, aztán, míg rágcsál (és nekem ettől nem csak a gyomrom korog hangosabban, de a nyáltermelésem nekiindult, mint egy bulldognak), addig sorba állok egy méretes marhahúsos hambiért. - Ezt szereted? - Mutatom felé a hambit, majd eltartom. - Nem jut neked belőle semmi. Aki éhen akart halasztani, annak nem jár semmi - harapok bele egy hatalmasat a régóta áhítozott hambiba. Egy hároméves nem eszi olyan mennyei boldogsággal a képén a hamburgert, mint most én jelen pillanatban. Felemelem kezem, félig teli szájjal szólalok meg. - Feltétel, hogy előtte tudjam, mi az az öt. Nem vállalok be ... akármit - vigyorodom el, miközben eszem a hamburgert. - És ha én nyerek, akkor csak egyet teljesíted, de azt életed végéig - húzom fel az orrom viccesen mosolyogva. - Te kezdesz, de előbb akkor az óriáskerék, aztán ... céllövölde? - Hamar elpusztítom a hambit, és mire leérünk, meg a lövöldözés is megvan, addigra már nem lesz baja a hasamnak, hogy éppen súlytalanság állapota után G-s gyorsulás hat rá. El is indulok az óriáskerék felé, s beülök az egyikbe, nyitva hagyom Rubynak az ajtót. - Innen kinézzük akkor, mit próbálunk ki. Mi az, amit nagyondenagyon szeretnél? - Céllövölde nekem, semmi cécó. Meg majd tervezem elmenni a filmstúdiókba. Szerintem ott fogok ragadni.
- Milyen jó, hogy két lábad van, használd a másikat - mondtam mindenféle megbánás vagy sajnálat nélkül. Elég kompetitív tudok lenni, egy fogócskát is vérre menő párbajként szoktam felfogni, ahol minden eszközt bevetek, hogy ne én maradjak a fogó. Ha ehhez az kell, hogy lesben állva rontsak a másikra vagy kigáncsoljam, esetleg megdobjam a hátizsákommal, akkor gondolkodás nélkül meg is teszem. Nem véletlen, hogy aki ismer, az nem szívesen megy bele ilyen játékokba velem. - Hát nem tudom, mert belőlem nincs még egy... De nem szeretném, hogy éjszakánként telesírd a párnádat a hiányom miatt, ezért inkább először együnk valamit - Már attól is megéhezek, hogy ennyit beszélünk a kajálásról. Kicsit mondjuk paradoxon, mert étvágyam nem sok van, viszont a szemem nagyon kívánja a kirakott finomságokat. Kisebb koromban egyszer elszabadultam így és annyi cukrot felzabáltam, hogy szinte egész este hánytam. De teljesen megérte. - Nem hiszem, hogy annyira fürge lennél teli hassal egy nagy adag hambi után. De kipróbálhatjuk, ha szeretnéd - Én imádok paintballozni, szeretem beleélni magam a harci helyzetbe és élő célpontokra az igazán élvezetes lövöldözni nem pedig élettelen tárgyakra. Természetesen ezt csak a paintballra vonatkozik és szigorúan csak embereket, egy állatnak sosem tudnék ártani. - Aztán megszámoljuk, hogy hány lila folt lett rajtad. Szerintem minden találat meglátszana, mert elég puding vagy - csíptem bele a kézfejébe. Természetesen csak vicceltem, ugyanis hozzám hasonlóan ő is elég jó kondiban van, s sokféle extrém sportra belehet fűzni. De úgyis tudja, hogy csak szívom a vérét, felesleges közölnöm vele, hogy csak vicceltem. - A marhát nem - Tehát a hamburgere megmenekült előlem. - Aranyos, hogy azt gondolod, hogy megtudnád előlem védeni a kajádat - Már ha olyan lenne, ami a kedvenceim közé tartozik. Képes lennék még a kezéből is kiverni az adott ételt, hogyha nem ad egy falatot, akkor ő se tudjon enni belőle. Én remekül megvoltam a kukoricámmal, ezért nem pályáztam a hambijára, ami meg kell hagyni, hogy nagyon jól nézett ki. - Nyisd ki a szád, fogadjunk, hogy beledobom a kukoricát - mosolyodtam el, aztán ahelyett, hogy egyesével dobáltam volna a szemeket, egyszerre 4-5 darabbal céloztam olyan alapon, hogy valamelyik csak belemegy. Ebből a 1-2 bele is ment, a többi az arca más területeiről pattant le a földre. - Jajj, már. Szerinted adnék én neked rossz feladatot? - az arcomon egy gonosz kis mosoly jelent meg, ami arra engedett következtetni, hogy márhogyafenébene. Persze a feladat milyensége relatív, hiszen számomra mindenképpen pozitív, az már más, hogy Adriant hogyan érintené. De hát ha valaki elveszít egy fogadást, akkor ez van. - És mégis mit kérnél, amit életem végéig kellene teljesítenem? - Őszintén kíváncsi voltam, hogy vajon mire gondolhat. Nem hinném, hogy olyan barom ötlete lenne. Bár... ki tudja, hiszen csak Adrianról van szó. - Megegyeztünk - bólintottam rá a tervre. Felültem mellé az óriáskerékre. - Kérsz? - kínáltam meg a popcornal, hogy ropogtasson ő is, ha van kedve. - Azt a hullámvasutat legalább egyszer kiakarom próbálni - mutattam a legmagasabb játékra, ami felől a leghangosabb sikolyok is érkeztek. - Ha te nem mersz felülni, akkor foghatod lent a táskámat a többi beszarival - szélesen elmosolyodtam. Kiugrottam a fülkéből, miután leértünk. - Akkor menjünk lövöldözni - indultam meg határozott léptekkel a céllövölde irányába. Letettem a popcornt a pultra, majd átvettem az egyik fegyvert, aminek a csövét Adrian felé fordítva nézegettem a puskát, pont mikor mondta a vidámparkos, hogy semmiképpen se fordítsuk egymás felé. - Hupsz - angyalian Adrianra mosolyogtam, mintha az előbb még nem a puskám csövével nézett volna farkasszemet. Én tényleg nagyon igyekeztem eltalálni a célpontokat, viszont nem sok sikerrel jártam. - Ez egy szar játék - jelentettem ki durcásan. - Megpróbálom még egyszer - mondtam, most egy fokkal jobban ment, viszont így sem nyertem semmi nagyobb dolgot, csak ilyen gagyi kulcstartót. - Még mindig szar - tettem le a fegyvert és a tiltakozásom kifejezéseképpen hátat fordítva felültem a pultra.
- Mindig is tudtam, hogy lábfétised van - vigyorgok rá. Vehemens jellem, de nekem ez csak jól jön, mint ahogy játék közben is. Elfér ez egy dzsungelesnél és kell is. - Nagyon kedves tőled, hogy nem hagyod, hogy ennyit sírdogáljak utánad - teszem a szívemre a kezem, meghatott képet vágok, aztán a gyomromra vándorol a kezem. Megint korog. Felnevetek, aztán csak félrebiccentem a fejem, majd felé bökök a mutatóujjammal, de nem érek hozzá. - Előbb azt a sok lila foltot számold majd meg, amit én küldök neked - vágok megint egy önelégült arcot. - És teli hassal is lehet fürgének lenni - igaz, utána olyan taccskidobás a vége, hogy öröm nézni. A hambiért pedig kár lenne, így inkább most nem vállalom be. - Tudhattam volna - harapok a hambiba és egyből hallattom az elégedett hangokat. Éhes vagyok és ha éhes vagyok, csak az étel számít. - Én mindig aranyos vagyok. És megvédem. Most is azt teszem - vigyorgok rá csukott szájjal, aztán táplálkozom tovább, mielőtt megint kordul egyet a gyomrom. - Mmm - ingatom a fejem. - Nem kérek. Ehhez nem me ... hé! - csukom be a szemem, aztán fülig szalad a szám. - Inkább megennéd. - Ühüm - bólogatok. - Ismerlek. Mint a rossz pénzt. És a fantáziádat is - mutatok felé, félig komolyan, félig vigyorogva. Tudom, hogy csak szivat és kedvességből. Mint ahogy én is ugyanezt fogom vele megtenni. Mert én nyerek, ebben vita nincs! - Te kezdted, te mondod előbb! - Figyelmeztetem, mert nem ám, nem fogja kiugrasztani a nyuszit előbb, mint ahogy kéne! - Nem, kösz - a látvány jobban érdekel, amit fentről látunk, körbe-körbe nézegetek. A magasság, vagyis a mélység vonz, ezért imádok ugrálni is. És ezért is foglalkozok olyanokkal, mint sziklamászás és trapéz. Szeretném ezt a vonzalmat legyőzni, mielőtt valóban megtörténne az, amire vágyok: leugrani, kötél nélkül, olyan magasról, hogy a matrica hozzám képest négydimenziós. Az évek alatt egészen jól eldolgozgattam ezen, s újabb lépcsőfoka majd az lesz, ha a bandát megint elviszem falmászni. - Nem is tudom, ki sikított akkora félelemmel a múltkori hullámvasúton. Mert nem az én torkomból jött - vigyorgok rá - Nézd, oda is elnézhetnénk - bökök a vidámpark túlsó felére, ahol a nyitott hullámvasút van. A tárcámat keresem, mikor látom, felém fordítja a puska csövét. Eltolom a másik kezem tenyerével - Na, az oldalamba fúrjál inkább lukat, mielőtt még megesz, hogy hányszor lősz mellé - fájni úgyis csak egy másodpercig fog, mert ahhoz egészen közel tartja a fegyvert, s hiába játék, ilyen közelről bizony nuku az életnek. Mégsem félek, úgyis tudom, hogy csak ugrat. - Aki bénázik, annak valóban nem élvezet - vigyorgok elégedetten. Kapok én is egy puskát és már kiszemeltem, mire fogok lőni. Viszont mielőtt lőnék vele, a föld felé irányítom. Gondolhattam volna. Mindenhogyan el van állítva. Jön akkor a másik tapasztalat. Kiválasztom azt, amire régóta fáj a fogam. Egy L.A. ereklye, csakis céllövöldében van a gagyi bóvlik között. Öt lövés kell hozzá, nehogy már ingyen elvigyék. Rajtam viszont nem fog ki. Nyolc lövésből, de megvan. - Mit szeretnél, amazonom? - Tekintek önelégült mosollyal a dzsungelesünkre. - Mert én már tudom, mit kapok - vigyorgok tovább. Bizony, bukta a fogadást, éééén nyertem! Kell az énemnek, mint a balzsam. Az ajándék, amit kiválaszt, azt viszont majdnem én bukom, mert benézem és így még egy kört fizetek inkább, de akkor is az övé lesz! - Akkor... hullámvasút? Melyikkel kezdjük? - A hambi már kellően emésztődik, ennyit ki fog bírni. Remélem.
