"Apánk egy régivágású ember, aki szemében a lány, mint gyermek, nem jelent túl nagy értéket a háznál. Nem állítom, hogy nem szerette Kayt - a maga sajátos, rideg módján -, de nem túlzás azt állítani, hogy mindig is én voltam a kedvenc. Csupán azért, mert fiú vagyok, és az elsőszülött. Szerintem a húgom ezért is tepert mindig annyira, hogy elnyerje az apánk figyelmét, és némi elismerést csikarjon ki belőle. Meg persze szeretetet. Az öreg pedig még akkor sem gratulált Neki, mikor felvették arra a flancos egyetemre. Csupán annyit vetett oda a felvételi értesítő láttán, hogy ezt biztos nem fogja finanszírozni, majd felállt az asztaltól, és faképnél hagyta az egész családot. Emlékszem, akkor én is nagyon begurultam, és látva Kay sírásra álló száját, megígértem, hogy amiben tudok, segítek Neki. A megtakarításom egyrésze oda is lett. De hát a fenébe is! Orvosnak készül, ez volt az álma, és kin segítsen az ember, ha nem az egyetlen testvérén? Nem mondhatom, hogy rám pucolt, hiszen mindent megtett, hogy ösztöndíjas legyen, még a belét is kihajtotta. Most is ott vagyok mögötte, és még ha túl büszke is hozzá, hogy kérjen, ha bajba kerül, tudja, hogy rám számíthat."  

Kaylee az én kis csodám. A bátyja születése után súlyos egészségügyigondokkal küzdöttem, és nem is bíztattak azzal, hogy sikerül újra teherbe esnem, vagy ha mégis, valószínűséggel elvetélek. Így is volt, a harmadik magzat elvesztése után már nem reménykedtem abban, hogy valaha is részem lesz ebben a csodában. Aztán végül jött Ő. Az édesapja, Joseph, egészen addig volt lelkes a gyerekkérdést illetően, amíg ki nem derült, hogy lány. Mindenképp fiút akart, mint az első gyermekünk, s bár sosem mondta ki, de éreztette velem, s a kislányunkkal is. Kaylee mindig is egy kis csodabogár volt, jobban szeretett egyedül lenni, a könyveivel körbe véve magát, mint hangos társasági eseményeken. Példás magatartásával és kiemelkedő tanulmányi eredményeivel kivívta a tanárai elismerését. Sosem kellett szégyenkeznem a szülői értekezleteken, nem úgy mint a bátyja esetében, aki állandóan a csínytevések fő kolomposa volt, és nem egyszer majdnem ki is csapták az iskolából. Josephet azonban ez sem érdekelte, hisz Zachari volt az, aki követte őt a rendőri pályán, Kay pedig csak az idejét vesztegette az egyetemen. Az iskola után szakkörökre, és versenyekre járt. Mindezt teljesen önmagától, sosem vártam el tőle semmi ilyesmit, sőt. Szerintem hajlamos a túlzásokra, és addig feszíteni a húrt, amíg teljes végkimerüléssel nem dől be az ágyba. Kaylee nem csak az iskolában jeleskedett, de otthon is mindig igyekezett nekem segíteni a háztartásban, s az állatok gondozásában. Most pedig az én kincsem már nagylány, és New Yorkba költözött. Elképesztően büszke vagyok rá!



Pozitív tulajdonságok:

Melegszívű
Kedves
Megbízható
Intelligens
Empatikus
Segítőkész
Őszinte
Szerény
Negatív tulajdonságok:

