Én értem, hogy miért ragaszkodik a bácsikám a pszichológushoz, meg azt is, hogy a dokik miért mondták, hogy szükségem lesz rá jó ideig, de azt nem fogják fel, hogy nem olyan könnyű megnyílni egy teljesen idegen nőnek. Még a bácsikámnak se beszéltem a balesetről, senkinek sem a rendőrökön kívül, de ők is csak annyit tudtak meg tőlem, amennyire az akkori állapotomban emlékeztem, azóta azonban megesik, hogy felszínre törnek a történtek és újra álmodom a balesetet. Talán erről kéne beszélnem ma már Dr. Pottsnak, múltkor még túl új volt a jelenléte számomra, pedig a bácsikám annyira magyarázta, hogy megtalálta nekem a legjobb pszichológust és, hogy ő majd biztos segít. Igen, már neki is feltűnt, hogy rosszul alszom, mert olyankor mindig hallja, ha elkezdek sírni, egyszer jött át, hogy megpróbál megvigasztalni, de az lett a vége, hogy ő is sírt. Sosem láttam még őt sírni, de a reakciója természetes volt. Én az apukámat veszítettem el, ő pedig az öccsét. Enyhén remegek attól, hogy újra itt vagyok, leginkább magával a gondolattal nem tudok megbarátkozni, hogy pszichológusra van szükségem, pedig tudom, hogy ez nem a helyes hozzáállás. Viszont azt meg túl sokat hallom, hogy muszáj beszélnem a történtekről, mert különben bajok lesznek... Nem akarom még egyszer újra átélni a balesetet, beszélni sem akarok róla és az idióta narrációkból is elegem van, amg néha hallani szoktam. A fura, fekete-fehér bigyókról meg ne is beszéljünk, amiket néha látok... Talán tényleg beszélnem kéne ezekről, mert mindez már a baj jele? Én nem tudom... Csak azt tudom, hogy elveszítettem a szüleimet, pedig szükségem lenne rájuk, vissza akarom őket kapni, de ez lehetetlen. Mélyeket lélegzek az ajtó előtt állva, majd megnyomom a csengőt és várok, hogy a doktornő ajtót nyisson és elkezdődjön a mai beszélgetésünk.
Music || nem a legjobb kezdőm, de majd igyekszem :pls: ||redit
Az emberi lélek. Nem megtestesülő, de valóban létező dolog, mely törékeny, sérülékeny és roppant fájdalmas, ha valami történik vele. Az emberi lélekre igenis vigyázni kell, olyan maradandó lelki sérülések maradnak, melyek valójában teljesen sosem gyógyulnak be, csak kezelhetőbbé és elviselhetővé válnak a sebek. V. Károly azt mondta: "Aki a lélek felett zsarnokoskodik, az a mennyország fellegvárát támadja meg.", ezen sorokat Aurora többször is elolvasta és ugyanarra az értelmezésre jutott, az emberi lélek Isten ajándéka, melyre vigyázni kell. Sokat gondolkodik még azon is, hogy nem becsüljük meg az embertársainkat, nem tiszteljük őket és bántalmazzuk a lelküket, hol készakarva, hol önkéntelenül is. Az embereknek meg kéne tanulniuk vigyázni egymásra, szeretetben és békességben kéne élniük, de ez éppoly lehetetlen, minthogy mi a Nap felszínén sétálhassunk. Jelenleg mi gondolkodik? Eileen. Gondolkodik hogyan tudná rávenni arra, hogy beengedje elméjébe, hogy feltárja előtte szívét és lelkét, mert e dolgok nélkül sosem fogja megérteni, megtudni a lány baját. Ha valaki megtudja érteni, hogy milyen törékeny és becsülendő a lélek, az csakis Aurora lehet. Kissé türelmetlenül várta már a páciensét, hogy miért nem a beteg szót használja? Mert szerinte az emberek nem betegek, csak valamilyen nehézségekkel és bajokkal küzdenek, melyek legyőzésére avagy megoldására külső segítségre van szükség. Tehát Aurora számára Eileen nem beteg, hanem egy lány, kinek segítségre van szüksége, tán még nem jutott el a lány oda, hogy realizálja a gondot és észrevegye, hogy segítségre van szüksége és ezt a segítséget leginkább Aurora tudja biztosítani. Feláll, szépen lassan elkezdi asztala előtt