- Igen, de csak a te lábadra bukok - rebegtettem meg a pilláimat a hatás kedvéért. Természetesen csak vicceltem, tehát semmilyen lábfétisem sem volt. Kicsit értetlenül is álltam hozzá ehhez az egészhez, hogy mi lehet szexi egy lábfejben. De nem vagyunk egyformák és nekem teljesen mindegy, hogy másokat milyen furcsaságok indítanak be. Ha nekik ez a jó, akkor egészségükre. - Igen, én már csak ilyen kedves vagyok - angyalian rámosolyogtam és megpaskoltam a mellkasára tett kézfejét. Sok mindent lehet rám mondani, de azt nem, hogy kezdetben ne lennék mindenkivel rendes. Persze sokan már az első szavaikkal megölik a varázst, ilyenkor pedig már nekem is nehezemre esik jópofit vágni mellé. Sőt, meg sem próbálom, mert ha valaki bunkón viselkedik velem minden ok nélkül, az elmehet a picsába. - Ugyan már - legyintettem - Akkor sem találnál el, ha ilyen közel állnék hozzád - léptem egész közel hozzá. - Na meg, lenne szíved meglőni? - Biggyesztettem le sírósan az alsó ajkamat. Én természetesen pofátlanul kihasználnék mindenféle megingását, tehát számomra nincs kegyelem, ha a játék vérre menő, vagyis a győzelemért zajlik. Ahogy Adriant ismerem, őt sem hatná meg, hogyha eltalál, akkor véraláfutásos lesz a bőröm. Ahogyan nem hagyna nyerni, csak azért, hogy jobban érezzem magam. Ő is legalább annyira kompetitív jellem, mint én. Ami nem feltétlenül előnyös, ha nincs jobb dolgunk annál, hogy versenyezzünk, hogy ki tud egyszerre több gumimacit betömni a szájába. - Hát nem jellemző, de ha azt szeretnéd, hogy visszaköszönjön a kajád, akkor nyugodtan játssz Usain Boltot. De előre szólok, hogy nem fogom fogni a hajad - Tehát ha hány, akkor a közelébe sem megyek, mivel csoda lenne, ha önmagában a hangtól ne lennék én is rosszul. Én tényleg nem rajongok a marhahúsos dolgokért, viszont Adrian olyan jó ízzel ette a hambiját (ami nagyon gusztán is nézett ki), hogy én is megkívántam. - Akkor legyél aranyos és adj egy falatot - néztem rá bociszemekkel, amik ha hatásosak voltak, akkor haraptam egy(hatalmas)et a legfinomabb részbe, ahol sok szósz, hús és paradicsom is volt. Ha nem hatották meg a bociszemeim, akkor maradtam annál a jó öreg technikánál, hogy eltereltem a figyelmét és sunyiban lecsaptam a hamburgerére. - Meg is eszem, csak gondoltam megkínállak - Igen, a popcornal való dobálózást értettem a kínálásnak - Mert én már csak ilyen rendes vagyok - mosolyodtam el. Nem mintha nem az számított volna az alapnak, hogy megkínálom a saját popcornjából. - Akkor jól tudod, hogy én egy igazi angyal vagyok - a fejem fölött leírtam egy kört az ujjammal, mintha ott lenne a képzeletbeli glóriám. Tényleg nem akartam túl köcsög feladatokat adni neki, hiszen sosem akarnék neki rosszat. - De nem találtam ki ennyire előre - forgattam meg a szemeimet, aztán hirtelen elnémultam pár pillanatra, még lázasan törtem a fejem egy feladatért. - Jó, akkor az az első, hogy ezentúl mindenhova a hátadon viszel a vidámpark területén - Úgy mondtam, mint aki biztos a győzelemben. Nem vagyok nehéz, ahogyan ő sem gyenge, tehát nem szabadna megkottyannia neki a súlyomnak. És milyen nagylelkű is voltam, hogy a vidámpark területére korlátoztam ezt a feladat. Simán mondhattam volna azt is, hogy a jelenlegi utazás alatt mindenhova. Basszus... ezt kellett volna mondanom. - Mi a te kívánságod? - kérdeztem, türelmesen vártam a válaszra teljes öt másodpercig. - Na? Mi az? Mondddd mááár - nyaggattam kissé bosszankodva, mert furdalta az oldalamat a kíváncsiság. - Akkor nézesd meg a füled, mert károsodott a hallásod. Az nem sikítás, hanem nevetés volt, amit az arcodra fagyott halálfélelem váltott ki - fogalmaztam meg nagyon frappánsan, hogy én aztán nem sikítottam. Vagyis lehet sikítottam, de biztos nem a félelem, hanem sokkal inkább az élvezet miatt. Azért szeretek Adriannal hullámvasutazni, mert őt aztán mindenre fel lehet ültetni, tehát még semmire sem mondta azt, hogy inkább megvár lent. Az szokott lenni az igazán szórakoztató felállás, ha netán sikerül rávennünk Conniet meg Wendyt is egy gyorsabb gépre. Mi, Adriannal végig nevetjük, ők pedig teli torokból sikítanak, hogy mentse meg őket valaki. - Menjünk, de akkor nincs több kajaszünet. Remélem kibírod már vacsoráig - Ezt úgy adtam elő, mintha én egyáltalán nem lettem volna éhes és nem is csentem volna el egy darabot a kajájából az enyém mellé. Képmutatás level Ruby. - Biztos félrehordott a fegyverem vagy rosszul volt valami rajta beállítva - Próbáltam kivágni magam a helyzetből, mert olyan nincs, hogy én lettem volna a béna. Olyan magabiztosan adtam elő, hogy egy pillanatra még én is elhittem, hogy ne lennék kurva béna a lövöldözésben. Végigmértem a polcokat, hogy mégis milyen ajándékot lehet megnyerni. - Igazából nem kell innen semmi, mert minden kacat - jegyeztem meg mit sem törődve a vidámparkos összehúzott szemöldökére. - Inkább azt szeretném, hogy menjünk már tovább, mert ezzel a gagyi lövöldözéssel pazaroljuk el azt az időt, amit a halálforgásos játékokon tölthetnénk - belekaroltam Adrianba és elkezdtem húzni a legközelebbi hullámvasút felé. - Kezdjünk a horrorvasúttal, az biztos nem lesz annyira gyors, így legalább lesz még időd emészteni - Senki sem mondhatja rám, hogy ne lennék figyelmes. Persze önös érdekeim is vannak, mert nem szeretném, hogy mellettem dobja ki a taccsot. Szerencsére nem voltak sokan, így nem kellett sorban állni. Beszálltam, aztán Adrian is és már el is indultunk a sötétben. - Ha nagyon félsz nyugodtan csukd be a szemed, ígérem nem mondom el a többieknek - mosolyogtam rá, miközben szinte észre sem vettem a semmiből kiugró visító csontvázat.
- Ami most majdnem szó szerint történt - öltöm ki rá a nyelvem vigyorogva. Nekem, ha így haladok, Marcell-fétisem lesz, mert minden nap kitalál valamit. Ja, nem. Neki lesz Adrien fétise. De gáz. - Aha. Tudod kiknek a szájából hallani ezt? Politikusnak, kampányidőben, pszichopatáknak és az ördögöknek - vágok felé egy angyali képet, mosollyal, a szavaim végén és most én rebegtetem a pilláim, ami ugyan nem megy, mert nem nőből vagyok, és így meg még drasztikusabb viccként hat. - Miért? - Nézek rá művi döbbenten. - Te mit csinálsz a másikkal, ha lövöldözöl? Adsz neki egy puszit virággal, vagy mi? - Majd pont ő. A legutolsó paintball meccsünk után elmentem a dokihoz három nap múlva, mert még akkor is nehezen kaptam levegőt és a lila még mindig lila volt. Majdnem megrepedt a bordám. De nem baj, nagyon jó muri volt, élveztem. Ennyit a lovagiasság mezejéről részemről. Csatatéren, háborúban: mindent lehet. És nyerni akarok. Ebben nagyon egyek vagyunk Rubval és ez fejleszt engem, nem a buksisimi. - Nem leszek aranyos. Hanem kedves - visszafordulok a bódéhoz és kérek még egy hambit, nem marhahúsost. Éhes vagyok, tudom, hogy nem komálja a marhásat, és ő is éhes. A pattogatott kukorica meg semmire sem jó, de hát mit várok el a lányoktól. Diétázok, fogynom kell... megáll az eszem! Hambi! Az kell! És máris nem nyavalyognak. Mert tuti éhesek, azért nyavalyognak folyton. - Tessék. Csak ne dobálj pattogatott kukoricával, különben szemenként vetetem fel veled. Nézem, ahogy a glória megszületik a feje körül. Ha ő angyal, akkor én a főisten vagyok az égi parthenonban, az tuti. Á, nem. Lucifer. Nem kell a szomszédba menni húzásokért, ha olyanom van. - Aha. Az ördögök is azok voltak. Aztán hogy bebukták. Akkor én sem mondom meg - harapok a hambiba. Tudom, mire megy ki a játék, de én sem ma jöttem a falvédőről, de nem ám! - Hahahaaaa.... majd, ha elmondod mind az ötöt! Addig lőni sem vagyok hajlandó és az alku sem áll, szóval bökd ki. Mindet. És nem lehet módosítani, csak ha megvétózóm. Mert nem ám, hogy csak úgy beleegyezek mindenbe. Ismerem, mint a rossz pénzt, ilyen téren és csavarosan, ügyesen elhallgat és terel, de hát sajnos pont velem beszél, én meg szemes, eszes és füles is vagyok, hogy felfigyeljek a summantásokra. - Nincs semmi baj a hallásommal És amit láttál az arcomon, az élvezet s a vigyor - vágok megint egy arcot az egészhez. - Neeem te mondod meg, mikor ehetek és mikor nem. Nem-nem - Ruby kontrolmániás, rajtam viszont lecsúszik, mint légy a csillogóra suvickolt konyhacsempén. Gyorsan és hatékonyan. Csak azért nem hasonlítom a motor kipufogó csövére, mert az égő. Szó szerint. - Biztos. Ha te mondod - amúgy igaza van, minden bódés fegyver direkt el van rontva, állítva, mert a gatyájuk rámenne, ha mindent vinnének a vurstliban. - Na mi van, nem nyersz, akkor már minden kacat? Melyiket nézted ki? - Tekintek rá. - Nanana. Neked is van időd a vidámparkban és nekem is. Most én jövök, aztán úgy kergetsz a hullámvasúton meg a mit tudom én hol, ahogy akarsz. Elhúzni nem tud, lecövekeltem, csakis és kizárólag akkor megyünk tovább, ha tééényleg ... nyertem. Wháhá, de jó érzés. Azért lövök olyat, amin láttam, megakad a szeme. Mert azért annyira szívtelen nem vagyok és legyen egy kis tárgyi emléke is innen. - Kezdjük - nekem mindegy, mivel kezdjük, akkor is élvezni fogom. Beszállok utána a kocsiba és csak vigyorogtam egyet, mikor kiugrik a visító csontváz. - Neked még azt sem kell. Olyan süket és vak vagy, hogy még ezt az izét se láttad meg. Vaaagy, direkt nem néztél oda, mert olyan féééélelmetes volt - nyújtom karomszerűen a kezem felé, aztán a másik irányba el, mire beleakad a kezem egy műcsontváz alkarba és... ott marad. Magam felé fordítom, megnézem, majd egy vállrántással elhajítom oldalt. - Bomlasztó egy társaság vagyok, tudom.