Naiv
Makacs
Érzékeny
Merev
Önfejű
Koffein függő
Aggodalmaskodó



Egyéb:
ღ Anya szerint két végén égetem a gyertyát, csak az én esetemben nem arról van szó, hogy ájultra bulizom mindennap magam, hanem sok dolog nyomja most a vállam. A suliban is hajtanom kell, mert nem elég az ösztöndíjat megszerezni, azt meg is kell tartani! Továbbá munkát vállaltam, hogy az albérlet kifizetése mellett maradjon pénzem kajára, és a könyvek, jegyzetek sem olcsók. Meg persze a laptopom is most döglött be, szóval.. értitek! De nincs semmi pánik, kézben tartom a dolgokat!
ღ Nem vagyok valami magasnövésű, mindössze 165 centiméter vagyok, sportos átlagos testalkatú. Elképesztően lusta vagyok, és időm sincs, hogy tornázzak valamit, pedig úgy irigylem Aly feszes, tánctól edzett alakját!
ღ Barna hajam van, melyet rövidre vágatva hordok, s barna szemeim. Arcom ovális, orrom pisze, mosolyom pedig széles, ha jókedvemben vagyok. Átlagos, legkevésbé sem karakteres az arcom, ahogy az öltözködésemmel sem tűnők ki a tömegből. Ha nem ismersz, simán elmész mellettem New York utcáin is. Sőt, ha belegondolok, ha ismersz, akkor is.
ღ Kiválóan főzök - amikor éppen van időm rá. Nem rajongok a gyorséttermi kajákért, így igyekszem mindig úgy beosztani az időm, hogy tudjak főzni, amit magammal tudok vinni az iskolába, vagy éppen munkába.


- Tessék, itt vannak a cuccaid! - Tya a lakótársam - legalábbis az volt három teljes perccel ezelőtt -, az arcomba dobja a fekete kukászsákba csomagolt cuccaim, mely a fizikai törvényeknek megfelelően a lábam elé zuhan.
- Te mégis mit művelsz? - tárom szét a karjaim, majd megpróbálom megkerülni az ajtóban ácsorgó szőkeséget, de direkt az utamat állja, mi több, a mellkasomnál fogva taszít egyet rajtam, s kishíján elvesztem az egyensúlyom.
- Megmondtam, mik a szabályok, amikor beköltöztél! Megszegted a legfontosabbat, szóval most el kell takarodnod innen! - harsogja, s bár nem fordulok oldalra, a szemem sarkából látom, hogy Mrs. Nolsen résnyire nyitja az ajtaját, s a pluszos dioptriás szemüveglencsén keresztül, felnagyított íriszekkel bámul a folyosón kialakult helyzetre. Nem hibáztatom érte. Az éjszakánként ha nem tudok aludni, én is hajlamos vagyok üveges szemmel bámulni a TLC csatorna igen minőségi műsorát. Ez a jelenet most pontosan beleillene a ’Bazi nagy roma lagzi’ valamelyik epizódjába.
- Nem ettem a unikornisos müzlidből, ha ez a gondod. - morgom az orrom alatt, s ebben a pillanatban megjelenik a lány háta mögött Erik, a barátja. Kaján vigyorral néz rám, s elégedetten fonja össze karjait maga előtt, mint aki élvezi a műsort. Ebben a percben kezd világossá válni, mi is folyik itt. - Ugye nem hiszed azt, hogy valaha is, bármilyen módon érdeklődtem volna a pasid iránt?! -
- Hogy vagy a képembe hazudni? Idejöttél, előadtad a kis történeted arról, mennyire utálod a kollégimot, befogadtalak, és ez a hála? - rikácsol tovább.
- Bérletidíjat kértél tőlem. Ezt nem nevezném olyasféle jótékonysági cselekedetnek, mint ahogyan Te most előadod. - húzom el kelletlenül a szám. - Te mit röhögsz? Te is pontosan tudod, hogy nem volt semmi köztünk! -
- Igen, mert én nem akartam! - a fiú tökéletesen mímeli a felháborodást, de még így is, a vak is látja, mekkora blöff az egész, csak éppen ez a szerencsétlen lány nem látja, hogy hülyét csinálnak belőle.
- Inkább nem Te voltál az, aki ma reggel a fürdőszobában direkt rám nyitott? Aztán a konyhában megpróbáltál megcsókolni? Mire én.. - mire én nemes egyszerűséggel felképteltem a fickót, de nem tudom folytatni a mondókám, mert Tya visító hangon közbeszól.
- Elég! Elég a hazudozásból! Előadod itt az ártatan vidéki kislány szerepet, miközben egy ribanc vagy! Menj el MOST! -
- De hiszen szerződésem van Tya! Nem dobhatsz ki csak úgy, az éjszaka közepén! -
- De igen, nézd csak meg! - kitépi a kezemben lévő lakéskulcsot, majd becsapja az orrom előtt az ajtót, de olyan erővel ám, hogy az majdnem tokostul kiesik.
- Legalább a holmim hadd szedjem össze! - feszülök neki az ajtónak, s dörömbölök. Egy tompa, foszlány válasz szűrődik át, miszerint minden cuccom a zsákban van. Újabb próbálkozást teszek, de csak csend a válasz. Várok egy kicsit, végül leguggolok, és átnézem a zsák tartalmát. Valóban minden benne van. Nagyjából. Igaz, nincs is sok cuccom, s a legnagyobb érték - iratok, laptop, és némi készpénz - ott figyet a vállamon. Remek, igazán remek. Életem első albérletéből egy hét után kidobnak, és nekem pedig nincs hova mennem.
- Ha nem takarodsz el, hívom a rendőrséget! - harsan Tya hangja az ajtó túlsó oldaláról, mire erőt veszek magamon, s az összepakolt életemmel együtt távozom. A rendőrség végképp nem hiányzik.

