Ami nem öl meg, megerősít. (A reag a nyugalom megzavarására alkalmas szöveget tartalmaz!)
’Reed! Ments meg. Reed, kérlek!’ Nyújtja felém a kezét és én elkapom. Alatta nincs más, csak a mély, ismeretlen sötétség. De a tenyerem izzadni kezd, ahogyan a homlokom is. Csúszni kezd a karja. Ez így nem lesz jó. Fel kell húznom! ’Kérlek Reed ne engedj el, kérlek!’ Kérlel könnyes szemekkel és én próbálom. Tényleg megpróbálom felhúzni. De ujjai kicsúsznak az enyéim közül és a nevemet sikítva kezd el zuhanni a koromfekete mélységbe, a haja glóriaként hullámzik a feje körül. Pár percig némán nézek farkasszemet a sötétséggel majd elindulok valahova. Nem tudom, hova. ’Reed, ez a te hibád!’ Hallom meg a hátam mögül a sírontúli hangot. Megtorpanok. Nem merek hátra fordulni. ’Reed..Reeeeeeeeeed!!!!’ Szól a fájdalmas sikoly mögülem. Lassan fordulok meg. Nem látom az arcát, eltakarja a haja. ’Reed. Ez a te hibád. Ez a te hibád!!’ Lassan elindul felém. Rothadó hús szaga terjeng a levegőben. ’Te tehetsz mindenről! Te öltél meg!' Fénysebesen terem előttem, majd rám villantja üres, üveges zombi szemeit. Zihálva ébredek fel. A lepedőmet átáztatta az izzadságom. Rásandítok a digitális ébresztőre, hajnali negyed négyet mutat. Pontosan mint az előző, az azelőtti, és az azt megelőző éjjelen is. Mindig ugyanakkor és mindig ugyanazt álmodom már napok óta. Aileen temetése óta. Azt hittem, ha visszatérek Amerikába, majd megszűnnek ezek a rémálmok, de nem. És pontosan ugyanabban az időpontban tör rám minden egyes éjjel. Mélyet sóhajtok. - Miért kísértesz még a halálod után is? - suttogom halkan magam elé. Úgy érzem, lehet én is elindultam a becsavarodás útján. Nyomorultul érzem magam, nem tudok visszaaludni, nem merek, nem akarom látni az arcát. Elég volt őt a koporsóban látnom, na meg olvasnom a levelét. Bocsánatot kért mindenért, vezekelni akart. Úgy gondolta, csak akkor lehetek ismét boldog, ha feláldozza magát értem. Rohadt élet! - Rohadt élet! - csapok ököllel a matracba. KI hitte volna, hogy tényleg őszintén szeretett? És ebbe a szerelembe betegedett bele teljesen. Én is belebetegszem, úgy érzem. Hogy lehetnek ilyen ambivalens érzéseim? Megbocsátottam neki, de nem tudom elfelejteni soha, amit tett velem. Szerettem őt, de nem olyan formában, ahogyan ő hitte. És nem akarta felfogni sem, hiába ismételtem el százszor, ezerszer is. Elvesztettem a testvéremet. Elvesztettem egy részt önmagamból. Kikászálódom az ágyból és a kicsoszogok a konyhába, mint valami öreg, vén fasz. Szélesre tárom, de azonnal be is csukom. Hülye vagyok én, hogy tejet akarok inni? Ide valami erősebb kell. A nagybátyám italbárját célzom meg, majd kiveszek egy üveg skót whiskeyt, levágódom a kanapéra, kibontom és meghúzom az üveget. Nem is egyszer. Majd holnap megvetetem Quinnel. Erre a gondolati végszóra haza is érkezik az említett személy a buliból és mivel nem csaptam fel a villanyt, nem vesz észre. Mikor lőn fényesség, cseszett nagyot ugrik. - Cseszd meg Reed, a szívbajt hozod rám! Mit szellemeskedsz itt a sötétben? Te most a fater whiskeys üvegét szopogatod? Mi van már veled ember? - kérdi összevont szemöldökkel, miközben ledobja a zakóját, majd mellém telepszik. Megcsap a buké szag. Ő sem lehet már szomjas. - Azóta ilyen vagy, hogy visszajöttél a britek földjéről. Velem megoszthatod, mi a baj cseszd meg, az unokabátyád vagyok! Nem jó mindent magadban tartani. - öleli át a vállam és megszorongatja támogatásképpen. Én pedig csak azon csodálkozom, hogy nem szedte még ki a kezemből az üveget. - Kérsz? - nyújtom felé de megrázza a fejét. - Asszem eleget ittam mára, csodálom, hogy nem öleltem órákig a wc kagylót. Inkább mesélj. Ennyire szar volt hazatérni? - érdeklődik, mire ismét meghúzom az üveget, majd egy sóhaj után kinyögök neki mindent. - Fú bakker. Ide nem whiskey kell. Attól nem fogsz tudni jobban aludni és nem múlnak el a rémálmaid se. - sóhajt, beletúr a hajába, úgy néz ki, mintha magában hezitálna, de végül előkapja a mobilját és elkezd rajta pötyögni. - Átküldtem neked egy címet. Holnap keresd fel és meséld el neki nagy vonalakban a problémát. Ő majd olyan cuccot ad, amitől tuti álomtalan álomba szédülsz és ki tudod aludni magad, mert rohadt szarul festesz. - magyarázza meg, majd óvatosan kihúzza a kezemből az üveget és az üvegasztalra pakolja. Gyanúsan kezdem el méregetni. - Ez nem hangzik túl bíztatónak. És legálisnak sem. - nyögöm ki, közben a fejem kóvályogni kezd. - Nyugi, megbízható taghoz küldelek, nem lesz bajod. Már én is nyélbe ütöttem vele pár üzletet. Legyen nálad minimum 50 dolcsi. És Reed. Mész, odaadja, ami kell, kifizeted és hazajössz. Ne kóvályogj nekem túl sokat Bronxban! Megyek aludni, mert leszakad a fejem. - áll fel, majd elindul a szobája felé, de félúton még visszafordul. - Ne agyalj rajta túl sokat. Nem a te hibád. Remélem, legalább a rémálmaid elmúlnak. Jó éjt! - köszön el, majd elvonul. Lecsapom a villanyt, majd kiülök a tetőre és a sötét eget kezdem el bámulni. Így ér el az álom. Másnap már reggel elindulok a megadott címre. A szemem alatti karikák akkorák, mintha szarrá szívtam volna magam. Kaphattam volna egy számot is, hogy írjak a tagnak, most rontsak rá csak úgy? Lehet ajtót se nyit. Idegesen markolom a kormányt, majd két perccel később rádudálok egy nyuggertempós kocsira. Egy örökkévalóságnak tűnik Bronxba érni. Behajtok valami lepukkant parkolóba. Bakker, ez a hely rosszabb, mint a Finsbury Park környéke Londonban. A kapucnis pulcsimba bújtatott kézzel indulok meg a megadott címre, majd miután kétszer is megbizonyosodtam, hogy jó helyen járok, bekopogok, mert hiába keresem a csengőt, nem találom, tuti szelektív a látásom. Vagy csak nincs csengő?
Kezdőlap