- Hát politikusnak pocsék lennék - nem tudnék bűntudat nélkül vízfolyásként hazudozni, illetve ellopni mindent, amit csak lehet - pszichopatának talán nem mondanám magam - még a lobbanékony jellememmel is kurva messze állok egy pszichopata személyiségétől - ördög...nos, az könnyen lehetek - jelent meg az arcomon egy gonosz kis mosoly. Gonosznak nem nevezném magam, viszont van amikor kibújik belőlem a kisördög. - Hát nem tűnt fel, hogy milyen finom voltam mindig veled? - nem tudtam leplezni a mosolyomat. Ennek pontosan az ellentéte volt igaz a paintball meccseinkre, mert én azokat (is) vérre menő küzdelmeknek szoktam felfogni és még a táram kifogyása ellenére is képes vagyok folytatni. Szereztem meg már úgy más fegyverét, hogy a háta mögé lopakodva levittem a földre, kirántottam a kezéből a fegyvert, amivel aztán le is lőttem. Ezek után általában mindig összevesztem a paintballos dolgozókkal, hogy ilyet nem lehet. Ilyenkor általában őket is lelőttem. Nem véletlenül vagyok kitiltva néhány paintball teremből. - Köszönöm szépen - csillant fel a szemem, mikor kért nekem is egy hambit. - Ezt tényleg kár lett volna kihagyni - mondtam két nagy harapás között. - De azért a popcorn még mindig az enyém - Tehát még azt is megakartam enni kicsit később. Természetesen, ha kér belőle, akkor kaphat... pár szemet. - Majd a madarak feleszik... elég önző dolog tőled, hogy rájuk nem is gondolsz - vágtam ki magam a helyzetből. - De én nem bukom be... hát tudnál rám haragudni? - néztem rá hatalmas bociszemekkel, mint a Shrekből a macska. Persze, mi is vesztünk már össze Adriannal, viszont a harag sosem tartott tovább fél óránál tovább. Na meg, ha hibásnak érzem magam, akkor addig szoktam cukiskodni - ami azért elég messze áll tőlem, tehát sajátos módon csinálom - még Adrian meg nem enyhül. - De ha most találom ki az összeset, akkor nem biztos, hogy jók lesznek, mert menet közben eszembe juthat még jobb is - mondtam kissé durcás hangon. - A második az az, hogy csinálnod kell nekem a Netflixeden egy külön fiókot, amit természetesen ingyen használhatok - Na nem, mintha így ne szoktam volna élősködni a fiókján, de a sima verzión egyszerre csak egy ember lehet fent. Ilyenkor mindig kapom a telefont, hogy húzzak ki a fiókjából, mert filmezni akar és így nem tud. A többi kívánságot továbbra sem osztottam meg vele, főleg azért nem, mert még ki sem találtam. - Akkor elég fura fejet vágsz, ha élvezel valamit, mert nekem leginkább A sikoly című festményre hasonlítottál - Mikor először hullámvasutaztunk együtt, akkor azt reméltem, hogy elfog ájulni menet közben. Rengeteg olyan videót láttam, amin elájultak az emberek az ilyen gyors és félelmetes gépeken, s roppant szórakoztatónak is találtam. Az biztos, hogy egy életen át hallgatta volna tőlem. - De én nem akarok és nem is fogok óránként megállni pihenni vagy enni - jelentettem ki a hatás kedvéért karba font kezekkel. Én ezzel a hambival meg kukoricával teljesen jól laktam, vacsoráig biztos nem fogok újra megéhezni. Több időt pedig nem akarok pocsékolni, mert nem enni jöttünk a vidámparkba, eddig azonban mégis csak azt csináltuk. - Azt a tetoválókészletet szeretném - mutattam rá egy csomagra, amiben volt mindenféle tetoválás. - A harmadik kívánságom pedig az, hogy bárhova és bármilyen tetoválást feltehessek rád - A készletben voltak motoros "kemény" tetkók, állatosak, virágosak, tehát mindenféle. Természetesen a legcsajosabb és legkislányosabb mintákat akartam feltenni a bőrére, mivel nyilván a motoros tetkók rám kerülnek. - Lehet süket és vak vagyok, de legalább balfasz nem - mondtam, mikor sikerült kitépnie a csontváz egyik darabját. - Tényleg el kell gondolkodnia azon az embernek, hogy felvállaljon-e nyilvánosan téged vagy ne - jegyeztem meg. - El ne dobd - kaptam ki a kezéből, mielőtt megszabadulhatott volna tőle. - Elteszem emlékbe - mondtam és azzal a lendülettel a lábaim között lévő hátizsákom mélyére süllyesztettem. A szellemvasút további része is tele volt ilyen jumpscareekkel, amik maximum egy gyereknek lehettek ijesztőek. - Lehet az a következő? - mutattam rá egy nagyon magas, nagyon gyors és nagyon pörgős hullámvasútra. Ideje volt azokra a játékokra felülni, amik valódi adrenalinnal szolgálnak.
Összeszűkítem a szemem, végigsandítok rajta, megtapogatom a fejét, majd megrázom a sajátom. - A-a. Nincs se patád, se szarvad. Nem nyerrrt. Marad a másik kettő - bólintok rá egyet a szavaimra, műkomolysággal. A kérdésre meglepett komolysággal nézek rá, még hátrébb, oldal is húzom magam, hogy felé fordulhassak. - Te. Velem - mutatok magamra. - Úgy kiterítettél, mint egy lovat - hát istenem, ha érzékeny helyen talál el, akkor ott minden borul. - De mindig jön kutyára dér - vigyorgok egy jót, mivel az egyik kitiltásnál én is ott voltam. Már fel voltam készülve, hogy az én szűröm is szögön lesz, de nekem csak az ügyeletet hívták. Pedig... én sem voltam herceg Rubyval. A harc, az harc és ha egy csajszi úgy dönt, harcimanci lesz, hát akkor nem kímélem, ha úgy hozza a sors! - Egészségedre! - Mosolygok rá. - De figyi, legközelebb azt a hambit kérd, ne ilyen fehér göböket. - Na, hát ezért olyan harcos amazon folyton! Enni is kéne, hambit meg steaket, nem olyat, mint popcorn. Nők! De tényleg.... - Kértem belőle? Nem - ingatom a fejem. - Azokat etetik a nyolcvan éves nénikék, nem aggaszt, hogy éhen halnak-e - holott tök simán tilos etetni őket. Asszem. Nézem, ahogy bociszemezik, aztán beleharapok a hambiba. Jelentőségteljesen, mintha az fontosabb lenne, majd glóriát rajzolok a másik kezemmel, a fejem fölé, köré. Nem mondom, néha a női logikája és kirobbanó hisztije és makacssága volt, hogy úgy kiverte a biztosítékot, odavágtam a klavit és inkább elmentem, vagy mást vágtam oda, de akkor is inkább elmentem lenyugodni, mert nem vagyok egy ordibálós típus, felhúzni meg ritkán lehet és inkább így adjam ki, mint máshogy. De bestia ám, mert addig bociszemezik és cukiskodik, míg meg nem enyhülök. Nők.... sose fogom érteni őket. - Az már nem érdekel. Alku az alku és ha nem mondod most, nincs alku - velem lehet tárgyalni. Juszt sem engedek a huszonegyből. - Vétózom. Így is mindig bennem vagy, kickkelhetlek ki, akkor is visszamész. Csinálj magadnak egy fiókot. - mert ja, mondtam, hogy vétó, az van. Azt nem mondtam, hogy ennek ellenére valószínűleg fog kapni egyet. Egy kicsit húzom az agyát, olyan jól esik. - Nincs több? - Várakozok tovább. - Ha nincs, akkor nem mondom meg az enyémet. És akkor nincs alku sem - vonom fel a szemöldököm gonoszkásan. - Ki tudja - vonok vállat. - Lehet mazo vagyok titokban. Vagy éppen rossz irányba fordultál és összekevertél valaki mással - vigyorgok. Tudom, hogy ugratni akar, de kölcsön fagyi visszanyal. - Nem kellesz ahhoz, hogy egyek, egyedül is megy, köszi - vigyorodom el, s csak azért nem nevetek fel, mert az horkantás lenne. Megkeresem a tetoválót, ami felé mutat. Az még belefér, ha nem mozdulok be. Ami kis híján sikerül, ahogy folytatja. Csak akkor szólalok meg, amikor leengedem a puskát. - Vétó. A hivatalnak szigorú előírása van - azt nem mondom, hogy ing alatt nem lehet, de utálom a tetkókat. - De hozzád menne. Amilyen harcias vagy - vigyorodom el, majd átnyújtom neki a tetováló szettet, vigyorral. - Remélem, van benne szivárványpóni. Azt, azt nagyon akarom látni rajtad. Még mindig a műcsontvázra meredek. - Én itt csak egy műkart látok. Na! És erre kitépi a kezemből... - hagyom neki és csak nézek egy nagyot, majd el, mint aki nem is látta. - Majd jól megnézik a táskád, ha kijutottunk. Feltéve, ha nem zuhan ki útközben. Amit végigröhögtem, de már nem nyúlkáltam ki. Még a végén egy komplett Samu fog visszanézni rám, ha berobbanok Rubyékhoz. Különböző méretekből összerakva. Ezen muszáj vagyok felnevetni. A gyomromra teszem a kezem. Már okés lesz. - Aha. De legelölre, az az igazi izgi - és nem mellesleg, nem hánynak tele. Iramos léptekkel el is foglalom az egyik ülést elől, megelőzve egy... hát nagyobb méretűt, de miután Ruby is mellém ül, mintha megenyhülne. Háhá. Azt hiszi, egy pár vagyunk! - Mibe fogadjunk, hogy kibírjuk - vigyorgok, mire az iménti benga, legalább néggyel hátrébb ül. Egy ötösre emelem a kezem Ruby felé. Merthogy fix, az az ürge ki fogja dobni a taccsot.