Természetesen a kilakoltatásom estéjén is szakadt az eső, így bőrig ázva mentem el az egyik iskolatársamhoz, aki pár napra tudott befogadni csupán. Jóhiszemű voltam, s azt hittem ennyi idő elég lesz, hogy találjak magamnak egy újabb albérletet, de sajnos tévedtem. Pénzem sem volt elég, hogy kauciót fizessek - hiszen Tyának már mindent kifizettem előre, s azt leshettem, hogy egyetlen dollárt is viszont látok belőle. A választék pedig siralmas volt. Nem voltak nagy igényeim, de perverz kinézetű, dohánytól és alkoholtól bűzlő vénemberek mellé nem kívántam beköltözni. Így elkezdődött a sporttáskás időszakom, csak így neveztem magamban - nem mintha attól, hogy nevet aggattam kissé nyomi helyzetemre, jobban éreztem volna magam -, ami nem jelentett mást, hogy a holmim nagyrészét egy csomagörzőben tároltam, és csak a szükséges dolgokat vittem magammal. Mindenhova. Aludtam barátoknál, de mikor ott elfogyott a szivesség, volt, hogy a kórházban bent maradtam, ahol diákmunkát végeztem. S nem egyszer kijátszottam a könyvtárost, és zárás előtt elrejtőztem, hogy végül az iskola könyvtárában éjszakázhassam. A tervem működött, időben felkeltem, s kisurrantam, mielőtt bárki is észrevett volna. Ez egészen addig működött, amíg az egyik hajtós hét után el nem nyomott az álom, de olyannyira, hogy arra riadtam fel reggel, hogy egy lány bökdös.
- Te mit csinálsz itt? - fonta össze a karjait maga előtt. Hirtelen ültem fel, s húztam ki a fejem alól a "párnám" - tudjátok, az a bizonyos sporttáska -, majd ültem fel.
- Én? Én semmit! Éppen egy könyvet kerestem, aa... - idegesen túrtam bele barna tincseimbe, melyek már így is éppen eléggé borzosan meredtek az összes égtáj irányába. Próbáltam kinézni, melyik az a könyvespolc, mely mellett feküdtem, és legalább egy könyv címét kiolvasni. - A borjúk tenyésztésének módjait. -
Vettem ki hirtelen egy könyvet és olvastam el a címét, majd arcomra kiülő teljes bizonytalansággal sandítottam a rám vetülő árnyék tulajdonosára. Tökéletesen ívelt szemöldöke a magasba kúszott, s pontosan láttam, hogy nem hisz nekem.
- Ne nézz hülyének. Orvosnak készülsz, láttalak már itt korábban, és azt is láttam, miket olvasol. -
- Öhm, igen, de tudod, kiábrándultam az emberiségből, és lehet.. inkább állatokat fogok gyógyítani.-
- Aha, persze. - konstatálta színtelen hangon. - Te itt aludtál a könyvtárban? -
- Mi? Én? Nem, dehogy! Mondom, pont ezt kerestem, amikor.. - testem vissza a könyvet, majd pattanok fel a földről. Pontosabban elgémberedett végtagokkal kiegyenesedem. - Mi ez, kihallgatás? Akkor én is kérdezek. Te mit csinálsz itt? Láthatóan nem az állattartás és a földművelés a Te témaköröd.-