koptatni a szőnyeget, ha lakótársa most Magda látná, hogy mit csinál, valószínűleg rászólna, hogy fejezze be. Megáll a tükör előtt, megigazítja felsőjét, kellemes tapintású pamut felsőt húzott magára mára, ez volt az egyik kedvenc ruhadarabja. Már épp készült volna az órájára pillantani, mikor meghallotta a csengő hangját. Határozott és céltudatos léptekkel indult meg az ajtó felé, majd elfordította a kilincset és egy angyali szőke arc várta az ajtó mögött. Egyből mosoly húzódott az arcára és a megkönnyebbülés kellemes érzése járta át az egész testét, mivel a lány megjelent a második időponton. Nem hitte, hogy elfog jönni, annyira keveset mondott a múltkor, de most mégis vele szemben áll. Kitér az útból, hogy a lány elindulhasson befelé. - Szervusz Eileen, örülök, hogy eljöttél. Fáradj beljebb. - mondja kedvesen csilingelő hangon, majd még szélesebbre húzódik a mosoly az arcán. - Van egy ötletem, amivel talán kicsit könnyebben fog enni a mai beszélgetés. - feleli és teljesen komolyan is gondol minden egy szót, melyet kiejt a száján. Elhatározta, hogy előbb nem a lány lelkét fogja feltárni, hanem megismerkedik vele, hisz Eileen számára Aurora egy idegen és Aurora is nagyon jól tudja, családunknak is nehéz megnyílni, de egy idegennek meg végképp. Reménykedik, nagyon is reménykedik abban, hogy ma áttörést érnek el.
words: - note: következő ígéretesebb lesz music: -
Nincs túl sok kedvem ehhez az egészhez, de késztetést érzek arra, hogy eljöjjek ide, mert akkor a bácsikám megnyugodhat, hogy itt is foglalkozik valaki a lelkem épségével. Már ha ez még egyáltalán épnek számít azon néhány furcsaság mellett, melyeket egyszerűen képtelen vagyok értelmezni. Mik azok a bizonyos narrációk? És miért narrálnak néha olyant, amit csak utána csinálok? Olyan mintha olyankor az ő kérésüket teljesíteném, de lehet, hogy ez így is van? Furcsa és egyen ijesztő is ez a helyzet, de el kell fogadnom mindent, ami történik, nem igaz? Itt van ez a pszichológus, az agyturkász néni, ha így jobban tetszik esetleg... Itt van ő és azt akarja, hogy úgy beszéljek neki magamról, a magánéletemről és az emlékeimről, mintha már születésem óta a legjobb barátom lenne.Talán nem ártana neki elgondolkozni azon, hogy az ittlétemet nem magának köszönheti és furcsa kimondani, de nem is nekem, mert én nem magam miatt vagyok itt, holott állítólag így kéne hozzáállnom ehhez az egészhez. Elvárná tőlem mindenki, hogy legyek nyitott könyv egy vadidegen számára, és hallgassak arra, amiket ezután mond. Nem értem, hogy miért szokták annyira mondani, hogy milyen jó pszichológushoz járni, mert akkor megtisztul a lelkük. Mégis milyen duma ez? Pofázni egy vadidegennek a saját kis dolgaidról? Mi ebben a jó? Mindenesetre a csengőt már megnyomtam, nincs visszaút, itt állok és idegesen várom, hogy Dr. Potts kinyissa az ajtót és kezdetét vegye az állítólagos kezelés. Mosolyog. Ettől most elvileg jól éne éreznem magam, de ez nagyon nem megy, de valami mosolyra hasonlító grimaszt én is kerítek az arcomra pár másodperc erejéig, amíg belépek a rendelőbe. - Jó napot - bököm ki közben, s a múltkori rész felé veszem az irányt lassú, feszélyezett léptekkel. Olyan ez, mintha ólomnehezékeket aggattak volna a lábaimra, nem megy túl könnyen, s pár lépés után hallom meg Dr. Potts szavait. - Én... Sajnálom, hogy nem olyan könnyű velem, de tudja, maga annyira idegen számomra... Mi lenne az az ötlet? - érdeklődöm a béna magyarázkodásomat követően. Valahogy jobbnak éreztem mindezt elmondani neki, csak azt nem tudom miért... Talán így másképp kezelne, esetleg... Bár nem biztos...