- Ezzel nem tudok vitatkozni - mosolyodtam el. Ezt arra értettem, hogy egyáltalán nem bántam vele kesztyűs kézzel. De ezzel nem csak az ő esetében voltam így, hanem mindenkivel szemben, aki az ellenfelem egy-egy mérkőzésben. Szívás az ellenfelemnek lenni, viszont egy élmény egy csapatban játszani velem. A paintballban meg hozzá hasonló játékokban szeretem átvenni a vezetést, ugyanis sokszor úgy érzem, hogy csak én veszem komolyan. Persze ez nem igaz, mivel a többiek veszik komolyan, én már eléggé túltolom az átélést. - A kettő nem zárja ki egymást. Megtudom enni a hambit és a popcornt is - Igazából az utóbbit sokkal jobban szeretem. Rengeteget megtudok enni belőle, s jól is lakok vele. De akkor is szoktam ropogtatni, ha csak unatkozok. Filmezni pedig le sem ülök popcorn nélkül, tehát annak a sajtos és vajas változata nagyon fogyó eszköz a mi háztartásunkban. Mikor anya vesz, mindig elfogy addigra, mire Apa meg Rocco rájönne arra, hogy volt egyáltalán. - Ez a te szerencséd - értettem ezt arra, hogy nem kér a popcornomból. Nem mintha nem adnék neki. Az tény, hogy kaján nagyon utálok osztozni, de Adriannal néha mégis kivételt szoktam tenni. Amit aztán szépen a szemére is hányok, mikor összeveszünk, csak hogy éreztessem a törődést. - De érzéketlen vagy... hát mit ártottak neked a szegény galambok? - Ha állatokról van szó, akkor nagyon érzékeny vagyok. Képes lennék az összes kóbor vagy menhelyi állatot hazavinni. Az állatbántalmazás kiveri nálam a biztosítékot, szerencsére még nem voltam egynek sem tanúja, mert ott kő kövön nem maradna. Az ilyen aranyos animációs vagy élőszereplős állatos filmeken pedig szinte mindig elpityeredek vagy azért mert megható vagy mert szomorú. Szúrós szemekkel néztem rá, mikor glóriát rajzolt a feje fölé. - Nem is értem, hogy miért állok egyáltalán szóba veled - jegyeztem meg és tüntetőleg el is fordultam, miközben körbenéztem a következő hullámvasutak után kutatva. - De ennek így semmi értelme. Nyilván az adja a fogadás tétjét, hogy olyat is lehet csinálnod kell, amit nem szeretnél - nem győztem forgatni a szemeimet a hülye szavain. - Menjél, inkább ülj fel a Thomas, a gőzmozdonyos kisvasútra, mert az is pontosan olyan unalmas, mint te - Eszem ágában sem volt most azon törni a fejem, hogy vajon miket kérjek tőle. Ilyen hirtelenséggel nem biztos, hogy jókat kitudtam volna találni, na meg ha sorra megvétózza az összeset, akkor minek is vegyem a fáradtságot? - Akkor nincs alku - vontam meg a vállam. A makacsságért nekem sem kell a szomszédba mennem. Igazából nem olyan nagy veszteség számomra, mivel tök mindegy, hogy mit mond Adrian, én nagyon jól tudom, hogy mennyire kedvel engem, ezt pedig pofátlanul ki is használom. Nem mintha ez ne így működve fordítva is... - De azért mondd el, hogy neked mi lett volna - Ezt a kíváncsiságom egyszerűen nem tudta elengedni. Ha most nem is mondja meg, akkor minden egyes alkalommal megfogom kérdezni, mikor találkozunk. Vagy felhívom miatta az éjszaka közepén vagy munka közben. Esetleg üzeneteket hagyok a mobilján és a netes felületein. Senki ne szórakozzon a kíváncsiságommal. - Engem nem érdekel, hogy milyen fura fétiseid vannak, csak hagyj ki belőlük - Az internet mindig meglep, hogy milyen furcsa és bizarr dolgokhoz tudnak az emberek szexuálisan vonzódni. Adrianból nem néztem ki semmi ilyet, remélem nem is tévedek. Mert ha kiderülne valamilyen ehhez hasonló fura dolog róla, akkor már nem biztos, hogy nyugodt szívvel tudnék nála aludni. - Te amúgy munka közben nem szoktál ruhát hordani? Mit is mondtál, mivel is foglalkozol pontosan? - ráncoltam a szemöldökömet. Nyilván nem látható helyre tettem volna a tetoválásokat. A felsőtestén pedig rengeteg olyan hely van, ahol a ruha takarja, illetve még a nyakán is elfér, ha garbót vesz fel. - Amúgy is baszki ezeket letudod mosni - Lehet, hogy a bőre egy részét is le kell dörzsölnie, ha túl hamar akarja leszedni, de nem lehetetlen, hiszen csak játék tetoválások, amik egy idő után lekopnak maguktól is. - Hát azt pont nem fogod - Értettem a pónikára, ami hamarabb kerülne az ő bőrére, mint az enyémre. - Köszönöm - eltettem a tetoválókészletet a táskámba. Már volt egy félig kész tervem azt illetően, hogy amint elalszik ezek a tetoválások szépen rákerülnek majd a testére. Mivel jó barát vagyok, ezért kihagyom azokat a helyeket, amiket nem tud eltakarni. Bár, ha tovább idegesít, akkor nem olyan biztos. - Dehogy nézik - vágtam rá egyből, de a biztonság kedvéért, majd valahogy átcsempészem Adrian kabátjába. Hogyha mégis ennyire féltenék a berendezést (legyen akár az egy műanyag csontváz karja), akkor Adrian bukjon le a csempészáruval. Persze megvédeném, ha erre kerül a sor, hiszen nem vagyok szörnyeteg. - Még szép - mondtam, aztán gyorsan behuppantam Adrian mellé, mielőtt elfoglalhatta volna egy idősebb nő a helyem. - Nem gondoltam volna, hogy valakivel versenyeznem kell érted - jegyeztem meg egy mosollyal. - Ez nem kérdés - csaptam bele a tenyerébe. Aztán jött a játékparkos srác, hogy becsatoljon minket és ellenőrizze, hogy megfelelően vagyunk rögzítve. - Ne sikíts légyszi túl hangosan, nem szeretném elveszíteni a hallásomat - mondtam Adrianra nézve, mikor hirtelen elindult a hullámvasút hatalmas sebességgel. Minden zuhanó résznél a magasba emeltem a kezeimet, hogy még izgalmasabb legyen. - Ezzel mennünk kell majd még egy kört - jelentettem ki, miután kiszálltunk és már azzal a lendülettel képes lettem volna újra beállni a sorba. - Most hova szeretnél menni? - kérdeztem tőle, mivel ezt én választottam, ezért úgy igazságos, ha ő dönti el a következőt. - Csak azt ne mondd, hogy megint enni - Attól biztos a falra másznék és ezzel a lendülettel itt is hagynám. Nekem ne rabolja a drága időmet.
Horkantok egyet vigyorogva. - Nahát, egyetért velem - még hogy ebben ne értene egyet. Csak vigyorogva ingatom a fejem. - Úgy már tuti, hogy nem vágyom mögéd ülni a hullámvasúton - vigyorgok megint szélesen. Abban a pillanatban belenyúlok a dobozba és veszek ki pár szem popcornt és tömöm a számba, ahogy kijelenti, ez az én szerencsém. Aztán csak vigyorgok, ahogy eszem. Direkt jóízűen. - Semmi bajom velük - vonok vállat. - Galambok. A szemetelőknek törném el a kezét, mert veszélyt jelentenek a környezetükre. És kajapazarlás. Inkább enné meg, mint hagyja a földre szóródni. Máshol ezért ölnek - de a szent hegyibeszédem ebben ki is merül. Nem vagyok se Teréz anya, se Gandhi. - Mert egy angyal vagyok - teszem össze a két kezem is, átlényegült, ártatlan arccal. Iiiigeeen, eezzazzz, én nyertem! Tudok ám, ha arról van szó, hogy csűrjek-csavarjak addig a dolgokon, míg a javamra el nem dől. Mint például a fogadás most. Mégis, csak annyit teszek, hogy vállat vonok én is. - Akkor nincs. Ez nem jelenti azt, hogy sok olyan dolgot elnézek, s megengedek neki, amit másoknak egyáltalán nem. - Neemmm - ingatom a fejem. Direkt húzom a fejét, kíváncsi vagyok, meddig fog ezzel a nyakamra mászni. El fogom neki mondani, de egy kicsit megdolgoztatom azért, mert ilyeneket kitalált nekem. - Hogy jön ide a fétis? - Nézek rá döbbenten. Tudtommal nincs, de meglepne, ha más jobban ismerne engem, mint én magamat. - Melyikre kérdezel éppen? - Arról kevesen tudnak, hogy vannak érdekes fotózásaim, és ott néha elég érdekes hacukákat aggatunk magunkra. De asszem pucéran még nem pózoltam. Annyira elborult nem voltam még. - Aktatologatok - majd kézfejemre nézek. - Aha, ja. A múltkori tetkó is hetekig látszódott, hiába sikáltam oldószerrel is. Három hét kellett, hogy lekopjon, addig fásliztam, kamuzva, hogy begyulladt. Kár. Illene hozzád. - komolyan bólintok. - Szívesen. - igaz, hogy három körből volt meg a kettő, mert azért bénáztam rendesen, nem vagyok én nagy lövész, csak ész. - Ahogy gondolod - nézek rá vigyorogva. Azért mégis megkönnyebbülök, hogy nem állítanak meg minket, hogy látták a kamerán keresztül, mit csináltunk. - Értem és velem, mindenki versenyzik - tettem a szívemre a kezem, úgy fordultam felé, majd az ötös után azonnal húztam vissza a kezem, mert a srác máris jött megnézni, minden oké-e a biztonsági részével. Utáltam, mert bezárva érzem tőle, ugyanakkor nem szeretnék fejest bucskázni a mélybe, ha fejjel lefelé haladunk éppen. - A tiéd úgyis elnyomja - nyújtom rá a nyelvem. Egyszerre emeltük fel a kezünket, néha a hajából is kaptam. - Na, ne mássz már az ölembe, hát csikis vagyok - ordítanom kell, hogy hallja, s egyben söpröm félre a haját is. Ordítottam sikítás helyett, nem véletlenül szeretek fenn a levegőben is ugrani. Sajnos néha lefelé is, mert vonz a mélység, de ez már csak a defektem egy része. - Benne vagyok - a hullámvasút bármikor jöhet. - Menjünk a dodzsembe, vagy menjünk a Palotába - mind a kettőt ki akarom próbálni, tök mindegy, melyikbe megyünk előbb. A választást rá bízom, úgyis szeret irányítani. Az már más kérdés, hogy azokból ajánlottam, ahova amúgy is menni akarnék.
