Nézegetem magam a tükörben, mintha minden második percben képes lenne nekem mást mutatni, vagy kinőne egy új fejem, vagy hirtelen lehetnék 14 évvel fiatalabb. Az a válasz, hogy sehogy. Nem lehetek megint 18 éves és nem is tudok úgy kinézni már, mintha az lennék. Megátkozom magam amiért jeleztem, hogy részt fogok venni az eseményen. Nem kellene, pedig nincs igazából mit szégyellnem. Nem híztam fel 100kg-ra, nem küzdök drogproblémákkal, nincs velem tele a sajtó, hogy hírességekkel fekszem le, csak elvagyok. De mit mondjak Ryanről? Nem szégyellem, hogy van egy fiam, dehogy is. A büszkeségem és életemben a legjobb dolog ami történt velem. Csak az apja kérdésköre..bár gondolom ha elmondom, hogy Dylannel elváltunk akkor csak nem rökönyödik majd meg annyira senki azon, hogy vállaltam egy gyereket.
Nagy sóhajjal próbálom fel az ezredik ruhát is. Nem mehetek úgy, mint ahogy régebben jártam bulizni, a végén azt hiszik, hogy valami kurva vagyok aki azért jött, hogy befogjon magának valakit. Aaahh, miért ilyen nehéz ez? Végül is csak az egyetemi csoport, vagyis évfolyam. Még jó, hogy Dylan viszket az ilyen eseményektől és egyébként is, az esküvőnk kivételével soha nem volt hajlandó sehová kiöltözni. Illetve a farmer mellé nagyon maximum egy ing és semmi más. Tehát biztos, hogy nem lesz ott. Végül kihúzom magam és nagyjából elégedetten pillantok végig magamon. Ennél többet nem teszek a dologért.
Felkapom a táskám és elmosolyodom. A volt csoporttársammal Mike-kal megyek, mert egyébként jóban vagyunk az egyetem óta. Ő marketingmenedzser lett egy multinál, akikkel én rendszeresen dolgozom is együtt, szóval jóban vagyunk. Gáláns lovagként jön elém, öltönyben, ahogy az kell. - Hű menedzser úr, de csinire vette a figurát. - köszönök neki két puszival. Tudom, hogy gondok vannak a házasságával, de azt is, hogy nagyon igyekszik, holott nem az ő hibája, hogy a felesége beleunt az egészbe. Ellaposodott a dolog igazság szerint. Én pedig nagyon sajnálom, mert Mike egy rendes pasi, ráadásul jó munkahellyel és kevés rossz szokással. Már amennyire meg tudom persze ítélni. - Héé, aggódsz Dee? Semmi miniszoknya meg haspóló? Hát meg se fognak ismerni! - kezd el röhögni én meg rosszallóan csóválom a fejem. Javíthatatlan. - Az már régen volt basszus. - de én is elkezdek röhögni, mert hát anno valóban nem lehetett tudni, hogy most akkor mit is képviselek, egyedül azt tudták, hogy megkapható nem vagyok. Egyszer-egyszer bevallom eljátszottunk Mike-kal a gondolattal, hogy talán erősíthetnénk az ismeretségünkön, persze ezt általában valami bárban beszélgettünk még Manhattanben, de ő hűséges típus én meg nem másznék bele más házasságába igazság szerint. Mármint ne rajtam múljon, hogy akkor elválnak vagy sem. Nekem elég az is, ha a barátja lehetek. És egyébként már jó régóta. Azért jön ma is velem, mert a felesége közölte, hogy ő bizony nem jön ide, mert semmi köze Mike egyetemi életéhez és nem akar egész este idegen idiótákat hallgatni. Nem sértődtem meg, az a nő egyszerűen ilyen. Egy hisztérika.
Meglep, hogy egyébként mennyit kell kocsikázni az egyetemig, már egészen elfelejtettem. Szerintem azóta nem jártam itt, hogy végeztünk. Belekarolok és veszek egy nagy levegőt. - Remélem sok pia van, hogy erre a rengeteg kérdésre válaszolni is tudjunk majd. - nézi vigyorogva az épületet, hát ezt őszintén szólva én is remélem. - Ah, menjünk, legyünk túl a foghúzáson. - szorítom meg a karját és belépve valahogy mintha két időben lennék egyszerre, mert azokat az embereket keresem akikkel együtt buliztam, együtt jártam vizsgázni, együtt stresszeltünk és így...ennyi év után, már nem őket látom. Illetve de, de mégsem. - Úristen, az Caithlinn Cornes? Azt hittem belőle minimum szépségkirálynő lesz. - súgom Mike-nak, bizony, Caithlinn gyönyörű volt, bárkit az ujja köré csavart, ehhez képest most erősen látszik rajta, hogy előszeretettel nyúl a piához. Már az arcán is látszódnak a nyomai. Nagyon sovány is. - Nem hallottad? Háromszor járta meg az elvonót, mert a színésznői karrierje dugába dőlt. - csak nagy szemekkel pislogok és megrázom a fejemet. Gyorsan a pulthoz megyünk és felhajtunk 1-1 pohár pezsgőt. Hát erre őszintén szólva nagyon nem álltam még készen, vagy nem is tudom. - Hú basszus, nem mondtad, hogy a volt férjed néha öltönyt is fel szokott venni! - némileg értetlenül nézhetek rá, amikor is irányba fordítja a fejemet. És..valóban. HÁT EZT NEM HISZEM EL! Pont ő, aki minden ilyen eseményt utál és még öltönyt is képes volt felvenni, ráadásul ide a rozsdást, hogy ez bizony méretre lett csináltatva. És ki az a nő? Végigmérem, de nem ismerem. Akkor bizonyára hetekkel ezelőtt tett kijelentése, miszerint nincs senkije, mára már megváltozott. Ah, mit is csodálkozom ezen, csak rá kell nézni. Ráadásul mint kiderült, pénze is van, itt él Manhattanben, persze, hogy könnyedén szerez magának nőt. - Ja, engem is meglep. Meg az is, hogy itt van. - fogok meg még egy pohár pezsgőt és koccintok Mike-kal. - Aj, mindegy amúgy, már ezer éve elváltunk. Joga van itt lenni és ne vigyorogj így rám, mert megütlek. - a táncparkett felé int a fejével én meg nemet intek. Dehogy akarok táncolni, ahhoz még nem ittam eleget. Helyette elkezdek integetni két felénk jövő nőnek. - Nahát, csak nem az exed Mike! - vigyorgok rá aljasan, mire ő meg Dylanék felé kezd integetni. - Héé Dylan, haver, ezer éve! Szambázz ide a csajoddal! - szóval joggal küldök felé megsemmisítő pillantásokat. Mindenesetre kiosztom a kötelező puszikat meg kézfogásokat de...de Dylannel inkább csak kezet fogok, végtére is nincs egyedül. - Hé, sziasztok! Jó..látni. - ja, meg a foghúzás is kellemesebb élmény mint ez. - Tudod csodát tettél vele, nem szokott öltönyt felvenni. - nézek a csajra, aki most a partnere és egyébként várom is, hogy legalább bemutassa nekünk vagy valami. - Ó, ő itt Mike, bár Dylan ismeri. - húzom magam mellé azt a barmot, vele meg jön a két csaj is: Liza és Sarah. 2/2 ex, akik mára barátnők lettek. Höhö..