Mérem végig vékony, csinos alakját, gondosan összeválogatott outfitjét
- Nem. - erősíti meg a szavaim. - Követtem a hangos horkolást, és Téged találtalak itt. -
-Ezt kikérem magamnak! Én nem horkolok! - háborodok fel majd rögtön az arcomra van írva a felismerés, miszerint rajtakaptak. Bár ez eddig is nyilvánvaló volt. - Jó, igen, bevallom, itt aludtam, de hidd el, hogy.. -
- Nincs hol laknod? - be sem fejezem a kissé átlátszó magyarázkodásom, félbeszakít. Lesütöm a szemeim, végül csak némán bólintok egyet. Csend telepszik kettőnkre, én pedig idegesen gyűrögetem a sporttáskám pántját. Hatalmasat sóhajt a lány, végül ismét megszólal. - Jó vagy makróból? -
- Igen, ami azt illeti, bár nem az erősségem, mert a kémia és a biológia közelebb áll, hozzám, de.. - elakadok. Túl sokat beszélek. Értetlenkedve nézek a lányra. - Miért kérdezed? -
- Már másodjára vágtak meg, és kell a kredit. Tudsz segíteni, hogy átmenjek? -
- Persze, tudok. - válaszolom bizonytalanul. Az egész helyzet abszurd, és még az első kávémat sem sikerült meginnom, így engedtessék meg nekem az értetlenkedés.
- Akkor jó. - bólintott egyet. - Van egy üres ágy a szobámban, amit.. -
- Ígérem, nem leszek útban! Csak aludni járok majd haza, és azt is csak ritkán, és mindig rendesen fizetek majd! Még a mosatlant is elmosogatom magam után, és eskü nem iszom meg a tejed! - kezdem el sorolni, mire egy legyintéssel a torkomra forrasztja a szót.
- Jó, oké, elég lesz. Nekem annyi a lényeg, hogy kell valaki aki felkészít a következő vizsgámra. De ha ez sem sikerül.. -
- Kidobsz?- biggyesztem le az ajkaim, egy szomorú sóhaj kíséretében, mire furcsán néz rám.
- Azt nem mondtam. De az biztos, hogy nagyon nagy slamasztikában leszek. - a kezében lévő füzetet fellapozza, majd az egyik oldalra felír valamit, amit végül letép, és átad nekem. - Itt a cím. Találkozzunk ott délután kettőkor, és.. meglátjuk a többit. Rendben? -
- Persze. - óvatos mozdulattal veszem el a cetlit, mint aki attól fél, hogy visszarántják. Elolvasom, ami a papírra van írva, s mire felnézek, a lány karcsú hátát látom. - Nem is mondtad még, hogy hívnak? -
- Aly, és ne késs! - veti hátra a válla fölött, majd eltűnik a semmibe. Eltelik párperc, mire felfogom, mi is történt pontosan. Hitetlenkedő mosoly ül az arcomon, miközben a fecnit szorongatom, s elindulok az egyetem büféje felé, hogy végre megigyam a reggeli kávém. Egek, ez jobb, mint egy lottó nyeremény!
Oké, majdnem annyira szuper, igen.