- Mert néha azért ésszerű dolgokat is mondasz - Természetesen most ésszerű alatt azt értettem, ami egyezik az én véleményemmel, ami mellett makacsul ki is tartok. - Ha hánynék, akkor szerinted nem oldalán meg, hogy rád menjen? - vontam fel a szemöldökömet. Biztos nem lenne egyszerű és főleg a mögöttünk lévők kapnának belőle, de igyekeznék úgy fordulni, hogy Adrian se maradjon ki a mókából. - De ettől nem kell tartanod - Nem vagyok az a hányós típus, nem is tudnám felidézni, hogy mikor hánytam utoljára. Talán kiskoromban halloween után, mikor egy este alatt ettem meg az összes cukromat, amiből persze senkinek sem adtam egy falatot sem. - Hogy angyal? Te? Idióta vagy, nem angyal - mosolyogtam rá kedvesen. Igazából az "idióta" jelzőt Adrianra lassan már becenévként használom. Természetesen nem azzal a célzattal, hogy megbántsam. Más nem is nevezheti így, még csak viccből sem. Egyszer próbált meg egy csajszi vicceskedni ezzel, miután hallotta tőlem. Mondanom sem kell, hogy az arckifejezésem láttán gyorsan bocsánatot kért, aztán valami sürgős dolga is akadt, ami miatt magunkra kellett hagynia minket. - Miért utálsz ennyire? - Lassan kezdtem a személyem elleni sértésnek venni, hogy nem képes elárulnia nekem, hogy kit kért volna. - Azt hittem barátok vagyunk, de látom neked nem jelent ez semmit. És ha ennyire nem érdekel, akkor nyugodtan töltsd a nap további részét egyedül - sértődötten karba fontam a kezeimet. Kedvenc fegyverem volt az érzelmi zsarolás, a hangomban egy kis düh is érezhető volt, mert tényleg kezdtem mérges lenni, amiért itt cseszekszik velem. Az már más, hogy én is ezt csinálom vele más módon. De a kíváncsiságommal baszakodni nagyon csúnya dolog. Övön aluli. - Te mondtad, hogy lehet mazo vagy titokban. Kötözős szex nem fétisnek számít? - Nem igazán vágtam ezt a témát, ezért lehet, hogy teljesen másra gondolok. Egyik barátnőm rávett, hogy megnézzem vele a csodás szürke 50 trilógiát. Lehet velem van a baj, de én nem bírtam ki nevetés nélkül azokat a nagyon komoly szexjeleneteket. Vagy csak a zavaromat akartam így leplezni? Meglehet, de ettől függetlenül még mindig viccesnek tartottam az egész filmet. Egy nagy viccnek. - Nyilván nem a modellkedésre gondolok, mikor még az előbb azon hisztiztél, hogy a hivatali munkádban szigorú a dess code - forgattam meg a szemeimet. - Van ilyen - vontam meg kissé nem törődően a vállamat. - Pedig nagyon jól álltak a halálfejek. Pónikat meg virágokat is tehettem volna rád, tehát még hálás is lehetsz - mosolyodtam el. - Meg aki nem ébred fel arra, hogy rátesznek egy tucat átmeneti tetoválást, az magára vessen... - Nem volt egyszerű művelet, többször is majdnem a nyakába öntöttem a vizes poharat, de végül teljes sikerrel ért véget a hadművelet. Ha jól emlékszem szegény pont a rengeteg munka miatt volt annyira kidőlve. - Biztos nem tudják, hogy nem vagy egy főnyeremény - jegyeztem meg. Igazából nála jobb barátot nehezen tudnék elképzelni, ezt persze nem szoktam hangoztatni a számára, mivel már így is túl nagy az egója. - Nem tehetek róla, ha egyszer a lendület arra lööö - már nem tudtam befejezni a mondatot, ugyanis a pálya egy újabb zuhanó-átforduló részéhez értünk, ahol értelmes szavak úgy sem hagyták volna el a számat. Csakis a sikítozás. - Jó, akkor ide még visszajövünk - Zárásnak tökéletes lesz ez a hullámvasút még egyszer. - Menjünk akkor az Elvarázsolt Kastélyba - Bár ez nem volt annyira izgalmas, mégis a kedvenceim közé tartozott kiskorom óta. A tükörterem bejáratánál megtorpantam. - Versenyezzünk, hogy ki ér hamarabb a végére. A kezeknek szigorúan a hát mögött kell lenniük - Így azért van benne még egy plusz izgalmi faktor, hogyha neki ütközöl egy tükörnek, akkor nem tudod tompítani az ütést.
Na, most legyezgetem meg magam, adok a nem létező hiúságomnak. - Nagyon megtisztelő, hogy a fiókádnak gondolsz, akire ráfér egy kis emésztett alamizsna. És mi van, ha nem ízlik a menü? Adjam vissza? - Ütögetem a hasam vigyorogva. Eddig még nem sikerült rókabőrt dobnom, akkor sem, amikor istentelenül elrontottam a gyomrom. Fetrengtem is tőle pár órát, aztán az ügyeletre mentünk. Vittek. - Oké, én idióta angyal, te meg idióta ördög. Jó párosítás - azt nem mondanám, hogy melóban sem viccelődöm. De most komolyan, hol a fenébe mondta bárki is, hogy egy hivatalnoknak sótlannak, savanyúnak és komornak kell lenni? Van humorom, meg is tartom. Arra, hogy egyedül hagy, égnek tárom két karom és az égre emelem tekintetem. - Imáim meghallgatásra találtattak! - leejtem a karom, Rubyra nézek. - Több popcorn jut nekem - nyújtom ki a nyelvem. Imádom, s mindig várom, mikor próbálkozik be, olyan jó rá reagálni! Nem megbántva, mert azt nem szeretném. Csak éreztetem a törődését. - Passzolom a kérdést - vonok vállat. - Még nem próbáltam, ahoz le kell ütniük, hogy megtegyék - kiszolgáltatott helyzetben lenni nem szeretek és nem értem, mi ezekben a buli. Bár, azok a fotózások... hmmm.... - Szigorú dress code van - sajnos tényleg. A pénteki farmernapok is kilőve. Ránézek hunyorítva. - Szóval ezért röhögtek a kollegák. Hosszú volt az a hónap - vonok vállat. - Majd ha ugyanilyen hosszú időszak lesz, megkérlek, tegyél valamit a tarkómra, amiért úgyis kirúgnak, de legalább jót szórakoznak a haverok a melóban. Különben is, nincs mindenkinek olyan izmos teste, mint nekem - igazából nagy darab, izmos is, de az inkább szálkára hajaz, mint izomkötegre. - Hányszor borítottam rád a vizet álmomban? - Vigyorodom el. - Nem is. Mert én vagyok A Főnyeremény - emelem fel az ujjam. - Meg te is - kacsintok rá vigyorral. Azt hiszem, pont jól beleordítok a fülébe, ha sikerülne, mert a mozgás és a lendület egészen más irányba viszi a hangom, de csatlakazom a kar fellendítéshez. - Megdumáltuk - a végére pont jó lesz, fáradtak leszünk, kell egy kis felfrissülés. Kis híján továbbsodortam, ahogy megállt, így csak lábujjhegyre lendültem és széttártam a karom, előredőlve kicsit, aztán visszabiccentettem magam. - Aki hozzáér elsőnek a tükörhöz, egy kívánságot teljesít - mert kell egy kis piszka, na. Aztán vigyorogva elstartolok, s bizony a forgószéket is kipróbálom, le is perdülök róla, jót nevetek, majd haladok tovább, aztán viccből megkocogtatom Ruby vállát, ami annyiból áll, hogy jól megfogom, hátha megakasztom a mozdulatban, ettől viszont elvesztem az egyensúlyom és elengedve, esek egy jót. Így már csak felkönyökölve nézem, ahogy végigtrappol, majd én is végigmegyek rajta, ha már ott vagyok, kipróbálom. - Megszomjaztam. Kólát, vagy sima vizet? - A hambi is kívánja, holott hol van az már?
- Ajándékot nem illik visszaadni - mondtam mit sem törődve azzal, hogy az egész párbeszéd elég fura fordulatot vett, hogyha már a hányást ajándékként emlegetjük. Meg ha lehányna, akkor biztos ő is kapna egy újabb adagot, mert már csak attól felfordul a gyomrom, hogy rá gondolok. - Hát igen, mi már csak az vagyunk - értettem ezt a jó párosításra, közben pedig játékosan meglöktem Adriant. Connival és Wendyvel is nagyon szuperül kijövök a csapatból, viszont Adrian kapja a legnagyobb mennyiségbe a cenzúrázatlan Rubyt. Mondjuk hármójuk közül, ő is hasonlít leginkább, ezért nem hiszem, hogy bánná a dolgot. Meg szeretek úgy tekinteni magamra, mint a legjobb barátja (hiába nem mondta még és én sem kérdeztem rá), ebben az esetben pedig hogy is ne tudná élvezni a társaságomat? - Akkor tartsd is meg - adtam vissza neki a popcornt, vagyis inkább neki vágtam a mellkasának és ha időben elkapta, akkor talán nem borult ki a fele annak, ami még benne volt. Szóra nyitottam a számat, hogy közöljem vele, mekkora egy pöcsként viselkedik most, de végül inkább a silence treatmentet választottam. Továbbra is mellette haladtam, viszont egy szót sem szóltam hozzá, sőt még csak rá sem néztem. Mikor azt mondta, hogy csak erőszakkal tudná rávenni a kötözős szexre, nem bírtam tovább a csendet, mert kiszakadt belőlem a nevetés. - Úgy gondoltam, hogy te kötözöl meg valakit... és nem téged - jegyeztem meg vigyorogva. - De persze ha neked az a fantáziád, hogy veled csinálják... én nem ítélkezem - emeltem meg a kezeimet. Mindenkinek lehetnek fura vágyai, én sosem néztem emiatt rossz szemmel senkire sem. Furcsállni, furcsálltam, viszont semmi rosszindulat nem volt bennem. Bár, gondoltam, hogy Adrian esetében nem erről van szó. Egyszerűen csak balfasz, aki nem érti meg a neki címzett mondatokat. - Egy dress code sem olyan szigorú, hogy megmondja, hogy mi lehet rajtad a ruha alatt - Az érthető, hogy azt nem akarja a cég, hogy látható tetoválásokkal flangáljon (bár szerintem ez már eléggé maradi felfogás, pedig nekem egy tetoválásom sincs), de mégis honnan tudná, hogy mi van például a hátán? Pontosan, sehonnan. - Tényleg izmos vagy - bólintottam elismerően. Ebbe, ha akarnék se tudnék belekötni, mert nem is olyan vizes, szteroidos, lufi izmai vannak, hanem szálkásan izmolt, amit csak a rendszeres edzéssel lehet elérni. - De legalább ha már egy idióta vagy, akkor nézz ki jól. Így még sugar baby is lehet belőled, ha a tetoválásaim miatt kirúgnának a munkahelyedről. Biztos sok sugar mommy szeretne ilyen boytoy-t magának - mértem végig, mikor pedig megállapodott a tekintetem az arcán, szélesen elmosolyodtam. - Szerencsére egyszer sem, de elég közel jártál hozzá - Mondjuk ekkor is inkább ő járt volna rosszul, mivel magára borította volna és nem rám. Nekem csak azért lett volna rossz, mert akkor nyilván fel is ébredt volna, s annyi lett volna a mókának. Már éppen belekötöttem volna abba, hogy ő mégis milyen univerzumban vagy dimenzióban számítana egyáltalán nyereménynek, nem hogy főnyereménynek, mikor szépen mentette a helyzetet azzal, hogy én is az vagyok. - Bizony, nagy mázlista vagy - mosolyodtam el. Mivel nem játszok sosem tisztességesen, ezért mikor elindultunk, löktem egyet Adrianon, hogy előnyt szerezzek. Végigtrappoltam az Elvarázsolt Kastélyon, a mozgó lépcsőknél seggre estem egyszer, de gyorsan felpattantam és sajgó fenékkel rohantam tovább, félre lökdösve a gyerekeket az utamból. - Azt hittem sosem érsz már ide - mondtam Adriannak, mintha nem csak pár pillanattal érkeztem volna meg hamarabb nála. - Az a kívánságom, hogy mondd el, hogy neked mi lett volna az előbb - Igen, még mindig ott tartok, hogy ő mit kért volna az első fogadás alkalmával. Túlságosan izgatja a fantáziámat ahhoz, hogy csak átlendüljek rajta. - Sprite-ot - mondtam, miközben odasétáltunk az egyik árushoz. - A következőnek mit szólsz ahhoz a sergőhöz? - mutattam rá a játékra, ami olyan volt, ami a vurslikban is szokott lenni, csak ez 3x akkora volt.