Music || bocsánat a késésért és, hogy ilyen rövidke lett :pls: ||redit
Igen, tényleg nagyon várta már ezt a napot, hogy újra találkozhasson ezzel a lánnyal, akinek szemmel láthatóan szüksége van segítségre. Van ehhez érzéke, mindig is meglátja valakiben azt, amit kell, például ebben a lányban elfojtott érzelmeket és némi titkot vél felfedezni. Nem, egyáltalán nem jött rá még, hogy hogyan tudja feltárni a lány gondolatait és lelkét, de rá fog jönni, mert elhatárzota magát. Éppen ezért is készült egy kis játékkal, természetesen most nem a Twisterre vagy a Monopolyra kell gondolni, sokkal inkább egy kérdezz-felelek ismerkedős változatára. Mert egy kicsit összebarátkozni sokkal inkább segítő lehet a továbbiakban, mint hátráló. Egy ismerősebb embernek mégis könnyebb megnyílni, éppen ezért is szereti, ha képesek vele kellemesen elcsevegni a betegei, az amolyan kellemes érzéssel tölti el. Köszönés után már indul is megszokottan arra a helyre, ahova ülnie kell és ez kicsit, inkább sokat elmond Auroranak. Nem szívesen jött ide és alig várja, hogy menekülhessen innen, ami pedig kicsit szomorkásan hat rá. Azt szeretné, ha minden páciense komfortosan és jól érezné magát a beszélgetéseik alatt. Aztán gyanakvását már szavakkal is megerősíti. - Arra gondoltam egy kicsit ismerkedhetnénk. - feleli neki mosolyogva, aranyosan mosolyogva, majd ő is elindul a helyére, de most nem a megszokott helyre ül, hanem a lány mellé. - tegyél fel nekem két kérdést és én is fel fogok neked tenni kettőt. - folytatja továbbra is töretlenül mosolyogva.
words: - note: következő ígéretesebb lesz music: -
Talán én tehetek arról, hogy ennyire nem szívesen jövök ide, sőt mások biztosan ezt mondanák, s talán igazuk is van, mert ugye az érzéseimet csak én kontrollálhatom és csak én dönthetem el, hogy mihez van kedvem. Az eléggé egyértelmű tehát, hogy mennyire nincs kedvem pszichológushoz járni. Persze megértem, hogy a bácsikám aggódik a mentális épségem iránt meg minden, s ez nagyon rendes tőle, csakhogy ellentétben az otthonival, az itteni pszichológust nem ismerem és ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy nem tudok neki megnyílni. Miért kéne megosztanom a gondolataimat, az érzéseimet egy idegennel? Félnek a poszttraumás stressz szindrómától vagy mi az istentől, jól tudom én, de akkor se várhatja el tőlem sem ő sem a bácsikám, hogy tök nyíltan beszélgessek vele mintha legjobb barátok lennénk vagy mi a szösz. Idegesen lépek beljebb, mikor beinvitál és az ötletét említve már is magyarázkodásba kezdek, hogy miért is vagyok ilyen nehéz eset számára. Ezt úgy mondom, mintha ő nem jött volna rá magától is, pedig tuti sejtette a dolgot, hiszen agyturkász... A megszokott hely felé megyek miközben ő elmondja, miről is lenne szó. Szóval ismerkedni akar... Nem tudok erre mit mondani, választási lehetőségem úgysincsen, szóval kénytelen leszek belemenni a dologba, hátha így sikerül kevésbé kényelmetlenül éreznem magam. Ebben mondjuk az is segít, hogy nem velem szembe ül mint egy vallatóban, hanem mellém a kanapéra. A kezemet nézegetem az ölemben, aztán felé fordulok, mikor elmondta már, miről is lenne szó. - Azt gondolja, hogy ez majd segíteni fog? Mármint... Értem én, hogy mivel próbálkozik. Közvetlenebb és kötetlenebb hangvételbe akarja átvinni a beszélgetéseinket, hogy így tudjon velem előrébb haladni. Meg is értem, hogy ez a célja, hiszen ez a munkája meg minden, csak... Én azért vagyok itt, mert a bácsikám szeretné, ez az ő ötlete volt - tartok egy kis szünetet, ismét a kezeimet nézegetem, majd visszafordulok Dr. Pottshoz. - A kérdéseim a következők: Maga veszített már el valakit? És miért lett pszichológus?
Kezdőlap
redit
||