- Nem is az, s nem is annak szántad, így visszajár - vágok egy képet, aztán vonok vállat. A tenyerem tartom a válaszára, hátha belecsap. Jó párosítás vagyunk, mind az öten megérjük a pénzünket, mindenféle értelemben. Az újak is hamar belefognak jönni az ökörködéseinkbe. Nem tartom feszkósnak az esportot, még mindig a kedvenc időtöltéseim egyike. Elkapom a dobozt, megfogom a mellkasomnál, majd veszek belől és a dobozt felé nyújtom. - Kérsz? Most kaptam egy kedves barátomtól. Neki nem kellett. Pedig isteni - vigyorgok. Az, hogy csöndben marad, kifejezetten és határozottan nem akarom észrevenni, sőt, kapok az alkalmon és elkezdek vicceket mesélni. Abban jó vagyok, nem röhögöm el a végét és nagyszerűen tudok ott hatás szünetet tartani és színészkedni, ahol éppen kell. - Én? Miért akarnék? - vágok egy mű meghökkent képet. - Ezek nem az én fantáziáim - bár azt hiszem, ilyet még nem fotóztunk. Ennél jóval extrémebb beállásokat és öltözékeket talál ki, minden egyes fotózásnál. - Ott a pont - tartom felé a mutatóujjam a dress code-ot illetően, még a fejem is felé biccentem. - Ó, kösz a bókot, nem gondoltam volna, hogy alaposan áttanulmányoztad a hátam... a mellkasom - próbálok vizuálisan visszaemlékezni, honnan ragadtak a fehér ingre és pólóra matricadarabok, amiket nem láttam. - lapockám, a seggem. Te mit nem láttál? - Szúrok vissza, ha már kedvesen leidiótázott. - Pedig megnéztem volna, ahogy csöpög a pohár víz az arcodról - vigyorodtam el. Meg kell állapítanom, tényleg jó mélyen tudok aludni. Fogalmam sincs, mennyi tetoválást pakolt rám, míg a melótól agyilag szétesve, mélyrepülésben halódtam. Csak összeütöm a tenyerem, aztán felfelé tartom a hüvelykujjamat. Mázlista vagyok, s más is velem, noha ezt azért nem hangoztatom. - Naaa! - Állok meg, majd imbolygok vissza, ahogy mozog a padló, mázlimra éppen a másik irányba billen, mint ahogy én esnék, így talppal visszalendülök. Huhh, majdnem tükörhöz érés! Hangosan felnevetek, ahogy elesik a lépcsőnél, én aztán nem vagyok kíméletes, ha valaki velem versenyzik és elesik! Mókának jó, mint ahogy lepördülök a székről, majd az egyik helyen én is elesek. Megfogom az ajtó szárnyait, hogy ne dőljek előre és essek hasra, pont a legvégén megint. - Mennyire bibis a popód? - Vigyorgok rá, szanaszét álló hajjal. - Nem volt az előzetes feltételek között, hogy van kívánság teljesítés, ha valaki nyer - nyújtom ki a nyelvem s lépek el az ajtóból. Nem lehet átverni, ahhoz túl jó az ilyen memóriám. Mások bánatára, én jót szórakozom rajta. - Egy sprite és egy kóla. Üveges - jobban bízok, mint a poharasban, vagy a dobozosban. Odaadom neki a spritetot, és legalább a felét letoltam már az üdítőnek, mikor meglátom, mire mutat. Megnézem az üveget. - Hát.. még belefér. - Ez még nem jön ki. Mondanom sem kell, teli torokból üvöltök, fülig érő vigyorral, ez a sebesség és lendület mindenhova juttat az izgalomból és a jókedvből. Jókat derülök azon is, ahogy Ruby élvezi. Leérve azért nekidőlve, hátam mögött megkapaszkodva a korlátban, igyekszek egyensúlyban maradni. - Most egy egyenes irányú, előre haladó száguldásra van szükségem - bökök a hullámvasút felé, de a némi nem egyirányú mozgás iránya miatt, majdnem máshová megy. Még szédülök.
- Süket vagy? Most mondtam, hogy annak szántam - forgattam meg a szemeimet. Az igaz, hogy ez nem olyan ajándék, aminek örül az ember, de a szándék a lényeg, nem? Ajándék lónak ne nézd a fogát. Mivel jó fej vagyok, ezért nem hagytam lógva, tehát belecsaptam a tenyerébe. Igaz, hogy sokszor az idegeimre megy, viszont nagyon örülök annak, hogy ilyen jóban vagyunk. Már csak azért is megérte csatlakozni a Dignitashoz, mert így megismertem Adriant. A játék által szerzett barátaim, pedig már fontosabbak is számomra, mint maga a játék. - Meglep, hogy egyáltalán vannak barátaid - mondtam kissé morgós hangon. Úgy csináltam, mintha venni szeretnék a kukoricából, viszont egy hirtelen mozdulattal erősen rávágtam az aljára, így a benne lévő adag egy része biztosan a földön kötött ki. Ha Adrian nem figyelt, akkor pedig az egész doboz kirepült a kezéből. Nem érdekeltek a viccei, látványosan mindenfelé nézelődtem, csak rá nem. Úgy csináltam, mintha ott sem lett volna. - Mert ez indít be? Honnan tudjam - ráncoltam a szemöldökömet. Elég valószínű, hogy elbeszélünk egymás mellett és nem ugyanarra gondolunk. Nem tartom kizártnak, hogy én értem félre, de azt sem, hogy ő. Mivel nem vagyok egy perverz típus, ezért nem kezdtem bővebb jellemzésébe a kötözős szexnek. Így is többet beszéltem (meg gondoltam rá) róla, mint érdekelne a téma. Na nem mintha annyi mindent eltudnék mondani róla. Még csak a szürke 50 filmekben láttam ilyesmit (nem, nem az én ötletem volt, hogy nézzük meg) és azt nem feltétlenül tartom a legmegbízhatóbb forrásnak. Meg nem is érdekel a dolog. - Hát akkor kié? - Egyre biztosabb voltam abban, hogy nem egyről beszélünk. - Te most mégis miről beszélsz? - kérdeztem nyíltan rá, mert már furdalta az oldalamat, hogy mire gondolhat. Mert az biztos, hogy nem arra, amire én. - Szerinted csukott szemekkel tettem fel azokat a tetoválásokat? - Nyilván nem. Ebből a szempontból pedig akkor le is taperoltam, mivel ugye úgy tudod ezeket a tetkókat felrakni, ha rásimítod a bőrre, aztán pedig egy nedves ronggyal átmész rajta párszor, majd mikor már ráragadt, lassan lehúzod. Tehát ez kivitelezhetetlen bámészkodás meg anélkül, hogy hozzáérnél a másikhoz. Mondjuk én nem is láttam többet a dologba, tehát nem az volt a tervem, hogy letaperoljam. Azt megtehetném anélkül is, hogy ürügynek használjam mondjuk a tetoválásokat. - Hát az biztos, hogy többet láttam belőled, mint te belőlem - Bár, én sem szoktam szégyenlősködni előtte. Tehát nem garbót veszek fel, mikor nála alszok. Mondjuk nem is egy szál bugyiba mászkálok, viszont úgy sehol sem szoktam. Valahol a kettő között, ilyen arany középútszerűen. - Ezt egyből gondoltam - Kétségem sem volt azt illetően, hogy ne élvezte volna a nyakamba borítani a pohár vizet. Milyen szerencse, hogy mélyen aludt, én pedig ügyesebb voltam annál, hogy kiborítsam a vizet. - Eléggé sajog, biztos lesz rajta lila folt - dörzsöltem meg az említett pontot. De mindent a győzelemért. Mivel én nyertem, ezért teljes mértékben megérte lilára festeni a fenekemet. - Mi az hogy nem volt? Hát te magad mondtad - néztem rá értetlenül. - Komoly gondok lehetnek a memóriáddal, ha már erre sem emlékszem - biggyesztettem le szánakozóan az alsó ajkam - Biztos a korral jár - Igen, tudom, hogy csak 3 év volt köztünk. Igen, úgy csináltam, mintha ez 13 lett volna. - Köszi - elvettem tőle az üveget és belekortyoltam a hideg üdítőbe. - Megjegyzem, hogy már megint miattad pihenünk - Az nem érdekelt, hogy én is ugyanolyan szomjas voltam. Csak az számított, hogy megint Adrian kiáltott szünetért. A sergő a maga egyszerűségével, az eddigi egyik kedvencem volt. Hiába csak körbe-körbe ment, mégis nagyon élveztem. Nem is kapaszkodtam és hátra-hátranéztem Adrianra, aki a következő kosárkában foglalt helyet. - Menjünk - karon ragadtam és trappolni kezdtem a következő hullámvasút felé. Gyorsan navigáltam az emberek között, de az sem hatott meg, ha esetleg vállal nekiütköztem egy-kettőnek. - Este megnézhetnénk valami filmet - mondtam, miközben helyet foglaltam a legelső kocsiban. - Szólhatnánk a többieknek is, hátha Connieék is kedvet kapnak hozzá - Ha Conrad jön, akkor biztos nem hagyja ki Wendy sem, tehát igazából csak Conniet kellene meggyőzni.
Csak szétnyitom a kezem, s felhúzom lassan a vállam, majd leengedem mind a kettőt, majd elvigyorodom. Ezen aztán nem fogunk összeveszni, s kölcsön kenyér visszajár. - Megválogatom, kik azok. Pedig sok jelentkező van - felelem tettetett vérkomolysággal. A doboz, az repült, én meg néztem, ahogy ívben kiköt a füvön. A kuka mellett. - Szarul célzol - nevetem el magam, majd elkezdem összeszedni a földre esett pattogatott kukorica szemeket. Sok nem volt benne, de azért becsülettel összeszedem és a kukába szórom, a dobozzal együtt. Előtte még felé tartom a dobozt. - Kéred, ami maradt? - Úgy nézek én ki, mint akit ez indít be? - Azzééért mondjuk tudnék pár fotót mutatni, ahol a másik lánnyal éppen elégg komolyan előadjuk a különböző beállásokat. AZ még nincs benne, de hajaz rá. - Én azt hittem, a tiéd - nyújtom rá a nyelvem vigyorogva. Nem vágyok ilyen közös együtt létekre, és nem is igazán díjaztam, ha valamelyik kedvet kapott volna rá. Érdekes, azok a kapcsolatok viharos gyorsasággal értek véget. És hogy én mekkora a egy geci, érzéketlen barom vagyok. De hát, ők már a múlt és én boldogan élem az ő-mentes életüket. Válaszul a tetoválásra, csak résnyire húzom a szemeim, mint aki most jött rá, mit is csinálhatott még esetleg közben Ruby. - Ezért még számolunk. És... legalább tetszett a látvány? Hát hogyne tetszett volna - állok be, mint egy testépítő. Szerintem az emberi test megcsúfolása az a póz, és marha nevetséges tud lenni. - Kompenzálást fogok kérni - adom a sértetett. - És én fogom megszabni a feltételt - elvégre ő is szabadon garázdálkodhatott, míg ki voltam ütve. Arra sem emlékszem, mikor jött oda, meg ott volt-e egyáltalán. Csak lebuktam az ágyra és kikapcsoltam teljesen. Ó, igen, jót röhögtem volna rajta, ahogy a víz szétterül az arcán, haján. Mert egészen biztos vagyok benne, hogy az lett volna a találat. - Kapsz valami memóriajavító gurigát, fiatal létedre - vigyorgok. - Te azt mondtad, idézem, szó szerint, hogy "Versenyezzünk, hogy ki ér hamarabb a végére. A kezeknek szigorúan a hát mögött kell lenniük". Én meg azt mondtam, ez is szó szerint, "Aki hozzáér elsőnek a tükörhöz, egy kívánságot teljesít". Hol van itt a feltételek teljesülése? És kinek is kell szenilitásra guriga? - Vigyorgok rá továbbra is. - Nem mondtam, hogy gyere velem. Az a te döntésed volt - vonok könnyedén vállat, felhajtva a kóla egy adagját. - Egészségedre. Ha éppen felém fordult a sergőn, akkor nagyban integettem neki, minek kapaszkodni, a centrifugális erő úgyis odapaszíroz az üléshez, annyi reflexem meg van, hogy elkapjam a tartót, ha borulnék. - Te aztán nem cicózol - nevetek mögötte, ahogy elkapja a karom. Utolérhetném, de akkor oda a dicsősége, hogy ő verekedte ki magát a tömegben. Meghagyom neki ezt az örömet és közben vigyorral nézem, ahogy letarol egy-egy lábat, vagy nekimegy egy-egy tömegembernek. Nem, nem kérek bocsit és ilyeneket, még csak zavarban sem vagyok. Élvezem! - Csak ne valami limonádét. Bár, ha azt akarod, hogy két perc alatt kikapcsoljak, akkor jöhet - a málnaszirupos maszlagok nem az eseteim. Behuppanok mellé. - Jó ötlet. Legalább együtt leszünk. Ordítás a négyzeten, mások sikítanak köbön, annyira, hogy még mi is halljuk. Továbbra sem vagyok rest fellengetni a karom, amikor lefelé teperünk ezerrel. A haja megint beterít, azért kihámozom magam belőle. - Ahhh... - döglök le a fűbe, elégedetten, ahogy egy szabad helyet találunk. Szétvetem a lábam-kezem. - Ez jó volt. Meg is teltem élménnyel, nem fér belém több. A, nézd, az ott egy sárkány - mutatok fel az égre, ahol fehér pászmafelhők mennek az égbolton. - Téged kukkolnak. - Teszem a tarkóm alá a kezem.
- Hát ezt valamiért erősen kétlem - jegyeztem meg még mindig kissé durcásan. Igazából el sem tudnék jobb barátot képzelni magam Adriannál. Vele az első pillanatban és meglepően könnyedén megtaláltuk a közös hangot. Nagyon sok mindenben hasonlítunk, illetve az érdeklődési körünk is egyezik, ezek pedig nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen jól kijöjjünk. Adrian már volt nálunk családi ebéden, ahol még a másodunokatestvéreim is jelen voltak, tehát megjárta már a mélyvizet, viszont még mindig barátok vagyunk. Nem is tudok hirtelen olyanra gondolni, ami lerombolhatná a kapcsolatunkat. Már több alkalommal aludtunk együtt, de sosem gondoltam többet bele a nagyon közeli barátságnál. Ő még csak néhány alkalommal töltötte nálunk az estét, mert nem szeretem ha nálunk alszik, ugyanis ilyenkor a családom minden tagja elkezdi a találgatózást, hogy vajon mi is van köztünk. Az első alkalom után, hogy Adrian nálunk aludt, másnap hívott az unokatestvérem nővérének ex-férjének a húga, hogy hallotta, hogy milyen jóképű barátom van. - Még jó hogy nem céloztam - Nem a nyakába akartam borítani a popcornt, (bár így visszagondolva, azt kellett volna) egyszerűen csak érzékeltetni akartam, hogy mennyire bosszús vagyok, amiért így viselkedik velem. Erre pedig a popcorn borogatásánál nem jutott hirtelen eszembe jobb megoldás. A másik az lett volna, hogy itt hagyom és inkább megkeresem Conniékat, viszont annyira azért nem haragudtam Adrianra, hogy unalmas, lassú játékokra üljek Wendyékkel. Csak felvontam az egyik szemöldökömet, mikor megkínált a földről felszedett kukoricával. Nem mondtam semmit, csak újra kiütöttem a kezéből a popcornt. - Kérsz még egyet? - csúnyán néztem rá, aztán tovább is indultam. - Mintha az ilyeneket ránézésre meglehetne mondani - Vagy nem tudom, lehet én vagyok pocsék emberismerő, viszont biztos nem tudnám eltalálni, hogy kit mi indít be szexuálisan. Ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy nem szoktam ilyen dolgokon gondolkodni. - Igen. Az én eltitkolt fantáziám, amit csak veled próbálnék ki - mondtam halálosan komolyan. Remek alakítás volt, egy pillanatra én is elhittem, hogy komolyan gondolom. - Ugyan már. Hát ismersz te egyáltalán? - Természetesen csak viccnek szántam. Nem mintha olyan sok tapasztalatom lenne, viszont az a kevés alapján, bátran mondhatom, hogy semmilyen fura dolog nem indít be. - Tetszett - bólintottam - bár lehetnél kicsit izmosabb - Nem olyan izomzatra célzok ezzel, mint ami a testépítőknek is van. Már a legkisebb kategóriában versenyzőket is túl nagydarabnak tartom. Legjobban a Michael B Jordan féle izomzat tetszik. Arra mondanám azt, hogy majdhogynem tökéletes (csak azért nem, mert semmi sem az). Na meg, Michael B Jordan... imádtam a Creed filmekben (is). - de így se vagy olyan rossz. - fejeztem be a bóknak szánt mondatomat. Adrian szálkásan volt izmos, s a testalkatához képest meglepően erős is volt. Igazából őt nem is tudnám már elképzelni nagyobb darabként, meg szerintem az nem is állna jól neki. Így néz ki jól. - Senkit sem érdekel, hogy mit kérsz. Maradj fent tovább nálam, és ennyi. - Persze ez nem egyszerű, ugyanis nekem nagyon kevés az alvásigényem, s ha valakivel együtt alszok, akkor mindig később alszok el a másiknál. Az árvaházban rendszeresek voltak a szívatások azokkal szemben, akik hamarabb aludtak el a többségnél, ezért megtanultam mindenkinél később és éberen elaludni. Ez pedig a mai napig megmaradt. Még ha Adriannak sikerülne is tovább ébren maradni, akkor is felébrednék az első mozdulatára, tehát nem tartok attól, hogy tetoválásokkal ébredek. - Három évvel vagy csak idősebb nálam. HÁROM - Azt, hogy ez soknak vagy kevésnek számít, mindenki döntse el magának. Ennek ellenére mégis én érzem magam kettőnk közül az érettebbnek, ami azért nagy szó, mert én sem vagyok egy komoly, felelősségteljes fiatal felnőtt. - Amúgy mit szeretnél majd a születésnapodra? - Adriannak mindig gyerekjáték volt az ajándékválasztás, mivel csak abba kellett belegondolnom, hogy én minek örülnék. Általában egy újabb extrém kalandra vittem el, ahol kipróbáltunk egy vagy több olyan tevékenységet, amitől sokaknak égnek állna a haja. Csak a szememet forgattam, miközben visszadarálta a beszélgetésünk egy részletét. - Te mióta vagy ilyen unalmas? - sóhajtottam és elindultam a büfé felé. - Mert nem akarom, hogy elkeveredj a tömegben - mondtam roppant diplomatikusan. Nagyon szerettem Adriannal időt tölteni, de persze ezt sosem vallottam volna be neki. De biztos vagyok benne, hogy tudja. - Neked is - ittam pár nagy kortyot a kólából, aztán rácsavartam a kupakot és a hátizsákomba mélyesztettem. - Eltegyem a tiédet is? - néztem fel rá, ha élt az ajánlattal, akkor eltettem az ő innivalóját is. Ha nem, akkor a nap további részében hozhatja a kezében, mert többször nem ajánlom fel. - Vígjátékra gondoltam. Ha Conniék nem akarnak filmezni, akkor nézhetünk valami durvábbat - Bár nem szívesen néztem volna horrort, mivel azokon szoktam néha félni kicsit. Ezt persze sosem vallottam be senkinek, s remekül is álcázom. Például az ijesztő részeknél mást kezdek el csinálni vagy másfelé nézelődök, esetleg akkor megyek ki a mosdóba vagy valami nasiért. Tehát megoldom, hogy ne kelljen néznem a para részeket. Ledőltem Adrian mellé a fűbe. - De azért még megyünk még egyet, ugye? - könyököltem fel. Zárásnak mindenképpen menni szeretnék még egy kört. Sőt, megyek is. Maximum egyedül. De úgyis ráveszem Adriant, hogy jöjjön velem. - Igen. Arra kíváncsiak, hogy egy ilyen aranyos lány mit keres egy ilyen idióta fiú mellett - mosolyodtam el, miközben én is a felhőket kezdtem fürkészni. - Az meg olyan, mint egy nyuszi - mutattam egy másikra. Egy ideig csendben nézegettem a felhőket. - Örülök, hogy kettesben töltöttük a mai napot - mondtam végül, anélkül hogy Adrianra néztem volna. Továbbra is az égboltot figyeltem.
- Ahha, ja. Lááátni - azért az a durci képvágás mondatja, hogy nagyon nem úgy gondolja. A földön guggolva tekintek fel rá, miközben szedegetem a kukoricákat. - Hát ezt mondom - vigyorogok és szedegetem tovább a szemeket. Azon nincs mit csodálkoznom, hogy ilyen természettel bír, engem aztán nem zavar, én is megérem a pénzem, nincs olyan, amire ne tudnék riposzttal felelni. És ez még élvezetes is. Belenézek a dobozba, majd a hátára, ahogy látom, elhúzza a csíkot. - Közepes jó lesz! De csak sós legyen! - Majd beledobtam mindent a kukába és kihalászva egy papírzsepit, jó alaposan megtörlöm a kezem, a kukorica elég olajos volt, de isteni, azt nem tagadhatom. A zsepit is a kukába dobom, majd Rubyt megkeresve, felé tartok. Rájövős, megértős arcot vágok, komoly játékosan. - Tudtam, hogy ki akarod velem próbálni. Van pipám, szemüvegem és... békalábam is. Melyik zátonyhoz menjünk? - Merthogy a búvárkodásra célzok ezzel. Víz jöhet, a búvárkodás is, és a szörf! Egyedül talán a vitorlástól alszok be, még ha mozogni isi kell ott rendesen. Úgy érzem, el vagyok vágva a víztől. Leengedem a karom. - Ha nagyobb lenne az izomzatom, nem férnél mellém a székben LOL-ban. De szívesen lelöklek a muszklimmal, ha ezt szeretnéd - vigyorgok rá. Nem gondolom komolyan, mint ahogy tudom, ő sem. - De ami azt illeti, rád is rád férne pár tárcsa emelgetése. Kezdetnek egy-egy ötkilós - mutatok a felkarjára. - Rendben. Mostantól nem alszol nálam. - Mééég hogy senkit sem érdekel! Engem igen. Az meg, hogy ne aludhatna nálam.. már annyira megszoktam, hogy néha ott van nálam, hogy ha hullafáradtan esek haza, akkor az ágyig haladva észreveszem és még egy integetést is kap, aztán jön a sós zsák játékom. - Az rengeteg idő - vigyorgok rá. Mint ahogy senki sem gondolná, azok alapján, amit itt a parkban vágok le, annyira nem megszokott. Tény, hogy laza vagyok, meccsen viszont én vagyok a legkevesebbet megszólaló és komolyan koncentrálok, korántsem azért, mert béna lennék benne. Így figyelek. A munkahelyemről, meg ha valaki találkozna velem itt, netalán, amit el nem tudok képzelni, elmenne mellettem. Oké, ott is vannak viccelődések, de ott életekről és jövőkről van szó, amiben súlyos pénzügyi döntések vannak, nem az enyém, még csak egy kis aktatológató vagyok, de szükséges a munkám ahhoz, hogy az emberek hozzájussanak az ellátásukhoz. Ott tényleg komoly vagyok. - Búvárkodás - vágom rá határozottan. - Külföldön. Valamelyik korallzátonynál. Szörf, búvárkodás, légtornászás. A raftingot egy ideje nem vállalom be a veszélyeseket belőle, nem akarok kiesni a gyakorlásokból. Nem, mintha a trapéz ne lenne veszélyes, de ott ott a háló. A vízben nincs, amibe megkapaszkodhatnék, ha borulok. - Te mióta vagy ilyen feledékeny? - pimaszul vigyorgok rá, rákönyökölve a másik felkaromra, s dobolok az arcomon, vigyorogva. Csak vigyorogni tudok arra, hogy elkeverednék a tömegben. Simán kilátszok a magasságommal, s eltévedni sem szokásom. Meghagyom ebben a hitében, s hagyom, hogy a karom elkapva, húzzon maga után, aztán inkább mellé lépek. A palackra nézek, majd tekerek még egyet rajta, hogy biztosan zárt legyen. - Köszi - úgyis kiesik a kezemből, vagy úgy leteszem, hogy elfelejtem. Szokásom. - Oké - egyezek bele. - Csak ne olyan horrort, vagy thrillert, amin be tudok aludni. Mások ijedeznek, engem bealtatnak ezek a filmek és nem tudok rájönni, miért. Valószínűleg a sablonok miatt. Vagy a zajok miatt. A felhőket bámultam, nagyon furán mennek, biztos a hullámvasút miatt. Elég mókás, hagyom is az érzetet, elvégre nem szédülök tőle, sőt, érdekes alakzatokat formáz a felhőkből így. - Menjünk - bírom a hullámvasutat, de csak ha előre ülünk. Látni is akarok. - Biztos rossz felé néznek - vigyorodom el. - Hol? - Keresem a nyuszit, de én nem látom. - Még nincs Húsvét. Az ott egy kutya! - Mutatok fel az égboltra megint. - Ott, látod? Aztán a tarkóm alá teszem a kezem, nézelődöm egy ideig. - Aha, szerintem is jó volt - értek vele egyet. Vannak mások, akikkel ugyanúgy elvagyok, s mindenkivel más és más az érdeklődési körünk, temperamentumunk. Rubyval jó szóban marhulni és az apró kis másoknak való betartásokat is kedvelem. Conniet és Wendyt kéne kihozni kicsit a csigaházukból, de szerintem már így is túlteljesítették magukat. - Szerinted Connie és Wendy hol lehetnek most? Felpattanok és Ruby felé nézek. - Na, az utolsó kör a vasúton? Visításokkal? - Vigyorgok.
- Nekem teljesen mindegy - Mindegyiket egyformán szépnek és magával ragadóval találom. Nem mintha olyan sok helyen búvárkodtam volna már. Eddig csak két alkalommal volt szerencsém hozzá. Az egyik az sima pipával történt, a másik azonban rendes búvárfelszereléssel és jóval mélyebbre. Az biztos, hogy feledhetetlen élmény, s még jó pár alkalommal szeretnék merülni. - Hát ahhoz sokkal nagyobb izomzatra lenne szükséged - Természetesen nem becsülöm alá, hiszen egyáltalán nem a ropi kategóriába tartozik, a fizikai ereje is nagyobb az enyémnél. - Én pedig szívesen eltöröm a kezed, ha ezt szeretnéd - mosolyogtam rá elbűvölően. Nem komolyan mondtam, hiszen sosem ártanék neki. Valami nagyon komolyat kellene tennie ahhoz, hogy ilyen súlyos kárt akarjak tenni benne. - A fizikai erő nem minden - Persze nagyon is számít, de a megfelelő technika nélkül nem érünk el sokat vele. Csak hadonászunk nagy erővel össze-vissza és talán eltaláljuk a másikat. Kettőnk közül Adrian volt az erősebb, viszont nekem sokkal több gyakorlatom és tapasztalatom volt a pusztakezes harcok tekintetében. - Dehogynem. Hiányozna neked a társaságom - Én is szerettem sok időt tölteni Adriannál, ahol már nagyon (a fiú szerint lehet túlzottan is) sok időt töltöttem. Már az sem feltétel, hogy otthon legyen, könnyedén beengedem magam a lakásába, ahol már teljesen otthonosan mozgok és érzem magam. - Aha, mert nekem még a bőröm alatt is pénz van - Azért egy külföldi búvárkodás nem olcsó mulatság. Hiszen akkor már egy hétre érdemes menni, tehát igazából nyaralás kaliber az egész. Ettől függetlenül majd kinézek valamilyen extrém (és megfizethető) programot, amiért nem kell olyan messzire menni. - Nem vagyok az. Szerintem téged megsütött ma a nap - kedvesen rámosolyogtam. Továbbra is ragaszkodtam a saját igazamhoz, amiből nem voltam hajlandó alább adni. - Majd akkor válassz te - Inkább döntsön ő a filmeket illetően, minthogy azon hisztizzen, hogy olyat választottam, ami neki nem tetszik neki. Nekem majdhogynem mindegy volt, ameddig nem valami olyan beteg filmre esik a döntése, mint az Emberi százlábú. Nem láttam, de bőven elég volt az, amit hallottam róla. - Azt nem hiszem - nézegettem továbbra is a felhőket. Az első néhány percben érdekes is volt még, viszont most már kezdtem unni, ezért felültem a fűben ezzel is jelezve, hogy indulnék. - Nem tudom. Gondolom a gyerekjátékokon - Minden rosszindulat nélkül mondom, hogy nem tudnám elképzelni, ahogyan ők izgalmasabb hullámvasutakon utaznak. Főleg akkor nem, hogyha nem vagyunk ott Adriannal, hogy felráncigáljuk őket. - Menjünk - bólintottam és afelé a hullámvasút felé vettem az irányt, amit a legjobban élveztünk. Sikerült befoglalnunk az első sort, így megint premier plánban élhettük át a hullámvasutat. Miután leszálltunk felhívtam Wendyt, hogy merre vannak éppen és megbeszéltük, hogy hol találkozunk. Közösen visszamentünk a szállásra, ahol vacsora után még megejtettünk egy közös filmezést. Én végül Adriannál aludtam, mert Wendy kettesben szeretett volna lenni Connival.
Kezdőlap
Mindig is imádtam utazni, teljesen bezsongtam az utazás előtt, ezért vagy két alkalommal biztos újrapakoltam a bőröndömet, hogy biztosan ne felejtsek el semmit.